Gyula

címke rss

Ennivaló huszárok - mézes napok hétvégére

Karácsony2009.12.11, 16:21

Ha azt gondolnánk, hogy Gyulán a kerítés is kolbászból van, akkor gyorsan hozzá is lehet tenni, hogy a ház mögötte viszont minden bizonnyal mézeskalácsból készült. Legalábbis a hétvégén az édesszájúaké a Békés megyei város; december 11-től 13-ig itt rendezik meg a Nemzetközi Méz és Mézeskalács Fesztivált immár második alkalommal. Idén egy különleges akcióval indul a program: a Szent István Egyetem diákjai megalkotják az 'élet fáját' csaknem húsz kiló mézes tésztából.

Helyi pénzt vezetnének be Gyulán

Archívum2009.10.26, 09:38

Helyi pénz bevezetésével lehetne kilábalni a válságból a gyulai Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete (BAÉSZ) szerint - írta a Békés Megyei Hírlap hétfőn.

Megoldódhat a válság a Gyulai Húskombinátban

Archívum2009.05.20, 15:59

A Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatója abban reménykedik, hogy június közepéig megkapják azt a hitelt, amellyel megoldódhat a nagyüzem likviditási problémája. Ruck János elmondta: már előrehaladott tárgyalásokat folytat egymással a gazdasági és a munkaügyi tárca, valamint a céget finanszírozó kereskedelmi bank mintegy 700 millió forintos hitel felvételéről.

A Medon szakértői

Egészség új2009.03.16, 13:26

Ha egészségügyi problémája van, forduljon a Medon egyre bővülő szakértői csapatához! A pszichológustól az urológusig mindenféle orvost talál az oldalunkon.

Ismét magyar érme a világbajnok

Gazdaság2009.01.09, 10:48

Ismét nagy sikert ért el Magyarország: az 1956-os forradalom emlékére készített ötvenforintos tavalyi sikere után idén is egy magyar érme nyerte el az amerikai Krause Publications érmebajnokságának közönségdíját. A gyulai várat ábrázoló győztes érme tervezője a napokban az [origo]-nak elmondta, reméli, hogy a verseny nyomán Gyula Amerikában is ismertebb lesz.

Nem jár kártérítés a gázvita miatt leálló cégeknek

Itthon2009.01.08, 17:58

Több cég leállt szerdán részben vagy teljesen a gázkorlátozások miatt. A csökkentett termelésből keletkezett károk mértékét az [origo] által megkérdezett cégek egyelőre nem tudják megbecsülni. Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint a cégeknek nem jár kártérítés, a leállást szabályozó kormányrendelet pedig nem veti fel ennek a lehetőségét.

Szép emlékekkel távozik a magyar bokszkapitány

Sport2008.12.30, 19:00

"Azt hiszem, egy tehetséges, remek csapatot hagyok az új szakvezetőre" - nyilatkozta a férfi ökölvívó-válogatott szövetségi kapitányi posztjától több mint négy év után leköszönő Balzsay Károly.

Megszólal a vébédöntős érmetervező

Gazdaság2009.01.09, 09:29

Már csak néhány napig lehet az interneten szavazni az év érmére. A tavalyi világbajnok, vagyis a címvédő 1956-os forradalom emlékére készült ötvenforintos után a Magyar Nemzeti Bank idén a Gyulai várról készült emlékérmet indítja a versenyen. A megmérettetés kapcsán Kiss György, az érem tervezője reméli, hogy a verseny nyomán a Békés megyei város, Gyula neve is ismertebbé válhat Amerikában.

Gál Gyula a kézigálára és a szerbekre vár

Sport2008.12.18, 14:33

A szurkolók által leadott több ezer voks alapján összeállt a december 30-i Budapest Bank Kézilabda Gála férfi közönségválogatottja, amely Hajdu János vezetésével a szerb nemzeti csapat ellen lép pályára az előszilveszteri show-n.

Újra ütős lett a magyar bokszválogatott

Sport2008.11.17, 13:43

Hat év óta a legjobb teljesítményt produkálta a magyar ökölvívó-válogatott a Liverpoolban szombaton zárult, 37. felnőtt Európa-bajnokságon, ahol négy érmet, egy ezüstöt és három bronzot szerzett.

A kapitány szerint jogos, az orvos szerint érthetetlen volt Káté leléptetése

Archívum2008.11.16, 15:24

Balzsay Károly szövetségi kapitány szerint fájó, de jogos volt Káté Gyula leléptetése szombaton késő este a liverpooli ökölvívó Európa-bajnokság 64 kg-os súlycsoportjának döntőjében.

Az alkoholmérgezés határán vezetett egy kamionos Békésben

Itthon2008.11.14, 16:33

Csontrészeg volt az a bolgár kamionos, aki Békéscsaba és Gyula között egy áruház parkolójában balesetet okozott. Előtte másfél órás utat tett meg nyolc óra alatt.

Három bokszolónk is az Eb-dobogó közelében

Sport2008.11.10, 22:49

Káté Gyula, Szili István és Darmos József is győzött, így a magyarok hibátlanul zárták a hétfői napot a liverpooli ökölvívó Európa-bajnokságon. Mindhárman egy meccsre vannak az éremtől.

Elfogták a tanyai gyilkosság gyanúsítottját

Itthon2008.10.20, 11:13

Hétfő reggel közölte a rendőrség, hogy őrizetbe vettek egy húsz éves férfit, akit a balotaszállási tanyai gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak. A gyanúsított korábban három hétig lakott a tanyán, ismerte az ott élőket. A tanyán talált emberi csontmaradványokat orvosszakértők vizsgálják.

Magyar edző a montenegrói nőikézi-válogatottnál

Sport2008.10.03, 16:27

Néhány hónapos montenegrói munka után nagy megtiszteltetés érte Zsiga Gyulát, a Buducnost Podgorica nőikézilabda-csapatának szakvezetőjét. A tréner ugyanis a helyi szövetségtől kapott felkérést elfogadta, így ő lesz a válogatott edzője.

A lezser kihallgatás a Kulcsár-ügy gumicsontja

Itthon2008.08.27, 16:33

Kulcsár Attila, a diktáló ügyvéd és a lezser ügyészek közös munkája az a vallomás, amely a bróker-ügy csütörtökre várható elsőfokú ítéletében az egyik fontos bizonyíték - állítja a másodrendű vádlott, Kerék Csaba ügyvédje. A védő szerint a jegyzőkönyv hitelessége megkérdőjelezhető, bár Kulcsár azt állítja: a jegyzőkönyv az ő vallomását tartalmazza. Büntetőjogászok szerint nem ritka, hogy a kihallgatásoknál a törvényben rögzítettnél jobban besegít az ügyvéd és a "nagyvonalú" a jegyzőkönyvezés a gyanúsítottnak.

Blokádot terveznek az almateremlők

Archívum2008.08.19, 14:45

Jövő héten blokád alá kerülhetnek a nagy almafeldolgozók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte az MTI-vel telefonon Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazda Szövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója kedden egy helyi, megyei sajtótájékoztatót követően.

Az ügyészséghez került a feljelentés Kulcsár-ügyben

Itthon2008.08.18, 13:37

A nyomozó ügyészség vizsgálhatja meg a Kulcsár-ügyben érintett Kerék Csaba hamis vád miatt tett feljelentését. A múlt héten a Népszabadság egy állítólagos hangfelvételre hivatkozva azt írta, Kulcsár Attila ügyvédje a bíróság folyosóján arra célzott, hogy a volt bróker visszavonná vagy megváltoztatná vallomását társai érdekében.

Tagadja Kulcsár védője, hogy vallomásokkal üzérkedett volna

Itthon2008.08.15, 18:53

Kulcsár Attila védője tagadja, hogy felajánlotta volna kollégáinak védence nevében vallomásának esetleges visszavonását vagy megváltoztatását. Több lap is azt írta, hogy Kulcsár ügyvédjének egyik kollégája hangfelvételt készített arról, amint a védő erről beszél. Az üggyel kapcsolatban hamis vád miatt feljelentést is tett az egyik érintett ügyvéd.

Elfogtak egy dílert a drogos halálesetek után

Itthon2008.08.05, 08:09

Elfogtak egy dílert, akinek a gyanú szerint köze lehetett ahhoz, hogy a hétvégén négy kábítószer-fogyasztó meghalt. A rendőrség a drogtúladagolás mellett a kábítószer szennyezettségének lehetőséget sem zárta ki. A Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának vezetője szerint különös, hogy egyetlen hétvége alatt egyszerre négyen haltak meg, és elképzelhető: halálos szer került a drogpiacra.

Megbüntették az utcán tájékoztató fideszest

Itthon2008.07.30, 22:03

A rendőrség 40 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki egy fideszes politikusra, amiért közterületen tartott sajtótájékoztatót - közölte a Fidesz, amely szerint elfogadhatatlan a büntetés. A rendőrség visszavonta határozatát a képviselő mentelmi joga miatt, hozzátéve: ha arról Budai Gyula lemond, az eljárást tovább folytatják ellene. A Fidesz erre közleményben tudatta: Budai nem is országgyűlési képviselő, a rendőrség lehetne ennél alaposabb. Este a rendőrség azt jelentette be, hogy megszünteti az eljárást.

Tőrbe csalták a meghalt tűzszerészeket

Itthon2008.07.23, 23:18

Mindkét magyar tűzszerészt tőrbe csalták Afganisztánban a parlament honvédelmi bizottsága elé tárt jelentés szerint. A robbantásos merényleteknek tehát mindkét esetben ők voltak a célpontjai. A bizottság ülésén minden parlamenti párt azon a véleményen volt, hogy Magyarország továbbra is vegyen részt az afganisztáni misszióban.

Eb: a csoportelsőség a tét U19-es csapatunk számára

Sport2008.07.20, 09:38

A javarészt felfrissüléssel, pihenéssel töltött szombati nap utolsó eseményeként Sisa Tibor szövetségi edző a Slavia Praha egykori strahovi stadionjában tartott edzést a csehországi Európa-bajnokságon szereplő U19-es válogatottunknak. A magyar csapat vasárnap Németország ellen lép pályára, a két százszázalékos csapat egymás között dönti el a csoportelsőség kérdését.

Elfogták a tizennyolc ügyben körözött férfi

Itthon2008.07.18, 11:14

Elfogták azt a 26 éves férfit, aki ellen tizennyolc elfogatóparancsot adtak ki az ország különböző pontjain. A férfit elsősorban lopások, csalások miatt keresték.

Cigánytörvénnyel büntetne a borsodi vajda

Itthon2008.06.16, 12:43

Dolgoztatná és tekintélyére alapozva rendreutasítaná az egymással balhézó cigányokat a nemrég Borsodban megválasztott vajda. Lakatos Attila minden községben létrehozná a Vének Tanácsát, amelyek az ősi cigánytörvény szerint ítélkeznének. Az új vajda  - aki tárgyal vállalkozókkal és polgármesterekkel - akár a segélyt is megvonná attól, aki lop.

Sima magyar ökölvívósiker az angolok ellen

Archívum2008.06.07, 10:17

A magyar ökölvívó-válogatott fölényesen, 18-8 arányban legyőzte az angol csapatot a Gyöngyösön rendezett barátságos mérkőzésen.

Késik a BKV és a vízmű mérlege

Itthon2008.06.03, 00:39

A törvényben előírt határidőre nem nyújtották be a cégbírósághoz a BKV és a Fővárosi Vízművek múlt évi mérlegbeszámolóját és idei üzleti tervét, a többi 19 fővárosi önkormányzati gazdasági társaságnál azonban eleget tett ezirányú kötelezettségének. A gazdasági és a városüzemeltetési bizottság múlt heti együttes ülésén elfogadta a cégbírósági benyújtásra szánt dokumentumokat.

Vizsgálják a rendőrök állítólagos pofozkodását

Itthon2008.05.12, 22:11

Vizsgálatot indít a Gyulai Nyomozó Ügyészség, hogy eldöntse, követtek-e el szabálysértést azok a szolgálaton kívüli battonyai rendőrök, akik vitába keveredtek egy férfival.

Fesztivál miatt fenyegetik Zamárdi polgármesterét

Itthon2008.05.09, 11:36

A júliusra tervezett Balaton Sound nevű nyári fesztivál megrendezése miatt kapott kézzel írt fenyegető levelet pénteken Zamárdi polgármestere, aki az ügyben feljelentést tett a rendőrségen. A levél feladója azt szeretné, hogy ne tartsák meg a több mint 300 millió forintos költségvetésű rendezvényt.