ingatlanpiac

címke rss

Ismét változhat a lakáshitel-rendelet

Archívum2004.03.03, 09:05

Két ponton is módosulhat a lakáshitelek kamattámogatásáról szóló kormányrendelet - értesült a Napi Gazdaság. A jelenlegi 5 millió forintról 8-10 millió forintra növelnék a használt lakásra felvehető hitelösszeg felső határát, illetve bővítenék a lakáskorszerűsítés kategóriáját.

Tavaly ötödével több új lakás építése kezdődött el

Archívum2004.03.03, 12:25

Az építésügyi hatóságok 2003-ban az előző évinél 13 százalékkal több, összesen 35,5 ezer új, befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt, és több mint 59 ezer új lakás építése kezdődhetett el, ami 22 százalékkal több, mint az előző évben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

A kedvező adók Szlovákiába csábíthatják a magyar cégeket

Archívum2004.02.06, 07:57

A kedvezőbb adózási feltételek miatt több hazai vállalkozás fontolgatja azt, hogy székhelyét - és termelését - az uniós csatlakozás után átteszi a szomszédos Szlovákiába - értesült a Magyar Hírlap. Sőt, tehetős magánszemélyek máris pozsonyi lakás után néznek, a személyi jövedelemadó ugyanis éppen fele az itthoninak.

Négy év óta először csökkent a japán csődök száma

Archívum2004.01.19, 08:44

Tavaly Japánban négy éven belül első ízben, csökkent a csődök száma. A növekvő ingatlanárak és a tőzsdei nyereségek fékezték a csődöket, egyszersmind jelezvén a fellendülés kezdetét - jelentették a Teikoku Databank független piackutató cégnél hétfőn.

Előnyben a kis lakásokat kínáló lakóparkok

Archívum2003.12.23, 07:41

Januártól a használt lakást vásárlók lényegesen kedvezőtlenebb feltételekkel juthatnak hitelhez, s ez kihatással lesz az új lakások piacára is. Az újak vásárlása esetén is magasabb kamatokkal kell számolniuk a vevőknek, s emiatt az eddig folyamatosan növekvő kereslet megtorpanására lehet számítani. A kisebb lakásokat is megfelelő mértékben kínáló lakóparkok fejlesztői előnyben lehetnek - írja a Világgazdaság.

Jelentősen drágultak az ingatlanok az eurózónában

Archívum2003.12.15, 12:22

Az elmúlt négy évben átlagosan hét százalékkal nőtt az ingatlanok ára az euróövezet országaiban. Az Európai Központi Bank az áremelkedést rendkívül erőteljesnek tartja, ugyanis az előző négy évben mindössze 1,5 százalékkal nőttek az árak.

Nem kell ma menni a földhivatalba

Archívum2003.12.12, 15:24

Nem szükséges még ma benyújtani a földhivatalokhoz a lakás adásvételi szerződéseket azoknak, akik a régi rendszerű állami kamattámogatást szeretnék igénybe venni. Azonban még pénteken meg kell kötni a szerződéseket, és azokat ügyvéddel, vagy közjegyzővel hitelesíttetni - derül ki a Pénzügyminisztérium [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.

Jó üzletnek számít a lakásépítés

Archívum2003.12.04, 08:13

Évente több mint 40 ezer új lakást kellene építeni, és 50 ezret felújítani, hogy megvalósulhasson a minőségi csere, állapították meg többek között a keddi lakáskonferencia résztvevői. Gneth Zoltán, a Társaság a Lakásépítésért Szervezet elnöke sajnálatosnak tartotta, hogy míg nálunk a lakástámogatásra fordított összegek a GDP alig 0,8 százalékát érik el, addig ez az érték az Európai Unióban 1,5 százalék.

Idei szerződéssel is fizetnek telekáfát az irodaházak

Archívum2003.11.21, 07:59

Ez évi adásvételi szerződéssel sem lehet megspórolni a 25 százalékos áfa megfizetését azon földterületek adásvételekor, melyeken nem lakás célú felépítmény - így irodaház vagy üzemcsarnok - áll, és a teljesítés csak jövőre történik - hívják fel a figyelmet adószakértők a 2004-es adótörvények ezen hiányosságára.

Átláthatóbbak lesznek a lakáshitelek

Archívum2003.11.20, 09:39

Az uniós tagsággal párhuzamosan a lakás célú hiteleknél is kell majd teljes hiteldíj mutatót közölniük a bankoknak, ha a parlament megszavazza az erre vonatkozó javaslatot. Az indítvány indoklása szerint a változás megkönnyíti majd, hogy az ügyfelek eligazodjanak az ajánlatok között. A hitelintézetek eddigi tapasztalatai ezzel együtt azt mutatják, hogy a lakáshiteleket felvevők inkább a futamidőhöz rendelt törlesztőrészletek alapján választanak a különböző konstrukciókból - írja a Világgazdaság.  

Nyer az állam a lakástámogatáson

Archívum2003.11.06, 11:17

Az új lakások építéséhez nyújtott kamattámogatás 10 százalékkal növeli az állam lakásépítésből származó adóbevételeit - közölte a Magyar Hírlap a GKI számításai alapján. A jelenleginél többen azonban nem tudnak felvenni támogatott hitelt.

Egyre több új lakás épül

Archívum2003.11.03, 12:28

Az építésügyi hatóságok az első háromnegyed évben 15 400 új lakásra adtak használatbavételi engedélyt, 2,1 százalékkal kevesebbre, mint egy évvel korábban - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ugyanakkor 14,6 százalékkal több, összesen 41 100 új lakás építése kezdődhetett el a kiadott új engedélyek alapján.

Szigorúbb adóellenőrzések a fővárosban

Archívum2003.10.06, 08:57

Az idei évre tervezett fővárosi 127 milliárd forintos iparűzési adótervből mindössze 102,5 milliárd forint folyt be szeptember végéig, így szigorúbb ellenőrzéseket és adóbehajtást helyezett kilátásba a Főpolgármesteri Hivatal. A Világgazdaságnak nyilatkozó Deli Lajos elmondta, hogy a Hivatal akár az ingatlanok lefoglalásától sem zárkózik el.

Drágul a távfűtés

Archívum2003.10.01, 18:18

Budapesten október elsejével 9,1 százalékkal drágult 240 ezer lakásban a távfűtés - közölte Scheithauer Imre, a Főtáv Rt. szolgáltatási igazgatója szerdán. A két éve változatlan áraknak köszönhetően a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott drágulás még az inflációt sem éri el.

Az Európai Parlament megveszi strasbourgi épületét

Archívum2003.09.29, 13:25

Az Európai Parlament vezetőiből álló bizottság egyetértett, hogy a testület megvegye az Európai Parlament havi egyszeri ülésének helyt adó strasbourgi épületet. Ez a megoldás olcsóbb, mint a bérlet, és a 35 millió eurós ár kedvezőbb, mint az eddigi ajánlatok.

Magasabb illeték terhelheti a drága lakásokat

Archívum2003.08.22, 11:37

Ha valóra válnak a pénzügyi tárca elképzelései, akkor jövőre többe kerül majd a drágább lakások öröklése, valamint a befektetési adóhitel kivezetéséhez kapcsolódó kedvezménnyel csak az élhet, aki nem veszi igénybe idén az adóhitelt - írja a Napi Gazdaság.

Egyre több külföldi bérel lakást Budapesten

Archívum2003.08.05, 10:19

Továbbra is egyre több külföldi üzletember és egyetemista vesz ki lakást Budapesten. Elsősorban a nagy belvárosi lakások érdeklik őket, a kültelki lakóparkok kevésbé vonzzák a külföldieket. Általános tendencia, hogy egyre hosszabb idieg maradnak Magyarországon ezért lakásfelújításba is belevágnak. A magyar fiatalok körében a Nagykörút környéki lakások a népszerűek.

Jó befektetés a kaliforniai ingatlan

Archívum2003.07.29, 10:44

Tíz év alatt majdnem duplájára nőtt a San Franciscóban és környékén található ingatlanok ára. Szakértők szerint a drágulás folytatódik - írja a Világgazdaság. A lap szerint magyarok is vásárolnának ingatlant a környéken.

Az új lakást építőknek járhat adókedvezmény

Archívum2003.07.23, 08:54

A kormány jövőre megszüntetné azt a kedvezményt, amely a lakáshitelek törlesztéseként megfizetett összeg 40 százalékának visszaigénylésére jogosítja a lakásvásárlókat. A lakásügyi kormánymegbízott javaslata szerint az első lakást vásárlók, vagy építők 3-5 évig továbbra is részesülnének a kedvezményben - írja szerdai számában a Magyar Hírlap.

Órák, villák, autómobilok - a pénz mutatói

Archívum2003.07.04, 11:00

Az [origo] ezúttal annak járt utána, hogy a társadalmi szimbólumokat is betöltő műszaki cikkek, luxusjavak vagy éppenséggel lakások közül mi a felső határ a hazai kínálatban, azaz mi az az összeg, ami fölé már nem lehet menni.    

Széleskörű brit kedvezmények a csatlakozás után

Archívum2003.06.19, 08:14

Nagy-Britannia teljes körű társadalombiztosítási jogosultsággal, állami egészségügyi ellátással, sőt tanácsi lakás igénybe vételének lehetőségével és munkavállalási jogokkal fogadja az EU-hoz csatlakozó kelet-európai országok állampolgárait - írta a csütörtöki The Times.

15 millió a támogatott lakáshitelek maximuma

Archívum2003.05.22, 10:34

Az állam továbbra is 20 évig biztosít kamattámogatást kedvezményes lakáshitelekhez, viszont a használt lakás vásárlásához felvehető támogatott hitelek maximális összegét 30 millióról 15 millió forintra csökkentik. A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy a módosítás után sem változik a 6 százalékos kamatplafon, és egy időben több lakás vásárlásához nem vehető fel államilag támogatott hitel.

Alig nőtt az irodaállomány

Archívum2003.05.21, 14:35

Az idei első negyedévében csupán egy irodaház, a Buda belső részén található Belle Époque kivitelezési munkái értek véget, így a teljes modern bériroda állomány mindössze 1100 négyzetméterrel nőtt, megközelítve az 1 293 000 négyzetmétert, közölte a DTZ Hungary ingatlanügynökség.

Inflációt meghaladóan nő a lakások ára idén

Archívum2003.05.14, 16:03

Az új és használt lakások árai az inflációt meghaladó ütemben emelkednek idén a GKI Gazdaságkutató Rt. felmérése szerint. A belvárosi és sétálóutcai ingatlanok felértékelődnek, az irodapiac viszont kevéssé élénkül, mondta a társaság vezérigazgatója, Akar László.

A Habsburgok visszaigénylik birtokaikat

Archívum2003.05.09, 12:42

A Habsburg-Lotharingiai család kérvényt nyújtott be az osztrák kárpótlási alaphoz, és elkobzott családi vagyonából egyebek között egy húszezer hektáros erdőt 200 millió euró értékben, valamint három ingatlant, köztük a Bécs peremén lévő Laxenburg kastélyt követel vissza az osztrák államtól - jelentették osztrák lapok pénteken.

Kevesebb az új lakás

Archívum2003.04.30, 10:43

Hét százalékkal kevesebb lakás készült el az első negyedévben az egy évvel korábbinál a KSH adatai szerint. Az állami szféra 40 százalékkal, a vállalkozók pedig 10 százalékkal kevesebbet építettek, viszont bővült az önerőből építkezők száma.

Hét év múlva vehetnek földet külföldiek Romániában

Archívum2003.04.09, 11:18

Románia hétéves átmeneti időszakot kért és kapott a külföldiek földvásárlási tilalmának megszüntetésére az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokon - közölte a szerdai román sajtó. Az uniós országok állampolgárai ugyanakkor már öt év múlva vehetnek belterületi ingatlant Romániában második lakhely számára.

Nem köthető biztosítás ártéri ingatlanra

Archívum2003.03.06, 08:33

A hazai biztosító-társaságoknál továbbra sem lehet biztosítást kötni a folyók menti ár- és hullámtereken épült házakra árvízkárok esetére. A kormány a tavaly nyári áradások idején a probléma megoldását sürgette, de a biztosítók nem hajlandók egyedül állni a rendszeres árvizek nyomán keletkező károkat - írja a Népszabadság.

Szigorítanák a lakáshitelezést

Archívum2003.03.04, 07:55

A Pénzügyminisztériumban elkészült a lakáshitelezés szigorításának első tervezete - értesült a Magyar Hírlap. A szigorításokkal elsősorban a befektetési célú lakások állami támogatásokkal történő felvásárlását szeretnék visszaszorítani.

Tovább csökkenhetnek a lakáshitel-kamatok

Archívum2003.03.03, 09:07

Újabb jelzáloghitel-kamatverseny alakulhat ki, mivel a három jelzálogbankból kettő már csökkentette a használt lakások vásárlásánál alkalmazott kamatát (egyelőre csak az OTP tartja magát). Az FHB Bank, amely ezen a téren most kissé drágább a HVB Jelzálogbankhoz képest, rövidesen még lejjebb viheti kamatait - értesült a Napi Gazdaság.

Az építőipar lesz a csatlakozás nyertese

Archívum2003.02.28, 15:40

Magyarország 2004-es uniós csatlakozásának nyertese az építő- és építőanyag-ipar, valamint az ingatlanpiac lesz - derül ki a GKI Rt., a Kopint-Datorg és a Tárki pénteken közzétett tanulmányából. Vértes András, a GKI Rt. elnöke szerint nehézségek a középvállalkozások és az önfoglalkoztatók körében várhatóak.

A GDP 2,8 százalékát kellene lakásokra fordítani

Archívum2003.02.27, 14:00

A költségvetés GDP-arányos lakáskiadásainak évente el kellene érnie a 2,8 százalékot a jelenlegi 2 százalékkal szemben - mondta Hegedűs József, a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója a Nemzeti Lakásprogram szakmai vitájának nyitó rendezvényén. Hegedűs hangsúlyozta, hogy a program fontos pillére a lakáshoz jutási és szociális rendszer reformja, amely kiemelten kívánja támogatni a lakbéreket.

Az új lakások száma 12 százalékkal nőtt tavaly

Archívum2003.02.25, 10:15

Tavaly 31511 új lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt, ami 12,3 százalékkal haladja meg a 2001-es szintet. Közel 49 ezer új lakás építése kezdődhetett el a kiadott új engedélyek alapján, ami mindössze 1,9 százalékkal több, mint 2001-ben - közölte a KSH.

Egymillió dollárért eladó Andropov lakása

Archívum2003.01.30, 12:01

Legalább egymillió dollárt kell fizetnie annak, aki Jurij Andropov egykori szovjet pártfőtitkár lakásában óhajt élni. Az ingatlan jelenlegi tulajdonosa, Nyikolaj Petrov zongoraművész és zeneszerző nem hajlandó olcsóbban megválni a történelmi falaktól.

Húsz százalékkal is drágulhat a távfűtés

Archívum2003.01.15, 17:06

A rendkívüli hideg miatt összességében akár 15-20 százalékkal is magasabb lehet a nem átalánydíjas elszámolású távfűtéses fővárosi lakások januári távhő számlája - tájékoztatott a Főtáv Rt. szolgáltatási igazgatója.

Csütörtökre kész a Duna Plaza

Archívum2002.12.02, 11:06

Csütörtökre befejeződik a Duna Plaza átépítésének első üteme; a 6 millió eurós, mintegy 1,5 milliárd forintos beruházás során kicserélték az épület belső burkolatait, a légkondicionáló berendezést, az elektromos hálózatot és a korábbi jégpálya helyén egy négy emelet magas függőkertet alakítottak ki.

A jelzálog miatt eladhatatlan a garzon

Archívum2002.11.28, 12:41

A kis lakást vásárló fiatalok könnyen új otthonuk foglyaivá válhatnak. Az átlagosan tíz-tizenöt évre felvett kedvezményes lakáshitelek ugyanis a legtöbb banknál csak kivételes esetben fizethetők vissza a futamidő lejárta előtt, így a tulajdonos akkor sem adhat túl otthonán, ha élethelyzete úgy kívánná - írja a Népszabadság.

A panelházak felújítása 2000 milliárdba kerül

Archívum2002.11.26, 16:26

A kormány tervei szerint a 750 ezer panellakás felújításának 15 éves programja 1500-2000 milliárd forintot igényel - mondta Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott szerdán. A kormány panelprogramja 2004-ben indulna, 2006-tól évente 60 ezer lakást újítanának fel. A program megvalósításához összesen 120 milliárd forintra lenne szükség évente az állami és önkormányzati költségvetésből és a lakók saját forrásaiból.

Visszaélések miatt nyomottak a lakásárak

Archívum2002.11.26, 09:45

Nem drágulnak a lakások, pedig a rohamosan növekvő lakáshitel-állomány bővíti a keresletet. A Népszabadság által megkérdezett szakértők a jelenséget részben piaci sajátosságokkal, részben pedig a visszaélésekkel magyarázzák.

Egyre nehezebb az új lakásokat eladni

Archívum2002.11.24, 20:37

Az ingatlanpiac tavaszi zavara őszre sem látszik csökkenni. A használt lakások ára tovább csökkent, ezen kívül az új lakások eladása sem a vártnak megfelelően alakul. A kereslet és a kínálat kiegyenlítődött az új lakások piacán, sőt, a városszéli, főváros környéki lakóparkok nagy alapterületű lakásainál túlkínálat tapasztalható - olvasható a Népszabadság összeállításában.

Töretlen a lakásépítési kedv

Archívum2002.11.04, 11:00

2002 első kilenc hónapjában a használatba vett lakások száma 15 százalékkal, az új lakásépítési engedélyeké 7 százalékkal volt több az előző év hasonló időszakához képest. Az év első háromnegyed évében közel 16 ezer befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt, és 36 ezer új lakás építése kezdődhetett el az új engedélyek alapján - közölte honlapján a KSH.

A házipénztár apasztásának leggazdaságosabb módja

Archívum2002.10.17, 10:02

A Magyar Hírlap által megkérdezett szakértő szerint érdemes még az idén gépet, berendezést,  számítástechnikai eszközt, autót, ingatlant vásárolni az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választóknak, ha a házipénztárukban jelentős összegek halmozódtak fel.

Az APEH ezentúl maga döntheti el a behajtási sorrendet

Archívum2002.09.28, 10:22

Az adóhivatal a jövőben akár az ingatlan lefoglalásával is kezdheti a végrehajtást, ha 500 ezer forintnál nagyobb az adótartozás - derül ki a parlament előtt lévő módosító javaslatból. Nem kell ugyanis a ma kötelező sorrendet - munkabér-, bankszámla-, ingó-, ingatlan-végrehajtást - betartani. A gépjármű-végrehajtás a törzskönyv lefoglalásával kezdődik, s fél év türelmi idő után kerülhet sor a jármű fizikai lefoglalására.

Nemzeti lakásprogram: 40 ezer új lakás épül

Archívum2002.09.27, 12:29

Évi 35-40 ezer új lakás építésével és a bérlakás-állomány 8-10 ezres bővítésével számol a kormány év végéig elkészülő nemzeti lakásprogramja - mondta a lakásügyi kormánymegbízott Csabai Lászlóné a Budapesten megrendezett Lakásvásár 2002 kiállításon tartott konferencián, pénteken. A kormánymegbízott szerint nincs esélyegyenlőség a lakáscélú adókedvezmények rendszerében.

Éleződik a vita a WTC bérlője és a biztosítók között

Archívum2002.01.04, 14:17

Egyre éleződik a vita a lerombolt World Trade Centert biztosító cégek és az épület bérlője, Larry Silverstein között. Míg az utóbbi 7,1 milliárd dollárnyi kár megtérítését követeli, addig az Allianz AG, a Schweizer Rückversicherung és a Lloyd's csupán az összeg felét akarja megfizetni.

Lakást örökölni drágábban lehet jövőre, mint idén

Archívum2002.09.20, 10:01

A lakásépítők és -vásárlók - amennyiben hitelre szorulnak - januártól jól teszik, ha lakás-takarékpénztárak tagjai lesznek, vagy olyan életbiztosításuk van, amely lakáshitelre váltható. Értékesebb lakást viszont kifizetődőbb örökölni még az idén, mint jövőre - derül ki az adó- és illetékszabályok módosításából.

Bevezetik a kapitalizmust Észak-Koreában

Archívum2002.07.19, 15:17

Megkezdődött a verseny bevezetése az észak-koreai gazdaságban és társadalomban: június elejétől korlátozták a jegyrendszert, és a jövőben fizetni kell a közüzemi szolgáltatásokért és a lakásokért is - közölte egy magát megnevezni nem kívánó északi politikus. A vállalatok vezetőnek bejelentették: ha cégeik nem lesznek nyereségesek, akkor tönkremennek, mert az államra már nem számíthatnak. Jelenleg a szabadpiacon egy kiló hús ára az átlagfizetés másfélszerese, ezért a fizetéseket is emelték.

Pang a lakáspiac

Archívum2002.09.09, 09:22

A tavaly nyári uborkaszezonhoz képest is jelentősen, mintegy 10-15 százalékkal kevesebb lakás cserélt gazdát idén a nyári hónapokban Budapesten - írja hétfői számában a Népszava. A lap által megkérdezett ingatlanszakértők szerint az árak is ennyivel csökkentek.

Kedvezményes hitelek az árvízkárosultaknak

Archívum2002.09.06, 17:35

Kedvezményes kamatozású hitelekkel segíti a kormány a dunai árvíz miatt megrongálódott nem lakás céljára szolgáló épületek helyreállítását és támogatást nyújt az augusztus 9-i felhőszakadás okozta károk enyhítésében is - közölte Lamperth Mónika belügyminiszter pénteken.