hacker
címke rss- kapcsolódó címkék:
- hackertámadás
- kiberbiztonság
- kiberbûnözés
- internet
- Anonymous
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Milliókat vesztenek lassúságuk miatt a meghekkelt cégek
A cégek nem elég hatékonyak, ha adatvédelemrõl van szó, ez pedig súlyos pénzekbe kerülhet.
Harmincmilliárd forint ellopását akadályozták meg
Öt év alatt több mint 200 ezer alkalommal verte vissza a banki trójaiak támadását egy vírusvédelmi technológia. Ezzel több mint 30 milliárd forint ellopását akadályozta meg.
- címkék:
- hacker
- bank
- vírus
- kártevõ
- online bankolás
- Címkefelhõ »
Zombiszámítógépek támadhattak a magyar kormányra
A Kormány.hu elérhetetlenné tétele lehetett figyelemelterelés is, miközben a háttérben egy komolyabb hackertámadást hajtottak végre. Ugyanakkor marketingfogásnak is kiváló az eset, bizonyítva a magyar információs rendszer védelmének fejlettségét. Már csak egy jó elemzõközpont kéne, mint az amerikai NSA. Kérdés, hogy a magyar „szuper titkosszolgálat” átesne-e a ló túloldalára az Iszlám Állam támadásaira hivatkozva, ahogy az NSA tette több mint egy évtizeden keresztül a New York-i ikertornyok elleni támadás után.
Tunéziai hackerek törték fel a gyõri kórház honlapját
Egy tunéziai hackercsoport törte fel a gyõri Petz-kórház honlapját, s hagyott hátra üzenetet. Az oldal hamar helyreállt. Nem ez az elsõ eset, hogy hacktivisták törnek fel magyar portálokat.
- címkék:
- hacker
- kórház
- terrorizmus
- üzenet
- hack
- muszlim
- Címkefelhõ »
50 millió török adatai szivárogtak ki a netre
A teljes török lakosság kétharmadát érintheti az adatlopás, ugyanis 50 millió ember személyes adatai kerültek ki a netre. A hackerek politikai üzenetet is hagytak mellé.
- címkék:
- hacker
- török
- adatszivárgás
- Címkefelhõ »
Eljárást indított a hatóság a magyar jelszólopás ügyében
Eljárást indított az adatvédelmi hatóság az Origo múlt csütörtökön tett bejelentése alapján a Futanet.hu-t üzemeltetõ Budapest Sportiroda adatkezelése kapcsán.
Freemail, Citromail, Yahoo: nem csak gmailes jelszókat lopnak
Amikor a Budapest Sportiroda oldalát feltörték, és megszerezték több mint 15 ezer magyar felhasználó adatait, azzal nemcsak a nevezési azonosítót szerezték meg, de sok esetben a gmailes, facebookos és egyéb oldalakra is bejutottak a hackerek. További listákon már freemailes, citromailes, és Yahoo-fiókok is érintettek. Probléma, hogy bizonyos oldalak nem védik kellõképpen az adatainkat, de az még inkább, hogy a felhasználók sem adnak erõs jelszavakat, sõt sokszor ugyanazt használják mindenhol.
A kórházi betegeknek is árthatnak a hackerek
A modern klinikák informatikai rendszerében is vannak olyan sebezhetõségek, amelyeket kihasználva a hackerek nem csak adatokat lophatnak el, de az irányítást is átvehetik az orvosi eszközök felett.
- címkék:
- hacker
- kórház
- klinika
- Címkefelhõ »
Több kórházat is megbénított a zsarolóvírus
Egészségügyi intézményeket támad az újfajta zsarolóvírus, egy fertõzött Kentucky állambeli kórház rendkívüli állapotot rendelt el. A vírus titkosítja a kórházi rendszer adatait, azokhoz úgy lehet ismét hozzáférni, ha a támadóknak megfizetik a váltságdíjat.
Adele felháborodott! Kiszivárogtatták a privát képeit
Feltörték az énekesnõ e-mail fiókját, és rajongói oldalára raktak ki rengeteg képet. Adele érthetõen teljesen kiakadt.
- címkék:
- Adele
- hacker
- fotó
- Címkefelhõ »
Jennifer Lawrence pucér fotóiért másfél év börtön jár
Ryan Collins 2012 novembere és 2014 szeptembere között törte fel több hollywoodi híresség iCloud-fiókját. Tettért a hírek szerint jó pár évre börtönbe kell vonulnia.
Elírás miatt buktak le a világ legbénább hackerei
Egymilliárd dollárt (276 milliárd forint) próbáltak ellopni hackerek a bangladesi jegybankból, de egy apróságon elcsúsztak: rosszul betûzött szó miatt buktak le.
- címkék:
- Banglades
- hacker
- bankrablás
- rablás
- gépelés
- Címkefelhõ »
Hackerek segítségét kéri a Pentagon
Elsõ ízben indít olyan hibakeresõ (bug bounty) programot a Pentagon, amelyben külsõs hackerek segítségét kéri. Õk szûrnék ki a biztonsági hibákat weboldalaikon, ezért pénzjutalmat kapnának. Elõtte természetesen mindenkit alaposan átvilágítanak.
Büntetik a franciák a facebookos gyerekfotókat
Egyre több országban hívják fel a szülõk figyelmét a hatóságok, hogy legyenek felelõsségteljesebbek, ha gyerekeikrõl készült fotókat osztanak meg a neten. Nem csak bûnözõk élhetnek vele vissza, de késõbb a gyerek is beperelheti miatta a szülõt.
Odacsap a Microsoft a hackereknek
Egy vírusirtóban egyesítené fejlesztéseit a Microsoft, hogy a szoftver minden eddiginél hatékonyabban szûrhesse ki a számítógép gyanús mûveleteit.
- címkék:
- hacker
- vírusirtó
- Microsoft
- Címkefelhõ »
Kibertámadás okozta az ukrán áramkimaradást
Kibertámadás okozta a decemberi áramkimaradást Ukrajnában. Ez lehet az elsõ eset, amikor hackerek egy ország kritikus infrastruktúráját támadták meg sikeresen. A neten zajlik a harmadik világháború?
Ránk mosolyog, majd rommá fosztja a bankszámlánkat
Napjainkban úgy lehet a legkönnyebben és leggyorsabban hozzáférni a bizalmas vállalati információkhoz, a bankkártya adataihoz, de akár államtitkokhoz is, ha a támadók manipulációval kicsalják a felhasználó hozzáférési adatait. Aztán amint bejutottak a hálózatba, egyre magasabb szinteken terjesztik ki a jogosultságaikat.
15 éves hackert tartóztattak le az FBI feltöréséért
Újabb tinédzser került rendõrkézre az FBI ellen elkövetett hackertámadás miatt. A csapatnak már csak egy tagja van szabadlábon.
- címkék:
- hacker
- kiberbûnözés
- letartóztatás
- kiskorú
- FBI
- FBI
- Címkefelhõ »
Kihívást jelent a tanároknak az ingyentabletes projekt
Öt magyar iskolában kezdték el tavaly táblagépekkel kiegészíteni a hagyományos oktatást. Az elsõ félév lezárult. Bár rengeteg a pozitív tapasztalat, az tény, hogy a fejlesztés rengeteg pluszfeladatot ró a tanárokra.
Nyugdíjba vonul a kártevõk királya
Kilenc éve szedi áldozatait világszerte az egyik legrégebbi, és legelterjedtebb számítógépes vírus. Az Autorun végre kiesett az élbolyból.
A jelszó, mint a fehérnemû, cseréld gyakran!
Bár egyre többen vagyunk tisztában a kockázatokkal, mégis a hackerek kezére játszuk adatainkat a gondatlan hozzáállással. De létezik gyors és kényelmes megoldás, ami biztonságot nyújt?
Hackerek akarták lefizetni az Apple dolgozóit
Nem ritka dolog, hogy az Apple dolgozóit megpróbálják lefizetni bizalmas céges adatokért cserébe. Most húszezer eurót ajánlottak jelszavakért az ír alkalmazottaknak.
- címkék:
- hacker
- Apple
- Címkefelhõ »
Húszezer FBI-alkalmazott adatát tették közzé hackerek
Több ezer, az FBI-nál és az amerikai belbiztonsági minisztériumnál (DH) dolgozó alkalmazott adatait hozták nyilvánosságra hackerek. Állításuk szerint az igazságügyminisztérium rendszerének feltörésével jutottak hozzá az információkhoz.
- címkék:
- hacker
- adatlopás
- FBI
- Címkefelhõ »
Egymillió hacker országa jön el
Egymillió brit gyerek kap zsebben elférõ, mobillal is programozható lapkát, ezzel serkentenék a kódolás iránti érdeklõdést. A magyar kormány nyárig adott idõt a digitális oktatási stratégia kidolgozására. A micro:bit egy olcsó megoldás lenne arra, hogy itthon is beinduljon a programozás tanítása.
A gyõzelem édes íze sok pénztárcát nyit meg
Az egyre kifinomultabb másolásvédelmi eljárások korát éljük. Az internetes ellenõrzõ rendszerek már nem csak a kalózfelhasználók vegzálására jók, hanem exkluzív funkciókat is nyújtanak a fizetõ személyeknek. Tökéletes védelem persze nincs: a warez kihalásához nem egy csodaszoftver, hanem az egyre kényelmesebbé és olcsóbbá váló legális tartalomszolgáltatás vezet majd. Jön az elõfizetéses videojátékok korszaka, sõt a legdrágább szerkesztõprogramok is csak pár ezer forintba fognak kerülni. És akkor a filmekrõl, tévésorozatokról, zenékrõl és könyvekrõl még nem is beszéltünk. De vajon felkészült az átlagos kalóz a legális internetkorszakk ...
Amerikai csúcsgépek leírásait lopta el a kínai hadsereg
Dollármilliárdokat spórolhattak meg Pekingnek azok a kínai hackerek, akik feltörték az amerikai légierõ beszállítóinak szerverét, és csúcstechnikájú vadászgépekkel kapcsolatos dokumentumokhoz fértek hozzá. Az eset még évekkel ezelõtt történt, de most kiderült: a kínai hadsereg is érintett benne.
334 év börtönt kapott a török hacker
Összesen 334 évnyi börtönbüntetésre ítéltek egy hacker. Ez az eddigi legnagyobb büntetés, amit kiberbûnözõ valaha is kapott.
- címkék:
- hacker
- adathalászat
- börtön
- Címkefelhõ »
Több millió szavazó adatai szivárogtak ki az internetre
Több millió amerikai választópolgár adatai váltak nyilvánossá, köztük az is, hogy kikre szavaztak az elmúlt 15 évben. Még nem tudni, hogy ki és milyen célból gyûjtötte az információkat. Ez lehet az amerikai Kubatov-lista.
Többmillió Hello Kitty-rajongó adata volt védtelen
Teljesen védtelenül hagyta egy rajongóknak szóló weboldal adatbázisát a Sanrio, a Hello Kitty márka tulajdonosa. Több mint hárommillió felhasználó adatait lophatták volna el hackerek.
Az egész Instagramot ellophatta volna
Az Instagram minden bizalmas adatához hozzáfért egy biztonsági szakértõ, aki súlyos biztonsági rést talált a képmegosztó rendszerében. A hibákat jelentette a tulajdonos Facebooknak. Pénzjutalom helyett fenyegetést kapott, állítja.
Mindenki azt nézi mit, kivel és mikor
Amennyire népszerûek manapság a közösségi oldalak, annyira veszélyesek is. Ott tartjuk a kapcsolatot az ismerõsökkel, megosztjuk életünk fontos pillanatait, híreket olvasunk. Közszemlére kerülnek adataink: munkásságunk, és a magánéletünk egyaránt. Ha visszaélnek vele, az igen kellemetlen.
A fiatalok már csak a hálóban csinálják
A fiatalok a hálószobában, az idõsebbek pedig inkább a nappaliban tévéznek. Általában egyetlen személy veszi át a hatalmat a távirányító felett, és dönti el mit nézzen a család. Egy lakatlan szigetre a szórakoztató mûsorokat, filmeket és sorozatokat vinnénk el. A médiafogyasztási szokások átalakultak: mindent azonnal, és változatosan szeretnénk.
- címkék:
- hacker
- adatvédelem
- jövõ
- tévé
- jelszó
- Invitel
- Címkefelhõ »
Így kell a kanapéról a fa alá juttatni az ajándékot
Idén több mint 2,8 millió magyar internetezõ vásárolt hazai portálon, s 833 ezren külföldi online áruházból. Nem csoda, hogy ekkora népszerûségnek örvend a netes rendelés: a kanapéról tudjuk megvenni, és a fa alá juttatni a karácsonyi ajándékot.
Feltörheti fiókunkat a kormány, figyelmeztet a Twitter
A Twitter szerint "az államnak dolgozó hackerek" próbálhatják megszerezni a felhasználók telefonszámát, IP-címét, e-mail címét. Hogy éppen melyik állam, és miért, azt nem árulták el.
Ha már ennyit ülünk a tévé elõtt, az legyen jó
Egy magyar naponta átlagosan öt órát tölt a tévéképernyõ elõtt. Így elmondható, életünk egyik meghatározó szabadidõs tevékenysége a tévézés. Mégis sokszor tanácstalanok vagyunk, mi a legjobb technológia és a szolgáltatás a legjobb élmény eléréséhez.
Tükröm, tükröm: hol a legjobb wifi a vidéken?
Az otthoni internethasználat legegyszerûbb, és legkényelmesebb módja a saját wifi hálózat felállítása. Az átlagos felhasználó azonban már akkor akadályba ütközik, ha ki kell választani a készüléket, vagy ki kell választani, mi a legoptimálisabb beállítás.
Egy fél kézilabdameccs, és már feltörték a fiókom
Közösségi oldalak, apróhirdetési portálok, webshopok vagy éppen online bankolás. Mind-mind olyan szolgáltatás, melyre kivétel nélkül személyes adataink megadásával regisztrálunk. Ha nem elég bonyolult a jelszó, egy kézilabdameccs félideje is elég lehet ahhoz, hogy illetéktelenek feltörjék a fiókot.
Egyre fiatalabbak a hackerek
Aggódik a brit FBI: egyre fiatalabbak a legnagyobb kibertolvajok. Nemrég kampányt is indítottak abból a célból, hogy a szülõket felvilágosítsák a kiberbûnözés formáiról.
Trollhadsereg indul meg az Iszlám Állam ellen
Szervezett trollkodással folytatja az Iszlám Állam elleni kiberharcot az Anonymous hacktivista csoport. Pénteken bárki csatlakozhat hozzájuk.
Milliókat fertõztek meg a pornóoldalak
Több száz pornóoldalt használtak fel kibertámadásra hackerek. Vírusos hirdetésekkel fertõzték meg milliók számítógépét.
Többmillió gyerekfotót loptak hackerek
Többmillió gyerekfotót és beszélgetést tárolt titkosítatlanul a kamerákat és okosjátékokat gyártó cég. A dolog rosszul is végzõdhetett volna, de a biztonsági rést etikus hackerek fedezték fel. Az internetre csatlakozó játékok egy új problémát hoznak magukkal: mennyire vannak biztonságban a gyerekek adatai? Sokszor maguk a szülõk sértik meg a privátszférájukat.
Az Anonymous búvóhelyén rejtõztek el a terroristák
Az Anonymous egy tagja megtörte a csendet, és arról mesélt, hogyan harcolnak a hacktivisták az Iszlám Állam ellen. A terroristák a hackerek kedvenc terepén próbálják megvédeni magukat.
Az Anonymous nyugtatót írt fel az Iszlám Államnak
Az Anonymous hackerei feltörték az Iszlám Állam rejtett honlapját. A hívõk propaganda helyett egy internetes gyógyszertár hirdetését találták, és egy üzenetet, hogy nyugodjanak le.
- címkék:
- hacker
- nyugtató
- Anonymous
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Így harcolhat ön is a terrorizmus ellen
Az Anonymous hackercsoport harcba szállt a terroristák ellen, és az átlagembereket is erre buzdítja. Elmagyarázzák, mit kell tenni.
Halálos kibertámadásokra készül az Iszlám Állam
Kibertámadás alatt a legtöbbször jelszólopást, túlterhelést vagy egyéb mondhatni szokványos internetes bûncselekményt értünk, amivel rengeteg kellemetlenséget lehet okozni, illetve komoly anyagi kárt. Gyilkosságot viszont nem. Az Iszlám Állam azonban ezen a téren is újítana: brit források szerint a terrorszervezet harcosai a világhálón keresztül olyan pusztító hadjáratot indítanának, ami emberéletek kioltására is alkalmas. Sci-finek tûnhet, pedig kivitelezhetõ.
Párizsért áll bosszút az Anonymous
A hétvégi párizsi robbantások az Anonymoust is felbõszítették. A hacktivista csoport teljes erejével nyomul az Iszlám Állam ellen.
Órákig sírt Jennifer Lawrence, amikor kiszivárogtak a meztelen képei
Az éhezõk viadala és a Napos oldal sztárjának borzasztóan fájt, amikor meglátta, mi történt azon a bizonyos tavaly augusztusi napon.
Rasszisták adatait hozták nyilvánosságra
Ku-Klux-Klan szimpatizánsok személyes adatait hozta nyilvánosságra az Anonymous. A hacktivista csoport ezzel az akcióval ünnepelte november 5-t.
Egymillió dollárért törték fel az új iPhone-t
Egymillió dollárt zsebelt be az a csapat, amelyiknek távolról sikerült feltörnie a legújabb iPhone-t. Olyan sérülékenységet találtak, amirõl még az Apple sem tudhat.
Belsõ ember lophatott ki iratokat a Vatikánból
Egyházi személy lehet a rendõrség gyanúja szerint a felelõs azért, hogy bizalmas vatikáni dokumentumokat loptak el, és feltörték a pápai állam könyvelõjének számítógépét.
- címkék:
- Vatikán
- hacker
- Címkefelhõ »
Amerika törvénnyel lép fel a kiberbiztonságért
Megszavazták Amerikában azt a törvényt, ami arra ösztökéli a magánszektort, hogy bizalmas információkat osszon meg a kormánnyal. A cél a kibervédelem erõsítése, ez azonban visszafelé is elsülhet.
15 éves fiú lehet a legnagyobb kibertolvaj
Az ág is húzza a brit TalkTalk telekommunikációs céget. Egy kibertámadás során több millió ügyfél banki adatait szerezhették meg a támadók. A rendõrség egy 15 éves fiút tartóztatott le az ügyben.
A kínai hackerek nem bírnak magukkal
Ipari kémkedéssel vádolja Kínát egy amerikai kiberbiztonsági cég. Ha igaz a vád, akkor megszegték a washingtoni-pekingi alkut.
A Facebook jelzi, ha a Nagy Testvér figyel
A Facebook külön figyelmeztetést ad, ha nem sima hackerek, hanem egy ország kormánya próbál meg hozzáférni adatainkhoz.
Tinédzser törhette fel a CIA igazgató e-mailjét
Tinédzser törhette fel a CIA igazgatójának e-mail fiókját. Személyes adatokhoz férhetett hozzá a hacker. Államtitok nem szivárgott ki.
- címkék:
- John Brennan
- hacker
- CIA
- Címkefelhõ »
Koszovói hacker árulta az amerikai katonák adatait
Letartóztattak Kuala Lumpurban egy koszovói hackert, aki megszerezte több mint ezer amerikai katona személyi adatait, és átadta az Iszlám Állam dzsihádista szervezetnek - jelentették be pénteken a malajziai és az amerikai hatóságok.
- címkék:
- hacker
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Hackerek támadták meg Bochkor Gáborék rádiómûsorát
Több országból is panaszkodtak hallgatók, hogy online nem fogható a Music FM reggeli mûsora, az Önindító.
Hackereknek segített, börtönbe kerül
Bûnösnek találták azt az újságírót, aki bosszúból szivárogtatott ki bejelentkezési adatokat az Anonymous nevû hackercsoportnak.
Mától nemzeti a kibervédelem is
Megalakult a Nemzeti Kibervédelmi Intézet, aminek feladatkörét és törvényi hátterét már két évvel ezelõtt kiépítette a kormány. Az új központ ellenõrzi az állami rendszerek biztonsági szintjét, és összefogja a kibervédelemmel foglalkozó szervezeteket.
Ennyi pénzbõl fel lehetne vásárolni Szíriát
Hatalmas veszteségeket okoz az ipari kémkedés: egy feltörhetetlen készülék pedig nem csak annak segíthet, aki bizalmas információkkal dolgozik. Edward Snowden és a kémbotrány óta felértékelõdött a személyes adatok védelme. A titkosítás azonban kétélû fegyver. Donald Good, az FBI kibervédelmi igazgatójával beszélgettünk.
Kína összefogna az Egyesült Államokkal
A kínai elnök szerint kormánya nem pártolja a hackerek tevékenységét, és emiatt hajlandó együttmûködni Amerikával a kiberbûnözés felszámolása terén.
Már az Apple sincs biztonságban a vírusoktól
Elsõ alkalommal érte nagyszabású támadás az Apple saját alkalmazásboltját. Több appot töröltek, ez azonban nem elõzte meg a kártevõk elterjedését.
Lemondott a házasságtörõ oldal alapítója
A hackertámadást követõen a weboldal vezetõje úgy érezte, így lesz a legjobb.
Kamunõkkel próbálták megcsalni a feleségüket
A nemrég feltört Ashley Madison oldalon gyakorlatilag alig lehetett igazi nõt találni. A többség csak a felhasználók megtévesztésére volt jó.
Így gazdagszanak meg a hûtlen randizokón
Spamáradat lepte el az internet, miután az Ashley Madison botrányos társkeresõt feltörték, az áldozatok adatait pedig kiszivárogtatták.
- címkék:
- hacker
- spam
- védelem
- Ashley Madison
- Címkefelhõ »
Még mindig veszélyben az androidos telefonok
950 millió telefont érint a biztonsági hiba, amit csak elvileg oldottak meg. Frissítse a szoftverét, amint lehet.
Milliárdokat loptak az ukrán hackerek
Forintba átszámítva 28 milliárdos kárt okozott az az ukrajnai hackerekbõl és amerikai brókerekbõl álló bûnszervezet, amelynek tagjai ellen vádat emeltek New Yorkban.
Súlyos veszélyt hordoznak az Intel processzorai
Az Intel éveken át gyártott olyan processzorokat, amelyek egy biztonsági rés miatt különösen veszélyesek lehetnek.
Orosz hackerek támadták a Pentagont
Összehangolt kibertámadás érte az Amerikai Védelmi Minisztériumot. Összesen négyezer érintettje van az akciónak.
Esküvõi meghívóval jött az orosz vírus
Veszélyes orosz kémprogram terjed az interneten. A szoftver néha esküvõi meghívónak vagy hétköznapi reklámnak álcázza magát, és elsõsorban kormánytagokra, újságírókra vadászik.
Háromezer forintért bárhová betörhet
A belépõkártyák korunk legnépszerûbb irodai kulcsainak számítanak, sajnos azonban egyáltalán nem biztonságosak: egy pár ezer forintos készülék simán feltöri õket.
- címkék:
- hacker
- kiberbiztonság
- betörés
- kártya
- ajtó
- Címkefelhõ »
Twitteren támadták Amerikát az orosz hackerek
Twitteren át kommunikáltak fertõzött amerikai számítógépekkel orosz állami hackerek, legalábbis ezt állítják a szakértõk.
Még a vadászpuskát is fel tudják törni a hackerek
Egy számítógéppel megszabhatják, mi legyen a fegyver új célpontja, csak wifire van szükség a támadáshoz.
- címkék:
- feltörés
- hacker
- fegyver
- puska
- vadászpuska
- Címkefelhõ »
Kanada ellen fordult az Anonymus
A csoport szerint a kanadai szövetségi rendõrség nem járt el megfelelõen egyik szimpatizánsa halálának tisztázásának ügyében.
Váltságdíjat csak bitcoinban fogadnak el a hackerek
A hackerek áldozatai - legyenek akár átlagemberek, rendõrõrsök vagy pénzügyi cégek – egyre gyakrabban bitcoinnal kell, hogy fizessenek, hogy visszakapják a weboldaluk feletti hatalmat, vagy éppen ellopott adataikat.
Hackerek térítettek el egy dzsipet az autópályán
Hackerek térítettek el egy dzsipet az autópályán. Ha Fiat-tulajdonos, nem árt frissíteni az autó szoftverét, ha nem akar hasonló helyzetbe kerülni.
Rémisztõ hibát találtak a Jeepekben
Menet közben átvehetõ az irányítás az autó felett, a gyártó már kiadta a biztonsági frissítést.
- címkék:
- hacker
- autós hír
- Jeep
- Jeep Cherokee
- Címkefelhõ »
Hackerek lepleznék le a csalfa házastársakat
Hackerek lepleznék le a botrányos társkeresõ közel 40 milliós felhasználói táborát. Sokan azzal viccelnek, biztos a válóperes ügyvédek indítottak hadjáratot a portál ellen.
Ingyen repülhetnek az etikus hackerek
A hackerek nem csak árthatnak, de segíthetnek is, ezért pedig jutalom jár nekik. Mondjuk ingyen repülõutak.
Így is védheti magát a hackerektõl
Az Adobe Flash nemrég több súlyos biztonsági réssel hívta fel magára a figyelmet. Aki az adatait félti, kiiktathatja a böngészõbõl: mutatjuk, hogyan!
Milliók adatait lopták el a hackerek
Az Egyesült Államok kormányának adatbázisát feltörõ hackerek 21,5 millió ember adatait lopták el, többségében kormányhivatalnokokét.
Terroristák kezére juthatnak a kiberfegyverek
A Hacking Teamtõl zsákmányolt, 400 gigabájtnyi lopott tartalom terroristák kezére juthat. Veszélyes kiberfegyverekrõl van szó.
Börtön vár a hackerre, mert dalokat lopott Madonnától
Több mint egy évre ítélték azt az izraeli hackert, aki Madonnától lopott el kiadásra váró zeneszámokat.
Ötvenezer bûncselekményt követett el 17 éves korára
Finnországban ítélték el azt a 17 éves hackert, aki több mint ötvenezer alkalommal sértette meg a törvényt.
Minden netezõt érintõ biztonsági rést találtak
Kiszivárgott dokumentumok derítettek fényt az Adobe Flash egy súlyos biztonsági résére, mely szinte minden felhasználót érint.
Meghackelték a hackereket
Hackertámadás érte a Hacking Team nevû, kiberbiztonsággal foglalkozó céget. Átnevezték a hivatalos Twitter-csatornájukat Hacked Teamre.
Levadászta Kanadát az Anonymous
A leghíresebb hackercsoport összehangolt támadást indított Kanada ellen annak nemzeti ünnepén. Azon viccelõdtek a hackerek, hogy a kanadai kormányoldalak gyorsabban omlottak össze, mint Amerika gazdasága.
Több százezer titkos irat szivárgott ki a Sonytól
A WikiLeaks közel 300 ezer újabb dokumentumot tett kereshetõvé a Sony tavalyi szivárgásából.
Feltörték az egyik legnagyobb jelszótárolót
A LastPass jelszómenedzser mindenkit jelszava megváltoztatására buzdít.
Szíriaiak támadják az amerikai hadsereg oldalát
A szíriai kormányt támogató hackerek támadták meg az Egyesült Államok hadseregének weboldalát.
Levadászták a közalkalmazottak adatait
Amerikai közalkalmazottak adatait lopták el, a nyomok Kínába vezetnek. Az elmúlt egy évben ez a második alkalom, hogy kínai hackerek törik fel a dolgozók adatait tároló központot.
Oroszok lophatták el tízezrek bizalmas adatait
Százezer adózó bizalmas adatát lopták el egy hackertámadás során. A bûnözõk több tízmillió dollárt zsákmányolhattak.
Gyilkolhatnak az észak-koreai hackerek
Észak-Koreának hatezer képzett hackere van, akik tudják, hogy okozzanak súlyos károkat, sõt, akár emberéleteket is veszélybe sodorhatnak.
Microsoft fiókokból próbálnak adatot kicsalni a hackerek
Újfajta internetes csalásforma terjeng, mellyel Microsoft fiókunk adatait lophatják el.
Iszlám fanatikus támadhatta meg az Óbudai Egyetem honlapját
Az Iszlám Állam egyik követõje támadhatta meg az Óbudai Egyetem honlapját. Az elmúlt idõszakban nem ez az elsõ támadás magyar honlapok ellen.
- címkék:
- hacker
- hackertámadás
- Iszlám Állam
- isis
- Címkefelhõ »
A kormányt támadja az legveszélyesebb hackercsoport
A Naikon kiberkémkedési csoport tagjai kínai anyanyelvûek lehetnek, elsõdleges célpontjaik a magas szintû kormányzati szervek.
Hackerek rabolták ki a Starbucksozókat
A Starbucks mobilfizetõs alkalmazása remek alkalmat nyújtott a tolvajoknak, hogy pénzt emeljenek le a bankszámlákról.
Az internetes cégeket próbálják leterhelni a kiberbûnözõk
Csak az elmúlt évben a világ online szolgáltatóinak több mint egyharmadát érte DDoS támadás, a legtöbb ilyen eset az IT cégeket érintette.
- címkék:
- hacker
- internet
- kiberbûnözés
- DDoS
- Címkefelhõ »
Így védekezhet a kiberbûnözõk ellen
Utazások és online vásárlások során fokozottan figyelnünk kell elektronikai eszközeink megfelelõ biztonságáról, ha nem akarjuk, hogy kiberbûnözés áldozatává váljunk.
A legtöbb hacker a pénzünket akarja
Elsõsorban a pénzügyi és számlázási szektort éri hackertámadás. A felhasználói adatokat és a jelszavakat könnyen megszerzik, leggyakrabban a felhasználó hiszékenységét használják ki.