Hungaroring

címke rss

Michelisz: Nagyon fáj a szívem

Sport2018.04.30, 05:57

Sokféle jelzõvel illethetnénk Michelisz Norbert szezonkezdetét a túraautó-világkupa 2018-as évadában, de az unalmas egészen biztosan nem lenne köztük. Ha létezne végletes pszichés megpróbáltatás, valamint rázós érzelmi hullámvasút kifejezés az értelmezõ szótárban, akkor egészen biztosan a közönségkedvenc magyar autóversenyzõ hungaroringi hétvégéje lenne mellettük a magyarázat.

Michelisz hazai versenye alatt lehet másodszor is apa

Sport2018.04.26, 13:58

Michelisz Norbert mellett négy másik magyar, Nagy Dániel, Nagy Norbert, Tassi Attila és Szabó Zsolt Dávid is részt vesz a túraautó-világkupa magyarországi fordulóján, április utolsó hétvégéjén. A jegyeladások szépen haladnak, Michelisz Norbert pedig amellett, hogy saját pilótájával is összemérheti tudását, második lánya születése miatt is izgulhat. A hétvégi események hivatalos sajtótájékoztatóján a WTCR promótere arról is beszélt, hogy miben hasonlít a sorozat a Senna-Prost érához az F1-bõl.

Bajnoki gyõzelemért hajt a H-Moto Team a Hungaroringen

Sport2018.04.15, 13:35

A hatszázas mezõnyben induló Györfi Alen mellett az ezresek között a Katarban kétszer is dobogóra álló Kovács Bálint, illetve az SSP 300 kategóriában most debütáló Kakuszi Ádám képviseli a H-Moto Team csapatát a mogyoródi pályán.

Kiadta a jövõ évi F1-es gumik tesztnaptárát a Pirelli

Gphírek2018.03.02, 15:09

Kilenc versenypályán biztosít lehetõséget a Pirelli, hogy a csapatok elmondhassák véleményüket a 2019-re fejlesztett keverékekrõl. A Hungaroring nem szerepel a programban, de még lehet F1-es teszt idén Mogyoródon.

Autóversenyzõk visznek örömautózásra daganatos gyerekeket

Sport2018.02.25, 16:34

Örömautózásra visznek daganatos betegséggel küzdõ gyermekeket az autósport több szakágának versenyzõi április 7-én a Hungaroringen. A hagyományoknak megfelelõen több száz versenyautó és versenyzõ várja a gyerekeket a jótékonysági kezdeményezésnek köszönhetõen - közölték a szervezõk az MTI-vel.

Michelisz Norbert bajnoki címre hajt a túraautó-világkupában

Sport2018.02.09, 10:33

Egyértelmûen a bajnoki cím megszerzése a célja Michelisz Norbertnek az idén újonnan rajtoló FIA túraautó-világkupában. A WTCR-ben a Hyundai gyári pilótájaként induló magyar versenyzõ a Hungaroring évadnyitó sajtótájékoztatóján az Origónak beszélt arról is, milyen viszonyban vált el a Hondától, és hogy mit szól a karrierjével kapcsolatos szurkolói találgatásokhoz.

Räikkönen szerencséje, Klien autója fordult meg a Magyar Nagydíjon

Gphírek2018.02.07, 20:13

Ma ünnepli 35. születésnapját Christian Klien, aki 2005-ben a mogyoródi F1-es pálya történetének leghajmeresztõbb átfordulását mutatta be. Felidézzük azt a forró júliusi napot, amelyen Michael Schumacher és Kimi Räikkönen csatázott a gyõzelemért, és mindkét Red Bull nullázott.

Csak Michelisz Norberttel együtt érdekes a Hungaroringnek a WTCR

Gphírek2018.02.02, 08:50

A tervek szerint augusztusban megkezdõdhet a Hungaroring teljes átépítésének elsõ üteme. A tribünök és a közmûvek felújítása után a garázssor és a kiszolgáló épületek lebontása, újjáépítése következhet. Az F1-es Magyar Nagydíj helye biztos, emellett a Michelisz Norbert nevével fémjelzett WTCR megtartása nemzeti-, a MotoGP Mogyoródra csábítása pedig személyes ügy Gyulay Zsolt számára. Interjú a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójával.

Elõkelõ helyen a Hungaroring a legjobb pályák listáján

Gphírek2018.01.07, 14:37

Rendhagyó listát készített az egyik legnagyobb F1-es rajongói közösség arról, hogy az elmúlt 10 évben melyik pályákon futották a legizgalmasabb versenyeket. A Hungaroring is befért a top 10-be, a legrosszabbnak két modern pálya bizonyult.

Jön a 19. Szilveszter-rali, fõszerepben a Hungaroring

Sport2017.12.26, 10:17

Az idén december 27. és 29. között rendezik meg a hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralit, az eseményre immár 19. alkalommal kerül sor, s minden korábbinál jelentõsebb szerepet kap a viadalon a Hungaroring.

Jövõre is ellátogat a Hungaroringre a DTM

Sport2017.12.18, 14:21

Ismét tíz versenyhétvégébõl áll majd a 2018-as szezon, és ismét ellátogat a Hungaroringre a Német Túraautó-bajnokság mezõnye – derül ki a DTM vasárnap elfogadott versenynaptárából.

Futás, gulyás és kakaós csiga a Mikulásgyár GP-n

Sport2017.12.14, 08:29

Idén a Hungaroring is csatlakozott a Mikulásgyár kezdeményezéséhez. A magyar F1-es versenypálya megnyitott egy gyûjtõpontot kapuin belül, és hagyományteremtõ szándékkal megrendezte az elsõ Mikulásgyár GP-t, amelyen hazánk legnevesebb autóversenyzõi - és persze a gyerekek - vettek részt.

Trabantok és veterán Ferrarik csatáznak majd a Hungaroringen

Auto2017.09.28, 12:36

A hétvégén rendezik meg a Goodwood Revival magyar változatát, a Hungaroring Classicot, amelyen az 50-es, 60-as, 70-es és 80-as évek versenyautói nem csak állva, hanem versenyhelyzetben, csikorgó gumikkal, bömbölõ motorokkal is láthatóak lesznek a mogyoródi pályán. Lesz egy kategória a szocialista versenyautóknak, ráadásul autóba ül Emanuele Pirro, Ifj. Tóth János és Ferjáncz Attila fia is.

Keszthelyi Vivien a Blancpain gyõztes csapatánál elemzett

Sport2017.08.28, 12:05

A kamion Európa-bajnokság magyarországi hétvégéjének érdekes és izgalmas betétprogramja a Blancpain GT Series Sprint Cup volt, a 16 éves Keszthelyi Viviennek pedig megadatott, hogy testközelbõl figyelje az eseményeket, ugyanis az Audi R8-asokkal versenyzõ belga WRT csapata meghívásának tett eleget a Hungaroringen.

Kamion Eb: Kiss Norbert peches volt a második futamon

Sport2017.08.26, 18:19

Egy ütközésbõl adódó mûszaki probléma miatt kiállni kényszerült és nem szerzett pontot a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája szombaton a Hungaroringen a kamion Eb magyarországi fordulójának második futamán.

Hazai közönség elõtt nyert Kiss Norbert

Sport2017.08.26, 15:28

A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája rajt-cél gyõzelmet aratott szombaton a Hungaroringen, a kamion-Eb magyarországi fordulójának elsõ futamán.

Kiss Norbert: a Kamion Eb a Hungaroringen az év fénypontja lesz

Sport2017.08.19, 12:35

Az "év fénypontjaként" tekint a kamion Európa-bajnokság jövõ hét végi hungaroringi versenyére, és gyõzelmi esélyekkel várja a futamot Kiss Norbert, a sorozat kétszeres bajnoka, aki errõl az M1 aktuális csatorna szombat délelõtti mûsorában beszélt.

A hungaroringi teszt összesített eredményei

Gphírek2017.08.02, 20:00

Az F1-es mezõny a pálya története során elõször Mogyoródon maradt a Magyar Nagydíj után, hogy két napig teszteljen, amire a szezon során utoljára volt lehetõségük a csapatoknak. Összesen 21 pilóta vett részt a gyakorlásban - statisztikáinkból kiderül, hogy ki volt a leggyorsabb és a legszorgalmasabb,

Vettel zárt az élen, Kubica szenzációs formában tért vissza

Gphírek2017.08.02, 20:13

A Ferrari pilótája a leggyorsabbként mehet nyaralni, de szerdán mindenki a visszatérõ Robert Kubicát éltette, pedig a McLaren tehetsége, Lando Norris még nála is feltûnõbb eredményt ért el. 

A Ferrari csodagyereke ellopta a show-t a Hungaroringen

Gphírek2017.08.01, 20:40

Sokáig úgy tûnt, hogy meglepetésre a McLaren Honda lesz a leggyorsabb a Magyar Nagydíj utáni hivatalos F1-es teszten, de Charles Leclerc a Ferrarival lenyomta Stoffel Vandoorne-t az élrõl.

Vizsgálják, hogy megéri-e a Hungaroring felé vinni a HÉV-et

Gphírek2017.07.31, 11:25

A Magyar Nagydíj elõtt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is protokolláris találkozót tartott a Forma-1 új urával, Chase Carey-vel. A kormány 2026 utánra tervezi a verseny jövõjét a Hungaroring 35 milliárd forintos felújítása révén.

A kormány 35 milliárdot ad a Hungaroring felújítására

Gphírek2017.07.31, 10:04

Az erre az évre a költségvetésbõl elkülönített 5 milliárd forintot a pálya még nem kapta meg, ezért a három szakaszban tervezett modernizáció kezdete jövõre csúszik, de miután találkozott a Forma-1 új vezérével, Chase Carey-vel, Szijjártó Péter szombaton ígéretet tett rá, hogy sor kerül a létesítmény megújítására.

Az F1-es csapatok megérkeztek a Hungaroringre

Gphírek2017.07.24, 19:23

Kimentünk, megnéztük a már épülõ paddockot. A pálya elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt szerint a jegyeladások 30 százalékkal jobban állnak az egy évvel ezelõttihez képest, és a Magyar Nagydíj jövõjét nem veszélyezteti, hogy a Forma-1 új kezekbe került.

A Hungaroringre szavaztak a csapatok, jövõre is lesz F1-teszt

Gphírek2017.07.19, 10:22

A két évközi gyakorlásból 2018-ban is a Hungaroringen rendezhetik az egyiket, miután a csapatok a magyar és a barcelonai helyszínre voksoltak.

A Hungaroring bemutatkozott az F1 új tulajdonosának

Gphírek2017.07.07, 23:08

Gyulay Zsolt és Chase Carey a három hét múlva esedékes Magyar Nagydíjról beszélgetett. Az új fõnökség már nagyon várja az egész mezõny körében népszerû budapesti hétvégét.

Ingyenes autósport-hétvége a Hungaroringen

Sport2017.06.27, 16:59

Részben az egykori World Series by Renault-rendezvények hangulatát megidézõ ingyenes hétvégét tartanak július 1-jén és 2-án a Hungaroringen. A Forma-Renault 2.0 Európa-kupa mezõnye mellett Mogyoródra látogat az ezúttal fõszereplõ International GT Open is, amely az egyik legkomolyabb GT3-as versenysorozat a legkülönfélébb túraautókkal.

A magyar srác, aki egyszerre lett nagykorú, nemzeti hõs és példakép

Sport2017.06.19, 05:04

Kettõs hazai futamgyõzelmet, igazi pezsgõfürdõt, elsõ helyet a bajnokságban kevesen kérnek maguknak tizennyolcadik születésnapjukra - és még kevesebben kapják meg. Tassi Attila hétvégén a M1RA versenyzõjeként a Hungaroringen egy kicsit mindannyiunk álmát valóra váltotta.

Egy 18 éves magyar fiú a Hungaroring új királya

Sport2017.06.18, 13:47

Dupla dobogóval ünnepelte meg Tassi Attila, hogy június 14-én nagykorú lett. Az alig 18 éves magyar versenyzõ mindkét futamot megnyerte a TCR International Series magyarországi hétvégéjén. 

Michelisz legyõzhetetlen a Hungaroringen

Sport2017.06.17, 19:02

Csapattulajdonosként ült autóba a TCR International Series magyarországi versenyén Michelisz Norbert, és ha már beugrott, meg is nyerte az idõmérõt, 1.52.740-es idõvel. 

Hét magyar kihívója lesz hétvégén Michelisznek

Sport2017.06.16, 18:06

Néhány héttel a túraautó-világbajnokság magyarországi fordulója után újabb csemegét kínál a hazai közönségnek a Hungaroring. A német túraautó-bajnokság, a DTM betétfutamaként rendezik meg a TCR International Series hatodik versenyhétvégéjét, a mezõny pedig tele lesz magyar versenyzõkkel.

Ettõl a körtõl Gagarinnak is fülig ért volna a szája

Gphírek2017.06.15, 20:28

Féktávon leszakadni akaró fej, centrifugába illõ oldalerõk, fülsüketítõ motorhang. Elõvettünk és leporoltunk egy tavaly elkallódott cikket az archívumból: ilyen, amikor egy 460 lóerõs, majdnem utcainak álcázott formaautóval kell túlélni egy kört a Hungaroringen a nemzetközi mezõny egyik fiatal sztárja mellett. Kedvcsináló a hétvégi DTM-hez.

Michelisz Norbert visszatér a Hungaroringre, de nem a WTCC mezõnyével

Sport2017.05.26, 15:06

Michelisz Norbert vendégpilótaként áll rajthoz a Hungaroringen mégpedig saját TCR csapatának egyik autójával. A verseny a június 16-18-i DTM-versenyhétvége egyik betétprogramjaként szerepel a programban.

Több tonnás monstrumok a Hungaroringen

Sport2017.05.17, 13:27

Harminc évvel a kamion Európa-bajnokság elsõ magyarországi futama után idén újra a mogyoródi pályán versenyeznek a sorozat több tonnás gépei.

Michelisz-dráma a Hungaroringen

Sport2017.05.14, 19:47

Parádés rajtja ellenére még csak pontot sem tudott szerezni hazai elsõ versenyén Michelisz Norbert. A fõfutamon tudott szépíteni, de nem sikerült felállnia a dobogóra.

Magyar siker és autótörés a Hungaroringen

Sport2017.05.14, 11:54

Eseménydús két versenyen van túl a túraautó Európa-bajnokság mezõnye Mogyoródon. Az ETCC elsõ futama kettõs magyar sikert hozott: a Zengõ Motorsport két versenyzõje, Szabó Zsolt és Nagy Norbert a második és a harmadik helyen végzett. A csapat harmadik pilótája, a mezõny egyetlen nõi tagja, György Anett kilencedik lett.

A hungaroringi WTCC második napja képekben

Sport2017.05.13, 20:37

Gyönyörû autók, esõben is kitartó szurkolók, technika és érzelmek - a WTCC második napja idén is tele volt emlékezetes pillanatokkal a Hungaroringen. Galériánkban a túraautó-világbajnokság és a túraautó Európa-bajnokság képeit is megtalálja. 

Kifogott a száraz pálya Micheliszen

Sport2017.05.13, 16:15

Csak a hatodik helyet szerezte meg Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság magyarországi fordulójának idõmérõjén. A gyári Honda magyar pilótája a WTCC vasárnapi nyitó futamán így az ötödik helyrõl indulhat, a fõfutamot pedig a hatodik helyrõl kezdheti meg.

Michelisz leiskolázta a mezõnyt a második szabadedzésen

Sport2017.05.13, 13:23

Szinte percrõl percre változott az idõjárás a Hungaroringen, a túraautó-világbajnokság második szabadedzésén is, de többnyire az esõ volt a meghatározó. A reggeli elsõ etapon még gondok voltak Michelisz Norbert gyári Hondájával, de délre sikerült hibátlan autót adni a magyar versenyzõ alá a szerelõcsapatnak.

Nem indult jól a hungaroringi hétvége a magyaroknak

Sport2017.05.13, 10:56

Nem kezdõdött túl jól a hungaroringi hétvége magyar szempontból a túraautó-világbajnokságon. A gyári Honda versenyzõje, Michelisz Norbert, és a Zengõ Motorsportos Nagy Dániel is mûszaki gondokkal küzdött a WTCC elsõ szabadedzésén.

Versenyzés helyett pályát takarított Michelisz Norbert

Sport2017.05.12, 20:12

Önkéntesnek álltak a túraautó-világbajnokság versenyzõi. A gyári Honda magyar pilótája, Michelisz Norbert és csapattársa, Tiago Monteiro, valamint az All-Inkl.com Münnich Motorsport versenyzõje, Rob Huff pályamunkásnak öltözött a Hungaroringen, hogy így tisztelegjen a sporfelügyelõk és pályabírók munkája elõtt. Az Origo azt is kiderítette, mit keresett egy hatalmas monster truck a belvárosban.

Michelisz megmutatja a tökéletes kört a Hungaroringen

Sport2017.05.12, 08:23

Michelisz Norbert úgy ismeri a Hungaroringet, hogy csukott szemmel is meg tudja rajzolni a pályavezetést. Az Origo olvasóinak most megmutatta, milyen egy tökéletes kör egy túraautóval a mogyoródi pályán. 

A Hungaroringrõl õrzi legkedvesebb emlékét Michelisz ellenfele

Sport2017.05.09, 10:32

Senki sem értette, hogy Rob Huff ilyen erõs év elõtt miért jött el a Hondától. Az Origónak azt mondta, azért váltott, mert a maga ura akart lenni. A túraautó-világbajnokság egyik legnépszerûbb versenyzõjének, hiába számít Michelisz Norbert egyik legnagyobb ellenfelének, itthon is hatalmas szurkolótábora van. Nem véletlenül, hiszen a WTCC 2012-es világbajnoka közvetlenségével és vidámságával mindenkit könnyen levesz a lábáról. Azzal meg pláne, hogy a Hungaroringrõl õrzi egyik legkedvesebb emlékét a telefonján. 

Füstfelhõ és égett gumi - A Nagy Futam 2017 képekben

Fotó2017.05.02, 08:50

Versenymotorok és versenykamionok, rali- és ralikrossz autók, túraautók és persze a legnagyobb durranás: Forma-1-es versenyautók verték fel Budapest csöndjét idén május elsején is. A már hagyományosnak mondható Nagy Futamon a Hungaroring szervezésében testközelbõl találkozhattak a nézõk az autósporttal. A Forma-1-es pilótákat a friss futamgyõztes Valteri Bottas, valamint Daniel Ricciardo képviselte. A német túraautó-bajnokságban szereplõ Timo Glock is Budapestre érkezett. A túraautó-világbajnokság magyar versenyzõje, Michelisz Norbert szinte egyenesen Monzából, legutóbbi WTCC-s futama helyszínérõl sietett a parádéra, amelynek legjobbb ...

Mennyire számít drágának egy jegy a Magyar Nagydíjra?

Gphírek2017.04.05, 14:14

A magyarok kedvezõ állóbérletét eltörölték, de a tribünbérlet olcsóbb lett, az idén Malajziával versenyzünk a legolcsóbb jegyek terén.

A Hungaroring is a biztonságos közlekedés mellett kampányol

Sport2017.03.31, 10:37

A biztonságos közlekedést népszerûsítõ kampányt indított a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az ORFK-val és a Hungaroring Sport Zrt.-vel közösen. Az ügy népszerûsítésében Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság magyar pilótája is részt vesz.

WTCC és bitang gyors Forma-1 - lesz izgalom idén a Hungaroringen

Sport2017.03.13, 12:56

Idén is nagy lesz a forgalom Mogyoródon: a túraautó-világbajnoksággal kezdõdnek, a kamion Eb-vel zárulnak a nyári programok, a legnagyobb durranás a Forma-1 lesz. Szavazhat, hogy ön szerint világbajnok lesz-e Michelisz Norbert.

Kalandpark és triatlonközpont: így újul meg a Hungaroring

Gphírek2017.02.06, 11:16

A Forma-1-es versenypályát az idén õsztõl kezdve három ütemben felújítják, de valószínûleg nem egészen úgy fog kinézni, ahogy a pár héttel ezelõtt megjelent koncepcióterven látható. Exkluzív videóval magyarázzuk el, milyenné válhat az ország legnagyobb sportlétesítménye.

Nyilvános F1-es teszt lesz a Hungaroringen

Gphírek2017.01.25, 16:28

A Magyar Nagydíj után is hazánkban marad a Forma-1 mezõnye. A pálya létezése óta elõször rendeznek csoportos tesztet a Hungaroringen a szezon közben.

Már be is írhatja a naptárába a magyar DTM-futamot

Sport2016.12.16, 19:04

Elkészült a német túraautó-bajnokság 2017-es versenynaptára, amelyben a Hungaroringen sorra kerülõ versenyhétvége június 16-18-án, vagyis a legendás Le Mans-i 24 órás viadallal egy idõben szerepel.

Nincs több olcsó állójegy a Magyar Nagydíjra

Gphírek2016.11.25, 14:10

A 2017-es versenyre az utóbbi években bevált klubrendszeren keresztül csak ülõhelyekre szóló belépõket lehet megvásárolni.

Jövõ õsszel kezdhetik a bontást a Hungaroringen

Gphírek2016.09.26, 21:11

A modernizáció elsõ ütemében a pálya külsõ oldalán lévõ létesítményeket cserélik ki. Remélik, hogy a munkálatokkal még a 2018-as versenyszezon elõtt végeznek, így egyetlen nemzetközi sporteseményt sem kell majd törölniük. A DTM-mel elégedettek voltak, a MotoGP-rõl viszont még nem tárgyalnak.

A bajnokok bajnoka nyert a Hungaroringen

Gphírek2016.09.25, 18:26

Az Audi Mattias Ekström vezetésével vasárnap, népes közönség elõtt újabb kettõs gyõzelmet aratott a DTM-ben, de nem lehetnek teljesen elégedettek, mert a bajnoki címért hajtó Mortara pontot sem szerzett. A BMW-s Wittmann 26 pontra növelte az elõnyét.

Szombaton tarolt az Audi a Hungaroringen

Gphírek2016.09.24, 17:54

Edoardo Mortara a pole-ból indulva rajt-cél gyõzelmet aratott a szombati futamon, és 14 pontra csökkentette a hátrányát Marco Wittmann mögött. A könnyebb autóval versenyzõ Audikat nem lehetett legyõzni a Hungaroringen, az elsõ 6 helyen õk értek célba.

Ricciardo összerakta a tökéletes F1-es pályát

Gphírek2016.09.23, 15:32

A Hungaroring egyik kanyarja is szerepel Daniel Ricciardo kedvenc pályaelemei között, a Red Bull versenyzõje ezeket gyúrta össze álmai helyszínévé. Sok klasszikus található a listán.

MotoGP-futam lehet a Hungaroringen

Sport2016.09.23, 12:43

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója mát tárgyal a gyorsaságimotoros-világbajnokság jogait birtokló Dornával.

A hétvégén DTM-bajnokot avathat a Hungaroring

Gphírek2016.09.21, 14:00

Két év után ismét Magyarországra látogat a világ egyik legerõsebb túraautó-bajnokságának mezõnye. A szériát azóta új szabályokkal frissítették fel, ezúttal két futamon is szoros küzdelmet vívhatnak egymással a BMW, az Audi és a Mercedes csapatai.

Titokban tesztelt a Hungaroringen az F1-es reménység

Gphírek2016.09.20, 12:56

Lance Stroll jövõre mutatkozhat be az F1-ben, elõtte privát tesztsorozatot bonyolít különbözõ pályákon világszerte. A múlt héten a Hungaroringen is rótta a köröket.

Megszállják a Hungaroringet a Volkswagenek

Auto2016.09.13, 14:23

Ünnepként készülnek a tulajdonosok az idei Volkswagen-találkozóra.

Harmadik lett a magyar kamionos a Hungaroringen

Sport2016.08.27, 20:09

A címvédõ Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzõje harmadik lett a kamion Európa-bajnokság magyarországi állomásának szombat délutáni második futamán, a Hungaroringen.

A kamion-Eb családi program is lehet

Sport2016.08.25, 12:55

Családi programokkal és kedvezõ jegyárakkal várják a szervezõk a nézõket a kamion Európa-bajnokság hétvégi, hungaroringi futamán.

Kiss Norbert most Mercedes kamionnal lenne Eb-gyõztes

Sport2016.08.24, 12:09

A tavalyi év sikereit követõen 2016. augusztus 27-28. között ismét a Hungaroringen szurkolhatunk Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzõnknek, aki már nem magyar csapattal, egy Mercedes volánjánál készül a versenyre. 

5 milliárd forintból kezdik meg a Hungaroring felújítását

Gphírek2016.07.23, 15:43

2017 õszén kezdhetik el az 1986-ban épült versenypálya modernizációját, amely három-négy évig tarthat.

Felkészült a BKK a Forma-1-es Magyar Nagydíjra

Itthon2016.07.22, 08:28

Hosszabb szerelvényeket indítanak a hétvégén a gödöllõi HÉV-vonalon.

Képgaléria: Így készülõdnek az F1-es csapatok a Magyar Nagydíjra

Gphírek2016.07.21, 13:35

Már állnak a motorhome-ok, kipakoltak a garázsokban, és a pilóták elkezdték bejárni a pályát csütörtök délelõtt. Exkluzív képek a Hungaroringtõl.

Kanyar kanyar hátán? A Hungaroring nem lett volna ilyen

Gphírek2016.07.20, 19:24

A Magyar Nagydíj otthona nem is olyan régen még az új pályák közé tartozott, de elröppent harminc év, és ma már a Forma-1 nagy klasszikusai között emlegetik. Miért lett pont ilyen, és mennyire volt nehéz a Kádár-korszakban felépíteni a kapitalizmus megtestesítõjének tartott sport egyik templomát? A tervezõvel, Gulácsi Ferenccel beszélgettünk.

A Mercedes tart a Red Bulltól a Hungaroringen

Gphírek2016.07.18, 15:00

Wolff szerint az ellenfelüknek kedvez a versenynaptár egyetlen olyan pályája, ahol nekik még nem sikerült nyerniük a turbókorszakban. Hamilton viszont úgy érzi, illik a vezetési stílusához.

Könnyebb lesz találkozni az F1-es pilótákkal a Hungaroringen

Gphírek2016.07.15, 12:33

A Magyar Nagydíj szombatján és vasárnapján két órára vörös szõnyeget terítenek le a pálya fõbejárata elé, a versenyzõk és a csapatfõnökök azon mennek végig. Csütörtökön megrendezik a szokásos bokszlátogatást is.

Bevállalósak lesznek az F1-es csapatok a Hungaroringen

Gphírek2016.07.12, 11:59

Tényleg megdõlhet a körrekord az F1-es Magyar Nagydíjon, mivel az újraaszfaltozott pályán a csapatok lágy, sõt szuperlágy gumikkal lépnek majd pályára. A közepes nem kell nekik.

Betett a foci Eb a Forma-1-nek

Gazdaság2016.07.12, 07:12

A tavalyinál idõarányosan 8-10 százalékkal kevesebb jegy kelt el eddig a jövõ hétvégi mogyoródi Forma-1 futamra.

A körrekordot fogja ostromolni az F1 a Hungaroringen

Gphírek2016.07.06, 12:51

A WTCC-ben és betétfutamain jelentõsen jobb idõk születtek a korábbinál, a Pirelli elképzelhetõnek tartja, hogy a Magyar Nagydíjon az új, "agresszív" aszfaltnak köszönhetõen megdõl az abszolút pályacsúcs is. A hõség gondokat okozhat.

Marenec Fruzsina durva kihívásra vállalkozott

Life.hu2016.07.05, 10:20

A mûsorvezetõnek életveszélyes kalandban volt része, a bátorságát és a vagányságát tesztelhette.

Cinthya Dictator életveszélyes kalandra vállalkozott

Life.hu2016.06.30, 14:37

Varga Viktor örök szerelme, a Hungaroringen pattant egy brutál gyors kocsiba és mutatta meg milyen, amikor igazán beindul.

Michelisz mellett ülve önnek is liftezne a gyomra

Auto2016.06.16, 19:10

Igen, négyféle Civic Type R-rel átzúzni a Hungaroring kerékvetõin pont olyan jó móka, mint amilyennek hangzik, de egyben rá is ébreszti a földi halandót, hogy miért nem õ ül a WTCC-s Hondában.

Nem is hinnéd, ki vitte el egy körre ÉNB Joe-t

Life.hu2016.06.07, 15:34

Világi Péter, a Sztár Gokart mûsorvezetõje autóztatta meg a Hungaroringen ÉNB Joe-t, aki a száguldás nagy szerelmese.

Üzletileg kihagyott ziccer a Magyar Nagydíj

Gphírek2017.12.05, 22:56

Elõadást tartott a BME-n a bahreini F1-es pálya korábbi igazgatója, Martin Whitaker, akit megkérdeztünk a sport jövõjével kapcsolatos véleményérõl, és megtudtuk, hogyan érhetné meg jobban az országnak a verseny megrendezése. 

Verekedésért eltiltottak egy pilótát a Hungaroringen

Gphírek2016.04.23, 14:44

A Force India orosz fejlesztõpilótája, Nyikita Mazepin nem indulhat az elsõ Forma-3-as versenyen, miután többször is megütötte egyik ellenfelét, Callum Ilottot a második szabadedzés után.

Az F1-esek különösen örülni fognak az újraaszfaltozott Hungaroringnek

Gphírek2018.03.04, 23:45

A Citroën WTCC-pilótái, José María López és Yvan Muller elismerõen nyilatkozott a Hungaroring megújult aszfaltcsíkjáról, amelyet az argentin pilóta szerint az F1-es mezõny is értékelni fog. Mindkettejük jövõje ködbe burkolózik a francia gyártó ralivilágbajnoki tervei miatt.

Meglesz-e Michelisz harmadik hungaroringi gyõzelme? - WTCC elõzetes

Gphírek2016.04.20, 18:28

A túraautó-világbajnokság mezõnye a hétvégén már a hatodik alkalommal méri össze az erejét a Hungaroringen, de a nézõk az idén számos újdonsággal találkozhatnak. A versenyhétvége programja megváltozott, Michelisz Norbert a gyári Honda színeiben bizonyíthat, és remélhetõleg az ismét fiatal magyarokat szerzõdtetõ Zengõ csapatot is viszontláthatjuk.

Kipróbáltuk az újraaszfaltozott Hungaroringet

Gphírek2016.04.15, 18:18

Az új burkolat sötét, úgyhogy szívni fogja magába a meleget, viszont bársonyosan sima: többé nem dobálja majd a versenyautókat, és a kerékvetõkön is könnyebb lesz átszáguldani.

Állami milliárdokból újítják fel a Hungaroringet

Gphírek2016.04.14, 17:46

A pálya a nemrég befejezett újraaszfaltozást önerõbõl oldotta meg, de a létesítmény átfogó modernizációra szorul, amelyhez a kormány a 2017-es költségvetésbõl „jelentõs összeget” különített el.

Megtartották a pályainspekciót az újraaszfaltozott Hungaroringen

Gphírek2016.04.08, 15:58

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elégedett volt az elvégzett változtatásokkal.

Tömegeket vonzott az elsõ magyar drónbajnokság

Techbázis2016.04.04, 13:40

A jó idõ hatására nagy tömegeket vonzott Velencére az elsõ magyar drónbajnokság. Habár a robotkopterek szabályozása még várat magára, a verseny jó példa volt rá, hogyan lehet legálisan reptetni a gépeket. A hangulat olyan volt, mint egy mini Red Bull Race-n.

A hétvégén befejezik a Hungaroring újraaszfaltozását

Gphírek2016.03.10, 13:09

A pálya felére tavaly új burkolat került, március elején megkezdték a munkálatokat a másik felén is. Várhatóan már pénteken végezni fognak.

Kilinccsel elõre forgunk, Michelisz Norbi figyel

Auto2016.01.02, 16:31

Egy vezetéstechnikai tréning alapjáraton is hasznos, hát még, ha az ország kedvenc autóversenyzõje adja hozzá a tanácsokat. Kipróbáltuk, mit lehet megtanulni egy életre alig három óra alatt a biztonságos közlekedésrõl. Norbi nem kertel: a legszívesebben kötelezõvé is tenné a jogsiszerzéshez.

WRC-autó is indul a Hungaroringen

Sport2015.12.14, 18:49

WRC-autó is részt vesz az idei, immár 17. alkalommal szervezett Szilveszter-ralin a Hungaroringen, amely az elsõ verseny lesz a pálya felújításának megkezdése óta.

Elkészült a Magyar Nagydíj szerzõdése 2026-ig

Gphírek2015.12.08, 17:56

Gyulay Zsolt szerint már csak alá kell írni, a hosszabbítás formalitás. Közben a Hungaroring felét újraaszfaltozták, a többit tavasszal fejezik be.

Minden magyar ad 15 ezer forintot Bernie Ecclestone-nak

Gazdaság2015.12.03, 14:24

Megjelent a kormányrendelet, amiben a kabinet biztosítja a hungaroringi Forma-1-es futam finanszírozását 2026-ig. Összesen körülbelül 150 milliárd forint lesz a számla.

Újabb öt évre biztosítva van a Magyar Nagydíj jogdíja

Gphírek2015.12.02, 21:54

Az állami költségvetésbe 2026-ig betervezték. A pálya jelenlegi szerzõdése csak 2021-ig szól, de már régóta szeretnék meghosszabbítani.

A DTM jövõre visszatér a Hungaroringre

Gphírek2015.12.01, 10:54

A mogyoródi pálya egy év kihagyás után újra bekerült a német sorozat versenynaptárába.

A magyar sportbírókat választották a legjobbnak a világon

Gphírek2015.11.19, 17:06

Az FIA rangos sportszakmai kitüntetéssel ismerte el a Hungaroring posztos és gyorsbeavatkozó bíróinak hagyományosan kitûnõ munkáját. A stáb külföldi versenyeken is gyakran vendégszerepel.

Ilyen madártávlatból a Hungaroring felújítása

Gphírek2015.11.12, 19:45

A kivitelezõ jó úton halad afelé, hogy még az idén befejezze a pálya újraaszfaltozását. Itt tartanak a munkálatok most.

Sporttörténelmet írt Kiss Norbert a Hungaroringen

Auto2015.09.06, 23:50

Európa-bajnok pilótánk, Kiss Norbert jelentõsen növelte elõnyét a Kamion EB pontvadászatában, miután remek teljesítménnyel két gyõzelmet, és további két dobogós helyet szerzett a versenysorozat hazai fordulóján. Ilyen eredményt még nem ért el hazai versenyzõ a Hungaroringen.

Itthon igázta le Európát Kiss Norbert

Archívum2015.09.06, 18:15

Kiss Norbert volt messze a leggyorsabb versenyzõ a Kamion EB hungaroringi hétvégéjén, aminek köszönhetõen jelentõsen növelte elõnyét a világbajnoki pontversenyben riválisaival szemben.

Kiss Norbert ledózerolja a mezõnyt a Hungaroringen

Sport2015.09.06, 14:49

A címvédõ Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája a szombati után a vasárnap délelõtti idõmérõ edzést is megnyerte a kamion Európa-bajnokság Hungaroringen zajló versenyhétvégéjén.

Kiss Norbert gyõzelmével támadt fel a magyar kamionverseny

Auto2015.09.06, 01:31

Negyedszázad után ismét kamionversenyt rendeznek a Hungaroringen, már a borús szombati napon is sokan kíváncsiak voltak az Európa-bajnoki címvédõ, Kiss Norbert szereplésére. Az OXXO Truck Race Team versenyzõje nem volt hálátlan, gyõzelemmel kezdte a hétvégét.

Hungaroringes baleset: áthajtott ellenfele fején a motorversenyzõ

Life.hu2015.08.11, 09:54

Sokkoló részletek derültek ki a múlt hétvégén rendezett Alpok-Adria kupa tragédiájáról: a szörnyethalt Berto Camlek esését követõen már sajnos nem tudta kikerülni versenytársa, ezért keresztülhajtott rajta.

Tragikus baleset a Hungaroringen: meghalt egy versenyzõ

Life.hu2015.08.10, 10:20

Versenybalesetben életét vesztette Berto Camlek a gyorsasági motoros Alpok-Adria bajnokság hétvégi, hungaroringi viadalán - közölte az MTI.

Halálos motorosbaleset a Hungaroringen

Sport2015.08.10, 08:15

Versenybalesetben életét vesztette Berto Camlek a gyorsasági motoros Alpok-Adria bajnokság hétvégi, Hungaroringen rendezett viadalán.

Tényleg Ecclestone rajzolta le egy szalvétára a Hungaroringet?

Gphírek2015.08.09, 16:46

1985-ben a politika és a szocialista gazdaságra jellemzõ viszonyok is nehezítették a nagy szenzációnak számító magyar Forma-1-es pálya építését. De miért éppen Mogyoródra került, és igaz-e, hogy Ayrton Senna elsõ pole-köre gyorsabb volt, mint amit elõzõleg lehetségesnek tartottak rajta? A Hungaroring fõtervezõjével, Papp Istvánnal beszélgettünk.

Megemelhetik a Hungaroring zajkorlátját

Gphírek2018.03.04, 17:58

Nemzetgazdasági szempontból elõnyös a licenccel mûködõ versenypályák tevékenysége, ezért a Földmûvelésügyi Minisztérium megemelné a létesítményekre érvényes zajkorlátokat. A döntés 17 ezer embert érinthet közvetlenül, elutasítása a Hungaroring fenntarthatatlanságát eredményezné.