Gyula
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- kékfény
- rendőrség
- ügyészség
- Fidesz
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elnémítva helyezkednek a fővárosi MSZP-sek
Mióta kiszivárgott, hogy éles harcok folynak a fontos fővárosi pozíciókért az MSZP-sek között, a politikusok a szocialisták "sajátos lelkiállapotára" hivatkozva gondosan titkolóznak. A főpolgármester-helyettesi székekbe többen ülnének, mint ahány hely van, a bizottsági helyek száma pedig nyolcvan-százzal kevesebb lesz. Mindkét kormánypárt frakcióvezetője ideiglenes, a Fideszé viszont a következő négy évre biztos. A háromfős MDF-frakcióban is cserélődhetnek még a tagok.
- címkék:
- Molnár Gyula
- Gyula
- MSZP
- frakcióvezető
- Fidesz
- Címkefelhő »
50 milliárd forint Gyula fejlesztésére
"Gyula gyógyfürdő-fejlesztési programja bekerült az ország 10 kiemelt - zászlóshajó - projektje közé" - jelentette be kedden délután Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, valamint Varga Zoltán, a békés megyei közgyűlés elnöke azon a közös sajtótájékoztatón, melyen a közel 50 millió forintos ráfordítással felújított Doboz-szanazugi Ifjúsági Táborban tartottak.
Gyilkossággal gyanúsítják a somogyi MDF-jelöltet
Emberölés gyanújával őrizetbe vették szombaton az MDF nagytelepülési listavezetőjét. Az MDF alelnöke megerősítette az információt, míg a rendőrség egyelőre csak annyit mond: egy 50 éves helyi lakost gyanúsítanak a péntek este elkövetett gyilkossággal.
Javul a Gyulán megbetegedett diákok állapota
Már csak három gyermek fekszik a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházban Gyulán a 11 fovárosi általános iskolás diák közül, akiket hányásos, illetve hasmenéses tünetekkel szállítottak az egészségügyi intézménybe - közölte pénteken este a kórház gyermekosztályának ügyeletes orvosa.
- címkék:
- Gyula
- kórház
- diák
- gyermekosztály
- Címkefelhő »
Fittyet hány a fegyelmire Budavár polgármestere
Az I. kerületi képviselő-testület által felfüggesztett Nagy Gábor Tamás azt mondta az [origo]-nak, hogy minden csoda három napig tart, így a lejáratására indult kampány sem lesz hosszabb életű. A polgármester közölte: hétfőn ugyanúgy bemegy munkahelyére, mint máskor, helyette senki nem fogja irányítani a városrészt. Egyik ellenlábasa, Vaskor László szerint viszont már péntektől nem Nagy vezeti a kerületet. Az általunk megkérdezett szakértők azt állítják: ebben az ügyben csak a bíróság fog rendet rakni.
Káté a profiboksz felé kacsingat
A plovdivi Európa-bajnokságon a 64 kg-ban remek ökölvívással nyert bronzérmet Káté Gyula, azonban meglehet, a nagyközönség utoljára látta az amatőrök között a fiatal sportolót, aki a profiboksz felé kacsingat.
- címkék:
- Káté Gyula
- boksz
- Európa-bajnokság
- Gyula
- Címkefelhő »
Két Eb-bronzot nyertek ökölvívóink
Se Bedák Zsolt, se Káté Gyula nem jutott döntőbe a plovdivi ökölvívó Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben előbbit döntő fölénnyel verte az orosz Aljev, utóbbit pedig sérülés miatt leléptették a szintén orosz Komiszarov ellen.
Elismerte III/III-as múltját a kampányfőnök
Elismerte állambiztonsági tiszti múltját Rummel József, aki kampányfőnökként dolgozik a hódmezővásárhelyi szocialista polgármesterjelölt mellett.
Éliás Gyula és a Megasztár kulisszatitkai
A Megasztár második és harmadik szériájának énektanára elmesélte a chaten, hogy kivel volt könnyű dolga, ki volt a legnehezebben kezelhető, ki számított inkább népszerűtlennek. Rúzsa Magdit őstehetségnek tartja, de Gáspár Lacit, Tóth Verát, Caramelt is elismerően bólogatva hallgatta. Úgy véli, hogy a színpadi kisugárzás, az egyéniség néha fontosabb a tökéletesen tiszta hangnál is, így Torres Daniról is jó véleménye van. Éliás Gyula persze nemcsak tanár, színpadi előadó is egyben, új lemeze jelent meg nemrég.
Balesetet szenvedett Gyula város polgármestere
Közúti balesetben megsérült Gyula város polgármestere, a térség szocialista párti országgyűlési képviselője hétfőn késő este a 44-es számú főútvonal Gyulát elkerülő szakaszán - közölte a rendőrség.
- címkék:
- Gyula
- rendőrség
- kékfény
- baleset
- Címkefelhő »
Sztrájkkal tiltakoznak a leépítések ellen Gyulán
Tiltakozó demonstrációt tart ma délután Gyulán a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Dolgozók Szakmai Tanácsa.
- címkék:
- Gyula
- leépítés
- sztrájk
- demonstráció
- Címkefelhő »
Vádemelés egy vadászbaleset ügyében
Vádat emelt az ügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly novemberben lelőtte egy vadásztársát. A vádirat szerint a férfi a lövés előtt nem mérlegelte a lövedék várható útját és becsapódási helyét.
- címkék:
- Gyula
- ügyészség
- lövedék
- vadásztárs
- Címkefelhő »
Luxusautót passzolgattak Kulcsárék
Egy volt tévériporter is a vádlottak padjára került a Kulcsár-per hétfői tárgyalásán. Az ügy 23. vádlottját, K. Dórát egy hétmilliós Saab kabrió eladása miatt okirathamisítással vádolták meg. Az ügyészek szerint bár Kulcsár Attila vette meg az autót, nem az ő, hanem sofőre, Szekér Gyula nevére írták a járművet. A tárgyaláson Kulcsár azzal védekezett: ajándékba szánta a járművet a sofőrnek, aki ezt viszont viccnek tartotta. Így nem derült ki, kié is a luxusautó.
Katona Gyula válaszol a fel nem tett kérdésekre
- címkék:
- Gyula
- matematika
- tett kérdés
- Címkefelhő »
Vádat emelnek a lelőtt képviselő bátyja ellen
Egy hónapon belül elkészül a vádirat Urbán Árpád volt szocialista képviselő bátyja ellen, aki tavaly novemberben egy vadászbalesetben testvére halálát okozta. Az illetékes ügyészség szóvivője szerint enyhítő körülmény lesz a tárgyaláson, hogy a halálos balesetet szenvedett politikus testvéréről van szó.
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
How combinatoric analysis has become known as "Hungarian mathematics"?
Katona, Gyula
- címkék:
- Gyula
- Hungarian
- has
- Címkefelhő »
Könnyű érettségire panaszkodnak diákok
Hétfőn írták a magyar érettségit a diákok. Összesen közel százezer középiskolás vizsgázott, túlnyomó részük középszinten. Az általunk megkérdezett tanulók többsége azt mondta, szinte semmit nem tanultak a vizsgára, bár a matektól tartanak. A rendőrség közben bejelentette, azt javasolja az ügyészségnek, szűnjön meg a nyomozás a tavalyi tételbotrány ügyében.
Kaszálnak az átázott gátakon
Több helyen kézi kaszálás kezdődött az erősen átázott gátakon, így könnyebben észre lehet venni az esetleges szivárgásokat, rendellenességeket. Továbbra is lassan apad a Tisza és a Hármas-Körös.
- címkék:
- Gyula
- Szolnok
- Tisza
- szivárgás
- rendellenesség
- gát
- Címkefelhő »
Gyulán szondázzák a sztrájkkészséget
Felméri a dolgozók sztrájkkészségét a Gyulai Húskombinát Rt. szakszervezete, mivel bérajánlatukra nem érkezett érdemi válasz a munkaadótól.
- címkék:
- Gyula
- elbocsátás
- dolgozó
- szakszervezet
- Címkefelhő »
Lezajlott a húsz km-es gyalogló-ob
Dudás Gyula és Nemere Dóra sikerét hozta a Békéscsabán rendezett 20 km-es nyílt gyalogló országos bajnokság.
Sztrájkra készül a húsipar
Április 24-én, hétfőn zárulnak le a tárgyalások a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) és az ágazat munkáltatói között. Amennyiben nem sikerül megállapodni a béremelésről, néhány üzemben kétórás figyelmeztető sztrájk is előfordulhat.
Matek helyett lelkületben és Gyulában bíznak
Alig ismerik a jelöltjeiket, és már azt sem tudják, mit higgyenek a Kiskunfélegyházán és környékén élők a második választási forduló előtt. A körzetben kemény csata várható, hiszen az első fordulóban mindössze 10 szavazat döntött a fideszes jelölt javára, ami a legszorosabb eredmény az egész országban. A nagy pártok jelöltjei erős nevekkel kampányolnak, és számolgatnak, mindketten bíznak a győzelemben. Egy néni szerint viszont mindegy, ki nyer, a lényeg, hogy tegye a dolgát.
Rendkívüli parlamenti ülést akar a négy párt
A választások előtt pár nappal még egyszer összeülhet az Országgyűlés, miután a négy parlamenti párt felvetette, hogy az úgynevezett láncszavazás megakadályozása érdekében törvénymódosításra lehet szükség. Korábban nem volt példa arra, hogy a szavazás előtti napokban ülést tartsanak a képviselők. A láncszavazással kapcsolatos javaslatokat az Országos Választási Bizottság is tárgyalja csütörtökön, a testület elnöke azonban figyelmeztetett, hogy ők nem írhatják felül a törvényt.
MSZP: A Fidesszel levelezett a gyulai adatbázis kezelője
A Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjével, Tóth Imrével levelezett az a munkatárs, akinek irodai számítógépén, a választópolgárok adatbázisát találták Gyulán - közölte hétfőn Tóth Sándor az MSZP gyulai elnöke.
Tagadja a Fidesz az adatbázisról szóló vádakat
Tagadja a Fidesz, hogy köze lenne ahhoz a 16 ezer nevet tartalmazó adatbázishoz, amelyet a gyulai polgármesteri hivatal egyik alkalmazottjának a számítógépén találtak. Gyula szocialista alpolgármestere viszont továbbra is állítja: a pártszimpátiát is tartalmazó adatbázis egy része a helyi fideszes képviselő munkatársától érkezett. Az ügy kapcsán az Országos Választási Bizottság jogosulatlan adatkezelés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett.
Egyre több pénzt visznek el a félkarú rablók
Rekordot döntött tavaly a szerencsejátékokon elveszített összeg nagysága, amely meghaladta egy év alatt a 77 milliárd forintot. A játékfüggőket kezelő orvos szerint annyi a beteg, hogy el se tudják látni őket, pedig csak a kezelésre szorulók töredéke fordul hozzájuk. A betegek kilencven százaléka férfi, akikre leginkább a nyerőautomaták a veszélyesek.
- címkék:
- Gyula
- rablás
- kékfény
- szerencsejáték
- Címkefelhő »
Meghátrált a Pető Intézet korábbi vezetője
Mégsem akar visszatérni korábbi munkahelyére a Pető Intézet másfél évvel ezelőtt elbocsátott igazgatója, hiába adott neki igazat a bíróság az elbocsátásának jogszerűségét vitató perben. Az igazgatónő kedden megegyezett az intézetet fenntartó kuratóriummal. Az intézet dolgozóinak többsége csalódottan fogadta a korábbi igazgató meghátrálását, ők továbbra is vitatják a jelenlegi igazgató kinevezésének jogszerűségét.
Katona Gyula
Hogyan lett "magyar matematika" a kombinatorika?
- címkék:
- Gyula
- matematika
- Címkefelhő »
Feltörette a Pető intézet új vezetője a főigazgatói szobát
Feltörette a Pető intézet új vezetője, Makói Zita az intézmény főigazgatói szobáját, az ügyeletes konduktor rendőrt hívott az esethez - közölte a Pető intézet a távirati irodával kedden.