Gyurcsány Ferenc

címke rss

Karácsony pártja, a Párbeszéd volt Békés megyei elnöke megalakította a korábban feloszlott békéscsabai Jobbikot

Itthon2020.07.20, 12:02

Csonki Dávidnak, a Párbeszéd korábbi Békés megyei elnökének közreműködésével alakult újra a januárban feloszlott békéscsabai Jobbik - vette észre az Origo. A korábban radikális, de később baloldalivá vált párt mára totálisan eljelentéktelenedett: úgy látszik, Gyurcsány Ferenc és szövetségesei azt csinálnak Jakab Péterékkel, amit csak akarnak. 

Bajnai Gordon magyar adófizetői pénzekkel építette a cégbirodalmát

Itthon2020.07.18, 11:51

A Magyar Nemzet vörös bárók cikksorozatában ezúttal Bajnai Gordon a főszereplő, aki üzletemberként az offshore bizniszek adóelkerülésére, valamint a zsíros állami megrendelésekre játszott, mielőtt a bukott Gyurcsány Ferencet követte a miniszterelnöki pozícióban. A cégbirodalmának Wallis nevű zászlóshajóján keresztül megvásárolt és lezüllesztett vállalatok közül a legismertebb a Hajdú-Bét, amelynek számos beszállítóját is egzisztenciális válságba taszította. Évtizedünk második felében Bajnai az adathalászatba is beszállt; az érdekeltségébe tartozó cégen keresztül kampányol Gyurcsány is.

Mutatjuk a Gyurcsány család néhány gazdasági botrányát

Itthon2020.07.15, 11:04

Miközben Gyurcsány Ferenc felesége kedden a parlamentben az uniós hitelfelvételről szóló határozati javaslatról szóló vitában a Fidesz-kormány szerinte visszás gazdasági döntéseit is bírálta, addig egy szót sem ejtett azon botrányos esetekről, amelyek a Gyurcsány családhoz köthetőek. Most összegyűjtöttük a legnagyobb botrányokat!

Gyurcsány Ferenc pártja ismét szembefordul a magyar érdekekkel

Itthon2020.07.10, 14:25

Gyurcsány Ferenc pártja ismét szembefordul a magyar érdekekkel - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Cukorkákból és ingatlanokból szedte össze tízmilliárdjait Futó Péter

Itthon2020.07.09, 09:32

Közel 100 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik napjainkban Futó Péter. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének a vezetője korábban az édességiparban mozgott, a Kádár-korszak végén indult be az üzlet. Ezt követően ment át az ingatlanpiacra, és ekkor vált milliárdossá. Futó korábban nagyon jó kapcsolatot ápolt egy volt SZDSZ-es miniszterrel, cégtársak is voltak. A vörösbárókat bemutató sorozatunk következő részét olvashatják.

Gyurcsány Ferenc azokat a fiatalokat akarja megnyerni, akik nem emlékezhetnek 2006-ra

Itthon2020.07.08, 15:12

Évek óta megfigyelhető, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc minden lehetséges eszközt felhasznál annak érdekében, hogy megszólítsa és magához édesgesse a fiatalokat. Kezdetben ehhez a közösségi médiát használta, chatboton keresztül kezdett el a fiatalsággal kommunikálni, elindította az Instagram-oldalát, ezt követően pedig laza stílusban vonta be az érdeklődőket a politikai világába a YouTube-csatornáján, ahol többek között az őszödi beszédéről is magyarázkodott. A virtuális világ azonban nem bizonyult elegendőnek, ezért a fiatalok közé merészkedett, személyes beszélgetéseket szerveztek, ahol közös szelfiket készíttettek, ...

Rablóprivatizátorból milliárdos miniszterelnök

Itthon2020.07.07, 10:58

Ha vörös báró, akkor Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő meggazdagodása éles látlelete annak, hogy a rendszerváltás után miként szereztek szédületes vagyont az ifjú kommunisták. Bűncselekmények határát súroló tranzakciók, haverok és természetesen egy feleség, akinek édesanyja belépőkártyát jelentett a baloldali topmilliárdosok közé. Érdekes fénytörést ad a történteknek, hogy míg Gyurcsány folyamatosan fideszes oligarchákat emleget, csak az elmúlt négy esztendőben összesen több mint kétmilliárd forint osztalékot vett fel csak az Altusból. Korábban bemutattunk tizenhárom olyan baloldali gazdasági-politikai szereplőt, akik hatalmas vagyyon ...

Bemutatjuk a gazdag bankárt, aki kétszer is részt vett az ország tönkretételében

Itthon2020.07.06, 10:12

2010 óta folyamatosan bírálja az Orbán-kormány gazdasági és szociális lépéseit Felcsuti Péter baloldali bankár, aki korábban aktív szerepet vállalt a Magyarországot majdnem csődbe vivő devizahitelezés felfuttatásában. Felcsuti egyértelműen Gyurcsány Ferenc embere, miután részt vett a Bajnai-párt (az Együtt ) felépítésében, otthagyta a pártot, amikor az nem akart választási megállapodást kötni a DK-val. Sokszorosan kötődik az 1990 előtti kommunista világhoz (még munkásőr is volt), és ezt a kapcsolati hálóját használta fel a meggazdagodásra 1990 után.  

Saját aktivistáival játszatta el Gyurcsány, hogy mennyire szeretik a fiatalok, de gyorsan lebukott

Itthon2020.07.03, 08:33

Májusban Gyurcsány Ferenc tizenkét fiatal fiúval és lánnyal próbálta meg bebizonyítani, a fiatalok oda vannak érte. Most nyilvánvalóan kiderült, ez nem volt több egy ócska trükknél: az akkori akcióban részt vevők nagy része ugyanis a Demokratikus Koalíció (DK) ifjúsági szervezetének a tagjai. Magyarán Gyurcsány a tőle függésben álló fiatalokat kényszerítette arra, hogy álljanak ki mellette.

Gyurcsány Ferenc hétfői beszédével ismét egyértelművé tette: egyeduralkodó a baloldalon

Itthon2020.06.30, 13:38

Az Országgyűlés hétfői ülésnapján Gyurcsány Ferenc programadó beszédével ismét egyértelművé tette, hogy egyeduralkodó a baloldalon. Felszólalásában finoman megfenyegetve a baloldali pártokat azt üzente: aki nem a játékszabályai szerint játszik, nem az általa kijelölt úton halad, annak elengedi a kezét. A DK elnöke tökéletesen tisztában van vezető pozíciójával, éppen ezért hétről hétre, hónapról hónapra tudatosítja erőfölényét a Momentummal, a Jobbikkal és a többi párttal.

Gyurcsány hiába kebelezi be a baloldali pártokat, Őszöd óta semmi sem változott

Itthon2020.06.29, 14:20

A baloldal kivonta magát a védekezésből, míg most a nemzeti konzultációt támadják; amikor a konzultációt támadják, akkor pedig a magyar embereket támadják - mondta Hollik István napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben. Ha Gyurcsány Ferenc komolyan gondolná a nemzet erősítését, akkor nem kampányolna azért, hogy Brüsszel szélesebb jogköröket kapjon az ország szuverenitásának a kárára - így reagált Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalására. Az Országgyűlésben szóba került még a hazugságoktól hemzsegő baloldali kamuvideó ügye is. 

A Gyurcsány-párt polgármesterének Hitler-dicsőítése nem független a radikális baloldal hasonló megnyilvánulásaitól

Itthon2020.06.28, 12:12

László Imrének, Újbuda DK-s polgármesterének az Adolf Hitler náci diktátort dicsérő kijelentéseit igazából úgy lehet értelmezni, hogy a Gyurcsány-párt megpróbál az antiszemita érzelmű szavazóknak tetszelegni, ezáltal azt remélve, hogy a már baloldalivá vált Jobbik volt és jelenlegi szimpatizánsai közül minél többet meg tud szerezni. Az Origónak nyilatkozó ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint világszinten megfigyelhető tendencia, hogy a szélsőjobb és a szélsőbal összeér, ennek a két vállalhatatlan nézetrendszernek pedig megpróbálják egyesíteni a szavazótáborát. Ehhez azonban gesztusokat kell gyakorolni, és ezt tette legutóbb LLászló ...

Fidesz: Gyurcsányék már megint a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozásokat és a gyermekes családokat támadják

Itthon2020.06.24, 15:13

A Fidesz szerint amikor Gyurcsányék a 2021-es költségvetést támadják, akkor a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozásokat, a gyermekes családokat, a nyugdíjasokat és a határvédelmet támadják.

Gyurcsány hatalomra segítésén dolgozik a Jobbik Volner János szerint

Itthon2020.06.17, 13:50

Nincs szükség arra, hogy a Fidesz helyett visszahozzátok Gyurcsányt és a szélsőséges liberálisokat - üzente volt pártjának, a Jobbiknak Volner János, miután Jakab Péter pártelnök egy körlevélben támadta őt. A korábbi frakcióvezető szerint bőven érhetik még meglepetések a Jobbik mostani vezetését, hiszen sokan csak a baloldali összefogás felborítása miatt maradtak a pártban: tehát azért, hogy kárt okozzanak.

Fekete-Győr András nyíltan Gyurcsány Ferencnek hízeleg, fél a Momentum a Demokratikus Koalíciótól

Itthon2020.06.15, 17:28

A történelmi bukás után Gyurcsány Ferenc a nulláról felépített egy politikai pártot. Ez politikai teljesítmény - ezt nem Molnár Csaba DK-s EP-képviselő és Gyurcsány segédje, vagy éppen parlamenti szárnysegédje, Vadai Ágnes mondta. Nem. Ezt a magát szinte már huszonkettedik századinak tartó párt, a Momentum elnöke, Fekete-Győr András állította. Semmi kétség: pontosan tudja Fekete-Győr, hogy főnökéről beszél.

Gyurcsányék úgy kezeltek válságot, hogy újabb terheket tettek az emberek vállára

Itthon2020.06.14, 16:18

Gyurcsányék úgy kezeltek válságot, hogy újabb terheket tettek az emberek vállára - közölte a Fidesz közleményében. 

Gyurcsány Ferenc a jogerősen elítélt adócsalóval, Czeglédy Csabával akarja szétverni az MSZP-t

Itthon2020.06.11, 16:47

Czeglédy Csaba a baloldal szombathelyi jelöltje akar lenni - jelentette be a közösségi oldalán a börtönt is megjárt, adócsalásért elítélt ügyvéd, aki közismerten Gyurcsány Ferenc embere. Ez pedig nem más jelent, minthogy Gyurcsányék végleg rászánták magukat a súlyos válságban lévő MSZP szétverésére és elfoglalására. Ez azután lett különösen fontos a számukra, hogy Mesterházy Attila jelezte: elindul az elnöki székért a szocialisták szeptemberi tisztújításán, és ha ő nyerne, az MSZP önállóbb lenne, távolabb kerülne a DK-tól.

MSZP-s hamisítási botrány: Gyurcsány számára újabb lehetőség, hogy a végletekig gyengítse egykori pártját

Itthon2020.06.10, 14:34

Három napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az MSZP konkrétumokat is mondjon legújabb botránya kapcsán: állítólag egy többfős testület, a kommunikációs stáb engedélyezte az MSZP hírhamisító videóját. Bár a botrány egyre nagyobb, a szocialisták szerint Korózs Lajos nem hibázott. A Gyurcsány Ferenc vezette DK azonban másképp látja a helyzetet, szerintük a MSZP helytelenül járt el, amikor egy álmentőssel készített videót. Gyurcsány megint a szocialisták ellen szítja a baloldaliakat.

Sztankay Ádámot, az Origo újságíróját korábban megpróbálta becsapni az MSZP álmentősnője, az MSZP viszont alkalmazta az asszonyt a csalásvideóhoz

Itthon2020.06.09, 15:28

Az Origo újságírójánál, Sztankay Ádámnál már évekkel ezelőtt próbálkozott az MSZP videójában mentősként szereplő Németh Athina. Természetesen az újságíró rájött, hogy csaló, ahogy természetesen az MSZP sem hihette, hogy egy mentőtisztről van szó. Viszont a politikai érdekük azt diktálta, hogy a nyilvánvaló hazugságot igazságnak mutassák be. Mint ismert, a bajai álvideó ügyéhez kísértetiesen hasonlító történet vállalhatatlan helyzetbe hozta a szocialistákat. A vezetők bujkálnak, az Origónak nem akartak nyilatkozni, a fő felelős, a videót bemutató Korózs Lajos és a videót szintén reklámozó pártelnök, Tóth Bertalan is hallgat. A volt ppártelnök, ...

Kocsis Máté: Gyurcsány gyáva módon fiatalokat tolt maga elé

Itthon2020.05.27, 16:34

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a látványosan cukisodó Gyurcsány Ferenc posztját, és keményen üzent neki.

Kocsis Máté a fiataloknak: Keressetek rá, és meglátjátok Gyurcsány Ferenc igazi arcát

Itthon2020.05.26, 13:48

Látni fogjátok, hogy ez a nárcisztikus, erőszakos, zavart ember hogyan hazudott saját honfitársainak, hogyan bukott le mindezzel, és ezt követően hogyan verette és lövette szét az ellene tüntetőket. Sok fiatalt is. Én ott voltam 25 évesen, emlékszem, és soha nem fogom neki elfelejteni - írta keddi posztjában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki Gyurcsány őszödi beszéde kapcsán a fiatalokhoz fordult. A politikus csak pár percet kért a legfiatalabb generációtól: keressenek rá, ki is az igazi Gyurcsány Ferenc.  

Gyurcsány-párti politikus: Ne tragédiaként éljük meg Trianont

Itthon2020.05.26, 11:59

Nem szabad tragédiaként megélni Trianont, hiszen az ország megcsonkítását követően kialakult határok között is lehet jó életet élni - nagyjából így lehet összefoglalni Bauer Tamásnak, a Demokratikus Koalíció volt alelnökének kedd reggeli facebookos teljesítményét. Vágó István után újabb DK-s gyalázkodik Magyarország szétszabdalása kapcsán. 

Lendvai Ildikó az őszödi beszédről az Origónak: Morális és taktikai okokból is hiba volt

Itthon2020.05.26, 10:44

Gyurcsány Ferenc rosszul tette, hogy zárt körben mondta el a saját korábbi kormányzásáról szóló beszédet, mivel annak az Országgyűlésben lett volna a helye - mondta Lendvai Ildikó az őszödi beszéd elhangzásának 14. évfordulóján az Origónak. Az MSZP volt elnöke szerint a szocialisták napjainkban látható alacsony támogatottságában már nem játszik központi szerepet a beszéd nyilvánosságra kerülése, valamint az azt követő események sem.

Így próbálta Gyurcsány igazságbeszédnek tettetni az őszödi hazugságbeszédet

Itthon2020.05.26, 10:37

Gyurcsány Ferenc és szűkebb köre az őszödi beszéd 2006-os nyilvánosságra kerülése óta számtalan módon próbálta meg elterelni a lényegről a figyelmet, ami nem más, minthogy a DK jelenlegi elnöke, bukott szocialista miniszterelnök már az első miniszterelnöksége idején becsapta a magyar embereket. Kezdetben a beszéd hamis értelmezésével próbálkozott a baloldali média segítségével, amikor erre az emberek nem voltak vevők, azt próbálta elhitetni, hogy "MSZP-n belüli ellenfelei" szivárogtatták ki a beszédet. 

Hollik István: Míg a baloldal kizárólagos célja a hatalom birtoklása, addig nekünk Magyarország az első

Itthon2020.05.26, 10:49

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán emlékeztetett Gyurcsány Ferenc őszödi beszédére, amit az akkori szocialista miniszterelnök 14 éve mondott el.

"Hazudtunk reggel, éjjel meg este" - 14 éve mondta el Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet

Itthon2020.05.25, 18:00

Példátlan, miniszterelnökhöz méltatlan trágársággal beszélt arról Gyurcsány Ferenc, akkori szocialista miniszterelnök, hogy hazugságokkal nyerték meg a választást 2006-ban. „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.” „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.” „Hazudtunk reggel, éjjel meg este.” A többi közt ezeket mondta Gyurcsány a szocialisták frakcióülésén, Balatonőszödön, 2006. május 26-án. Alig két héttel beszéde után durva megszorításokat jelentett be, amelyet többször is viccesnek szánt megjegyzésekkel próbált bagatellizálni. 2006. szeptember 17-én nyilvánosságra került az őszödi bbeszéd, ...

Felfüggesztette az ÁSZ Gyurcsányék költségvetési támogatásának folyósítását

Itthon2020.05.21, 12:42

Felfüggesztette a Demokratikus Koalíció állami támogatásának folyósítását az Állami Számvevőszék - jelentette be a pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv mai online sajtótájékoztatóján. Az ÁSZ álláspontja szerint Gyurcsány Ferencék számos előírást nem tartottak be, de ha pótolják hiányosságaikat, visszakaphatják a juttatást.

Már több mint 600 milliárd forintot fordított a kormány a koronavírus-járvány elleni védekezésre

Itthon2020.05.18, 15:54

Eddig több mint 600 milliárdot fordított a kormány védekezésre, valamint több százmilliárdot a különféle társadalmi csoportok megsegítésére. A 2021-es költségvetésnek a beruházásokat és a munkahelyvédelmet kell szolgálnia - mondta napirend előtti felszólalásában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Az Országgyűlésben szinte minden a koronavírus-járvány elleni védekezésről szólt hétfőn.

Vágó István a náci birodalomhoz hasonlította a Trianon előtti Magyarországot

Itthon2020.05.16, 10:04

A náci Harmadik Birodalomhoz hasonlította a Trianon előtti Magyarországot Vágó István, Gyurcsány Ferenc pártja, a DK elnökségi tagja.

Az MSZP-t eláruló politikusoknak fontos pozíciókat adott Gyurcsány Ferenc

Itthon2020.05.14, 15:02

Több, a szocialistákat a közelmúltban elhagyó politikus is bekerült a Demokratikus Koalíció (DK) új budapesti vezetésébe - vette észre az Origo. Gyurcsány Ferenc ezzel ismét odacsapott az MSZP-nek, azt üzenve, megéri árulónak lenni. 

Soros egyik szervezete írta a Bertelsmann országjelentésében a Magyarországot lejárató részt

Itthon2020.05.13, 13:38

A Bertelsmann Alapítvány minapi tanulmánycsomagjának hazánkról írott abszurditásait leplezi le az Alapjogokért Központ elemzése - írja a Magyar Nemzet. A politikai motivációból elkészített, elfogult dokumentumnak Magyarországgal foglalkozó részét a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány által finanszírozott Political Capital munkatársai készítették. A szervezet közte volt annak a nyolc Soros-szervezetnek, akik lejárató jelentést készítettek hazánkról az Európai Bizottságnak. 

Törvényt sértett Niedermüller Péter, amikor több tízmilliós szerződést kötött Czeglédy Csabával

Itthon2020.05.08, 18:22

Budapest Főváros Kormányhivatala törvényességi felügyeleti eljárás keretében az arányosság és szükségesség elve alapján vizsgálta Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármesternek a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával kötött 29 millió forintos (+áfa) szerződését. A vizsgálat értelmében törvénysértő Gyurcsány ügyvédjének a párttársától, Niedermüllertől kapott megbízása – közölte a Magyar Hírlap megkeresésére a kormányhivatal sajtófőnöke.

MSZP-DK belháború állhat a a BKK vezérigazgatójának kirúgása mögött

Itthon2020.05.05, 22:02

A baloldal belső harcainak lett áldozata Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója - írja a Magyar Nemzet. Vargát kedden rúgta ki Karácsony Gergely főpolgármester. Korábban Nagy Zsolt projektvezetőt, a BKK vezérigazgatójának élettársát bocsátották el egy zaklatási ügy miatt, amellyel kapcsolatban kételyek merültek fel. A Magyar Nemzet szerint a két ügyben Draskovics Tibor, Gyurcsány Ferenc bizalmasa, egykori minisztere volt a főszereplő.

Elfoglalta a radikális baloldal az ellenzéket

Itthon2020.04.29, 17:56

A radikális baloldal vette át az uralmat a magyar ellenzéken belül. Hadházy Ákos, aki Gyurcsány Ferenc mellett a magyar baloldal vezetője lett, már azt is megengedi magának, hogy az autójával megpróbáljon elgázolni egy újságírót. Az ügyben már nyomozás is zajlik. A szélsőbaloldal radikális vezéralakjai (Hadházy Ákos, a jobbikos Jakab Péter, a két Párbeszéd-képviselő - egyébként Karácsony Gergely párttársai - Szabó Tímea és Tordai Bence, és bizonyos értelemben Gyurcsány Ferenc) mára teljesen kiszorítottak minden józan hangot az ellenzéki térfélről. Soha nem látott alpári megnyilvánulásokat tesznek baloldali politikusok, és ezeknek a ...

680 napra vonatkozóan semmilyen dokumentumot nem adott át a DK az ÁSZ-nak

Itthon2020.04.28, 08:20

Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék szóvivője beszélt a Demokratikus Koalíció vizsgálatával kapcsolatban, a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában. 

Felemelte a fővárosi cégek vezetőinek a fizetését Karácsony Gergely, a járvány miatti különleges jogrendet használta erre

Itthon2020.04.24, 14:52

Karácsony egyre inkább Gyurcsány Ferenc befolyása alatt áll, mindezt jól bizonyítja, hogy az önkormányzati cégekben nagyon nagy a DK befolyása, mivel a párt az erején felül tudott ezekbe a cégekbe embereket küldeni. Gyurcsány most benyújtotta a számlát Karácsonynak a korábbi támogatásáért cserébe, és ahogyan látjuk, egyfajta kifizetőhelyként gondolnak az önkormányzatokra - így kommentálta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője azt, hogy a főpolgármester a járványra hivatkozva évi 40 százalékos vezérigazgatói prémiumra adott lehetőséget, amivel eltörölte a Tarlós István főpolgármesterségének idejére jellemző szigorú bérpolitikátt. ...

Gyurcsány egykori alelnöke is megtagadná a segítséget a külhoni magyaroktól

Itthon2020.04.21, 13:17

Keddi internetes bejegyzésében Bauer Tamás védelmébe vette Szabó Tímeát, aki megtagadná a járványügyi segítséget a külhoni magyaroktól. A Demokratikus Koalíció politikusa, egykori alelnöke arról írt, a kormánynak nem dolga a csallóközi, székelyföldi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarok segítése.

Gyurcsány életrajzírója fontos pozíciót kapott Niedermüllertől Erzsébetvárosban

Itthon2020.04.21, 13:36

Merényi Miklós lett Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester kabinetfőnöke - értesült az Origo. Úgy tudjuk, Merényi néhány hete, azaz a járvány időszaka alatt foglalta el hivatalát. A DK-s városvezető újdonsült segédje már karrierje elején, a KISZ-ben jó barátságot kötött Gyurcsány Ferenccel, akinek kormányában is szerepet vállalt, sőt, egy ideig az Altus felügyelőbizottsági tagja volt. A bukott miniszterelnök iránti lojalitását mi sem mutatja jobban, minthogy egyetlen könyvének címe: Gyurcsány.  

Nem segíti Gyurcsány jelentős vagyonából a járvány elleni védekezést

Itthon2020.04.20, 10:02

Míg a DK adakozásra szólított fel, a cégeiből csak osztalékként milliárdokat kivevő Gyurcsány Ferenc mindeddig egy forintot sem ajánlott fel ugyanerre a célra, a párt sajtóosztálya pedig napok óta nem hajlandó válaszolni arra, hogy a volt miniszterelnök kész-e adakozni. Mindez azért is különös, mert a legutóbbi vagyonnyilatkozata alapján felmerült 1,1 milliárdos homályt Gyurcsány többek között éppen azzal magyarázta, hogy nehéz helyzetű családokat, civil szervezeteket támogatott - számol be róla a Magyar Nemzet.

Gyurcsány Ferenc teljes védőfelszerelésben egy hattyúboncoláson, 2006-ban - videó

Itthon2020.04.19, 14:26

Vadai Ágnes, a DK politikusa szerint pazarlás a miniszterelnöknek védőfelszerelést adni ahhoz, hogy végigjárja a járványkórházakat. A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese arra azonban nem akart válaszolni, hogy Gyurcsány Ferenc madárinfluenza alatt viselt védőruhája is felesleges volt-e - olvasható a Hír TV honlapján.

Joggal várja el mindenki Karácsony Gergelytől, hogy cselekedjen végre

Itthon2020.04.14, 17:29

Dömötör Csaba keddi, parlamenti felszólalásában arra kérte Karácsony Gergelyt, ne bújjon Facebook-posztok mögé, ne mutogasson másokra, hanem éljen a választóktól kapott felelősségével. Többek között a Pesti úti idősotthon ügye volt a téma az Országgyűlésben.

Így taszította megszorításokba az országot Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon

Itthon2020.04.11, 10:52

A 2008 őszén kitört válság teljesen felkészületlenül érte az országot addig csődközelbe vezető Gyurcsány Ferencet és kormányát. Annak ellenére, hogy a jeleket már 2007 tavasza óta látni lehetett. Ezek után a pénzügyi, és az abból következő világgazdasági válságot a nemzetgazdaságra és a magyar emberekre káros megszorító intézkedések sorozatával kezelte félre a neoliberális doktrínáit elhagyni képtelen két milliárdos, akik elvileg egy-egy baloldali kormányt vezettek; azaz Gyurcsány Ferenc és bukása után utódja, korábbi minisztere, Bajnai Gordon.

Gyurcsány és Bajnai megszorított és pénzt vett el a válság idején, az Orbán-terv munkahelyeket véd és teremt

Itthon2020.04.08, 17:10

Az Orbán-kormány sikeres gazdaságpolitikájának köszönhetően Magyarország stabil alapokkal rendelkezik, ezért önerőből képes a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsággal megküzdeni. Ellentétben a Gyurcsány-Bajnai kormányokkal, amelyek 2008-ban ahelyett, hogy a veszteségeket minimalizálták volna, a megszorító csomagok sorozatával tovább mélyítettek a válságon - írta keddi elemzésében Deák Dániel. Ekkor szüntették meg a 13. havi nyugdíjat is, amit most az Orbán-kormány visszaépít. A XXI. Század Intézet vezető elemzőjével az Orbán-tervről, a Gyurcsány-Bajnai-korszak 2008-as elbukott válságkezeléséről, és a mostani ellenzék magatartáásáról ...

Gyurcsány Ferenc egyszer már félrekezelt egy válságot

Itthon2020.04.07, 13:30

A Demokratikus Koalíció elnöke korábban a kormány járványellenes intézkedéseit hátráltatta, most pedig a hétfőn bejelentett gazdaságvédelmi akciótervet támadja. Gyurcsány Ferencnek egyszer már lett volna lehetősége bizonyítani, akkor azonban csúfos kudarcot vallott: a 2008-as gazdasági világválság során a már eleve legyengült állapotban lévő hazánk elsőként szorult nemzetközi hitelezők segítségére, és a mostani válságkezeléssel ellentétben nem támogatták a munkahelyteremtést, hanem megszorítócsomagok tucatjait vezették be, tovább mélyítve ezzel a gazdasági és társadalmi problémákat. A 12 évvel ezelőtti balliberális kormányzással szeemben ...

Kocsis Máté: Csak a baloldali polgármesterek tiltakoznak a közös teherviselés ellen

Itthon2020.04.05, 16:54

"Ugyanezt tették a parlamentben is. Egyre világosabban látszik, hogy valójában nem akarják kivenni a részüket a közteherviselésből. Saját megerősödésüket remélik az ország legyengülésétől" - így reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arra, hogy a kormány kérése ellenére az ellenzéki, budapesti városvezetők nem hajlandóak beleszállni a járványügyi alapba. A politikus kiemelte, hogy a kormánypárti városvezetők nem panaszkodnak, hanem segítenek a bajban.

Gyurcsány Ferenc telefonos kampányba kezdett a többszörösen cáfolt, nem létező brüsszeli pluszpénzről

Itthon2020.04.03, 19:18

Gyurcsány Ferenc álságos (mondhatjuk, hazug) telefonkampányban terjeszti azt a többszörösen cáfolt állítást miszerint, Magyarország 2000 milliárd forintos európai uniós támogatásra jogosult a koronavírus elleni védekezésben. Mint köztudott: egy fillér külön pénzt nem ad Brüsszel.

Deutsch Gyurcsányról: Végül beállt az indulatosan hazudozók táborába

Itthon2020.03.31, 17:34

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője Facebook-bejegyzésben reagált Gyurcsány Ferenc, DK-elnök mai bejelentésére. 

Megszorítások vagy gazdaságvédelem?

Itthon2020.03.27, 18:01

Amikor egy ország gazdasága komoly feladat elé kerül, akkor alapvetően két út van a gazdaságpolitikai döntéshozók előtt. Költségvetési megszorítások illetve gazdaságvédelmi intézkedések. Magyarországon mindkettőre láttunk már példát - írja az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. 

Most cselekvőképes, stabil kormánya van Magyarországnak, 2008-ban nem volt

Itthon2020.03.25, 18:38

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerdai videóelemzésében azt járta körbe, hogy a mostani válság lényegesen jobb állapotban érte Magyarországot, mint a 2008-as. Ennek okairól kérdeztük a politológust, aki a politikai stabilitásra hívta fel a figyelmet. Szerinte az Orbán-kormány Gyurcsányékkal ellentétben önállóan tudja kezelni a koronavírus okozta válságot, és nem lesz szükség külső segítségre, mint a 2008-as válság idején.

Nemzeti összefogás helyett a politikai játszmákat választotta az ellenzék

Itthon2020.03.25, 14:38

Az ellenzéki pártok az Országgyűlés hétfői ülésén nem szavazták meg a koronavírus-törvényt, amely megteremtette volna a szükséges jogi kereteket a járvány terjedésének lassításával összefüggő rendkívüli intézkedések fenntartására, illetve újabb biztonsági intézkedések bevezetésére. Kérdésként merül fel, hogy hogyan értékelhetjük e szorongatott helyzetben a vezető ellenzéki politikusok érveit, valamint az említett döntésük következményeit.

A Gyurcsány-teszt már megvolt

Itthon2020.03.23, 10:21

Játsszunk el a gondolattal: mi lenne, ha a koronavírus-járvány idején Gyurcsány Ferenc lenne a miniszterelnök? Véleménycikk.

Gyurcsány, a kibic

Itthon2020.03.18, 13:59

Milyen fura hallgatni a koronavírus-járvány kapcsán Gyurcsány Ferencet, aki szerint a kormány alkalmatlan a védekezésre. Nem árt emlékeznünk, hogy kormányzása idején, 2006. augusztus 20-án öt ember hunyt el, és több százan megsebesültek a központi tűzijáték elégtelen megszervezése miatt.

Burány Sándort is át akarta csábítani Gyurcsány Ferenc a saját pártjába

Itthon2020.03.14, 11:20

Burány Sándort is megpróbálta átcsábítani a Demokratikus Koalícióba (DK) Gyurcsány Ferenc - erről a szocialista politikus beszélt a HírTV Informátor című műsorában, aki azt is elárulta, hogy Gyurcsány telefonon kereste meg egy-két hónapja.

Gyurcsány-hatás: abszurd módon bizonygatja Jakab embere, hogy minden rendben van a Jobbikban

Itthon2020.03.10, 15:12

Bár a Jobbik újra az összeomlás szélén van, Keresztesy Gergely, a Jobbik IT elnöke, a Gyurcsány-párti Jakab Péter párton belüli támogatója időt és energiát nem sajnálva, nevetséges módon próbálja meg bemutatni ennek ellenkezőjét. Ahogy megérkeztek az első rossz hírek, az ifjú politikus azonnal alapszervezet-alapító körútra indult.

A momentumos újpesti polgármester, Déri Tibor lehet a következő, aki átül a DK-ba

Itthon2020.03.07, 21:17

Déri Tibor, a Momentum újpesti polgármestere lehet a következő, aki átlép a Demokratikus Koalícióba. A helyi Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc titkos egyeztetésen is járt a IV. kerületi városházán.

Gyurcsány Ferenc állítása szerint találkozott Pikó Andrással az elmúlt két-három hónapban, Pikó szerint nem

Itthon2020.03.07, 16:13

Az elmúlt két-három hónapban az összes budapesti ellenzéki polgármesterrel beszélgettem, nagyon sok vidékivel is – jelentette ki Gyurcsány Ferenc egy interjúban. A józsefvárosi közélettel foglalkozó Hirnyolc.hu viszont megkérdezte a kerület polgármesterét, Pikó Andrást, hogy miről is beszélgettek a Demokratikus Koalíció elnökével, de meglepő választ kaptak.

Nyolc tény, amiből végképp nyilvánvalóvá válik, hogy továbbra is Gyurcsány az ellenzék vezetője

Itthon2020.03.06, 11:57

Bár Gyurcsány Ferencnek eddig is komoly hatása volt az ellenzék dolgainak alakulására, két évvel a parlamenti választás után látványosan akcióba lépett. Nyolc olyan mozzanatot gyűjtöttünk össze az elmúlt időszakból, amelyekből egyértelművé válik, hogy az országot egyszer már csődközelbe navigáló DK-elnök diktál az ellenzéki oldalon. 

Gyurcsány ultimátumot adott az ellenzéki pártoknak

Itthon2020.03.05, 12:10

A Magyar Narancsnak adott interjújában minden korábbinál erősebben követelte a közös ellenzéki listát Gyurcsány Ferenc, érezhetően annak tudatában, hogy ezt úgyis ő fogja összeállítani. "Aki nem csatlakozik, az arra a sorsra jut, mint az LMP" - intézett ultimátumot iaz ellenzéki pártokhoz. Az egész interjú sugallata az, hogy a többi ellenzéki pártnak nincs más választása, mint az ellenzék vezére, Gyurcsány Ferenc mögé állni.

Ungár Péter: Nehéz úgy összefogásról beszélni, hogy közben Gyurcsány mindenkit levadászik

Itthon2020.03.05, 06:17

Nehéz úgy összefogásról beszélni, hogy közben Gyurcsány Ferenc levadászik mindenkit az ellenzéki térfélen - szögezte le a DK-MSZP konfliktusra utalva Ungár Péter az ATV tegnapi adásában, hozzátéve, hogy nem tiszte a DK elnökének "ájtatos mondatairól" véleményt mondani. 

Gyurcsány Ferenc azt állítja, három teljes MSZP-alapszervezet akar átállni a DK-hoz

Itthon2020.03.03, 07:34

Gyurcsány Ferenc támogatná, hogy a felesége legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje – ezt a DK elnöke mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfő este. Gyurcsány azt is mondta, három teljes vidéki MSZP-alapszervezet akar átállni, de ő ezt a folyamatot állítása szerint lassítja.

Jakab Péter szerint akár el is lehetne venni a külhoni magyarok szavazati jogát

Itthon2020.03.02, 18:41

Jakab Péter, az egyre inkább balra tolódó és Gyurcsány Ferenccel szövetkező Jobbik elnöke hosszú interjút adott a Válasz Online-nak. Ebből többek között megtudhatjuk, hogy az irodájában már nincs Nagy-Magyarország térkép, nem érzi fontosnak a konzervativizmust, tagadja, hogy volt korábban antiszemita kijelentése, és azt állítja, nem tudta, hogy a sajtósuk párbeszédes volt. Az interjú legmeglepőbb pontja, hogy kiderül: a Jobbik elnöke szerint lehet vitázni a külhoni magyarok szavazati jogáról - vagyis akár el is lehet venni. Ezt eddig a magyar politikában nyíltan csak Gyurcsány Ferenc és a DK képviselte.

Gyurcsányt ismét a DK elnökének választották, Kálmán Olga elnökségi tag lett

Itthon2020.03.01, 19:05

Ismét Gyurcsány Ferenct választották meg pártelnöknek, Kálmán Olga bekerült az elnökségbe, és Niedermüller Péter helyett Gy. Németh Erzsébet lett az egyik alelnök - erről döntöttek a Demokratikus Koalíció (DK) vasárnapi kongresszusán.

Gyurcsány Ferenc: Mindenhatónak gondolnak engem, de olyan nagy gondom nincs vele

Itthon2020.03.01, 17:32

A Demokratikus Koalíció vasárnapi kongresszusán minden eddiginél egyértelműbben deklarálta Gyurcsány Ferenc, hogy ő az ellenzék vezetője. A pártelnök az ellenzéki pártok közül egyedül a Momentumot nevezte meg beszédében, amiből arra lehet következtetni, hogy a többi pártot könnyen és gyorsan beolvaszthatónak, bedarálhatónak gondolja, főleg az MSZP-t. A Momentummal viszont - legalábbis egyelőre - még számol.

Újbuda DK-s vezetése tönkreteszi a gazdagréti piacot

Itthon2020.03.01, 13:13

Újbuda új DK-s vezetése ellehetetleníti a gazdagréti Gréti piacot, derül ki az Origóhoz eljuttatott közleményből. Az önkormányzat Gazdasági Bizottsága a héten olyan döntést hozott, melynek értelmében a jövőben csak 20 millió forintért tudná bérelni a piacot az azt fenntartó egyesület, ami ellehetetleníti a további működésüket. A kerület lakói egy petíció aláírásával tudnak kiállni a piac megmentéséért. László Imre DK-s polgármester persze a saját köreihez tartozó emberekkel nem volt ilyen szőrösszívű, mint a piacot használó vidéki termelőkkel, hiszen ahogy megírtuk, első intézkedései között duplájára emelte az alpolgármesterek számáát, ...

Megszűnt a Jobbik debreceni alapszervezete

Itthon2020.02.28, 11:46

A Jobbik második legnagyobb alapszervezetéből, a debreceniből kilépett a politikai formáció helyi alapítója, Kőszeghy Ábél önkormányzati képviselő. Mivel őt követte öt társa, ezért a Jobbik debreceni tagsága tíz fő alá csökkent, a párt alapszabályzata értelmében pedig a mai nappal megszűnt az egykor radikális jobboldali, mára egyre inkább balra tolódó politikai közösség debreceni alapszervezete. Tegnapelőtt a helyi Jobbik elnöke, Bogdán Szabolcs is kilépett a pártból.

Felfüggeszti a kormány a tárgyalásokat a budapesti színházak finanszírozásáról, ha Karácsony Gergelyék nem a szakmai bizottság által támogatott jelöltet bízzák meg a Szabad Tér Színház vezetésével

Itthon2020.02.25, 14:43

Felfüggeszti a kormány a tárgyalásokat a budapesti színházak finanszírozásáról Karácsony Gergellyel, ha a Fővárosi Közgyűlés holnap nem a szakmai bizottság által támogatott Bán Teodórát, hanem a főpolgármester által javasolt Benkő Nórát bízza meg a Szabad Tér Színház igazgatói feladatainak az ellátásával.

Vágó István az erősen megtévesztő BKV-fotóiról: belém lehet kötni, hogy azt sugalltam, hogy én csináltam, de ki nem szarja le?

Itthon2020.02.24, 16:55

Védelmébe vette Gyurcsány Ferencet a 2006-os rendőri túlkapások miatt Vágó István az Azonnalinak adott interjújában. Az egykori tévés tizennégy évvel a történtek után arról is beszélt a lapnak, hogy szerinte a tüntetők voltak erőszakosak, nem pedig a rendőrök.

A két MSZP-s polgármester átállásával Gyurcsány hatalma jelentősen megnőtt a budapesti közgyűlésben

Itthon2020.02.24, 09:10

Ahogy arról korábbi cikkünkben már beszámoltunk, csütörtökön Kiss László óbudai és Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármester kilépett az MSZP-ből, és átlépett a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióba. Ezzel pedig megváltoztak a két párt közötti erőviszonyok a fővárosi közgyűlésben is, hiszen Karácsony mögött már csak 5 MSZP-s képviselő van (és egy polgármester a Párbeszédből), míg a DK  6-ra növelte a képviselői számát. Vagyis, 8:4 helyett most már 6:6. De mindenképpen a DK került fölénybe, hiszen az ellenzéki pártok közül így már övék a legnagyobb frakció a fővárosi közgyűlésben. Tagadhatatlan, hogy a valódi főnök a fővárosbann ...

Tóth Bertalan: Senki nem tekintheti lábtörlőjének az MSZP-t

Itthon2020.02.22, 11:20

Az MSZP egyenlő félként kíván részt venni az ellenzéki együttműködésben - jelentette ki a párt elnöke pénteken Szegeden.

Gyurcsány Ferenc a szocialisták szétesésén gúnyolódik

Itthon2020.02.21, 17:38

Gyurcsány Ferenc szerint nehéz napjai vannak a szocialista pártnak, de ez nem jelentheti az együttműködés végét - így reagált a DK elnöke arra, hogy a III. és XX. kerületi MSZP-s polgármester belépett a pártjába. A két politikus lépésével alapvetően megváltoztak az erőviszonyok a fővárosi önkormányzatban, innentől kezdve Karácsony Gergely főpolgármester már semmilyen döntést nem tud hozni Gyurcsány Ferenc nélkül a Fővárosi Közgyűlésben.

Még a héten kezdeményezi a Gyurcsány elleni vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Hollik István

Itthon2020.02.21, 10:22

Még a héten kezdeményezi a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista miniszterelnökkel, a DK elnökével szemben Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyűlés mentelmi bizottságánál - írja a Magyar Nemzet.

Két budapesti polgármester átlépett az MSZP-ből Gyurcsány pártjába

Itthon2020.02.20, 17:21

Csütörtökön az MSZP-ből ki-, majd a Demokratikus Koalícióba (DK) belépett Kiss László óbudai, és Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármester. Ezzel alapvetően megváltoztak az erőviszonyok a fővárosi önkormányzatban, innentől kezdve Karácsony Gergely főpolgármester már semmilyen döntést nem tud hozni Gyurcsány Ferenc nélkül a Fővárosi Közgyűlésben. 

Fidesz: Gyurcsány elvett egyhavi nyugdíjat

Itthon2020.02.19, 14:49

Gyurcsány elvett egyhavi nyugdíjat - kommentálta a Fidesz közleményében a Demokratikus Koalíció (DK) gazdasági szakértőjének szerdai nyilatkozatát.

Gyurcsány százmilliókat vesz ki a cégeiből, de közben a szegénységről értekezik

Itthon2020.02.17, 16:26

Gyöngyöspata, a romák felzárkóztatása, a magyar gazdasági növekedés és az uniós költségvetés is téma volt napirend előtt az Országgyűlés hétfői ülésén.

Gyurcsány Ferenc milliókat adott a barátainak a DK-frakció pénzéből

Itthon2020.02.17, 17:16

Gyurcsány Ferenc egykori kommunikációs tanácsadója és minisztere a legnagyobb nyertese azon szerződéseknek, amelyeket az elmúlt 20 hónapban kötött a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciója. A szerződések alapján Dessewffy Tibor és Ficsor Ádám cégei több mint 100 millió forinthoz jutottak. Mindezek mellett Kálmán Olga, Czeglédy Csaba és a Pa-dö-dö együttes sem járt rosszul. 

Fidesz: A baloldalt ma is az a Gyurcsány vezeti, aki tönkretette az országot

Itthon2020.02.14, 13:52

Magyarország erősödik, amióta hátat fordított a baloldal rossz gazdaságpolitikájának - reagált a Fidesz pénteken arra, hogy a GDP 4,9 százalékkal emelkedett tavaly. A kormánypárt ugyanakkor emlékeztet: a baloldalt ma is az a Gyurcsány Ferenc vezeti, aki tönkretette az országot.

Jó ízlés és tisztesség?

Itthon2020.02.13, 13:36

"Jó ízlésű, tisztességes politikus" - ezt mondta magáról Gyurcsány Ferenc minap az ATV-ben, és nem repedeztek meg a stúdió falai.

Újabb furcsaság derült ki Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatáról

Itthon2020.02.13, 09:13

Gyurcsány Ferenc és felesége négyzetméterenként több mint 200 ezer forintért újíthatta fel a házuk belsejét, feltéve, ha igaz az a magyarázat, amit a DK sajtóosztálya küldött annak kapcsán, hogy mire költötte el Gyurcsány Ferenc azt a több mint 1,1 milliárd forintot az elmúlt években, amit nem találnak a vagyonnyilatkozataiban. Kívülről ugyanis nem változott semmi a házon.

A Fidesz-KDNP vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen

Itthon2020.02.11, 13:19

Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen a Fidesz-KDNP, mert a kormánypártok szerint tisztázni kell, hogy "ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók" a DK elnöke körül - jelentette be Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Gyurcsány Ferenc - a magyarázkodása ellenére - több száz millióval még mindig nem tud elszámolni

Itthon2020.02.11, 08:36

Hiába a magyarázkodás, még mindig nem stimmelnek a számok Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatával kapcsolatban. Úgy tűnik, a DK elnökének válasza nem állja meg a helyét, több száz milliónak, mondhatni, lába kelt.

DK-szóvivő: Gyurcsány részt vesz az ellenzéki együttműködés vezetésében

Itthon2020.02.10, 17:04

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) várja a tárgyalóasztalhoz a demokratikus oldal pártjait - derült ki Barkóczi Balázsnak, a párt szóvivőjének mai sajtótájékoztatójából. A politikus megismételte: a volt kormányfő részt fog venni az ellenzéki együttműködésről szóló tárgyalásokon. 

Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője

Itthon2020.02.10, 07:28

A befogadás csodálatossága, fehér, keresztény heteroszexuális ironizálás, tisztességes (azaz szerinte szalonképes) Jobbik - ezek voltak Gyurcsány Ferenc vasárnap megtartott évértékelőjének legfontosabb gondolatai. A DK elnöke már-már atyáskodva éreztette, hogy ő az ellenzék vezetője.

Fidesz: Gyurcsány évértékelőjében újra egyértelművé tette, ő a balliberális oldal valódi vezetője

Itthon2020.02.09, 16:04

Gyurcsány Ferenc évértékelőjében újra egyértelművé tette, hogy ő a balliberális oldal valódi vezetője - reagált a Fidesz nevében Hollik István a Demokratikus Koalíció elnökének évösszegző beszédére. 

Böröcz László: Gyurcsány kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára

Itthon2020.02.09, 13:23

Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára, miközben a saját cégének kedvezményt adott az áram árából - mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nacsa Lőrinc: Gyurcsány rablóprivatizációt folytatott, és ő maga is azon lett milliárdos

Itthon2020.02.08, 13:08

"Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke korábban rablóprivatizációt folytatott, és ő maga is azon lett milliárdos" - mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján, a kabinet által pénteken közölt adatokra hivatkozva.

Fidesz: Valami nagyon nem stimmel Gyurcsány Ferenc pénzügyei körül

Itthon2020.02.06, 15:19

A Fidesz-KDNP szerint valami nagyon nem stimmel Gyurcsány Ferenc pénzügyei körül, ezért arra kéri a DK elnökét, hogy segítsen eligazodni zavaros vagyonnyilatkozatában - mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.

Nyolc év börtönre ítélték a DK volt politikusát

Itthon2020.02.06, 11:55

Nyolc év börtönre ítélte szerdán Kőrös Gusztávot, a Demokratikus Koalíció (DK) volt politikusát első fokon a Kaposvári Törvényszék– tudta meg bírósági forrásból a PestiSrácok.hu. Kőrös mellett több társa is börtönbüntetést, illetve pénzbüntetést kapott. A vád szerint a magát államtitkárnak, illetve minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös vezette bűnbanda a rászedett vállalkozóktól 168,5 millió forintot csalt ki.

Százmilliókat költött ingatlanjaira Gyurcsány Ferenc

Itthon2020.02.06, 11:12

Százmilliókat költött a házaira Gyurcsány Ferenc, ezzel magyarázta Barkóczki Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője azt, hogy Gyurcsány vagyona több mint 1 milliárd forinttal csökkent. Az ugyanakkor továbbra sem derült ki, milyen ingatlant vásárol, amelynek csak a foglalója 225 millió forint.

A baloldal célja, hogy feszültséget teremtsen a különböző társadalmi rétegek között

Itthon2020.02.05, 16:51

Az Alapjogokért Központ korábban közzétett egy leleplező videót, amelyben Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere az Európai Parlamentben a kirekesztés és a gyűlöletkeltés miatt aggódik, majd önmagát meghazudtolva később Magyarországon már ő bélyegez meg egyes társadalmi csoportokat, mikor a fehér, keresztény és heteroszexuális emberek ellen uszít. Most egy új KözpontInfó videóval jelentkezett a jogi elemző- és kutatóintézet, melyben kifejtik a baloldaliak gyűlöletkeltésének okát, amelyről azt írják: a régi kommunista politikai játszmákban gyökerezik.

Több mint egymilliárd forint tűnt el Gyurcsány Ferenc vagyonából

Itthon2020.02.05, 10:07

Több mint egymilliárd forint útja tisztázatlan Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének vagyonnyilatkozataiban - olvasható a Világgazdaság szerdai számában.

Rejtélyes lakásvásárlás Gyurcsány vagyonnyilatkozatában

Itthon2020.02.01, 09:50

Gyurcsány Ferenc  2019-ben kifizette egy titokzatos lakásvásárlás 225 millió forintos előlegét. A DK elnökének tavaly ismét jelentősen, több százmillió forinttal nőtt a vagyona. A tartozása is emelkedett, így már több mint 200 milliós hitele van a bukott kormányfőnek.  

Három nappal a megválasztása után Gyurcsányék már meg is dicsérték Jakab Pétert

Itthon2020.01.28, 14:18

Három nap sem telt el a Gyurcsány Ferenccel való szövetséget támogató új Jobbik-elnök, Jakab Péter megválasztása óta, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője, Barkóczi Balázs máris arról beszélt, hogy a Jobbik a másság elfogadása és a tolerancia útjára lépett.

Századvég: Vállalhatatlan Niedermüller Péter rasszista nyilatkozata

Itthon2020.01.29, 09:02

A II. világháború óta nincs helye, sem kultúrája a rasszizmusnak a hazai politikai közbeszédben, ezért Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester szavai vállalhatatlanok - olvasható a Századvég Alapítvány keddi közleményében. Mint ismert, Erzsébetváros Gyurcsány-párti polgármestere egy televíziós műsorban "rémisztő képződménynek" nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat. 

Niedermüller Péter rémisztő képződménynek nevezte a fehér, keresztény heteroszexuálisokat

Itthon2020.01.26, 17:52

"Rémisztő képződménynek” nevezte a fehér, keresztény heteroszexuális férfiakat és nőket Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester egy csütörtöki stúdióbeszélgetésen. A Fidesz lemondatná Niedermüllert.

Jobbikos tisztújítás: Gyurcsány Ferenc komoly befolyást szerzett a pártban

Itthon2020.01.26, 16:43

Kizárólag Jakab Péter jelöltjeit választották be a Jobbik frissen megválasztott elnökségébe a szombati tisztújító kongresszuson, ezzel a kérdés eldőlt: Gyurcsány Ferenc komoly befolyást szerzett a pártban. A baloldallal való szoros kapcsolatot ellenző Szávayék súlyos vereséget szenvedtek: a Jobbik balratolódásának folyamata ezzel befejeződött, az egykori radikális párt minden bizonnyal fel fog oldódni a balliberális olvasztótégelyben.  

Feloszlatta magát a békéscsabai Jobbik, valamennyi tag kilépett a párt gyurcsányosodása miatt

Itthon2020.01.26, 16:57

Feloszlatta magát a békéscsabai Jobbik, és valamennyi tag kilépett a pártból - ez derül ki Kocziha Tünde vasárnapi közleményéből. A helyi csoport volt elnöke búcsúzóul még hozzátette, reméli, hogy a párt egyszer majd visszatalál az eredeti útra, majd megszüntette politikusi Facebook-oldalát. Megérkezett az első alapszervezet-oszlatás a gyurcsányista vonal győzelmével végződött kongresszus után. 

Fidesz: Gyurcsányék hová és milyen célból küldik ki külföldre a magyar emberek adatait?

Itthon2020.01.22, 16:54

Sokan gyanútlanul chatelnek Gyurcsány Ferenccel a Facebookon, idősek és kiskorú diákok is, nem tudva azt, hogy "Gyurcsányék a személyes adataikat automatikusan továbbítják, gyakorlatilag ellopják, és külföldi szerverekre, adatbázisokba továbbítják" - mondta Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Schiffer András: Nagyon rossz a történelmi áthallása Fekete-Győr szavainak

Itthon2020.01.18, 16:12

Fekete-Győr András gondolatmenetének borzasztóan rossz a történelmi áthallása, hiszen 1945 után a magyar kommunista párt is azzal házalt, hogy "túl sok a párt" - ezekkel a szavakkal reagált Schiffer András, az LMP alapítója, volt elnöke a Momentum elnökének szavaira, miszerint pártján és a DK-n kívül nincs másra szükség az ellenzéknél. 

Gyurcsánnyal megcsináljuk - plakátokon gúnyolják a DK és a Momentum házasságát

Itthon2020.01.17, 15:57

A DK és a Momentum "házasságát" gúnyoló plakátok jelentek meg a fővárosban. Mint ismert, Fekete-Győr András pártja az új politikai kultúra meghonosításának és a régi balliberális pártok háttérbe szorításának lózungjaival lépett be a magyar politikába. Ehhez képest a politikus ma már azt vallja: csak rájuk és Gyurcsány Ferencékre van szükség az ellenzéki oldalon, az együttműködés közöttük szükségszerű.

Gyurcsánynak tudomásul kell venni, akármit csinál, már nem lehet miniszterelnök

Itthon2020.01.15, 12:49

Jáksó László a Hajdú Péternek adott videóinterjújában őszintén üzent a bukott kormányfőnek, Gyurcsány Ferencnek.