II. kerület
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- baleset
- kékfény
- rendőrség
- Láng Zsolt
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A II. kerületben több kilométer új kerékpárút épül
A II. Kerületi Önkormányzat tavaszköszöntő kerékpáros napján a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjával és a II. kerületi Rendőrkapitánysággal közösen ingyenes kerékpárszervizt és -regisztrációt tartott április 21-én a Fény utcai piac főbejáratánál.
- címkék:
- II. kerület
- autómentes nap
- Címkefelhő »
Budapest láthatatlan patakjának nyomába eredtünk
Az Ördögárok Nagykovácsi közelében tiszta vizű patakként kezdi útját, majd kibetonozott kanálisként végzi a budai szennyvízelvezetőben. A főváros területén ma már jórészt a föld alatt halad, az elmúlt századokban azonban nem egyszer nagyon is határozott volt a jelenléte.
Török támogatás a Gül Baba türbe felújításához
Törökország több mint hárommillió euróval (mintegy 930 millió forint) járul hozzá Gül Baba türbéjének, valamint közvetlen és tágabb környezetének felújítási költségeihez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) és a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) megállapodásának értelmében.
- címkék:
- II. kerület
- Gül Baba türbe
- Címkefelhő »
Kétmilliárdot fordít beruházásokra a II. kerület
Elfogadták a II. kerület költségvetését.
- címkék:
- II. kerület
- költségvetés 2017
- Címkefelhő »
Emlékfát ültettek a forradalom hős fotósának tiszteletére
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójához kapcsolódóan a francia-svájci fotóriporter Jean-Pierre Pedrazzini, a Paris Match tudósítója tiszteletére emlékfát ültettek csütörtök délelőtt a Budapesti Gustave Eiffel Francia Iskola udvarán.
- címkék:
- II. kerület
- szabadságharc
- 1956
- Címkefelhő »
Kigyulladt egy villanyóra, egy ember kórházban
Füst szivárgott egy társasház harmadik emeletén a II. kerületi Kitaibel Pál utcában szombat reggel, ezért a lakók a tűzoltókat hívták.
- címkék:
- II. kerület
- füst
- villanyóra
- égés
- Címkefelhő »
Megújult a II. kerület egyik leghangulatosabb erdei útja
Teljes hosszában elkészült az erdőben kanyargó Szép Juhászné út felújítása a II. kerületi önkormányzat beruházásában. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere szerdán adta át a nagyközönségnek a megújult útszakaszt.
- címkék:
- II. kerület
- útfelújítás
- Címkefelhő »
Biztos helyre kerülhet a Fidesz alelnöke
Abban a budapesti kerületben indulhat a 2018-as országgyűlési választáson Gulyás Gergely, a Fidesz legfiatalabb alelnöke, ahol eddig mindig a jobboldal győzött. Mivel a választókerület a kormánypártok számára nagyon kedvező, ezért a következő másfél évben szinte biztos, hogy lesznek még jelentkezők a körzetért. A Hegyvidéket és a II. kerület egy részét lefedő választókerületben még sohasem győzött a baloldal.
Láng Zsolt megtartaná a Déli pályaudvar egy részét
A Budán élők és dolgozók érdekére hivatkozva tartaná meg a Déli pályaudvar egyes funkcióit Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) II. kerületi polgármester.
A kormány 300 milliót ad uszodaépítésre
2016-ban az állam 300 millió forinttal járul hozzá a Budapest II. kerületében építeni tervezett uszodához. Az építkezés várhatóan 2017 tavaszán indul, a beruházás összesen körülbelül négymilliárd forintba kerül majd.
- címkék:
- Varga Mihály
- II. kerület
- uszoda
- Címkefelhő »
Varga Mihály: Itt valami nem stimmel
A hitelminősítők veszélyt látnak abban, hogy Magyarországnak egy stabil parlamenti többséggel bíró, gyorsan reagáló kormánya van, amit ők bizonytalanságnak értékelnek, és vélhetően ezért maradt el a piac által is várt felminősítés – mondta az Origónak adott interjújában Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint tarthatóak a jövő évre vállalt számok, ezt alátámasztja a 205 milliárdos költségvetési tartalék is. A politikus szerint már az is nagy eredmény lenne, ha abból a 73 háttérintézményből, amelyet Lázár János megszüntetendőnek mondott, párat fel tudnának számolni.
Eltűnt egy fiatal nő Budán
Szerdán látták utoljára, már a rendőrség is keresi a 31 éves Pölöskey Anitát.
- címkék:
- II. kerület
- Buda
- eltűnt emberek
- Címkefelhő »
Stabil költségvetést fogadtak el a II. kerületben
- címkék:
- II. kerület
- költségvetés 2016
- Címkefelhő »
Milliárdos fejlesztések a II. kerületben
Négymilliárd forintból épít uszodát a II. kerületi önkormányzat a máriaremetei városrészben – jelentette be Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester. A beruházáshoz 300 millió forinttal járul hozzá a kormány, amely a múlt év végén több száz millió forint értékben döntött a kerület más beruházásainak támogatásáról is. Varga Mihály, nemzetgazdfasági miniszter szerint a II. kerület 2008 óta költségvetési hiány nélkül működik és ez a példás gazdálkodás teremti meg az alapot a jövőbeni fejlesztésekre.
Rendőr zavarta el a focizókat a II. kerületben
Mi a fontosabb? Az ingyenes sportolási lehetőség, vagy a környék nyugalma? Korlátozhatja-e a harmadik kerület egy második kerületi pálya nyitvatartását? Hogyan lehet egy sportpályának téli és nyári időszámítása, és mi történik a palánkok alatt éjszaka? Szex, drog, foci a II. kerületben.
- címkék:
- II. kerület
- sportpálya
- perpatvar
- Címkefelhő »
Zöld rendszám: ingyen parkolhatnak a II. kerületben
Mostantól ingyen parkolhatnak a zöld rendszámmal rendelkező elektromos meghajtású autók a főváros II. kerületében - mondta Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester.
- címkék:
- II. kerület
- parkolás
- Címkefelhő »
Ezrek véleményét söpörte le a kormány
A Sportkórház területén épülhet föl az új budapesti szuperkórház – értesült az Origo. A budaiak öröme azonban nem lehet teljes, mivel az intézmény 2018-ig biztosan nem fog elkészülni. A hoppon maradt János-kórház is számíthat pár milliárd forintra.
Több százmilliós beruházásokat adtak át a II. kerületben
Új épületszárnnyal bővült a II. kerületi Szemlőhegy utcai óvoda, a 400 millió forintos fejlesztés után százzal több gyermeket tud fogadni az intézmény. Szerdán egy új játszóteret is átadtak a Szent Ferenc Kórház parkjában.
- címkék:
- Láng Zsolt
- II. kerület
- játszótér
- Címkefelhő »
Megvan, ki járhat jól a fizetős óbudai parkolással
Fizettetnek a parkolásért Belső-Óbudán, hogy kiszorítsák a potyázókat, a júliustól bevezetett új tarifákkal viszont a II. kerület járhat jól, a Szépvölgyi út hozzájuk tartozó oldalán olcsóbb lesz a parkolóhely. Az Origo úgy tudja, nem örültek Bús Balázs róluk szóló megjegyzésének.
Egyre több helyen van újra áram
Ezernél kevesebben maradtak országszerte áram nélkül, a leszakadt vezetékeket aggregátorok pótolják. Budapesten a II. kerületben még elkel a segítség.
Tankok jelentek meg a Budai Várban
Tankok tűntek fel a Budai Várban: forgatási helyszín lett az Oroszlános Udvar, ahol a Lazarus című amerikai sci-fi jelenetei készülnek - tudta meg az Origo. A film várhatóan 2016-ban kerülhet a mozikba.
Nagyon érdekes dologról írt Horváth Csaba
Fákat vágtak ki a hidegkúti csomópont miatt
Két japánakácot vágatott ki a II. kerületi polgármesteri hivatal a Máriaremetei úton. Közlekedési csomópont épül azon a területen, 2 új kanyarodósávval, emiatt kellett kivágni a fáka. Aa helyükre négy újat ültet majd a kerület. A japánakác mutatós, de sokat kell takarítani miatta, hiszen a virágját, a termését és a levelét is hullatja.
Beleesett az Ördögárokba egy férfi Budán
- címkék:
- Budapest
- II. kerület
- baleset
- Címkefelhő »
A Combinók miatt fulladoznak a Margit körúton
Porfelhőktől szenvednek a Margit híd budai hídfőjének közelében lakók és dolgozók, nyaranta szellőztetni sem lehet a környéken. A homokszerű anyag a BKK szerint a villamospálya talapzatából kerül elő, bár a Combinók is szórnak ki alkalmanként fékezőhomokot. A szálló por belélegezése ronthat a meglévő légúti betegségeken, hosszú távon allergiához is vezethet. A pályát hamarosan felújítják, így megszűnhet a por.
30 deka aranyat talált egy budai óvodás
- címkék:
- II. kerület
- arany
- óvoda
- Címkefelhő »
Lomizásért büntettek a II. kerületben
Vége a lomok között turkálók aranyéletének: senki nem vihet el semmit az utcára kitett hulladékból.
- címkék:
- II. kerület
- lomtalanítás
- Címkefelhő »
Lebontják a Mammut melletti óriásépületet
A Mammut bevásárlóközpont mellett lévő egykori minisztériumi épületet elbontják, mert régi, használhatatlan, és épp a szélcsatornában épült.
Aki gyógyít, ne autózgasson!
Nehezen emésztik meg egy budapesti kórház dolgozói, hogy az önkormányzat a helyi vállalkozóknak kedvezményt ad a parkoláshoz, az orvosoknak és nővéreknek viszont azt javasolják, inkább buszozzanak. A Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója hiába kért kedvezményes parkolókártyákat a II. kerületi polgármestertől, Láng Zsolt szerint nem lehet változtatni a vonatkozó rendeleten, így nem is akar kivételezni a kórházzal.
Tűz ütött ki egy II. kerületi lakásban
Füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak a mentők két embert a II. kerületben.
- címkék:
- II. kerület
- kékfény
- tűz
- Címkefelhő »
Előállították Novák Elődöt
A Jobbik alelnöke családjával jelent meg az izraeli nagykövetségnél tartott szimpátiatüntetésen. Felesége szerint most a rendőrségen van és hamarosan kihallgatják. Két másik embert is előállítottak a helyszínről.
Kigyulladt egy négyemeletes ház a II. kerületben
A felújítási munkák miatt égett le egy négyemeletes ház tetőszerkezete a II. kerületben. Egy lakónak ki kell költöznie.
- címkék:
- II. kerület
- tűzeset
- Címkefelhő »
Az eső miatt szakadt be az út a Zsigmond téren
Szerdán szakadt be az útpálya a II. kerületi Zsigmond téren, a csatornázási művek szerint azért, mert a korábbi esőzések miatt egy üreg keletkezett az úton.
Előzetesben a hajléktalangyilkosság gyanúsítottjai
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyeztek két embert a múlt héten a II. kerületben történt gyilkosság miatt. A 63 éves hajléktalan nőt egy férfi ölte meg baltával, később pedig elásta. A másik gyanúsított egy nő, aki végignézte a gyilkosságot, de nem segített az áldozatnak, és a rendőrséget sem értesítette.
Takaros kunyhója lett a kedves hajléktalan veszte
Saját erdei birodalmában élt az a hajléktalan nő, akivel egy társa baltával végzett a II. kerületben, valószínűleg a kunyhója és a nyugdíja miatt. A jómódú környék lakói szerették, és ahol tudták segítették is Klárát, akinek az életét és mindennapjait tavaly hangos képriportban mutatta be az [origo].
- címkék:
- II. kerület
- gyilkosság
- hajléktalan
- Címkefelhő »
Baltával öltek meg egy hajléktalan nőt a II. kerületben
A II. kerületi Völgy utcában megöltek egy hajléktalan nőt. A gyilkost, aki beismerte a tettét, a rendőrség elfogta, és megtalálta az elásott holttestet is.
- címkék:
- II. kerület
- kékfény
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Bővül a fizetősparkoló-övezet a II. kerületben
További több mint 1500 fizetősparkoló-helyet alakítanak ki ősszel a II. kerületben, főleg az Óbudával határos területeken kell majd fizetni.
- címkék:
- Budapest
- II. kerület
- parkolás
- Címkefelhő »
Disznólábakat akasztottak Wallenberg szobrára
Amerikai turistáknak tűnt fel, hogy disznólábak vannak a II. kerületi emlékműre.
Másra kente Pintér a brutális budai betörési számokat
Az előző kormány bűne, torzítanak az adatok, 2010. május 29. óta folyamatosan javulnak a statisztikák - így foglalható össze Pintér Sándor belügyminiszternek a II. kerületi betörések számáról feltett képviselői kérdésre adott válasza, mely az Országgyűlés honlapján jelent meg.
Műanyag Elvis-táblák lesznek Budán
Az egyik Elvis Presley-táblát oszloppal együtt lopták el a Margit híd budai hídfőjénél lévő parkból, a másikat csak lecsavarozták. Az önkormányzat úgy döntött, műanyag táblákkal pótolja a fémeket. A park lesz az első közterület, amelyen műanyag táblát helyeznek el.
Lehullott vakolat miatt sérültek meg ketten
Ketten kerültek kórházba lehulló vakolatdarabok miatt a főváros II. kerületében. A veszélyes Csalogány utcai társasház előtti járdaszakaszt szalaggal elkerítették.
- címkék:
- Budapest
- II. kerület
- kórház
- baleset
- vakolat
- Címkefelhő »
Meghibásodott egy oxigéntartály egy budai kórházban
Több vízsugárral kellett hűteniük a tűzoltóknak egy meghibásodott oxigéntartályt egy II. kerületi kórház udvarán szerdán, hogy elkerüljék a tartály belobbanását. Nem sérült meg senki.
- címkék:
- Budapest
- II. kerület
- tartály
- oxigén
- Címkefelhő »
Csóti Györggyel egészül ki a Fidesz parlamenti frakciója
Az alkotmánybírává választott Balsai István helyére ül be a volt MDF-es képviselő, korábbi zágrábi magyar nagykövet.
Csóti György kaphatja Láng Zsolt mandátumát
Az [origo] értesülései szerint az MDF volt parlamenti képviselője, Csóti György kaphatja meg Láng Zsolt II. kerületi polgármester listás mandátumát a parlamentben.
Elfogták a vak férfit megkéselő rablót
A rendőrség elfogta azt a férfit, aki kirabolt és megkéselt egy vak férfit a II. kerületben
- címkék:
- II. kerület
- késelés
- Címkefelhő »
A Fidesz nyerte a II. kerületi időközi választást
Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg a II. kerületben vasárnap tartott időközi országgyűlési képviselő-választást. A II. kerület polgármesteri tisztét is betöltő poltikus a 2010-es választásokon listáról már bejutott a parlamentbe, így a Fidesz vezetése dönthet majd arról, hogy a most egyéniben is győztes képviselő listás helyére kit küld az Országgyűlésbe. Hogy kit, azt még maga Láng sem tudja.
Autókat törtek össze rendőrök elől menekülő betörők Budán
Betörőket üldöztek a rendőrök a főváros II. kerületében szombaton, a menekülő bűnözők több autót összetörtek. Két betörőt elfogtak, a harmadikat még keresik. Az elfogás helyszínén Pintér Sándor belügyminiszter is részt vett a biztosításban.
Fideszes kapta a legtöbb szavazatot a II. kerületben, de a választás érvénytelen
Időközi választást tartottak a II. kerület egy részében, a 2-es számú választókerületben. A legtöbb szavazatot Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje, a kerület polgármestere kapta megszerezve az abszolút többséget, a választási részvétel azonban nem érte el az 50 százalékot, így a második forduló dönt. Az MSZP-s Lévai Katalin megelőzte az LMP-s Karácsony Gergelyt, aki bejelentette, hogy nem lép vissza a második fordulóban.
Kerüli a kockázatot a Fidesz a rózsadombi választás előtt
A körzetben legaktívabb politikusát, Láng Zsolt helyi polgármestert indítja a vasárnapi II. kerületi időközi választáson a Fidesz. Láng már most is parlamenti képviselő, így az indulásával csak helyet csinál valakinek. A Fidesz korábban bírálta, amikor az MSZP hasonló módszerrel próbált begyűjteni egy mandátumot. Fideszes források szerint a helyzetet a pártban nem tartják kínosnak, olyan embert kellett indítani, akinek a munkáját ismerik a választók.
Megtalálták a Millenáris parkból ellopott Guruló emlékművet
A tolvajok valószínűleg megunták a Millenáris Parkból kedden ellopott Guruló emlékmű cipelését, és két utcával arrébb egy ház előtt letették. Szerdán a ház portása és a Kulturpart internetes portál egyik munkatársa betolta a Magyar Kerékpárosklub raktárába, mert azt hitték, oda tartozik, végül a klub elnöke jött rá, hogy a lopott emlékmű a raktárukban van.