japán gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Japán
- dollár
- autóipar
- devizapiac
- Toyota
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Árháború törhet ki Kína autópiacáért
Árháborútól tartanak a világ vezető autógyártói a kínai piacon. A General Motors hárommilliárd dollárt fektet be, hogy megduplázza kínai termelését. A Ford a vezető kínai autógyártóval és a Mazdával közösen próbálja megkaparintani a vezető pozíciót. A piacot azonban továbbra is kínai gyártók vezetik, ugyanis egyelőre senki sem tudott árban alájuk ígérni.
Tovább csökkent a csődök száma Japánban
Japánban márciusban 1100 vállalati csődöt jelentettek be, 18,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A csődök száma már a huszonhetedik hónapja csökkent egyfolytában.
A gázkutatás miatt is mérgesedhet a kínai-japán vita
A japán kormány megkezdte a Kína és Japán között vitatott kelet-kínai-tengeri földgázlelőhelyekre vonatkozó kutatási engedélyek kiadását japán magánvállalatoknak - jelentették be szerdán Tokióban. A lépés bizonyára felpaprikázza Pekinget egy olyan időszakban, amikor Tokió II. világháborús szerepe kapcsán kirobbant vita miatt mélyponton vannak a két ország kapcsolatai.
Világgazdasági élénkülésre számít az OECD
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a japán gazdaság növekedési ütemének mérséklődése ellenére is élénkülésre számít a világgazdaságban. Az OECD szerint az USA-ban tapasztalható némi lassulás összhangban áll a semlegesebb pénzpolitikához való fokozatos visszatérési törekvéssel.
Recesszióban a japán gazdaság
A japán gazdaság recesszióban van, két egymást követő hónapban visszaesést jegyeztek föl. A szerdán közölt legfrissebb adat szerint a japán gazdaság az utolsó negyedévben 0,1 százalékkal visszaesett az előző negyedhez képest - éves szintre számolva ez 0,5 százalékos csökkenésnek felel meg. A tavalyi második negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a GDP az előző negyedhez képest.
- címkék:
- recesszió
- japán gazdaság
- GDP
- Címkefelhő »
Kína lett Japán legnagyobb kereskedelmi partnere
Tavaly a japán-kínai kereskedelmi forgalom összértéke 22,2 ezer milliárd jen (165 milliárd euró) volt, ami először haladja meg az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelem 20,5 ezer milliárd jenes összértékét.
Japánban tovább lassul a növekedés
A japán kormány hétfőn 1,6 százalékos reális GDP-növekedést jósolt a következő, áprilisban kezdődő pénzügyi évre, a mostani pénzügyi évre várt 2,1 százalék után.
- címkék:
- japán gazdaság
- Japán
- japán kormány
- Címkefelhő »
Megtorpanhat a japán gazdaság
Reményt keltő hónapok után lassulni látszik a japán gazdaság. Japánban a hazai össztermék csupán 0,1 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben.
- címkék:
- japán gazdaság
- Japán
- GDP
- Címkefelhő »
Kína gyengíti a dollárt
A kínai jegybank amerikai államkötvények eladásával gyengíti a dollárt. Az amerikai deviza árfolyama így újabb történelmi mélypontra süllyedt az euróval szemben, és a jenhez képest is jelentősen gyengült. Az arany árfolyama 16 éve nem volt olyan magas, mint péntek reggel.
Elmarasztalta az USA-t a kereskedelmi világszervezet
A Kereskedelmi Világszervezet(WTO) pénteken felhatalmazást adott az Európai Uniónak, Japánnak és több más érintett országnak, hogy megtorló kereskedelmi intézkedéseket vezessen be az Egyesült Államok ellen a dömpingellenes eljárásokban alkalmazott, a WTO által szabályellenesnek minősített gyakorlata miatt.
Lassul a japán gazdaság
A harmadik negyedévben mindössze 0,1 százalékkal bővült a japán gazdaság negyedéves összevetésben a második negyedéves 0,3 százalék után; elemzők 0,5 százalékos GDP-bővülésre számítottak.
Kína és Japán verseng az orosz olajért
Putyin orosz elnök szerint országai érdekei élveznek majd elsőséget, amikor annak eldöntésére kerül sor, hogy merre vezessék tovább a szibériai olajvezetékeket. Kína és Japán egyaránt harcba szállt az orosz olajért.
A Fitch gyorsabb világgazdasági növekedésre számít
Jelentősen emelte az idei világgazdasági növekedésre szóló előrejelzését szerdán megjelent őszi jelentésében a Fitch Ratings. A hitelminősítő prognózisa szerint az euróövezet továbbra is több százalékponttal lemarad a növekedési világátlagtól, a feltörekvő Európa ugyanakkor folyamatosan és magasan a világátlag felett teljesít.
Lassabban nő a japán gazdaság
A magas világpiaci olajárak és a csökkenő kormányzati kiadások miatt 1,4 százalékkal bővült Japán gazdasága a második negyedévben - közölte a szigetország kormánya. A kabinet első becslésként még 1,7 százalékos növekedésről számolt be.
- címkék:
- japán gazdaság
- árupiac
- olajpiac
- Címkefelhő »
Gyorsabb uniós növekedésre számít az IMF
A Nemzetközi Valutaalap - az októberi éves értekezletére előkészített dokumentumok szerint - az áprilisban jelzett 4,6 százaléknál lassabb gazdasági növekedést vár idén az Egyesült Államokban. A szervezet ugyanakkor felfelé módosítja a Japánra és az eurózónára vonatkozó várakozásait - írja a Reuters.
Három napig érdekes Budapest
Budapesten idén nyáron 10-15 százalékkal több a turisták és a konferenciákra érkezők száma mint a tavalyi év hasonló időszakban - derül ki az [origo] körkérdéséből. A fővárost elsősorban angolok, németek, franciák és amerikaiak kedvelik, de változatlanul sokan érkeznek Japánból és Izraelből. A Forma 1 idén némileg több nézőt vonz, mint tavaly, de meg sem közelíti a 4-5 évvel ezelőtti csúcsot.
Japán bank lehet a világ legnagyobbja
A világ legnagyobb bankja jöhet létre, amennyiben létrejön a fúzió a japán UFJ és a Mitsubishi Tokyo Finance Group között. Az egyesüléssel a jelenleg világelső Citigroupnál mintegy 1,7 billió dollárral nagyobb tőkeértékű szupervállalat jönne létre, írta a BBC News.
Kibocsátották a szamurájkötvényt
A Magyar Köztársaság szerdán kibocsátotta első szamurájkötvényét 50 milliárd jen összegben - közölte honlapján az Államadósság Kezelő Központ Rt. (ÁKK). A kötvényt - amelynek lejárata 2009. június 18. - teljes egészében japán befektetők jegyezték le.
A vártnál jobban nőtt a japán gazdaság
A japán gazdaság a vártnál nagyobb ütemben - 5,6 százalékkal - bővült az idei első negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest, mert az alacsonyabb munkanélküliség nyomán nőtt a lakossági fogyasztás - írja a Bloomberg hírügynökség.
Magyarország szamurájkötvény-kibocsátást tervez
Magyarország 50 milliárd jen (468,2 millió dollár) értékben szamurájkötvény kibocsátását tervezi - írta a Reuters hírügynökség szerdán, tokiói piaci értesülésekre hivatkozva. A magyar pénzügyminisztériumban nem kívántak megjegyzést fűzni az értesüléshez.
Tovább csökkent a csődök száma Japánban
Japánban márciusban 1343 vállalat jelentett csődöt, 14,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - jelentette a Teikoku Databank szerdán. A csődök száma már tizenötödik hónapja csökken, a gazdaság javulásának jeleként.
Fellendülőben az amerikai autópiac
Az előzetes adatok szerint az amerikai autópiac növekedett márciusban, de igen nagy a szórás az egyes gyártók teljesítménye között: a Mazda és a Nissan több mint 30 százalékkal növelték eladásaikat az egy évvel korábbihoz képest, a német gyártóknak viszont egészében visszaesést hozott a március.
- címkék:
- autóipar
- japán gazdaság
- Mazda
- Nissan
- Címkefelhő »
Élénkülő világgazdaságra számít a valutaalap
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed fokozatosan szigorítja pénzügyi politikáját, míg az Európai Központi Bank egyelőre nem változtat alapkamatán. A valutaalap - a hétvégén kiszivárgott jelentése szerint - élénkebb amerikai és japán gazdasági növekedésre számít.
A vártnál kevésbé bővült a japán gazdaság
A korábban közölt 7 helyett 6,4 százalékkal bővült Japán gazdasága 2003 utolsó negyedévében, éves szinten. Szakértők még 7 százalékosnál is nagyobb felülvizsgált növekedési adatra számítottak, de a vártnál gyengébb mutató ellenére optimisták maradtak.
- címkék:
- Japán
- japán gazdaság
- gazdaság
- Címkefelhő »
Elengedik Irak adósságainak 60 százalékát
Irak hitelezői arra ígéretet tettek arra, hogy elengedik az arab ország adósságának 60 százalékát. Az adósságcsökkentést az iraki tervezésügyi miniszter jelentette be az iraki újjáépítés felgyorsítását célzó, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában szombaton megkezdődött kétnapos felajánlási konferencián.
Nagyobb GDP-növekedést jósol Japánnak az IMF
A Nemzetközi Valutaalap szerint a japán gazdaság növekedési üteme jobban gyorsul, mint azt előzőleg jelezték. Az IMF prognózisát erre az évre 3 százalékosra növelte az előzőleg közölt 2,2 százalékról. Az erős jen okozta deflációs félelmekre azonban ismételten felhívta a figyelmet a nemzetközi szervezet.
- címkék:
- japán gazdaság
- defláció
- IMF
- Címkefelhő »
Évtizedes GDP-növekedési rekord Japánban
A japán gazdaság 13 éve nem látott ütemben bővült az utolsó pénzügyi negyedévben, közölte a japán gazdasági tárca. A 7 százalékos bővülés főként a kivitel fellendülésének és a növekvő befektetéseknek köszönhető, írta a Bloomberg.
Négy év óta először csökkent a japán csődök száma
Tavaly Japánban négy éven belül első ízben, csökkent a csődök száma. A növekvő ingatlanárak és a tőzsdei nyereségek fékezték a csődöket, egyszersmind jelezvén a fellendülés kezdetét - jelentették a Teikoku Databank független piackutató cégnél hétfőn.
Összeomlott az amerikai marhahúsexport
Elveszítette csaknem teljes marhahúsexportját az Egyesült Államok néhány nappal azután, hogy felfedezték az országban az első, szivacsos agysorvadásban szenvedő szarvasmarhát. Az amerikai marhahús fő importőrei között volt a teljes amerikai marhahúskivitel harmadát felvevő Japán, továbbá Dél-Korea, Mexikó.
Tovább enyhül Japánban a deflációs nyomás
A japán kormány arra számít, hogy a jövő áprilistól kezdődő 2004-es pénzügyi évben a gazdaság reálértékben 1,8 százalékkal fog bővülni, ami ha beigazolódik, akkor a világ második legerősebb gazdasága már a harmadik évben fog növekedést realizálni.
- címkék:
- japán gazdaság
- defláció
- gazdaság
- GDP
- Címkefelhő »
A vártnál kisebb a japán növekedés
A harmadik negyedévben 1,4 százalékkal nőtt a japán gazdaság éves összevetésben a korábban közölt 2,2 százalékkal szemben - közölte a japán statisztikai hivatal kedden. A kedvezőtlen adat ellenére a befektetők optimisták, mert a magánszektor ipari rendelésállománya 23 százalékkal bővült.
- címkék:
- ipar
- japán gazdaság
- Címkefelhő »
Diszkont repülőjegyek a japán turizmusért
A 15 nemzetközi légitársaságot tömörítő Star Alliance légiszövetség a jövő áprilistól diszkont jegyárakkal, repülési csomagajánlatokkal és bónuszprogramokkal járul hozzá a Japánba irányuló turizmus fellendítéséhez.
Növekvő pályán a japán gazdaság
Hetedik egymást követő negyedévben bővült a japán gazdaság, az amerikai és kínai exportpiac élénkülésének köszönhetően. Az idei harmadik negyedévben a japán GDP 0,6 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, ami éves szinten 2,2 százalékos növekedést jelent.
- címkék:
- japán gazdaság
- negyedév
- GDP
- Címkefelhő »
Magyarországon mintegy 4000 Nissant hívnak vissza
Magyarországon mintegy 4000 Nissan típusú gépkocsit érint a japán cég visszahívási akciója, amely a világon összesen 2,55 millió kocsira terjed ki.
Másfél milliárd japán dollár Iraknak
Japán 1,5 milliárd dollár értékű segélyben részesíti Irakot a közeljövőben, közölte a tokiói kormányzat néhány nappal George W. Bush amerikai elnök tokiói látogatását megelőzően. Washington korábban arra kérte a szigetországot, hogy vállaljon részt a terhek megosztásában.
Tokió az iraki újjáépítési költségek tizedét biztosítaná
Japán 5 milliárd dollár biztosítását tervezi Irak háború utáni újjáépítésére, ezen belül közel egymilliárd dollárt 2004-ben szabadon felhasználható pénzsegélyek formájában. Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnök korábban kijelentette, hogy Japánnak segítenie kell az Irak háborúban szétzilált gazdasága és kormányzata újjáépítésére tett erőfeszítéseket.
Rohamosan nő az igény a szélessávú csatlakozás iránt
Az elmúlt évben 72 százalékkal 62 millióra emelkedett a nagy adatátviteli sebességű (szélessávú) internet kapcsolattal rendlelkező előfizetők száma világszerte - jelenti az Internationalen Organisation für Telekommunikation.
Kevesebb csőd, de több adósság Japánban
Augusztusban, a lassan erőre kapó gazdaság javulásának egyik jeleként, nyolcadik hónapja csökkent a vállalati csődök száma Japánban, a hátrahagyott adósságuk azonban közel rekordszintű volt.
A vártnál gyorsabban nőtt a japán gazdaság
A japán GDP 1 százalékkal bővült a második negyedévben az előző negyedévhez képest; a szigetország kormánya mindössze 0,6 százalékos növekedésre számított - közölte a Reuters. Ekkora növekedésre két és fél éve nem volt példa. Elemzők szerint a világ második legerősebb gazdasága kilábalt a recesszióból.
- címkék:
- recesszió
- japán gazdaság
- Reuters
- GDP
- Címkefelhő »
Milliós akció Japánban: drága áruval a defláció ellen
Egy tokiói luxusüzlet merőben új kampánnyal próbálja becsalogatni a vevőket: az egymillió jenes áruk akciója egy napig tartott a távol-keleti metropoliszban. Az akciót hirdető áruházat elözönlötték a vásárlók.
- címkék:
- japán gazdaság
- áruház
- defláció
- akció
- Reuters
- Címkefelhő »
Padlón a francia gazdaság, gyengül az euró
Az euró árfolyama - a májusban elért csúcsok óta - szinte folyamatosan gyengül, ami főként az amerikai és a japán gazdaság élénkülésének, továbbá az európai nagyágyúk kidőlésének tudható be. Németország és Olaszország után, legutóbb az euróövezet GDP-jének negyedét adó Franciaország jelentette, hogy csökkent gazdaságának teljesítménye.
Közel tizedével kevesebb csőd Japánban
Japánban az idei év első felében 8984 vállalat jelentett csődöt, ami 9 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában volt. A Teikoku adatbank közlése szerint négy év óta először csökkent a csődbe jutott cégek száma a 9000-es küszöb alá.
Gyorsan gyógyul a SARS-ból Ázsia gazdasága
A SARS járvány kitörésekor elemzők gazdasági összeomlást jósoltak Ázsiában, azonban pont az ellenkezője következett be. A kínai és japán kormány által nyilvánosságra hozott adatok alapján úgy tűnik, igen gyorsan regenerálódik a SARS járványban érintett országok gazdasága. Egyes ágazatoknak még jót is tett a járvány, a japán szolgáltatóipar például hatalmas nyereséget könyvelhetett el abból, hogy az emberek a járvány idején nem utaztak külföldre.
- címkék:
- Ázsia
- nyereség
- japán gazdaság
- SARS
- Címkefelhő »
Visszaesett a japán autóipar
Visszaesett májusban a japán gazdaság hőmérőjének számító autóipar exportja és termelése. A személyautók, buszok és teherautók kivitele 5,8 százalékkal 339 492-re, a termelésük 2,1 százalékkal 786 343-re csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte a japán autógyártók szövetsége.
- címkék:
- autóipar
- export
- japán gazdaság
- Címkefelhő »
Szerény növekedés Japánban
Az idei év első három hónapjában szerény ütemben, 0,1 százalékkal nőtt a japán GDP, rácáfolva a gazdaság visszaeséséről szóló prognózisokra, de alig csillapítva az újabb recessziótól való félelmeket.
Egyre több japán dolgozza halálra magát
A japán kormány közlése szerint, több mint háromszáz japán dolgozta halálra magát tavaly, ezzel a munkastressz áldozatainak száma rekordszintre emelkedett - írja az eBroker.
- címkék:
- japán gazdaság
- Japán
- rekordszint
- Címkefelhő »
A japán cégek inkább Csehországot választják
A nagy ázsiai elektronikai cégek Csehországot tették meg a kibővített Európai Unión belüli gyártási központjukká, és sorra ide helyezik át a termelést Nyugat-Európából, illetve Japánból - írta a keddi Financial Times. A lap szerint Csehország vonzerejét nem elsősorban az olcsó munkaerő, hanem Nyugat-Európa földrajzi közelsége jelenti.
Stagnált a japán gazdaság
Elsősorban a kivitel visszaesése miatt stagnált Japán gazdasága az első negyedévben. Szakértők szerint a SARS-járvány és a magánfogyasztás csökkenése miatt a második negyedév gazdasági teljesítménye még gyengébb lesz.
- címkék:
- japán gazdaság
- export
- SARS-járvány
- GDP
- Címkefelhő »
Gyengíti a dollárt az amerikai pénzügyminiszter
Tovább erősödött az euró árfolyama a dollárral szemben, miután az amerikai pénzügyminiszter ellentmondásos nyilatkozataival gyengítette az amerikai valutát. A rekorderősségű euró és az erősödő jen az amerikai gazdaság érdekeit szolgálja, Európa és Japán számára kedvezőtlen.