infláció

címke rss

Járai nyolc százalék fölötti inflációt vár

Gazdaság2006.11.13, 19:16

Nyolc százalék fölötti inflációt jósolt 2007 első félévére Járai Zsigmond hétfőn Pécsett egy vállalkozói fórumon tartott előadásában. Ez egy százalékkal magasabb a kormány várakozásainál. Az MNB elnöke szerint 2008-ban már csökkenhet az infláció, ám nem lát esélyt arra, hogy két éven belül elérjék a 3 százalékos inflációs célt.

London: 2 milliárd fontos orosz ingatlanvásárlás

Ingatlan2006.11.13, 12:30

Oroszország gazdagjai már régen lepipálják az amerikai és közel-keleti milliárdosokat a brit ingatlanpiacon, idén ismét rekordot döntöttek a vásárlásaikkal. Az inflációt jóval meghaladó áremelkedés tovább tart.

Hamecz István: Az MNB-előrejelzés a legpesszimistább

Vendégszoba2006.11.10, 11:24

A kamatpolitikáról, az inflációról faggatták olvasóink Hamecz Istvánt, az MNB igazgatóját a Vendégszobában. A chat folyamán szó esett a konvergenciaprogramról, a nyugdíjrendszerről, és kiderült, nem is olyan magas a kamatadó.

Két százalék közelében az euróövezeti infláció

Gazdaság2006.11.09, 14:19

Az Európai Központi Bank kissé lefelé módosította idei várakozását az évi átlagos inflációra az euróövezetben novemberi előrejelzésében: 2,2 százalékra a korábban jósolt 2,3 százalékról, 2007-re és 2008-ra maradt az eddigi, 2,1 százalékos, illetve 1,9 százalékos előrejelzése. A bank felfelé módosította a GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését: idén 2,6 százalékra - ennyit jósol az Európai Bizottság is legújabban -, jövőre és 2008-ban 2 százalékra.

Az inflációval arányosan nő a családi pótlék

Gazdaság2006.11.08, 16:29

Januártól a jövő évre várható infláció mértékével emelkedik a családi pótlék. Egy-egy gyermek után legalább 700 forinttal többet kapnak havonta a gyermekes családok.

Infláció alatt emelte kgfb díjait az Allianz

Gazdaság2006.11.08, 11:31

A szolgáltatások bővítése mellett infláció alatti áremelést alkalmaz a 2007-es évre az Allianz - jelentették be a társaság vezetői kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A biztosító kedvezményeiből akár 40 százalékot is elérhet az, aki a kgfb biztosítás mellett egyéb szolgáltatásokat is igénybe vesznek.

Márciusra 7,3 százalékra nőhet az infláció

Archívum2006.11.07, 15:42

Jövő márciusban a fogyasztói árak várhatóan 7,3 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbiaknál, és a termelői árak szintje ugyancsak 7,3 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának értékét - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet Mikroszkóp című kiadványában.

Óvatosságra int az EKB elnök

Gazdaság2006.11.03, 12:29

Nem nyúlt az alapkamathoz az Európai Központi Bank. Az EKB. Alapkamata továbbra is 3,25 százalék. Jean Claude Trichet szerint az inflációs helyzet kedvező, de nem árt az óvatosság.

Mérséklődik a belföldi kereslet dinamikája

Gazdaság2006.10.30, 09:40

A megszorítások nyomán már az év végén fékeződik a bérnövekedés, viszont gyorsul az infláció, így lassul a lakosság fogyasztása. Magyarország megítélésének markáns javulására csak jövőre lehet számítani a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint.

Az S&P 2011-es bolgár euróbevezetést jósol

Gazdaság2006.10.26, 17:29

A magyar devizaosztályzattal megegyező szintre emelte Bulgária szuverén hosszú futamú küladósságának besorolását csütörtökön a Standard & Poor's, amely szerint Bulgária négy éven belül az euróövezet tagja lehet, ha ezt az infláció meg nem akadályozza.

A román jegybank szigorítja a kölcsönzést

Gazdaság2006.10.20, 18:04

A román központi bank megszigorítja a kölcsönzés feltételeit a magánszemélyek számára. Célja csökkenteni a hitelkiáramlást, amely a lakossági fogyasztás gyors növekedése révén táplálja ugyan a gazdasági növekedést, de egyszersmind inflációs kockázattal jár.

Kamateml�s �s gyors dr�gul�s v�rhat�

Gazdaság2006.10.19, 12:09

A jegybank kamatemel�si sorozat�nak j�v� heti folytat�d�s�ra sz�m�tanak az a Reuters okt�beri felm�r�s�ben r�sztvev� elemz�k. Szerint�k az emel�s eddigi �teme lassulhat, az alapkamat viszont magasabbra n�het a k�vetkez� h�napokban, a k�lts�gvet�si kiigaz�t�s infl�ci�s hat�sai pedig el�bb jelentkezhetnek, mint ahogy azt kor�bban v�rt�k. Az eur� bevezet�s�t csak 2014-re tippelik a szakemberek.

Lassulhat az élelmiszerárak növekedése

Gazdaság2006.10.12, 10:27

Biztosra vehető, hogy a jövőben nem lesz olyan hónap, amikor az inflációt ennyire gerjesztenék az élelmiszerárak, mivel hosszú távon nem lehet akkora mértékű az áremelés, mint szeptemberben - írja a Napi Gazdaság.

Megrendült a kkv-k bizalma

Archívum2006.10.11, 16:28

Elsősorban a kormányzati gazdaságpolitika és a monetáris politika romló megítélése miatt esett a K & H Bank és a GfK Hungária közvélemény-kutató intézet által készített kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe a harmadik negyedévben.

Az infláció 5,9 százalékra emelkedett

Gazdaság2006.10.11, 11:22

A fogyasztói árak szeptemberben 2,5 százalékkal nőttek egy hónap alatt, és 5,9 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet. Egy év alatt 11,6 százalékkal drágult az élelmiszer, és 16,6 százalékkal a háztartási energia - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Emelt és reformokat követel az EKB

Gazdaság2006.10.05, 15:44

Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatdöntésével negyed százalékponttal 3,25 százalékra emelte az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. Jean Claude Trichet jegybankelnök szerint az inflációs adatok jók, de fel kell készülni az esetleges újabb olajár-emelések káros hatásaira. A kamatemelés megfelelt a piaci várakozásnak. Elemzők szerint az emelési ciklus decemberig tart majd. A döntés az eurohitellel rendelkezőket érintheti érzékenyen.

Az EKB folytathatja a kamatemelést

Archívum2006.09.26, 12:51

Folytatódó kamatemelésről beszélt szerdán az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának finn tagja. Erkki Liikanen szerint az olajárak csökkenése önmagában nem fogja meg az inflációt, ezért lesz szükség további emelésekre. Ugyanakkor német elemzők figyelmeztettek: nem volna célszerű 3,5 százalék fölé emelni az uniós kamatszintet. A piac idén még két emelést vár az EKB-tól.

Váratlanul a szlovák alapkamatot is emelték

Gazdaság2006.09.26, 12:54

A szlovák alapkamatot 0,25 százalékkal 4,75 százalékra emelte a Szlovák Nemzeti Bank. A lépést a gazdasági növekedés inflációs kockázatai, a régió politikai bizonytalansága és a várható szociális intézkedések indokolják.

Szigorúbban emelt kamatot a vártnál az MNB

Gazdaság2006.09.25, 18:16

Az elemzői várakozásoknál nagyobb, 50 bázispontos kamatemelésről döntött a magyar jegybank monetáris tanácsa. A testület szerint fokozódik az inflációs nyomás, ez indokolta a szigorúbb kamatemelést. Az új kamatszint 7,75 százalék. A jegybankelnök szerint csökkent a konvergenciaprogram sikeres végrehajtásának esélye, ugyanakkor a megnövekedett politiki kockázatok miatt magasabb kamatfelárat várnak el a nemzetközi befektetők.

Az infláció alatt emelkedtek az építőipar árai

Ingatlan2006.09.14, 09:35

A várt 6-7 százalék helyett, mindössze 2 százalékkal emelkedtek az első félévben az építmények négyzetméter-árai. A kórházak és irodaházak építési költségei megfeleltek a várakozásnak, a csatornaépítés pedig 20 százalékkal drágult. Fajlagosan csökkent viszont a kollégiumok és középiskolák beruházási költsége.

Magasabb a vártnál az infláció

Gazdaság2006.09.14, 07:31

A fogyasztói árak augusztusban stagnáltak júliushoz képest, és 3,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az elemzők 3,3 százalékos 12 havi inflációt vártak.

Olajválságtól tartanak a londoni elemzők

Gazdaság2006.09.12, 11:47

Németországban 5 százalékos, Görögországban 19 százalékos inflációt, uniós szinten pedig 6,4 százalékos pénzromlást, 10 százalékos munkanélküliséget és általános gazdasági recessziót okozna a világ olajellátásának 20 százalékos csökkenése - áll egy londoni befektetési csoport elemzésében.

Januárban 5,3 százalék lehet az éves infláció

Gazdaság2006.09.12, 09:20

Az Ecostat prognózisa szerint a gáz és a villany árának növekedése, valamint az áfa kulcsának emelése az őszi hónapokban, a korábbi becslésükhöz képest 2 százalékponttal növeli az inflációs rátát, tehát 2007 januárjában a fogyasztói árak várhatóan mintegy 5,3 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál.

Szlovákia kiáll a tervezett eurómenetrend mellett

Gazdaság2006.09.07, 22:28

Megerősítette csütörtökön Brüsszelben Robert Fico szlovák miniszterelnök, hogy országa tartani kívánja magát a 2009-re tervezett euróbevezetéshez, de több utalást tett arra is, hogy nem biztos, hogy ez sikerülni fog, például az infláció alakulása miatt.

Infl�ci�s cs�cs el�tt �llunk

Gazdaság2006.09.04, 07:52

Az infl�ci� gyorsul, a gazdas�gi n�veked�s lassul, a hatalmasra duzzadt �llamh�ztart�si hi�ny b�v�l�se viszont lef�kez�dik az �v h�tral�v� r�sz�ben - �ll a GKI Gazdas�gkutat� Zrt.-nek az Erste Bank egy�ttm�k�d�s�vel k�sz�lt, h�tf�n k�z�lt�el�rejelz�s�ben.

Áremelésekkel köszönt be az ősz

Gazdaság2006.09.01, 07:51

A szeptember áremeléseket hoz sok termék és szolgáltatás esetében. Drágulnak többek között az alapvető élelmiszerek, az építőanyagok, a vonat- és mozijegyek, és az alkohol. Ennek oka egyrészt a korábbi emelések elmaradása, másrészt az energiaárak és az adóterhek növekedése. A fogyasztói árak emelkedésével összefüggésben az infláció is növekszik.

F�l sz�zal�kkal n�tt a jegybanki alapkamat

Gazdaság2006.08.31, 18:31

�tven b�zispontos kamatemel�sr�l d�nt�tt�h�tf�n a jegybank monet�ris tan�csa. A d�nt�s megfelel az elemz�i v�rakoz�soknak.�A monet�ris tan�cs megfelel�nek �s megval�s�that�nak ugyanakkor bizonyos tekintetben kock�zatosnak l�tja a konvergenciaprogramot. A jegybank szeirnt��v v�g�re 3,8-r�l�6 sz�zal�kos infl�ci� v�rhat�, amely a� j�v� els� f�l�v�ben 8 sz�zal�kon tet�zik. A d�nt�s bejelent�se ut�n er�s�d�tt a forint.

Ötven bázispontot emelt a jegybank

Gazdaság2006.08.28, 14:30

Ötven bázispontos kamatemelésről döntött hétfőn a jegybank monetáris tanácsa. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak. A monetáris tanács megfelelőnek és megvalósíthatónak ugyanakkor bizonyos tekintetben kockázatosnak látja a konvergenciaprogramot. A jegybank szeirnt 2007-ben átlagosan 7 szézalékra nő majd az idén 3,8 százalékos infláció.

Vitára kész a konvergenciaprogram

Gazdaság2006.08.26, 13:15

Nyilvánosságra hozta a kormány a konvergenciaprogram vitaanyagának végleges változatát, amelyet a jövő héten bocsátanak társadalmi vitára. A pénteken délután nyilvánosságra hozott anyag egy kicsit visszafogottabbnak vázolta az államadósság növekedését, azonban a főbb keretszámok megegyeznek a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által korábban nyilvánosságra hozottakkal. A konvergenciafolyamat két legnehezebb éve továbbra is 2007-2008 lesz.

Szusival mérik az inflációt Japánban

Archívum2006.08.24, 10:47

Ismét megerősítést nyert, hogy a japánok szeretik a szusit. Az rizs és nyers hal keverékéből készülő étel bekerült az ország inflációs kosarába.

Csökkenő reálbérrel együtt nő az infláció

Gazdaság2006.08.22, 18:22

Jövőre csökkenő reálbérrel, magasabb inflációval és emelkedő államadósságal számol a kormány. Euró leghamarabb 2011-ben lehet. A megemelt adók 2010-ig biztosan érvényben maradnak. Ezt jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a konvergenciaprogram társadalmi vita előtti változatának ismertetésekor.

ÉV végén 7,5 százalékos alapkamat várható

Gazdaság2006.08.18, 13:09

Azi idei évre 4,1 százalékos, jövőre 2,4 százalékos GDP-növekedést prognosztizált kedden, az MTI-hez is eljuttatott új makrogazdasági prognózisában az OTP Bank, az elemzés szerint az alapkamat december végén 7,5 százalék lesz, a 12 havi infláció pedig 5,8 százalék.

Ecostat: 3,9 százalékos GDP-növekedés

Gazdaság2006.08.17, 08:01

A GDP az idén várhatóan 3,8-3,9 százalékkal nő, az éves átlagos fogyasztói árindex 3,5 százalék lesz, decemberre az alapkamat a jelenlegi 6,75 százalékról 7 százalékra emelkedik - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet szerdán kiadott augusztusi prognózisában.

Az infláció 3 százalékon

Gazdaság2006.08.11, 12:42

Júliusban az előző év azonos időszakához viszonyítva az élelmiszerárak az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,4 százalékkal emelkedtek. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 5, a ruházkodási cikkekért 0,9, a háztartási energiáért 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2005 júliusában.

Tovább emelné a kamatot az EKB

Archívum2006.08.10, 12:27

Az Európai Központi Bank augusztusi jelentésében továbbra is alacsonynak ítéli az eurózóna irányadó kamatszintjét, így további kamatemelés várható. Az inflációt az olajár növekedése miatt 2,3 százalékra prognosztizálják.

Drágulnak az építőanyagok

Ingatlan2006.08.09, 11:37

Az energiahordozók és a nyersanyagok világpiaci drágulása miatt infláció feletti áremelésre készülnek az építőanyagok gyártói. Egyes társaságok már ősszel, mások csak az újabb januári gázáremelés után lépnek.

Növekvő inflációtól tartanak az eurózónában

Gazdaság2006.08.03, 19:07

A várakozásoknak megfelelően 0,25 százalékkal megemelte az alapkamatot acsütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa. Jean-Claude Trichet,  a bank elnöke a vártnál magasabb inflációra figyelmeztetett. Szakértők szerint idén még kétszer emel kamatot az EKB, ami így az év végén 3,50 százalék lesz. A devizahitelek várhatóan drágulnak a döntés hatására.

Váratlanul kamatot emelt a brit jegybank

Archívum2006.08.03, 13:36

Az elemzői várakozások ellenére kamatot emelt a Bank of England. A brit jegybank 25 bázisponttal emelte meg alapkamatát, amely jelenleg 4,75 százalékon áll. A brit jegybank legutóbb egy éve nyúlt az alapkamathoz, amelyet 4,50 százalékra csökkentett. A brit jegybank elsősorban a növekvő infláció miatt döntött az emelés mellett.

Hatvan éve fizetünk forinttal

Gazdaság2006.08.01, 12:51

Hatvan évvel ezelőtt vezették be Magyarországon az új fizetőeszközt, a forintot. Az új pénz megjelenése a világtörténelem egyik legnagyobb inflációjának vetett véget. A forint azóta túlélt egy rendszerváltást, és egy több100 százalékos inflációt. Az EU-csatlakozás miatt mindenképpen búcsút kell intenünk a nemzeti valutának, a kérdés csak az, hogy mikor. Járai Zsigmond, jegybankelnök a forint születésnapjára tartott keddi konferencián azt mondta: még a 2013-as euró bevezetés is álom.

Elemzők szerint kamatot emelhet a jegybank

Gazdaság2006.07.28, 22:25

Az Új egyensúly program intézkedései után megugró infláció miatt a gazdaságelemzők jó esélyét látják egy jegybanki kamatemelésnek, többségük szerint azonban a monetáris tanács következő, jövő heti kamatdöntő ülésen erre még nem kerül sor.

Az árak 2,8 százalékkal nőttek júniusban

Gazdaság2006.07.11, 09:53

Az elemzői várakozásoknak megfelelően 2,8 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak júniusban- közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Így a május negatív meglepetés után - a 2,3 százalékos várakozás helyett nőtt 2,8 százalékkal az infláció - most elmaradt a rossz hír.

ICEG: Jövőre érezzük meg igazán a kiigazítást

Gazdaság2006.07.11, 14:39

Összességében lassuló ütemű, de még így is kedvező növekedést vár 2006-tól az International Center for Economic Growth (ICEG) gazdaságkutató. Az elemzők szerint 2007-ben meglódul az infláció, az ICEG szerint idén összességében 3,5 százalékra számíthatunk, míg jövőre a fogyasztói árak növekedése a 6,5 százalékot is elérheti. A kutatók szerint az államháztartási kiigazítások teljesen átírják a növekedési pályát. Az államháztartás hiánya idén teljesíthető, de 2008-ra nem érjük el a 3 százalékos hiánycélt.

Tíz százalék felett az államháztartás hiánya

Gazdaság2006.07.06, 17:15

A bruttó hazai termék (GDP) 11,9 százaléka volt az államháztartás hiánya 2006. I. negyedévében a jegybank szerint. A rekorddeficit az infláció gyorsulását és kamatok emelkedését eredményezi - mondta az [origo]-nak Németh Dávid, az ING Bank elemzője.  

Befagyaszhatják a közalkalmazottak bérét

Állás 20112006.06.27, 09:32

A kormány tervei szerint jövőre a további inflációs nyomás elkerülésére az idei szint alatt 10 százalékkal befagyasztaná a központi közigazgatás bérköltségeit - állítja anonim kormányzati forrásra hivatkozva több hírügynökség.  

Fékezi az inflációt a kiadások befagyasztása

Archívum2006.06.26, 14:42

A központi költségvetési kiadások tervezett befagyasztása kismértékben fékezi az inflációt - vélik az MTI által hétfőn megkérdezett gazdasági kutatók.

Rekordmélységbe gyengült a forint

Archívum2006.06.19, 17:18

Három éves mélypontra süllyedt a forint az enyhe MNB kamatemelés okozta csalódás miatt. Az eurót hétfő délután 275,40/20 forinton jegyezték. A szekértők további forintgyengülésre figyelmeztettek. A forintgyengülés miatt meginduló infláció lehetséges, hogy újabb kamatemelést tesz majd szükségessé.

Az infláció lényegesen magasabb a vártnál

Gazdaság2006.06.13, 12:48

A fogyasztói árak az idén, májusban a várakozásoknál lényegesen magasabb mértékben, 1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest. Az egy évvel korábbi szintet 2,8 százalékkal haladták meg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Inflációs veszélyre figyelmeztet Trichet

Gazdaság2006.06.08, 15:38

Az Európai Központi Bank elnöke magas inflációtól tart. Jean Claude Trichet az EKB kamatdöntő ülésén beszélt arról, hogy továbbra is 2 százalék fölé várja az inflációt. Trichet nem volt hajlandó további kamatemelésekről szóló találgatásokba bocsátkozni. Az EKB megemelte irányadó alapkamatát. A monetáris unió bankja a korábbi elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre. Az EKB irányadó alapkamata jelenleg 2,75 százalék. Elemzők további kamatemelést várnak a banktól. Ugyanakkor a brit jegybank nem emelt kamatot.

Európai alapkamat-emelést vár a piac

Archívum2006.06.01, 13:53

Az euróövezeti GDP 1,9 százalékkal haladta meg az első negyedben az előző év hasonló időszakának értékét, míg az EU-ban a GDP 2,2 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi első negyedben. A drága nyersanyagok és a felértékelődött euró ellenére a növekedés nem lassul, és a nagyobb hitelkiáramlásból táplálkozik, növelve az inflációs kockázatot. Ezért valószínű, hogy az Európai Központi Bank a jövő héten ismét alapkamatot emel.

Majdnem kamatot emelt a jegybank

Gazdaság2006.05.31, 16:12

A�piaci v�rakoz�soknak megfelel�en nem v�ltoztatott az ir�nyad� kamatszinten a monet�ris tan�cs h�tf�n, �gy az v�ltozatlanul 6 sz�zal�k. A tan�cs infl�ci�s el�rejelz�se 3 sz�zal�k a 2006-os �vre. A monet�ris tan�cs ism�telten hangs�lyozta a gazdas�gi kiigaz�t�s fontoss�g�t. A�h�tf�i el�rejelz�sben�az �llamh�zart�s rendbet�tele n�lk�l sz�m�tott�k az adatokat. A jegybankeln�k szerint a monet�ris tan�cs megosztott volt a kamatd�nt�skor, v�g�l �gy d�nt�ttek, nem m�dosult annyival az infl�ci�s el�rejelz�s, hogy kamatemel�sre lenne sz�ks�g.