Heineken

címke rss

Óriási profitzuhanás a Heinekennél

Gazdaság2014.02.12, 10:45

A felére esett vissza tavaly a világ legnagyobb sörgyártójának, a Heinekennek a profitja többek között a közép és kelet-európai piac gyengébb teljesítménye miatt. A cég azonban optimista az idei évre, és 2014-ben az eredmények javulását várják.

Nem fogy a Heineken

Archívum2013.08.21, 11:14

Harmatos első féléven van túl a Heineken, ráadásul az év hátralévő részére sem túl optimista a cég. A világ harmadik legnagyobb sörgyártója elsősorban az európai vásárlók távolmaradása miatt szenved, ugyanis az öreg kontinensen az egy évvel korábbinál 8 százalékkal kevesebb sört értékesítettek az első félévben. A Heineken első féléves eredményszámai a befektetőknek sem tetszenek, a részvényárfolyam ugyanis közel négy százalékkal zuhan.

Elutazna bárhova, csak azért mert ingyen van?

Travelo2017.11.24, 15:13

Ingyen repjegyet, kétezer dollárt és két éjszaka szállást adott a Heineken azoknak, akik bevállalták, hogy azonnal elrepülnek egy véletlenszerűen kiválasztott célpontra, és veszni hagyják eredeti terveiket. Ön meg merte volna ezt lépni?

A nők inkább citromosat kérnek

Gazdaság2013.06.14, 07:45

Üdítőből kevesebb fogy, a sörösök viszont növelni tudták eladásaikat. Az emberek ugyanis imádják a citromosat meg a narancsosat. A gyümölcslével kevert sörökre főként a nők kaptak rá. És jönnek az újabb és újabb ízek.

Megválna a Pepsitől a Heineken

Gazdaság2013.05.03, 11:39

Piaci információk szerint a világ harmadik legnagyobb sörgyártója, a Heineken vevőt keres holland üdítőitalgyártó- és forgalmazó egységére. A leány többek között olyan világhírű márkák licencjogával rendelkezik, mint a Pepsi, a 7Up vagy a MountainDew. Az elmúlt negyedévekben a holland sörgyártóra jelentős teher nehezedett Európában, ugyanis gyengén muzsikált a sörértékesítése. Így a várhatóan 500 millió dollárral kecsegtető üzlet némiképp vígasztalhatja a Heinekent.

Szakad a Heineken, nem csúszik a sör

Archívum2013.04.24, 13:02

7 százalékos zuhanásban található a Heineken árfolyama az elmúlt hónapok raliját követően. A pesszimizmus oka, hogy a világ harmadik legnagyobb sörgyártójának első negyedéves értékesítése több szempontból is alulmúlta az elemzői várakozásokat. A társaság öt régiója közül csupán egy tudott növekedést felmutatni, az ázsiai és óceániai térségre az év hátralevő részében is fontos szerep hárulhat, ugyanis ellensúlyozniuk kellene Nyugat-Európa gyengélkedését. Most is visszaigazolódni látszik, hogy igazán jó döntésnek bizonyult év végén bekebelezni Délkelet-Ázsia meghatározó sörgyártóját, az Asia Pacific Breweriest.

Továbbra is csúcsformában a Heineken

Gazdaság2013.04.05, 11:06

Továbbra is kicsattanó formában található a Heineken részvénye, amely szerdán csak centekre járt múlt héten felállított történelmi csúcsától. Egyelőre még nem tudni, hogy folytatódik-e az elmúlt hónapok impozáns teljesítménye, de a technikai elemzés szerint rövidesen eldőlhet az irány. A vállalatot követő elemzői előrejelzésekből kiindulva még látni növekedést a papírban, ami nagyrészt a fejlődő piacokban rejlő bővülési potenciálban keresendő.

Soha nem látott szintek közelében a Heineken

Gazdaság2013.02.25, 11:42

Továbbra is impozáns képet fest a Heineken tőzsdei teljesítménye, árfolyama az elmúlt héten újabb történelmi csúcsot állított fel. Ebben az is közrejátszott, hogy a holland társaság nemrégiben közzétett 2012-es jelentése többségében pozitív üzenetet hordozott a befektetők számára. Pozitívum lehet az is, hogy a söripari cégeket tekintve a Heineken továbbra is alulértékeltséget mutat.

Történelmi csúcsra ugrott a Heineken

Archívum2013.02.13, 10:46

Történelmi csúcsra ugrott a világ harmadik legnagyobb sörgyártójának, a Heinekennek az árfolyama a tavalyi eredmények közzétételét követően. A várakozásokat nem minden tekintetben sikerült teljesíteni, azonban a költségcsökkentési program megemelését és a menedzsment kedvező jövőképét pozitívan értékelték a befektetők.

Heineken: James Bond kedvence, nem véletlenül

Gazdaság2012.11.13, 09:48

Történelmi csúcsra ugrott a mai kereskedés során a világ harmadik legnagyobb sörgyártójának, a Heinekennek a kurzusa. Az elmúlt években átlagon felüli növekedési ütemről számolt be a társaság, ami a jelenlegi évtizedben tovább folytatódhat. Ennek egyik kulcsa az Asia Pacific Breweries felvásárlása lehet, mellyel a nagy növekedési potenciállal rendelkező délkelet-ázsiai piacon növelheti befolyását a cég.