igazságügy

címke rss

Fotókon keresik a garázda tiltakozókat

Itthon2006.09.20, 15:10

A rendőrség és az igazságügyi miniszter szerint a magyar rendőrség ura a kialakult helyzetnek, és bebizonyította, hogy meg tudja védeni a rendet. Az elmúlt két nap során 137 személyt állítottak elő, főként fiatalokat, illetve futballhuligánokat. Körözést adtak ki több tiltakozó ellen, a fotójukat is közzétették az ORFK honlapján. A Fidesz szombati nagygyűlésének rendjéért a párt lesz a felelős.

Nem dobálhattak volna köveket a rendőrök

Itthon2006.09.20, 12:52

Több rendőr visszadobta a  zavargásokban résztvevőkre a feléjük hajított köveket az [origo] helyszíni tudósítói szerint. A törvény ilyen rendőri fellépést nem enged, sőt kifejezetten előírja, hogy ha lehet, konkrét személy ellen, irányítottan kell fellépni. Az igazságügyi miniszter azzal magyarázta a kődobálást, hogy a rendőrök élete forgott veszélyben, ezért minden lehetséges módon megpróbáltak védekezni.

Packáztak az apának tartott meddő férfival

Itthon2006.09.14, 11:23

Egy férfi azért fordult az adatvédelmi biztoshoz, mert nem nézhette meg azokat az igazságügyi szakértői anyagokat, amelyek alapján kimondták az apaságát egy ellene indított perben. Később azonban kiderült, hogy nemzőképtelen, így nem lehetett ő az apa. Az ombudsman legutóbbi állásfoglalásában egyértelműen kimondta: mindenki szabadon hozzáférhet a róla készült szakértői véleményekhez.

Lemond a zaklatással vádolt izraeli miniszter

Nagyvilág2006.08.18, 15:52

Le fog mondani posztjáról Hájim Ramon izraeli igazságügy-miniszter, miután a főügyész közölte, hogy vádat emel ellene szexuális zaklatás gyanúja miatt.

Virágzó válási turizmus

[origo] utazás2006.08.17, 15:24

Virágzik az úgynevezett válási turizmus Németországban: egyre több házaspár utazik külföldre, hogy ott remélhetőleg gyorsan és bürokráciától mentesen elválhassanak - közölte csütörtökön a bajor igazságügyi minisztérium.

Felmentették a rendőrfőkapitány két helyettesét

Itthon2006.06.29, 11:49

Távozik posztjáról az országos rendőrfőkapitány két helyettese Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter döntése alapján. A jövőben az országos rendőrfőkapitánynak csak egy helyettese lesz, ezt a posztot július közepétől Szabadfi Árpád, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fogja betölteni.

Újabb 500 foglyot bocsátottak szabadon Irakban

Nagyvilág2006.06.19, 19:46

Újabb 500 foglyot bocsátottak szabadon hétfőn Irakban a hazai hatóságok és az amerikai erők a nemzeti megbékélés jegyében 2500 fogva tartottra kiterjedő szabadlábra helyezés negyedik fázisaként - jelentette be az igazságügy-miniszter helyettese.

Nem merik tiltani az elmebetegeknek a cigizést

Itthon2006.06.19, 14:29

A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete szerint más egészségügyi intézményekhez hasonlóan az ország egyetlen igazságügyi elmegyógyintézetében is tilos a dohányzás. A törvény rájuk is vonatkozik, de a főigazgató szerint betartani nagyon nehéz. Széttárja kezeit, nem tud mit tenni, mert a betegeknek nem lehet megmagyarázni, hogy tilos rágyújtani.

Húsz évre ítéltek egy dzserbai merénylőt

Nagyvilág2006.06.07, 21:43

Húsz évi fegyházbüntetésre ítéltek a Tunézia déli részén fekvő Dzserba szigetén négy éve elkövetett merényletben való bűnrészességért egy tunéziai állampolgárt - közölte egy igazságügyi illetékes.

Nyilvános a Pentagon-támadás videója

Nagyvilág2006.05.17, 08:33

Nyilvánosságra hozta a Pentagon elleni, 2001. szeptember 11-én történt terrortámadásról készült videófelvételt az amerikai igazságügyi minisztérium. A képsorok közzétételét a Judicial Watch nevű szervezet követelte a tájékoztatás szabadságának nevében.

Náci háborús bűnöst keresnek Chilében

Nagyvilág2006.04.27, 18:51

Adatokat kért egy német bíróság a chilei igazságügytől egy náci háborús bűnös, a "mauthauseni mészáros", Aribert Heim hollétét illetően - jelentette csütörtökön a santiagói La Nación.

Izrael futni hagyja a gyilkossággal vádolt palesztin vezetőt

Nagyvilág2006.04.26, 21:32

Izrael mégsem állítja bíróság elé egy izraeli miniszter meggyilkolásának vádjával Ahmed Szaadat palesztin vezetőt - jelentette be szerdán az izraeli igazságügyi minisztérium.

Jóváhagyta Gyurcsány a Pető Intézet új igazgatóját

Itthon2006.02.24, 18:11

Pénteken aláírásával megerősítette a Pető Intézet új igazgatójának kinevezését Gyurcsány Ferenc kormányfő. Az új igazgató kinevezését korábban jogi aggályok miatt támadta az intézet Főiskolai Tanácsa, de ezeket a kifogásokat sem az igazságügyi, sem az oktatási tárca vizsgálatai nem támasztották alá - áll a kormányszóvivő közleményében.

Felbomlott a horvát kormánykoalíció

Nagyvilág2006.02.10, 22:07

Felmondta a kormányzó Horvát Demokratikus Közösséggel (HDZ) kötött koalíciót a Demokratikus Központ (DC) pénteken, néhány órával azután, hogy a kormány bírálata miatt a miniszterelnök menesztette tisztségéből Vesna Skare Ozbolt igazságügyi minisztert, a DC politikusát.

Saját könyveire bukkant a grazi börtönben David Irving

Nagyvilág2006.02.09, 18:38

Lehetséges szélsőjobboldali irodalom után kutatva Ausztriában átvizsgáltatják a börtönkönyvtárakat - adta hírül csütörtökön az osztrák hírügynökség Karin Gastinger igazságügyi miniszterre hivatkozva.

Visszadobták a Fidesz Btk.-szigorítását

Itthon2006.01.25, 14:34

Elutasította szerdán a parlament igazságügyi bizottsága a büntető törvénykönyv szigorítását célzó Fidesz-javaslat tárgysorozatba vételét. Az indítvány szerint a 18 éven aluliak és az idősek elleni erőszakos bűncselekményt elkövetőket szigorúbban kellene büntetni.

A kormányfő lett az új emír Kuvaitban

Nagyvilág2006.01.24, 19:09

A kormányfőt, Szabah el-Ahmed el-Dzsábir asz-Szabah sejket nevezte ki a kuvaiti kabinet kedd este az ország új emírjévé - közölte az igazságügy-miniszter.

Tízezer méter magasságban akarta kinyitni a repülőgép ajtaját

Nagyvilág2006.01.23, 20:27

Pszichiátriai intézetbe utaltak be egy koreai származású, amerikai állampolgárságú hölgyutast, aki 10 ezer méter magasságban akarta kinyitni egy repülőgép ajtaját - közölték hétfőn koppenhágai igazságügyi illetékesek.

Kevesebb minisztériumot szeretne a biztos

Itthon2006.01.07, 11:40

A javaslat szerint a jelenlegi Belügyminisztérium egyik része, az önkormányzati ügyek egy területfejlesztési minisztériumban önállósulnának, míg a rendészeti terület az igazságüggyel közösen alkotna egy új, igazságügyi, közbiztonsági tárcát. A pénzügyi tárca is jelentős profiltisztításon esne át.

Zágráb felülvizsgálná a Gotovina ellen felhozott vádakat

Nagyvilág2005.12.13, 23:54

A néhány napja elfogott, háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina horvát tábornok ellen a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) által felhozott vádpontok némelyike elfogadhatatlan Zágráb számára - jelentette ki kedden Vesna Skare-Ozbolt, a délszláv ország igazságügy-minisztere.

Több külföldi bűnöző maradhat az országban

Itthon2005.12.06, 08:24

Nem kell elhagynia Magyarországot több olyan külföldi bűnözőnek, akit a bíróság véglegesen kiutasított hazánkból egy jogszabálymódosításnak köszönhetően - értesült a Magyar Nemzet. A lap igazságügyi minisztériumi forrásai szerint a módosítás kegyelmi dömpinget indíthat el.

Saron ismertette új pártja programját

Nagyvilág2005.11.28, 20:57

Ariel Saron izraeli kormányfő új pártja, a Kadima (Előre) támogatja egy független és demilitarizált palesztin állam létrejöttét a jövő márciusi törvényhozási választásokra készített program szerint - ennek fő pontjait hétfőn ismertette a Saronhoz közel álló Cipi Livni igazságügy-miniszter, aki az előbbivel együtt átlépett a jobboldali Likudból az új középjobb pártba.

Folytatódik Szaddám Huszein pere

Nagyvilág2005.11.27, 14:13

A volt amerikai igazságügy-miniszter és a volt katari igazságügy-miniszter is Bagdadba utazik, hogy segítse a volt iraki diktátor elleni perben a védelem ellátását. Szaddám Huszeint és hét társát az emberiesség ellen követett bűncselekményekkel vádolják.

Kihallgatták Oszama bin Laden féltestvérét

Nagyvilág2005.11.15, 20:11

Yeslam Binladint, Oszama bin Laden Svájcban élő üzletember féltestvérét kihallgatták Párizsban egy 300 millió dolláros, Svájcból Pakisztánba történt állítólagos átutalás kapcsán, amelynek a kedvezményezettje a nemzetközi terrorhálózat vezetője volt - vált ismertté kedden francia igazságügyi forrásból.

Ismét teljes az Alkotmánybíróság

Itthon2005.11.14, 19:45

Megkapta a parlament igazságügyi bizottságának támogatását Balogh Elemér, a Fidesz alkotmánybíró-jelöltje. A parlament is igent mondott a jelölésre, megkapta a kétharmados többséget a kormányoldal által jelölt Holló András is, így több mint három év után ismét teljes létszámú az Alkotmánybíróság.

Bushnak kellenének titkos börtönök

Nagyvilág2005.11.09, 15:07

A CIA azt kéri az amerikai igazságügyi minisztériumtól, hogy indítson vizsgálatot, miként szivároghatott  ki az állítólagos kelet-európai titkos börtönökről szóló információ. A CIA kérése tovább erősítheti annak gyanúját, hogy mégis léteznek ezek a börtönök a térségben. Magyarország és a környező országok vezető politikusai a botrányt kirobbantó Washington Post múlt heti cikkét zsigerből cáfolták, ami három dolgot jelenthet. Nincsenek amerikai titkosszolgálati börtönök a térségben. Nem akarják bevallani. A politikusoknak nem is szóltak, hogy vannak.

30 ezer ugrásra kész menekülttől tart az EU

Nagyvilág2005.10.16, 14:07

Az Európai Unió igazságügyi biztosa szerint hírszerzési jelentésekből az derül ki: afrikai menekültek tízezrei várakoznak arra, hogy bejussanak Európába. Több uniós tagország a liberális spanyol gazdaságpolitikai intézkedéseket okolja az elmúlt hetekben drasztikuson megnövekedett bevándorlóhullám miatt, az ENSZ menekültügyi szervezete azonban már tavalyi jelentésében is figyelmeztetett, hogy egyre nő a nyomás az észak-afrikai arab országokon, egyre több fekete-afrikai menekült próbál ezen az úton bejutni Európába. A menekültek azt mondják, nincs vesztenivalójuk, életük árán is megpróbálják elérni Európát. Egy év alatt 120 ezren próbbálták ...

A rendőrök harmada legalizálná a füvet

Itthon2005.10.14, 16:40

Az Országos Kriminológiai Intézet felmérése szerint majdnem minden tizedik rendőr kipróbált már valamilyen kábítószert, és csaknem egyharmaduk dekriminalizálná a könnyűdrog-fogyasztást. Az SZDSZ ebből arra következtet, hogy a rendőrök szerint sem bűnözők a drogfogyasztók. Gusztos Péter, az SZDSZ képviselője nyílt levélben kérte az igazságügy-minisztert a dekriminalizálás megfontolására.

Egy bűnöző kimentésével gyanúsítják a volt szerb minisztert

Nagyvilág2005.09.29, 09:36

Meg nem erősített információk szerint egy bűnszervezet tagjának szabadon engedése miatt vették őrizetbe a volt szerb igazságügyi minisztert. Vladan Batic állítólag 2003-ban járt közben annak érdekében a gyilkosságokkal vádolt Jotka banda egyik tagját engedjék ki a börtönből.

Botrányt okozott Szerbiában Vladan Batic letartóztatása

Nagyvilág2005.09.29, 18:57

Tiltakozási hullámot váltott ki Szerbiában, hogy a hatóságok csütörtökre virradóra letartóztatták Vladan Batic volt szerbiai igazságügy-minisztert, a Szerbiai Kereszténydemokrata Párt (DHSS) elnökét azzal a gyanúval, hogy közbenjárt egy bűnöző szabadulásáért.

Nem gázmérgezés okozta a ciprusi gép utasainak a halálát

Nagyvilág2005.09.13, 20:03

Az egy hónappal ezelőtt szerencsétlenül járt ciprusi utasszállító repülőgép utasainak a halálát nem mérgező gáz belélegzése okozta - állapította meg az athéni igazságügyi orvos szakértők főnöke.

Mégsem Bárándy védi Schönthalt

Itthon2005.09.08, 07:42

Lemondott Schönthal Henrik védelméről Bárándy Péter. A volt igazságügyi miniszter továbbra sem tartja aggályosnak a K&H-ügy gyanúsítottjának védelmét, de úgy látja, hogy az őt ért politikai támadások hátrányosan érintik ügyfelét is.

Petrétei: Elgondolkodtató a Kulcsár-vallomás hangulata

Itthon2005.08.18, 01:12

Elgondolkodtató és bizonyos megfontolásokat mindenképpen felvet Kulcsár Attila kihallgatásának hangulata, legalábbis ami eddig nyilvánosságra került - mondta az igazságügy-miniszter szerdán a Magyar Televízió Az Este című műsorában.

Helyhiány miatt rakják ki a tévéket a parlamentből

Itthon2005.08.08, 11:43

Technikai akadálya van annak, hogy valamennyi kereskedelmi tévé közvetítsen a Parlamentből, ugyanis nem férnek el - közölte az igazságügyi miniszter. Petrétei József szerint ez nem sérti a sajtószabadságot. A közelmúltban öt kereskedelmi tévé és az újságíró-szövetség is az Alkotmánybírósághoz fordult azért, mert a plenáris üléseken nincs lehetőség saját képanyag készítésére.

Lemondott a román kormány

Nagyvilág2005.07.08, 09:47

Lemondott Calin Popescu Tariceanu kormánya Romániában. Az országban előre hozott  választásokat írnak ki. A politikai válság oka, hogy a román alkotmánybíróság visszaküldte a parlamentnek a tulajdonviszonyok és az igazságszolgáltatás reformjára vonatkozó törvénycsomagot. A döntés elodázza az Európai Unió által követelt igazságügyi reformot, amely feltétele Románia 2007-es EU-csatlakozásának.

Az ausztrálok hamarosan döntenek Zentai kiadatásáról

Nagyvilág2005.07.04, 22:38

A hét végéig döntést hoznak az ausztrál hatóságok a háborús bűncselekményekkel gyanúsított Charles Zentai (Zentai Károly) kiadatását illetően - írta a The Daily Telegraph, illetve a The Australian ausztrál lap hétfőn az igazságügyi miniszterre hivatkozva.

Görögök részvételét vizsgálják a srebrenicai vérengzésben

Nagyvilág2005.06.25, 13:18

Vizsgálatot indítottak a görög igazságügyi szervek görög önkéntesek állítólagos részvétele miatt az 1995-ös srebrenicai vérengzésben - jelentette be a görög igazságügy-miniszter, most első ízben nem zárva ki e részvétel lehetőségét.

Nem volt kés a karddal átszúrt fiúnál

Itthon2005.06.20, 08:22

A rendőrség eddig nem talált bizonyítékot arra, hogy késsel fenyegette volna támadóját a 21-es buszon májusban karddal átszúrt fiú. Abban már biztosak a rendőrök, hogy nem véletlen balesetről volt szó. Korábban néhányan azt vallották, a busz hirtelen elindult, ekkor véletlenül szúrta át a gyanúsított a 15 éves áldozatot. A nyomozásban már igazságügyi orvos szakértők is részt vesznek.

Gránát robbant egy orosz tárgyalóteremben

Nagyvilág2005.06.15, 18:57

Kézigránátot robbantott egy hivatali visszaélésért elítélt rendőrtiszt Szentpétervár egyik bírósági tárgyalótermében szerdán, a robbanásban legalább egy ember meghalt, hét másik pedig megsebesült - közölték igazságügyi és rendőrségi források.

Hazudta diplomáját az ukrán igazságügyi miniszter

Nagyvilág2005.05.10, 20:25

Beismerte Ukrajna igazságügyi minisztere kedden, hogy nem rendelkezik egyetemi diplomával, noha a kormánytagok iskolai végzettségét regisztráló internetes honlap az amerikai Columbia Egyetemen szerzett diplomát tünteti fel neve mellett.

Tarthatatlan állapotok az elmeszakértői intézetben

Itthon2005.05.03, 09:18

A kényszergyógykezelésre kötelezett ápoltak jogait és emberi méltóságát súlyosan megsértik az igazságügyi elmeszakértői intézetben - áll az ombudsmani jelentésben. Az intézmény dolgozói pedig a saját munkakörülményeikre panaszkodnak: alig tudnak tisztálkodni, nincs munkaruhájuk, a munkaidejüket figyelmen kívül hagyják.

Nem akart a nőverésről beszélni a miniszter

Itthon2005.04.15, 17:50

Minden ötödik nő szenvedett már a családon belüli erőszaktól az Amnesty International adatai szerint. Civil jogvédők szerint a kormány két éve nem alkotta meg a szükséges jogszabályokat. Három nagy szervezet képviselői pénteken nyílt levelet adtak át az igazságügyi miniszternek, melyben felszólították, hogy tegyen lépéseket a családon belüli erőszak áldozatainak védelméért. A levél átadásakor Petrétei József igazságügyminiszter kijelentette, hogy nem kíván a problémáról beszélni, mert a parlamentben már kifejtette álláspontját.