HírTV

címke rss

Karácsony Gergely szerint nem nácizmus, hogy Gyöngyösi listázta volna a zsidókat

Archívum2019.02.06, 13:18

Minden pillanatában tanulságos interjút adott a baloldali főpolgármester-jelölti casting első fordulójának győztese, Karácsony Gergely a Hír TV-nek. A Párbeszéd társelnöke több mint tíz percig védte a náci botrányokban túltengő Jobbikot. Szavaiból kiderült, hogy Gyöngyösi Márton zsidólistázós felvetése szerinte nem nácizmus, Sneider Tamás romaverése nem rasszizmus, cigányagyonverős mondata pedig "egy kiragadott beszélgetés" része volt. Bámulatos és figyelemreméltó átváltozás Karácsony Gergelytől - nem először pályafutása során. 

Kunhalmi Ágnes ajtófutása és Vadai Ágnes sírástettetése - és amit még nem láttunk

Archívum2019.01.13, 19:40

Nem lehet elégszer megnézni a köztévében botrányt okozó, ott gátlástalanul színészkedő ellenzéki politikusok produkcióit. Bangóné, aki elmondja, hogyan tettessék magukat áldozatoknak, mert az „k.rva erős kép” lesz, utána meg arról beszél sírást imitálva, hogy elborzad, hogy a gyerekei majd így látják. Abban a helyzetben, amit éppen ő kreált, amit ő hazudott, amit korábban – tudtán kívül – felvett Bősz Anett liberális képviselő telefonja. És Bősz Anett tudtán kívül, hiszen ő meg nem tudta, hogy kell kikapcsolni egy mobiltelefont. A hamis hangon sipítozó Szél Bernadett. A sírást tettető Vadai Ágnes. A pribékek által hatszor agyonvert,, ...

Jobbikos politikai aktivisták zaklatták az Echo TV riporterét

Archívum2018.12.17, 12:03

Tegnap este dühös és ordibáló ellenzéki tüntetők "vonták kérdőre" Bohár Dánielt, az Echo TV riporterét a kunigundai MTVA-székháznál. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset a köztelevízió épületénél, a Hír TV munkatársát is inzultálták.

Most a Hír TV-ről hazudtak a balliberális álhírgyárak

Archívum2018.11.26, 20:02

Ismételten beállt az álhírgyártásba a 24 nevezetű álfüggetlen balliberális portál és a folyamatosan tarháló Index. Most azt találták ki, hogy a Hír TV internetes oldalán eltüntették a 2015. február 5-e utáni híreket. Persze ebből egy szó sem igaz. Korábban azzal bukott le az egyik fake news gyár, hogy pénzt fizettek hajléktalanoknak, egy másik ellen pedig Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke nyert pert a sorozatos hazugságok miatt. 

Alföldi Róbert után szeletelős technobuli vigasztalja Kálmán Olgát

Archívum2018.11.08, 08:34

Miután a Hír TV visszakerült a polgári oldalhoz, Kálmán Olgát azonnal kirúgták. Az ellenzéknek – utolsó hónapjaiban főleg a Jobbiknak – gátlástalanul hízelgő riporternő azóta görcsösen bizonygatja a világnak, hogy kínos bukása ellenére is ő maga a sikeresség jelképe. A 24-en ma megjelent, a nézőben, olvasóban a szekundér szégyenérzetet kiváltó szavalásáig hosszú út vezetett.

Visszatérés a régi értékekhez: Puzsér Róbert sem lesz a HírTV-ben

Archívum2018.08.29, 15:35

Megvált a HírTV új vezetése Puzsér Róberttől, a csatorna korábbi arcától. A lépés fontos állomása Szikszai Péter, a televízió vezérigazgató-helyettese által meghatározott célkitűzéseknek: vissza kell állítani a Hír TV 2015 februárja előtti irányultságát, újra a konzervatív értékeket kell képviselni. A műsorprogramban temérdek változás lesz, többek között hiteles szereplőkkel indul újra a Szabadfogás című műsor és ismét műsora lesz Gajdics Ottónak, a Magyar Idők főszerkesztőjének.

Vona elismerte: Simicska Lajos a médiájával a Jobbikot támogatta

Archívum2018.08.09, 13:29

A vloggernek állt expolitikus a fake news nagyiparos HVG-nek azt mondta, nem volt lehetőségük visszautasítani, hogy a régi Magyar Nemzet és a régi Hír TV felületet adjon nekik. Beismerés!

Erős személyiségzavar: Veiszer Alinda kultuszminiszter szeretne lenni

Archívum2018.08.07, 17:58

Három hónappal az után, hogy kirúgták a Hír TV-től. A vágyait most vázolta, a teljesítménnyel azonban finoman szólva is adós maradt az exműsorvezető. Végre valaki a baloldalon is magáénak vallja a "merjünk nagyok lenni" gondolatkört - igaz, különösebb alap nélkül.

A Kálmán Olga melletti másik Hír TV-reklámarc is távozott a csatornától

Archívum2018.08.07, 11:20

Jáky-Szabó Gergely, a Hír TV legutóbbi kampányarca távozott a csatornától. A tévé vezetése cáfolta, hogy a műsorvezető helyére Rabb Ferenc érkezne – írta a Magyar Idők.

Fidesz: egy Soros-szervezet próbál beleszólni a magyar médiaügyekbe

Archívum2018.08.04, 19:18

Megint egy Soros-szervezet próbál beleszólni a magyar médiaügyekbe – közölte a Fidesz-frakció, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet nyilatkozatára reagálva.

Szikszai Péter: Visszaadjuk a HírTV-t a jobboldalnak

Archívum2018.08.02, 12:22

Kulturáltan zajlott le a szerdai átadás-átvétel, de egyértelművé tettük, hogy Kálmán Olga nem fér bele a jobboldali televíziózásba – minderről Szikszai Péter, a Hír TV műsorokért felelős vezérigazgató-helyettese beszélt az Origónak. 

Gajdics Ottó: A nemzeti-polgári oldal visszakapta a televízióját

Archívum2018.08.02, 11:11

A nemzeti-polgári oldal családja visszakapta a televízióját – így értékelte az Origónak Gajdics Ottó a Hír TV-nél történteket. A Magyar Idők főszerkesztője, a Hír TV korábbi vezérigazgatója úgy látja, az elmúlt évek legnagyobb áldozatai a nézők voltak, akik közül sokan egyszerűen nem értették, mi történik abban a televízióban, ami a családjuk részévé vált.

Huth Gergely: Végre eljött az Igazság napja

Archívum2018.08.02, 10:34

A Hír TV új tulajdonosának a becsületére váljon, hogy lehetővé tette három és fél évvel a G-nap után, hogy eljöjjön az I-nap – így értékelte az Origónak Huth Gergely a televíziónál történteket. A Pestisrácok.hu főszerkesztője úgy látja, fel kell tenni a kérdést, hogy kik is a valódi áldozatai az elmúlt három és fél évnek.

Elbukott a Hír TV-n a Szabadfogás is

Archívum2018.08.01, 15:09

Több műsor is megszűnik a Hír TV-n, miután a csatornának új vezetése lett. Így többet nem lesz látható a képernyőn a szélsőbaloldali és szélsőjobboldali szereplőket felvonultató Szabadfogás. 

Így jelentette be a Hír TV, hogy megszűnik Kálmán Olga és Csintalan műsora

Archívum2018.08.01, 14:42

"Műsorváltozás: Kálmán Olga és Csintalan Sándor műsorait mától nem láthatják a Hír TV képernyőjén" - olvasható a hírcsatorna közösségi oldalán és a weboldalukon.

Simicska egyik bizalmasa otthagyta a Hír TV-t

Archívum2018.08.01, 13:31

Csintalan Sándor Kálmán Olgával és még sokakkal egyetemben távozik a Hír TV-től. „Ezt a történetet már nélkülem fogják vinni” – ezt mondta.

Újabb névsor, hogy kik távoznak a Hír TV-től

Archívum2018.08.01, 13:25

A Hír Televízió új vezetése Kálmán Olga és Csintalan Sándor mellett nem számít a korábbi hírigazgató munkájára sem. 

Videón, ahogy Kálmán Olga elhagyja a Hír TV-t

Archívum2018.08.01, 13:11

Most megnézheti, hogyan távozott a Hír Televíziótól Kálmán Olga. Ma már nem lesz látható a műsora a bukott balliberális televíziósnak. 

Változások a Hír TV-ben

Archívum2018.08.01, 12:57

Délelőtt 10 óra körül megérkezett Nyerges Zsolt, a Hír TV új tulajdonosa a televízió épületéhez. Vele együtt jött a helyszínre Liszkay Gábor, Szikszai Péter, Mentes Katalin egykori Hír TV-s főszerkesztő és Korda Judit, a Hír TV egykori vezérigazgatója is. Kálmán Olga is megérkezett a helyszínre, az új tulajdonossal közösen lépett be az épületbe – írta a Figyelő.

Csúfos bukás: kirúgták Kálmán Olgát

Archívum2018.08.01, 10:42

A pocsék nézettségi adatok és többmilliós fizetése miatt a Hír TV új vezetése kirúgta Kálmán Olgát.

Pánik Kálmán Olgáéknál, lemondott a Hír TV elnöke

Archívum2018.07.25, 17:50

Teljes a pánik az egykor Simicska Lajos tulajdonában álló Hír Televízióban, ahol szerdán elköszönt a dolgozóktól Fonyó Károly. A tévé volt vezetője arról nem beszélt, hogy mi lesz ezután, így teljes a pánik Kálmán Olga és csapata körében. A végnapjait éli a Simicska-birodalom. 

Hat bombabiztos érvünk van arra, miért bukta el az ellenzék a választást

Archívum2018.07.10, 15:25

Az Origo három hónap elteltével elérkezettnek látta az időt arra, hogy a különféle magyarázatok után tiszta vizet öntsön a pohárba, és minden eddiginél egyszerűbben, precízebben adjon választ a kérdésre: miért bukta el az ellenzék? A legjobb az egészben: mindezt videókban tesszük!

A totálisan megsemmisült Simicska Amerikába költözhet

Archívum2018.07.06, 10:52

Simicska Lajos, a Jobbik régi gazdája az Egyesült Államokban kért letelepedési engedélyt – írta a 888.hu. A milliárdos a héten adta el – ha hinni lehet az erről szóló híreknek – hazai érdekeltségeit Nyerges Zsoltnak, de előtte még bezárta sajtótermékeinek jelentős részét. 

Simicska Lajos totális kudarca: megszűnhet a Hír TV

Archívum2018.07.05, 16:26

A Magyar Idők információi szerint rövid időn belül megszűnhet a Hír TV, miután Simicska Lajos eladta volt üzlettársának, Nyerges Zsoltnak. Tarr Péter, a Hír TV vezérigazgatója egyelőre nem reagált a lap értesüléseire. A televízió megszűnése lenne a Simicska-médiabirodalom záróakkordja.

Vona embere trágárul szidta Toroczkait és Dúrót Simicska tévéjében - videó

Archívum2018.05.30, 14:29

Pörzse Sándor, a Jobbik volt országgyűlési képviselője, Vona Gábor jobbkeze, a Barikád című pártlap korábbi főszerkesztője a Jobbik házi tévéjévé tett Simicska-Hír Tv egyik műsorában őrjöngve, trágárul szidta Toroczkai Lászlót és Dúró Dórát.

Hadházy Ákos tovább magyarázkodik, hogy miért ül be a parlamentbe

Archívum2018.05.21, 15:48

Amikor megígérte, hogy nem fog, ha a Fidesz kétharmaddal nyer. Pár napja viszont elismerte, "gyönge dolog" volt, hogy nem vette át parlamenti mandátumát az Országgyűlés alakuló ülésén. Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint nincs helye a politikusnak a parlamentben.

Csak a Jobbik: Simicska nevetséges propagandagépezetet tolt Vonáék alá

Archívum2018.01.08, 09:23

Tavaly novemberben gyakorlatilag teljes vezetőcsere történt Simicska Lajos médiabirodalmában. A mindenkitől rettegő és egyre bizalmatlanabb és bizonytalanabb „médiacézár” leghűségesebb emberei kerültek pozícióba, akik a Jobbikkal kifejezetten jó viszonyt ápolnak. Simicska tehát öt hónappal a választások előtt elszánta magát, hogy médiaérdekeltségeit nyíltan a Jobbik szolgálatában állítja csatasorba. Közel két hónap telt el azóta, ezért az Origo utánajárt annak, hogy a döntés milyen hatással volt a szebb napokat látott médiabirodalom tartóoszlopaira, ezek mennyire tolódtak tovább a Jobbik felé. Rengeteg hír elolvasása, rendszerezése ...

A sztárok legnagyobb égései 2017-ből: a részeg tudósítás és nagy bukás

Archívum2017.12.25, 21:39

A sztárok folyton előttünk vannak, minden lépésüket nyomon követhetjük, és bizony a kisebb-nagyobb bukásaikat is. Az idei év is meglehetősen termékeny volt, már ami az égéseket illeti: akár szándékosan, akár véletlenül történt, az internet nem felejt! Íme, 2017 legnagyobb bakijai.

Kálmán Olga szerint a magyar rendőrök felelősek a terrorizmusért

Archívum2017.08.19, 08:49

A Simicska Lajos televíziójában tevékenykedő Kálmán Olga azt mondta, hogy a magyar határt biztosító rendőrök miatt radikalizálódnak a migránsok, és ez vezethet el egy későbbi terrortámadáshoz. A Fidelitas azonnali bocsánatkérést vár a Hír TV-től és Kálmán Olgától. A bukott műsorvezető a héten már másodszor alakított nagyot, mivel kedden a Jobbik szóvivőjének szegődött a műsorában.

Két műsorvezetővel pótolják Kálmán Olgát?

Archívum2016.12.30, 18:44

December 17-én Kálmán Olga felmondott, és a konkurens csatornához, a Hír Tv-hez igazolt át. A hír futótűzként terjedt, de azt még nem tudni, hogy kit ültetnek a helyére.

Kálmán Olga után újabb jelöltek: Simicska balról előzné az ATV-t

Archívum2016.12.22, 19:19

Rónai Egont és Beleznay Endrét is elcsábította volna az ATV-től Simicska Lajos. Bár Simicska nincs távol a Jobbiktól sem, ezzel egy időben baloldalibb akar lenni az ATV-nél. Korábban Kálmán Olgát igazolták, állítólag négymilliós fizetésért.

Otthagyja az ATV-t Kálmán Olga

Archívum2016.12.17, 20:44

Csatornát vált Kálmán Olga, februártól a HírTV-nél folytatja. 

Tévést ütöttek a roma önkormányzat ülésén

Archívum2015.11.10, 11:14

Nem lett komoly baja a Hír TV tudósítójának, akit gyomorszájon vágtak tegnap este az Országos Roma Önkormányzat mohácsi ülésén. A találkozón életveszélyes fenyegetések is elhangzottak. Az indulatokat a furcsa körülmények között összehívott közgyűlés korbácsolta fel.

Kétszer hazugozta le Lázár Jánost a Hír TV-s

Archívum2015.04.17, 12:36

Hazugnak nevezte legfrissebb Facebook-bejegyzésében Lázár Jánost György Zsombor, a Magyar Nemzet és a Hír TV szerkesztője. Szerinte a miniszter állításával szemben van bojkott a Simicska-médiabirodalommal szemben. Lázár csütörtöki sajtótájékoztatóján „bimbódzó románcnak” minősítette Simicska Lajos és a Jobbik kapcsolatát.

A Kun-Mediátor körmére néz a kormány

Archívum2015.04.16, 17:58

Április 22-én tárgyal a kormány a Kun-Mediátor ügyéről, így azt sem lehet még tudni, mi lesz a károsultakkal, hasonlóan a Hungária Értékpapír Zrt.-hez. Lázár János szokásos csütörtöki tájékoztatóján azt is elmondta, hogy úgynevezett Quaestor ügyintézési pontok jönnek létre a károsultak helyzetének a rendezésére. Zombor Gábor egészségügyi koncepciója pedig nem is került a kormány elé.

Simicska Lajos a Fideszt is megsemmisítheti

Archívum2015.03.23, 12:24

Ellentétesen látja a fideszes parlamenti képviselők egy része és a kabinet azt, hogy a Simicska Lajos és Orbán Viktor közötti konfliktus mennyire veszélyes a kormánypártokra. Egyesek attól félnek, hogy a két fél összecsapására a párt is rámehet, míg a kabinetben nem tartanak negatív hatásoktól.

A Fidesz bojkottálja a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t

Archívum2015.03.17, 10:21

Miután Kövér László ellenzéki médiának nyilvánította a Magyar Nemzetet, a Hír TV-t és a Lánchíd Rádiót, Rogán Antal a Fidesz–KDNP frakcióülésén arra intette képviselőtársait, hogy a továbbiakban ne nyilatkozzanak a fenti médiumoknak – írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, aki ezt megszegi, az teljesen kiírja magát a pártból.  

Rendellenesen kerültek ki a Hír TV plakátjai

Archívum2015.02.26, 16:02

Budapest különböző pontjain is fejjel lefelé vagy vízszintesen elforgatva jelentek meg a Hír TV és a Lánchíd Rádió plakátjai.

Simicska: Bemegyek, és baszd meg, megtakarlak!

Archívum2015.02.26, 09:41

Ezt mondta Simicska Lajos azt követően, hogy megtudta a Hír TV Célpont stábjának felmondási szándékát. Simicska ismét "gecizett" is egy kiadósat.  

Pokorni szerint egy politikus ne urizáljon

Archívum2014.11.29, 21:52

Az amerikai korrupciós vádak miatt már nem fér bele, hogy egyes kormánypárti politikusok drága utazásokra menjenek, vagy sokmilliós házat építsenek – mondta Pokorni Zoltán.

Íme, a vágatlan felvétel Vida Ildikó és Goodfriend találkozójáról

Archívum2014.11.13, 17:56

Több hírportálra jogosulatlanul került fel a videó, amelyen Vida Ildikó és André Goodfriend találkozása látható. A Hír TV ezért közzétette a vágatlan felvételt. Ugyanakkor a csatorna pert indít az érintett hírportálok ellen. 

Az ATV-n lesz az ellenzéki főpolgármester-jelöltek vitája

Archívum2014.10.06, 20:18

Tarlós István nélkül, négy ellenzéki induló részvételével pénteken este 8 órától egyórás időtartamban közvetíti az ATV a főpolgármester-jelöltek vitáját – erősítette meg az Origónak a csatorna hírigazgatója. Németh Szilárd elárulta azt is, hogy a vita moderátora Simon András lesz.

L. Simon látja a Hír TV szomorú jövőjét

Archívum2014.09.04, 20:25

Nem válaszolt érdemben arra a kérdésre a Várkert Bazár felújításáért felelős miniszteri biztos, hogy mikor lesz valóban kész a múlt héten már másodjára átadott műemlék épületegyüttes.

Megbírságolta a Médiatanács a Hír TV-t

Archívum2014.09.03, 14:50

A Médiatanács százezer forint bírságot rótt ki a televízióra a Célpont egyik márciusi műsora miatt, mert az alkalmas volt a romákkal szembeni sztereotípiák felerősítésére.

Varga Mihálynak titkos fegyvere van

Archívum2013.05.28, 14:17

Varga Mihály a Hír TV Magyarország élőben című műsorában beszélt arról, mi történik, ha az Európai Unió szerdán megszünteti Magyarországgal szemben a túlzottdeficit-eljárást. A nemzetgazdasági miniszter leszögezte: a kormány még nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az Európai Bizottság (EB) kiengedi-e Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. Varga Mihály úgy fogalmazott: "van egy titkos fegyverünk", vagyis egy további bevételnövelő lépés arra az esetre, ha az EU nem szünteti meg az eljárást.

Hír Tv: Vitézy ismerőseit és újságíró-kapcsolatait is figyelték

Archívum2010.11.27, 11:50

Adatokat gyűjtöttek Vitézy Dávidról, a Budapesti Közlekedési Központ vezetőjéről 2007 őszétől a Hír Tv információi szerint. A csatorna riportja szerint Vitézy telefonos híváslistáját és közlekedési szokásait figyelték, de adatokat gyűjtöttek a családtagjairól és azokról az emberekről is, akikkel telefonált.

Felmetették a HírTV lőszerrel járkáló riporterét

Archívum2009.03.25, 17:11

Jogerősen felmentette a bíróság Császár Attilát, a HírTV riporterét a lőszerrel való visszaélés vádja alól. Császár ellen azért indult eljárás, mert a tévészékház ostrománál kapott egy lőszert egy ismeretlentől, amit később a parlamenti őrség megtalált nála. 2006. szeptember 18-án a Szabadság téren a rendőrök 28 figyelmeztető lövést adtak le.

Előző
  • 1
  • 2
Következő