Iszlám Állam

címke rss

Az Iszlám Állam elvesztette a legnagyobb keresztény várost Irakban

Nagyvilág2016.10.23, 17:38

Kétévnyi megszállás után az iraki hadsereg visszafoglalta az ország legnagyobb keresztény városát, Hamdaníját az Iszlám Államtól.

Irak egyedül akarja felszabadítani Moszult

Nagyvilág2016.10.22, 16:14

Az iraki kormányfő azt mondta, Irak maga fogja felszabadítani Moszult, nincs szüksége segítségre, ha ez változna, majd szólnak.

Újabb vegyi támadással vádolják a szíriai kormányt

Nagyvilág2016.10.22, 12:16

Az ENSZ által létrehozott szervezetnek elegendő bizonyíték van a kezében ahhoz, hogy bebizonyítsa, a szíriai kormány egy harmadik vegyi támadást is végrehajtott. A kormányt még augusztusban vádolták meg két korábbi vegyi támadással, ez már a harmadik.

Az Iszlám Állam minden támadójával végeztek egy iraki összecsapásban

Nagyvilág2016.10.22, 12:20

Huszonnégy órás súlyos összecsapásoknek vetettek véget a kormányzati erők az észak-iraki Kirkukban. Péntek óta tartottak a harcok, az Iszlám Állam katonái robbanómellényekben indították a fegyveres támadásokat. 

Öngyilkos merényletekkel lassítanák a moszuli offenzívát

Nagyvilág2016.10.19, 14:30

Kedd óta az Iszlám Állam 12 öngyilkos merényletet kísérelt meg, de az iraki katonáknak valamennyi esetben sikerült felrobbantaniuk a milicisták járműveit még azelőtt, hogy azok elérték volna célpontjukat.

Lelőtt egy merényletre készülő dzsihádistát a török rendőrség

Nagyvilág2016.10.19, 09:44

A török rendőrség szerda hajnalban Ankarában lelőtte az Iszlám Állam nevű terrorszervezet öngyilkos merényletre készülő egyik tagját - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Vegyi fegyvereket is bevethetnek Moszulnál

Nagyvilág2016.10.19, 09:45

Az Egyesült Államok arra számít, hogy az Iszlám Állam durva vegyi fegyvereket is bevet annak érdekében, hogy megpróbálja megakadályozni az iraki kormányerők és szövetségeseik előrenyomulását az észak-iraki Moszulnál - jelentette ki kedden egy amerikai tisztviselő, aki egyben azt is mondta, igen korlátozottak az iszlamisták képességei az ilyen fegyverek előállítására.

Egyre nagyobb területet foglalnak vissza az Iszlám Államtól, de félmillió gyerek veszélyben van

Nagyvilág2016.10.18, 15:19

Az offenzíva épp csak elkezdődött, de a politikusok már a holnapot tervezik. Az ostrom jól halad, 24 óra alatt 20 falvat foglaltak vissza az Iszlám Államtól az iraki kormányerők és a kurd pesmerga milíciák, de katonai szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a hadműveletek elhúzódhatnak, a humanitárius szervezetek szerint pedig nagyon kemény hetek előtt áll több mint félmillió moszuli gyerek és családja. Elemzők attól is félnek, hogy Európa felé vehetik az irányt az Iszlám Állam harcosai, ha elvesztik a várost.

Húsz évet kaphat az Iszlám Államot pártoló menekült

Nagyvilág2016.10.18, 09:36

Akár 20 év börtönbüntetést is kaphat az az Egyesült Államokban élő iraki menekült, aki hétfőn a houstoni szövetségi bíróság előtt bűnösnek vallotta magát, mert megpróbált csatlakozni az Iszlám Állam dzsihádista szervezethez - közölte az ügyészség.

Offenzíva Moszul felszabadításáért

Fotó2016.10.18, 11:47

Haider al-Abádi miniszterelnök bejelentette, hogy megkezdték Moszul város felszabadítására irányuló szárazföldi hadműveletet. A helyi biztonsági erők, a hadsereg és kurd pesmergák erőit az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció segíti légi támogatással. Irak második legnagyobb városának visszafoglalásában akár 80 ezer fegyveres is részt vehet. Az Iszlám Állam 2014 júniusában foglalta el Moszult. A felszabadításra indított szárazföldi hadművelet hétfő hajnali kezdete óta a kurd fegyveresek visszafoglaltak hét falut a dzsihádistáktól, a város keleti részében pedig a támadók megsemmisítették a várost ellenőrzése alatt tartó Iszláám ...

Elmenekült Moszulból az Iszlám Állam vezetője

Nagyvilág2016.10.17, 17:28

Fellázadtak az iszlamista rendőri vezetők az Iszlám Állam vezetője ellen: Abu Bakr al-Bagdadi Moszulból Rakkába menekült a hírek szerint. A lázadást néhány óra alatt leverték. Eközben az iraki Moszul felszabadítására indított szárazföldi hadművelet keretében áttörték az Iszlám Állam első védelmi vonalát.

Öngyilkos merénylet Bagdad közelében

Nagyvilág2016.10.17, 14:12

Legalább 10 halottja és 27 sebesültje van az akciónak. A merényletet az iraki fővárostól 15 kilométerre délre, egy katonai ellenőrzőpontnál követték el, egy olyan zónában, ahol gyakoriak a hasonló támadások.

Áttörték az Iszlám Állam első védelmi vonalát Moszulnál

Nagyvilág2016.10.17, 12:40

Az iraki Moszul felszabadítására indított szárazföldi hadművelet hétfő hajnali kezdete óta a kurd fegyveresek visszafoglaltak hét falut a dzsihadistáktól, a város keleti részében pedig a támadók megsemmisítették a várost ellenőrzése alatt tartó Iszlám Állam terrorszervezet első védelmi állásait.

Döntő pillanat lehet az Iszlám Állam elleni harcban

Nagyvilág2016.10.17, 10:06

A szárazföldön 80 ezer katona igyekszik visszavenni az iraki nagyvárost az Iszlám Államtól, az Egyesült Államok légi támogatással segíti az offenzívát.

Megkezdődött Moszul felszabadítása

Nagyvilág2016.10.17, 08:00

Az iraki miniszterelnök bejelentette hétfőre virradóra a Moszul felszabadítására irányuló nagyszabású szárazföldi hadművelet kezdetét. Haider al-Abádi kormányfő szűkszavú közleményét az iraki állami tévében olvasták fel.

Meg kell ölni, aki az ellenséggel lepaktál

Nagyvilág2016.10.16, 14:46

A Newsweek megszerzett egy levelet az Iszlám Államtól, amelyből kiderül, hogy milyen szigorú és kegyetlen parancsokkal látták el a város vezetőjét a stratégiai jelentőségű Manbidzsért folyó harcok alatt. "Tájékoztasd minden, ostrom alatt lévő testvérünket, hogy soha nem fogadjuk el a visszavonulást, és akkor is ki kell tartaniuk, ha már csak egy marad közülük" - írják.

Gyásszertartáson robbantott az Iszlám Állam, sok a halott

Nagyvilág2016.10.15, 17:55

Felrobbantotta magát szombaton egy öngyilkos merénylő a bagdadi as-Saab síita negyedben egy gyászszertartáson, legalább 35 ember meghalt, 60-an megsebesültek - közölték iraki rendvédelmi és egészségügyi tisztviselők. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet jelentkezett.

Felakasztotta magát az elkapott szír merénylő

Archívum2016.10.13, 08:05

Holtan találták cellájában Dzsaber al-Bakrt, azt a szír merénylőt, aki robbantást tervezett Lipcsében. Annak ellenére lett öngyilkos, hogy a hatóságok folyamatos megfigyelés alatt tartották, mert tudták, félő, hogy kioltja életét vagy éhségsztrájkba kezd.

Hazaengedik a szírek az Iszlám Állam elfogott harcosait

Nagyvilág2016.10.12, 13:15

Titkos internálótábort hoztak létre Szíriában az Iszlám Állam egykori harcosai és családjuk számára. A 300 fogoly között sok európai is van, akik felvehetik a kapcsolatot a nagykövetséggel, ha haza akarnak térni.

Gengszterdzsihádisták tartják rettegésben Európát

Nagyvilág2016.10.11, 15:08

Egy tanulmány szerint az európai dzsihádisták 57 százaléka volt börtönben. Az Iszlám Állam átlagos európai katonája húszas évei közepén jár, van alvilági előélete, nem vagy csak alig vallásos. Az al-Kaidával vagy a tálibokkal szemben az Iszlám Állam nem a valláson keresztül igyekszik radikalizálni fiatalokat, hanem radikális fiatalokat igyekszik beszervezni. A börtönök az Iszlám Állam katonáinak inkubátorai, a fiatal elítéltek fogékonyak a szélsőséges eszmékre, hozzászoktak az erőszakhoz, és jók az alvilági kapcsolataik.

Hatalmas bombát robbantott volna a Lipcsében elfogott szíriai férfi

Nagyvilág2016.10.11, 08:22

Napok óta figyelték a német elhárítás kémei. Valószínűleg Berlin egyik repülőtere lett volna a merénylet célpontja.

Kapcsolatban állt az Iszlám Állammal a chemnitzi pokolgépkészítő

Nagyvilág2016.10.10, 15:10

A szászországi rendőrség megerősítette, hogy kapcsolatban állt az Iszlám Állammal az a szír menekült, akit robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt kerestek. Dzsaber al-Bakrt a honfitársai fogták el.

Sikeres Abdeslam magyarországi kapcsolatainak feltérképezése

Itthon2016.10.10, 06:45

Elfogták azt a szír embercsempészt, aki a párizsi és a brüsszeli merényletekkel összefüggésbe hozott férfi egyik terroristagyanús kapcsolatát szállította Bicskéről Ausztriába.

Újabb terrortámadás történt Kenyában

Nagyvilág2016.10.06, 11:58

Újabb terrortámadás történt csütörtökön Kenyában: az al-Shabaab szomáliai terrorcsoport fegyveresei lelőttek hat embert az ország északkeleti részén, a Szomáliával határos Mandera régióban – közölte a terület kormányzója.

Aki még az Iszlám Államnak is túl erőszakos

Nagyvilág2016.10.04, 15:23

Többször is halálhírét keltették már a Boko Haram brutalitásáról hírhedt vezérének, Abubakar Shekaunak, aki helyett az Iszlám Állam már korábban kinevezett egy új vezetőt. Most mégis megjelent egy új videón. A terrorszervezetben belső harc is kitörhet.

Öngyilkos merénylet, halottak Bagdadban

Nagyvilág2016.10.03, 15:28

Az iraki főváros egyik forgalmas bevásárlónegyedében robbantottak.

Lelőtt egy holland riportert az Iszlám Állam orvlövésze

Nagyvilág2016.10.03, 07:46

Meghalt egy holland riporter az Iszlám Állam helyi ágának kezén lévő észak-líbiai Szirt városban – erősítette meg holland és belga hírforrások jelentését a holland külügyminisztérium vasárnap este.

Szakértő: a radikális iszlámmal Európának szembe kell néznie

Itthon2016.09.30, 16:51

A tömeges bevándorlást végzetesnek tartja Európára nézve Speidl Bianka iszlámszakértő, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Arról beszélt a 888.hu-nak adott interjújában, hogy az egyes emberek szintjén még kezelhető lenne a bevándorlás átalakított európai szociális rendszerrel, a tömeges muszlim bevándorlás azonban az „európai kultúra természetes felszámolását jelenti”.

A magyar határzáron akadt fenn az Iszlám Állam bombaszakértője?

Itthon2016.09.30, 12:49

Állítólag egy osztrák segélyszervezet segített elmenekülni Európából az Iszlám Állam bombaszakértőjének, aki a párizsi terrortámadást végrehajtók kiképzésében is segített.

Még egy év, és vége az Iszlám Államnak

Nagyvilág2016.09.30, 15:34

Az Iszlám Állam közel van már a katonai vereséghez, és valószínűleg 2017 végére el is tűnik a színről – állítja Firas Abi Ali, az egyik legnevesebb közel-keleti terrorszakértő.

Az Iszlám Állam toborzósejtjét számolták fel

Nagyvilág2016.09.28, 12:17

Az Iszlám Állam Spanyolországban, Németországban és Belgiumban működő terroristasejtjét számolták fel a hatóságok. A spanyol belügyminisztérium szerint a csoport célja az volt, hogy destabilizálja a nyugati társadalmat.

Az Iszlám Állam irányította a Magyarországon átutazó terroristákat

Itthon2016.09.28, 09:00

Egyikük mobiljának adataiból következtetnek erre a terrorelhárítók. Újabb részleteket közölt a Magyar Idők a párizsi és brüsszeli terrortámadások végrehajtóinak magyarországi tartózkodásáról.

Öngyilkos merénylő robbantott Bagdadban

Nagyvilág2016.09.25, 12:46

Legalább heten vesztették életüket vasárnap Bagdadban egy öngyilkos merénylő robbantásában - közölték iraki tisztségviselők. További 19-en megsebesültek a merényletben egy helyi egészségügyi forrás szerint.

12 embert öltek meg öngyilkos merénylők Tikritben

Nagyvilág2016.09.24, 11:45

Tizenkét ember vesztette életét az észak-iraki Tikritben, ahol szélsőségesek megtámadtak egy rendőri ellenőrző pontot a város bejáratánál, felrobbantva egy gépkocsiba rejtett pokolgépet is - közölte az iraki rendőrség.

Kiderült, Clinton hogyan állítaná meg az Iszlám Államot

Nagyvilág2016.09.23, 18:57

Clinton stábja először beszélt róla részletekbe menően, mit ért az elnökjelölt az alatt, hogy elnökként erősítené a titkosszolgálatokat és a hírszerzést. Clinton programja szerint szorosabb titkosszolgálati együttműködésre lenne szükség, különösen, mert Európának nincs egységes hírszerzése. Clinton célzott hajtóvadászatot indítana az Iszlám Állam vezetője után, mint amilyennek sikeresen likvidálták Oszama bin-Ládent. Belföldön több hozzáférést adna a rendőrségnek a titkosszolgálati adatokhoz, illetve célzottan megfigyeltetné a gyanús személyeket, mert a magányos terroristákkal szemben nem elég hatékonyak a jelenlegi eszközök.

A német védelmi miniszter pesszimista

Nagyvilág2016.09.23, 13:39

A közelmúltbeli sikerek ellenére messze még az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc vége - hangsúlyozta Ursula von der Leyen német védelmi miniszter pénteken Irakban.

Elveszítheti Moszult, pánikban az Iszlám Állam

Nagyvilág2016.09.22, 12:13

Egyre kétségbeesettebbek a szervezet harcosai a legfontosabb, Iszlám Állam által elfoglalt iraki városban, Moszulban, mivel az ellenük küzdő koalíció már a város ostromára készül – írja a Washington Post. A terrorszervezet katonái közül sokan az átállást tervezik, egyre nagyobb körükben a korrupció, miközben már a város lakói körében is szerveződik az ellenállás.

Mustárgázt lőtt az Iszlám Állam egy iraki támaszpontra

Nagyvilág2016.09.22, 08:16

Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy feltehetően mustárgázt vetettek be az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyveresei egy észak-iraki légi támaszpont ellen, ahol a támadás idején amerikai katonák is voltak.

Vagyonbefagyasztás is vár a dzsihádistákra

Nagyvilág2016.09.20, 14:50

Az Európai Unió mostantól saját hatáskörben is dönthet szankciók elrendeléséről az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezet, illetve tagjaik és támogatóik ellen - jelentette be kedden a tagállami kormányokat tömörítő tanács sajtószolgálata.

Lehetetlen vállalkozásba kezdenek a franciák

Nagyvilág2016.09.20, 10:05

A Tours közelében található Pontourny-kastély biztosítja majd a helyszínt szeptember végétől annak a kezdeményezésnek, amelynek keretében a fiatal iszlamistákat megpróbálják deradikalizálni, és segítenek nekik újra megtalálni helyüket a francia társadalomban - jelentette kedden az AFP francia hírügynökség.

Öngyilkos merényletre készülőket vettek őrizetbe Törökországban

Nagyvilág2016.09.19, 21:57

Törökországban őrizetbe vettek hétfőn két, öngyilkos merényletekre készülő embert, feltételezhetően mindketten az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagjai - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Egész éjjel razziáztak a török rendőrök

Nagyvilág2016.09.19, 12:18

Mintegy negyven külföldi állampolgárt vett őrizetbe az isztambuli rendőrség az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez fűződő kapcsolataik miatt – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség hétfőn.

Az Iszlám Állam vállalta a minnesotai tömeges késelést

Nagyvilág2016.09.18, 18:02

Legalább nyolc embert szállítottak kórházba az amerikai Minnesota állambeli St. Cloud város egyik bevásárlóközpontjában elkövetett késes támadást követően. A támadást az Iszlám Állam szervezete vállalta magára.

Az Iszlám Állaim lelőtt egy szíriai gépet

Nagyvilág2016.09.18, 13:18

Az Iszlám Állam harcosai lelőttek egy szíriai vadászgépet Deir al-Zor város közelében. A MiG pilótája meghalt.

Az Iszlám Állam szexrabszolgája volt, az ENSZ nagykövete lesz

Unikornis2016.09.17, 11:42

A 23 éves Nadia Muradot két éve rabolta el az Iszlám Állam egyik csapata. Rendszeresen megerőszakolták, végül eladták egy másik ISIS-seregnek. Megszökött, most az ENSZ jószolgálati nagykövetének jelölték.

Megtisztították az dzsihadistáktól a török-szíriai határt

Nagyvilág2016.09.17, 06:17

A török csapatok a szíriai ellenzéki erők és amerikai katonai szakértők segítségével megtisztították az Iszlám Állam fegyvereseitől a török-szíriai határ utolsó olyan szakaszát - közölte a Pentagon egyik szóvivője.

Szijjártó az ENSZ-főtitkárhoz fordul a kritika miatt

Itthon2016.09.14, 09:47

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben fordult Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárhoz, mert a szervezet Emberi Jogi Főbiztosa Orbán Viktort és más, szerinte populista politikusokat az Iszlám Állam ideológiájával állította párhuzamba. A külügyminiszter szerint a főbiztos ezzel alkalmatlanná vált feladatára, és emlékeztetett arra is, hogy Magyarország harcoló alakulattal vesz részt az Iszlám Állam elleni harcban. 

Elítéltek négy fiatalt az Iszlám Állam népszerűsítéséért Ausztriában

Nagyvilág2016.09.13, 16:40

Az ausztriai St. Pöltenben kedden terrorizmus vádja miatt szabtak ki büntetést négy fiatalra, mivel népszerűsítették az Iszlám Állam terrorszervezetet. Két vádlott hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, a másik két fiatal büntetésének kiszabását három éves próbaidőre elhalasztották. A tárgyalás a nyilvánosság kizárásával zajlott.

Az Iszlám Állam terroristáit foghatták el Németországban

Nagyvilág2016.09.13, 15:15

Németországban őrizetbe vették kedden az Iszlám Állam terrorszervezet három feltételezett tagját. A súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a 17, 18 és 26 éves szíriai állampolgárokat azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam szolgálatában tavaly Németországba utaztak azzal a céllal, hogy "teljesítsenek egy megbízást", vagy álljanak készenlétben és várjanak "további utasításra".