Hoffmann Rózsa

címke rss

Felhúzták Orbánt a Hoffmann Rózsával hadakozó fideszesek

Itthon2011.11.15, 10:39

Kedden reggel kezdődik a kormány közoktatási koncepciójáról szóló parlamenti vita, de a sokat támadott javaslatról még a kormánypártok hétfői frakcióülésén is éles szóváltás volt. Több fideszes felvetette, hogy a kormánypártok buktassák meg a javaslatot, Orbán azonban határozottan visszaverte az ötletet, többek között arra hivatkozva, hogy a javaslat bírálata valójában ellene irányul. A közoktatási tervezet körüli feszültség egész hétfőn érezhető volt, Pokorni Zoltán megint összeakaszkodott az oktatási államtitkárral.

A parlamentben is kritizálta az új közoktatási törvényt Pokorni

Itthon2011.11.15, 15:32

Több kritikus ponton nem ért egyet a kormány közoktatási koncepciójával Pokorni Zoltán. Az oktatási bizottság fideszes elnöke a készülő törvény keddi parlamenti vitájában azt mondta, a ló túlsó oldalára esnének, ha az állam minden önkormányzat kezéből kivenné az oktatási intézmények fenntartásának jogát, az egész napos iskola kötelezővé tétele pedig szerinte egyfajta "muszájnapközit" eredményezne.

A köznevelési törvényről és a civil szervezetekről is tárgyal a parlament

Itthon2011.11.15, 07:42

Többek között a pedagógus-életpályamodell bevezetéséről, valamint a tankötelezettség felső korhatárának leszállításáról tárgyalnak kedden a parlamentben.

Pokorni kommunista jelmondatokkal vágott oda Hoffmannak

Itthon2011.11.14, 07:39

Rákosi és Kádár jelmondatait idézte Pokorni Zoltán fideszes oktatási politikus a köztévében, amikor Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteki szavaira reagált. Hoffmann arra utalt, hogy Pokorni kritikáival a "Gyurcsány-Bajnai-kormány restaurációját" támogatja.

Helyén hagyná a József Attila-szobrot a kulturális államtitkár

Itthon2011.11.13, 21:20

Szőcs Géza kulturális ügyekért felelős államtitkár azt mondta, a Kossuth tér átalakítása nem elég érv a József Attila-szobor elmozdítására. Az államtitkár ezzel szembehelyezkedett a kormányzati állásponttal, a kormány másfél milliárdból állítaná helyre a tér régi arculatát, így azonban a szobornak más helyet kellene keresni.

A kész törvény felett dúl tovább Pokorni és Hoffmann harca

Itthon2011.11.11, 20:18

Bár a kormány már elfogadta a köznevelési törvényről szóló tervezetet, továbbra is dúl a konfliktus Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán, a Fidesz szakpolitikusa között. Pokorni a tervezet több fontos elemével sem ért egyet, így várható, hogy a kormány egyik eddigi legnagyobb reformjának nem lesz sima útja a parlamentben.

Képzetlen fiatalokat, kihaló falvakat hozhat az új közoktatási törvény

Itthon2011.11.02, 11:44

Egy múlt heti közigazgatási államtitkári értekezleten is megfordult a nemzetgazdasági minisztérium háttéranyaga, amely szerint több mint tízezer pedagógus munkája válik feleslegessé a következő években a közoktatási rendszer átalakítása miatt. A törvénnyel rövid távon több tízmilliárdot megspórol az állam, de a tanulmány szerint ennek lehetnek káros hatásai: tömegesen kerülhetnek az utcára képzetlen fiatalok, és falvak néptelenedhetnek el.

Hoffmann: Egy tollvonással is állami kézbe kerülhetnek az iskolák

Itthon2011.10.28, 19:50

Az oktatási államtitkár az iskolák állami kézbe kerüléséről azt mondta, hogy a megyei egyeztetési folyamat automatikusan is működhet. Hoffmann Rózsa azt is mondta, hogy az állam át fogja vállalni a pedagógusok fizetését.  

Több mint hatszáz iskola bezárásával számol a szaktárca a Hir24.hu szerint

Itthon2011.10.27, 10:35

A kedden elfogadott köznevelési törvény egy háttéranyaga szerint a tankötelezettségi kor leszállításával 73 milliárd forintot takarítana meg a költségvetés, összesen pedig nyolcezer tanárt bocsátanak el - írja az Fn.hir24.hu.

Temetős tüntetéssel tiltakoztak az új felsőoktatási törvény ellen diákok

Itthon2011.10.28, 08:35

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár menesztését sürgették a hallgatók a készülő felsőoktatási törvény, a tervezett hallgatói szerződés és a "bujtatott" tandíj elleni tüntetésen. A megmozduláson a szervezők szerint tízezren vettek részt. A tüntetés végén jelképesen eltemették a magyar felsőoktatást, a szervezők szerint azonban a megmozdulás pozitív hatással lesz a további tárgyalásokra.