Hódmezővásárhely

címke rss

Márki-Zay baloldali Magyar Gárdáról fantáziál Sneider Jobbik-elnökkel

Archívum2018.10.08, 15:05

Úgy tűnik, elgurult a gyógyszere Márki-Zay Péternek, Hódmezővásárhely polgármesterének, aki feltámasztaná a Magyar Gárdát, amiben ott szerinte együtt masíroznának a zsidók, a cigányok és a baloldaliak is. Lázár János pedig azt üzente a polgármesternek, hogy városüzemeltetési kérdésekkel nem foglalkozik.

Márki-Zay Péter kapitulált: feloszlatná a hódmezővásárhelyi képviselő-testületet

Archívum2018.10.07, 19:19

A hódmezővásárhelyi polgármestert felzaklatta, hogy a városban nem szervezték meg a gyerekeknek szóló, szokásos aszfaltrajzversenyt és a Mikulás-napi cirkuszt. Az ellenzéki politikust mindez úgy felhúzta, hogy mai Facebook-bejegyzésében azt követelte, hogy oszlassák fel a város képviselő-testületét, és írjanak ki új választást. Az új ellenzék szimbolikus arca frenetikus indoklással hódítja meg az óvodásokat!

Idős asszonyt fosztott ki egy férfi Hódmezővásárhelyen

Archívum2018.09.28, 18:47

Biciklivel közelítette meg az idős asszonyt a rabló, ma reggel Hódmezővásárhelyen. A férfi kikapta az utcán sétáló asszony kezéből a vászontáskáját, aztán elmenekült a helyszínről. A rablót három órán belül elfogták a rendőrök. 

Halálra verte apját egy hódmezővásárhelyi férfi - videó

Archívum2018.09.25, 10:51

Olyan súlyosan bántalmazta saját apját hétfőn este egy hódmezővásárhelyi férfi, hogy az belehalt sérüléseibe.

Márki-Zay gyalázatosan mentegeti az erőszakoló afgán migránst

Archívum2018.09.21, 11:54

Álhírnek nevezte Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester, hogy a Budapestről menekülő, Ausztriában elfogott Sarhadi Bilal Ahmad afgán migráns megerőszaklolt egy fiatal nőt Budapesten. 

Márki-Zay Péter még az idén egy új pártot vagy mozgalmat verbuválna

Archívum2018.08.20, 20:15

Tegnap a hódmezővásárhelyi polgármester meghívására több ellenzéki, közéleti szereplő látogatott el a városba, ahol megállás nélkül szidták a magyar kormányt. Nem is ez volt a rendezvény újdonsága, hanem ami utána következett: Márki-Zay Péter Hadházy Ákossal és Róna Péterrel pártot vagy mozgalmat alapíthat. Könnyen elképzelhető, hogy jön a sokadik, kormánybuktatást akaró alakulat. Mindez azért érdekes, mert Márki-Zay kerek négy hónapja még azt mondta, nem akar országos politikus lenni.

Egy vétlen családapa halt meg a pénteki, szolnoki autóbalesetben

Archívum2018.08.04, 13:31

A Tények pénteken számolt be arról a szomorú, szolnoki balesetről, amelyben egy vétlen sofőr, egy családapa vesztette az életét. A vétlen kocsiban egy ötfős család utazott, amikor váratlanul szembejött velük egy, a kocsisort előző autó, és frontálisan ütköztek.

Férfias élmények a múzeumban

Archívum2018.08.01, 15:18

Az elmúlt századok férfivilágáról nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen. A kiállítás a férfiélet legkülönbözőbb emlékeit mutatja be a gyerekkor játékaitól kezdve a viseleti darabokon és munkaeszközökön át egészen a szimbolikus jelentőséggel bíró tárgyakig.

Ezért kellett meghalnia a hódmezővásárhelyi házaspárnak

Archívum2018.05.28, 10:37

Péntek délutánra leégett egy hódmezővásárhelyi családi ház, amelyben két holttestet találtak. Azonnal nyomozni kezdtek, hogy kiderüljön, miben halt meg az idős házaspár. A szakértők megállapították, hogy nem a tűzben égtek meg. Nem sokkal ezután pedig az is kiderült, hogy a lányuk és a párja gyilkolta meg őket még csütörtök este. Miután végeztek velük, a kocsmába mentek a gyilkosok - írja a Blikk.

Kegyetlenül meggyilkolták az idős házaspárt Hódmezővásárhelyen, majd rájuk gyújtották a házat

Archívum2018.05.26, 15:53

Piros Attila, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője egy sajtótájékoztatón Szegeden azt mondta, kegyetlen emberölés áldozata lett egy idős házaspár Hódmezővásárhelyen.

Ketten meghaltak egy kigyulladt családi házban Hódmezővásárhelyen

Archívum2018.05.25, 12:39

Két holttestet találtak egy családi házban Hódmezővásárhelyen. Egyelőre nem tudni, pontosan mi történt. 

Méhkaptárakat szállító autó karambolozott Hódmezővásárhelynél

Archívum2018.04.21, 23:29

Árokba borult egy méhkaptárakat szállító kisteherautó szombat este. A méhész kiérkezéséig az utat lezárták.

Szerdától pótlóbuszok közlekednek a hódmezővásárhelyi vasút vonalakon

Archívum2018.03.29, 12:18

Szerdától pótlóbuszok közlekednek Szeged-Hódmezővásárhely és Szentes-Hódmezővásárhely között, mert pályaépítést végeznek az Algyő és a Hódmezővásárhelyi Népkert állomások között - közölte a MÁV.

Ásóval verte az idős férfit

Archívum2018.03.21, 10:55

Az ügyészség vádat emelt azzal a hódmezővásárhelyi nővel szemben, aki egy ásóval vert meg egy idős férfit.

Lebukott az esélytelen ellenzék Hódmezővásárhelyen: így tagadták le magukat

Archívum2018.02.28, 13:35

A hódmezővásárhelyi polgármester-választás ismét megmutatta az esélytelen ellenzék önbizalomhiányát. Ahogy Görgényi Tamás írta a 888.hu-n, valamennyien egy olyan jelölt szoknyája mögé bújtak, aki a kampány során egyetlen másodpercig sem vállalta a politikai hovatartozását. Ahogy a voksolás lezajlott, Márki-Zay Péter beismerte, hogy a Jobbik kérte fel az indulásra, ezzel az ellenzék megint átverte a választókat. Nem véletlenül, a minimális támogatottságukkal nem állhattak oda egy jelölt mellé, azt kellett hazudni a jobbikosról, hogy független.

Világossá vált, kik a Fidesz ellenfelei

Archívum2018.02.26, 12:47

A hódmezővásárhelyi polgármester-választás legnagyobb tanulsága, hogy világosan látható lett a Fidesz ellenfele – mondta Lánczi Tamás. A Századvég vezető elemzője szerint összeállt a Gyurcsány-Vona választási szövetség.

Hódmezővásárhely: Nem lehet hátradőlni április 8-a előtt

Archívum2018.02.26, 11:11

A hódmezővásárhelyi vereség minden Fidesz-jelölt számára üzenetértékű, nem lehet hátradőlni április 8-a előtt – közölte Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője a Magyar Időkkel a vasárnapi választással kapcsolatban. Kijelentette, abból tehát, hogy egy Gyurcsány Ferenctől Vona Gáboron át a szocialistákig támogatott jelölt nyert, nem következik, hogy mindenhol meg lehet verni a Fideszt.

Három településen lesz vasárnap időközi választás

Archívum2018.02.25, 09:17

Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Hódmezővásárhelyen polgármestert, Rózsafán településvezetőt és képviselő-testületet, Kiskunhalason pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.

Hegedűs Zoltánt támogatja a hódmezővásárhelyi közgyűlés többsége

Archívum2018.02.23, 16:35

Hegedűs Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltjét támogatja a hódmezővásárhelyi közgyűlés többsége a vasárnapi időközi polgármester-választáson.

Gulyás Márton aktivistáival támad Márki-Zay

Archívum2018.02.22, 18:06

Márki-Zay Péter aktivistáiként valójában Gulyás Márton brigádja, épületrongálók, anarchisták és agitátorok fognak beülni a szavazóbizottságokba Hódmezővásárhelyen – írja a Vásárhely24.hu. Mint hozzáteszik, a helyi bizottsági tagokon kívül majdnem harminc Budapestről importált agitátorral erősíti kampányát a polgármesterjelölt.

Visszautasítják Márki-Zay Péter gyűlöletkampányát

Archívum2018.02.16, 19:25

A Fidesz és a KDNP visszautasítja a függetlenként induló Márki-Zay Péter gyűlöletkampányát Hódmezővásárhelyen - jelentette ki Bálint Gabriella, a KDNP helyi elnöke pénteken az alföldi városban.

Márki-Zay beszél, de ő se érti, amit mond

Archívum2018.02.16, 12:41

Csodálatos húzással próbálja lerázni magáról Marki-Zay Péter, hogy egy februári lakossági fórumán a magyar kormány felakasztására utalgatott. A hódmezővásárhelyi polgármesteri választás ellenzéki szuperjelöltje szerint az erről szóló hírek szimpla rágalmak. Rendben van, de ha így állunk, a mániás hazudozó politikus saját magával vitatkozik.

Akasztásról beszélt a hazudozó hódmezővásárhelyi ellenzéki "szuperjelölt"

Archívum2018.02.15, 15:28

A Blogstar ír arról, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi ellenzéki polgármesterjelölt egy lakossági fórumon meglehetősen félreérthető összefüggésben beszélt a lámpavasakban rejlő lehetőségről. A magát keresztény-konzervatívnak bemutató, kissé paranoid politikus szerint a kandelábereket nem csak plakátok ragasztására lehet használni. Vagyis, a maga gyáva módján, de egyértelműen akasztásról beszélt, a szövegkörnyezetből az is nyilvánvaló, hogy a kormánnyal kapcsolatban. Az is kiderült, hogy nincs baja az uniós betelepítésekkel sem. Vagyis, az esélytelenné vált ellenzék egyik helyi jelöltje a kormánnyal szemben erőszakot, Brüsszelleel ...

Ötven házba tört be két év alatt

Archívum2018.02.12, 11:15

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozást egy derekegyházi férfival szemben, aki ötven Csongrád és Bács-Kiskun megyei házba tört be. Három társa segített neki a lopásban, míg egy egy férfi és egy nő orgazdaként kapcsolódott.

Adókedvezménnyel támogatja a vállalkozások bérfejlesztését a hódmezővásárhelyi önkormányzat

Archívum2018.02.09, 13:18

Az építményadóból nyújtott kedvezménnyel támogatja a helyi vállalkozások bérfejlesztését a hódmezővásárhelyi önkormányzat - közölte az alföldi város közgyűlése.

Óriási a káosz az ellenzéknél: már Szanyi Tibor is megszólalt

Archívum2018.02.07, 19:04

Strasbourgból telefonált haza az MSZP EP-képviselője, Szanyi Tibor, méghozzá a Rádió7 élő műsorába, hogy elmondja, büszke Hernádi Gyulára, akit a minap párttagságától is megfosztottak a szocialisták. Az ügy előzménye, hogy Hernádi, aki az MSZP rég hódmezővásárhelyi harcosa, bejelentette, az lehetetlen, hogy az MSZP-nek, sőt a baloldalnak ne legyen saját polgármester-jelöltje egy olyan városban, mint Hódmezővásárhely, ezért inkább függetlenként elindul a magát függetlennek mondó Márki-Zay Péter ellen, aki mögött az egész ellenzék felsorakozott.

Megkezdődött a hódmezővásárhelyi laktanya felújítása

Archívum2018.02.06, 16:49

Megkezdődött a hódmezővásárhelyi laktanya rekonstrukciója, a kormány 5,2 milliárd forintot fordít a beruházásra 2020-ig - közölte Simicskó István kedden.

Elismerte a balliberális média új kedvence, hogy hazudott

Archívum2018.01.29, 13:05

Beismerte Márki-Zay Péter, hogy hazudott azzal kapcsolatban, hogy miért bocsátotta el korábbi munkaadója. A hódmezővásárhelyi ellenzéki polgármesterjelölt korábban azzal haknizott a balliberális ellenzéki sajtóban, hogy azért rúgták ki, mert bejelentette indulását a választáson, míg most egy lakossági fórumon elárulta: el sem indult volna a választáson, ha nem mondanak fel neki. Márki-Zay nem először hazudott, de korábban is lebukott. 

Makóról importált aktivistát az álfüggetlen polgármesterjelölt

Archívum2018.01.20, 12:45

A szélsőjobbtól a szélsőbalig bezárólag, a nyolc ellenzéki párt által támogatott Márki-Zay Péter úgy látszik, hogy nem talál elég támogatót Hódmezővásárhelyen, ezért a makói szocialistákhoz fordult gyors segítségért.

Két autó karambolozott Hódmezővásárhelyen

Archívum2018.01.18, 10:24

Két kocsi karambolozott Hódmezővásárhelyen, a Bercsényi utca és a 47-es főút kereszteződése közelében - tudatta a katasztrofavedelem.hu.

Másodjára kapták hazugságon az ellenzék vásárhelyi szuperhősét

Archívum2018.01.10, 17:19

Márki-Zay Péter alig néhány hete nevezett be a magyar közéletbe, de annyit máris lehet tudni róla, hogy notórius hazudozó. A hódmezővásárhelyi polgármesteri székre pályázó, szuperhős ellenzéki jelöltnek beállított politikusról most éppen az derült ki, hogy nem egészen úgy bocsátották el a munkahelyéről, mint ahogy azzal telesírta az ellenzéki propagandamédiát.

Lebukott az összevissza hazudozó hódmezővásárhelyi ellenzéki jelölt

Archívum2018.01.09, 09:49

Napok óta hazudozik a hódmezővásárhelyi polgármester választáson a Gyurcsány Ferenc és az MSZP által támogatott Márki-Zay Péter arról, hogy miután bejelentette indulását, kamerákat telepítettek az utcába, hogy megfigyeljék. Az ellenzéki lakájmédia pedig bármiféle kétely vagy forráskritika nélkül veszi át a hazugságokat. Pedig gyakorlatilag két kattintással ellenőrizhető a Közbeszerzési Értesítőből, hogy a kamerákról már majdnem egy évvel ezelőtt döntöttek.

Hét lakás lakhatatlan a szombati halálos tűz után

Archívum2018.01.08, 15:18

A kigyulladt panelház legtöbb lakója visszaköltözhetett az otthonába, hét lakás viszont még lakhatatlan. Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere elmondta, mindenben próbálnak segíteni a károsultaknak.

Segít az önkormányzat a hódmezővásárhelyi paneltűz károsultjainak

Archívum2018.01.06, 13:36

Segít az önkormányzat a hajnalban történt hódmezővásárhelyi paneltűz károsultjainak – tájékoztatott Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester.

Tűz ütött ki egy hétemeletes panelházban, egy ember meghalt

Archívum2018.01.06, 16:42

Egy ember meghalt, amikor tűz keletkezett egy panelházban Hódmezővásárhelyen, a belvároshoz közeli Hódtó utcában szombaton hajnalban - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Elfogták a hódmezővásárhelyi szatírt

Archívum2017.12.13, 11:50

A szatír először fogdosta, majd úgy ellökte a nőt, hogy az súlyosan megsérült. A rendőrök elfogták a 25 éves férfit, aki bevallott mindent. 

Halálos baleset Hódmezővásárhely és Szikáncs között

Archívum2017.11.25, 17:09

Árokba hajtott egy autó a Hódmezővásárhely és Szikáncs közötti úton - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.

Az alpolgármester vezeti Hódmezővásárhelyt az időközi választásokig

Archívum2017.11.21, 08:39

Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester irányítja Hódmezővásárhelyt az időközi választásig, melyet Almási István polgármester hétfői halála miatt kell kiírni - jelentette be az alföldi város közgyűlésének keddi rendkívüli ülésén Korsós Ágnes címzetes főjegyző.

Meghalt Hódmezővásárhely polgármestere

Archívum2017.11.20, 09:22

Hetvenhárom évesen meghalt Almási István (Fidesz-KDNP) hódmezővásárhelyi polgármester - tájékoztatta az önkormányzat hétfőn az MTI-t.

Többen megsérültek Hódmezővásárhelyen

Archívum2017.10.28, 14:18

Két autó ütközött össze a Dr. Rapcsák András út és a Pálffy utca kereszteződésében.

Keresik Váradi Lajost: Rotweiler kutya fejét tetoválták a mellkasára

Archívum2017.09.06, 14:58

Váradi Lajost szeptember 1-én látták utoljára, amikor autójával elhajtott otthonról. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a férfi felkutatásában. 

Előzetesbe kerülhet a késsel rendőrökre támadó férfi

Archívum2017.09.06, 09:54

Az ügyészség kérte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki vasárnap délután Hódmezővásárhelyen késsel fenyegette meg a vele szemben intézkedő rendőröket - mondta Serfőző Katalin, a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Gázolt a személyvonat, meghalt az áldozat

Archívum2017.07.19, 11:30

Algyő és Hódmezővásárhely között, Hódmezővásárhely térségében történt a baleset.

Ivott vezetés előtt a halálos balesetet okozó férfi

Archívum2017.06.05, 13:18

Legalább két doboz sört ivott az a férfi, aki Hódmezővásárhelynél halálos balesetet okozott, amelyben ő, az élettársa, és élettársának kisfia is meghalt. A férfi fia ott volt a balesetnél, ő a bicikliúton ment. A vétkes sofőr apja megerősítette, hogy a fia jogosítvány nélkül vezetett – hangzott el a Tényekben, a TV2 hírműsorában.

A szülők és a gyerekük is meghalt a brutális balesetben

Archívum2017.06.04, 08:18

Egy teljes család meghalt abban a tegnap esti balesetben, amely a 47-es úton történt pénteken, késő este Hódmezővásárhely és Székkutas között. A tragikusan járt autó eddig ismereten okokból áttért az úttest szemközti sávjába, ahol frontálisan ütközött egy másik járművel.