IFRS

címke rss
OTP: megvan a bűvös egymilliárd eurós profit

OTP: megvan a bűvös egymilliárd eurós profit

Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásoknál nagyobb, az egy évvel korábbit 14 százalékkal felülmúló, 77,818 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el 2018 utolsó negyedévében. Így a csoport éves adózott eredménye 318,322 milliárd forint lett, szemben az előző évi 281,339 milliárddal. Vagyis teljesült a menedzsment által a tavalyi évre meghatározott egymilliárd euró feletti profitcél.

Várakozásokat meghaladó nyereség az OTP Bankcsoportnál

Archívum2018.08.10, 10:28

Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladó, 89,5 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben, 38 százalékkal többet az előző negyedévinél, és 11 százalékkal többet az egy évvel korábbinál – közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.

Fontos változások az adózásban

Archívum2016.11.07, 11:24

Az őszi adócsomag egyik hangsúlyos eleme az IFRS szerint beszámoló társaságokra vonatkozó adószabályok pontosítása, az esetleges anomáliák és pontatlanságok orvoslása. A Deloitte adószakértője összefoglalja az IFRS átállást érintő leglényegesebb változásokat és az új szabályokat, egyben felhívja a figyelmet, hogy az esetleges adókockázatok elkerülése érdekében fokozottabb figyelemre lesz szükség az adózási-számviteli szakemberek részéről.

Fontos határidő a cégeknek: ezen a héten dönteni kell

Archívum2016.09.24, 09:44

Azoknak, akik 2017. január elsejétől szeretnének a hazai számviteli szabályok helyett a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok, vagyis IFRS szerinti könyvvezetést választani, 2016. október 2-áig kell bejelenteniük áttérési szándékukat az adóhatóságnál és a Központi Statisztikai Hivatalnál, bizonyos esetekben az Magyar Nemzeti Banknál is – figyelmeztetett Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

Nagy szakmai kihívás az átállás

Archívum2016.04.12, 16:29

A tavaly novemberben elfogadott törvény alapján egyes gazdasági társaságok számára kötelező lesz a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Sztenderdek szerinti beszámoló készítése, míg más társaságok számára lehetőség nyílik a magyar számviteli szabályok helyett az IFRS alapján elkészíteni éves beszámolójukat. Az átállás viszont komoly szakmai kihívás a cégeknek.

IFRS avagy Ideje Felkészülni Rövidesen Szeptember

Archívum2016.03.17, 14:41

Minden könyvvizsgálatra kötelezett hazai vállalkozás dönthet úgy, hogy 2017. január 1-jétől egyedi beszámolóját a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS-ek) szerint készíti el. Akik az átállás mellett döntenek vagy erre kötelezettek, azoknak a szeptember 30-as bejelentési határidőig alkalmazniuk kell a megfelelő IFRS-képesítéssel rendelkező szakembereket, valamint el kell készíteniük az IFRS-eknek megfelelő számviteli politikát és nyitómérleget.

Fontos határidő január 15-e

Archívum2016.01.13, 10:32

Ha egy cég már 2016-ban szeretne áttérni a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerinti könyvvezetésre, ezt január 15-éig be kell jelentenie az adóhatóságnál és a Központi Statisztikai Hivatalnál, bizonyos esetekben a Magyar Nemzeti Banknál is – hívja fel a figyelmet Siklós Márta, a LeitnerLeitner adótanácsadó, könyvelő és könyvvizsgáló cégcsoport vezetője.

Három lépcsőben teszik kötelezővé az IFRS-rendszert

Archívum2015.09.28, 10:59

A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok egyedi beszámolási célra történő alkalmazását tartalmazza az a törvénytervezet, amely csütörtökön került fel a kormány honlapjára, és három lépcsőben teszi kötelezővé, illetve alkalmazhatóvá a standardokat.

Alig n�tt a Zwack profitja

Archívum2009.02.09, 17:59

A Zwack Unicum Nyrt. a 2008-2009-es �zleti �v�nek els� h�romnegyed �v�ben 2,943 milli�rd forint ad�zott nyeres�get �rt el, ami 1,31 sz�zal�kkal haladja meg a b�zisid�szak adat�t - k�z�lte a t�rsas�g gyorsjelent�s�ben h�tf�n. A nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerinti, nem audit�lt eredm�nykimutat�s alapj�n a t�rsas�g brutt� �rbev�tele 0,48 sz�zal�kkal n�tt, 26,066 milli�rd forintot �rt el.

Az Egis nyeres�ge 61,6 sz�zal�kkal n�tt

Archívum2009.02.09, 18:29

Az Egis Gy�gyszergy�r 4,91 milli�rd forint nett� nyeres�get k�nyvelt el a 2008. okt�ber 1-j�n kezd�d�tt �zleti �v�nek els� negyed�v�ben, 61,6 sz�zal�kkal t�bbet az egy �vvel kor�bbin�l - k�z�lte a t�rsas�g a nemzetk�zi sz�mviteli szabv�ny (IFRS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�sben h�tf�n. A konszolid�lt �rbev�tel 5,3 sz�zal�kkal 28,82 milli�rd forintra m�rs�kl�d�tt.

Kaszált az Elmű

Archívum2008.11.19, 19:00

A német RWE-EnBW csoporthoz tartozó Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (Elmű) az év első kilenc hónapjában 26,94 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 60,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben szerdán. Az üzemi nyereség 34,36 milliárd forintra nőtt a bázisidőszakban elkönyvelt 14,12 milliárd forintról.

Árfolyamon nyert sokat a Rába

Archívum2008.11.11, 18:54

A Győri Rába Csoport 2008 első három negyedévében 1,61 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami 222 százaléka a múlt év azonos időszaki eredményének - közölte a társaság kedden, a BÉT honlapján közzétett, a nemzetközi IFRS szabvány szerinti gyorsjelentésében.

Richter: kisebb forgalom, nagyobb profit

Archívum2008.11.11, 13:11

A Richter Gedeon Nyrt. az �v els� kilenc h�napj�ban 171,37 milli�rd forint �rbev�telt �s 27,42 milli�rd forint m�rleg szerinti nyeres�get �rt el - jelentette a t�rsas�g kedden a B�T honlapj�n k�zz�tett nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerint k�sz�lt konszolid�lt gyorsjelent�sben.

MTelekom: csökkenő bevételek

Archívum2008.11.06, 01:27

A Magyar Telekom  bevételei 0,2 százalékkal 502,8 milliárd forintra (2030,1 millió euróra) mérséklődtek 2008. első kilenc hónapjában 2007 azonos időszakához képest - derül ki a társaság ma közzétett, a 2008. első kilenc hónapjára vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeiből. A harmadik negyedévben a bevételek 4,6 százalékkal 167,1 milliárd forintra mérséklődtek 2008. harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest.

Változik az USA-cégek pénzügyi beszámoltatása

Archívum2008.09.29, 15:00

Az amerikai tőzsdén szereplő vállalatok működési költségeinek csökkenését eredményezheti, és jobb versenyképességi feltételeket teremthet, amennyiben a SEC, vagyis az USA értékpapír- és tőzsdefelügyelete néhány éven belül valóban a nemzetközi pénzügyi beszámolási szabványok (IFRS) alkalmazását írja elő az amerikai tőzsdei vállalatok számára.

Ötmilliárdos tiszta profit az MKB-nál

Archívum2008.08.27, 20:04

Az MKB Bank 2008 első. félévében 6,5 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el - közölte a bank a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében szerdán.

K�tharmad�val n�tt az Erste profitja

Archívum2008.08.15, 13:56

Csaknem k�tharmad�val, 63,2 sz�zal�kkal nagyobb ad�z�s el�tti profitot termelt az idei els� f�l�vben az Erste Bank, mint egy �vvel kor�bban. Az el�zetes, konszolid�lt, nem audit�lt, nemzetk�zi sz�mviteli szab�lyok (IFRS) alapj�n k�sz�lt jelent�s szerint a p�nzint�zet ad�z�s el�tti eredm�nye id�n janu�r �s j�nius k�z�tt 19,7 milli�rd forint volt.

�t�d�vel n�tt a Linamar profitja

Archívum2008.08.13, 10:43

Az orosh�zi Linamar Hungary Nyrt. idei els� f�l�vi �rbev�tele 15,911 milli�rd forint volt, az el�z� �v azonos id�szak�hoz k�pest 10,9 sz�zal�kkal n�tt, m�rleg szerinti nyeres�ge 19 sz�zal�kkal haladta meg a b�zist, 771 milli� forintot tett ki - k�z�lte a t�rsas�g szerd�n a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) alapj�n k�sz�lt, konszolid�lt t�zsdei gyorsjelent�s�ben.

Vesztes�ges a TVK

Archívum2008.08.12, 08:53

A Mol csoporthoz tartoz� Tiszai Vegyi Kombin�t Nyrt. (TVK) az �v els� fel�ben 180,895 milli�rd forint �rbev�tel mellett 2,76 milli�rd forint vesztes�get k�nyvelt el - k�z�lte a TVK a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�sben kedden.

V�rakoz�s f�l�tt a R�ba eredm�nye

Archívum2008.08.06, 19:06

R�ba Nyrt. az �v els� fel�ben 32,918 milli�rd forint �rbev�telt �s 3,343 milli�rd forint nett� nyeres�get �rt el - jelentette a t�rsas�g��a nemzetk�zi sz�mviteli szabv�ny (IFRS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�sben szerd�n.

RFV: 270,5 millió forint nyereség

Archívum2008.08.04, 18:11

Az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. 2008 első félévében 270,5 millió forint konszolidált adózott nyereséget ért el, a tavaly első félévi 10,64 millió forintos nyereség után - közölte a társaság hétfőn a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében. A társaság árbevétele a tavalyi bázisidőszakhoz képest 36 százalékkal nőtt, 1,479 milliárd forintot ért el.

N�velte profitj�t a Cetelem Bank

Archívum2008.06.04, 16:29

A Magyar Cetelem Bank Zrt. (MCB) 2007-ben 4,144 milli�rd (2006: 3,48 milli�rd) forint ad�z�s el�tti nyeres�get �rt el a nemzetk�zi sz�mviteli szabv�nyok (IFRS) szerint, amiben jelent�s szerepet j�tszott a kock�zatok k�zben tart�sa - jelentette be��Lendvai J�nos eln�k-vez�rigazgat� szerd�n Budapesten sajt�t�j�koztat�n.

Fotex I. negyedév: komoly nyereség

Archívum2008.05.30, 18:22

A Fotex-csoport 2008 első negyedévében 203,5 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, míg az előző év első negyedévében 76,9 millió forint volt a nyeresége. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint a csoport árbevétele a bázishoz képest 16,3 százalékkal csökkent, 2,991 milliárd forint volt.

Növelte profitját a Cetelem Bank

Archívum2008.05.21, 13:19

A Magyar Cetelem Bank Zrt. (MCB) 2007-ben 4,144 (2006: 3,48) milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerint, amiben jelentős szerepet játszott a kockázatok kézben tartása - jelentette be a bank szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Lendvai János elnök-vezérigazgató.

Kellemes meglepet�st okozott az Egis

Archívum2008.05.16, 10:14

Az elemz�i v�rakoz�sokat minden szinten t�lsz�rnyal� sz�mokat tett k�zz� az Egis Gy�gyszergy�r Nyrt. az okt�berben kezd�d�tt �zleti �v�nek els� negyed�v�ben. A c�g nem konszolid�lt nett� nyeres�ge 2,8 milli�rd forint lett, ami 121 sz�zal�kkal magasabb az el�z� �zleti �v azonos id�szak�nak adat�n�l - k�z�lte a t�rsas�g a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) alapj�n k�sz�lt gyorsjelent�s�ben h�tf�n.

Csökkent a Graphisoft nyeresége

Archívum2008.05.16, 10:17

Az ingatlanhasznosítással foglalkozó Graphisoft Park SE 2008 első negyedévében 209 ezer euró nettó nyereséget ért el, ami 48 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakinál - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben pénteken.

Megduplázta nyereségét az Egis

Archívum2008.05.07, 19:05

Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. az októberben kezdődött üzleti évének első félévében, nem konszolidáltan 5,845 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 107 százalékkal magasabb az előző üzleti év azonos időszakának adatánál - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében szerdán.

Cs�kkent az MKB-csoport profitja

Archívum2008.03.11, 14:49

Az MKB csoport 2007-ben 16,1 milli�rd forint konszolid�lt ad�zott nyeres�get �rt el a nemzetk�zi p�nz�gyi szabv�nyok (IFRS) alapj�n, 88 sz�zal�k�t az egy �vvel kor�bbi 18,4 milli�rd forintnak - tette k�zz� szerd�n a bank. A csoport m�rlegf��sszege 2007 v�g�n 2 462 milli�rd forintot tett ki, egy �v alatt 23,6 sz�zal�kkal b�v�lt.

Jól teljesített az Elmű

Archívum2008.02.29, 08:26

A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. 2007-ben 23,116 milliárd forint adózott eredményt ért el, 59 százalékkal haladva meg a 2006. évi 14,5 milliárd forintot. Az IFRS szerinti konszolidált eredménykimutatás szerint az egy részvényre jutó nyereség 3805 forint, ami szintén 59 százalékkal magasabb az egy évvel korábbihoz képest.

Növelte nyereségét a CIB

Archívum2008.02.28, 11:06

A CIB Bank 28,616 milliárd forint adózott és 39,185 milliárd adózás előtti nyereséget ért el, ami 13 százalékkal illetve 3 százalékkal több mint 2006-ban - tette közzé a pénzintézet gyorsjelentésében csütörtökön, amely a konszolidált, nem auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti adatokat tartalmazza.

T�bb nyeres�g, kisebb �rbev�tel a nyomd�n�l

Archívum2008.02.27, 09:53

Az �llami Nyomda Nyrt. 2007-ben 1,158 milli�rd forint m�rleg szerinti nyeres�get �rt el, 9,3 sz�zal�kkal t�bbet az el�z� �vin�l, mik�zben �rbev�tele 5,1 sz�zal�kkal 13,472 milli�rd forintra m�rs�kl�d�tt - jelentette a t�rsas�g a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�sben szerd�n.

Harmadával nőtt a TVK nyeresége

Archívum2008.02.15, 08:14

A Mol csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) 2007-ben 338,43 milliárd forint bevételt ért el, 9,5 százalékkal többet az előző évinél, az adózott profit 36,5 százalékkal 23,58 milliárd forintra nőtt - jelentette a vegyipari cég a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben pénteken.

Csökkent a Rába nyeresége

Archívum2008.02.14, 08:45

A Rába Nyrt. nettó nyeresége 2007-ben 1,311 milliárd forintot ért el, ami az előző évinél 62,9 százalékkal alacsonyabb, az árbevétel ugyanakkor 14,6 százalékkal 57,644 milliárd forintra nőtt - jelentette a Rába a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben csütörtökön.

Fel�re cs�kkent a Pannonplast nyeres�ge

Archívum2008.01.31, 13:20

A Pannonplast csoport - �j nev�n PannErgy - 2007-ben 13,468 milli�rd forint �rbev�telt �s 345 milli� forint nett� profitot �rt el, a bev�tel 16,7 sz�zal�kkal, a nyeres�g 61,4 sz�zal�kkal maradt el az el�z� �vit�l - k�z�lte a t�rsas�g a nemzetk�zi sz�mviteli szabv�ny (IFRS) alapj�n k�sz�lt konszolid�lt gyorsjelent�sben cs�t�rt�k�n.

FHB: jelentősen csökkent a profit

Archívum2007.11.16, 15:42

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. adózott eredménye 4,1 milliárd forint volt az idei első háromnegyedévben, 25,9 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - közölte a bank konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti gyorsjelentésében a BÉT honlapján pénteken.

Rába: profitcsökkenés, növekvő árbevétel

Archívum2007.11.15, 10:08

A Rába Nyrt. nettó nyeresége az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest 45,6 százalékkal 623 millió forintra csökkent, ugyanakkor az árbevétel 11,8 százalékkal 40,903 milliárd forintra nőtt - jelentette a Rába a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben csütörtökön.

Állami Nyomda: növekvő profit, csökkenő bevétel

Archívum2007.11.15, 09:59

Az Állami Nyomda Nyrt. az idén január-szeptemberben 751 millió forint mérleg szerinti nyereséget könyvelt el, 12,4 százalékkal többet az előző év azonos időszakinál, miközben az árbevétel 8,5 százalékkal 9,724 milliárd forintra mérséklődött - jelentette a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben csütörtökön.

Már a tavalyi felett a TVK-nyereség

Archívum2007.11.14, 14:43

A Mol-csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (TVK) az első háromnegyedévben 21,121 milliárd forint adózott nyereséget ért el, szemben az előző év azonos időszakában elkönyvelt 1,241 milliárd forinttal - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésében szerdán.

Fotex: közel 255 millió a nyereség

Archívum2007.11.14, 15:13

A Fotex Első Amerikai-magyar Vagyonkezelő Nyrt. az év első kilenc hónapjában 254,5 millió forint adózott nyereséget ért el, szemben az előző év azonos időszaki 216,3 millió forint vesztséggel - közölte a Fotex a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésében szerdán.

A reform t�p�zta az Egis profitj�t

Archívum2007.11.09, 16:02

A francia Servier t�bbs�gi tulajdon�ban l�v� Egis Gy�gyszergy�r Nyrt. a szeptember 30-�n z�r�d� �zleti �v�ben 7,664 milli�rd forint ad�zott nyeres�get �rt el, 50,6 sz�zal�kkal kevesebbet az egy �vvel kor�bbin�l - jelentette a t�rsas�g a nemzetk�zi sz�mviteli szabv�nyok (IFRS) szerinti nem konszolid�lt gyorsjelent�sben p�nteken.

Csökkent az econet.hu profitja

Archívum2007.08.21, 16:03

Az econet.hu Nyrt. 2007 első félévében 7,7 millió forint adózott nyereséget ért el, míg tavaly ugyanebben az időszakban 67,8 millió forintos nyeresége volt - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült, konszolidált tőzsdei gyorsjelentésében.

Linamar: 911 millió forint nyereség

Archívum2007.08.21, 16:58

A Linamar Hungary Nyrt. árbevétele az első félévben 4,1 százalékkal 14,343 milliárd forintra nőtt, üzemi eredménye 41 százalékkal elmaradt a tavaly első félévitől, és 911 millió forintot tett ki - közölte  a gépipari társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti nem konszolidált gyorsjelentésében kedden.

Danubius: 634 milli� forint nyeres�g

Archívum2007.08.14, 09:34

A Danubius Hotels Nyrt. az �v els� fel�ben egysz�zal�kos �ves emelked�ssel 21,805 milli�rd forint �rbev�telt �rt el. Ad�z�s el�tti nyeres�ge 634 milli� forint volt, szemben a b�zisid�szakban elk�nyvelt 1,772 milli�rd forint vesztes�ggel - k�z�lte a sz�llodat�rsas�g a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�sben.

T�bbsz�r�s�re n�tt a Humet nyeres�ge

Archívum2007.08.09, 11:54

A Humet Nyrt. az �v els� f�l�v�ben konszolid�ltan 186,7 milli� forint m�rleg szerinti nyeres�get �rt el - k�z�lte a t�rsas�g a nemzetk�zi sz�mviteli jelent�si szabv�ny (IFRS) szerint k�sz�lt gyorsjelent�sben.

Az Egis nyeres�ge 61 sz�zal�kkal cs�kkent

Archívum2007.08.02, 17:24

Az Egis Gy�gyszergy�r Nyrt. az okt�berben kezd�d�tt �zleti �v�nek els� kilenc h�napj�ban 5,181 milli�rd forint ad�z�s ut�ni eredm�nyt �rt el, ami 61,2 sz�zal�kkal alacsonyabb az el�z� �zleti �v azonos id�szak�n�l - k�z�lte a t�rsas�g a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) alapj�n k�sz�lt gyorsjelent�sben cs�t�rt�k�n. A gyeng�l� k�r�lm�nyeket a kiv�l�an fejl�d� export sem tudta ellens�lyozni.

Csökkent a Pannonplast bevétele

Archívum2007.07.28, 11:23

A Pannonplast Nyrt. az év első felében konszolidáltan 6,272 milliárd forint nettó árbevételt és az egy évvel korábbi 664 millióval szemben 92 millió forint nettó nyereséget ért el a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint.

TVK: 11 milli�rdos �zemi eredm�ny

Archívum2007.05.21, 08:40

A Mol-csoporthoz tartoz� Tiszai Vegyi Kombin�t Nyrt. (TVK) az �v els� h�rom h�napj�ban 11,194 milli�rd forint �zemi szint� eredm�nyt �rt el, 264,5 sz�zal�kkal t�bbet az el�z� �v els� negyed�vin�l - k�z�lte a t�rsas�g a nemzetk�zi p�nz�gyi szabv�ny (IFRS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�s�ben.

Cs�kkent a Danubius vesztes�ge

Archívum2007.05.15, 18:02

A Danubius sz�llodacsoport az �v els� negyed�v�ben 8,827 milli�rd forint �rbev�telt �s 1,031 milli�rd forint vesztes�get k�nyvelt el. A vesztes�g 56 sz�zal�kkal kevesebb a 2006. els� negyed�vin�l - jelentette a t�rsas�g kedden, a nemzetk�zi p�nz�gyi szabv�ny (IFRS) szerint k�sz�lt konszolid�lt gyorsjelent�sben.

Hatod�val cs�kkent az FHB profitja

Archívum2007.05.15, 10:16

Az FHB Jelz�logbank 2007 els� negyed�v�ben 1,736 milli�rd forint ad�zott eredm�nyt �rt el, 16,6 sz�zal�kkal kevesebbet a tavalyi els� negyed�vin�l - der�l ki a t�rsas�g nem audit�lt, nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerint �ssze�ll�tott, konszolid�lt jelent�s�b�l. A nett� profit megfelel az elemz�i v�rakoz�soknak.

Fotex: 77 milli� forintos profit

Archívum2007.05.15, 17:59

A Fotex Els� Amerikai-Magyar Vagyonkezel� Nyrt. az �v els� negyed�v�ben 77 milli� forint nett� nyeres�get �rt el, szemben a m�lt �v els� h�rom h�napj�ban elk�nyvelt 289 milli� forint vesztes�ggel - k�z�lte a Fotex a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�s�ben kedden.

R�ba: 50 milli�s ad�zott eredm�ny

Archívum2007.05.15, 10:17

A R�ba Nyrt. az id�n az els� negyed�vben 50,8 milli� forint ad�zott eredm�nyt �rt el, szemben az egy �vvel kor�bbi 181,45 milli� forintos vesztes�ggel - k�z�lte a t�rsas�g nem audit�lt, konszolid�lt, a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerint k�sz�lt eredm�nykimutat�s�ban.

Graphisoft: 50 sz�zal�kkal n�tt a nyeres�g

Archívum2007.05.10, 11:44

�ves �sszevet�sben 27,5 sz�zal�kkal 7,503 milli� eur�ra (1,857 milli�rd forint) n�velte �rbev�tel�t az �v els� negyed�v�ben a Graphisoft SE, mik�zben a nett� nyeres�ge 50,6 sz�zal�kkal 1,702 milli� eur�ra emelkedett - k�z�lte a t�rsas�g cs�t�rt�k�n a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�sben.

Pannonplast: kevesebb �rbev�tel

Archívum2007.05.07, 10:49

A Pannonplast M�anyagipari Nyrt. az �v els� h�rom h�napj�ban 63 milli� forint nett� profitot �rt el, 42,2 sz�zal�kkal kevesebbet az el�z� �v els� negyed�vin�l - k�z�lte a t�rsas�g a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�s�ben.

Csökkent a Zwack Unicum adózott eredménye

Archívum2007.05.03, 09:50

A Zwack Unicum Nyrt. 2,756 milliárd forint adózott nyereséget ért el március 31-én végződő üzleti évben, az előző évben elkönyvelt 2,811 milliárd után - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben csütörtökön.

J�l z�rta a negyed�vet a Graphisoft Park

Archívum2007.05.14, 13:09

N�vekedett a nyeres�ge a Graphisoft Park SE-nek, ez der�l ki a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si�szabv�ny (IFRS) alapj�n k�sz�lt konszolid�lt gyorsjelent�sb�l, amelyet cs�t�rt�k�n tettek k�zz�.

BorsodChem: 15 milliárdos profit 2006-ban

Archívum2007.02.14, 08:45

A kazincbarcikai vegyipari társaság, a BorsodChem Nyrt. az elmúlt évben 40,5 százalékkal 242,999 milliárd forintra növelte árbevételét, míg a nettó eredmény 6,5 százalékkal 14,648 milliárd forintra nőtt a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) alapján készült 2006. évi konszolidált gyorsjelentés szerint - jelentette a cég a BÉT honlapján szerdán.

Csökkent az FHB nyeresége

Archívum2007.02.14, 08:05

Az FHB Jelzálogbank (FHB) 2006-ben 7,638 milliárd forint adózott eredményt ért el, 9,8 százalékkal kevesebbet az előző évinél. Az adózás előtti nyereség a szerdán közzétett, konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint 9,927 milliárd forint, 7,2 százalékkal alatta marad az egy évvel korábbinak, ám a jelentés szerint nagyobb a tervezettnél.  

Pannon Flax: 45 milliós veszteség 2006-ban

Archívum2007.02.13, 16:29

A Pannon-Flax vállalatcsoport konszolidáltan 45 millió forint mérleg szerinti veszteséggel zárta a 2006-os évet, míg az előző évben 26 millió forint nyeresége volt - közölte a társaság kedden a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált gyorsjelentésében.

Gondterhelt �vet v�r a Richter

Archívum2007.02.07, 12:10

A Richter Gedeon Nyrt. 52,16 milli�rd forint nett� nyeres�get �rt el konszolid�lt szinten a tavalyi �vben, ez 14,3 sz�zal�kkal t�bb az el�z� �vin�l - k�z�lte a gy�gyszergy�rt� c�g a nemzetk�zi sz�mviteli szabv�nyok (IFRS) szerinti gyorsjelent�s�ben szerd�n.� A nett� eredm�ny a v�rakoz�sok alatt, az �zemi azonban felette van �gy felem�s gyorsjelent�st tet kozz� a c�g, �jb�l figyelmeztetve azonban a j�v� gondjaira.

Pannonplast: milli�rdos nyeres�g

Archívum2007.02.01, 09:47

A Pannonplast Nyrt. a 2006-os �vet 1,138 milli�rd forint nett� nyeres�ggel z�rta, szemben az egy �vvel kor�bbi 253 milli� forint vesztes�ggel - k�z�lte a t�rsas�g a nemzetk�zi sz�mviteli szabv�ny (IFRS) szerint k�sz�lt konszolid�lt gyorsjelent�s�ben. Ezzel n�gy vesztes�ges �v ut�n ism�t nyeres�ges lett a csomagol�ipari, �s vagyonkezel�ssel foglalkoz� t�rsas�gcsoport.

Csökkent a BorsodChem nyeresége

Archívum2006.11.09, 08:40

A BorsodChem Nyrt. az első háromnegyedévben 4,772 milliárd forint nettó nyereséget ért el, 54 százalékkal kevesebbet az előző év azonos időszakinál, mert a társaság a devizahiteleken 4,9 milliárd forint nem realizált árfolyamveszteséget számolt el - közölte a BorsodChem a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésében.

A Démász nyeresége 4,7 százalékkal csökkent

Archívum2006.11.08, 08:21

A Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyrt. első háromnegyedévi mérleg szerinti nyeresége   4,777 milliárd forint volt, 4,7 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál - jelentette a társaság a szerdán közzétett első háromnegyedéves, nemzetközi számviteli szabványok (IFRS)  szerint készült konszolidált gyorsjelentésben.  

Jelent�s eredm�nyn�veked�s a Zwack-n�l

Archívum2006.11.08, 10:35

Az �v eg�sz�ben a tervet 100-200 milli� forinttal meghalad�, 3-3,1 milli�rd forintos ad�z�s el�tti eredm�nyt tervez a Zwack Unicum Csoport az els� f�l�ves, 1,863 milli�rd forintos eredm�nyt k�vet�en - tette k�zz� a t�rsas�g nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�nyok (IFRS) szerinti konszolid�lt, nem audit�lt gyorsjelent�s�ben.

Graphisoft Park: közel 26 millió nyereség

Archívum2006.11.02, 11:16

Az idén augusztus 21-jei hatállyal működő és a tőzsdén szereplő Graphisoft Park SE szeptember végéig 95 ezer euró, 25,982 millió forint nettó nyereséget ért el - közölte a társaság a tőzsde honlapján csütörtökön közzétett nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésében.

Megfelel a v�rakoz�soknak az FHB nyeres�ge

Archívum2006.08.11, 09:34

Az FHB Jelz�logbank Nyrt. (FHB) 2006. els� f�l�vi ad�z�s el�tti eredm�ny 4,9 milli�rd forint, amely 14,7 sz�zal�kkal alacsonyabb a 2005 els� f�l�ves ad�z�s el�tti eredm�nyn�l. A 2006 m�sodik negyed�vi IFRS szerinti ad�z�s el�tti eredm�ny 2,2 milli�rd forint volt. Az els� f�l�vi ad�z�s el�tti eredm�ny megfelel a 2006 �vi id�ar�nyos tervnek.

V�rakoz�sok felett az OTP profitja

Archívum2006.05.15, 16:15

Az elemz�i v�rakoz�sokat meghalad�, 46,187 milli�rd forint nett� profitot �rt el az OTP bankcsoport 2006 els� negyed�v�ben, a konszolid�lt, nemzetk�zi sz�mviteli szabv�nyok (IFRS) szerinti, nem audit�lt adatok alapj�n. Az anyabank els� negyed�vi nett� profitja ebb�l 43,442 milli�rd forintot tett ki.

Globus Rt.: 4,5 milliárdos veszteség 2005-ben

Archívum2006.04.27, 15:31

A Globus Konzervipari Részvénytársaság 2005-ben az IFRS nemzetközi könyvviteli szabvány szerint 4,507 milliárd forint mérleg szerinti konszolidált adózott veszteséget könyvelt el. A közgyűlés döntése alapján az rt. így nem fizet osztalékot.

A Synergon nyeresége 502 millió forint

Archívum2006.02.14, 09:41

A Synergon csoport 502 millió forint adózott eredménnyel zárta a 2005-ös évet - tette közzé a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti gyorsjelentésében kedden.

Megfelelt az FHB nyeres�ge a v�rakoz�soknak

Archívum2006.02.13, 15:57

Az elemz�i v�rakoz�soknak megfelel�en, k�zel 2 milli�rd forintos negyedik negyed�vi profitot �rt el el az FHB F�ldhitel- �s Jelz�logban Rt 2005-ben. Ezzel az eg�sz �ves nett� eredm�ny 8,5 milli�rd forint lett a nemzetk�zi szabv�nyok (IFRS) szerint, ami 12,7 sz�zal�kos emelked�st jelentett 2004-hez k�pest.

M�rs�kelt a Pannonplast vesztes�ge

Archívum2006.01.31, 11:22

A Pannonplast csoport a 2005-�s �vet 216 milli� forint nett� vesztes�ggel z�rta, szemben az egy �vvel kor�bbi 1,9 milli�rd forint vesztes�ggel -��tette k�zz� a t�rsas�g kedden, a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerint k�sz�lt, konszolid�lt gyorsjelent�s�ben. A csoport �rbev�tele, az el�z� �vhez k�pest 17 sz�zal�kkal cs�kkent, 22,036 milli�rd forint volt 2005-ben. Csak a negyedik negyed�vben 21 milli� forint nyeres�get �rt el a Pannonplast, m�g az el�z� �v hasonl� id�szak�ban, 891 milli� forint vesztes�ge volt.

Rekordnyerség a CIB Banknál

Archívum2005.11.10, 16:35

A CIB Bank idén szeptemberig 20 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el a konszolidált, nem auditált, nemzetközi szabványok (IFRS) szerint, 32 százalékkal többet a tavalyi első háromnegyedévi 15,2 milliárd forintnál- jelentette be a bank csütörtöki sajtótájékoztatóján Török László vezérigazgató.

Előző
  • 1
Következő