Hága

címke rss

Hága kiutasít három szélsőséges iszlám hitszónokot

Nagyvilág2005.02.22, 19:16

A holland bevándorlásügyi minisztérium kedden megtette az első lépéseket afelé, hogy kiutasítson Hollandiából három iszlám hitszónokot, akik a gyanú szerint radikális nézeteket terjesztettek a nyugat-európai ország egyik mecsetében, veszélyeztetve ezzel a holland társadalom biztonságát.

Feladta magát Ratko Mladic bűntársa

Nagyvilág2005.02.24, 13:49

Önként feladta magát a Hágai Nemzetközi Bíróságnak Milan Gvero, aki Ratko Mladic népirtással vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok helyettese volt. A szerbiai kormány hétfőn közölte, a tábornok úgy döntött: csütörtökön önként feladja magát az Hágának, hogy "segítse népét és országát". Gvero bűnlajstromában gyilkosságok, a lakosság faji, vallási és politikai indíttatású elűzése és deportálások szerepelnek.

Hágába megy a volt jugoszláv vezérkari főnök

Nagyvilág2005.03.03, 18:48

Momcilo Perisic tábornok, a jugoszláv hadsereg egykori vezérkari főnöke úgy döntött, kész a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnök ügyét tárgyaló hágai Nemzetközi Törvényszék elé állni - közölte szerdán a szerb kormány.

Del Ponte: Belgrád ismeri Mladic rejtekhelyét

Nagyvilág2005.03.07, 18:39

Belgrád szerint a szerb rendőrség állandóan keresi, de nem találja Ratko Mladicot, a srebrenicai népirtással vádolt volt boszniai hadseregparancsnokot, Hága viszont azt állítja, hogy Belgrád nagyon is tisztában van a tábornok hollétével, de hiányzik a politikai akarat a letartóztatásához.

Lemond a háborús bűnökkel vádolt koszovói kormányfő

Nagyvilág2005.03.08, 14:03

Háborús bűnök miatt emeltek vádat Hágában Ramus Haradinaj koszovói kormányfő ellen. A politikus ezért kedden lemondott posztjáról, szerdán pedig Hágába utazik. A vádiratot nem részletezték Hágában, de a nemzetközi bíróság korábban már nyomozott az albán nemzetiségű Haradinaj ellen, aki tagja volt a Koszovói Felszabadítási Hadseregnek. A gerillacsapatok 1998-99-ben számos véres akciót hajtottak végre koszovói szerbek ellen.

Hágába érkezett a volt koszovói miniszterelnök

Nagyvilág2005.03.09, 19:02

Ígéretét betartva Hágába utazott szerdán Ramus Haradinaj volt koszovói miniszterelnök, akit gerillamúltja miatt vád alá helyezett a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűntényeket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT).

Feladja magát Koszovó eddigi miniszterelnöke

Nagyvilág2005.03.09, 06:33

Ramus Haradinaj koszovói kormányfő saját bejelentése szerint szerdán önként feladja magát Hágának, miután vádat emelt ellene az ottani Nemzetközi Törvényszék. Előzőleg, kedden lemondott miniszterelnöki tisztségéről.

A volt Monarchia hiába állt ki a horvátokért

Nagyvilág2005.03.17, 16:38

Az EU elhalasztotta a csatlakozási tárgyalások megkezdését Horvátországgal, de a volt Osztrák-Magyar Monarchia helyén lévő államok ellenezték a döntést. A közép-európai országok szerint méltatlan, hogy egyetlen tábornok miatt késsen a horvát EU-tagság, ebben az összes magyar EP-képviselő is egyetért. A britek, a hollandok és a svédek viszont hajthatatlanok: addig nem engedik Horvátország csatlakozását, amíg a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina nem kerül Hágába.

Újabb szerb tábornok adja fel magát

Nagyvilág2005.03.20, 17:28

Újabb boszniai szerb tábornok adja fel magát a Nemzetközi Törvényszéknek. Vinko Pandurevic egykori szerb tábornokot népirtással vádolja a hágai ügyészség. Két hónap leforgása alatt Pandurevic a nyolcadik vádlott, aki önként feladja magát.

Magyar sikerek a kiokusin karate-Eb-n

Archívum2005.03.22, 19:24

Micheller János a 80 kg-osok között aranyérmet szerzett a Hágában rendezett nyílt kiokusin karate Európa-bajnokságon.