iskola

címke rss

Személyi tanár másfél millió forintért

Itthon2002.09.24, 08:23

Vannak iskolák, ahol a gyerekeknek ebédet is nehezen tudnak adni, kevés a pad, zsúfolásig telnek a termek, és tanszerekből is nagy a hiány. Emellett súlyos kontrasztként hatnak azok az alapítványi elit iskolák, ahol a legmodernebb számítógéppark már nem számít luxusnak, a saját uszoda és a személyi tanár is mindennapos. Az utóbbiért jelentős összegeket, akár másfél millió forintot is fizethetnek a szülők.

Az iskola tagadja Simek Kitti kitiltását

Itthon2002.09.11, 13:41

A lakócsai általános iskola igazgatója állítja: ők nem kötelezték a nevelőapját lelövő lányt arra, hogy magántanuló legyen, a szülők kérésére Simek Kitti már február óta magántanuló. Az igazgató azt azonban megerősítette, hogy a település lakói azzal fenyegetőztek, hogy kiveszik a gyereküket az iskolából, ha a lány ott fog tanulni.

Mádlnál sem egyeztek meg a jászladányiak

Itthon2002.09.10, 16:08

Demonstrációval tiltakoztak Jászladányban a helyi alapítványi iskola működésének felfüggesztése ellen azok a szülők, akik az idei iskolaévre ebbe az intézménybe íratták be gyerekeiket. A demonstrálók levélben fordultak a miniszterelnökhöz, melyben kifejtik, hogy az alapítványi iskola bezárásával sérültek a szülői jogaik. Kedd délután az érintettek képviselői Mádl Ferenc köztársasági elnöknél egyeztettek. Az álláspontok nem közeledtek, Mádl a párbeszéd folytatását sürgeti.

Bezárták a kirekesztő iskolát Jászladányban

Itthon2002.09.04, 10:14

Mindössze egy napig létezett a roma gyerekek elkülönítésére törvénytelenül elindított alapítványi iskola Jászladányban. A község képviselő-testülete ugyanis tegnap úgy döntött: enged a hivatalos szervek akaratának, újra egybenyitotta a hétfőn még pozdorjafallal elrekesztett iskolaépületet, és ma már egy intézményben tanult a település valamennyi nebulója.

Botrányos tanévkezdés Jászladányban

Itthon2002.09.02, 11:27

Működési engedély és az oktatási tárca azonosító száma nélkül is megkezdődik a tanítás abban a jászladányi iskolában, amit a roma gyerekek elkülönítésére alapítottak. A törvényes rend helyreállításáig polgári engedetlenségre készül a roma szülők egy része.

Nem lesz "fehér" iskola Jászladányban

Itthon2002.08.30, 17:21

Nem részesülhet költségvetési támogatásban, és nem minősül közoktatási intézménynek a jászladányi Antal Mihály Alapítványi Általános Iskola, miután a tárca elutasította kérelmét.

Kitiltják az üdítőket a Los Angeles-i iskolákból

Nagyvilág2002.08.28, 11:19

A helyi oktatási bizottság keddi döntése alapján megtiltják az üdítők árusítását a Los Angeles-i (California) iskolákban. A tiltás oka, hogy folyamatosan emelkedik az elhízott gyerekek száma és ezért a cukrozott üdítőket okolják.

Kirekesztés alapítványi iskolával

Itthon2002.08.27, 15:07

Az Oktatási Miniszterium engedélye nélkül is megkezdi működését az a jászladányi alapítványi iskola, ami a helyi romák szerint szegregáló céllal jött létre. Az intézmény létrehozása ellen több eljárás is folyik. Az Oktatási Minisztérium attól tart, hogy más települések is átveszik az iskolai szegregációnak ezt a fajtáját.

Öngyilkos merénylők Pakisztánban

Nagyvilág2002.08.08, 20:15

Öngyilkos lett az a három férfi, aki hétfőn hat embert megölt Pakisztán északi részén egy keresztény iskola ellen elkövetett terrortámadásban.

Két nappal korábban érettségiztek három iskolában

Itthon2002.05.17, 08:03

Három szakközépiskolában a pénteki nap helyett szerdán íratták meg tévedésből a diákokkal a német írásbeli érettségi dolgozatot. A pénteken felbontandó tételek így nyilvánosságra kerültek.

Börtönbe zárták az iskolakerülő gyerekek anyját

Nagyvilág2002.05.13, 15:00

Börtönbe zártak egy brit asszonyt, amiért nem akadályozta meg, hogy a gyerekei ellógjanak az iskolából. A nőt 60 napos elzárásra ítélték. Ez az első eset Nagy-Britanniában, hogy elítéljenek egy szülőt, amiért nem törődik azzal, jár-e iskolába a gyerek.

Rendőri felügyeletet a brit iskolákban

Nagyvilág2002.04.29, 11:32

A brit kormány döntött arról, hogy szeptembertől rendőri felügyeletet kapnak az iskolák Nagy-Britanniában. A rendőrök egész nap bent lesznek abban a 60-70 iskolában, ahol a legnagyobb problémát jelent a fiatalkori bűnözés és az iskolakerülés.

Infolabor az ELTE gyakorlóiskolájában

Techbázis2002.04.12, 09:50

Az ELTE Tanár- és Óvóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának új informatikai laboratóriumát Pálinkás József oktatási miniszter és Orlando Ayala, a Microsoft alelnöke adta át.

Leomlott egy iskola Bejrútban

Nagyvilág2002.03.23, 15:08

Legalább három embert meghalt, és több tucat megsebesült, amikor Bejrútban leomlott egy nyolc szintes iskolaépület. Az iskolában nem tartózkodtak diákok.

Negyven gyerek iskolát keres Debrecenben

Itthon2002.03.07, 07:05

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája korábban felvett több mint 100 kisgyereket az első osztályba, majd néhány nappal ezelőtt arról értesítették 40 gyerek szüleit, hogy adminisztrációs hiba történt, a felvétel semmis.

Darwin a szamárpadban

Tudomány2002.02.28, 12:34

A Scientific American felmérése szerint az amerikai iskolákban egyre inkább terjed a kreacionizmus tanítása, míg az evolúciót igyekeznek kiszorítani az oktatásból.

Idén marad a cigányosztály Verpeléten

Itthon2002.02.26, 12:21

A verpeléti általános iskolában - szülői kérés nélkül - elkülönítve tanítják a cigány gyerekeket - állapította meg Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa. Az iskola igazgatója és Verpelét polgármestere állítja: nincs szó szándékos elkülönítésről, az iskolában kisebbségben lévő nem cigány tanulókat a szüleik viszik át másik iskolába, ezért alakulhatnak ki cigányosztályok.

Lehet, hogy öngyilkos lett a német ámokfutó

Nagyvilág2002.02.19, 13:17

Nyoma veszett annak a férfinek, aki három ember ölt meg kedd délelőtt München közelében. A fegyveres bevetette magát egy iskolába, amit utána rendőrségi kommandók zártak körül. Jelenleg azonban nem tudni mi lett a férfivel, aki vagy kitört a kommandósok gyűrűjéből, vagy öngyilkos lett. Az ámokfutót nagyszámú rendőr és helikopterek üldözik.

Megoldhatatlanná válhat az angoloktatás az iskolákban

Itthon2002.01.16, 10:15

Magániskolákba vándorolnak az angol és számítástechnika szakos tanárok az állami intézményekből, mert ott jóval többet kereshetnek. Emiatt sok helyen nem tudják megoldani a nyelvolktatást, illetve magániskoláktól kell bérelni tanárokat. A minisztérium is kiemelten foglalkozik a problémával, de évek óta nem találják a megoldást, és ezt a vadonatúj pedagóguséletpálya-modell sem kínálja.

Mérgezőanyag-szivárgás miatt kiürítettek egy iskolát

Itthon2002.01.16, 13:25

Kiürítettek egy általános iskolát a XV. kerületi Szőcs Áron utcában, mert mérgező anyag folyt ki az útra egy pótkocsis teherautóról.

Alsógatyával a fején próbált rabolni

Itthon2002.01.16, 11:06

Alsógatyával a fején próbált kirabolni egy 13 éves fiú egy élelmiszerboltot Nyíregyházán. A fiú kísérlete azonban kudarcba fulladt, úgy megijedt az eladótól, hogy az iskoláig szaladt.

Nem kötelező tanítási nap december 22.

Itthon2001.12.11, 16:02

Nem kötelező a gyerekeknek december 22-én, szombaton iskolába menniük, noha az eredetileg munkanap.

Csak néhány száz gyerek ül a dzsalálábádi iskolákban

Nagyvilág2001.12.11, 17:06

A múlt héten újra megnyitották a dzsalálábádi iskolákat, amelyekben 5 éve szünetelt a tanítás. A gyerekek az utcákon játszottak vagy a szemétben keresgéltek naphosszat, a tanítók pedig taxizással keresték a kenyerüket, vagy bazárokban voltak eladók. Az iskolákba azonban egyelőre csak néhány száz gyereket írattak be szüleik.

Felmondott a Harry Pottert betiltó tanárnő

Szórakozás2001.12.08, 15:14

Be akarta tiltatni a Harry Potter-könyvek olvasását Jo Jones, egy bradfordi egyházi középiskola vezető tanárnője. Terve meghiúsult, ezért végül ő hagyta ott az iskolát.

Több mint hétszáz cigányosztály van Magyarországon

Itthon2001.11.28, 14:19

Egy roma gyermeknek ma tizenötször kisebb az esélye arra, hogy továbbtanuljon az általános iskola befejezése után, és több mint ötvenszer kisebb arra, hogy befejezze a középiskolát. Minden ötödik roma gyermek - túlnyomó többségük nem fogyatékos - kisegítőbe kerül Magyarországon. Az Oktatáskutató Intézet 1999-ben és 2000-ben végzett kutatása szerint hétszáznál több, általában alacsonyabb színvonalú oktatást biztosító elkülönített cigányosztály van ma a normál iskolákban.

Diszkrimináció miatt vonták meg Bogácson a támogatást

Itthon2001.10.16, 08:28

Az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint nem jogszerűen költötte el a Bogácsi Általános Iskola azt a pénzt, amit a roma gyerekek felzárkóztatására kért és kapott az államtól. A támogatást ezért megvonják az intézménytől. A vizsgálatot az oktatási miniszter kezdeményezte idén februárban, miután a kisebbségi ombudsman is élesen bírálta az iskola oktatási gyakorlatát, megállapítva: elkülönítve, gyengébb képzést adva oktatják a roma gyerekeket.

A szülők nyomására különítik el a roma gyerekeket Verpeléten

Itthon2001.10.05, 12:50

Az [origo] megtudta, Verpeléten már az elsős roma gyerekeket is külön osztályban tanítják. Miközben a polgármester azt állítja, hogy szó sincs diszkriminációról, az iskola igazgatója elismerte, hogy a nem roma szülők nyomására hozták létre az osztályt.

A Miniszterelnöki Hivatalban is illegálisan vannak kamerák

Itthon2001.09.07, 11:58

Az Igazságügyi Minisztérium törvényi keretek közé kívánja szorítani a köztéri kamerák használatát, és nem bekamerázni akar minden iskolát és munkahelyet. Azt azonban a helyettes államtitkár is kénytelen volt elismerni, hogy a Miniszterelnöki Hivatal bejáratánál is jogellenesen szereltek fel kamerákat.

Iskolákat támadtak volna palesztinok

Nagyvilág2001.08.31, 11:13

Abu Ali Musztafa, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért szervezet vezetőjének meggyilkolása után szivárogtak ki azok a tervek, melyekről egy izraeli miniszter számolt be pénteken. A szervezet izraeli iskolákat és óvodákat akart megtámadni a hétvégén.

Angliában minden hetedik iskolában fogyasztanak drogot a diákok

Nagyvilág2001.08.21, 11:50

Nagy-Britanniában és Walesben készült felmérések szerint évente minden ötödik iskolában történik valamilyen droggal kapcsolatos visszaélés. A megkérdezett tanárok közül minden századik szembesül hetente azzal, hogy valamelyik diákjánál drogot találtak.

Szerbiában újra bevezetik az iskolai hittanoktatást

Nagyvilág2001.07.24, 23:04

A szerb kormány kedden rendeletet adott ki az általános iskolai hittanoktatás újbóli bevezetéséről. Az új szabályozás értelmében - 55 év után először - szeptembertől az iskolák alsóbb évfolyamos diákjai hittant, illetve ahelyett egy alternatív tantárgyat tanulhatnak.

Előző
Következő