Ivo Sanader

címke rss
Az INA-ügy háttere

Az INA-ügy háttere

Régóta húzódik már ez az ügy a horvát állam és a MOL között, amely azzal kezdődött, hogy a magyar cég bevásárolta magát az INA olajipari vállalatba a 2000-es években. Ezzel megmentette a MOL az INA-t a csődtől. A vád egészen odáig ment, hogy a MOL vezetője szerintük megvesztegette az akkori horvát kormányfőt, Ivo Sanadert, noha ezt bizonyítani sohasem tudták. A vád koronatanúja ráadásul egy olyan üzletember, aki mára bevallotta, hogy többször nem mondott igazat, hiteltelenségét pedig még az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága is kimondta.

Folytatódik Hernádi Zsolt pere

Nagyvilág2017.10.02, 12:42

A horvát legfelsőbb bíróság döntése alapján folytatódik a korrupcióval vádolt Ivo Sanader volt horvát kormányfő és Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának májusban ideiglenesen felfüggesztett büntetőpere Zágrábban - közölte az N1 horvát hírcsatorna hétfőn, a bíróság közleményére hivatkozva.

Egyesítették Hernádi és Sanader perét

Gazdaság2015.12.23, 18:52

Egyesítette a horvát bíróság Hernádi Zsolt és Ivo Sanader perét. Az indoklás szerint a két per ugyanazon a bizonyítékokon alapszik. A Mol-vezér ellen újabb európai elfogató parancsot kérhetnek.

Már nem körözik Hernádi Zsoltot

Gazdaság2015.11.27, 16:58

Megszüntette az Interpol a körözést Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója ellen. Hernádi 2013-ban, a magyar olajcég horvátországi üzlete miatt került fel a nemzetközi bűnüldöző szerv körözési listájára.

Szabadon engedték a volt horvát kormányfőt

Nagyvilág2015.11.25, 16:16

A zágrábi megyei bíróság tanácsának szerdai döntése alapján Ivo Sanader volt horvát kormányfő még a nap folyamán elhagyhatja a börtönt, óvadék és egyéb óvintézkedés elrendelése nélkül – közölte Kresimir Devcic bírósági szóvivő.

Félmilliárdért váltotta meg szabadságát Ivo Sanader

Nagyvilág2015.10.27, 12:49

Félmilliárd forintnyi óvadék fejében szabadlábra helyezte a bíróság Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, akit korrupciós ügyekkel vádoltak. Az egyikben megszünették ellene az eljárást, a másikban pedig a 8,5 éves börtönbüntetésről szóló ítéletet a horvát alkotmánybíróság semmisítette meg.

Hiába az óvadék, Sanader még nem szabad

Gazdaság2015.10.05, 15:04

Annak ellenére, hogy a horvát legfelsőbb bíróság múlt csütörtökön megszüntette Ivo Sanader ellen az elsőfokú eljárást a Fimi Media-ügyben, és a vádlott a 12,4 millió kuna (félmilliárd forint) óvadék megfizetését is vállalta, a volt horvát kormányfő még mindig nem hagyhatta el a börtönt, ahol már 3 és fél éve előzetes letartóztatásban van - közölte az Index.hr internetes portál.

Szabadlábra helyezték Ivo Sanadert

Nagyvilág2015.10.01, 18:32

Óvadék ellenében szabadlábra helyezték Ivo Sanader volt horvát kormányfőt. A legfelsőbb bíróság az elsőfokú eljárást is megszüntette a korrupció ügyében.

Újrakezdődött a volt horvát kormányfő korrupciós pere

Gazdaság2015.09.07, 12:48

Újrakezdődött Ivo Sanader volt horvát kormányfő pere. Az egyik vádpont szerint Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett.

Hernádi Zsolt idén sem nyaralhat külföldön

Gazdaság2015.07.31, 10:09

Annak ellenére, hogy a horvát alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader korábbi miniszterelnök elleni ítéletet, Hernádi Zsolt ellen folytatódik a büntetőeljárás. Abban reménykednek, hogy az alkotmánybíróság döntése miatt a Mol-vezér elleni eljárás során új szempontok merülnek föl. 

Hatályon kívül helyezte a Sanader-ítéletet a horvát alkotmánybíróság

Gazdaság2015.07.27, 19:02

A volt horvát kormányfőt korábban jogerősen nyolc és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében. A horvát alkotmánybíróság viszont most megállapította, hogy Sanader számára nem biztosították a méltányos eljáráshoz szükséges feltételeket és jogi védelmet, így az ügyet visszautalták a zágrábi megyei bírósághoz.

Újra kell kezdeni a volt horvát kormányfő korrupciós perét

Nagyvilág2015.07.24, 12:17

Lapinformáció szerint hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök büntetőügyében hozott ítéletet a horvát alkotmánybíróság.

Mol-ügy: marad a patthelyzet Horvátországban

Gazdaság2015.05.15, 06:10

Horvátország ismét nyomást próbál gyakorolni a Molra. Először új részvényesi megállapodást javasoltak, majd pedig bírósági ítélet mondta ki, hogy a magyar cég manipulálta a tőkepiacot. Úgy tudjuk, a felek viszonyában a jövő februári, horvát parlamenti választás előtt nem lesz elmozdulás, de a Mol bármilyen egyeztetésre nyitott.

Megint Magyarország rabja Hernádi Zsolt

Gazdaság2015.02.19, 06:18

Nem tanácsos elhagynia Magyarországot, de a Mol irányítását változatlanul el tudja látni Hernádi Zsolt, aki ismét felkerült az Interpol körözési listájára.

Az Interpol ismét körözi a Mol-vezért

Gazdaság2015.02.18, 08:23

A legmagasabb szintű, vörös riasztást adta ki az Interpol a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen. Hernádi Zsolt már másodszor szerepel a körözési listán - ezúttal is a Mol-INA ügy miatt keresik a horvát hatóságok.

Zágrábban folytatódik a Hernádi-per

Gazdaság2014.12.08, 14:01

Február 12-re tűzte ki a Zágráb megyei bíróság Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. korrupcióval vádolt elnök-vezérigazgatója ügyének tárgyalását.A bíróság elutasította a védelem összes javaslatát, és elfogadta a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) minden előterjesztését.  

Mol-INA-ügy: Új bizonyítékok vannak

Gazdaság2014.11.24, 13:22

Elhalasztották az előzetes meghallgatást Hernádi Zsoltnak, a Mol Nyrt. korrupcióval vádolt elnök-vezérigazgatójának ügyében Zágrábban, miután új bizonyítékokat nyújtott be a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség. A meghallgatás újabb időpontját december 8-ra tűzték ki.

Hova tűnt a lóvé?

Nagyvilág2014.07.15, 09:52

Lehetetlen behajtani a volt horvát kormányfőn 3,6 millió kunát. Jogászok törik a fejüket – egyelőre eredménytelenül.

Hazaárulónak nevezte Sanadert a horvát elnök

Gazdaság2014.06.14, 18:50

A horvát elnök most először nyilatkozott Sanader ügyéről, mert meg akarta várni az ítéletet. Szerinte az INA és a MOL szerződése törvénytelen, mert korrupción alapul.

A horvát kormány újra leülne a Mollal

Gazdaság2014.04.14, 17:14

Újabb tárgyalási fordulót kezdeményez a Mollal a horvát kormány – jelentette be Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter hétfőn a HTV horvát közszolgálati csatornának adott interjúban.

Megegyezne a horvát kormány a Mollal?

Gazdaság2014.04.08, 18:21

Zágráb szerint állítólag már nem is olyan fontos, ki irányítja a horvát olajipari céget, csakis az INA eredményessége számít. Egy lap szerint a horvát kormány új startégiát készít a tárgyalásokra. Hernádi Zsolt interjút adott egy horvát tévének: szerinte Magyarországon is lehet nyaralni.

Bajnai bizalmas adatokat adott át Zágrábban egy horvát lap szerint

Gazdaság2014.04.02, 19:47

A horvát Vecernji list című napilap szerint Bajnai Gordon kormányfőként olyan dokumentumokat adott át Zágrábban, amelyek segítettek a horvát ügyészségnek abban, hogy vádat emeljen Hernádi Zsolt ellen. A Mol szerint az újság képtelenséget állít.

A horvát ügyészség vádat emelt Hernádi Zsolt ellen

Gazdaság2014.04.01, 11:59

A Mol elnök-vezérigazgatóját vesztegetéssel vádolják. A horvát különleges ügyészség szerint Hernádi Zsolt lefizette Ivo Sanader akkori kormányfőt, hogy a magyar cég megszerezze a horvát olajipari vállalat, az INA irányítását. A vádemelést egyébként aznap jelentették be, amikor megkezdődött Sanader 10 éves börtönbüntetésének fellebbviteli tárgyalása.

Kilenc év börtönt kapott Ivo Sanader

Nagyvilág2014.03.11, 11:45

Nem jogerősen kapott már tíz év börtönbüntetést a Mol-Ina ügyleteiben való nyerészkedésért. 

Zágráb: Hernádi letartóztatásáról nem tárgyalunk

Gazdaság2013.10.07, 15:59

A horvát igazságügyi miniszter szerint a Hernádi Zsolt elleni eljárás nem politikai kérdés, ezért nem is akarnak tárgyalni róla.

Elrendelték Hernádi Zsolt előzetes letartóztatását

Gazdaság2013.09.27, 17:58

A Zágrábi megyei bíróság előzetes letartóztatást rendelt el Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, mert úgy ítélte meg, hogy fennáll a szökés veszélye. Az előzetes elrendelése után a horvátországi hatóságok körözést és elfogatóparancsot adhatnak ki Hernádi ellen. 

Indulhat a Mol horvát ügyeinek tisztázása

Gazdaság2013.08.01, 14:43

A várakozásoknak megfelelően tárgyalóasztalhoz ülhetnek a horvát kormány és a Mol Nyrt. vezetői, a felek közötti vitás kérdések rendezése ügyében.

Több ügyben is szorulhat Sanader

Nagyvilág2012.11.26, 13:30

Több korrupciós ügyben is eljárás folyik Ivo Sanader volt kormányfő ellen Horvátországban, akit a múlt héten elítélt a bíróság, mert visszaélt a hatalmával, amikor a horvát állam eladta a Molnak az INA olajvállalat kisebbségi részvénycsomagját.

Hernádi kiadatásáról találgatnak Horvátországban

Gazdaság2012.11.21, 15:46

Ha a horvát miniszterelnök-helyettes magyar bíróság elé állt, miért ne vonnák felelőségre Hernádi Zsoltot Zágrábban - írja a horvát Globus hetilap egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Úgy tudják, hogy a horvát fél kérheti Hernádi Zsolt kiadatatását.

Horvátországon a MOL szeme

Gazdaság2012.11.20, 11:22

Ma délelőtt hirdetnek ítéletet a volt horvát miniszterelnök, Ivo Sanader ellen folyó korrupciós perben az [origo] információi szerint. Az ítélet nagyban befolyásolhatja a MOL horvátországi szerepvállalását, az elmúlt hónapokban ismét elmérgesedni látszik a hangulat a hazai cég és a horvát kormány között.

Beszakadt a Mol Sanader ítélete után

Gazdaság2012.11.20, 11:26

Kedvezőtlenül reagált a Mol árfolyama a Sanader-ítélet bejelentésére, rövid idő alatt 2,7 százalékot zuhant a vállalat részvényeinek értéke. Fél 11-re megállt az esés 17 580 forintnál.

Nálunk megúszta a Mol, amit a horvátoknál nem

Gazdaság2012.11.20, 13:35

Első fokon bűnösnek találta a zágrábi bíróság Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt az ellene folyó korrupciós perben. Az ítélet kimondja, hogy Sanader visszaélt a hatalmával, amikor a horvát állam eladta a Molnak az INA olajvállalat kisebbségi részvénycsomagját, és a Reuters tudósítása szerint azt is, hogy Sanader kenőpénzt fogadott el a Moltól. Ha ugyanez lesz a jogerős ítélet is, a horvát politika megpróbálhatja felhasználni a Mol ellen. Magyarországon korábban ismeretlen tettes ellen nyomozott az ügyészség, de az eljárást megszüntette, és a horvát ítélet miatt még nem feltétlenül kell újraindítani.

Ítélet a MOL-ügyben: Ütik a részvényt

Gazdaság2012.11.20, 12:14

Megszületett az ítélet Ivo Sanader ügyében, a volt horvát miniszterelnököt kenőpénzek elfogadásával vádolták. A Reuters információ szerint a zágrábi bíróság bűnösnek találta Sanadert és 10 éves börtönbüntetésre ítélte az előzetesen beharangozott 15 évvel szemben. A bíróság indoklása szerint 5 millió eurós kenőpénzt fogadott az ex-miniszterelnök 2008-ban a MOL-tól, illetve korábban az osztrák Hypo Alpe Adria Banktól.

Kedden kimondják, korrumpált-e a Mol

Gazdaság2012.11.19, 17:40

Kedden hirdetnek ítéletet Zágrábban Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök korrupciós perében. Az ügy kimenetele a Mol horvátországi szerepvállalását is befolyásolhatja.

Hernádi Zsolt nem a barátom - Ivo Sanader a Mol-ügyről

Gazdaság2012.11.14, 08:36

Tagadja az ellene felhozott vádakat, és felmentésében bízik a volt horvát miniszterelnök. Ivo Sanader az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, nem kért és nem kapott kenőpénzt a Moltól. A bíróság előtti védőbeszédében állította: a Hypo banktól sem kapott jutalékot. A Sanader-per a végéhez közeledik. Zágrábban követtük végig a tárgyalás egy napját.

Tizenöt évre börtönbe csukná Sanadert az ügyész

Gazdaság2012.11.14, 16:32

Tizenöt év szabadságvesztés kiszabását indítványozta a horvát ügyészség Ivo Sanader ellen. A vádhatóság szerint a volt kormányfő az osztrák Hypo banktól és a magyar Moltól is kenőpénzt fogadott el.

A magyar kapitalistától féltik a nemzeti kincsüket a horvátok

Gazdaság2012.10.19, 12:36

A frusztrált közvéleménynek próbál megfelelni a horvát kormány a Mol elleni támadások felerősítésével, és a Sanader-per végének közeledtével alkalmat is remél arra, hogy erősítse pozícióját az INA olajcégben. Az uniós csatlakozás foghatja vissza a radikális lépésektől.

Hazugozza egymást Sanader és a horvát főügyész

Nagyvilág2012.10.02, 13:03

Politikai megrendelésre gyártott hamis bizonyítékokkal vádolja a horvát ügyészséget a büntetőeljárás alatt álló volt horvát miniszterelnök. A főügyész szerint Ivo Sanader hazudik.

Sanader: Túl hatalmas voltam Horvátországnak

Nagyvilág2012.09.28, 11:45

Küldetésként fogja fel visszatérését a horvát politikába Ivo Sanader, aki ellen több per is folyik korrupció vádjával Horvátországban. A volt horvát miniszterelnök szerint, miután felmentik, újra ő fogja vezetni Horvátországot.

Egy egész nép önérzete nyomasztja a Molt

Gazdaság2012.06.27, 13:24

Politikai leszámolásnak indult, de Horvátországban a Mol elleni jogi fegyverként is fel akarják használni azt a büntetőügyet, amelyben Ivo Sanader volt miniszterelnököt tízmillió eurós korrupcióval vádolják - állítja Sanader egyik zágrábi védőügyvédje, Jadranka Slokovic. Szerinte a Sanader "kicsinálását célzó játszmában" az ügyészség is benne van. Az ügyvéd szerint a horvátországi közhangulat nagyon nem kedvez a Molnak, amit a politikai szereplők is igyekeznek meglovagolni, és az ügy bírója sem biztos, hogy képes kivonni magát a hatása alól.

Újabb magyar tanút hallgattak meg Sanader korrupciós perében

Gazdaság2012.05.25, 08:08

Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök testvére csütörtökön tagadta a zágrábi törvényszék előtt, hogy az ő közreműködésével fizetett volna kenőpénzt a Mol az INA horvát olajvállalatban való többségi részesedés megszerzése érdekében. A tárgyaláson egy magyar menedzser is tanúvallomást tett - jelentette a horvát Hina hírügynökség.

Mol-INA ügy: Hernádi barátja áll az offshore cégek mögött

Gazdaság2012.05.18, 18:05

Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök perében pénteken lopással vádolta a vád koronatanúját a védelem felkérésére tanúskodó Mihail Gucerijev orosz üzletember, aki egyben kijelentette azt is, hogy azt az ötmillió eurót, amit Robert Jezic rendelkezésére bocsátott, nem Ivo Sanader megvesztegetésére szánta. Gucerijev arról is beszélt, hogy 9 éve a Mol üzleti partnere és Hernádi barátja.

Mol-INA ügy: egy magyar tanú Hernádi mellé állt

Gazdaság2012.05.17, 18:13

Nem Ivo Sanader volt horvát miniszterelnöknek, hanem az ellene folyó korrupciós per koronatanújának szánták, és nem is a Moltól származik az az 5 millió euró, amely a horvát ügyészség szerint az INA menedzsmentjogainak megszerzését szolgálta volna - mondta a Sanader elleni perben a védelem tanújaként csütörtökön Zágrábban Fazakas Imre, a ciprusi Hangarn Oil Products igazgatója, akiről viszont az ügyész azt állította, nem mond igazat.

Újabb korrupciós vád a volt horvát kormányfő ellen

Nagyvilág2012.05.05, 16:12

Újabb vádat emeltek Horvátországban Ivo Sanader volt miniszterelnök ellen, ismét hatalommal való visszaélésért - jelentette szombaton a Vjesnik című napilap internetes kiadása. Az értesülést hivatalosan nem erősítették meg, de ha igaz, akkor Sanader ellen ez már a negyedik vádpont.

Mulasztásokkal vádolja a Molt az INA fb-tagja

Gazdaság2012.04.21, 18:52

Az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök elleni per tárgyalásán az INA felügyelőbizottságának egyik horvát tagja azt állította, hogy a Mol mulasztásai miatt csökkent az INA piaci részesedése.

Kitart Hernádi korrupciós vádja mellett egy horvát tanú

Gazdaság2012.03.08, 20:50

Hivatalosan is vallomást tett a horvát bíróságon az az üzletember, aki korábban többször is azt állította, hogy a Mol le akarta fizetni Ivo Sanader volt horvát kormányfőt.

Kihallgatta Hernádi Zsoltot az ügyészség az INA-ügyben

Archívum2011.12.19, 13:05

November 29-én tanúként meghallgatta a Központi Nyomozó Ügyészség Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját abban az ügyben, amelyben Horvátországban korrupcióval gyanúsítják - írta hétfői cikkében a Jutarnji list zágrábi napilap. A Mol a meghallgatás tényét megerősítette.

Letették a rekordösszegű óvadékot, szabadlábon a volt horvát kormányfőt

Archívum2011.12.16, 18:46

Ivo Sanader Horvátország történetének legnagyobb óvadékáért, 1,65 millió euróért került szabadlábra. A volt horvát kormányfőt korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolják. Sanader azt mondta, hogy családja és barátai jelzálogot vettek fel ingatlanjaikra, hogy a volt kormányfő helyett ki tudják fizetni a tetemes óvadékot.

Orosz oligarcha tisztázhatja Hernádit az INA-ügyben

Gazdaság2011.12.15, 17:58

A Russznyefty olajvállalat főtulajdonosa egy hete Magyarországon járt vallomást tenni abban az ügyben, amelyben Horvátországban korrupcióval gyanúsítják Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját - írta csütörtök délutáni kiadásában a Jutarnji list horvát napilap. A Mihail Safarbekovics Gucerijev által elmondottak alapján megdőlhet a Hernádi elleni gyanú.

Rekordösszegű óvadék ellenében kerül szabadlábra Ivo Sanader

Nagyvilág2011.12.07, 19:45

Hat hónap vizsgálati fogság után kerül szabadlábra a korrupcióval vádolt volt horvát miniszterelnök, ezért azonban horvátországi rekordnak számító összeget, 1,65 millió eurót kell letennie óvadékként.

Legkésőbb hétfőn szabadlábra helyezik Ivo Sanadert

Nagyvilág2011.12.07, 10:30

A horvát alkotmánybíróság ítélete szerint a volt horvát kormányfő fogva tartását legkésőbb december 12-ig meg kell szüntetni. Ivo Sanadernek így is le kell adnia az útlevelét.

Heti Válasz: Megdőlt a Mol-vezér elleni horvát vád

Gazdaság2011.11.30, 13:36

Azt a két ciprusi társaságot, amelyeken keresztül a zágrábi ügyészség állítása szerint Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató megvesztegette Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, az orosz Gazprom ellenőrzi - írta a Heti Válasz internetes oldala a csütörtökön megjelenő lap cikkét ismertetve.

"Az INA nem a Mol kirendeltsége" - interjú a horvát miniszterelnök-helyettesi poszt várományosával

Archívum2011.11.28, 12:22

Az INA két stratégiai partner vállalata kell, hogy maradjon, és nem lenne szerencsés, ha a Mol többségi tulajdonossá válna, véli Radimir Cacic, a Horvát Néppárt elnöke, aki a most vasárnapi választások után várhatóan miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter lesz Horvátországban. Szerinte a kormánynak nem a korrupciós vádakkal kell foglalkoznia, hanem el kell érni, hogy a Mol és a horvát állam stratégiai szinten tárgyaljon egymással.

Bizonyítékként fogadták el a Sanader-ügyben a Mol-vezérről készült videót

Gazdaság2011.11.18, 20:23

Érthetetlen a Mol szerint, hogy miért fogadta el bizonyítékként a zágrábi bíróság a Sanader-perben azt a felvételt, amelyen Hernádi Zsolt Mol-vezér és Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök egy zágrábi étterem asztalánál kicserél egymás között egy papírlapot. Sanadert többek között azzal vádolják, hogy 10 millió euróért átjátszotta az INA irányítását a Molnak.

Tanúként nem, gyanúsítottként meghallgatná a horvát bíróság a Mol-vezért

Gazdaság2011.11.17, 17:11

A korrupcióval vádolt volt horvát miniszterelnök védői azt szeretnék, ha az ügyészség tisztázná, milyen szerepe van Hernádi Zsolt Mol-vezérnek a perben, és ha kihallgatnák tanúként. A bíróság elutasította a kérést, azt mondták, ha Hernádi elérhető lenne, nem tanúként, hanem gyanúsítottként kezelnék. A Mol sajnálja, hogy nem kíváncsiak Hernádi tanúvallomására, azt írák, lenne mit mondania.

Elejtett megjegyzésként derült ki Hernádi Zsolt horvátországi meggyanúsítása

Gazdaság2011.11.11, 16:18

A korrupcióval vádolt Ivo Sanader védőinek nem tetszik, hogy a horvát ügyészség nem hallgatta meg tanúként Hernádi Zsolt Mol-vezért, és őket is meglepte, hogy Hernádi gyanúsított - ez derült ki az INA-ügy csütörtöki tárgyalásán horvát sajtóbeszámolók szerint. A jelek szerint a horvát ügyészség fontos bizonyítékként kezeli Sanader és Hernádi éttermi találkozóját.

Bloomberg: Gyanúsított lett a Mol vezetője Horvátországban

Gazdaság2011.11.10, 20:52

A horvát ügyészség Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját gyanúsítottként nevezte meg abban a vesztegetési perben, melyet a korábbi horvát miniszterelnök, Ivo Sanader ellen folytatnak - írja a Bloomberg horvát ügyészségi közlésre hivatkozva. A Mol visszautasítja a vádakat.

Egyszerre kell szembenéznie minden vádponttal a volt horvát kormányfőnek

Gazdaság2011.11.10, 13:51

Megkezdődött Zágrábban a háborús nyerészkedéssel és kenőpénz elfogadásával vádolt Ivo Sanader pere. A volt horvát kormányfő a vád szerint a Mol vezérigazgatójától is fogadott el kenőpénzt.

Bíróság előtt kell tisztáznia magát Sanadernek az állítólagos Mol-INA vesztegetési ügyben is

Gazdaság2011.11.07, 14:23

A zágrábi megyei bíróság vádtanácsa hétfőn jóváhagyta, hogy bíróság elé kerüljön az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök elleni jogi eljárás az állítólagos Mol-INA vesztegetési ügyben.

Ártatlannak vallotta magát a korrupcióval vádolt volt horvát kormányfő

Nagyvilág2011.11.03, 12:49

Politikai intrikának nevezte az ellene felhozott vádakat Ivo Sanader korábbi horvát miniszterelnök a perének első napján, csütörtökön. Sanader azt mondta, Ausztriában csak tanúként hallgatták ki a Hypo-ügyben, ami alátámasztja, hogy nem fogadott el kenőpénzt a banktól.

Titkos találkozón koccintott a Mol-vezér és a volt horvát kormányfő egy horvát lap szerint

Gazdaság2011.10.31, 15:43

Egy Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő, illetve Hernádi Zsolt Mol- vezérigazgató közötti titkos találkozóról ír a Jutarnij List horvát napilap hétfőn. A lap szerint videofelvételeken látható, ahogy a horvát vádak szerint a Mol által lefizetett Sanader kiveszi mobiljából az akkut, majd Hernádi felír valamit egy cetlire, és koccintanak. A Mol közölte, visszautasít minden gyanúsítgatást.

Elnapolták a korrupcióval vádolt volt horvát kormányfő perét

Gazdaság2011.10.28, 12:33

Pénteken bíróság elé állt Zágrábban Horvátország korábbi miniszterelnöke, de a tárgyalást a korrupcióval vádolt Ivo Sanader rossz egészségi állapota miatt elnapolták. A bíró szerint Sanadernek "elegendő ideje lett volna meggyógyulni".

Ivo Sanader további két hónapig vizsgálati fogságban marad

Gazdaság2011.10.17, 15:43

Elutasították a volt horvát miniszterelnök óvadékkérelmét, a június óta vizsgálati fogságban lévő Ivo Sanader legalább további két hónapig marad fogságban.

Vádat emeltek Sanader volt horvát kormányfő ellen a Mol-ügyben

Gazdaság2011.09.23, 17:16

A volt horvát miniszterelnököt azzal vádolják, hogy tízmillió euró csúszópénzt fogadott el a Moltól, amiért cserébe a magyar olajipari vállalat irányítói jogokat kapott az INA horvát olajipari cégben.

Lezárták a volt horvát miniszter elleni nyomozást a Mol-INA-ügyben

Archívum2011.09.19, 16:12

A horvát ügyészség nem talált bizonyítékot Damir Polancec ellen, a volt horvát miniszterelnök-helyettest korrupcióval gyanúsították a Mol-INA-ügyben.

Egy horvát lap szerint hamarosan vádat emelhetnek Sanader ellen a Mol-ügyben

Gazdaság2011.09.15, 16:48

A Vecernji list nevű horvát lap úgy tudja, a következő napokban vádat emelhetnek a volt horvát kormányfő ellen. Ivo Sanadert a múlt hónapban hallgatták ki, akkor tagadta, hogy a Mol megvesztegette volna az INA irányítási jogainak megszerzése érdekében.

Vádat emeltek Ivo Sanader ellen a Hypo-ügyben

Nagyvilág2011.08.31, 15:33

A vád szerint a volt horvát kormányfő még külügyminiszter-helyettesként félmillió eurót fogadott el az osztrák Hypo banktól, hogy Horvátország a banktól vegyen föl kölcsönt.

Tagadta a molos vesztegetést a volt horvát kormányfő

Gazdaság2011.08.30, 19:08

Ivo Sanader volt horvát minszterelnök keddi kihallgatásán tagadta, hogy a Mol megvesztegette volna az INA irányítási jogainak megszerzése érdekében. Azt állította, az akkori kormányban mindenki belelátott a Mollal folytatott tárgyalásokba.

A Mol ügyében hallgatják ki kedden Ivo Sanadert

Gazdaság2011.08.29, 21:54

Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt kedden várhatóan kihallgatják azzal a gyanúsítással kapcsolatban, amely szerint tízmillió euró kenőpénzt kapott, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajtársaság irányítási jogait - jelentették hétfőn hírügynökségek a horvát fővárosból.

Jogszerűen irányítja a Mol az INA-t a horvát versenyfelügyelet szerint

Gazdaság2011.07.23, 11:47

A horvát versenyfelügyelet állásfoglalása szerint a Mol törvényesen szerezte meg az INA irányítási jogait. A horvát közszolgálati televízió úgy tudja, a horvát kormány tagjai titokban találkoztak az államügyészség vezetőivel, és arról tárgyaltak, hogy miként védhetők meg a horvát érdekek az olajtársaságban.

Megérkezett a zágrábi börtönbe a korrupcióval vádolt volt horvát kormányfő

Nagyvilág2011.07.19, 07:28

Élő adásban közvetítette az egyik horvát televízió, ahogy Ivo Sanader korábbi horvát miniszterelnök megérkezik a zágrábi börtönbe. A hétfőn kiadott, korrupcióval vádolt politikust szigorú biztonsági kíséret mellett szállították haza Ausztriából.

Ausztria kiadta Ivo Sanader sikkasztással gyanúsított volt horvát kormányfőt

Nagyvilág2011.07.19, 08:44

Elhagyta Salzburgot, és kísérőivel már úton van Zágrábba Ivo Sanader volt horvát kormányfő, miután Ausztria hétfőn este kiadta Horvátországnak. Sanadert, aki 2009-ig hat éven át irányította Horvátországot, a horvát hatóságok azzal gyanúsítják, hogy milliós nagyságrendben sikkasztott el pénzt az államtól a maga és pártja számára.

Politikai aknák, hatósági vizsgálatok, sajtóvádak a Mol ellen Horvátországban

Gazdaság2011.07.14, 14:35

Ivo Sanader, az Ausztriában letartóztatott korábbi horvát kormányfő bukása óta folyamatos kísérletek történnek arra, hogy az INA helyi olajcéget irányító Molt Horvátországban ne stratégiai partnerként, hanem kenőpénzzel hatalmat szerző, a tőzsdei kereskedést manipuláló külföldi társaságként tüntessék fel. Hogyan alakult a Mol horvátországi története 2008 és 2011 között?

Ausztria kiadja Ivo Sanadert Horvátországnak

Nagyvilág2011.07.11, 16:43

Aláírta hétfőn Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök kiadatási parancsát az osztrák igazságügy-miniszter. A hazájában korrupcióval vádolt volt kormányfő korábban tiltakozott az ellen, hogy Horvátországban bíróság elé állítsák, majd váratlanul kérvényezte saját kiadatását.

Vesztegetési vádakból lett a Hernádi-ügy

Gazdaság2011.07.05, 14:31

Az állítólagos kenőpénzek miatt Horvátország akár fel is mondhatja a Molnak a korábbi kormánnyal kötött szerződését. A Mol elleni támadások erősödhetnek őszig, amikor választásokat tarthatnak Horvátországban. A Mol vezérigazgatója körül kirobbant korrupciós vádak mögött az Ivo Sanaderrel szoros kapcsolatban álló befolyásos horvát üzletember vallomása állhat.

Akár fel is mondhatják a Mol-INA szerződést egy horvát lap szerint

Gazdaság2011.06.30, 08:30

A horvát kormány megvizsgálhatja annak lehetőségét, hogy felmondja a korábbi kabinet és a Mol közötti szerződést - írja a  Vjesnik című zágrábi napilap internetes kiadása szerdán. A lap jogi szakértők véleményére hivatkozva közölte, hogy a szerződést akár meg is lehet semmisíteni, ha a volt kormányfő kenőpénzért cserébe többségi jogokat engedett át a Molnak az INA-ban.

Befolyásos barátok tolják az EU-ba a korrupcióval küzdő Horvátországot

Nagyvilág2011.06.26, 12:53

Napokon belül végleges döntés születhet arról, hogy az Európai Unió 28. tagja lesz Horvátország. Több uniós tagállam azonban még mindig aggódik a gyanú szerint horvát kormányköröket is elérő korrupció miatt. A korrupció elleni harcban nem tud látványos eredményeket felmutatni Horvátország, ami megkeserítheti az ország EU-csatlakozásig hátralevő éveit. Sok horvátnak pedig az nem tetszik, hogy az EU tagjaként együtt kellene működniük.

Nagymenő horvát üzletembert sejtenek a molos vesztegetési vádak mögött

Gazdaság2011.06.23, 13:14

A horvát politikai és gazdasági élet egyik legbefolyásosabb alakja volt Robert Jezic üzletember, aki zágrábi lapértesülések szerint azt vallotta, hogy Hernádi Zsolt Mol-vezér megvesztegette a korábbi horvát miniszterelnököt. Jezic ellen több eljárás zajlik és bár szoros kapcsolatot ápolt a horvát olajcéget privatizáló kormánnyal, a Mol terjeszkedése sérthette üzleti érdekeit.

Egyre mélyebb mocsárban gázol a horvátokkal hadakozó Mol

Gazdaság2011.06.22, 15:20

Több ponton lyukas történet és hivatalosan nem igazolt információk alapján gyanúsították meg nagy értékű vesztegetéssel Horvátországban a Mol elnök-vezérigazgatóját, Hernádi Zsoltot. Az Mol által tagadott vesztegetés a horvát lapok szerint az INA feletti befolyás megszerzését szolgálta. A vesztegetési pénzeket állítólag intéző cégek és a Mol közötti kapcsolatra nincs bizonyíték, és a sztori néhány forrása is bizonytalan, de az ügy így is veszélyes lehet a Molra nézve.

Hozzájárul kiadatásához Ivo Sanader volt horvát kormányfő

Nagyvilág2011.06.20, 15:26

Ausztria belátható időn belül kiadhatja Horvátországnak Ivo Sanadert, miután a volt horvát miniszterelnök hozzájárult az ezt lehetővé tévő eljáráshoz.

Ausztria kiadhatja a pénzmosással gyanúsított volt horvát kormányfőt

Nagyvilág2011.05.09, 13:55

Egy osztrák bíróság hétfői döntése alapján Ausztria kiadhatja Horvátországnak Ivo Sanadert. A volt horvát kormányfőt, aki jelenleg kiadatási őrizetben van Ausztriában, pénzmosással gyanúsítják.

Újabb korrupciós vád a letartóztatott korábbi horvát kormányfő ellen

Nagyvilág2011.03.04, 11:41

Az ausztriai letartóztatásához vezető korrupciós vádak után újabbak érték Ivo Sanader korábbi horvát miniszterelnököt, ezúttal külügyminiszter-helyettesi pozíciójánál talált gyanú miatt. A vád szerint félmillió eurót kapott egy banki szerződés fejében.

Előzetes letartóztatásban Ausztriában marad a volt horvát kormányfő

Nagyvilág2010.12.27, 17:23

Még legalább egy hónapig Ausztriában kell maradnia az ott őrizetbe vett Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek, akit Zágrábban korrupcióval gyanúsítanak, és a kiadatását kérték.

Megtalálták a volt horvát kormányfő két titkos bankszámláját

Nagyvilág2010.12.16, 12:13

Az Interpol rábukkant Ivo Sanader volt horvát kormányfő két titkos bankszámlájára. Egy horvát napilap értesülése szerint az egyik számlát saját, a másikat halott apja nevén nyitotta Sanader.

Megkezdte Ausztria Ivo Sanader kiadatási eljárását

Itthon2010.12.11, 17:12

Két héten belül várhatóan kiadja Ausztria Horvátországnak a korrupcióval gyanúsított volt horvát kormányfőt. A salzburgi bíróság már megkezdte a kiadatási eljárást.

Őrizetbe vették a volt horvát miniszterelnököt

Nagyvilág2010.12.10, 18:14

Pénteken Ausztriában őrizetbe vették Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, aki ellen hazája rendőrsége az Interpolon keresztül nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. Sanadert egy olyan ügyben gyanúsítják visszaéléssel, amelynek magyar szálai is vannak.

Elfogatóparancsot adtak ki a volt horvát kormányfő ellen

Nagyvilág2010.12.10, 11:25

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a korrupcióval gyanúsított Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen, aki meg nem erősített hírek szerint Szlovéniában vagy Londonban tartózkodik.

A Podravka-botrány magyar száláról is szólnak a WikiLeaks-iratok

Nagyvilág2010.12.11, 09:46

Magyar ügyészek is besegítettek a legnagyobb horvát korrupciós botrány, a Podravka-ügy nyomozásába a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai távirat szerint. A távirat megerősíti azt, hogy volt egy magyar szál is a botrányban, amely miatt elfogatóparancsot adtak ki a korábbi horvát kormányfő ellen.

Elrendelték Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök őrizetbe vételét

Nagyvilág2010.12.10, 10:34

Elrendelték Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök őrizetbe vételét csütörtök este. Ha vádat emelnek ellene, ő lesz a legmagasabb rangú személy, aki ellen eljárás indul abban a korrupcióellenes harcban, amely az EU-hoz csatlakozni kívánó Horvátországban jelenleg Brüsszel sürgetésére zajlik.

Felfüggesztették Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő mentelmi jogát

Nagyvilág2010.12.10, 09:02

A horvát parlament felfüggesztette Ivo Sanader korábbi kormányfő mentelmi jogát. A korrupcióval vádolt volt miniszterelnököt így őrizetbe vehetnék, de a politikus elhagyta Horvátországot.

A Mol-INA privatizációról faggatták a volt horvát kormányfőt

Archívum2010.10.12, 21:10

Horvátországban parlamenti vizsgálóbizottság hallgatta meg kedden Ivo Sanader volt miniszterelnököt az INA olaj- és gázipari vállalat privatizációjáról. A testületnek azt kell feltárnia, hogy miért privatizálták a társaságot, és hogyan kerülhetett a magyar Mol Nyrt. (INA) ellenőrzése alá az egyik legnagyobb horvát vállalat.

Politikai vihar hullámai érhették el a Molt és az OTP-t

Gazdaság2010.02.18, 14:01

A Podravka-ügyben feltehetően történtek törvénytelenségek, de a Molt és az OTP-t a horvát kormánypárton belüli csatározások hullámai érhették el. A magyar olajcég Horvátország belpolitikai ügyének tekinti a vizsgálatot, az OTP pedig azt állítja, csak egy sztenderd ügyletet kötött. A magyar cégek elleni támadást az is indokolhatta, hogy a Mol komoly érdekeket sérthetett a horvát állami olajcég irányításának átvételével.

Lemondott a horvát kormányfő

Nagyvilág2009.07.01, 18:03

Szerdán lemondott Ivo Sanader horvát kormányfő. A miniszterelnök lemondása a horvát törvények szerint a kormány távozását is jelenti, ezért a lapok előre hozott választásokról beszélnek és a lemondás okait találgatják.

Sikeres a horvát kötvény

Gazdaság2009.05.29, 21:47

Horvátország sikerrel lépett ki a nemzetközi kötvénypiacra, öt éve első és eddigi legnagyobb eurokötvénye magasabb kibocsátási árat ért el, mint az euróövezeti tag Szlovákia két hete kiadott kötvénye.

Horvát törvény a közszolgálati bércsökkentésről

Archívum2009.03.28, 00:54

A horvát parlament jóváhagyta pénteken azt a törvényt, amely lehetővé teszi a kormánynak, hogy a gazdasági válság idején - a költségvetési kiadások csökkentésének érdekében - döntsön a közszférában foglalkoztatottak bérszintjéről.

Összehúzzák a nadrágszíjat a horvátok

Archívum2009.03.25, 17:42

Horvátországban hat százalékkal csökkentik a közalkalmazottak fizetését, ezzel is mérsékelve az állami kiadásokat. A szakszervezetek beleegyeztek az intézkedésbe.

Visszaüthet a szlovén áruk bojkottja

Gazdaság2008.12.19, 15:28

Óva intette a horvát polgárokat a túlzott reakcióktól Ivo Sanader miniszterelnök, aki elfogadhatatlannak nevezte pénteken a szlovén árucikkek elleni bojkottot.

Indul a horvát hajógyári privatizáció

Archívum2008.11.25, 22:28

A horvát kormány még az idén elindítja a hajógyári privatizációt: mint a kormányfő kedden közölte, az év végéig hat, állami kézben levő hajógyárra írnak ki pályázatot.

Alakul a Mol-INA részvénycsere

Archívum2008.08.27, 18:08

A horvát INA olajipari társaság további privatizációjának legvalószínűbb módja az INA és a Mol közötti részvénycsere - közölte Ivo Sanader horvát kormányfő, aki azzal érvelt, hogy az INA privatizációjából származó pénzre "a költségvetésnek nincsen szüksége, és nem is lenne jó, ha a pénz a költségvetésbe folyna be".

Várja az INA a Mol ajánlatát

Archívum2008.07.22, 15:14

A Mol agusztus 14-ig, az esetleges versenytársak szeptember elejéig adhatják be ajánlatukat, illetve ellenajánlatukat a horvát INA olajtársaságra, közölték a pénzügyi szolgáltatásokat felügyelő horvát hatóságnál (HANFA) kedden.

Előző
  • 1
  • 2
Következő