Hongkong
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csőbombát találtak a rendőrök a hongkongi tüntetők egyik bázisán
Csőbombát találtak és semmisítettek meg egy lakás átkutatásakor a rendőrök Hongkongban; négy embert őrizetbe vettek, akiket azzal gyanúsítanak, hogy robbanószert állítottak elő - tudatták szerdán a helyi hatóságok.
- címkék:
- Hongkong
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter: Hongkong remek lehetőségeket kínál a magyar vállalatoknak
A prémium termékeket és szolgáltatásokat nyújtó magyar vállalatoknak remek üzleti és kereskedelmi lehetőségeket kínál Hongkong - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, miután megbeszéléseket folytatott a többi között a hongkongi kormányzóval, valamint a kereskedelmi és gazdaságfejlesztési, illetve a pénzügyminiszterrel is. Hozzátette, Hongkongban különösen nagyra értékelik azt a józan észre alapuló magyar külpolitikát, amely immár Magyarország negyedik legnagyobb ázsiai partnere.
Szijjártó Péter: Tíz év alatt Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedésben
Amikor a kormány 2010-ben hivatalba lépett, Magyarország a gazdasági csőd szélén, az európai uniós tagállamok sorában pedig az utolsó helyen állt a gazdasági növekedés üteme szempontjából. A tavalyi év végére azonban felkapaszkodott az első helyre - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Hongkongban, a hétfői Ázsiai Pénzügyi Fórumon.
Folytatódnak a hongkongi tüntetések: négyszáz embert vettek őrizetbe
Az eddigieknél is többen vonulhattak utcára Hongkongban szerda kora délután, ahol még mindig tartanak a megmozdulások az azóta visszavont kiadatási törvény és az azzal összefüggésbe hozható egyéb intézkedések ellen. A tüntetők most a HSBC bank egyik helyi fiókját vették célba, mivel a bank rendőrségi határozatra befagyasztotta egy, még a 2016-os hongkongi tüntetések résztvevői számára nyitott számláját. Az év első megmozdulásán legalább négyszáz embert vettek őrizetbe.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Ismét összecsapások voltak a tüntetők és a rendőrök között Hongkongban
Ismét összecsapások voltak Hongkongban kedden a kormányellenes tüntetők és a rendőrök között.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- összecsapás
- Címkefelhő »
Ezrek vonultak utcára csütörtök este Hongkongban
Ezrek vonultak utcára csütörtök este Hongkongban annak alkalmából, hogy fél év telt el a demokráciapárti tüntetéshullám június 12-i kezdete óta.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Házi készítésű bombákat találtak egy hongkongi iskolában
A rendőrség szerint a két használatra kész bombával nem a középiskolát akarták felrobbantani, ott csak tárolták.
- címkék:
- Hongkong
- bomba
- Címkefelhő »
Kiderült, melyik várost látogatják a legtöbben
Továbbra is ázsiai metropoliszok dominálják azt a listát, amely a világ városait vetette össze az oda érkező külföldiek száma alapján.
Megint eldurvult egy békésnek induló tüntetés Hongkongban
Több összecsapás is történt a rendőrök és a kormányellenes tüntetők között az éjszakába nyúló hongkongi megmozdulásokon, miután közel két hét viszonylagos nyugalmat követően vasárnap újra tízezrek vonultak utcára - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán.
- címkék:
- Hongkong
- Címkefelhő »
Kína súlyos beavatkozásnak minősíti az amerikai döntést Hongkongról
Kína azonnal belügyeibe való súlyos beavatkozásnak minősítette, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt.
- címkék:
- Trump
- Kína
- Hongkong
- Címkefelhő »
Trump aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt
Donald Trump amerikai elnök aláírta szerdán a hongkongi tüntetőket támogató törvényt annak ellenére, hogy Kína erőteljesen tiltakozott ez ellen.
- címkék:
- Trump
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Jól kezdett a hongkongi tőzsdén az Alibaba
A kínai e-kereskedelmi óriás részvénye 8 százalékot emelkedett kedden Hongkongban, a tőzsdei bevezetés első napján. Ez pedig igen kedvező nyitánynak számít, tekintve hogy a városállam éppen hónapok óta tartó tüntetések miatt forrong.
- címkék:
- Hongkong
- tőzsde
- befektetés
- részvény
- Alibaba
- Címkefelhő »
Összeomlott a világ legjobban teljesítő részvénye
Lényegében egy szempillantás alatt eltűnt a világ legjobban teljesítő részvényének teljes értéke. A márványbányászatban utazó kínai vállalat teljesítménye azonban eddig is igen homályos volt, de az izgalmakat csak tovább fokozta a mostani összeomlás.
- címkék:
- Hongkong
- tőzsde
- részvény
- márvány
- Címkefelhő »
Tüntetések Hongkongban: Kína visszaüzent az Egyesült Államoknak
Kína nem fogja hagyni, hogy bárki megingassa Hongkong stabil fejlődését, illetve az "egy ország, két rendszer" elvét - foglalt állást csütörtökön kiadott közleményében Vang Ji kínai külügyminiszter.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- tüntetések
- Címkefelhő »
Rekord üzletre készül Hongkongban az Alibaba
Az idei év eddigi legnagyobb részvénykibocsátására készül a kínai Alibaba Hongkongban. Most pedig a befektetők közelebbi képet is kaphatnak az üzletről, mivel egyes források szerint megvan, milyen áron dobják majd piacra a részvényeket.
- címkék:
- Hongkong
- befektetés
- részvény
- Alibaba
- Címkefelhő »
Körülbelül százan maradtak a hongongi műszaki egyetem kampuszán
Csaknem száz ember maradt továbbra is a Hongkongi Műszaki Egyetem kampuszán, ahol immár két napja tart a rendőrök és a tüntetők között kialakult patthelyzet - számolt be kedden internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
- címkék:
- Hongkong
- Címkefelhő »
Éles lőszer bevetését fontolgatja a hongkongi rendőrség
A hongkongi rendőrség hétfőn bejelentette, hogy éles lőszer bevetését fontolgatja, miután a kormányellenes tüntetők is "halálos fegyvert" használtak vele szemben.
- címkék:
- Hongkong
- Címkefelhő »
Indul az Alibaba-részvények jegyzése Hongkongban
Részvénykibocsátást kezdeményezett a hongkongi tőzsdén az Alibaba Group Holding kínai internetes kiskereskedelmi portál.
- címkék:
- Hongkong
- részvény
- Alibaba
- Címkefelhő »
Szinte összeomlott a hongkongi közlekedés, még sincs tanítási szünet
A harmadik egymást követő napon bénították szerdán a közlekedést több helyen Hongkongban a kormányellenes tüntetők, akik ezzel kívánják megtörni a várost irányító kormányzatot.
- címkék:
- Hongkong
- Címkefelhő »
November végére időzítették a hongkongi szuperüzletet
November utolsó hetére tervezi az Alibaba a hongkongi részvénykibocsátását – értesült a Reuters. A részvénykibocsátás 10-15 milliárd dolláros tőkeemelést jelenthet a kínai technológiai óriásnak.
Megkéseltek egy Peking-barát hongkongi képviselőt - videó
Megkéseltek választási kampánykörútján szerdán Hongkongban egy Peking-barát képviselőt, a politikus könnyebben megsebesült, a támadót őrizetbe vették - közölte a helyi rendőrség. A merényletről készült videófelvételt csak erős idegzetű olvasóinkanak ajánljuk!
- címkék:
- Peking
- Hongkong
- késelés
- Címkefelhő »
Itt úgy tud reggelizni, mint Audrey Hepburn
Tényleg létezik az Álom luxuskivitelben, azaz a Breakfast at Tiffany's. Ugyanis éppen az ikonikus film alapján a Tiffany ékszerlánc újabb éttermet nyitott hongkongi luxusékszerboltjában – írja a CNBC.
Megint összecsaptak a tüntetők és a rendőrök Hongkongban
Újabb összecsapások törtek ki csütörtökön Hongkong központi kerületében, ahol több száz, maszkot viselő ember tüntettet, kihasználva halloween ünnepét, hogy megkerülje a helyi kormányzat döntését, amely szerint tilos az arc eltakarása a tiltakozásokon.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Hongkongban nyílt meg a világ első Monopoly múzeuma
- címkék:
- Hongkong
- múzeum
- Monopoly
- társasjáték
- Címkefelhő »
Kína le akarja váltani a hongkongi főkormányzót
Peking le akarja váltani Carrie Lam hongkongi főkormányzót, aki tehetetlennek bizonyult a hónapok óta tartó, egyre erőszakosabb tüntetésekkel szemben.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Kiszabadult a börtönből az a férfi, aki miatt a kiadatási törvény módosítását javasolták Hongkongban
Kiszabadult a börtönből Hongkongban az a gyilkossággal vádolt férfi szerdán, akinek ügye miatt a kormányzat a kiadatási törvény módosítását javasolta, ami elindította az öt hónapja tartó tüntetéshullámot.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- törvénymódosítás
- Címkefelhő »
Eldurvult a vasárnapi engedély nélküli tüntetés Hongkongban
Ezrek vonultak utcára Hongkongban vasárnap a rendőrségi tiltás ellenére, az esemény pedig már délután erőszakossá vált, miután a tiltakozók Molotov-koktélokat dobáltak, a rendőrök pedig könnygázt vetettek be ellenük - derül ki a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap internetes oldalán megjelent közvetítésből.
- címkék:
- Hongkong
- Címkefelhő »
Csaknem agyonverték a hongkongi tüntetések egyik vezetőjét
Újabb erőszakos támadás áldozatává vált az elmúlt hónapok legnagyobb létszámú megmozdulásait szervező csoport egyik vezetője szerdán késő este Hongkongban - számolt be internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
- címkék:
- Hongkong
- Címkefelhő »
A hegyekből érkező sárkányok miatt lyukasak a hongkongi épületek
Hongkong modern építészetét jelentősen befolyásolja az ősi kínai életfelfogás, a feng shui, amely napjainkban a nyugati társadalmakban is egyre divatosabb. Az épületekre például hatalmas lyukakat terveznek, amelyeket sárkánykapuknak hívnak. A hiedelem szerint ugyanis a hegyekből érkező sárkányok ezeken a kapukon repülnek át, miközben a vízhez tartanak. És ha útjukat elállnák a felhőkarcolók, az bizony balszerencsét hozna a városállam lakóira. A feng shui különös jelentőséggel bír elsősorban a bankszékházak és pénzintézekek tervezésénél, ahol a főbb szempontok között szerepel a balszerencse elhárítása és természetesen a pénz bevonzása.
Ezekben a városokban élnek a szupergazdagok
A világ leggazdagabbjainak közel 20 százaléka a Föld mindössze 10 városában él. Ráadásul a tavalyi top10-es listán szereplő városok közül csupán egy olyan volt, ahol csökkent a számuk, a többiben mind növekedés volt tapasztalható – derül ki egy friss jelentésből.
- címkék:
- USA
- Európa
- New York
- Hongkong
- vagyon
- szupergazdag
- város
- Címkefelhő »
Hongkong mégsem vásárolja fel a londoni tőzsdét
Kedden jelentette be a hongkongi tőzsde, hogy lemondta 39 milliárd dolláros kéretlen vételi ajánlatát a londoni tőzsdére, mivel a London Stock Exchange (LSE) vezetőségét nem győzte meg az ajánlat – írja a CNBC.
- címkék:
- London
- Hongkong
- tőzsde
- felvásárlás
- Címkefelhő »
Nébih: Ismét szállítható friss sertéshús Szerbiába
Több mint egy éves tárgyalássorozat eredményeként Szerbia ismét megnyitotta piacát a magyar friss sertéshús előtt - írta honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Teljesen leállt a hongkongi metró a tüntetések miatt
A kormányzatellenes tüntetések során a tömegközlekedési eszközökben keletkezett károk miatt felfüggesztette szolgáltatását szombaton a hongkongi metró (MTR).
- címkék:
- Hongkong
- metró
- leállás
- Címkefelhő »
Milliárdokat vittek át Hongongból Szingapúrba a tüntetések miatt
Ahogy hosszú hetek óta tartanak a tüntetések Hongkongban, mára a tőke is érezhetően elkezdett menekülni. A Goldman Sachs elemzése szerint 3-4 milliárd dollár költözött át csak Szingapúrba a városállamból.
- címkék:
- Hongkong
- Szingapúr
- dollár
- befektetés
- tőke
- Címkefelhő »
Éles lövedékkel lőttek tüntetőkre Hongkongban
Éles lövedékkel megsebesítettek Hongkongban egy tüntetőt a rendőrök a keddi demonstráción - jelentette a South China Morning Post.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Összecsaptak a rendőrök és a tüntetők Hongkongban
Ismét összecsaptak egymással a rendőrök és a tüntetők vasárnap Hongkongban, a biztonságiak könnygázt és vízágyút is bevetettek a tömeg feloszlatására - írta a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap internetes oldalán.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- vízágyú
- Címkefelhő »
Tüntető tömegek emlékeznek meg az "esernyős forradalomról" Hongkongban
Ezrek gyűltek össze szombaton Hongkongban, hogy megemlékezzenek a demokratikus reformokért öt évvel korábban indított "esernyős forradalom" kezdetéről.
Elég nagy bajban van Hongkong
A hongkongi kormány megpróbált segítséget kérni komoly PR cégektől megtépázott hírnevének helyreállítása érdekében, mert azt erősen rombolják a hetek óta tartó kormányellenes tüntetések. Ám egyik cég sem vállalta a felkérést.
- címkék:
- Carrie Lam
- Hongkong
- imázskampány
- Címkefelhő »
Hongkongban is tőzsdére készül a világ legnagyobb sörgyártója
A jelenlegi tervek szerint 5 milliárd dollárnyi tőkét vonna be a világ legnagyobb sörgyártója a hongkongi részvénykibocsátással. Az AB InBev azonban ezzel igen jelentősen módosított korábbi elképzelésén, viszont még így is ez lenne az év eddigi második legnagyobb részvénypiaci tőkeemelése.
Már nem Hongkongé a világ legdrágább ingatlanpiaca
Évekig tartó folyamatos árszínvonal emelkedés után, a legutolsó adatok szerint a kínai Sencsen városa maga mögé utasította Hongkongot a világ legdrágább ingatlanpiacainak listáján. A kínai Szilícium-völgy egyik legfontosabb településéről azt pletykálják, hogy az árak elszabadulása végső soron illeszkedik Peking mestertervébe: az Asia Times szerint ugyanis Kína Hongkong helyett Sencsent tenné meg a régió központjává, olyan metropolisszá fejlesztve azt, hogy jelentősége csak San Franciscóval és Tokióval lenne összemérhető.
A Fitch után a Moody's is leminősítette Hongkongot
Az eddigi stabilról a leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Hongkong hosszútávú adósbesorolásának a kilátását a Moody's hétfőn – közölte a Financial Times.
- címkék:
- Hongkong
- adósbesorolás
- Moodys
- Címkefelhő »
Alaposan megtépázta a hongkongi turizmus bevételeit a tüntetéshullám
Hatalmas csökkenést szenvedett el augusztusban a hongkongi turizmus, elsősorban a kitartó tüntetéshullám miatt. A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a tavalyi évhez képest 40 százalékkal csökkent a beutazók száma.
- címkék:
- Hongkong
- turizmus
- utazás
- szálloda
- Címkefelhő »
Több ezer diák tüntetett élőlánccal Hongkongban
A legtöbb diáknak a tanárai, sokaknak pedig a szülei nem engedték, hogy hétfőn Hongkongban élőlánccal hívják fel a kormányzat figyelmét a tüntetők követeléseire. A szigorú feltételek mellett is 120 iskolában szervezett akciót a diákok sztrájkszövetsége.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
A Fitch lerontotta Hongkong adósbesorolását
Egy fokozattal rontotta Hongkong adósi besorolását a Fitch Ratings, ami azonban még így is a felső kategóriájú osztályzatban maradt.
Angela Merkel a hongkongi válság békés megoldására szólította fel Kínát
Angela Merkel német kancellár pénteken Kínába látogatott, ahol szóba kerültek az elmúlt hetek hongkongi tüntetései is. Merkel azt mondta, Pekingnek tiszteletben kell tartania a hongkongi tüntetők követeléseit, Li Ko-csiang kínai miniszterelnök erre válaszul azt mondta a pekingi kormány, védelmezi az egy ország, két rendszer elvét.
- címkék:
- Angela Merkel
- Kína
- Hongkong
- Címkefelhő »
Tüntetések Hongkongban: visszavonják a kiadatási törvénytervezetet
A hongkongi főkormányzó, Carrie Lam szerdán visszavonja a vitatott kiadatási törvénytervezetet - erősítette meg egy kormányilletékes az erről szóló sajtóértesüléseket.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Több száz hongkongi diák bojkottálta a tanítást
Hongkongi egyetemi hallgatók és iskolások százai bojkottálták a tanítást hétfőn, a tanév első napján, csatlakozva a hónapok óta tartó ellenzéki tüntetésekhez.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Könnygázt vetett be a hongkongi rendőrség tüntetők ellen
Könnygázt és vízágyúkat vetett be a hongkongi rendőrség tüntetők egyes csoportjai ellen szombaton fontos közintézmények előtt.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Betiltotta a hongkongi rendőrség a szombatra tervezett demokráciapárti tüntetést
A hongkongi rendőrség betiltotta az elmúlt hónapok legnagyobb létszámú megmozdulásait szervező csoport szombatra tervezett demonstrációját - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán csütörtökön megjelent cikkben. A SCMP tudósítása szerint alig néhány órával az után, hogy a demonstrációt szervező Civil Human Rights Frontot értesítették a döntésről, a szervezet egyik vezetőjére álarcot viselő férfiak támadtak rá baseballütőkkel.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- tüntetés
- demokrácia
- betiltás
- Címkefelhő »
Egy rendőr figyelmeztető lövést adott le a hongkongi tüntetéseken
A tiltakozók botokkal és rudakkal támadtak rájuk.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Őrizetbe vettek 29 tüntetőt Hongkongban
A hongkongi rendőrség 29 tüntetőt vett őrizetbe szombat este a legutóbbi kormányellenes demonstráció feloszlatása során - jelentették a hatóságok vasárnap.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Könnygázzal oszlatta szét a rendőrség a hongkongi tüntetőket
Könnygázzal oszlatta szét a hongkongi rendőrség a kormányellenes tüntetőket, akik egy rendőrőrs közelében emeltek barikádot szombaton, gyújtópalackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Máris megvan a hongkongi tüntetések újabb negatív hatása
Tíz százalékos repülőjegy foglalás-csökkenésről számolt be az ausztrál Qantas légitársaság vezérigazgatója a Hongkongba induló járatoknál – írja a CNBC.
- címkék:
- Hongkong
- repülés
- tüntetés
- Qantas
- Címkefelhő »
A hongkongi tüntetések miatt nem lép tőzsdére az Alibaba
Elhalasztja a hongkongi tőzsdére lépését a legnagyobb kínai e-kereskedelmi vállalatnak számító Alibaba. A 15 milliárdos üzlet csúszását a vállalat a helyi politikai bizonytalansággal indokolta.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- tőzsde
- Alibaba
- Címkefelhő »
Ennyibe kerültek eddig a hongkongi tüntetések
A Refinitiv adatai szerint április óta mintegy 446 milliárd hongkongi dollárral csökkent a városállam kilenc legnagyobb ingatlanvállalatának piaci értéke.
- címkék:
- Hongkong
- sztrájk
- ingatlanfejlesztő
- Címkefelhő »
Bocsánatot kért a Versace, mert nála önálló ország lett Hongkong és Makaó
A Versace olyan pólókat hozott forgalomba, amelyeken a különleges kínai közigazgatási területeket önálló államként tüntették fel. Donatella Versace személyesen kért elnézést, egy kínai színésznő, a helyi modelljük pedig megszakította kapcsolatát a márkával a hibás feliratok miatt.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- Makao
- Versace
- Címkefelhő »
Bírósági határozat korlátozza a hongkongi tüntetéseket
Bírósági határozattal próbálja korlátozni a működését megbénító tüntetést a hongkongi nemzetközi repülőtér, ahol több száz járatot töröltek az elmúlt két napban - írta internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Rohamrendőrök csaptak össze a tüntetőkkel a hongkongi repülőtéren
Rohamrendőrök hatoltak be helyi idő szerint kedd este a hongkongi nemzetközi repülőtérre, és összecsaptak az ott ülősztrájkot folytató tüntetőkkel. A tiltakozók számos rendőrségi jármű útját elzárták, mire a rohamrendőrök behatoltak a repülőtér területére, ahol paprikaspray-t is bevetettek.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Lassan a turizmust is tönkreteszi a hongkongi tüntetéshullám
Már a hongkongi turisztikai szektor is megérezte a hatásait a több mint két hónapja tartó tüntetéssorozatnak. A helyzet olyannyira súlyos az iparágban, hogy már a Disneyland sincs biztonságban.
Több száz repülőjáratot töröltek kedden is Hongkongban
Több mint háromszáz járatot törölt a hongkongi nemzetközi repülőtér vezetése helyi idő szerint kedden reggel, miután a légikikötőben ötödik napja ülőtüntetés zajlik - jelentette internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
- címkék:
- Hongkong
- Címkefelhő »
Lezárták a hongkongi repülőteret
Ülősztrájk volt a hongkongi reptéren, a rendőri erőszak ellen tiltakoznak a tüntetők. Eredetileg a kiadatási törvény végleges felfüggesztése ellen demonstráltak. Hétfőn a repteret lezárták.
- címkék:
- Hongkong
- tüntetés
- repülőtér
- Címkefelhő »
Nem életbiztosítás most Hongkongban milliomosnak lenni
Igen kockázatos manapság milliomosnak lenni Hongkongban. Legalábbis ha a vagyon megőrzéséről van szó. Egy friss felmérés szerint ugyanis a világon sehol nem zuhant akkorát a szupergazdagok vagyona tavaly, mint az ázsiai városállamban.
Folytatódtak a tüntetések Hongkongban
Hongkongiak tízezrei tiltakoztak a növekvő kínai befolyás ellen szombaton, a demokráciapárti tüntetők egy csoportja leszedett rúdjáról egy kínai zászlót és a Viktória-kikötőnél vízbe dobta azt.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Hongkongban ismét összecsaptak tüntetők a rendőrökkel
Ismét összecsaptak a tüntetők és a rendőrök kedd este Hongkongban. Az újabb összecsapásokra azt követően került sor, hogy ismertté vált, hogy a vasárnapi tiltakozó megmozdulásokon őrizetbe vett több tüntető ellen ellen vádat emelnek lázadás címén.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Tömegével mehetnek a kínai cégek Hongkongba
A kínai cégek hosszú éveken keresztül az USA-ban dobták tőzsdére a részvényeiket, és nem Kínában vagy Hongkongban. Most azonban az Alibaba Hongkongot választotta egy részvénykibocsátáshoz, és részben a kereskedelmi háború miatt számos más kínai vállalat is követheti a példáját.
- címkék:
- Kína
- USA
- Hongkong
- befektetés
- részvény
- Alibaba
- Címkefelhő »
Hongkong kérésére bevethető a kínai hadsereg a tüntetések megfékezésére
Hongkong kérésére bevethető lenne a kínai hadsereg az elmúlt hónapokban egyre hevesebbé vált tüntetések megfékezésére és a rend fenntartására - idézi internetes oldalán a South China Morning Post című hongkongi lap Vu Csient, a kínai nemzetvédelmi minisztérium szóvivőjét, aki egy szerdai sajtótájékoztatóján beszélt Peking Hongkonggal kapcsolatos álláspontjáról.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- tüntetés
- hadsereg
- Címkefelhő »
Nagyon bizarr ízekkel kísérleteznek a hongkongi KFC-ben
Az amerikai gyorsétteremlánc a nyárvégi kínai ünnepre készülvén különleges ízeket tesz hongkongi kínálatába – írja a Business Insider.
- címkék:
- Hongkong
- gyorsétterem
- KFC
- Címkefelhő »
Hatalmas dobásra készül az Alibaba
Az Alibaba részvényesei nagy többséggel megszavazták a tervet, melynek értelmében az e-kereskedelmi óriás feldarabolná a részvényeit. Így pedig megnyílik az út a további jelentős tőkebevonás előtt.
Hongkongi tüntetők egy csoportja behatolt a helyi törvényhozás épületébe
A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet ellen tiltakozók egy csoportja hétfőn este behatolt a hongkongi törvényhozásba, és megszállta az épületet, amelynek ablakait korábban betörték és felfeszítették a fém védőrácsokat.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Ezekben a városokban a legdrágább az élet - képek
Hongkong még mindig a világ legdrágább városa a külföldön dolgozók számára a Mercer által közzétett legújabb kutatás szerint – írja a CNBC.
- címkék:
- Hongkong
- galéria
- város
- legdrágább
- Címkefelhő »
Ezek a legdrágább városok a külföldieknek
- címkék:
- Hongkong
- galéria
- város
- legdrágább
- Címkefelhő »
Kísértetjárta lakásokra vadásznak a világ legdrágább ingatlanpiacán
Hongkong városállamában, a világ legdrágább ingatlanpiacán, nagyon kevés a szabadon álló lakóingatlan, ami van, az pedig az ott élők többsége számára megfizethetetlen. Ezért a lakáskeresők újabban hajlandók átlépni egy eddig megkerülhetetlennek gondolt tabut: vevők lennének az "elátkozott otthonokra" is, ezzel pedig egy korábban szilárd kulturális normának is hátat fordítanak.
Bocsánatot kért a hongkongiaktól a kormányzó
Bocsánatot kért kedden a hongkongiaktól Carrie Lam hongkongi kormányzó a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet kapcsán, amely miatt hónapok óta rendszeres tüntetéseket tartottak a különleges közigazgatási övezetnek számító városban - adta hírül a South China Morning Post hongkongi lap.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- kiadatási törvény
- Címkefelhő »
Álomotthonok - Keleti elegancia a luxus köntösében
- címkék:
- Hongkong
- Keleti
- lakberendezés
- luxus
- Címkefelhő »
Kiengedték a börtönből az egyik legismertebb hongkongi demokráciapárti aktivistát
Kiengedték a börtönből hétfőn Hongkongban a különleges igazgatású kínai terület egyik legismertebb demokráciapárti aktivistáját, a 2014-es "esernyős forradalom" egyik vezetőjét, Joshua Wongot. Az előző nap ismét hatalmas - ezúttal már mintegy kétmillió fős - tüntetés volt Hongkongban a kiadatási törvénytervezet visszavonását követelendő.
- címkék:
- Joshua Wong
- Hongkong
- tüntetés
- Címkefelhő »
Felfüggesztették a törvényhozás munkáját Hongkongban a tüntetések után
Felfüggesztették a törvényhozás munkáját, és ismét elhalasztották a vitatott kiadatási törvénytervezet megtárgyalását Hongkongban a szerdai, összecsapásokkal járó tüntetés után - írta a South China Morning Post hongkongi lap csütörtökön.
Kibertámadás érte a Telegram üzenetküldő alkalmazást a hongkongi tüntetések alatt
Kibertámadás érte a Telegram titkosított üzenetküldő alkalmazást a hongkongi tüntetések alatt - számolt be Pavel Durov, a Telegram elnök-vezérigazgatója a Twitteren csütörtökön.
Hongkong a tömegtüntetések ellenére kitart a kiadatási egyezmény mellett
Rohamrendőrök vették körül hétfőn a parlament épületét, miután a hatóságok a tömeges tiltakozások ellenére bejelentették, hogy kitartanak a kiadatásra vonatkozó törvényjavaslat mellett.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- tömegtüntetés
- Címkefelhő »
Székrekedése miatt vesztette el emlékezetét a hongkongi nő
Székrekedéstől szenvedett a hongkongi nő, de amikor megkönnyebbült, elfelejtette az elmúlt 10 évét.
- címkék:
- Hongkong
- emlékezet
- székrekedés
- amnézia
- Címkefelhő »
Elárverezik a világ legmagányosabb repülőgépét
Nyomott áron bocsátják árverése azt a Boeing 767-es utasszállító repülőgépet, amely évek óta magára hagyottan vesztegel a hongkongi repülőtéren – írja az Asia Times.
Bárki megveheti a Boeing 767-est, akinek van felesleges 230 milliója
Nyílt eljárásban szeretnék eladni a Hongkongban tárolt Boeing 767-est, amely egykor a Transaero Airlines kötelékébe tartozott.
Súlyos büntetést szabtak ki Hongkongban tobzoskapáncél csempészéséért
Az elmúlt öt év legsúlyosabb büntetését szabták ki Hongkongban egy tobzoskapáncél csempészése miatt elítélt kínai férfira, aki húsz hónapig tartó börtönbüntetést kapott hétfőn – írja a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap.
- címkék:
- Hongkong
- tobzoska
- tobzoskapikkely
- Címkefelhő »
Sötét üzletté vált a születendő gyerek nemének megállapítása
Ügynökségek tucatja jött létre Kínában egy olyan szolgáltatás online forgalmazására, amelynek lényege, hogy állapotos nők Hongkongba csempészhetik vérmintájukat laboratóriumi vizsgálatra magzatuk nemének megállapítására – írja South China Morning Post (SCMP) című hongkongi napilap.
- címkék:
- Kína
- Hongkong
- magzat
- demográfia
- nem
- gazdaság
- egyke
- Címkefelhő »
Világszerte a csillagokat verdesik a lakásárak
Ahogy közelítünk az egy évtizede tartó ingatlanpiaci ciklus végéhez, azt tapasztaljuk, hogy a lakóingatlanok piaca világszerte a lassulás jeleit mutatja. A CBRE friss tanulmánya azt vizsgálja, hogy melyek azok a városok, ahol a legdrágábbak a lakások.
Egy rókabáb lett Kína legbefolyásosabb utazási influenszere
Megölte barátnőjét, de egylőre csak pénzmosás miatt tudták lecsukni a hongkongi diákot
Ítéletet hirdetett a bíróság hétfőn annak a hongkongi diáknak az ügyében, aki miatt a kiadatási törvény módosítását kezdeményezték, az ítélet értelmében pedig a módosítást jövő augusztusig életbe kellene léptetni ahhoz, hogy a Tajvanon gyilkossággal gyanúsított Chan Tong-kait kiadhassák a tajvani hatóságoknak, mielőtt kiszabadul - írja a South China Morning Post hongkongi lap.
Teraszos temető Hongkongban - képek
Hongkong és Magyarország erősíteni akarja gazdasági kapcsolatait
Hongkong és Magyarország erősíteni kívánja kétoldalú gazdasági kapcsolatait – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Edward Yau Tang-wah Hongkong Különleges Közigazgatási Régió kormányának kereskedelemért és gazdaságfejlesztésért felelős minisztere.
- címkék:
- Hongkong
- gazdasági kapcsolat
- Címkefelhő »
Elhunyt a 26 éves úszó, Kenneth To
26 évesen elhunyt Kenneth To, az egyik legjobb hongkongi úszó.
Fapados légitársaságot vesz a veszteséges Cathay Pacific
A hongkongi Cathay Pacific légitársaság a helyi Hong Kong Express fapados légitársaságot készül megvenni, legalábbis a vezérigazgató bejelentése szerint – olvasható a CNBC-n.
Két metrókocsi karambolozott Hongkongban
Baleset történt a hongkongi metróban egy új jelzőkészülék tesztelése közben. Utasok nem voltak egyik szerelvényen sem, de a két sofőrt kórházba kellett szállítani – írja a Sky News.
- címkék:
- Hongkong
- metró
- baleset
- Címkefelhő »
Meghökkentő képek: ellepték a vaddisznók Hongkongot
Az utóbbi években a térségben őshonos vaddisznók mindinkább kimerészkednek az erdőkből Hongkong lakott részeire. A felmérések szerint a vadállatokat egyre többen etetik, ami növeli az állomány szaporulatát, ugyanakkor csökkenti az emberrel szemben tanúsított ösztönös félelmüket.
- címkék:
- Hongkong
- utazás
- vaddisznó
- Címkefelhő »
Vaddisznók Hongkongban
- címkék:
- Hongkong
- utazás
- vaddisznó
- Címkefelhő »
Rossz hír a bűnözőknek: már tesztelik a világ első okosbörtöneit - Galéria!
Nyomkövető okoskarkötők, videó-megfigyelőrendszer és kábítószer-kereső robotkarok – ezekkel a kütyükkel Hongkongban már tesztelik a világ első okosbörtöneit. A legújabb technológiai megoldások alkalmazásával a büntetés-végrehajtó intézetek, s ezen belül a fogvatartottak és a börtönőrök biztonságát egyaránt szeretnék növelni.
- címkék:
- Hongkong
- börtön
- rab
- börtönőr
- Címkefelhő »
Rossz hír a bűnözőknek már tesztelik a világ első okosbörtöneit
- címkék:
- Hongkong
- börtön
- rab
- börtönőr
- Címkefelhő »
A vaddisznók lassan átveszik az uralmat Hongkong felett
Egyre gyakrabban találkoznak a honkongi lakosok az utcákon mászkáló vaddisznókkal. Az állatok a város melletti erdőkből jönnek be az utcákra.
Több mint nyolc tonna tobzoskapáncélt foglaltak le a vámosok Hongkongban
Rekordnagyságú, több mint nyolc tonna tobzoskapáncélt foglaltak le a vámosok Hongkongban, ahol egy Nigériából érkezett konténerben bukkantak rá az illegális szállítmányra.
- címkék:
- Hongkong
- csempészáru
- tobzoska
- Címkefelhő »
Egyre sikeresebb a digitális újmédiával foglalkozó EPER
Egy digitális újmédiával foglalkozó magyar kreatív vállalkozás, az EPER a Sino x Niioo Illumination Art elnevezésű 2018/19-es nemzetközi művészeti versenyen Hongkongban második helyezést ért el.
Két mód, ahogy a profi Insta-sztárok bepaliznak
Vacsora közben esett egy döglött patkány az asztalra egy hongkongi étteremben
Horrorisztikussá vált egy kellemes vacsora Hongkongban, miután egy nő asztalára egy patkánytetem hullott az étterem menyezetéről – írja a Mirror.
- címkék:
- Hongkong
- étterem
- patkány
- Címkefelhő »