János

címke rss

Menetrenddel enyhítik a koalíciós feszültséget

Itthon2007.06.10, 23:23

Néhány héten belül rangsorolt menetrendet szeretne a reformokról az SZDSZ. Az MSZP szerint két-három hét múlva kiállnak ezzel a tervvel. A menetrend nem csak az egészségügyre, hanem a nyugdíjrendszerre, és a kis- és középvállalkozások támogatása is vonatkozik majd.

Civilek vizsgálhatnák a rendőri túlkapásokat

Itthon2007.05.09, 18:08

Beolvadhat a rendőrség szervezetébe a határőrség, miután a parlamenti pártok a főbb kérdésekben támogatják a rendészeti tárca elképzeléseit. A törvénymódosítással létrejönne egy civil ellenőrző testület is, amely átvenné a rendőrségtől a rendőrség elleni panaszok kivizsgálását.

Digitális érvelés is volt a tételek között

Itthon2007.05.07, 16:40

Egy Sánta-novella elemzését, Csokonai és Ady egy-egy szerelmes versének összehasonlítását, illetve a hagyományos könyvek és a digitális adathordozók melletti vagy elleni érvelést választhatták a diákok az idei középszintű magyar érettségin. Az általunk megkérdezett diákok nem találták nehéznek az érettségit, és szerintük készülni is legfeljebb csak "lelkileg" lehetett rá. Az [origo] egy végzős magyar szakos egyetemi hallgató segítségével megoldási javaslatokat is kidolgozott a középszintű vizsga kérdéseire.

Mindenki mossa kezeit a mentős halál ügyében

Itthon2007.04.10, 17:16

Csak részben tudott felkészülni a mentőszolgálat a kórházi átalakításokra - derült ki a mentőben meghalt mindszenti beteg esete nyomán. Hódmezővásárhely fideszes polgármestere közben kitart amellett, hogy az idős férfi az egészségügyi reform első áldozata, a szaktárca szerint azonban  a politikus ízléstelenül, mások gyászát megsértve vádaskodik.

Vizsgálódnának mentők a meghalt férfi ügyében

Itthon2007.04.07, 21:01

A kórházaknak - függetlenül az új beutalási rendtől - biztosítaniuk kell az életmentést, vagy a beteg biztonságos szállítását - így reagált Győrfi Pál, a mentők szóvivője arra az esetre, amikor két kórház között halt meg egy férfi a mentőben. A mentősök vizsgálódnának az ügyben.

Műtéteket törlő kórházat meszeltek el

Itthon2007.03.21, 12:18

Az idén létrejött betegvédő hivatal eddig három kórházat marasztalt el - közölte kedden a kormányzati szervezet vezetője. A szekszárdi kórház ellen azért indítottak eljárást, mert az intézményben határozatlan időre több műtétet elhalasztottak. A debreceni kórházat azért marasztalták el, mert 16 rákbeteg nem kapott gyógyszert, a Heim Pál Gyermekkórházat pedig azért, mert több esetben 5 ezer forintot kértek a szülőktől.

Újratanítják az olvasást a tizenéveseknek

Itthon2007.03.20, 10:19

Felső tagozatban is folytatódik szeptembertől az olvasástanítás az általános iskolákban. A szaktárgyak rovására felszabadított időben azért kell visszatérni az alapokhoz a szaktárca szerint, mert a magyarok 20-30 százaléka funkcionális analfabéta. Az olvasási problémákkal küszködőknek egy szerződés aláírása is kockázatos vállalkozás lehet, a Magyar Olvasástársaság elnöke szerint pedig egyes szolgáltatók kifejezetten jól járnak ezzel.

Vasúti mellékvonalakat búcsúztattak

Itthon2007.03.03, 21:52

Demonstrációt tartott kétszáz ember a pápai vasútállomáson, a Pápa-Csorna és a Pápa-Tatabánya-alsó közötti vasúti szárnyvonalak megszüntetése miatt szombaton délután. A demonstrálók szerint a Gyurcsány-kormány vasútfejlesztést ígért, most mégis több vasúti vonalat szüntetnek meg.

Cirkusz lett a kordonos meghallgatásból

Itthon2007.02.16, 15:05

Még abban sem tudtak megállapodni a pártok, hogy ki vezesse le a parlament nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságának együttes ülését, így még az előtt véget ért, hogy elkezdődött volna. Pedig fontos témákról lett volna szó: a Parlament elleni állítólagos támadási tervekről és valószínűleg a Teve utcai lövöldözésről is.

Orbán focitelke, Kuncze lakása - friss vagyonbevallások

Itthon2007.02.01, 14:59

Nyilvánosságra hozták az országgyűlési képviselők 2006-os vagyonnyilatkozatait. A december 31-én lezárt nyilatkozatokat a fél évvel korábbi, májusi adatokkal összevetve szerény gyarapodást tapasztalni. Kapolyi László még mindig a leggazdagabbak közt van, a legszegényebbnek továbbra sincs semmije.

Tréningre küldték a cigányozó rendőröket

Itthon2007.01.19, 16:12

Harminc rendőr írt rasszista bejegyzéseket a rendőrség belső fórumára - derült ki az ORFK lezárult vizsgálatából. Az ügyészség szerint a cigányozó rendőrök nem követtek el bűncselekményt. A 30 rendőrnek tréningen kell részt vennie, a büntetéssel egyetért a kisebbségi ombudsman is.

Pénzbüntetést kaptak a kiszavazó MSZP-sek

Itthon2006.12.18, 14:34

Összesen 370 ezer forintot kell befizetnie az MSZP-frakció kasszájába annak az öt szocialista képviselőnek, akik igennel szavaztak novemberben egy, a nyugdíjtörvényhez benyújtott ellenzéki módosító indítványra. A képviselőcsoport etikai bizottságának döntését a politikusok tudomásul vették.

Megérte a bicikliseknek Kókához vonulni

Itthon2006.12.12, 16:19

A közlekedési miniszter szerint megvalósul az a tavaszi ígéret, hogy az útpénzek három százalékát kerékpáros infrastruktúrára, azaz bicikliutakra költik. A kerékpáros szervezetek azonban másként számolnak, szerintük az útalap három százaléka nem egy-, hanem három és fél milliárd forint, de a kisebb összegnek is örülnek.

Éjszaka kukásmellényben lehet csak biciklizni

Itthon2006.12.12, 17:47

A jövő év elején több ponton is változik a KRESZ. A buszokon is kötelező lesz a biztonsági öv, lakott területen kívül a gyalogosoknak és a bicikliseknek fényvisszaverő mellényt kell majd hordaniuk. Utóbbi ellen azonban a kerékpárosok tiltakoznak.

100 ezres büntetést kaphat öt MSZP-s

Itthon2006.11.29, 13:42

Öt MSZP-s képviselőn múlott hétfőn, hogy a Fidesz egyik törvénymódosító javaslatát megszavazta a parlament. Az MSZP számára kínos döntés miatt a renitensek a frakcióelnökség javaslata szerint komoly pénzbüntetésre számíthatnak. A megkérdezettek közül van, aki azt mondta, figyelmetlenségből szavazott az ellenzékkel, van, aki viszont nem érti, miért nem rögzítették a voksát, amikor megnyomta a gombot.

Tolnai romák is mentek ki Svédországba

Itthon2006.11.17, 16:03

Nem csak Baranyából, hanem Tolna megyéből is kiutaztak már roma családok Svédországba, hogy ott próbáljanak szerencsét. A budapesti svéd nagykövetség közben fizetett hirdetésben próbálja lebeszélni a romákat a kiutazásról.

Mindenki mást mond az el nem látott rendőr ügyében

Itthon2006.11.07, 07:09

Kórházi belső vizsgálat és rendőrségi nyomozás is indult annak a rendőrnek az ügyében, akit állítása szerint nem látott el egy orvos, arra hivatkozva, hogy "bizonyára sokat szaladgált békés tüntetők után". A megvádolt orvos szerint aznap nem volt ügyeletben, éppen műtétre készült, ezért nem ért rá. A rendőr továbbra is kitart korábbi állítása mellett. Az ügy mindkét szereplőjét Nagy Imrének hívják.

Három gyanúsítottja van az olaszliszkai lincselésnek

Itthon2006.10.16, 20:56

Három férfit vettek őrizetbe a vasárnapi olaszliszkai lincselés miatt. A gyanúsítottak között van a helyi cigány kisebbségi önkormányzat egyik képviselője, akinek a húga volt az elsodort 11 éves kislány. A helyi kisebbségi önkormányzat vezetője szerint azért szabadulhattak el az indulatok, mert ugyanebben a családban pár éve már elütöttek egy gyereket, aki a helyszínen meghalt.

Kivonult a jobboldali jelölt a tévévitáról Szegeden

Itthon2006.09.29, 23:50

Oláh János, a Fidesz-KDNP-MDF-Együtt Szegedért Egyesület jelöltje kivonult pénteken este a Délmagyarország szervezte polgármesterjelölti vitáról, amelyet a városi televízió közvetít. A politikust mintegy háromszáz jobboldali szimpatizáns is követte. A jelölt úgy érezte, becsapták, lehetetlen helyzetbe hozták.

Megválik két alelnöktől a rádió új vezetője

Itthon2006.07.18, 11:43

Such György, a Magyar Rádió új elnöke megválik a gazdasági és az igazgatásszervezési alelnökeitől. Hollós János augusztustól ismét vezető szerkesztő lesz, míg Gőblyös István valószínűleg nem marad a közszolgálati médiumnál.

Több ezer tüntetőt várnak a szakszervezetek

Itthon2006.07.07, 12:47

Húsz civil szervezet is csatlakozott a szakszervezetek szombatra tervezetet demonstrációjához. A tüntetők azt követelik, hogy a kormány vonja vissza a munkavállalókat sújtó, megszorító intézkedéseket.

A huszárkodó cégekre irigykednek a szakszervezetek

Itthon2006.06.29, 19:04

Július 8-án szombaton tartják közös demonstrációjukat az országos szakszervezeti szövetségek. Az érdekvédelmi szervezetek a munkavállalókat sújtó megszorító intézkedések és a kormány tárgyalási módszerei ellen tiltakoznak, bár a várható megszorító csomag visszavonására maguk sem látnak komoly esélyt. Az egyik vezető szerint a cégek olyanok, mint a huszárok, azaz belerúghatnak a lovukba, és tovább háríthatják a terheket, a lakosság azonban ezt nem tudja megtenni.

Rejtve maradnak a kutyakínzások

Itthon2006.06.23, 12:36

Megkínoztak és kivéreztettek egy menhelyi kutyát, majd a tetemét visszalopták saját ketrecébe Szentendrén, míg Miskolcon egy kisállat-kereskedés állataival bántak el kegyetlenül. Annak ellenére, hogy viszonylag gyakoriak az ezekhez hasonló esetek, rendőrségi vizsgálat ritkán indul állatkínzás ügyében. Az [origo]-nak nyilatkozó nyomozó szerint azért, mert az emberek többsége hiába veszi észre, hogy bántanak egy állatot, mégsem tesz feljelentést.

Megijedtek az 50 milliótól a bringások

Itthon2006.05.24, 16:32

Az egyetlen magyar kerékpáros arénának otthont adó Millenáris Sporttelep lebontása ellen demonstrálnak szerda este hat órakor biciklis civil szervezetek. A Hajós Alfréd által átépített létesítmény helyére a tervek szerint szálloda épülne, a tüntetők viszont eredeti funkciójának megtartása mellett biciklis központot hoznának létre az épületben, kocsmát, szervízt, kölcsönzőt és számos egyéb szolgáltatást telepítve oda. A kerékpárosok attól ijedtek meg, hogy az állam 50 milliós pályázatot írt ki az ötletekre.

Juszt László az idei Déri-díjas

Itthon2006.05.10, 23:51

Juszt László televíziós személyiség kapta az idei Déri János-díjat, a sokoldalú tevékenységet elismerő arany egyforintost - közölte a díj névadójának fia.

Kulcsár szégyelli, hogy kárt okozott

Itthon2006.05.03, 16:21

Szerdán megkezdődött a Kulcsár-ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. A bűntény huszonkét vádlottja áll a bíróság elé, az elsőrendű vádlott Kulcsár Attila közölte, bűnösnek érzi magát, és szégyelli magát, amiért kárt okozott munkaadójának. A 2003-ban kipattant, de 1998-ra visszanyúló sikkasztási ügy bonyolultságát jelzi, hogy a nyomozás során 55 ezer oldalnyi irat keletkezett. Az ügyészség szerint összesen 23 milliárd forintot mozgattak a sikkasztások idején, de a tényleges, eddig meg nem térült kár "csak" 2 milliárdot tesz ki.

Fejér megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:22

Az alábbi összeállításból megismerheti a Fejér megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 09:36

Az alábbi összeállításból megismerheti a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük Szabolcs-Szatmár-Bereg megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Békés megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:18

Az alábbi összeállításból megismerheti a Békés megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.  

Pest megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:45

Az alábbi összeállításból megismerheti a Pest megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Sajnálkozik a Simon-per vádlottja

Itthon2006.04.24, 12:15

Hétfőn délután hirdetnek ítéletet a Simon Tibor halála miatti megismételt büntetőperben. A volt válogatott focista egy nap híján éppen négy évvel ezelőtt halt bele sérüléseibe, miután egy szórakozóhelyen többen összeverték. Az utolsó szó jogán délelőtt az elsőrendű vádlott csak annyit mondott: "Nagyon sajnálom, hogy így történt."

Újabb pécsi MDF-es képviselő lépett vissza

Archívum2006.04.19, 15:14

Visszalépett az országgyűlési választások második fordulójából Füredi Péter, Baranya 1. számú, pécsi választókörzetének MDF-es jelöltje. A megyében ő a második MDF-es politikus, aki nem vesz részt a vasárnapi választási fordulón. Más pártbeli visszalépőkhöz hasonlóan Füredi sem kérte arra a szavazóit, hogy voksoljanak más pártra, ahogy ezt az MDF vezetősége is kérte azoktól, akik nem vesznek részt a második körben.

Komárom-Esztergom megye

Itthon2006.04.10, 04:03

Az alábbi összeállításból megismerheti Komárom-Esztergom megye választási eredményeit, legyen szó a területi listákról és az egyéni körzetekről.

Tartanak a boltosok a nagykörúti buszsávtól

Itthon2006.04.05, 16:03

Két hónapra kitiltják a parkoló autókat a Nagykörútról, mert megemelik és szélesítik az új villamosok miatt a megállókat, és ezért buszok szállítják majd a 4-es és 6-os járat utasait. A boltosok szerint tragikus számukra a parkolás megtiltása üzleteik előtt, ami bevételkiesést okoz majd. A BKV főosztályvezetője szerint több mint 100 ezer ember utazását kell megoldaniuk, és ez elsőbbséget kell, hogy élvezzen.

Nem kapott többséget a civilek lokátorellenes javaslata

Itthon2006.03.09, 23:18

A lokátort ellenző civil szervezetek számára eredménytelenül zárult a pécsi közgyűlés csütörtöki közmeghallgatása, mert nem kapott többséget a civil önkormányzati képviselőnek a Tubesre tervezett radar megépítése megakadályozását célzó határozati javaslata.

A két forduló között akar Gyurcsány-Orbán-vitát a Fidesz

Itthon2006.02.24, 14:51

A jelek szerint az idei választáson is lesz vita a vitáról. A Fidesz bejelentette, hogy nyolc héten át tartó, nyilvános televíziós vitasorozatot kezdeményez, a miniszterelnök-jelöltek közötti vitát pedig szerinte a két választási forduló között kellene megtartani. A kormányfő ugyanakkor ebbe nem hajlandó belemenni, mondván, a választók az első fordulóban szavaznak a pártokra és programokra, a második fordulóban csak egyéni jelöltekre. Ezek a viták eddig, az első fordulót megelőző kampánycsend beállta előtt voltak pár órával.

Az SZDSZ nem akar előre hozott nyugdíjat

Itthon2006.02.09, 18:43

A kisebbik kormánypárt, az SZDSZ nem támogatja a miniszterelnök javaslatát, amely szerint lehetővé tennék a már legalább két éve állástalan 55 év felettiek számára, hogy előbb nyugdíjba mehessenek. A szabad demokraták szerint inkább munkához kellene juttatni az idősebbeket.

Kiállnak Szabó mellett azok, akikről jelentett

Itthon2006.02.03, 15:36

Semmilyen káruk nem származott abból, hogy három diáktársuk jelentéseket írt az '50-es években - közölték pénteki sajtótájékoztatójukon a Máriássy Félix vezette filmrendező szakos osztály diákjai. Szabó István Oscar-díjas filmrendező elmondta: korábban azért nem beszélt ügynökmúltjáról, mivel erre nem kapott felhatalmazást a diáktársaitól, a vallomás pedig őket is érintette volna.

Újabb garanciatörvényt akar Orbán

Itthon2005.12.12, 17:07

Munkahelyi garanciatörvény elfogadását javasolta Orbán Viktor Fidesz-elnök a kis- és közép-vállalkozásokat sújtó, körbetartozások kezelésére. A miniszterelnök szerint az ellenzéki vezető megint későn ébredt: a gazdasági miniszter a múlt héten bejelentette az erről szóló intézkedés-csomagot és már meg is kezdődtek az egyeztetések.

A giliszták sörtéit is számon kérik a diákokon

Itthon2005.11.29, 17:23

A magyar gyerekeknek többet kell tudniuk Anglia második világháborús történelméről, mint a brit diákoknak, alsósoknak szóló tankönyvben lehet olyan kérdést találni, amire még a tanárok sem tudják a választ, eközben a tanulók nagy része alig érti meg, amit olvas - derült ki egy közoktatásról szóló sajtótájékoztatón. Az iskolarendszerrre jellemző a szegregáció, gyakori a roma és a sajátos nevelési igényű gyerekek elkülönönítése. Most tesztelik azokat az oktatási programcsomagokat, amelyek pedagógus-továbbképzéssel, módszertani újításokkal változtatnának a helyzeten.

Elzavarták a lázadó kanizsai MSZP-seket

Itthon2005.09.20, 15:32

Egy ismeretlen fiatal ügyvédet akartak indítani az MSZP egyik ismert figurája - Göndör István frakcióvezető-helyettes - helyett Nagykanizsán. A helyi szervezet azonban elbukott, az elnökséggel szembeszegülőket leváltották, az új vezető testület pedig már rábólint Göndörre.

János Sipos

Mindentudás egyeteme2005.09.16, 23:10

OM Deputy Administrative State Secretary

János Martos

Mindentudás egyeteme2005.09.16, 23:00

Head of Department - National Research Institute for Neurosurgery, X-Ray Department

Hatvanmillióba kerülhet az MSZP kampánya

Itthon2005.09.09, 13:04

Nem akarja elárulni az MSZP, mennyibe kerül a most indult "Bátorság, biztonság, igazságosság" elnevezésű kampányuk. A párttörvény alapján az Állami Számvevőszéknek kell beszámolni a költségekről, de az a pártokra van bízva, milyen jogcímen vallják be az elköltött pénzeket. Információink szerint körülbelül hatvanmillió forintot költenek a többek között újságokban, óriásplakátokon látható reklámokra és a nyolcvanas-kilencvenes évek slágereit tartalmazó ajándék cédékre.

Villanyvasút, helikopter, peca - miniszterek hobbijai

Itthon2005.08.24, 08:10

Az [origo] úgy értesült, hogy Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter állatos nyakkendőket gyűjt. Ezután körkérdést intéztünk a minisztériumokhoz, hogy megtudjuk, mivel foglalkoznak a miniszterek legszívesebben szabadidejükben, van-e hobbijuk. Persányiról kiderült, hogy a nyakkendők helyett a levélnehezékek szerelmese, az informatikai miniszter villanyvasútjaira szorítana szívesen időt, a gazdasági miniszter helikoptert vezet, ha teheti, sok miniszter pedig sportolni szeret. Olvassa el összeállításunkat a miniszteri hobbikról!

Csak öt cég vagyonát zárolták Kulcsár-ügyben

Itthon2005.07.12, 15:54

Felülbírálta a másodfokú bíróság a Kulcsár-ügyben hozott elsőfokú végzést a mintegy kétmilliárd forintnyi vagyon zárolásáról. Eredetileg 48 esetben rendeltek el vagyonzárolást, a döntést 10-en elfogadták, a többiek fellebbeztek. Másodfokon a 38-ból csak öt cég vagyonát zárolták. A vállalkozások a büntetőeljárás gyanúsítottjai, Mészáros János és Kerék Csaba tulajdonában és ügyvezetése alatt állnak.

Nincs elég kegyeleti szoba a kórházakban

Itthon2005.07.12, 14:53

Az Egészségügyi Minisztérium két éve kötelezte a kórházakat, hogy alakítsanak ki kegyeleti szobákat, ahol a hozzátartozók elbúcsúzhatnak elhunyt rokonuktól. Ha 2006-ig nem teszik meg, az ÁNTSZ visszavonhatja működési engedélyüket. Ennek ellenére sok helyen még mindig nem alakítottak ki ilyen szobákat. Ezt részben a pénz, részben a megfelelő helységek hiányával magyarázzák. Ahol viszont van, ott azt mondják, hogy az emberek egyelőre nem használják azokat. 

A politika és a pénztelenség pusztítja a kórházigazgatókat

Itthon2005.07.01, 14:25

Az elmúlt egy évben minden ötödik kórházvezetőt elbocsátottak tisztségükből. Most egy sikeresnek tartott főigazgatót cseréltek le, aki egy csőd által fenyegetett kórházat változtatott stabil gazdálkodású intézménnyé, miután nem az ő pályázatát fogadta el az illetékes megyei közgyűlés. A szakmai szervezetek szerint a sok kirúgásnak két fő oka van: az egyik a pénztelenség, a másik pedig helyi politikai érdekek.

Ellentmondóak a vallomások a Simon-perben

Itthon2005.06.30, 17:01

Eltérően emlékeztek a vádlottak Simon Tibor bántalmazásának estéjére a megismételt első fokú tárgyaláson a Fővárosi Bíróságon. Simon Tibort 2002 áprilisában bántalmazták egy fővárosi szórakozóhely előtt, és két nap múlva belehalt sérüléseibe. A következő tárgyaláson már a biztonsági kamerák felvételeit is megnézik.

Előző
Következő