hadihajó

címke rss

Robbanás történt egy hadihajón a San Diegó-i kikötőnél, többen megsérültek

Nagyvilág2020.07.13, 10:20

Robbanás történt és tűz ütött ki vasárnap egy amerikai helikopterhordozó hajón. A hajón a szokásosnál kevesebb, csak 160 tengerész és tiszt tartózkodott, de így is sokan megsérültek a balesetben. Összesen 17 tengerészt és négy civilt kellett kórházba vinni. 

Több mint 300 évig rejtőzött a mélyben a „saját lábán” dokkba úszó vitorlás

Tudomány2020.04.26, 09:11

Ötvenkilenc éve, 1961. április 24.-én kora reggel aki csak tehette a televízió elé ült Svédországban, hogy egy nem mindennapi esemény, az 1628-ban teljes felszerelésével a Balti-tenger hullámsírjába merült Vasa hadihajó kiemelésének lehessen a szemtanúja. Ez volt az első és mindeddig egyetlen olyan alkalom, hogy egy fából épült hatalmas antik vitorlás kiemelését egyenesben közvetítette a televízió.

A Bismarck ötödik sortüze végezte ki a britek büszkeségét

Tudomány2019.05.24, 22:48

1941. május 24-én kora reggel hihetetlenek tűnő hír futott be az Admiralitás londoni főhadiszállására. Az ultramodern HMS Prince of Wales csatahajó rádiósszobájából küldött távirat szerint, miután a Bismarck elfogására indult brit kötelék aznap hajnalban felfedezte a német szupercsatahajót, a kialakult tűzharcban a Bismarck telitalálata miatt a HMS Hood reggel hat órakor felrobbant, és három percen belül elsüllyedt. Sir Dudley Pound flottatengernagy, a Royal Navy főparancsnoka miután átfutotta a sürgönyt, hosszú pillanatokig letaglózva meredt maga elé, majd rögtön felhívatta a Downing Street 10-et.

Kína által követelt tengeri területen haladt át egy amerikai hadihajó

Nagyvilág2019.05.20, 08:08

A Dél-kínai-tengeren áthaladt egy amerikai hadihajó egy olyan területen, amelyet Kína a magáénak követel - jelentette a brit hírügynökség hétfőn Washingtonból egy katonai szóvivőre hivatkozva.

Az USA ismét hadihajókat küldött a Tajvani-szorosba

Nagyvilág2019.04.29, 07:05

Az amerikai hadsereg ismét hadihajókat küldött a Tajvani-szorosba - jelentette be helyi idő szerint vasárnap este Washingtonban az amerikai védelmi minisztérium.

A Bountyn 230 éve tört ki a zendülés

Tudomány2019.04.28, 13:51

Kétszázharminc éve zajlott le a világ egyik leghíresebb, azóta számtalanszor feldolgozott lázadása: 1789. április 28-án az angol Bounty hadihajó matrózai az óceán közepén csónakba tették kegyetlenkedő kapitányukat, majd a Csendes-óceán egy festői és eldugott szigetén telepedtek le. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga.

Újabb amerikai hadihajók keltek át a Tajvani-szoroson

Nagyvilág2019.03.25, 09:56

Az amerikai haditengerészet és a parti őrség hajói keltek át a Tajvani-szoroson vasárnap. Az amerikai hadsereg közlése szerint az átkeléssel demonstrálni kívánták az Egyesült Államok elkötelezettségét az Indiai- és a Csendes-óceán térségének szabad és nyitott volta mellett.

Dokknak ütközött egy svéd hadihajó

Nagyvilág2019.03.05, 20:09

Gyakorlatozás közben dokknak ütközött kedden egy svéd hadihajó a Stockholm-szigetcsoportban. A balesetben hét katona megsérült.

Nem öli meg az ellenséget, de hallucinációt okoz a fényfegyver

Tudomány2019.02.07, 18:28

Különleges fegyvert állított hadrendbe az orosz haditengerészet. A zavaró eszköz képes több kilométer távolságból hallucinációkat, hányingert, átmeneti vakságot okozni, és ezzel annyira összezavarni az ellenséges katonákat, hogy azok képtelenek becélozni az ilyen fegyverrel felszerelt hajókat.

Orosz hajók tüzet nyitottak az ukrán haditengerészet hajóira

Nagyvilág2018.11.26, 07:13

Egész nap feszült volt a helyzet a Kercsi-szorosnál. Először arról érkeztek hírek, hogy szándékosan nekiütközött egy orosz határőrhajó az ukrán haditengerészet egyik hajójának vasárnap Odessza és Mariupol között. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat szerint Ukrajna a felelős a Krím félsziget és a Krasznodari terület közötti Kercsi-szorosban vasárnap történt incidensért.

Krumplival vették fel a harcot a japán tengeralattjáró ellen

Tudomány2018.08.29, 19:49

Egy amerikai közmondás szerint, ha fegyveres harcra készülsz, ne vigyél magaddal kést. De mi a helyzet a burgonyával? Bár ideális esetben ez a kérdés fel sem merül, 1943. április 5-én az USS O'Bannon amerikai hadihajót azonban mégsem a tizenhét fedélzeti löveg, a torpedók vagy a géppuskák mentették meg egy japán tengeralattjáró támadásától. A Csendes-óceán nyugati részén a nyers krumpli húzta ki a csávából az amerikai haditengerészeket.

Hullámsírban fekszik Kolumbia vagyonokat érő elveszett kincse

Gazdaság2018.08.12, 10:14

A 62 ágyúval felszerelt San José névre keresztelt gálya 1708 májusában a panamai Porto Bellóból indult útjára a kolumbiai Cartagena irányába, fedélzetén 600 emberrel és az új világ kincseivel, mintegy 200 tonna arannyal, ezüsttel és drágakövekkel. A szállítmány Peru kormányzójának tulajdonát képezte, azonban a hajó sosem érte el a biztonságot jelentő kikötőt. A San Josét brit hadihajók egy csoportja támadta meg és süllyesztette el. Három évszázadon át senki nem lelt rá a spanyol gálya végső nyughelyére, most viszont úgy tűnik a hajót és a kincset is megtalálták.

Ritkán látott hadihajó-bizniszt kötöttek a britek és Brazília

Gazdaság2018.02.21, 21:05

A brit flotta nagy hagyományokkal rendelkezik, azonban az elmúlt években még repülőgép-hordozójuk sem volt. Ezen változtattak két hatalmas hajó megépítésével, ráadásul a létszámon felettivé vált jelenlegi zászlóshajót sikeresen és gyorsan el is tudták adni.

Menekíteni kellett a legénységet egy lángoló orosz hajóról

Nagyvilág2018.02.16, 04:42

Tűz ütött ki egy hadihajón pénteken Oroszország távol-keleti kikötőjében, Vlagyivosztokban, a legénység több mint száz tagját kimenekítették - közölte a haditengerészet mentőszolgálatának központja.

Majdnem összeütközött a Boszporusz közelében egy brit és egy orosz hadihajó

Nagyvilág2018.02.15, 14:09

A londoni és a bukaresti sajtó szerint tegnap kis híján összeütközött a brit és az orosz hadiflotta két hajója a Fekete-tengeren.

Alig ismert magyar haditengerészeti katasztrófa a második világháborúban

Tudomány2017.11.09, 19:15

Kevéssé ismert, hogy Magyarország nem csak a szárazföldi hadszíntéren vett részt a második világháború öldöklő küzdelmeiben. A háborús események sodrában a Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Részvénytársaság hat teherhajója magyar parancsnokság alatt és katonai konvojok tagjaként hadianyag szállítást végzett a Fekete-tengeren. A felfegyverzett Ungvár motoros teherhajót hetvenhat éve, 1941. november 9-én bevetés közben érte utol a végzet.

Bomba üzlet elsüllyedt hadihajókat illegálisan elbontani

Gazdaság2017.11.08, 09:35

Dollármilliók hevernek a tengerek és óceánok fenekén, csak felszínre kell hozni azokat. Igaz, nemcsak hajókkal elsüllyedt kincsek, hanem tényleges hajók formájában. A hajóroncsok fémipari újrahasznosítása évről évre növekvő üzlet. Ám az elsüllyedt tengeri járművek maradványait hamarabb dézsmálják meg az illegális fémvadászok, mint az arra – nemzetközi jogi megállapodások alapján – jogosultak.

Összeütközött egy csónak egy hadihajó a Földközi-tengeren

Nagyvilág2017.10.09, 17:58

Legalább nyolc ember a Földközi-tengerbe fulladt azután, hogy csónakjuk összeütközött egy tunéziai hadihajóval körülbelül 50 kilométerre a kelet-tunéziai Kerkenna-szigetektől  - jelentette a tunéziai védelmi minisztérium.

Megtalálták az amerikai rombolóról eltűnt tengerészek holttestét

Nagyvilág2017.08.28, 09:38

Megtalálták a John S. McCain rombolóról eltűnt tengerészek holttestét - közölte az Egyesült Államok haditengerészete.

Megint teherhajóval ütközött egy amerikai hadihajó

Nagyvilág2017.08.21, 08:53

Kereskedelmi hajóval ütközött egy amerikai hadihajó Szingapúr partjainak közelében, legalább tíz tengerész eltűnt, öt pedig megsebesült - jelentette közleményben az amerikai haditengerészet.

Megtalálták a 72 éve elsüllyedt halálhajót, a USS Indianapolist

Tudomány2017.08.20, 20:03

Hetvenkét évvel eltűnése után megtalálták a második világháború végén elsüllyedt USS Indianapolis amerikai hadihajó roncsait a Fülöp-szigetek közelében, a Csendes-óceán mélyén - számolt be róla vasárnap a BBC News.

Ötmilliárd euróért vásárol hadihajókat Katar

Nagyvilág2017.08.02, 17:57

Olaszországtól vásárol ötmilliárd euróért hadihajókat Katar- jelentette be az olasz külügyminiszter.

Elfogadták a líbiai part menti művelet tervét

Nagyvilág2017.08.02, 15:05

Az olasz parlament alsóháza elfogadta a kormány új tervét, amely Líbia partjai mentén akadályozná az embercsempészeket.

Zátonyra futott a hadihajó, megszakították a gyakorlatot

Nagyvilág2017.05.12, 12:07

A partraszállító hajó a francia haditengerészet helikopterhordozója, amely 35 gépet tud szállítani, illetve páncélosok hordozására is alkalmas. A hajó a Guam szigeténél futott zátonyra.

Titkos katonai eszközt hoznak fel az elsüllyedt orosz hadihajóról

Nagyvilág2017.05.04, 14:40

Speciális eszközökkel és búvárokkal próbál az orosz haditengerészet valamit kimenteni arról a felderítő hajóról, ami egy teherszállítóval történt ütközés után süllyedt el a múlt héten a Fekete-tengeren.

Ismét megtekinthető a több mint 140 éves magyar hadihajó

Tudomány2017.04.19, 16:30

Csütörtöktől ismét a Parlament északi részénél kialakított kikötőben állomásozik a Lajta Monitor Múzeumhajó. Az immár negyedik alkalommal kiállított egykori hadihajó ünnepélyes megnyitóján Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára mond beszédet.

Hadihajórajt vezényelt a Koreai-félszigethez az amerikai hadsereg

Nagyvilág2017.04.09, 12:22

Hadihajórajt vezényelt a Koreai-félsziget közelébe az amerikai hadsereg - közölte az amerikai csendes-óceáni parancsnokság (Pacom) szóvivője.

Dönitz újabb „szürke farkasát” fedezték fel az óceán mélyén

Archívum2017.02.06, 10:19

Az Azori-szigetek térségében, 900 méteres mélységben bukkantak rá a hetvenöt éve elsüllyedt U-581 német tengeralattjáró roncsára. A búvárnaszád második bevetésén süllyedt a mélybe, miközben a HMS Llangibby Castle brit csapatszállítót készült megtorpedózni. A súlyosan megsérült U-581-et a parancsnoka süllyesztette el, nehogy a britek kezébe kerüljön a szupertitkos német rejtjelező készülék, az Enigma. Az U-581 egyik hajótörött tisztje kalandregénybe illő módon szökött meg az angolok elől.

17. századi hadihajót találtak Svédország déli partjainál

Archívum2017.02.02, 11:16

Háromszáz éve eltűnt hadihajót fedezett fel Svédország déli partjainál egy víz alatti kutatóexpedíció.

Japán megkövette az Egyesült Államokat Pearl Harborért

Tudomány2016.12.28, 14:41

A Pearl Harbor elleni  hadüzenet nélküli támadás 75. évfordulóján a japán miniszterelnök részvétét fejezte ki Hawaiiban.

A jövő rombolója ronda, de halálos

Techbázis2016.10.16, 23:06

Előre szeretném jelezni: én még ilyen ronda hadihajót életemben nem láttam. Igaz, a Zumwalt-osztály nem a szépségével, hanem képességeivel igyekszik meghódítani az óceánokat, kerüljön szembe bárkivel is.

Megint amerikai hadihajókra lőttek Jemen partjainál

Nagyvilág2016.10.13, 12:40

Négy napon belül már másodszor lőttek rakétákat egy amerikai cirkálóra Jemen lázadók uralta területéről. A USS Mason és kísérőhajója nem sérült meg, de a Pentagonban már az esetleges válaszcsapásokról beszélnek.

Dél-Korea hadihajókat küldött a kínai halászhajók ellen

Nagyvilág2016.06.10, 11:23

Akcióba lendült a dél-koreai haditengerészet az Észak-Koreával vitatott tengeri határövezetben, mert a térségben hosszú ideje halásznak a kínaiak az értékes kék rákokra – számolt be a helyi média pénteken.

A futurisztikus lopakodó túl nehezen felderíthető

Techbázis2016.04.12, 16:34

Mennyire tekinthető komolynak egy panasz, miszerint a nehezen felderíthető, lopakodó kialakítású hadihajó "túl nehezen felderíthető"?

Orosz szuperhordozó harcol Indiáért

Techbázis2016.03.04, 07:48

Oroszország a legesélyesebb az India által hamarosan kiírandó új repülőgéphordozó-tenderen. A hajó még csak terveken és maketten szerepel. A koncepció azonban győztes lehet.

Irán fogva tart két amerikai hajót

Nagyvilág2016.01.13, 00:32

Az amerikai védelmi minisztérium bejelentése szerint Irán fogva tart két amerikai hajót, a tíztagú legénységgel együtt. John Kerry külügyminiszter az irániakkal egyeztet. 

Meghibásodott az új amerikai hadihajó

Nagyvilág2015.12.12, 21:22

Egy meghibásodás miatt hetvenöt kilométeren át kellett vontatni az amerikai haditengerészet legújabb hajóját. A USS Milwaukee-t három hete állították szolgálatba. 

Nem maradt el Putyin válasza

Techbázis2015.11.29, 12:22

Ugyan még nem tisztázott, mi történt pontosan, amikor a török légvédelem kedden kilőtte az orosz hadsereg Szu-24-es vadászbombázóját. Oroszország szíriai katonai jelenléte Törökország nélkül nem lehetséges. Putyinnak azonban lépnie kellett, hiszen elnökségének központi eleme, az orosz erő kritikájaként fogható fel a lángolva zuhanó vadászrepülő.

Hadihajókat vesz Egyiptom a franciáktól

Nagyvilág2015.10.10, 16:52

Bár eredetileg Oroszországnak szánták, az ukrán válság miatti diplomáciai feszültségek miatt meghiúsult az üzlet, így most Egyiptom veszi meg a franciáktól a két Mistral hadihajót mintegy egymilliárd euróért.

Hadihajó mentett menekülteket

Nagyvilág2015.09.05, 03:44

Egy brazil hadihajó mentett ki 220 menekültet a Földközi-tengeren.

Felszínre hozzák egy elsüllyedt konföderációs hadihajó roncsait

Archívum2015.08.18, 17:43

Elsüllyedése után 150 évvel kiemelik a CSS Georgia nevű páncélozott konföderációs hadihajó roncsait a Savannah folyó mélyéről.

Cápák lakmároztak az atombomba szállítóiból

Tudomány2015.07.30, 17:54

1945. július 30-án, néhány perccel éjfél után hatalmas tűzgömb ragyogta be a fülledt trópusi éjszakát. A Csendes-óceánon teljes elsötétítésben hajózó USS Indianapolis nehézcirkálót alig tizenkét perccel az első torpedó becsapódása után elnyelte az éjfekete óceán. A vízbe ugrott mintegy kilencszáz túlélő igazi megpróbáltatásai azonban még csak ekkor kezdődtek.

Motorcsónak képében sújtott le a könyörtelen végzet

Archívum2015.06.10, 17:55

A Szent István csatahajó 1918. június 10. párás hajnalán beteljesedett végzete romba döntötte az osztrák-magyar hadiflotta utolsó és legnagyobb szabásúra tervezett tengeri hadműveletét. Nem egészen öt hónappal később, 1918. október 31-én délután Horthy Miklós altengernagy, a Monarchia hadiflottájának utolsó parancsnoka zászlóshajója, a Viribus Unitis fedélzetén bevonatta a hadilobogót. Az osztrák-magyar haditengerészet rövid, de hadi sikerekben is bővelkedő dicsőséges története ezzel egyszer és mindenkorra véget ért.

A Bismarck pusztulása

Tudomány2015.05.27, 18:45

1941. május 27-én ködös, esős reggel virradt fel az Atlanti-óceán vészjóslóan komor, sötétszürke vizein. A német haditengerészet büszkesége, a végzetesen megsérült Bismarck csatahajó, valamint a menekülő óriást beérő bosszúszomjas brit flottakötelék között kibontakozó drámai küzdelem a haditengerészet történetének utolsó, nagy felszíni egységek közötti csatájává vált az atlanti térségben, és gyökeres fordulatot jelentett a tengeri háború történetében.

Halálosan ketyegő pokolgépek az óceán mélyén

Tudomány2015.05.17, 23:23

Több tucatra tehető azoknak az 1950-60-as években eltűnt nukleáris fegyvereknek a száma, amelyek a hidegháború vészjósló relikviáiként kiszámíthatatlanul várakoznak odalent, a sötét óceáni mélységekben.

18 perc elég volt 1198 ember halálához

Tudomány2015.05.07, 15:56

100 évvel ezelőtt mindössze 18 perc alatt merült hullámsírba az RMS Lusitania, az Egyesült Királyság egyik leggyorsabb  utasszállító gőzöse. A hajót az Ír-tengeren cirkáló egyik német tengeralattjáró torpedózta meg, de az eltelt száz év ellenére mind a mai napig nem ismert pontosan a tragédia háttere. A németek könyörtelenségének esett-e áldozatul, vagy valójában a cinikus brit propaganda véres eszközévé lett a Lusitania?

Orosz hajók brit vizeken

Nagyvilág2015.04.14, 13:13

Ismét a brit partokhoz közel navigálnak egy észak-atlanti hadgyakorlatra orosz hadihajók. Legutóbb novemberben történt ilyen, a nemzetközi jogot akkor nem sértették meg.

Helikoptereket, tankokat, hajókat is szállít az új orosz csatahajó

Nagyvilág2015.03.25, 12:41

Oroszország készen áll rá, hogy egyedül is megépítse a franciákkal közösen tervezett Mistral osztályú helikopterhordozó hajókat.

Előző
Következő