Hollandia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Amszterdam
- Belgium
- koronavírus
- Németország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újra elítélnének egy náci háborús bűnöst
Vádat emeltek egy 86 éves náci háborús bűnös ellen, miután évtizedekig tartó jogi procedúrával sem tudták elérni, hogy végrehajtsák rajta az eredeti, 1949-ben meghozott ítéletet. Ügyvédje szerint először meg kell vizsgálni védencének szellemi, fizikai állapotát, hogy egyáltalán alkalmas-e a tárgyalásra.
Fővárosok élvonalbeli futballcsapat nélkül
A francia pontvadászat egyik legnagyobb szenzációja a jelenlegi idényben a Paris Saint-Germain gyenge szereplése, a párizsi gárda a kiesés ellen küzd a Ligue 1-ben, és ha búcsúzik, akkor az a példátlan helyzet állna elő, hogy nem lenne fővárosi együttes a francia élvonalban. Márpedig az európai bajnokságokon végigtekintve megállapíthatjuk, hogy ez meglehetősen ritka esetnek számít.
A Bayern kiizzadta, a PSV kipottyant
Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Eindhoven a firenzei 1-1 után Hollandiában 2-0-ra kikapott a Fiorentinától, így nem jutott be az UEFA-kupa legjobb négy csapata közé. Sokáig úgy tűnt, hogy a továbbjutás a Bayernnek sem jön össze, hiszen a hatodik perctől emberhátrányban (!) futballozó Getafe a 89. percig vezetett ellene, ám ekkor hosszabbításra mentette a meccset a müncheni Franck Ribéry. A ráadásban két villámgyors góllal meglógott a spanyol csapat, Luca Toni viszont a hajrában volt elemében, és utolsó pillanatos (114., 120. perc) duplájának köszönhetően a Bayern került be az elődöntőbe - idegenben rúgott több góllal. A Fiorentina aa ...
A Barca elszállt, az Arsenal csodát tett, Ronaldo álomgólt lőtt
Nem kevés meglepetést tartogatott a topligás futballhétvége: a Bundesligában nem tudott nyerni az első öt helyezett, a spanyol ligában a Villarreal által megelőzött Barcelona kikapott a Betistől, Hollandiában Dzsudzsák Balázs PSV-je döntetlenezett a NEC-cel, s az olasz scudettóért harcoló Inter-Roma duó szintén pontokat hullajtott. Angliában viszont nyertek az esélyesek: míg a MU 4-0-ra kiütötte az Aston Villát, addig az Arsenal kisebbfajta csodát hajtott végre: a Bolton a szünetben már 2-0-ra vezetett az Ágyúsok ellen, akik a második játékrészben - 10 emberrel - megfordították az eredményt. Skóciában érik a Rangers-arany, bánkódhatt ...
- címkék:
- Dzsudzsák Balázs
- Ronaldo
- Rivaldo
- foci
- Angol labdarúgókupa
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- holland foci
- francia foci
- Aston Villa FC
- Celtic FC
- Bolton Wanderers FC
- Skót labdarúgó-kupa
- 2007?2008-as skót labdarúgó-bajnokság (első osztály)
- Manchester United FC
- Barcelona CF
- Old Firm
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Ligue 1
- Real Betis
- NEC Nijmegen
- Barcelona
- Arsenal FC
- Bundesliga I
- Anglia
- Hollandia
- Villarreal CF
- FC Bayern München
- Skócia
- Eredivisie
- Címkefelhő »
Európába költözik a PSA-szabadidő-autók gyártása
2009-től Japán helyett Hollandiában gyártják majd a Mitsubishi Outlandert és az alapjaira épülő PSA-autókat, a Peugeot 4007-est és a Citroën C-Crossert.
Dzsudzsák Ajax-verésre, úszó-Eb-re és meglepetésre készül
Úszni nem nagyon tud, de belenéz az Eb-be, szeretne holland bajnok lenni a PSV Eindhovennel, a magyar válogatottal pedig kijutni a 2010-es labdarúgó-vb-re. Ez a lényege annak az interjúnak, amelyet Dzsudzsák Balázs, a jelen talán - Hollandiában pedig egészen biztosan - legismertebb magyar futballistája adott az MTI-nek Eindhovenben.
Fehérbe borul a világ
Sensation partyt első alkalommal Hollandiában rendeztek 2000-ben, és rögtön mintegy húszezren táncolták végig. Az immár hetedik esztendeje teltházas, negyvenezer fős bulik után eljött az idő, hogy idén először valódi világkörüli turnéra induljon a Sensation White.
Hetet rúgott a Mallorca, Geráék elődöntőbe jutottak
Az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában a Roma, a Juventus és a Milan is idegenben aratott kétgólos sikert, a fővárosiak a Napolit, a torinóiak a Genoát, a piros-feketék az Empolit győzték le. Angliában tovább folytatódott a kiscsapatok menetelése az FA-kupában, mivel a másodosztályú Cardiff a Middlesbrough ellen nyert a Riverside-stadionban, szintén ott lesz az elődöntőben Gera Zoltán együttese, a Bristol Roverst kiütő West Bromwich Albion is. A Premier League-ben az Arsenal ismét remizett, a Tottenham négyet rúgott a West Hamnek, az Everton érdekes góllal gyűjtötte be a három pontot. A Bundesligában a Leverkusen 2-0-ra vertee ...
- címkék:
- Huszti Szabolcs
- Gera Zoltán
- Kaká
- Dimitar Berbatov
- Robbie Keane
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- FA Community Shield
- spanyol foci
- West Bromwich Albion FC
- holland foci
- FC Girondins de Bordeaux
- Cardiff City FC
- Angol labdarúgókupa
- francia foci
- Wes
- Tottenham
- Olympique Lyonnais
- West Ham United FC
- Spanyolország
- Hollandia
- Everton FC
- Bundesliga
- Villarreal CF
- Nápoly
- Premier League
- Serie A
- Eredivisie
- Primera División
- Mallorca
- Bayer 04 Leverkusen
- Middlesbrough FC
- Recreativo Huelva
- Valencia CF
- Barcelona CF
- Hamburger SV
- Levante UD
- Hannover 96
- Bajnokok Ligája
- FC Nürnberg
- Ligue 1
- Sevilla
- Empoli F.C.
- Depor
- Genoa
- Arsenal FC
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- Anglia
- Milan
- Juventus FC
- Címkefelhő »
Hollandia elismerte Koszovót
Hollandia kedden bejelentette, hogy elismeri a független Koszovót. Ugyancsak kedden ismerte el Svédország a függetlenné vált államot.
- címkék:
- Hollandia
- Koszovó
- Svédország
- Címkefelhő »
Holland menekültek a Keleti pályaudvaron
Az ötödik helyért játszhatnak Pótáék
Az Európa-bajnok magyar női asztalitenisz-válogatott 3-1-re győzött Hollandia ellen a kantoni csapat-világbajnokságon, így szombaton az ötödik helyért játszhat. Téglás Péter csapatának ellenfele a két honosított kínaival felálló Ausztria lesz. A férfiak 3-0-ra kikaptak Fehéroroszországtól a 13-20. helyért kiírt találkozón.
Belépés csak fehéreknek
Sensation partyt elsőként Hollandiában rendeztek 2000-ben, az elsőn mintegy húszezren táncoltak egyszerre. A következő évtől bevezették a kötelező fehér ruhát, és ettől kezdve a Sensation White partyk meghódították a holland közönséget. Az immár hetedik esztendeje teltházas, negyvenezer fős bulik után eljött az idő, hogy a magyar közönség is megismerje a Sensation White-érzést. Interjú Irfan van Ewijkkal, a Sensation White-gazda ID&T cég nemzetközi kapcsolatokért felelős menedzserével.
1988 - Hollandia
Minden idők talán legjobb holland válogatottja parádés teljesítménnyel nyerte az Európa-bajnokságot, Marco van Basten sérülése után villogott, az angol Shiltont mesterhármassal "köszöntötte".
Pert nyert az Exxon
Jogi csatát nyert az Exxon Mobil Corp., a világ legnagyobb olajvállalata: keresete nyomán az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Hollandia illetékes bíróságai befagyasztották a venezuelai állami olajvállalat, a Petroleos de Venezuela SA (PDVSA) több mint 12 milliárd dollár értékű vagyonát - írja a Napi Gazdaság.
1976 - Csehszlovákia
Csehszlovákia nem engedte ismételni a németeket, a torna véghajrája pedig drámaira sikeredett: egy meccs sem dőlt el a rendes játékidő alatt.
- címkék:
- Hollandia
- Csehszlovákia
- Címkefelhő »
Hatot ütöttek hokisaink a horvátoknak
A magyar jégkorong-válogatott biztosan nyert a horvát csapat ellen a Tilburgban zajló nemzetközi torna utolsó fordulójában, és így két győzelemmel és egy vereséggel zárta a hollandiai viadalt.
Legyőzték Hollandiát jéghokisaink
A magyar jégkorong-válogatott biztosan nyert a házigazda holland csapat ellen a Tilburgban zajló nemzetközi torna 2. fordulójában.
Kikapott az ukránoktól a hokiválogatott
A legjobbjait nélkülöző magyar válogatott négygólos vereséget szenvedett az ukrán csapattól a Hollandiában zajló nemzetközi jégkorongtorna első fordulójában.
- címkék:
- jégkorong
- Hollandia
- Címkefelhő »
Piturca 2009 végéig marad a román válogatott élén
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) 2009. december 31-ig meghosszabbította Victor Piturca szövetségi kapitány szerződését. A korábbi válogatott futballista csapatával sikerrel vette az Európa-bajnoki selejtezőket és a június 7-én kezdődő osztrák-svájci közös rendezésű tornán Olaszországgal, Franciaországgal és Hollandiával találkozik a csoportkörben.
1980 - NSZK
Zsinórban harmadszor jutott döntőbe az NSZK, az 1972-es diadal után ezúttal Hrubesch két gólja jelentette a végső diadalt a belgák elleni római fináléban.
- címkék:
- döntő
- diadal
- Hollandia
- NSZK
- Címkefelhő »
1976 - Csehszlovákia
Csehszlovákia nem engedte ismételni a németeket, a torna véghajrája pedig drámaira sikeredett: egy meccs sem dőlt el a rendes játékidő alatt.
Hollandia - Marco van Basten
- címkék:
- Marco van Basten
- foci
- Hollandia
- Címkefelhő »
1988 - Hollandia
Minden idők talán legjobb holland válogatottja parádés teljesítménnyel nyerte az Európa-bajnokságot, Marco van Basten sérülése után villogott, az angol Shiltont mesterhármassal "köszöntötte".
Maradhatnak az illegális bevándorlók Hollandiában
Döntött a holland kormány arról, hogy letelepedési engedélyt ad ki az országban már hosszú ideje tartózkodó, de mindeddig rendezetlen helyzetű 27.500 külföldi menekültnek. Jan Peter Balkenende miniszterelnök kabinetje ezzel teljesítette a tavalyi koalíció alakításkor tett ígéretét.
Dzsudzsákot Giggshez hasonlítják
Hollandia egyik legtekintélyesebb és leglátogatottabb futballal foglalkozó hírportálja, a Voetbalzone az elmúlt napokban kiemelten foglalkozott Dzsudzsák Balázzsal, a PSV Eindhoven magyar középpályásával.
Dzsudzsák-bomba, Ronaldo-dupla, Juve-bukta
Öt meccs, egy gólpassz, három gól - ez Dzsudzsák Balázs eddigi mérlege a holland bajnokságban. A PSV Eindhoven magyar középpályása a Venlo és az Excelsior után az Ajax Amsterdam kapuját is bevette, méghozzá bombagóllal. A PSV 2-0-ra megnyerte a rangadót, s már nyolc ponttal vezeti a tabellát. A Premier League-ben a szenzációs formában futballozó Cristiano Ronaldo újabb duplájával a Manchester United a forduló végére visszaelőzte az Arsenalt, míg a Liverpool az utolsó percben kapott ki a West Ham otthonában. Az olasz kupacsúcson az Internazionale nagy csatában legyőzte és kiejtette a Juventust, a németeknél a Schalke a legnagyobb nevvű ...
- címkék:
- Dzsudzsák Balázs
- Cristiano Ronaldo
- Frank Lampard
- foci
- angol foci
- Manchester United a
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- PSV Eindhoven
- Atlético Madrid
- Arsenal FC
- Anglia
- FC Liverpool
- Juventus FC
- West Ham United FC
- FC Internazionale Milano
- Spanyolország
- Hollandia
- AFC Ajax
- RCD Mallorca
- Németország
- Olaszország
- FC Schalke 04
- Címkefelhő »
Terrorgyanús csoport tagjait mentették fel Hollandiában
Felmentette másodfokon egy holland bíróság annak a szélsőséges gondolkodású iszlám fiatalokból álló csoportnak a tagjait, amelyet egyebek között merényletek előkészítésével vádoltak.
- címkék:
- Hollandia
- merénylet
- bíróság
- másodfok
- Címkefelhő »
Bodor gólt lőtt, Dzsudzsák gólpasszt adott
Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven magyar válogatott labdarúgója egy gólpasszal járult hozzá csapata 3-1-es győzelméhez a Sparta Rotterdam ellen a holland bajnokság 21. fordulójában.
Olimpiai selejtezőre készülnek női pólósaink
A februári olimpiai selejtezőre készülő magyar nőivízilabda-válogatott a hétvégén Barcelonában nemzetközi tornán vesz részt a spanyol házigazdák csapata mellett Hollandia és Oroszország nemzeti együtteseinek társaságában.
Fehér hatalom - Sensation White Budapesten
A Sensation White partysorozat 2000-ben indult útjára Hollandiából, és idén nálunk is lesz. Az alapötlet, hogy egy hatalmas arénában csak fehérbe öltözött emberek táncoljanak, bulizzanak - mindezt persze lehengerlő hang- és fénytechnikával megfejelve. A Housemusic.hu előzetese.
Lehetséges merénylőket fogtak el Hollandiában
Letartóztattak három férfit hétfőn Hollandiában azzal a gyanúval, hogy merényletet terveztek - jelentette be szűkszavú közleményében a rendőrség, amelyből sem a merényletek helyszíne, sem az időpontja nem derül ki.
- címkék:
- Hollandia
- rendőrség
- merénylet
- merénylő
- Címkefelhő »
Bolgár-paraguayi csatárduó a világválogatottban
Az ünnepek alatt nem csak Angliában és Skóciában pattogott a labda: a múlt héten bajnoki fordulót rendeztek Hollandiában és Görögországban is. Az év utolsó álomcsapata így értelemszerűen ebből a négy pontvadászatból állt össze, bár a prímet természetesen a Premier League viszi.
Egy csoportban a vb-döntősök és a hollandok az Eb-n
Egy héten belül a második fontos sorsolásra került sor a labdarúgás világában vasárnap, ám ezúttal nem 170, hanem csupán 16 válogatott volt érdekelt, hiszen Luzernben a jövő évi Európa-bajnokság csoportjainak beosztását készítették el. Ahogy azt várni lehetett, nem minden kvartett született a kiegyensúlyozottság jegyében, nem véletlen, hogy a sorsolás kiemelésének rendszerét rengeteg kritika érte. A legbrutálisabb csoport egyértelműen a C betűjelű négyes, amelyet Hollandia, Románia, Olaszország és Franciaország alkot.
Dän Von Schulz: a kazettától az online albumig
Dän Von Schulzról egy ideje nem nagyon lehetett hallani, holott közben körbejátszotta a környékbeli országokat, no meg Hollandiát is. Új, Musique Bistro című lemezét kizárólag a T-Online Zeneáruházból lehet letölteni. Szombaton, a Hajógyári-szigeten be is mutatja a lemezt, januártól pedig újra dj-tanfolyamot indít, amire már november 19-től lehet jelentkezni.
Dzsudzsák Balázs meghódítaná Hollandiát
A debreceni Dzsudzsák Balázs legkésőbb jövő nyáron, de jó eséllyel már január 1-jén Hollandiába költözik, ahol a PSV Eindhoven csapatában bal oldali támadóként szerepelhet majd. Tekintse meg a 20 esztendős játékossal készített videointerjúnkat!
Kettős magyar döntetlen a sakkcsapat-Eb-n
Krétán, a 16. sakkcsapat Európa-bajnokság negyedik fordulójában női válogatottunk bravúros 2-2-öt ért el az első helyen kiemelt orosz csapattal szemben. Négy döntetlen született a meccsen, de valamennyi parti nagy csatában fejeződött be pontosztozkodással. Férfi együttesünk Izrael elleni mérkőzése is 2-2-vel végződött, Almási Zoltán győzelme jelentette a kiegyenlítést. A férfiak versenyében nyert az orosz és az azeri négyes, holtversenyben állnak az élen. Az ötödik játéknapon egymás ellen viaskodnak, Almásiék a dánokkal mérkőznek meg. A nőknél a címvédő lengyelek vezetnek, lengyel-orosz, magyar-szlovén párharcok lesznek.
Vuduval prostituálták a nigériai gyerekeket Európában
A holland rendőrség azt mondja, nigériai gyerekeket szexrabszolgának eladó bűnszövetkezetet leplezett le. Legalább 19 gyanúsítottat letartóztattak Hollandiában és öt másik országban, így az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában - jelentette a BBC. Az emberkereskedők a vudu vallást használták fel a gyerekek elcsábításához, majd az európai menekültügyi rendszer gyenge pontjait kihasználva juttatták őket uniós tagországokba.
Múltidéző Ferrari Hollandiából
A Vandenbrink Design mindössze öt darabot készít majd GTO-modelljéből, mely a Ferrari 599 GTB kívül-belül átdolgozott változata. A legendás 250 GTO formáját idéző sportkocsit akár 750 lóerővel is meg lehet majd vásárolni.
- címkék:
- olasz autó
- sportautó
- Hollandia
- Ferrari
- Címkefelhő »
Kevés az önkéntes munkavállaló
Az Európai Unió polgárainak egyharmada végez valamilyen önkéntes munkát. Átlag feletti önkéntes dolgozik Ausztriában és Hollandiában, míg Bulgáriában és Litvániában mérték a legalacsonyabb értéket. Magyarország 17 százalékkal a lista hátsó felében végzett.
86. Czibere Zsolt - Rotterdam/Amstelveen
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra. Ma Hollandiából válaszol Czibere Zsolt, aki Rotterdamban dolgozik, és Amstelveenben lakik.
Lebuktak egy holland luxusjacht pécsi csempészei
Eladásra szánta egy pécsi bűnözőcsoport azt a több mint 100 millió forint értékű luxusjachtot, amelyet a múlt pénteken próbáltak becsempészni az országba a Dunán. A hajót Hollandiában lopták el, ahol a bandának kiterjedt kapcsolatai voltak. A rendőrség a házkutatások során kábítószert is talált, amelyet szintén külföldről hozhatott be a bűnszervezet.
- címkék:
- Duna
- rendőrség
- kábítószer
- hajó
- Hollandia
- Címkefelhő »
Hollandia már nem kockáztat népszavazást
A holland kormány úgy döntött pénteken, hogy népszavazás nélkül kívánja majd megerősíteni az Európai Unió készülő reformszerződését. Ez valamelyest javíthatja a szerződés érvényre jutásának esélyeit, mert a korábbi, ambiciózusabb integrációs törekvéseket megfogalmazó európai alkotmány éppen a holland és a francia népszavazási elutasítás miatt futott zátonyra 2005-ben.
Hollandia szeretné lezárni Koszovó kérdését
Mindegy hogyan, de végre meg kellene állapodniuk a koszovói albánoknak és Szerbiának - közölte a pristinai vezetőkkel kedden Maxime Verhagen holland külügyminiszter.
- címkék:
- Szerbia
- Hollandia
- Koszovó
- külpolitika
- Címkefelhő »
56. Horváth Nóra - Amersfoort, Hollandia
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra. Ma a hollandiai Amersfoortból válszol Horváth Nóra.
Vészhelyzetbe került Eb-bronzérmes műugrónk
Egy esztendővel a pekingi olimpia váratlanul nehéz helyzetbe került első számú műugrónk. A tavalyi budapesti Eb-n bronzérmes Barta Nóra jövő szombaton utazna vissza Hollandiába, ahol az év első felében szakmailag ideális körülmények közepette készülhetett. Ám a 23 éves versenyzőt egyéni szponzora nem támogatja tovább, így kérdéses, hogy továbbra is Eindhovenben maradhat-e. Ahogy mondja: vészhelyzetben van.
Hollandiában ítélkeznek Haríri gyilkosai fölött
Hollandia elfogadta az ENSZ felkérését és beleegyezett, hogy befogadja a Rafik Haríri volt libanoni miniszterelnök elleni merénylet elkövetőinek felelősségre vonására létrehozott bíróságot.
Hrepka két góllal debütált Hollandiában
Jól sikerült Hrepka Ádám bemutatkozása a NEC Nijmegen csapatában. A magyar támadó első felkészülési mérkőzésén két góllal vette ki a részét a harmadosztályú Cujik 4-0-s legyőzéséből.
- címkék:
- Hrepka Ádám
- foci
- NEC Nijmegen
- Hollandia
- Címkefelhő »