pártalapítás

címke rss
Márki-Zay Péter körül saját mozgalmában is botrányok vannak

Márki-Zay Péter körül saját mozgalmában is botrányok vannak

A pártalapítás komoly konfliktust okoz a Mindenki Magyarországa Mozgalomban. Az már biztos, hogy Márki-Zay Péter megőrzi elnöki pozícióját, de ebben az esetben is nehéz helyzetbe fog kerülni, hiszen kilépések jöhetnek.

Márki-Zay Péter egyre veszélyesebben beszél összevissza

Archívum2022.03.22, 16:21

Megint interjút adott a baloldali sajtóban Márki-Zay Péter, megint összevissza beszélt, már követhetetlen, amit mond. Gyurcsány jelöltje a Jelen nevű baloldali propagandalapnak többek között azt mondta, hogy ő semmilyen pártalapításról nem beszélt, miközben pár napja az Inforádiónak még konkrét pártszervezésről számolt be hosszan. Mindezek mellett annak ellenére folytatta baloldali szövetségesei árulónak nevezését, hogy korábban azt ígérte, hogy ezt befejezi. Kiderült az is, hogy semmi sem volt igaz azon állításából sem, hogy egy blogoldal három miniszter melegbotrányát készíti elő. Márki-Zay követhetetlen hazudozásai egyre veszélyesebbek.

Márki-Zay Péter még az idén egy új pártot vagy mozgalmat verbuválna

Archívum2018.08.20, 20:15

Tegnap a hódmezővásárhelyi polgármester meghívására több ellenzéki, közéleti szereplő látogatott el a városba, ahol megállás nélkül szidták a magyar kormányt. Nem is ez volt a rendezvény újdonsága, hanem ami utána következett: Márki-Zay Péter Hadházy Ákossal és Róna Péterrel pártot vagy mozgalmat alapíthat. Könnyen elképzelhető, hogy jön a sokadik, kormánybuktatást akaró alakulat. Mindez azért érdekes, mert Márki-Zay kerek négy hónapja még azt mondta, nem akar országos politikus lenni.

Elképesztő mennyiségű új párt vár bejegyzésre

Archívum2017.05.27, 07:47

A választások közeledtével újra fellángolt a pártalapítási kedv: míg 2014-ben 147 volt, jelenleg 193 bejegyzett párt van, amely indulhatna a választáson, és ez a szám még emelkedhet, hiszen országszerte 351 párt bejegyzés alatt áll - írta a Magyar Idők az Országos Bírósági Hivataltól kapott adatok alapján.

Megalakult Bokros Lajos új pártja

Archívum2013.04.21, 19:45

Modern Magyarország Mozgalom párt (MoMa) néven új párt alapítását jelentette be Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere, európai parlamenti képviselő vasárnap Budapesten. A párt az egyén, a piac, a magán- és szellemi tulajdon szabadságát akarja képviselni.

Pénteken alakul meg Bajnai Gordon pártja

Archívum2013.03.07, 11:08

Nem vár tovább a pártalakítással az Együtt 2014, pénteken bejelentik az új párt megalakulását. A pártnak nem Bajnai Gordon lesz az elnöke.

Új szélsőjobboldali párt alakult Németországban

Archívum2012.07.27, 17:53

Új szélsőjobboldali pártot alapított a közösség elleni izgatásért korábban börtönbüntetésre ítélt Christian Worch. Az új párt a "Die Rechte", azaz "A Jobb" nevet kapta. Az NPD-nél kevésbé radikálisak, de a nemzetvédelmet, az idegekkel szembeni tolerancia megszüntetését, és a német identitás megőrzését tűzték ki célul.

Az RMDSZ-t szidják a Fidesz romániai szövetségesei

Archívum2012.07.03, 13:13

Túl szoros szálak fúzik az RMDSZ-t a magyarországi szocialistákhoz, állítják a többi romániai magyar párt vezetői.  

Párttá alakult a 4K!

Archívum2012.04.28, 18:47

Elnököt és alelnököket választottak, és megszavazták az alapszabályt a 4K! - Negyedik Köztársaság párttá alakuló kongresszusán. A Nem tetszik a rendszer tüntetést szervező mozgalomból alakult párt indulni akar a 2014-es választáson.

Új párt alapítását lebegteti Berlusconi

Archívum2012.04.22, 19:09

Cáfolja, hogy új párt élén térne vissza a politikába Silvio Berlusconi. A novemberben lemondott volt olasz miniszterelnök egy közelmúltbeli nyilatkozatában ugyanakkor egy új szervezet megalapítását sürgette, pártjáról, a Szabadság Népéről pedig azt mondta, hogy nem működik.

Előző
  • 1
Következő