interjú

címke rss

A FIFA számomra egy észjáték is egyben

Sport2020.10.05, 16:28

A 27 éves tartalomgyártó több platformon is szórakoztatja nézőit.

Koncz Zsófia: A borsodi munkahelyek megvédése a legfontosabb feladatom

Itthon2020.10.07, 19:33

Ennek az időközi választásnak a tétje az itt élő emberek érdekeinek érdemi képviselete, édesapám, Koncz Ferenc négy évre kapott felhatalmazást, és az Ő munkájának a folytatásáról szól ez a voksolás  – minderről Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje beszélt az Origónak. Több tervét nem tudta befejezni, de minden erőmmel azon leszek, hogy a következő időszakban ezeket az itt élőkkel összefogva megvalósítsam – tette hozzá Borsod-Abaúj-Zemplén megye hatos számú körzetének jelöltje. 

A hazai e-sport piac jó úton jár afelé, hogy minél több embert láthasson el

Sport2020.10.05, 15:22

Többen úgy gondolják, hogy túl sokat játszik a LoL-lal, de a valóság az, hogy az XP boostnak sokat köszönhet. Sokáig ő volt a legmagasabb szintű magyar League of Legends játékos, azóta kicsit visszavett a lendületből, de az 1000-s határt ennek ellenére sikerült elérnie. Ismerjétek meg közelebbről Huzsvári "Anniewhere" Patrikot, aki a Megyék Csatája LoL versenyén a keleti régiókat buzdítja.

Nem csak egyféle szépség létezik - Interjú Kozma Ritával

She2020.10.05, 11:35

Túlsúlyos kislány voltam, aki evett örömében, unalmában, bánatában. Kamaszként rengeteget csúfoltak a külsőm miatt, "Nokedlinek" hívtak. Aztán jött a kamaszkor, és minél több megjegyzést kaptam, annál többet zabáltam.

Ez a legendás lemezlovas, Bárány Attila több, mint 30 éves szakmai sikerének titka - Videó

Life.hu2020.10.03, 13:07

A népszerű lemezlovas, Bárány Attila több, mint 30 éve áll a lemezjátszók mögött és az évtizedek alatt soha nem hagyott alább a lelkesedése, a mai napig imádja, amit csinál. A Life.hu-nak arról mesélt, hogy mi a titka annak, hogy ilyen hosszú idő után is az élvonalbeli dj-k táborát erősíti és őszintén nyilatkozott arról is, hogy most 17 éves lánya milyen sűrűn látogatja a bulijait, illetve, hogy miért szent és sérthetetlen számára egy éjszakai zenélés után is a vasárnapi családi ebéd. 

Egy futballigazolás, ami előtt a játékos menyasszonyát is ellenőrizték

Sport2020.10.02, 21:50

Novothny Soma a 2019/2020-as bajnoki szezont Újpesten fejezte be, de az új idényt már Bochumban, a Bundesliga 2-ben kezdte el. A 26 éves csatárnak több ajánlata is volt, azonban a szakmai fejlődés lehetősége és a saját céljai miatt Németország mellett döntött. Új csapata a szerződtetése előtt nemcsak a focitudását, hanem a magánéletét is ellenőrizte. A némettel egyelőre hadilábon áll a korábbi korosztályos válogatott futballista, de az edzések mellett már a nyelvtanulást is felvette a napirendjébe. Interjú Novothny Somával.

Legnagyobb félelméről vallott Lékai-Kiss Ramóna - Videó

Life.hu2020.10.02, 20:59

A Dancing with the Stars műsorvezetője 36 kérdésre válaszolt őszintén. Ebből kiderült, mitől fél a legjobban Kiss Ramóna.

Varga Judit: Mi meg akarjuk állítani a migrációt

Itthon2020.10.01, 14:10

A Die Zeit című liberális német hetilap "Mi meg akarjuk állítani a migrációt" címmel közölt interjút Varga Judit igazságügyi miniszterrel a csütörtökön megjelent számában.

„Egy házasság nem megy tönkre egyik pillanatról a másikra” – interjú Csiszár Imre rendezővel

Life.hu2020.09.30, 08:51

Az Újszínház műsorára tűzi Zilahy Lajos Fatornyok című darabját, amelyben egyszerre van jelen a sziporkázó humor, egy házasság drámája, illetve a mérhetetlen hazaszeretet. A történet a két világháború közötti időszakban játszódik, egy család szétszakadását mutatja be, ahol a konfliktusokat a házastársak szülőföldjükre való visszavágyódása indítja el. Ezzel a művel zárták be anno 1944-ben a Nemzeti Színházat, majd az ostrom után 1945-ben, nagy sikere miatt, a Vígszínház a Fatornyok című darabbal nyitotta meg kapuit. A színmű rendezője, Csiszár Imre arról mesélt, mitől is lesz örökérvényű ez az alkotás.

Ifjabb Növényi Norbert: Világbajnok leszek a ketrecben!

Sport2020.09.30, 17:46

Már kétévesen karatézott, aztán olimpiai bajnok édesapja termében beleszeretett a birkózásba. 14 volt, amikor kiköltözött Angliába, ahol éveken keresztül napi négy órát buszozott azért, hogy a legjobbakkal edzhessen együtt. Tehetségének és akaraterejének köszönhetően már középiskolásként bunyózhatott a világ második legnagyobb ketrecharc-szervezetében. Most 20 évesen arra készül, hogy a Bellator csütörtöki gáláján társ fő mérkőzésen szerepeljen Milánóban. Interjú ifjabb Növényi Norberttel.