Hableány

címke rss

Kiderült, hogy ezer képet törölt a telefonjáról a Viking Sigyn kapitánya

Archívum2019.08.01, 12:38

A Viking Sigyn kapitánya ismét előzetes letartóztatásba került. Kiderült, hogy Jurij C. több telefont használhatott, és ezernyi képet törölt a készülékről.

Túlélők: Nevettek rajtunk a Viking Sigyn fedélzetén

Archívum2019.07.31, 15:52

Megdöbbentő részletek derültek ki a Hableány katasztrófájáról. A Ripost megszerezte a hét túlélő vallomását. Arról beszéltek, hogy sem a Viking Sigyn, sem a Viking Idun fedélzetéről nem segítettek nekik, sőt, többen még nevettek is. 

Újabb fordulat a Hableány ügyében - itt tartanak most

Archívum2019.07.30, 16:39

Több bizonyíték szól a Viking Sigyn kapitánya ellen, akit a Kúria döntésének értelmében nem lett volna szabad bűnügyi felügyelet alá helyezni, vagyis kiengedni a börtönből óvadék fejében, hogy aztán szabadlábon védekezhessen. Tegnap mondták ki, hogy a bíróságon törvénysértést követtek el ezzel. Megnéztük, mit lehet tudni most a dunai hajóbalesetről, és hogy áll most a nyomozás, amelyben tegnap a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés veszélyeztetése mellett egy újabb bűncselekménnyel is meggyanúsították a szállodahajó 64 éves, ukrán kapitányát, és emiatt újra őrizetbe vették.

Megint őrizetbe vették a Viking Sigyn ukrán kapitányát

Archívum2019.07.29, 22:39

Őrizetbe vette a rendőrség a Viking Sigyn ukrán kapitányát, miután a Kúria kimondta, hogy törvénysértő volt a szabadlábra helyezése - értesült az Origo. Információnkat a Fővárosi Főügyészség megerősítette. A rendőrség közleményt adott ki, amelyben azt írják, azonnal elkezdődött a férfi újabb kihallgatása.

Törvénysértő volt óvadék ellenében szabadlábra helyezni a Viking Sigyn kapitányát

Archívum2019.07.29, 14:27

Május 29-én a Margit hídnál összeütközött két hajó. A Viking Sigyn szállodahajó valósággal maga alá gyűrte és áthajtott a Hableány nevű sétahajón, amelyen harmincöten utaztak, köztük harminchárom dél-koreai turista és az idegenvezetőjük, valamint a hajó magyar kapitánya és matróza is. A Hableány 7 másodperc alatt elsüllyedt. A balesetet hét ember élte túl, huszonheten meghaltak, egy embert még most is keresnek a hatóságok. A balesetet a Viking kapitánya okozhatta, aki észre sem vette, hogy nekiment a kis turistahajónak. Az ukrán férfit óvadék ellenében kiengedték az őrizetből, de nem hagyhatja el Budapestet. A Kúria ma tárgyalta, töörvénysértő ...

Elhamvasztották a Hableány kapitányát

Archívum2019.07.20, 11:57

Több mint egy hete búcsúztak el 15 hajóval a Hableány kapitányától és matrózától. A matróz hamvait akkor a folyóba engedték. A kapitányt családja temette el egy urnatemetőben.

Hableány-katasztrófa: újabb információk derültek ki a rádióforgalmazásból

Archívum2019.07.15, 10:12

A május 29-i budapesti hajókatasztrófa nyomozása során felvett újabb tanúvallomásokat tanulmányozva erősödik a gyanú, hogy a Viking Sigyn ukrán kapitánya, Jurij C. sokkot kapott, amikor rájött, hogy emberek halnak meg a hibája miatt – írta a Magyar Nemzet.

Dunai hajóbaleset: Így búcsúztatták a Hableány kétfős legénységét

Archívum2019.07.13, 09:15

A dunai hajóbalesetben elhunyt kapitányt és matrózt a kollégái és a családjaik búcsúztatták el a Duna vizén.

Dunai hajóbaleset: elbúcsúztatták a Hableány legénységét

Archívum2019.07.12, 16:08

Hajós tiszteletadás keretében búcsúztatták el a május végén a Dunán elsüllyedt Hableány sétahajó személyzetét, kapitányát és matrózát pénteken a folyó budapesti szakaszán.

Pénteken búcsúztatják a Hableány magyar kapitányát és matrózát

Archívum2019.07.11, 18:45

Pénteken búcsúztatják a dunai hajóbaleset két magyar áldozatát, a Hableány kapitányát és matrózát a folyó Margit hídhoz közeli szakaszán. A 11:00-kor kezdődő búcsúztató alatt módosul a hajóközlekedés.

Végső búcsút vesznek pénteken a Hableány sétahajó kapitányától és matrózától

Archívum2019.07.08, 08:33

Nem szórják a Dunába az elsüllyedt Hableány sétahajó tragikus körülmények között elhunyt kapitányának hamvait. Pénteken hajós temetési szertartással búcsút vesznek L. László kapitánytól és P. János matróztól.

Dunai hajóbaleset: előkerült az utolsó előtti áldozat holtteste

Archívum2019.07.06, 10:16

Már csak egy embert keresnek a szerencsétlenül járt Hableány utasai közül. Péntek délután újabb holttestet találtak a Dunában.

Dunai hajóbaleset: újabb áldozatot azonosított a rendőrség

Archívum2019.07.06, 14:21

A május 29-i dunai balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó újabb utasának holttestét azonosították a rendőrség tájékoztatása szerint.

Dunai hajóbaleset: a Viking Sigyn kapitánya több szabálytalanságot is elkövethetett

Archívum2019.07.05, 18:31

A Hableány és a Viking Sigyn ütközésekor rögzített hangfelvételek tartalma a napokban került nyilvánosságra. Dr. Sógor Zsolt ügyvédet ennek kapcsán kérdezték.

Videó készült a Viking kapitányáról, amikor belerohant a Hableányba

Archívum2019.07.05, 10:00

Az ukrán kapitány kormányozta a Viking Sigynt, amikor maga alá gyűrte és elsüllyesztette a Hableányt – írta pénteken a Magyar Nemzet. A szállodahajó feketedobozának csütörtökön napvilágra került felvételei szerint Jurij C. kapitányt az utasok figyelmeztették, hogy elsodortak egy kisebb hajót, ráadásul egyértelművé vált az is, hogy nem figyelmeztette a turistahajót az előzésre. 

Íme Fanni, az első magyar, aki részt vett a sellők világversenyén

Archívum2019.07.04, 21:58

Hallottál már a Miss Mermaid International versenyről? Íme Fanni, az első magyar lány, aki részt vett a sellők nemzetközi versenyén. Elmondta, milyen versenyszámokban kellett megmérettetnie magát.

Dunai hajóbaleset: döbbenetes felvételeket rögzített a Viking Sigyn feketedoboza

Archívum2019.07.04, 08:43

Rémült kiáltozások, sikolyok hallhatók azon a felvételen, amelyet a Viking Sigyn feketedoboza rögzített akkor, amikor a hajó nekiütközött a Hableánynak.

Pánikba esett emberek sikolyait rögzítette a Viking feketedoboza

Archívum2019.07.04, 08:08

„Istenem! Egy hajó!” – ez a női kiáltás hallatszik a baleset előtti másodpercekben, vagyis mielőtt a Viking Sigyn szállodahajó 28 utasával együtt maga alá gyűrte a Hableányt. A szállodahajó feketedoboza mindent rögzített, többek között azt is, hogy a nagyobb hajó kapitánya nem figyelmeztette a Hableányt az előzési szándékáról, és arra is bizonyíték lehet, hogy a balesetet okozó hajón kikapcsolták a vészjelző radart.

Szelfizgetett a kapitány, mielőtt a Viking maga alá gyűrte a Hableányt?

Archívum2019.07.03, 20:46

Végre fény derülhetett arra, hogy miért nem vette észre a Hableányt a Viking Sigyn kapitánya, meilőtt az 1000 tonnás szállodahajó nekiment, majd magaalá gyűrte a kis sétahajót. A rendőrök kihallgatták a Viking utasait, akik meglepő dolgokat mondtak el. 

Dunai hajóbaleset: választani kellett, kit mentenek ki a vízből

Archívum2019.07.03, 09:39

Hét másodperc alatt süllyedt el a Hableány sétahajó, amikor összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A tragédiát mindössze heten élték túl. A süllyedés pillanatában az áldozatok segítségére sietőknek dönteniük kellett, hogy kit mentenek ki.

Dunai hajóbaleset: szelfizhetett a tragédia pillanatában a Viking Sigyn kapitánya

Archívum2019.07.03, 09:19

Még mindig vizsgálják a Hableány sétahajó tragédiájának körülményeit. Egyes tanúvallomások azt állítják, hogy bár a Viking Sigyn kapitánya, Jurij C. nem hagyta el a kormányállást, nem mindig figyelt arra, amire kellett volna. Felmerült a gyanú, hogy az utasokkal szelfizett. 

Dunai hajóbaleset: az ukrán kapitány törve beszélhet nyelveket

Archívum2019.07.03, 11:12

Meg kell vizsgálni a Viking Sigyn kapitányának alkalmasságát a Hableányt üzemeltető cég jogi képviselője szerint. Az adatok alapján szerinte úgy tűnik, hogy az ukrán kapitány csak törve beszél idegen nyelveket, így pedig nem kaphatott volna nemzetközi jogosítványt.

Hajóbaleset: még csak nem is lassított a Viking Sigyn

Archívum2019.07.02, 11:00

Megkapták a helyszíni szemle jegyzőkönyvét a május 29-ei dunai hajóbalesetben érintettek rokonai és ügyvédei. Ebből kiderül, mire alapozzák, hogy a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya a felelős a tömegszerencsétlenségért. 

Kikapcsolták a vészjelzőt a Viking Sigyn szállodahajón azelőtt, hogy ütközött a Hableánnyal

Archívum2019.07.02, 09:39

A hírek szerint kikapcsolhatták a Viking Sigyn vészjelzőit, mielőtt az nekiütközött a Hableánynak.

Hajóbaleset: A Margit hídról bárki szórhat virágszirmokat a hajós temetésen

Archívum2019.06.28, 15:03

A dunai hajóbaleset magyar áldozatainak temetésén több hajó úszik majd kötelékben. Ezekből több az áldozatok hozzátartozóit viszi, egy másikon a kollégák utaznak majd, és egy sajtóhajót is indítanak pénteken, július 12-én 11 órától. A hajók közös kürtjelét kell majd figyelni, ekkor lehet szirmokat szórni a vízbe a Margit hídról.

Hajóbaleset: törvénysértő lehet, hogy óvadék fejében kiengedték a kapitányt

Archívum2019.06.28, 11:54

A halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt indult büntetőügyben Polt Péter legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslati indítványt terjesztett elő a Kúrián a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék azon végzéseivel szemben, melyekben óvadék letétele esetére a dunai hajóbalesetet okozó Viking ukrán kapitányával szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el.

A dunai hajóbaleset újabb áldozatát azonosították

Archívum2019.06.28, 08:52

A Duna csepeli szakaszán szombaton megtalált halott nő is a május 29-i balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó utasa volt.

Dunai hajóbaleset: végső búcsút vesznek a Hableány matrózától és kapitányától

Archívum2019.06.28, 09:40

Hamarosan végső búcsút vesznek a hajókatasztrófát szenvedett Hableány kapitányától és matrózától a Dunán – ismerteti a pénteki Magyar Nemzet. A cikk arra is kitér, hogy szakértők szerint a tragédiához nagyban hozzájárulhatott a Viking Sigyn speciális orra, amely 8–10 méter hosszúságú, amely víz alatti torlóhullámokat vetett maga előtt, és ezek fordították a szállodahajó elé a sétahajót.

Megemlékeztek a dunai hajóbaleset áldozatairól a Budapesti Fesztiválzenekar tagjai

Archívum2019.06.27, 14:31

A dunai hajóbalesetben elhunyt áldozatokra emlékeztek meg a Budapesti fesztiválzenekar tagjai Dél-Koreában.

A nyomozás során kiderült, mennyivel ment a Hableány sétahajó

Archívum2019.06.24, 17:51

Valótlannak tűnő állítások láttak napvilágot a sajtóban a dunai hajóbalesettel kapcsolatban. A rendőrség most közzétette, mennyivel ment valójában a Hableány sétahajó, mielőtt összeütközött volna a Viking szállodahajóval.

Közel egy hónap után ezt lehet tudni a dunai hajótragédiáról

Archívum2019.06.23, 12:51

Néhány nap híján egy hónapja történt a Duna budapesti szakaszán az egyik legbrutálisabb hajóbaleset: május 29-én a Hableány nevű sétahajónak nekiütközött a jóval nagyobb szállodahajó, a Viking. A sétahajó mindössze 7 másodperc alatt süllyedt el. A fedélzeten összesen 35 ember volt, köztük 33 dél-koreai turista és az idegenvezetőjük, valamint a hajó magyar kapitánya és a matróza. A balesetet mindössze heten élték túl biztosan, három áldozatot jelenleg is keresnek. Közben egy holttestet találtak a Dunában a rendőrök a Csepel-szigetnél, az azonban még nem biztos, hogy ő is a Hableány utasa volt. Évente ugyanis több tucat holttestet tallálnak ...

Dunai hajóbaleset: ezeket a kérdéseket kell tisztázni a Hableány tragédiájáról

Archívum2019.06.21, 15:41

Több kérdést is tisztázni kell a nyomozás folyamán a Hableány tragédiájáról: ezek merültek fel eddig. 

Dunai hajóbaleset: cserbenhagyás és elsősegélynyújtás elmulasztása miatt is nyomoz a rendőrség

Archívum2019.06.20, 08:51

Cserbenhagyás és elsősegélynyújtás elmulasztása miatt is nyomoz a rendőrség a dunai hajóbaleset ügyében.

Dunai hajóbaleset: hiába kiabáltak az utasok az ukrán kapitánynak, ő továbbhajózott

Archívum2019.06.20, 10:14

Egy utassal szelfizhetett a baleset pillanatában a kapitány -  tudta meg a Magyar Nemzet.

Dunai hajóbaleset: a rendőrség részleteket árult el a nyomozásról

Archívum2019.06.19, 07:41

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Csécsi Soma elárult részleteket a Hableány tragédiájáról: ezeket lehet tudni a körülményekről.

Dunai hajóbaleset: a Hableány utasait mentő kapitány nem fogadta el az elismerést polgármesterétől

Archívum2019.06.18, 09:45

A Hableány két utasát is megmentette Raub Emőke, de elismerést nem fogadott el érte. 

Orbán Viktor a Hableány tragédiájáról: Részletes vizsgálatra adtam ki utasítást

Archívum2019.06.17, 16:49

30 éve vagyok tagja az Országgyűlésnek, de ennél ízléstelenebb hozzászólást még nem hallottam – mondta Orbán Viktor kormányfő Szabó Tímeának adott válaszában a Hableány tragédiája kapcsán.

Visszautasította a kitüntetést a hős kapitány

Archívum2019.06.17, 13:39

Visszautasította az elismerést az a hajóskapitány, aki személyzetével két embert mentett ki a vízből a Hableány balesetének éjszakáján. Raub Emőke szerint ő csak tette a kötelességét, és ezért nem jár kitüntetés.

Több kártérítést kaphatnak a hajókatasztrófa áldozatainak hozzátartozói

Archívum2019.06.17, 09:57

Már nemcsak halálos közlekedési baleset, hanem munkahelyi baleset ügyében is nyomoznak a Hableány-katasztrófát követően - tudta meg a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó ügyvéd szerint ráadásul a svájci vagy amerikai bíróságok nagyságrendekkel több kártérítést ítélhetnek meg a hozzátartozóknak, mint a magyar. A dél-koreaiak pedig szinte biztos, hogy élni is fognak ezzel a lehetőséggel.

Dunai hajóbaleset: egy szakértő szerint a Viking Sigyn kapitánya nem jelezte előzési szándékát

Archívum2019.06.15, 15:09

A Dunai hajóbaleset okát hosszas vizsgálat fogja kideríteni, de egy dolog már valószínű: a szakértő szerint az ukrán hajóskapitány valamit elmulasztott. 

Dunai hajóbaleset: a Hableány mentésében részt vevő búvárok az életükkel játszottak

Archívum2019.06.15, 11:46

A Hableány mentésében részt vevő egyik búvár nyilatkozott arról, milyen nehéz feladatuk volt. 

Megjutalmazzák a Hableány kiemelőit

Archívum2019.06.15, 11:06

Megjutalmazzák azokat, akik részt vettek a május 29-én elsüllyedt Hableány sétahajó és a benne rekedt halottak kiemelésében a Dunából – értesült a Magyar Nemzet.

Dunai hajóbaleset: lezárult a vizsgálat, így gyűrte maga alá a Hableányt a Viking Sigyn

Archívum2019.06.14, 13:06

Lezárult a vizsgálat, kiderült, hogyan nyomta a víz alá a Hablányt a Viking Sigyn.

Dunai hajóbaleset: megszólalt a Hableány harangja, amikor kiemelték

Archívum2019.06.13, 16:54

A mentésben részt vevő ipari búvár elárulta, hogy megkondultak a Hableány harangjai, amikor kiemelték a hajót. 

Dunai hajóbaleset: nyilatkozott a Clark Ádám úszódaru kapitánya

Archívum2019.06.13, 10:39

A Clark Ádám úszódaru kapitánya elmondta, nagyon nehéz dolguk volt a Hableány roncsának kiemelésekor.

Dunai hajóbaleset: ennyibe kerülhetett a Hableány kimentése

Archívum2019.06.13, 09:33

Kiderült, hogy több tízmillió forintba kerülhetett a Hableány hajó kimentése a Dunából.

Dunai hajóbaleset: a Viking Sigyn kapitányáról nyilatkozott magyar kollégája

Archívum2019.06.13, 09:32

Sokan kizárólag a Viking Sigyn ukrán származású kapitányát hibáztatják a Hableány tragédiájáért, de hosszas vizsgálat fogja kideríteni, valójában mi is történt. A hajósról egy magyar kollégája nyilatkozott, elárulta, milyen szakembernek tartja.

Dunai hajóbaleset: óvadék ellenében szabadul a Viking Sigyn kapitánya, a döntés felháborodást okozott

Archívum2019.06.13, 09:20

A Viking Sigyn kapitányát 15 millió forint óvadék ellenében kiengedték az őrizetből. A Hableányon szolgáló elhunyt magyar legénység hozzátartozóinak jogi képviselői nem értenek egyet a döntéssel.

Dunai hajóbaleset: ruhájáról azonosították a Hableány kapitányát

Archívum2019.06.13, 09:17

A Hableány kapitányát és matrózát is családtagok azonosították. A hatóságok mindent megtettek azért, hogy elkerüljék az ezzel járó súlyos traumát. 

Dunai hajóbaleset: nem került elő újabb holttest a Hableányból

Archívum2019.06.13, 09:07

Befejezték a Dunából kedden kiemelt Hableány sétahajó szemléjét, amelynek során újabb holttest nem került elő – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerda éjszaka.

Csütörtök reggelre újabb áldozatot azonosítottak

Archívum2019.06.13, 09:58

A Hableány sétahajó balesetének újabb áldozatát azonosították - közölte a rendőrség csütörtök reggel a honlapján.

Nem találtak újabb holttestet a Hableány roncsában

Archívum2019.06.13, 00:01

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói az ügyészséggel együttműködve, szakértők bevonásával az elsüllyedt Hableány szemléjét befejezték - írja a police.hu.

Dunai hajóbaleset: megtalálták a Hableány magyar kapitányának holttestét

Archívum2019.06.12, 14:07

A Hableány kiemelésekor talált négy holttest közül hármat azonosítottak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda reggel a Police.hu oldalon.

Dunai hajóbaleset: zárt helyiségben vizsgálják tovább a Hableányt

Archívum2019.06.12, 11:55

Zárt helyiségben vizsgálják tovább a Hableány turistahajó roncsát.

Dunai hajóbaleset: kisgyermekét ölelve találtak rá egy koreai édesanyára az elsüllyedt Hableányon

Archívum2019.06.12, 10:40

Sokkoló jelenetnek lehettek szemtanúi a Hableány nevű hajó kiemelése után a hatóság emberei: egy édesanya holttestét találták meg, aki gyermekét szorosan ölelte magához.

A lehető legrosszabb volt a Hableány víz alatti elhelyezkedése

Archívum2019.06.12, 10:05

A búvárok munkájának szempontjából a lehető legrosszabb volt a május 29-i balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó víz alatti elhelyezkedése – mondta Sopronyi Richárd, az első merüléseket végző Havaria Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület ipari búvára kedd este az M1 aktuális csatornán.

Dunai hajóbaleset: távcsővel, kisszékkel vonultak ki a Hableány mentéséhez az emberek

Archívum2019.06.11, 19:27

Nagyjából 200 ember gyűlt össze ma délelőtt a Margit híd környékén, hogy a saját szemével nézze, hogyan emelik ki a Dunából a Hableány hajó roncsát.

Fidesz: Példaértékű a dunai hajóbaleset mentésében részt vevők helytállása

Archívum2019.06.11, 15:57

A kormánypártok köszönetüket fejezik ki a dunai hajóbaleset mentési feladataiban részt vevő valamennyi szakembernek - közölte a Fidesz közleményében. 

Dunai hajóbaleset: kiemelték a Hableányt

Archívum2019.06.11, 16:54

A május 29-én elsüllyedt Hableányt sikeresen kiemelték. Uszály szállítja el a roncsot.

Dunai hajóbaleset: zajlik a Hableány kiemelése, friss fotók érkeztek a helyszínről

Archívum2019.06.11, 15:47

Folyamatosan zajlik a Dunában elsüllyedt Hableány sétahajó kiemelése.

Dunai hajóbaleset: több holttestet is találtak a Hableány hajótestében

Archívum2019.06.11, 11:31

A Hableány kiemelése közben több holttestet is találtak a hajótestben.

Ezek az első videók a Hableány kiemeléséről

Archívum2019.06.11, 09:16

Elkezdődött a Hableány kiemelése a Duna mélyéről kedden kora reggel. A kiemelés több órán keresztül fog tartani, mivel nemcsak a Clark Ádám úszódaru dolgozik a helyszínen, hanem a búvárok is újra és újra lemerülnek a hajóroncshoz. Az Origo tudósítói a helyszínről percről percre közvetítéssel jelentkeznek. 

Dunai hajóbaleset: elkezdődött a Hableány kiemelése a Dunából

Archívum2019.06.11, 07:53

Május 29-én este 9 óra 15 perckor elsüllyedt a Hableány névre hallgató személyhajó, ami egy szállodahajóval ütközött. A koreai turistacsoportot szállító kishajó 7 másodperc alatt tűnt el a víz felszínéről. 

Hamarosan elkezdődhet a Hableány kiemelése

Archívum2019.06.11, 07:07

Az Origo információi szerint minden a helyén van ahhoz, hogy ma délelőtt a Hableányt kiemeljék a Duna mélyéről. Úgy tudjuk, 7 órától eligazításon vesznek részt akiemelést végző szakemberek, az utolsó ellenőrzések után pedig megindulhat a várhatóan 5-6 órán át tartó művelet.

Dunai hajóbaleset: könnyek között nyilatkozott a Hableány kapitányának lánya

Archívum2019.06.10, 20:45

Utoljára a baleset előtti napon látták egymást, gyereknapon fagyizni mentek együtt. Ezt többé már nem tehetik meg.

Dunai hajóbaleset: belátható távolságban van a Hableány kiemelése

Archívum2019.06.10, 21:02

Belátható távolságban van a Hableány kiemelése, a hajó rövidesen emelhetővé válik – jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője hétfőn Budapesten, a Margit hídhoz közel elsüllyedt személyhajó kiemelésével kapcsolatos helyzetről tájékoztatva.

Dunai hajóbaleset: eltemették a Hableány-katasztrófa két áldozatát

Archívum2019.06.10, 17:07

A dunai hajóbaleset négy halálos áldozatát már hazaszállították Dél-Koreába, kettejüket pedig már el is temettek. A férfi és a nő egy párt alkottak – írja a Yonhap dél-korai hírügynökség.

Dunai hajóbaleset: intenzíven apad a folyó a fővárosban, ami kedvez a Hableány kiemelésének

Archívum2019.06.10, 11:50

Budapestnél folyamatos, a korábban jelzettnél némileg intenzívebb apadás valószínűsíthető a Dunán – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn.

Tovább apad a Duna, ez megkönnyítheti a Hableány kiemelését

Archívum2019.06.10, 11:39

Budapestnél folyamatos, a korábban jelzettnél némileg intenzívebb apadás valószínűsíthető a Dunán - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn az MTI-vel.

A dunai hajóbaleset négy áldozatának hamvai megérkeztek Szöulba

Archívum2019.06.10, 11:37

Hétfő reggel a dunai hajóbaleset négy áldozatának családtagjai, az áldozatok hamvaival együtt hazatértek Szöulba - közölte a Yonhap hírügynökség.

Dunai hajóbaleset: újabb holttestet találtak Érdnél

Archívum2019.06.08, 21:26

Újabb női holttestet találtak a Dunában Érdnél; vélhetően ő is a múlt heti hajóbalesetben vesztette életét – jelentette be az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője.

Dunai hajóbaleset: továbbra is veszélyes körülmények között dolgoznak a búvárok

Archívum2019.06.08, 21:23

Továbbra is nehéz és veszélyes körülmények között dolgoznak a Dunában a búvárok a múlt szerdai hajóbalesetben elsüllyedt Hableánynál – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délutáni Híradójában.

Dunai hajóbaleset: valószínűleg csak az ünnepek után emelhetik ki a Hableány roncsait

Archívum2019.06.08, 16:41

Nagy eséllyel csak az ünnepek után kezdődhet meg a Hableány roncsának kiemelése a Dunából – mondta Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ (TEK) osztályvezetője szombat délután.

Dunai hajóbaleset: összeroppant a Hableány matrózának családja

Archívum2019.06.08, 10:37

Teljesen összetört a Hablány matrózának édesanyja, miután csütörtökön megtalálták fia holttestét. Sem az asszony, sem a férfi testvére nem volt képes arra, hogy azonosítsa a holttestet. A család ügyvédje a TV2 Tények című műsorának nyilatkozott.

Dunai hajóbaleset: négy hevedert vezetnek át a Hablány alatt a kiemeléshez

Archívum2019.06.07, 17:37

A műszaki egyetem mérnökeinek számításai alapján négy drótkötélheveder kell a szerencsétlenül járt Hableány hajó kiemeléséhez – jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője pénteken Budapesten.

Megérkezett a hajódaru, de még nem tudják kiemelni a Hableányt

Archívum2019.06.07, 16:08

Tegnap elkezdték a kifeszített Hableánynál a munkát a búvárok. Már a kiemeléshez szükséges pontokat alakítják ki, mára pedig a Clark Ádám nevű hajódaru is befutott a hajóbaleset helyszínre. Ez viszont nem jelenti azt, hogy máris elkezdhetik kiemelni a roncsot. Erről beszélt Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztály vezetője péntek délutáni sajtótájékoztatóján.

Kövesse térképen a Viking Sigyn útját

Archívum2019.06.07, 14:25

Visszahívták Budapestre a nagy szállodahajót, amely összeütközött a Hableánnyal május 29-ének esős éjszakáján. Pár napig az Árpád híd közelében vesztegelt, aztán útjára engedték, a dél-koreaiak kérésére viszont a Viking Cruises elnöke arra utasította a személyzetet, amelynek már nem tagja az ukrán kapitány, hogy forduljanak vissza. Jurij C.-t azóta letartóztatták a tömegszerencsétlenség okozása miatt. 

Hajóbaleset: új ügyvédje van a Viking kapitányának

Archívum2019.06.07, 12:54

Már nem Élő Gábor védi a Viking Sigyn kapitányát, akit halálos tömegszerencsétlenség okozásával gyanúsít a rendőrség – írta meg a PestiSrácok.hu. Az információt az ügyvéd megerősítette. Arról viszont nem volt hajlandó beszélni, hogy miért szűnt meg a megbízatása. 

Dunai hajóbaleset: az áldozatot átölelve kellett a folyó medrében pihennie a kimerült búvárnak

Archívum2019.06.07, 10:15

Az egyik búvár annyira kimerült a merülés során, hogy az egyik áldozatot átölelve a Duna medrében, a Hableány roncsánál kellett egy darabig feküdnie, míg összeszedte magát.

Dunai hajóbaleset: a Viking Cruises állítja, hogy a Viking Sigyn kapitánya nem kapitányként szolgált a hollandiai baleset idején

Archívum2019.06.07, 08:21

A budapesti, dunai hajószerencsétlenségnél a Viking Sigynt irányító ukrán kapitány az áprilisban Hollandiában történt baleset idején nem kapitányként szolgált az érintett hajón - állította csütörtökön a Viking Cruises hajózási vállalat szóvivője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

Dunai hajóbaleset: azonosítottak két újabb áldozatot, egyikük magyar

Archívum2019.06.07, 07:49

Azonosították a múlt heti dunai hajóbaleset két, a vízből csütörtökön kiemelt halálos áldozatát, egyikük dél-koreai, másikuk magyar - közölte a rendőrség este a police.hu honlapon.

Dunai hajóbaleset: négy újabb áldozatot találtak tegnap este óta a búvárok

Archívum2019.06.07, 09:47

Tegnap estig 15-re emelkedett a múlt heti hajótragédia áldozatainak száma, ma viszont újabb holttesteket találtak meg a Dunában, összesen négyet. Bár még nem azonosították mindegyiküket, de valószínűleg a baleset áldozatai ők is. 

Megtalálták a Hableány magyar matrózának holttestét

Archívum2019.06.07, 09:39

A dunai hajószerencsétlenség újabb áldozatát találták meg a mentőalakulatok. Ezúttal a Bálnánál került elő egy holttest. A Ripost információi szerint az elsüllyedt hajó magyar matrózának, P. Jánosnak a földi maradványait találták meg. A hírt este a rendőrség megerősítette.

Dunai hajóbaleset: adatokat törölt telefonjáról a Viking hajóskapitánya

Archívum2019.06.06, 17:27

Állítólag adatokat törölt a Viking Sigyn hajóskapitánya telefonjáról.

Kifeszítették a Hableányt, hamarosan készen áll a kiemelésre

Archívum2019.06.06, 16:18

Mivel továbbra is árad a Duna, esélytelen, hogy a Clark Ádám nevű hajódaru átférjen a Margít híd alatt, legalábbis egyelőre, de a búvároknak van munkája addig, amíg meg nem oldódik ez a probléma. Már sikerült kifeszíteniük a roncsot, most a kiemeléshez szükséges pontokat fogják kialakítani a mélyben. Erről beszélt Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztály vezetője a csütörtök délután megtartott sajtótájékoztatóján. 

Adatokat törölt a telefonjáról a Viking Sigyn kapitánya a baleset után

Archívum2019.06.06, 14:57

A nyomozás adatai szerint a szállodahajó kapitánya a dunai hajóbaleset után adatokat törölt a telefonjáról. Ezt közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön. És azt a hírt is megerősítették, amit tegnap megírtunk, hogy áprilisban Hollandiában is okozott balesetet a múlt szerdai baleset ügyében meggyanúsított hajóskapitány.

Dunai hajóbaleset: a TEK elmondta, hogyan azonosítják az áldozatokat

Archívum2019.06.06, 15:14

Sajtótájékoztatók tartottak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, a dél-koreai szakértők vezetője és a hazai szakértők a Margitszigeten, a TEK ideiglenes bázisán.

Hajómérnök: A kiemeléskor ketté is törhet a Hableány

Archívum2019.06.06, 10:40

Solymos András hajómérnök volt csütörtökön az M1 aktuális csatorna vendége. Elmondta, hogy a Hableány hajó a kiemelés során komoly terhelésnek lesz kitéve, ezért akár ketté is törhet. 

Dunai hajóbaleset: újra Magyarország felé tart a Viking Sigyn

Archívum2019.06.06, 09:51

Újra Magyarország felé tart a Hableány sétahajót elsüllyesztő Viking Sigyn.

Az ukrán kapitány két hónapja már okozott egy balesetet

Archívum2019.06.05, 20:06

A Hableány katasztrófájának okozásáért előzetes letartóztatásban lévő ukrán hajóskapitány okozta két hónapja azt a balesetet, amiben a svájci cég egy másik szállodahajója nekihajtott egy tankernek - számolt be róla a Tények, a TV2 hírműsora, a hajozas.hu alapján. Az a hajó Antwerpenből Gentbe tartott, amikor nekihajtott egy tankernek. A kapitányt akkor még rádión is figyelmeztették, a szállodahajó mégis összeütközött a hatalmas olajszállítóval.

Így futott be Budapestre a Clark Ádám hajódaru - Videó

Archívum2019.06.05, 17:52

Az Origo operatőre rögzítette, ahogy befut Budapestre és lehorgonyoz az a hatalmas hajódaru, amely alkalmas arra, hogy kiemelje a május 29-én elsüllyedt Hableány nevű turistahajó roncsát a Dunából. A balesetnek eddig 7 túlélője és 13 halálos áldozata van, és még 15 embert keresnek a hatóságok. Elképzelhető, hogy többen rekedtek a roncsban, miután a dél-koreai turistákat szállító kis hajó összeütközött egy nagy Viking-szállodahajóval, és mindössze 7 másodperc alatt a meder fenekén kötött ki. A roncsot mindenképpen ki fogják emelni a vízből, csak az a kérdés, hogy mikor.  

Egy hete volt a dunai hajókatasztrófa - ezt tudjuk eddig

Archívum2019.06.05, 23:56

Miközben a magyar és dél-koreai szakemberek azon dolgoznak, hogyan lehetne kiemelni a Hableány roncsát a vízből, folyamatosan kerülnek elő az újabb halálos áldozatok. A dél-koreai turistákat szállító hajó egy hete ütközött össze a Viking Sigyn hotelhajóval. Heten túlélték a balesetet, hét holttestet még aznap megtaláltak, 21 embert kerestek. Mára a halottak száma tizenháromra emelkedett. A bíróság hétvégén elrendelte a nagy hajó 64 éves, ukrán kapitányának a letartóztatását. Összefoglaltuk, mi történt az elmúlt hét napban.  

Várhatóan még csütörtökön sem emelik ki a Hableányt

Archívum2019.06.05, 23:33

A Duna magas vízállása miatt szerdán csak Újpestig jött a Clark Ádám hajódaru. Várhatóan még csütörtökön sem próbálják meg kiemelni a múlt heti hajóbalesetben elsüllyedt roncsot. Erről számoltak be az M1 aktuális csatorna tudósítói.

Előző
Következő