internet

címke rss

Az eddigi évek legőrültebb internetes kihívásai (18+)

Archívum2018.12.19, 20:39

Korábban már írtunk a „48 órás kihívásról", mely a 14 év alattiakat célozta meg: a gyerekeknek úgy kellett tenniük, mintha eltűntek volna. A challenge-ben részt vevők pontszámokért küzdöttek; minden facebookos vagy twitteres, az eltűnésére való felhívás, aggódó üzenet pontot ért. Tehát miközben a gyerek pontokat gyűjtött, a szülei otthon halálra aggódták magukat. A következő kihívások is hasonlóan meggondolatlan kiötlőkre utalnak, csak remélni tudjuk, hogy a következő év inkább vicces, mint veszélyes kihívásokat hoz magával – mert hozni fog, ebben biztosak lehetünk.

Kiakadtak az internetezők azon, hogy a sikeres emberek hajnali négykor kelnek

Archívum2018.12.20, 12:48

Hajnali négykor kelnek a sikeres emberek egy kutatás szerint, de az internet népe nem igazán ért egyet ezzel.

Konkrétan az egész internet Kunhalmi Ágnes MTVA-s műesésén röhög

Itthon2018.12.17, 18:42

A színészi ambíciókkal bíró politikusról szállingóznak a mémek, szemmel láthatóan megvan az idei Arany Málna-díj abszolút esélyese. A Soros támogatta ellenzék az erőszakos akciók közepette is meg tudja mosolyogtatni a magyarokat. 

Internetkörkép: van, ahol még 100 óra kell egy film letöltéséhez

Gazdaság2018.12.15, 13:08

A briteknél komoly problémát jelent, hogy a lakosság negyedének nincs elég gyors internete ahhoz, hogy az egész család használni tudja. De mi a helyzet globálisan, és hol helyezkedik el Magyarország az átlagos internetsebességet tekintve? Melyik országban a leggyorsabb és hol a leglassúbb a net?

Egy láthatatlan függőség csapdájába estem...

She2018.12.13, 09:19

Emlékszem, fiatalabb koromban mennyi mindennel foglalkoztam: faltam a könyveket, tánciskolába jártam a barátnőimmel, bicajoztam. A mostani énem azonban egy cseppet sem hasonlít a korábbi önmagamra...

Google: idén erre a tíz dologra kerestek rá a legtöbben

Gazdaság2018.12.12, 21:24

Az idei Google-keresések toplistája megmutatta, hogy 2018-ban világbajnoki lázban égett az internet, de több sztár is felkerült a legkeresettebb emberek listájára, valamint egy mozifilm is helyet kapott a TOP 10-ben. Megmutatjuk, 2018-ban mire voltak a leginkább kíváncsiak az internetezők.

Jövőre már nem lehet pornót nézni a Starbucks kávézóiban

Gazdaság2018.11.30, 11:22

Jövőre a McDonald's-hoz hasonlóan a Starbucks is letiltja majd a pornográf tartalmakat és oldalakat az üzleteiben. A világ legnépszerűbb kávézóláncát évek óta érik kritikák, mert bizonyos vendégek felnőtt tartalmakat néznek az ingyenes Wi-Fi segítségével.

Minden magyar háztartásban elérhetővé tette a kormány a szupergyors internetet

Techbázis2018.11.27, 14:14

A kormány eleget tett a két évvel ezelőtti vállalásának, miszerint - ahol erre igény van - teljes szélessávú internet lefedettséget biztosit 2018 végére - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a T-System Symposium konferencián mondott nyitóelőadásában, Budapesten.

Lájkfüggőség: kamukövetők, internetes botok és magányos tinédzserek

Gazdaság2018.11.26, 20:47

Az Instagram bejelentette, hogy hamarosan törölni fogják az olyan lájkokat és hozzászólásokat, amelyeket a felhasználók pénzért vásároltak meg, vagy egy külső alkalmazás segítségével gyűjtöttek. A közösségi oldal ezzel próbálja megakadályozni, hogy egyesek népszerűbbnek tüntessék fel profiljukat, mint amilyen valójában. De mégis mennyi pénzbe kerül a digitális népszerűség, és milyen pszichológiai hatásai vannak a közösségi médiának?