ingatlan

címke rss

Új időszakot hozott a hazai lakáspiacon a koronavírus terjedése

Gazdaság2020.03.17, 07:09

Egyelőre nem lehet megmondani, hogy a koronavírus-járvány a globális és a magyar gazdaságra milyen hatást gyakorol, de a hazai lakáspiac helyzetét már most befolyásolta, írja Origóhoz eljuttatott elemzésében az ingatlan.com portál.

Hatalmas repülőtéri fejlesztés indulhat Magyarországon

Gazdaság2020.03.04, 17:55

A kormány felhívta az innovációért és technológiáért felelős minisztert, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert és a miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. bevonásával készítsenek előterjesztést az Alba Airport repülőtér nemzetközi kereskedelmi repülőtérré fejlesztéséről.

Márciustól állami földeket árusítanak ki

Gazdaság2020.02.27, 14:13

Összesen több mint 13 ezer darab, 3 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március elején. A meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, az értékesítés pedig elektronikus úton zajlik.

Ötödével nőtt tavaly a lakásépítések száma

Gazdaság2020.02.25, 12:27

2019-ben 21.127 új lakás épült, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35.123 volt, 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban, tette közzé a friss adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egy fontért vették meg a lakást, amibe nem lehet bejutni

Gazdaság2020.02.21, 12:24

Városközpont, gyönyörű kilátás és folyópart. Ezzel hirdették meg azt a 12 négyzetméteres első emeleti lakást, amellyel egyetlen komoly gond van, hogy sehogy sem lehet feljutni az ingatlanba.

Egyelőre még várat magára a zöldfordulat a hazai lakáspiacon

Gazdaság2020.02.20, 12:24

Még mindig többségben vannak az eladott lakásoknál, családi házaknál, nyaralóknál az energiafaló ingatlanok – derül ki az ingatlan.com legfrissebb összeállításából, amely a saját és a Lechner Tudásközpont adatai alapján megnézte a tavaly eladott lakó- és szállásjellegű ingatlanok energetikai besorolását.

Sötét titkokra derült fény a brit Tescónál

Gazdaság2020.02.17, 11:40

Súlyos jogsértésről számol be a Guardian a brit Tescóval kapcsolatban. Eszerint a vállalat több alkalommal is, jogszerűtlen módon akadályozta meg azt, hogy versenytársai boltot nyissanak üzletei közelében.

Vádat emeltek a terézvárosi ingatlanok ügyében

Itthon2020.02.17, 10:17

A Fővárosi Főügyészség tizenhat emberrel - tizennégy egykori önkormányzati képviselővel és két volt jegyzővel - szemben nyújtott be vádiratot a terézvárosi ingatlanügyletek miatt.

Több mint ötödével nőtt tavaly az építőipar

Gazdaság2020.02.13, 11:41

Az építőipari termelés 21,7 százalékkal emelkedett 2019-ben az előző évihez viszonyítva a 2018-as 21,3 és a 2017-es 29,7 százalékos növekedés után - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Elképesztő luxusingatlant vásárolt Jeff Bezos

Gazdaság2020.02.13, 11:09

Az Amazon tulajdonosa, Jeff Bezos 165 millió dollárt (52 milliárd forintot) fizetett ki egy Los Angeles-környéki birtokért, számolt be róla a The Wall Street Journal, amely szerint az ingatlan régiós rekordáron kelt el.

Új vezérigazgató viszi a botrányos céget

Gazdaság2020.02.03, 13:28

A WeWork bejelentette, hogy új vezérigazgatót neveztek ki a tavaly botrányt botrányra halmozó irodabérlettel foglalkozó vállalat élére. Sandeep Mathrani ismert ingatlanbefektetési szakember, akinek feladata, hogy ésszerűsítse a bajba jutott cég pénzügyeit – összegzi a CNN.

Hárommilliárd forintot szereztek ingatlanos csalók

Itthon2020.02.03, 17:21

2011 és 2016 között, az összesen hat emberből álló bűnözői kör több, mint 163 embert vert át olyan ingatlanokkal, amelyek jelzálog hitellel voltak terhelve. Ezzel több, mint 3 milliárd forintos kárt okoztak az átvert embereknek.

Januárban ismét megugrott az érdeklődés a lakások iránt

Gazdaság2020.02.03, 12:19

Az Otthontérkép Csoport legfrissebb adatai szerint az árak nem nőnek ugyan, de 2020 januárjában újra magára talált a korábban elbizonytalanodó lakáspiac, hiszen az előző hónaphoz képest közel 70 százalékkal nőttek a tényleges vételi szándékokra utaló mutatók az Otthontérkép.hu és az Ingatlantájoló.hu oldalakon. Az újra megélénkülő januári érdeklődés még az erős októberi és novemberi adatokhoz képest is 5-17 százalékos többletet jelez, ráadásul nem csupán a nézelődők, hanem a tényleges érdeklődők számát tekintve is.

Börtönbe megy a színésznő, 8,5 milliárd forintért árulja a házát

Tévé2020.01.31, 12:45

28,7 millió dollárért, vagyis nagyjából 8,5 milliárd forintért árulja a villáját a vesztegetéssel vádolt Lori Loughlin, akire egyébként több év börtön vár.

Hat évtizede íródik a paneltörténelem Magyarországon

Gazdaság2020.01.30, 16:24

Pontosan hatvan évvel ezelőtt jelentek meg az első szovjet típusú panelházak Magyarországon, amelyek - azon túl, hogy jelentős mértékben enyhítették az akkoriban jelentkező lakásgondokat - egy egész korszak jelképévé is váltak. Eredetileg 30-50 évre tervezték ezeket a vasbeton épületeket, de köszönik szépen, ma is jól tartják magukat, sőt az utóbbi időben egyre népszerűbbé váltak, amivel párhuzamosan az áruk is jelentősen emelkedett. A lakáspiacon továbbra is rendkívül fontos szerepet játszanak, ami nem is csoda, hiszen csaknem 800 ezer panellakás van Magyarországon, s ezekben él a lakosság 20 százaléka.

Félmillió dollárba kerül ez az úszó ház - Képekkel

Gazdaság2020.01.21, 17:42

San Francisco városának van talán a világon a legdrágább ingatlanpiaca, amit a technológiai vállalatok pörgetnek a leginkább, ebből kifolyólag alig találni a városban lakást, házat vagy akár tengerparti úszó házat – írja a Business Insider.

Nőtt a hazai befektetések értéke tavaly

Gazdaság2020.01.21, 15:48

Közreadta a 2019-es év főbb befektetési összefoglalóját a CBRE tanácsadó cég hazai leányvállalata, mely szerint kiugróan jól alakult a 2019-es év a befektetések szempontjából és a kilátások idénre is kedvezőek.

Charlie Sheen eladta a házát, nézzen be hozzá!

Tévé2020.01.18, 13:03

Charlie Sheen két éve árulja a Beverly Hills-i házát, de csak a napokban sikerült eladnia, igaz, az eredeti irányárnál így is kevesebbet kapott érte 3,4 millió dollárral. 10 millió helyett végül 6,6 millió dollárért – körülbelül 1,9 milliárd forintért – kelt el a több mint 800 négyzetméteres ingatlan, amelyhez többek között medence, moziszoba és bár is tartozik. Nézzen be a sztár volt otthonába, mutatunk pár fotót!

Ha idén építkezik, akkor ezekre a változásokra nagyon figyeljen

Gazdaság2020.01.16, 08:24

Az építőipari szegmens sikerrel zárta a 2019-et, hiszen az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének jelentéséből kiderül, hogy a termelés 25-28 százalékkal haladta meg az azt megelőző év teljesítményét, így három év alatt csaknem 80 százalékos bővülés mutatkozott. Az újHÁZ Centrum szakértői összegyűjtötték, hogy milyen változásokra számíthatunk az építőiparban idén.

Beszakadt a panellakások ára az utolsó negyedévben

Gazdaság2020.01.14, 12:33

A 2019-es utolsó negyedéves adatok az ingatlanpiac változását mutatják. A Duna House lakásárindexeinek többsége hosszú évek óta először csökkenést mutat, de a budapesti téglalakások árindexe még mindig emelkedő fázisában van. A legdrasztikusabb csökkenést a panel indexek mutatják, a fővárosban és a keleti és nyugati országrészben egyaránt esett ennek a lakástípusnak az ára az utolsó negyedévben.

Az IKEA bevásárolt London szívében

Gazdaság2020.01.10, 11:59

A svéd IKEA kihasználja a londoni kereskedelmi ingatlanok piacán bekövetkezett változásokat, és a kedvező értékesítési árakat meglovagolva vásárol be azokból. Most London közepén vettek meg egy nagy bevásárlóközpontot - írja a Guardian.

Számokban 2019 magyar ingatlanpiaca

Gazdaság2019.12.31, 11:56

Bár a 2019-es év a teljes lakáspiacot nézve nem lesz rekordesztendő, azért idén is számos csúcs született - derül ki az Ingatlan.com összesítéséből. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a kereslet a 2018-as szinthez képest 9 százalékkal, a 2017-eshez viszonyítva 7 százalékkal volt alacsonyabb.

Ezek a budapesti ingatlanpiac legizgalmasabb számai 2019-ből

Gazdaság2019.12.30, 15:38

Az idei évben rengeteget változott a hazai ingatlanpiac, amelynek egyik fő mozgatórugója a fővárosi lakáspiac volt. A Duna House ingatlanközvetítői számos érdekességgel találkoztak 2019-ben, amelyből kiválogatták a legjobbakat, legérdekesebbeket.

A szakértő szerint 2020 a vevők éve lesz az ingatlanpiacon

Life.hu2019.12.29, 17:11

Várhatóan a vevők éve lesz 2020 az ingatlanpiacon - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A vevők éve lesz 2020 az ingatlanpiacon

Gazdaság2019.12.29, 13:40

Várhatóan a vevők éve lesz 2020 az ingatlanpiacon - mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági elemzője.

Egyre keresettebbek a lakáspiacon a szuterének és a garzonok

Life.hu2019.12.23, 09:30

- A magas ingatlanárak miatt lakhatási célra is egyre inkább keresik a szuteréneket, amelyeket korábban jellemzően tárolókként hasznosítottak - írta a hétfői Magyar Hírlap.

Az Airbnb nem minősül ingatlanügynökségnek

Gazdaság2019.12.20, 15:27

Az Airbnb szállásfoglalási szolgáltatása nem igényel ingatlanügynöki engedélyt a franciaországi működéséhez – döntött az Európai Unió Bírósága (EUB). A francia turisztikai szövetség panaszolta be az amerikai céget, mivel szerintük nem tartotta be az ország törvényeit – összegi a BBC.

Kétszer adta el ugyanazt a lakást a tatabányai csaló

Itthon2019.12.20, 16:21

Megtévesztette vevőjét, és kétszer adta el neki ugyanazt az ingatlant egy tatabányai férfi, amivel közel 1,5 millió forint kárt okozott neki. Az ügyészség csalás miatt börtön-és pénzbüntetést javasol számára.

Furcsa alakok ólálkodnak Benkő Dániel háza körül

Life.hu2019.12.18, 15:06

Különös alakokat vettek észre a napokban elhunyt Benkő Dániel háza körül.

Pál Éva beköltözött új házába - Így él most

Life.hu2019.12.18, 11:34

Pál Éva boldog, ugyanis új házában már nem kell hitelt törlesztenie és végre télen is rendesen fűthet, nem kell fáznia.

Így lehet elbukni a lakástakarék állami támogatását

Gazdaság2019.12.17, 13:36

Kevesen tudják, de akár egy be nem fizetett bírság, vagy egy régóta halmozódó társasházi közösköltség-tartozás miatt is elbukhatják a lakás-takarékpénztári megtakarítás állami támogatását, ami különösen akkor nagy veszteség, ha már a szerződés lejárta előtt történik mindez - hívja fel a figyelmet a Bankmonitor.hu.

Figyeljen oda, nehogy milliókat bukjon ki nem adott lakásával

Gazdaság2019.12.17, 11:29

A tél beköszöntével sok az eszkimó és kevés a fóka az albérleti piacon, akinek mostanában készül el a bérbeadásra kínált új lakása, vagy most megy el az albérlője az a korábbinál lényegesen hosszabb bérlőkeresésre számíthat. Egyre nagyobb a megújítási kockázat, a hagyományos hirdetési eszközök használata sokszor már nem elég – figyelmeztet a Rentingo.com, a bérbeadók és bérlők közösségi oldala. Több héttel csökkenti a lakás üresen állásának az idejét, ha a tulajdonos nem csak passzívan hirdet, hanem saját maga is tud kapcsolatfelvételt kezdeményezni a potenciális bérlők felé.

Ezek az évtized legdrágább házeladásai az USA-ban

Gazdaság2019.12.14, 18:00

Jonathan Miller, a Miller Samuel Inc. ingatlan- és tanácsadó cég elnöke és vezérigazgatója az elmúlt években 50 millió dolláros, vagy ennél magasabb árú ingatlanok eladását intézte, és összeállította az évtized legdrágább ingatlaneladásainak listáját – írja a Business Insider.

A panellakásoknál is megállt a féktelen drágulás

Gazdaság2019.12.11, 14:13

Újabb bizonyítékot adott a lakáspiac arról, hogy a drágulás nem tarthat a végtelenségig. Az elmúlt években a lakáspiacon belül a viszonylag alacsony áruk miatt leggyorsabban eladható és kiemelkedő drágulást mutató panelek áremelkedése jelentősen lassult idén júniustól – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a használt téglaépítésű és panellakások, valamint családi házak árának alakulását vizsgálta a kínálati piacon.

Mibe fektessünk jövőre? A profik megmondják

Gazdaság2019.12.06, 20:15

2020-ban a részvénypiacok valószínűleg nem fognak olyan magas hozamokat biztosítani, mint idén, de több nagy befektetési bank - köztük a Credit Suisse és a UBS - elemzői alapvetően optimisták a jövő évi kilátásokat illetően, és elsősorban a kínai befektetési lehetőségektől várnak sokat – heti befektetési ötletek.

Újra nyári mélypontján az ingatlanpiac

Gazdaság2019.12.06, 14:16

Az erősebb őszi hónapok után a nyári mélypontjára esett vissza az ingatlanpiac, az idén novemberben országosan 10 ezer ingatlan adásvétele bonyolódott le, szemben az egy évvel korábbi több mint 12 ezerrel – közölte a Duna House.

Kétmilliárd forintos ingatlanüzletre készül a Rába

Gazdaság2019.12.05, 10:40

Várhatóan több mint kétmilliárd forintért értékesíti egyik győri ingatlanát a Rába Járműipari Holding Nyrt., miután előzetes tárgyalásokat követően vételi ajánlatot kapott Európa egyik vezető multinacionális kereskedelmi vállalatától – közölte a győri székhelyű járműgyártó szerda este.

A csökkenő árak miatt fordultak a családi házak felé a vevők

Gazdaság2019.12.04, 21:52

Az elmúlt néhány hónapban kialakult ingatlanpiaci helyzetnek talán a közepes méretű, jó elosztású családi házak lehetnek a nyertesei. Növekvő népszerűségük oka egyszerű: áraik sokkal kevésbé nőttek, mint ami az ingatlanpiac más szegmenseiben tapasztalható volt.

Nagy lehetőség előtt állnak a lakáshitelesek

Gazdaság2019.12.04, 13:29

Nyílik az olló a rövid és a hosszú kamatperiódusú hitelek referenciakamatai között. Aki úgy döntene, hogy a kiszámítható, hosszú kamatperiódust választaná, annak valószínűleg nem érdemes már tovább halogatnia a fixesítést.

Idén újabb ország vevői rohamozták meg a fővárosi ingatlanpiacot

Gazdaság2019.11.27, 15:02

Közeledik az év vége, aktuálisak lesznek lassan az év végi elemzések. Ha pedig van olyan terület, amelyik igazán élénken pezsgett és sok változást hozott 2019-ben is, az minden bizonnyal az ingatlanpiac. A legnagyobb változások és mozgások évek óta a budapesti Belvárosban voltak. Emellett a korábbinál kevesebb kínai, viszont jóval több vietnámi vevő érkezett a magyar fővárosba.

Túl sok a bevásárlóközpont Dubajban

Gazdaság2019.11.14, 16:30

A lenyűgöző épületeiről, felhőkarcolóiról, beláthatatlan nagyságú bevásárlóközpontjairól ismert sivatagi város sajátos problémával néz szembe: túl sok a pláza a területén. Kézenfekvő lenne, ha újak akkor már nem épülnének, ám a Bloomberg beszámolójából kiderül, a plázastop nem is olyan egyszerű kérdés az emirátusok legismertebb városában.

Felrobbant az internet a lakáshirdetéstől: ez volt az oka

Life.hu2019.11.13, 13:12

Az Oak Parkban található lakás hirdetését több száz ember kommentálta.

5 tipp - Ezekre figyelj, ha lakást vennél!

Life.hu2019.11.15, 08:38

Egy ingatlan megvételénél nem lehetsz könnyelmű, nem hagyatkozhatsz csupán a jó megérzésedre, nem csábíthat el a felszín külcsíne. A lakásvásárlás egyben befektetés is, így olyan szempontokat is érdemes figyelembe venned, melyekre elsőre nem is gondolnál, amellett természetesen, hogy számos, rövidtávon is igen negatívan ható tényezőről feledkezhetsz meg, melyek léte vagy épp nem léte, új otthonod szépségét merőben meg tudja változtatni.

Nagyon megugrott az építőipari termelés szeptemberben

Gazdaság2019.11.12, 14:47

Szeptemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 17,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 18,7, az egyéb építményeké 17,2 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,2 százalékkal nőtt az augusztusihoz mérten. A III. negyedévben az építőipar termelői árai 9,5 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Rangos díjat nyert a Telekom új székháza

Gazdaság2019.11.11, 15:42

A legjobb iroda címet nyerte a WING által fejlesztett Telekom székház a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázaton. A 21. alkalommal megrendezett rangos eseményen magyar és külföldi szakemberekből álló bizottság ítélte oda a díjakat. A pályázaton a kiemelkedő értéket képviselő, világszínvonalú fejlesztéseket díjazzák, és a nyertesek képviselhetik hazájukat a FIABCI World Prix d'Excellence nemzetközi nívódíj pályázaton is.

A jövőben akár órák alatt is bejegyezhetik az új tulajdonjogot

Gazdaság2019.11.08, 14:18

Megújul és digitális alapú lesz az ingatlan-nyilvántartás rendszere, a cél az, hogy két év múlva akár órák alatt bejegyezzék a tulajdonjogot – mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára.

Minden egyes ingatlanát külön ellenőrzi le az Airbnb

Gazdaság2019.11.07, 16:01

Az amerikai ingatlanmegosztó Airbnb egyesével ellenőrzi mind a 7 millió ingatlant, amit a weboldalán regisztráltak. A cég elmondta, hogy a következő évben megvizsgálják, a náluk hirdetett szálláshelyek megfelelnek-e az alapvető minőségi előírásoknak – összegzi az ABC News.

Fordulat történt a hazai lakáspiacon

Gazdaság2019.11.06, 11:40

Az idei első három negyedévben 10.302 új lakás épült, 0,8 százalékkal több mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 27.388 volt, ami 2,7 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakának adatait - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Szakértők fordulatról beszélnek a hazai lakáspiacon.

Bíró Ica elárulta, hogyan él most

Life.hu2019.11.04, 15:55

Bíró Ica nehéz időszakon van túl, hiszen megharcolt ingatlanáért. Bár a történtek megviselték, igyekszik pozitívan tekinteni a jövőbe, tele van tervekkel az egykori modell.

Nézzen be Dwayne Johnson új házába!

Tévé2019.10.31, 11:08

A Szikla, vagyis Dwayne Johnson 9 millió dollárért, nagyjából két és fél milliárd dollárért vett egy birtokot Atlanta közelében, Powder Springsben. A több mint 180 ezer négyzetméteres területen egy nyolc hálószobás ház található, de külön áll rajta például egy medencés ház és egy lovaglópálya, 12 lovas istállóval. Nézze meg a házat, mutatunk pár fotót!

Januárig kell kiköltöznie Vajna Timinek a budai villából

Life.hu2019.10.29, 11:14

Vajna Tímea elárulta, végleg búcsút int annak a villának, amiben néhai férjével, Andy Vajnával éltek együtt. Januárig kiköltözik az ingatlanból.

Átvette az Erste az Aegon Lakástakarék ügyfeleit

Gazdaság2019.10.28, 15:26

Október 25-től az Erste Lakástakarék kezeli az Aegon Lakástakarék portfólióját. A mostani tranzakció eredményeként 57 ezer szerződés került át a társasághoz, amelynek piaci részesedése így 14 százalékra nőtt. Az érintett szerződések díj- és kamatfeltételei nem változnak.

Sokba kerülhet a panelházaknak, ha nem lépnek időben

Gazdaság2019.10.24, 09:36

Duplájára nőhet az energiahatékonysági felújítási költsége annak a mintegy 590 ezer még nem szigetelt panelháznak, amelyek nem lépnek időben. Ugyanis 2020. december 31-e után már csak a „közel nulla energiaigény" feltételeinek teljesítésével végezhetnek energetikai célú felújítást. Magyarországon körülbelül 798 ezer ipari technológiával készült (panel) épület van. Ennek alig harmadát, 250-300 ezret újítottak fel eddig, és ezeknek is csak 50 százaléka kapott teljes homlokzati szigetelést. A panel felújítási programban résztvevő épületek fele Budapesten, további 35 százalékuk pedig Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon és Pécsett található.

Az ingatlan helyett az állampapír hódít a befektetőknél

Gazdaság2019.10.24, 08:14

Visszaesett a használt lakások iránti kereslet a nyáron, a befektetőket inkább az új állampapír érdekli - írta a csütörtöki Magyar Hírlap.

Megérkezett a lakáspiaci fordulat

Gazdaság2019.10.23, 14:53

Hamarosan beindulhat az áresés a hazai ingatlanpiacon, de ez lassan alakul ki, mert egymásra várnak az eladók. Az árkorrekció mértéke várhatóan 5-10 százalékos csökkenés, azonban ez egy lassan kialakuló folyamat. Jelen pillanatban az ár fontosabb tényező a vevők számára, mint a helyszín és hajlandók nagyobb kompromisszumokat kötni.

Miért nem tudja eladni a házát Michael Jordan?

Gazdaság2019.10.22, 16:56

Nemrégiben ismét meghirdette a Utah államban lévő síparadicsomban, Park City-ben lévő ingatlanát 7,5 millió dollárért az egykori szupersztár kosaras. De gond van Jordan egy másik ingatlanával is, méghozzá a Chicago külvárosában, a Highland Parkban található, 5 ezer négyzetméteres házzal, amelyet először hét éve hirdettek meg, viszont azóta sem sikerült értékesíteni, és mára gyakorlatilag eladhatatlan lett – összegzi a Business Insider.

Ilyen egy életnagyságú Barbie ház - Fotók

Life.hu2019.10.21, 14:47

Kibérelhető az a malibui ingatlan, amely pont úgy néz ki, akár egy Barbie-ház.

Leáll az egyik nagy hazai lakás-takarékpénztár

Gazdaság2019.10.16, 12:43

November 1-jével felfüggeszti lakás-takarékpénztári termékének értékesítését az OTP Lakástakarék – olvasható a lakástakarék honlapján. Ezzel a fogyasztók már csak két szereplő, a Fundamenta és az Erste közül választhatnak a lakás-takarékpénztári piacon.

Már csökken az ingatlan adás-vételek száma

Gazdaság2019.10.16, 10:59

Némi megtorpanást hozott a harmadik negyedév az ingatlanpiacon, ami a tranzakciószámban és az alacsonyabb keresletben is megmutatkozott, a kereslet mintegy tíz százalékkal csökkent – közölte a Duna House.

Augusztusban tovább nőtt az építőipar

Gazdaság2019.10.16, 09:57

Augusztusban az építőipari termelés 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amikor 24,7 százalékos volt a növekedés. A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületek építése 14,1 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 3,5 százalékkal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egy nap alatt nyomtatják a házakat Texasban

Gazdaság2019.10.14, 15:21

Az Icon 3D nyomtatási technológiát használ fel, amely mintegy 24 óra alatt képes egy házikó megépítésére, ráadásul a hagyományos építkezési árak töredékéért – összegzi a Business Insider.

Még mindig az ingatlan a legjobb befektetés

Gazdaság2019.10.14, 11:02

A The Oracles tanácsadói szerint életük legjobb döntése volt az ingatlanvásárlás – összegzi a CNBC.

Méreteiben a debreceni BMW-gyár nagyságú beruházást jelentett be a Samsung

Gazdaság2019.10.14, 13:03

A héten jó inflációs adat érkezett, és több óriásberuházást is bejelentettek Magyarországon, köztük a Samsung közel 400 milliárd forintos bővítését. Külföldön hatalmas botrány robbant ki az észak-amerikai profi kosárlabda liga (NBA) és Kína között, de az is kiderült, hogy mikor szállhatnak fel leghamarabb a Boeing 737 Max típusú gépei. A hét gazdasági összefoglalója.

Folytatódik az új lakások drágulása Budapesten

Gazdaság2019.10.12, 15:17

Erős kereslet mellett tovább drágultak az új lakások Budapesten 2019 harmadik negyedévében, az átlagos négyzetméterár már eléri a 925 000 forintot - közölte a Cordia a cég legfrissebb átfogó felmérése alapján.

Egyre inkább megéri a lakást felújítani és utána eladni

Gazdaság2019.10.10, 11:51

Egyre többen keresnek inkább felújított ingatlanokat, mintsem, hogy a felújítással bajlódjanak. Ennek megfelelően a fővárosban már vannak olyan területek, ahol összeért a tökéletesen felújított használt, illetve az újépítésű lakások ára. A korszerűsítésre szoruló lakások értéke viszont tartósan alacsonyabbnak ígérkezik, így kifejezetten jó befektetés lehet rosszabb állapotú lakást venni annak, aki nem fél belevágni a felújításba.

Jó hírt kaptak a lakáseladók

Gazdaság2019.10.10, 15:31

Az ügyészség újabb ingatlanközvetítői szerződés tisztességtelen kikötései miatt perelt sikeresen. Az ügyész által indított perben fontos, a közvetítői díjat és a megbízókat általában is érintő kérdésekről döntött jogerősen a bíróság.

Kaliforniában korlátozzák a lakásbérleti díjak éves emelését

Gazdaság2019.10.09, 16:13

Kalifornia kormányzója aláírta a bérletidíj ellenőrzési rendeletet. Ennek értelmében a bérleti díjakat évente öt százalékkal plusz az infláció mértékével lehet növelni, továbbá megtiltja az indoklás nélküli kilakoltatást – összegzi a MarketWatch.

Eladó Kurt Cobain háza

Life.hu2019.10.04, 14:37

Közel 2,3 milliárd forintért bárki megvásárolhatja Kurt Cobain egykori házát.

Aranyat érhet egy ilyen ingatlan

Gazdaság2019.09.27, 15:06

Évek óta a garázs számít a befektetők titkos favoritjának, de az ingyen parkolásra alkalmas területek csökkenésével párhuzamosan a folyamatosan növekvő kereslet felfelé hajtotta az árakat és a bérleti díjakat egyaránt. Egyes belvárosi kerületekben a kocsibeállók négyzetméterára már-már megközelíti egy átlagos lakásét. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy azonos összegért mit vásárolunk, egy fűtött és biztonságos garázst vagy esetleg csak egy kocsibeállót. Az OTP Ingatlanpont csokorba gyűjtötte, mire érdemes ilyenkor odafigyelni.

Véget ért az aranykor az ingatlanpiacon

Gazdaság2019.09.24, 14:05

Ma már szakértőre és megfelelő árazásra van szükség, ha sikeresen értékesíteni akarjuk az ingatlanunkat a belvárosi ingatlanpiacon. Óriásira nőtt ugyanis a kínálat, és a vevők nagyon megnézik, mit vesznek.

A földhivataloknál bevezetik az E-ingatlan-nyilvántartást

Gazdaság2019.09.24, 14:58

Az E-ingatlan-nyilvántartás teljesen átírja a földhivatali rendszer működését, megújítja Magyarországon az ingatlan-nyilvántartás rendszerét - mondta Tuzson Bence a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az E-ingatlan-nyilvántartás projekt nyitórendezvényén Budapesten.

Teslákkal, avokádóval és napi egy üveg borral csábítják a lakásvásárlókat

Gazdaság2019.09.18, 14:34

Az utóbbi 12 hónapban nagyon lelassult a Vancouver-i ingatlanpiac, ennek következtében pedig egyre több újépítéső ház beragadt, amelyeket már jóideje nem képesek eladni. Hogy ismét felpörgessék az ingatlanértékesítést meglepő megoldásokkal álltak elő az értékesítők.

Mégsem adja el a családi házat Koós János özvegye, Dékány Sarolta

Life.hu2019.09.18, 12:27

Dékány Sarolta úgy döntött, végül mégsem válik meg budai villájától, amelyben néhai férjével, Koós Jánossal élt.

Az egykori balliberális városvezetés újabb csontváza esett ki a szekrényből

Itthon2019.09.13, 10:55

Különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés kísérletével vádolják azokat az önkormányzati képviselőket és jegyzőket, akik Terézvárosban a Jókai utca 10. szám alatti ingatlan eladását jóváhagyták, illetve nem ellenezték, értesült a Magyar Nemzet. Az ügyletet előterjesztő Fürst György MSZP-s alpolgármester ellen tart a perújítás a terézvárosi ingatlanpanama miatt. 

A home staging, az ingatlan eladásnál akár milliókat is jelenthet

Archívum2019.09.11, 19:07

Nem titok, hogy mindenki szinte azonnal, maximális értékén szeretné eladni ingatlanát. Ám itthon még mindig többen vannak azok az eladók, akik ezért cserébe nem tesznek semmit. Épp ezért itt az ideje, hogy megismerkedjünk a home staging fogalommal, ami alatt a lakás, ház, eladásra való felkészítését értjük.

A lakhatási válság mélyítésével vádolják a brit ingatlanfejlesztőket

Gazdaság2019.09.06, 14:23

Az ingatlanóriások 63 millió fontot fizetnek a vezetőiknek, miközben elmélyítették a lakhatási válságot azzal, hogy közel 470 ezer otthonnak megfelelő nagyságú földterületet nem hasznosítottak még – összegzi az Independent.

Ingatlanválságot idéznek elő az amerikai fiatalok?

Gazdaság2019.09.06, 12:17

Az amerikai Y generáció tagjai egyre nagyobb arányban szeretnének saját lakást venni. Ez önmagában még jó hír is lehetne, csak épp az USA ingatlanpiaci kezd egyre komolyabb kínálati problémával küzdeni. Ez az együttállás pedig súlyos áremelkedésekhez vezethet.

Már inkább állampapírba fektetnek, mint ingatlanba a magyarok

Gazdaság2019.09.03, 12:34

Az agglomeráció ingatlanpiaca virágzásnak indult a megemelkedett fővárosi árak miatt, azonban ez csak nyár elejéig tartott, amikor megtorpanás jött, amit még a csok-változás sem tudott ellensúlyozni.

Ciprusi apartmanokba szeretne befektetni Berki Krisztián

Archívum2019.09.02, 17:36

Nyaralásnak indult, ám szülinapi ünneplés és befektetői találkozó is színesítette Berki Krisztián és felesége, Mazsi ciprusi kiruccanását. Persze pihenésben és luxusban sem volt hiány.

Az Agymenők bombázója 1,4 milliárd forintért árulja a házát - fotók

Tévé2019.08.31, 10:51

Az Agymenők sztárja, Kaley Cuoco már akkor elkezdte árulni a kaliforniai Tarzanában található házát, amikor véget ért a sorozata, eddig azonban nem akadt rá vevő – a színésznő így kétmillió dollárral lejjebb vitte az árat. Az ingatlant 5,5 millióért vette, és eredetileg 6,9 millióért kezdte el hirdetni, de még a mostani ára is igen borsos: 4,895 millió dollár, vagyis körülbelül 1,4 milliárd forint. Nézzen be a házba, döntse el ön, hogy megér-e ennyit!

Januártól befagyasztanák az albérleti díjakat Berlinben

Gazdaság2019.08.26, 16:37

Berlini sajtóértesülések szerint szigorú ingatlanpiaci korlátozására készül a berlini városvezetés. A nagy vitát kiváltó tervek szerint 2020-tól öt évre a 2011-es szinten fagyasztják be a lakások bérleti díját a lakosság vévelme érdekében. Berlinben az emberek nagyjából 85 százaléka él bérlakásokban.

Fillérekért kelt el a világ legdrágább telke

Gazdaság2019.08.25, 09:50

Az eredetileg 1 milliárd dolláros (mintegy 296 milliárd forint) áron meghirdetett kaliforniai telek árát februárban 650 millió dollárra (192,8 milliárd forint) vitték le, de az ingatlant még így is csak 100 ezer dollárért (29,6 millió forint) sikerült eladni – írja a Business Insider.

Elképesztő fordulat a bérlakások piacán: megállt a díjak emelkedése?

Gazdaság2019.08.24, 20:16

Úgy tűnik, hogy a legélénkebb bérlakáspiaccal rendelkező nagyvárosokban tetőztek a bérleti díjak. Legalábbis erre utal, hogy az idei szezonban július utolsó napjai és augusztus vége között nem történt áremelkedés Budapesten, ahogy az egyetemi városnak számító Debrecenben, Pécsen, Győrben és Miskolcon sem volt drágulás a szóban forgó időszakban - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

Piacra dobtak egy igazi skót kastélyt

Gazdaság2019.08.21, 13:54

Eladó az a skót kastély, melyet egykor annak a palotának a köveiből építettek, ahol Stuart Mária skót királynő különösen szívesen töltötte idejét - írja a BBC.

Szomszédok, Aranyélet: ennyit érnek a népszerű hazai sorozatok lakásai

Gazdaság2019.08.16, 13:33

Két kultikus magyar sorozat, amelyek ingatlanjaiban családok életét követhettük végig. Vajon mit tudhatunk ezekről, mennyit érhetnek mostanában? 

Elszállt a tetőtéri lakások ára

Gazdaság2019.08.14, 13:27

Már csaknem minden kerületben meghaladja az egymillió forintot a penthouse lakások négyzetméterenkénti átlagára, és ehhez a szinthez közelítenek a hagyományos tetőtéri lakások hirdetéseiben szereplő igények is.

Ezt mindenképpen érdemes meglépni lakásbérléskor

Gazdaság2019.08.13, 14:21

Lakásbérleti szerződést érdemes közjegyző előtt megkötni, mert az közvetlenül végrehajtható - figyelmeztetett Böröcz Helga közjegyző.

Most vidéken viszik az ingatlant, mint a cukrot

Gazdaság2019.08.14, 11:15

Úgy is majdnem hét százalékkal nőtt országosan a lakáseladások száma, hogy Budapesten megállt a növekedés. A fővárosban tavaly nem nőtt a tranzakciók száma, az ingatlanpiacot azonban még így is Budapest pörgeti. A nagyvárosoktól távoli járásokban továbbra is nehéz ingatlant eladni.

Így tette tönkre a válság az Y generációt

Gazdaság2019.08.12, 14:46

A 2008-as válság világszerte tömegek életét befolyásolta, kortól függetlenül. Az összeomlás különösen keményen érintette azonban az Y generációt, amely éppen a válság idején, vagy kevéssel azt megelőzően, lépett be a felnőtt életbe. Az Egyesült Államokban pedig ez ma már egyre súlyosabb megélhetési és társadalmi problémákkal fenyeget.

Ez lehet az évtized legnagyobb befektetése

Gazdaság2019.08.12, 13:39

Ahogy egyre nő a bizonytalanság a nemzetközi piacokon, egyre többen kezdenek el hosszú távban gondolkodni. Felmerül tehát a kérdés, melyik eszköz lehet a következő évek, vagy évtizedek, legjobb befektetése. Noha bombabiztos jóslat nem létezik, egy felmérés mégis megpróbált győztest hirdetni a jelenlegi hangulat alapján.

Némileg lassul az építőipari konjunktúra

Gazdaság2019.08.12, 11:21

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint az első félévben 35,1 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához viszonyítva. A tavalyi 21,3 százalékos növekedés után pedig júniusban 20,3 százalékkal nőtt az építőipar termelési volumene az előző év azonos időszakához képest. Az épületek főcsoportban 23,5 százalékos volt a növekedés, az egyéb építmények esetében pedig 16,5. Munkanaphatással kiigazítva havi alapon 1,7 százalékkal nőtt az ágazat teljesítménye.

Eladó Meghan Markle korábbi otthona - Fotók

Archívum2019.08.07, 10:31

Bárki megvásárolhatja azt a Los Angeles-i házat, amelyben Meghan Markle az exférjével élt.

Már csak akciósan adhatók el a New York-i luxusingatlanok

Gazdaság2019.08.06, 14:45

Itt a nyár, ami a New York-i elit számára sokszor azt jelenti, hogy a közeli Hamptonsban lazítanak. A menő luxusövezetben azonban most egy egészen furcsa trend uralkodik. Az ingatlanpiac ugyanis már egy ideje szenved a régió egyik legfelkapottabb környékén.

Bizarr és vicces fotók eladó ingatlanokról

Life.hu2019.08.06, 15:16

Az internet tele van vicces ingatlanhirdetésekkel. Mutatunk belőlük néhányat!

Előző
Következő