ittas vezetés

címke rss

Ambrus Attilát ittas vezetés miatt fogják gyanúsítottként kihallgatni a rendőrök

Archívum2018.07.16, 11:39

Ambrus Attilának megint dolga akadt a rendőrséggel, és gyanúsítottként hallgatják ki. Ittas vezetés miatt kell felelnie.

Vérvétel közben megrugdosta az orvost egy asszony

Itthon2018.07.13, 12:44

Egy 64 éves gutorföldi asszony részegen vezetett, majd vérvétel közben megrugdosta az orvost.

Ivott és vezetett, meg is lett az eredménye

Auto2018.07.11, 15:07

Gádoroson kerítésnek ütközött egy VW Passat, de a történet folytatása a rendőröket is meglepte.

Ambrus Attila újra tárgyalásra megy, elvették a jogosítványát

Archívum2018.07.05, 10:06

Alkoholt fogyasztott a Viszkis, Ambrus Attila, majd volán mögé ült. A rendőrök szinte azonnal megszondáztatták, elvették a jogosítványát. Most gyanúsítotti kihallgatásra idézte a rendőrség.

Burány Sándor kínos magyarázata: egy sör, semmi vacsora

Itthon2018.07.03, 16:01

Erkölcsi iránymutatást adott a tévénézőknek Burány Sándor szocialista politikus, akinek ittas vezetés miatt felfüggesztették a mentelmi jogát. Emellett eltörpül a tény, hogy MSZP-s politikusként a Párbeszéd-frakcióban politizáló Burány két sört még le is tagadott.

Ma döntenek Burány Sándor mentelmi jogáról, aki részegen vezetett

Itthon2018.07.02, 07:35

Az Országgyűlés kétnapos ülésbe kezd, a képviselők ma döntenek az ittas vezetéssel gyanúsított Burány Sándor (Párbeszéd) mentelmi ügyében.

Hét és fél év fegyházbüntetésre ítélték a Szentendrei úti gázolót

Archívum2018.06.28, 07:41

Hét és fél év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság szerdán, első fokon azt a férfit, aki tavaly márciusban ittasan okozott halálos balesetet a fővárosi Szentendrei úton.

Elvették a Viszkis jogsiját, mert ittasan vezetett

Itthon2018.06.16, 08:09

Ittas vezetésen kapták Ambrus Attilát múlt hétvégén a szegedi rendőrök. A Viszkis a Blikknek azt mondta, szondáztatás után szinte azonnal elvették a vezetői engedélyét.

Lekapcsolták a rendőrök a Viszkist: megint törvényt szegett

Archívum2018.06.16, 07:08

Ittas vezetésért bevonták Ambrus Attila jogosítványát - írja a Blikk. A Viszkis nem is tagadta a lap értesüléseit, elmondta, hogy a múlt hétvégén állították meg a rendőrök vidéken, megszondáztatták és azonnal el is vették a vezető enegedélyét.

Vince Vaughn-t ittas vezetésen kapták a rendőrök

Archívum2018.06.11, 14:49

Feltehetően alkoholt fogyasztott, mielőtt autóba ült az amerikai színész, Vince Vaughn. Elkapták a rendőrök. 

A járdán gázolta el az embereket a részeg sofőr

Itthon2018.06.05, 13:18

Egy részeg sofőr elütött két embert a járdán. Egy férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt, egy nőnek pedig maradandó fogyatékossága lett. A gázolás tavaly történt, most pedig vádat emeltek a sofőr ellen.

Nem vacakoltak Cegléden – Jött a razzia, ma pedig már bíróság előtt álltak a részeg sofőrök

Itthon2018.05.14, 12:17

Áprilisában és májusában Cegléden és környékén ugrásszerűen megnőtt a részeg sofőrök száma. Ezért a rendőrök fokozott ellenőrzést tartottak, és rengeteg ittas sofőrt kaptak el.

Két nap alatt háromszor bukott meg ittas vezetés miatt egy szolnoki férfi

Itthon2018.05.12, 14:13

A Szolnoki Rendőrkapitányság emberei őrizetbe vettek egy férfit, akit két nap alatt három alkalommal értek tetten ittas járművezetéssel - számolt be a Police.hu-n a rendőrség.

Részegen ki visz majd haza? - Így működik a sofőrszolgálat

Auto2018.05.01, 10:26

Az éjjeli pótsofőr szolgáltatás annyira logikus ötlet, hogy nem is értem, miért nincs mindenhol már évtizedek óta. Egyáltalán nem is drága a taxihoz képest, és nincs másnapi logisztika sem a saját autóval. Néhány hónap erejéig kipróbáltam, milyen éjszakánként mások volánja mögé ülni.

14 éves ittas sofőrt fogtak a szlovák rendőrök

Nagyvilág2018.04.18, 13:37

A szenicei (Senica) rendőknek a hétvégi járőrözés közben azért vált gyanússá egy szemből érkező gépkocsi, mert az szokatlanul lassan haladt, és az autóból csak a sofőr feje búbja látszott ki - számolt be facebook-oldalán a nem mindennapi fogásról a Szlovák Országos Rendőrfőkapitányság.

Keményen megbüntették az ittasan vezető tévést

Tévé2018.04.18, 12:56

Ant McPartlin brit műsorvezetőnek 86 ezer font büntetést kell fizetnie egy ittasan okozott baleset után, 20 hónapra a jogosítványát is elvették.

Egy nap alatt háromszor fogták a részeg sofőrt

Itthon2018.04.13, 12:26

Három napon belül bíróság elé állították azt a férfit, akit 24 órán belül háromszor fogtak el ittas vezetésért.

Az autója és a lakása is tele volt fegyverekkel - galéria

Itthon2018.04.11, 11:21

Ittas vezetés miatt állítottak meg a rendőrök egy sofőrt, majd az autójában fegyvert találtak, amire nem volt engedélye a férfinak.

Részeg sofőröket fogtak a rendőrök

Itthon2018.04.09, 14:10

Öt részeg sofőr ellen javasolt vádemelést a rendőrség Miskolcon, Nyékládházán és Felsőzsolcán.

A rendőrök megmutatták hogyan kell locsolni – videó

Itthon2018.03.30, 10:51

Kisfilmmel kampányol a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az ittas vezetés ellen. Ahogy írják erre azért van szükség, mert húsvétkor több a részeg sofőr.

Helikopterrel is figyelik az autósokat húsvétkor

Itthon2018.03.28, 16:05

A szokásosnál több részeg sofőrre számítanak a rendőrök a húsvéti időszakban. Erről a Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője beszélt mai sajtótájékoztatóján. Azt is mondta, helikopterről is figyelik majd az utakat.

Elmaradt az esküvő, mert letartóztatták a menyasszonyt

Nagyvilág2018.03.13, 14:48

Az amerikai Arizona államban Amber Young sietett a saját esküvőjére, ezért nem vezetett elég körültekintően. Kisebb balesetet okozott, és a helyszínelő rendőrök megállapították, hogy véralkoholszintje meghaladja a megengedett értéket, ezért letartóztatták.

A részeg autós három sérült gyereket hagyott a kocsijában

Itthon2018.03.03, 15:11

Enesén egy részeg autós csapódott egy templomudvarba. Három gyereket vitt haza az iskolából, mindhárman megsérültek, a sofőr elmenekült. Kapospulán pedig egy családi házat tarolt le egy tartálykocsi. A ház lakhatatlanná vált- hangzott el a TV2 Tények című műsorában.

Egy viszkisüveget posztolt a Facebookra, majd a halálba rohant a kocsijával

Itthon2018.02.12, 11:06

Délben még egy üveg alkoholról tett fel képet a közösségi oldalára Gábor, pár órával később barátnőjével együtt meghaltak egy autóbalesetben Ercsi belterületén- írja a Bors.

A gyerekei várták szenteste, egy részeg, drogos sofőr megölte

Nagyvilág2017.12.27, 09:15

Megölt egy háromgyerekes kaliforniai autópálya-rendőrt egy részeg, drogos sofőr szenteste. Egy buliból hajtott haza olyan állapotban, amilyenben más az utcára sem menne ki.

Részegen ütött el egy szabálytalan biciklist

Itthon2017.12.26, 10:09

A rendőrség lezárta annak a 47 éves férfinak az ügyét, aki részegen vezetve elütött egy szabálytalanul közlekedő biciklist Csornán.

Részegen okozott balesetet az U20-as vb-bronzérmes magyar focista

Sport2017.12.20, 13:21

Balajti Ádám és egyik csapattársa jelentős mennyiségű alkohol fogyasztása után ültek autóba és szenvedtek balesetet – írja a Blikk.

Az egykori válogatott focista, Balajti Ádám ittasan vezetett: oszlopnak hajtott

Archívum2017.12.20, 09:42

Ittasan vezetett a 26 éves magyar focista, 3 liter sört gurított le, mielőtt autóba ült. Balajti Ádám egy előzés közben elvesztette irányítását a gépkocsi fölött, és egy betonoszlopnak ütközött. Elismerte, hogy hibát követett el. 

Milliókra büntették a világ második legfiatalabb milliárdosát

Nagyvilág2017.11.17, 14:17

Részegen vezetett, ezért 250 ezer koronás, átszámítva nyolcmillió forint os bírságot kapott a norvég diák.

Letartóztatták a 18 éves sorozatszínészt

Tévé2017.11.09, 15:04

Ittas vezetés miatt letartóztatták a Shameless – Szégyentelenek 18 éves színészét, Ethan Cutkoskyt.

Ittas vezetés miatt ugrott az északír kapitány jogosítványa

Sport2017.10.19, 13:41

Több mint egy évre - 16 hónapra - bevonták a jogosítványát Michael O'Neillnek, az északír labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, miután beismerte, hogy ittasan vezetett.

Hat gyereket hagyott maga után az autóbalesetben meghalt anya

Nagyvilág2017.10.11, 08:01

A Kaliforniában élő Jacob Evans és felesége, Katie újabb gyereket vállaltak, bár már van négy fiuk, a legfiatalabb 2, a legidősebb 12 éves. Kiderült, hogy Katie lány ikrekkel terhes, nagy volt a családban a boldogság. Türelemmel viselték azt a nehézséget is, hogy az ikrek koraszülöttként jöttek a világra. A kórházból hazafelé tartó édesanya meghalt egy autóbalesetben, az apának hat gyerekéről egyedül kell gondoskodnia, de sokan a segítségére siettek.

Ellopott egy autót, aztán felborult vele

Itthon2017.10.04, 11:28

A rendőrség eljárást indított a 25 éves férfi ellen ittas vezetés és az autó ellopása miatt.

Ittas vezetésért ítélték el az Irigy Hónaljmirigy egyik tagját, Kabai Lászlót

Life.hu2017.09.28, 10:12

Ittas vezetés vétsége miatt ítélte el a bíróság Kabali Lászlót, az Irigy Hónaljmirigy egyik oszlopos tagját. Akár börtönbe is mehet...

Ittas vezetésen kapták Nagy Lászlót, a magyar kézilabda-válogatott tagját

Life.hu2017.09.13, 14:16

Egyre több sztárt kapnak ittas vezetésen, ezúttal a magyar kézilabda-válogatott sztárját, Nagy Lászlót fülelték le a rendőrök!

Részegen gázolt a zebrán, aztán elmenekült

Itthon2017.09.07, 10:18

Vádemelést javasoltak a rendőrök azzal a férfival szemben, aki részegen elgázolt egy embert Győrben.

A letartóztatott Rooney örökre hálás lesz a rendőröknek

Sport2017.09.02, 23:45

Ahogy azt korábban jeleztük, Wayne Rooney-t, az angol labdarúgó-válogatott történetének legeredményesebb gólszerzőjét csütörtök éjszaka ittas vezetés miatt letartóztatták. A brit The Sun értesülései szerint az Everton támadója jól járt a rendőri beavatkozással, ugyanis végzetes hibát készült elkövetni.

Büntetőeljárás indul az Irigy Hónaljmirigyes Kabai László ellen ittas vezetés miatt

Archívum2017.08.09, 09:31

Kabai Lászlót szombat éjszaka kapcsolták le a rendőrök, kiderült, hogy az Irigy Hónaljmirigy dobosa ittasan vezetett. A hatóság büntetőeljárást indít a sztár ellen!

Elvették az Irigy Hónaljmirigy dobosának jogosítványát

Kultúra2017.08.08, 11:06

Vasárnap hajnalban állították meg Kabai Lászlót, az Irigy Hónaljmirigy dobosát, aki fellépésről tartott haza. A szondáztatás után kiderült, hogy alkoholt fogyasztott, így azonnal elvették a jogosítványát. 

Az Irigy Hónaljmirigy tagjának, Kabai Lászlónak ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Archívum2017.08.08, 07:40

Még egy sztárt meszeltek le a rendőrök ittas vezetésért: Kabai László, az Irigy Hónaljmirigy dobosa egy szombati fellépés után ült autóba alkoholos befolyásoltság alatt. Azonnal elvették a jogsiját.

Kiszabták a pénzbüntetést Oszter Sándor feleségére az ittas vezetésért

Archívum2017.08.07, 09:59

Oszter Sándor feleségéről áprilisban derült ki, hogy ittasan balestetet okozott. Az ügye még nem zárult le, de a pénzbüntetést már kiszabták: ennyit kell fizetnie Failoni Donatellának.

Jogosítvány nélkül, részegen vezette a volt barátnője kocsiját

Itthon2017.06.17, 16:25

Egy 52 éves férfi nem akart megállni a rendőröknek a rutinellenőrzésnél Magyaratád mellett pénteken délután. A jelzésre fittyet hányva tovább haladt, majd később mikor elkapták megszondáztatták. Részeg volt a sofőr.

Uberrel bünteti az ittasan vezetőket egy ohiói bíró

Techbázis2017.06.15, 12:46

A próbaidő alatt kötelező fuvarmegosztó appnak lennie a mobiljaikon.

Ittas vezetés miatt letartóztatták Tiger Woodsot

Sport2017.05.29, 19:39

Ittas vezetés miatt floridai otthona közelében hétfőn letartóztatták Tiger Woods korábbi világelső golfozót.

Vezetés közben, ittasan ájult el David Hasselhoff lánya

Life.hu2017.05.16, 10:30

David Hasselhoffról tudjuk, hogy egy időben meggyűlt a baja az alkohollal, és azóta sem biztos, hogy kilábalt betegségéből. Ám ezúttal nem ő, hanem lánya ült ittasan a volánhoz. Le is tartóztatták...

Oszter Sándor feleségének nincs jogsija: biciklivel jár

Life.hu2017.05.15, 08:22

Ittas vezetés miatt vették el Oszter Sándor feleségétől, Failoni Donatellától a jogosítványát, így egy jó darabig nem ülhet autóba. Helyette bicikliznie kell, és hogy gyorsan tudjon közlekedni, kapott a férjétől egy elektromos kerékpárt.

Közmunka helyett további pénzbírságot kapott Oszter Sándor

Life.hu2017.04.21, 18:31

Kiderült hogyan módosították másodfokon Oszter Sándor büntetését a ittas vezetési ügy kapcsán. 

Kevésszer fordult elő ittas vezetés a húsvéti időszakban

Archívum2017.04.17, 18:34

Elenyésző számban fordul elő az ünnepi időszak alatt, hogy a járművezetők alkoholfogyasztást követően ülnének volán mögé - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendőr századosa a húsvéti fokozott rendőri ellenőrzések tapasztalatairól az MTI-nek.

Milliókat bukhat, aki ittasan autóbalesetet okoz

Auto2017.04.16, 18:12

Drága mulatság lehet a locsolás annak, aki elfogad egy pohár bort vagy kupica pálinkát, és karambolba keveredik – még akkor is, ha nem történik sérülés vagy még nagyobb baj. Azon túl ugyanis, hogy a rendőrség bevonja a jogosítványt, megtagadhatja a biztosító a kifizetést.

Részeg sofőr gázolt halálra egy motorost

Itthon2017.04.01, 20:33

Részegen, jogosítvány nélkül vezetett az a sofőr, aki halálra gázolt egy motorost Szentgotthárdnál – közölte a TV2 hírműsora, a Tények. A sofőr túlélte a balesetet, a motoros viszont nem élte túl a frontális ütközést. 

Részeg volt a házaspár, mindkettőjük jogsiját elvették

Auto2017.03.25, 08:20

A miskolci rendőrök a folyamatos közúti ellenőrzéseken nemrég több ittas sofőrt is kiszűrtek a forgalomból, akikkel szemben eljárást indítottak. A legfurább eset egy házaspáré volt.

Ittas vezetésért csukták le Laurence Fishburne lányát

Life.hu2017.03.15, 21:35

A Mátrix sztárjának már egyébként is főhet a feje a lánya miatt, hiszen nemcsak ittasan vezet, hanem a pornózást sem veti meg. 

Ittas vezetés miatt elvették Zámbó Krisztián jogosítványát

Life.hu2017.03.07, 09:05

Ittas vezetésen kapták Zámbó Jimmy fiát még februárban, és már az ítélet is megszületett. 1 év 4 hónapig nem ülhet volán mögé. Zámbó Krisztiánnak pénzbüntetést kell fizetnie.

Édesanyja segít a bajba jutott Zámbó Krisztiánnak

Life.hu2017.02.24, 16:02

Zámbó Krisztián az édesanyja segítségére szorul, amíg nem születik végleges bírói döntés az ügyében. Az énekes a közösségi oldalára posztolt közös fotót a mamájával. 

Ittas vezetés miatt kapcsolták le a rendőrök Zámbó Krisztiánt

Life.hu2017.02.18, 12:17

Zámbó Jimmy fia, Krisztián elbúcsúzott a jogosítványától. Részegen vezetett, áthajtott a piroson, a rendőrök pedig lekapcsolták.

Hét évet is kaphat a rendőrök közé hajtó sofőr

Itthon2017.02.14, 10:58

Részegen vezetett, ráadásul az őt leinteni próbáló rendőrök közé hajtott a 37 éves férfi, komoly börtönbüntetésre számíthat.

Gesztesi Károlyt sokszor látják volt kedvesével: ő fuvarozza

Life.hu2017.02.02, 10:06

Gesztesi Károlytól ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát, így nincs könnyű helyzetben, már ami a közlekedést illeti. Talált azonban valakit, aki szívesen segít neki eljutni A-ból B-be! A volt párja fuvarozza.

Részegen hajtott a vonat elé a kamionos

Itthon2017.01.20, 12:48

A piros lámpát sem vette észre, a közeledő mozdony elé hajtott a részeg kamionsofőr. Pár karcolással megúszta, de akár börtönbe is kerülhet.

Részegen borította gödörbe autóját

Itthon2017.01.16, 13:57

A győri férfi nem vette észre a jól kitáblázott munkagödröt, autója szó szerint eltűnt a mélyedésben.

Gesztesi Károly: "Azért ittam le magam, mert nem láthattam a lányomat"

Archívum2017.01.12, 09:25

Az 53 éves színész úgy érzi, elérkezett életének ahhoz a szakaszához, ahol muszáj változtatnia. Most egy interjúban elmesélte, miért okozott ittas balesetet. 

Demcsák Zsuzsa kimaradt Gesztesi interjúztatásából: nem kérdezte a színészt az ittas vezetésről

Life.hu2017.01.11, 08:05

Gesztesi Károly őszintén vallott a Mokkában ittas vezetéséről, ám Demcsák Zsuzsa nem vett részt az interjúztatásában. Ez nem is csoda, hiszen a műsorvezetőt szintén lekapcsolták tavasszal ittas vezetés miatt.

Gesztesi Károly az ittas vezetéséről vallott: nem élt a kibúvókkal

Archívum2017.01.10, 14:25

Gesztesi Károly az ittas vezetése miatt pénzbírságot kapott, valamint két évig nem ülhet volán mögé. A színész az ítélet óta először nyilatkozott az esetről. Elárulta, nem tud hazugságban élni, így nem élt a kibúvók lehetőségével sem.

Ittas vezetés miatt elítélték Gesztesi Károlyt

Tévé2017.01.07, 13:49

Két évig nem vezethet autót Gesztesi Károly, akit szerdán ítéltek el ittas vezetés miatt.

Gesztesi Károlyt ittas vezetés miatt ítélték el: 2 év eltiltást kapott

Life.hu2017.01.07, 13:49

Ittas vezetés miatt ítélték el Gesztesi Károlyt, szerdán mondták ki a határozatot. A színészt két évre eltiltották a vezetéstől, de csak autóba nem ülhet. Motoron például bármikor furikázhat.

Ittasan karambolozott Michelle Thorne, az X-Factor pornósa

Life.hu2016.12.29, 11:42

Letartóztatta a rendőrség a 2005-ös X- Factorban feltűnt pornóst, ugyanis részegen karambolt okozott. Egy kocsma kerítésének csapódott, majd továbbhajtott.

Vádat emelhetnek Gesztesi Károly ellen

Tévé2016.12.22, 13:24

Lezárult a nyomozás Gesztesi Károly ügyében, a rendőrség vádemelést javasolt ittas vezetés miatt.

Vádat emelhetnek az ittasan vezető Gesztesi Károly ellen

Life.hu2016.12.22, 07:33

Ittas vezetésért előállították Gesztesi Károlyt, aki november 6-án ütközött neki autójával egy járdaszegélynek. A rendőrség vádemelést javasol a színész ellen.

Ittas vezetés miatt kapcsolták le Gesztesi Károlyt?

Archívum2016.11.09, 10:02

Állítják: ittas vezetésen kapták Gesztesi Károlyt múlt szombaton. A beszámolók szerint a színész annyira illuminált állapotban volt, hogy a lábán is alig tudott megállni. Gesztesi Károly tagadja, hogy bármi megtörtént volna a híresztelésből.

Ittas vezetésre is hajlamos, aki gyakran iszik energiaitalt

Egészség2016.11.01, 10:47

Veszélyes csapdába kerül, aki a koffeintartalmú energiaitalokat alkohollal párosítja, mert a keveréktől "éber részeggé" válhat, és nem ítéli meg reálisan a kockázati tényezőket.

Részeg rendőr okozott halálos balesetet Sárospatakon

Itthon2016.10.27, 11:47

Ittasan száguldozott a próbaidős rendőr, autóját végül egy fa állította meg – a mellette utazó 20 éves férfi belehalt az karambolba. 

17 métert repült az elgázolt babakocsi

Itthon2016.10.15, 15:38

Hatalmas sebességgel gázolt el egy babakocsit toló nőt egy részeg sofőr Szentendrén, áldozatai közel húsz métert repültek, de csodával határos módon túlélték az ütközést. A férfi csak bámészkodni tért vissza a baleset helyszínére.

Sérült barátaival sem törődött a sükösdi Mad Max

Itthon2016.10.14, 10:27

Javításra kapott autóval, ittasan okozott komoly balesetet a büntetett előéletű sükösdi férfi, aki sérült ismerőseit is magára hagyta. Bűnlajstromához képest szinte már szinte mellékes, hogy jogosítványa sem volt.

Gyerekkel csapódott árokba a részeg gyorshajtó

Itthon2016.10.10, 15:24

Ittas volt, nem a saját kocsiját vezette, ráadásul egy tíz éves gyereket szállított a férfi, aki egy manőver után betonárokba hajtott Dágon.

Stohl Luca apja balesetéről: “Dühös voltam nagyon, és dühös is vagyok”

Archívum2016.09.29, 13:38

Nem egyszer okozott felelőtlenül, ittasan balesetet Stohl András, amit lánya nem igazán tud elfelejteni. Luca bevallotta, máig nagyon dühös a történtek miatt.

Ittasan borult az árokba autójával az X-Factor sztárja

Life.hu2016.09.27, 14:59

Nem ő az első, aki ittasan ül autóba, és balesetet okoz. Szerencséjére az amerikai X-Factor sztárja nem okozott senkinek sérülést, de így is kísérti a baleset.

Minden fillért levernek az ittasan balesetet okozó autósokon

Auto2016.09.19, 14:36

Ittas sofőrök okozzák a személyi sérüléssel járó balesetek közel 10 százalékát. A részeg autósok által okozott károkat nem térítik meg a biztosítók, sőt több százezer vagy több millió forintot is követelhetnek a károkozótól.

Lopott terepjáróval rohant a kirakatba a részeg zenész

Itthon2016.09.15, 07:10

Lagzi után autóval akart hazamenni a részeg körömi fiatal – terepjárót is lopott a mestertervhez, de egy üzlet kirakata megállította.

Ünneplő tömegbe hajtott egy részeg sofőr Szardínián

Nagyvilág2016.09.09, 18:28

Ünneplő tömegbe hajtott a Szardínia szigetén lévő Nule településen egy ittas autóvezető péntekre virradóra, 32 ember megsérült - közölte a helyi rendőrség.

Ütközött, majd elhajtott a részeg teherautó-sofőr

Itthon2016.09.06, 15:43

Megállás nélkül hajtott neki egy kocsinak a teherautó, a vétkes sofőr pedig segítségnyújtás nélkül menekült el a helyszínről. Nem csak a baleset miatt volt félnivalója.

Ittas vezetéssel gyanúsítják a TV2 sztárját, Curtist

Life.hu2016.09.06, 08:28

Hivatalosan is ittas vezetés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség az Édes Élet sztárja, azaz Curtis ellen. A rapper még január elsején ütközött oszlopnak autójával, és egyből felmerült nála az alkoholfogyasztás gyanúja. Most kiderült, hogy valóban így történhetett- e az eset.

Négy nap börtönt kapott az egykori gyereksztár

Tévé2016.09.04, 15:27

Drake Bell második ittas vezetése 96 óra fogházat ért, de csak felfüggesztve.

Döbbenet! Életfogytiglant kapott ittas vezetésért egy férfi

Life.hu2016.06.29, 10:49

Az 56 éves Donald Middleton valószínűleg élete legnagyobb hibáját követte el, amikor ittasan a volán mögé ült. 

Két rendőrt küldött a halálba, majd elhajtott

Itthon2016.06.21, 11:37

Vádat emeltek a budapesti férfi ellen, aki részegen ütközött egy rendőrautóval, majd otthagyta az áldozatokat.

Demcsák Zsuzsa: "Ami ellenem folyik, az már egy koncepciós ügy"

Life.hu2016.06.16, 11:07

A műsorvezető mostanában botrányos hírek szereplője. Először megvádolták, hogy autóját csalárd módon szerezte, majd ittas vezetésen kapták a rendőrök, mindeközben a volt férjét elítélték családon belüli erőszakért.

Ecclestoné az elmúlt évek legnagyobb F1-es szponzora

Gphírek2016.06.09, 21:44

A Heineken a többéves együttműködésbe kezd a Formula One Managementtel, ami elhappolta a csapatok elől az utóbbi évek legnagyobb szponzori szerződését.

Egymilliós büntetést kapott Demcsák Zsuzsa

Tévé2016.06.01, 08:49

Gyorsított eljárásban, nem jogerősen ittas vezetés miatt elítélte a bíróság Demcsák Zsuzsát.

Ittas vezetésért tartóztatták le a kétszeres olimpiai bajnokot

Archívum2016.05.23, 15:52

Kérdésessé vált Michael Diamond szereplése a riói olimpián, ugyanis az ausztrál bajnokot ittas vezetésért letartóztatták. 

Állítják: elvették az ittasan vezető Demcsák Zsuzsa jogosítványát

Life.hu2016.05.11, 16:54

Egy hete, A Nagy Duett utáni koccintás után kapták el a rendőrök a Mokka műsorvezetőjét. A legújabb információk szerint Zsuzsa egy időre búcsút mondhat a jogosítványának.

Eljárást indítanak Demcsák Zsuzsa ellen

Life.hu2016.05.06, 17:47

Az ittas vezetésen kapott műsorvezetőt hétfőn hajnalban kapcsolták le a rendőrök. Nem vették el a jogosítványát, de eljárást indítanak ellene.

Miért nem vették el Demcsák Zsuzsa jogosítványát?

Life.hu2016.05.05, 08:28

A műsorvezetőről kiderült, hogy néhány nappal ezelőtt lekapcsolták ittas vezetésért. A Nagy Duett című műsor után gurított le pár pohárral, hogy oldja a feszültséget, ezután ült autóba.

Demcsák Zsuzsát lekapcsolták ittas vezetésért

Life.hu2016.05.11, 06:23

A műsorvezető a vasárnapi Nagy Duett után próbálta levezetni a próbákkal és a fellépéssel járó feszültséget néhány pohár itallal. Ezután ült kocsiba, és indult el otthonába.

Részegen vezette a forgalomból kivont autót

Itthon2016.04.25, 16:10

Ózdon találtak rá a közlekedési szabálysértések állatorvosi lovára: a 45 éves sofőr ittas volt, jogosítványt viszont sosem kapott.

Ötvenegy autót tört meg egy részeg rendőr Prágában

Nagyvilág2016.04.13, 13:52

A cseh rendőrtiszt részegen ült be a terepjárójába, és a szűk utcákon végighajtva jobbról és balról is folyamatosan nekiütközött az autóknak. Összesen 51 autóban okozott kisebb-nagyobb kárt.

Ittasan okozott autóbalesetet az X-Faktor sztárja

Life.hu2016.03.30, 15:45

Hoppá! Az brit X-Faktor egyik zsűritagja nemrég autóbalesetet szenvedett: összetörte a 150 ezer fontos Ferrariját, és ha ez még nem lenne elég, kiderült, hogy részegen vezetett.

Fegyverrel indult diszkóba

Itthon2016.03.20, 11:22

Egy illegálisan tartott pisztollyal és a hozzá tartozó 83 lőszerrel indult diszkóba egy tömörkényi férfi, a rendőrök őrizetbe vették.

Ittasan vezetett a pilóta

[origo] utazás2016.01.24, 09:07

Tizenöt év börtönt kaphat a 60 éves kapitány, aki szabadlábon védekezhet. Az Alaska Airlines azonnal felmentette.

Ittas vezetésért került rács mögé a szupermodell, Stephanie Seymour

Archívum2016.01.19, 09:24

Az egykori Victoria’s Secret modellt az autópályán kapcsolták le a rendőrök, miután beletolatott a mögötte lévő járműbe.

Bíróság elé állt Gyabronka József, Móka Miki

Tévé2016.01.08, 11:18

Gyabronka József - aki egykor a második Móka Miki volt a Zsebtévében Levente Péter után - csütörtökön ittas vezetésért állt bíróság elé.