Gyula

címke rss

Gázolás miatt állnak a vonatok Békéscsaba és Gyula között

Itthon2010.11.23, 06:30

Halálos gázolás történt Békéscsaba és Gyula között, a baleset miatt várhatóan reggel 7-ig buszok szállítják az utasokat.

Százötven milliós adócsalás Békésben

Archívum2010.11.20, 11:14

Kétéves nyomozás után kilenc emberre csaptak le Gyulán a pénzügyõrök, összesen 150 milliós áfacsalással gyanúsítják õket.

Huszonnégy határsértõ bújt meg egy kamionban Gyulánál

Itthon2010.08.27, 13:13

Huszonnégy határsértõt találtak egy görög kamionban csütörtök éjszaka Gyulánál a határrendészek - közölte a rendõrség pénteken.

Harminchat irakit és afgánt fogtak el Gyulánál

Itthon2010.08.21, 11:46

Két lengyel kamionban harminchat iraki és afgán illegális határátlépõt fogtak el a rendõrök Gyulánál.

Saját bambuszerdejében élvezi a "kreatív felhõket" egy gyulai tanár

Itthon2010.08.08, 12:14

Szamurájos filmbõl kapott ihletést egy gyulai történelem-néprajz szakos középiskolai tanár több mint két évtiezeddel ezelõtt, azóta nevelget bambuszokat az ország keleti csücskében. Házi bambuszerdejében több mint száz faj nõ, az egyik éppen 120 évente egyszer esedékes virágzását éli. A hobbikertész alkotását japánok is megdicsérték, bár szerinte ez csak afféle udvariasság: mintha mi egy krumpliföldrõl mondanánk azt, milyen szép ültetvény.

Uniós védettség a gyulai és a csabai kolbásznak

Archívum2010.06.21, 14:00

Védett eredetnevû termékké nyilvánította az Európai Bizottság a gyulai és a csabai kolbászt - jelentették be Brüsszelben.

Ennivaló huszárok - mézes napok hétvégére

Karácsony2009.12.11, 16:21

Ha azt gondolnánk, hogy Gyulán a kerítés is kolbászból van, akkor gyorsan hozzá is lehet tenni, hogy a ház mögötte viszont minden bizonnyal mézeskalácsból készült. Legalábbis a hétvégén az édesszájúaké a Békés megyei város; december 11-tõl 13-ig itt rendezik meg a Nemzetközi Méz és Mézeskalács Fesztivált immár második alkalommal. Idén egy különleges akcióval indul a program: a Szent István Egyetem diákjai megalkotják az 'élet fáját' csaknem húsz kiló mézes tésztából.

Helyi pénzt vezetnének be Gyulán

Archívum2009.10.26, 09:38

Helyi pénz bevezetésével lehetne kilábalni a válságból a gyulai Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete (BAÉSZ) szerint - írta a Békés Megyei Hírlap hétfõn.

Megoldódhat a válság a Gyulai Húskombinátban

Archívum2009.05.20, 15:59

A Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatója abban reménykedik, hogy június közepéig megkapják azt a hitelt, amellyel megoldódhat a nagyüzem likviditási problémája. Ruck János elmondta: már elõrehaladott tárgyalásokat folytat egymással a gazdasági és a munkaügyi tárca, valamint a céget finanszírozó kereskedelmi bank mintegy 700 millió forintos hitel felvételérõl.

A Medon szakértõi

Egészség új2009.03.16, 13:26

Ha egészségügyi problémája van, forduljon a Medon egyre bõvülõ szakértõi csapatához! A pszichológustól az urológusig mindenféle orvost talál az oldalunkon.

Ismét magyar érme a világbajnok

Gazdaság2009.01.09, 10:48

Ismét nagy sikert ért el Magyarország: az 1956-os forradalom emlékére készített ötvenforintos tavalyi sikere után idén is egy magyar érme nyerte el az amerikai Krause Publications érmebajnokságának közönségdíját. A gyulai várat ábrázoló gyõztes érme tervezõje a napokban az [origo]-nak elmondta, reméli, hogy a verseny nyomán Gyula Amerikában is ismertebb lesz.

Nem jár kártérítés a gázvita miatt leálló cégeknek

Itthon2009.01.08, 17:58

Több cég leállt szerdán részben vagy teljesen a gázkorlátozások miatt. A csökkentett termelésbõl keletkezett károk mértékét az [origo] által megkérdezett cégek egyelõre nem tudják megbecsülni. Gyurcsány Ferenc kormányfõ szerint a cégeknek nem jár kártérítés, a leállást szabályozó kormányrendelet pedig nem veti fel ennek a lehetõségét.

Szép emlékekkel távozik a magyar bokszkapitány

Sport2008.12.30, 19:00

"Azt hiszem, egy tehetséges, remek csapatot hagyok az új szakvezetõre" - nyilatkozta a férfi ökölvívó-válogatott szövetségi kapitányi posztjától több mint négy év után leköszönõ Balzsay Károly.

Megszólal a vébédöntõs érmetervezõ

Gazdaság2009.01.09, 09:29

Már csak néhány napig lehet az interneten szavazni az év érmére. A tavalyi világbajnok, vagyis a címvédõ 1956-os forradalom emlékére készült ötvenforintos után a Magyar Nemzeti Bank idén a Gyulai várról készült emlékérmet indítja a versenyen. A megmérettetés kapcsán Kiss György, az érem tervezõje reméli, hogy a verseny nyomán a Békés megyei város, Gyula neve is ismertebbé válhat Amerikában.

Gál Gyula a kézigálára és a szerbekre vár

Sport2008.12.18, 14:33

A szurkolók által leadott több ezer voks alapján összeállt a december 30-i Budapest Bank Kézilabda Gála férfi közönségválogatottja, amely Hajdu János vezetésével a szerb nemzeti csapat ellen lép pályára az elõszilveszteri show-n.

Újra ütõs lett a magyar bokszválogatott

Sport2008.11.17, 13:43

Hat év óta a legjobb teljesítményt produkálta a magyar ökölvívó-válogatott a Liverpoolban szombaton zárult, 37. felnõtt Európa-bajnokságon, ahol négy érmet, egy ezüstöt és három bronzot szerzett.

A kapitány szerint jogos, az orvos szerint érthetetlen volt Káté leléptetése

Archívum2008.11.16, 15:24

Balzsay Károly szövetségi kapitány szerint fájó, de jogos volt Káté Gyula leléptetése szombaton késõ este a liverpooli ökölvívó Európa-bajnokság 64 kg-os súlycsoportjának döntõjében.

Az alkoholmérgezés határán vezetett egy kamionos Békésben

Itthon2008.11.14, 16:33

Csontrészeg volt az a bolgár kamionos, aki Békéscsaba és Gyula között egy áruház parkolójában balesetet okozott. Elõtte másfél órás utat tett meg nyolc óra alatt.

Három bokszolónk is az Eb-dobogó közelében

Sport2008.11.10, 22:49

Káté Gyula, Szili István és Darmos József is gyõzött, így a magyarok hibátlanul zárták a hétfõi napot a liverpooli ökölvívó Európa-bajnokságon. Mindhárman egy meccsre vannak az éremtõl.

Elfogták a tanyai gyilkosság gyanúsítottját

Itthon2008.10.20, 11:13

Hétfõ reggel közölte a rendõrség, hogy õrizetbe vettek egy húsz éves férfit, akit a balotaszállási tanyai gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak. A gyanúsított korábban három hétig lakott a tanyán, ismerte az ott élõket. A tanyán talált emberi csontmaradványokat orvosszakértõk vizsgálják.

Magyar edzõ a montenegrói nõikézi-válogatottnál

Sport2008.10.03, 16:27

Néhány hónapos montenegrói munka után nagy megtiszteltetés érte Zsiga Gyulát, a Buducnost Podgorica nõikézilabda-csapatának szakvezetõjét. A tréner ugyanis a helyi szövetségtõl kapott felkérést elfogadta, így õ lesz a válogatott edzõje.

A lezser kihallgatás a Kulcsár-ügy gumicsontja

Itthon2008.08.27, 16:33

Kulcsár Attila, a diktáló ügyvéd és a lezser ügyészek közös munkája az a vallomás, amely a bróker-ügy csütörtökre várható elsõfokú ítéletében az egyik fontos bizonyíték - állítja a másodrendû vádlott, Kerék Csaba ügyvédje. A védõ szerint a jegyzõkönyv hitelessége megkérdõjelezhetõ, bár Kulcsár azt állítja: a jegyzõkönyv az õ vallomását tartalmazza. Büntetõjogászok szerint nem ritka, hogy a kihallgatásoknál a törvényben rögzítettnél jobban besegít az ügyvéd és a "nagyvonalú" a jegyzõkönyvezés a gyanúsítottnak.

Blokádot terveznek az almateremlõk

Archívum2008.08.19, 14:45

Jövõ héten blokád alá kerülhetnek a nagy almafeldolgozók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte az MTI-vel telefonon Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazda Szövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója kedden egy helyi, megyei sajtótájékoztatót követõen.

Az ügyészséghez került a feljelentés Kulcsár-ügyben

Itthon2008.08.18, 13:37

A nyomozó ügyészség vizsgálhatja meg a Kulcsár-ügyben érintett Kerék Csaba hamis vád miatt tett feljelentését. A múlt héten a Népszabadság egy állítólagos hangfelvételre hivatkozva azt írta, Kulcsár Attila ügyvédje a bíróság folyosóján arra célzott, hogy a volt bróker visszavonná vagy megváltoztatná vallomását társai érdekében.

Tagadja Kulcsár védõje, hogy vallomásokkal üzérkedett volna

Itthon2008.08.15, 18:53

Kulcsár Attila védõje tagadja, hogy felajánlotta volna kollégáinak védence nevében vallomásának esetleges visszavonását vagy megváltoztatását. Több lap is azt írta, hogy Kulcsár ügyvédjének egyik kollégája hangfelvételt készített arról, amint a védõ errõl beszél. Az üggyel kapcsolatban hamis vád miatt feljelentést is tett az egyik érintett ügyvéd.

Elfogtak egy dílert a drogos halálesetek után

Itthon2008.08.05, 08:09

Elfogtak egy dílert, akinek a gyanú szerint köze lehetett ahhoz, hogy a hétvégén négy kábítószer-fogyasztó meghalt. A rendõrség a drogtúladagolás mellett a kábítószer szennyezettségének lehetõséget sem zárta ki. A Nyírõ Gyula Kórház addiktológiai osztályának vezetõje szerint különös, hogy egyetlen hétvége alatt egyszerre négyen haltak meg, és elképzelhetõ: halálos szer került a drogpiacra.

Megbüntették az utcán tájékoztató fideszest

Itthon2008.07.30, 22:03

A rendõrség 40 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki egy fideszes politikusra, amiért közterületen tartott sajtótájékoztatót - közölte a Fidesz, amely szerint elfogadhatatlan a büntetés. A rendõrség visszavonta határozatát a képviselõ mentelmi joga miatt, hozzátéve: ha arról Budai Gyula lemond, az eljárást tovább folytatják ellene. A Fidesz erre közleményben tudatta: Budai nem is országgyûlési képviselõ, a rendõrség lehetne ennél alaposabb. Este a rendõrség azt jelentette be, hogy megszünteti az eljárást.

Tõrbe csalták a meghalt tûzszerészeket

Itthon2008.07.23, 23:18

Mindkét magyar tûzszerészt tõrbe csalták Afganisztánban a parlament honvédelmi bizottsága elé tárt jelentés szerint. A robbantásos merényleteknek tehát mindkét esetben õk voltak a célpontjai. A bizottság ülésén minden parlamenti párt azon a véleményen volt, hogy Magyarország továbbra is vegyen részt az afganisztáni misszióban.

Eb: a csoportelsõség a tét U19-es csapatunk számára

Sport2008.07.20, 09:38

A javarészt felfrissüléssel, pihenéssel töltött szombati nap utolsó eseményeként Sisa Tibor szövetségi edzõ a Slavia Praha egykori strahovi stadionjában tartott edzést a csehországi Európa-bajnokságon szereplõ U19-es válogatottunknak. A magyar csapat vasárnap Németország ellen lép pályára, a két százszázalékos csapat egymás között dönti el a csoportelsõség kérdését.

Elfogták a tizennyolc ügyben körözött férfi

Itthon2008.07.18, 11:14

Elfogták azt a 26 éves férfit, aki ellen tizennyolc elfogatóparancsot adtak ki az ország különbözõ pontjain. A férfit elsõsorban lopások, csalások miatt keresték.

Cigánytörvénnyel büntetne a borsodi vajda

Itthon2008.06.16, 12:43

Dolgoztatná és tekintélyére alapozva rendreutasítaná az egymással balhézó cigányokat a nemrég Borsodban megválasztott vajda. Lakatos Attila minden községben létrehozná a Vének Tanácsát, amelyek az õsi cigánytörvény szerint ítélkeznének. Az új vajda  - aki tárgyal vállalkozókkal és polgármesterekkel - akár a segélyt is megvonná attól, aki lop.

Sima magyar ökölvívósiker az angolok ellen

Archívum2008.06.07, 10:17

A magyar ökölvívó-válogatott fölényesen, 18-8 arányban legyõzte az angol csapatot a Gyöngyösön rendezett barátságos mérkõzésen.

Késik a BKV és a vízmû mérlege

Itthon2008.06.03, 00:39

A törvényben elõírt határidõre nem nyújtották be a cégbírósághoz a BKV és a Fõvárosi Vízmûvek múlt évi mérlegbeszámolóját és idei üzleti tervét, a többi 19 fõvárosi önkormányzati gazdasági társaságnál azonban eleget tett ezirányú kötelezettségének. A gazdasági és a városüzemeltetési bizottság múlt heti együttes ülésén elfogadta a cégbírósági benyújtásra szánt dokumentumokat.

Vizsgálják a rendõrök állítólagos pofozkodását

Itthon2008.05.12, 22:11

Vizsgálatot indít a Gyulai Nyomozó Ügyészség, hogy eldöntse, követtek-e el szabálysértést azok a szolgálaton kívüli battonyai rendõrök, akik vitába keveredtek egy férfival.

Fesztivál miatt fenyegetik Zamárdi polgármesterét

Itthon2008.05.09, 11:36

A júliusra tervezett Balaton Sound nevû nyári fesztivál megrendezése miatt kapott kézzel írt fenyegetõ levelet pénteken Zamárdi polgármestere, aki az ügyben feljelentést tett a rendõrségen. A levél feladója azt szeretné, hogy ne tartsák meg a több mint 300 millió forintos költségvetésû rendezvényt.

A paraméterkönyv miatt bukik egy BKV-vezér

Itthon2008.04.28, 19:26

A BKV paraméterkönyvének "szakmai alkalmatlansága" miatt távozik posztjáról a vállalat közlekedési vezérigazgató-helyettese. Somodi Lászlónak ugyanakkor más pozíciót találtak a cégen belül. Ugyancsak visszavonják Bosnyák Gyula stratégiai igazgató vezetõi megbízását is.

Trágárság miatt bírálják az újbudai polgármestert

Itthon2008.04.02, 13:14

A YouTube videómegosztó oldalon videofelvételek terjednek egy újbudai testületi ülésrõl, amelyen a szocialista polgármester, Molnár Gyula bekapcsolt mikrofon mellett, még az ülés elõtt trágár szavakat mondott. Molnár elnézést kért.

Kétgólos futsalvereség a vb-selejtezõn

Archívum2008.04.01, 19:10

Futsalválogatottunk kedden Harkovban világbajnoki pótselejtezõt játszott Ukrajna együttese ellen. A nagy csatát hozó mérkõzést a házigazdák nyerték 3-1-re - azaz van esélyünk arra, hogy két hét múlva, Gyöngyösön kiharcoljuk a világbajnoki részvétel jogát.

Egységes mobiltöltõt akarnak a magyarok Európában

Archívum2008.03.06, 11:09

Hegyi Gyula európai parlamenti képviselõ kezdeményezte , hogy az Európai Unió írja elõ  a mobiltelefon-töltõ készülékek egységesítését.

Nem kapós a debreceni reptér

Gazdaság2008.03.11, 13:19

Három pályázat érkezett a február 29-i beadási határidõig a debreceni repülõtér ingatlanainak és a repülõteret üzemeltetõ Airport-Debrecen Kft. 100 százalékos üzletrészének hasznosítására kiírt pályázatra - tájékoztatta a Napi Gazdaságot Racsmány Gyula, a debreceni polgármesteri hivatal vagyonkezelési osztályának vezetõje.

Bokszolóink arccal Peking felé

Archívum2008.02.25, 22:41

A nyitónapon mind a négy magyar versenyzõ nyert, aki szorítóba lépett a Roseto degli Ambruzziban zajló elsõ európai olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán.

Kvótákért mennek bokszolóink Pescarába

Archívum2008.02.22, 17:25

Két kvóta megszerzését várja a magyar ökölvívó-válogatottól Balzsay Károly szövetségi kapitány a hétfõn kezdõdõ pescarai olimpiai kvalifikációs tornán.

Kapós lett a kopasz tyúkos kampánypóló

Itthon2008.02.20, 16:06

Gyulán egyre többen próbálnak meg megkopasztott tyúkot ábrázoló pólót beszerezni, amelyet a Fidesz helyi képviselõ nyomtak a népszavazási kampányra. A helyi képviselõ-testület kormánypárti tagjai eljárást kezdeményeztek a pólók miatt. A fideszesek ugyanis az egyik testületi ülésen a kopasz tyúkos pólóban jelentek meg, amit a helyi szocialisták nehezményeztek, és azóta a helyi választási bizottság is eltiltotta õket ettõl.

Még kolbászból is sok

[origo] utazás2008.02.13, 17:30

Hogy Békéscsaba az ország keleti kapuja-e, vagy a viharsarok fõvárosa, csak nézõpont kérdése. Egy biztos: a kolbászuk isteni jó. Remélhetõleg a focijuk kevésbé! Befejezõ részéhez közelít az õszi Fradi-országjárás.

Negyven autó gumiját szúrták ki

Itthon2008.02.07, 07:45

Negyven autó gumiját szúrták ki hétfõn Gyulán. A rendõrség 200 ezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetõnek.

Dán-horvát döntõ lesz a férfikézi-Eb-n

Sport2008.01.26, 22:37

Elsõként a horvátok jutottak be a döntõbe a norvégiai férfi kézilabda Európa-bajnokságon: az elõdöntõben nagy csatában, egy góllal gyõzték le a címvédõ franciákat, ezzel történetük során elõször mérkõzhetnek aranyéremért kontinensviadalon. A finálé másik résztvevõje a dán alakulat lesz, amely egy utolsó pillanatban szerzett hetesgóllal gyõzte le a világbajnok németeket.

Kötelezõ gyõzelem vár Iváncsikékra

Sport2008.01.20, 16:49

Bár Fehéroroszország férfikézilabda-csapata kettõbõl kettõ meccset veszített a norvégiai Európa-bajnokságon, még mindig van esélye arra, hogy bejusson a középdöntõbe. Ehhez éppen a magyarokat kellene legyõznie - hogy milyen mértékben, arról a német-spanyol csata hivatott dönteni. Szerencsére mi nem számolgatunk, a Skaliczki-csapat minden áron gyõzni akar.

Elnézik a durva családi ügyet az erdõkövesdi polgármesternek

Itthon2008.01.09, 16:19

Engedékenyek a falubeliek az erdõkövesdi polgármesterrel, többségük azt mondja, akár megverte a feleségét, akár nem, kitartanak mellette. A falu minden útja aszfaltozva van, és bármikor fordulhatnak hozzá segítségért - a helyieknek ez számít elsõsorban. A Heves megyei település polgármesterét felesége jelentette fel, az asszony azt állítja, hogy férje bántalmazta. A polgármester nem tagadja, hogy megrángatta a nõ haját, de szerinte volt oka rá, a nõ ráadásul borsot szórt férje szemébe.

Tüntettek egy iskola magánosítása ellen

Itthon2007.12.18, 17:56

A Farkasréti Általános Iskolánál tüntettek az oda járó gyerekek szülei. A tanárok és a szülõk az ellen tiltakoztak, hogy fizetõs, alapítványi iskola legyen az intézménybõl. Az önkormányzat azt állítja: még semmi sincs eldöntve.

Oltványi és Káté gyõzelemmel kezdte a bokszvébét

Sport2007.10.24, 20:19

Kedden megkezdõdtek a küzdelmek a chicagói olimpiai kvalifikációs ökölvívó-világbajnokságon, amelynek elsõ napján érdekelt mindkét magyar, Oltványi Dávid és Káté Gyula is magabiztosan gyõzött és bejutott a legjobb 32 közé. A két gyõzelem után Rácz Sándor az 57 kilósok között simán kikapott venezuelai ellenfelétõl.

Végsõ búcsút vettek Zsivótzky Gyulától

Sport2007.10.12, 23:21

Szentmisével egybekötött nyilvános gyászszertartással búcsúztatták el pénteken a budapesti Szent István-bazilikában a szeptember 29-én elhunyt olimpiai bajnok kalapácsvetõt, Zsivótzky Gyulát, a nemzet sportolóját.

Vizsgálják a téves Horn-halálhír közlését

Itthon2007.10.09, 16:36

Hétfõn este egy rövid idõre felkerült a Népszabadság Online-ra az a téves információ, hogy meghalt Horn Gyula. A lap elnézést kért az alaptalan hír közlése miatt. Az ügyben érintett két fõszerkesztõ-helyettes a felmentését kérte.

Elhunyt Zsivótzky Gyula

Sport2007.09.29, 18:38

Életének 71. évében, súlyos betegség után elhunyt Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvetõ, a nemzet sportolója. 1968-ban, a mexikói ötkarikás játékokon ért fel pályafutása csúcsára, amikor két olimpiai ezüst után felállhatott a dobogó tetejére. 2000-ben az elmúlt évszázad magyar atlétájává választották, kétszer volt az év sportolója. Temetésérõl késõbb intézkednek.

Trükkökkel óvják az érzékeny árut a sofõrök

Itthon2007.09.15, 13:20

Hiába trükköznek és járnak oktatásra is a kamionsofõrök, néha nem tudják elkerülni a rázós helyzeteket. Legutóbb egy kistereherautó sofõrjét zsarolták hetekig, míg végül megtört és elárulta, mikor szállítja a 38 millió forint összértékû mobilokat. A tolvajok tíz perc alatt le is pakolták a rakományt a kocsijáról. Az értékes áru útját általában csak kevesen ismerik, többnyire mégsem derül ki, hogy ki volt a tégla.

Tizenegy év börtönt kapott a gyilkos képviselõ

Itthon2007.09.11, 12:56

Tizenegy évet kell fegyházban töltenie a marcali önkormányzat volt MDF-es képviselõjének, aki tavaly hat lövéssel megölte egy üzlettársát. Ügyvédje hiába hivatkozott arra, hogy a politikus egy vita miatti erõs felindulásában követte el a bûncselekményt. Az ítélet jogerõs.

"Agyilag a legnehezebb"

Itthon2007.09.07, 20:11

Nem bírják sokáig cérnával a kórházak elfekvõire kerülõ emberek. Sokan meghalni érkeznek, mások viszont nem is kifejezetten betegek, mindössze az öregedéssel járó gondokat szeretnék megelõzni, de csak kiüresedett ápolókkal, hangoskodó rokonokkal és verekedõ betegtársakkal találkoznak. Agyilag a legnehezebb kihúzni, nekik is, az ápolóknak is. Alternatíva van, de az idõsotthonok drágák, az állam pedig nem sokaknak fizet az otthonápolásért. Ezen változtatna a szociális tárca: a mindenkit elnyelõ krónikus osztályok helyett személyre szabott ápolással öntenének lelket a  problémás öregekbe.

Ezüstöt nyert fiúcsapatunk a sakkcsapat-vébén

Archívum2007.08.11, 13:01

Szingapúrban 23 ország 34 együttesének részvételével rendezték meg a 16 éven aluliak csapat-világbajnokságát. Válogatottunk bravúros hajrával a 10 fordulós svájci rendszerû viadalon ezüstérmet szerzett. Csapatunk félpontos hátránnyal szorult a gyõztes indiai sakkozók mögött a második helyre. A magyar válogatott legjobbja Pap Gyula volt, tíz játszmájából 8,5 pontot szerzett.

Drávuczék eltángálták az olasz pólósokat

Archívum2007.07.24, 20:00

Barátságos mérkõzésen a magyar nõivízilabda-válogatott öt góllal legyõzte a vele együtt Gyulán edzõtáborozó olasz nemzeti együttest.

Hétfõn döntenek a sellyei választási ügyben

Itthon2007.07.20, 19:01

A Baranya Megyei Bíróság hétfõn dönt a sellyei idõközi választás eredményének megsemmisítésével kapcsolatos beadványról. A határozattól függ, hogy a kisvárosban szükség lesz-e a választás megismétlésére.

Külföldi mozgássérültek tesztelik a Combinókat

Itthon2007.07.13, 17:51

A Combino villamosok szinte tökéletesek, de a kisföldalatti liftjei bosszantóan lassúak - tapasztalták azok az olasz és lengyel mozgáskorlátozottak, akik egy európai uniós program keretében érkeztek Magyarországra, hogy a budapesti tömegközlekedést teszteljék.

Szerelmi dráma vetett véget a mélykúti rabszolgaságnak

Itthon2007.07.02, 08:48

Illegálisan mûködõ autóbontó, ami százasával pusztította a roncsokat, rabszolgaként dolgoztatott munkások és szerelmi dráma - mindez egy háromutcás faluban. Mélykúton a fõnök féltékenysége miatt tudódott ki, hogy a bontóban fizetség nélkül dolgoztatják a melósokat, akadt köztük, aki elkeseredettségében még a kutyakajára is ráfanyalodott. A helyiek mégsem ezen dühödtek fel, hanem a borzasztó gumiszagon.

Célegyenesben a debreceni atlétikai-Eb elõkészületei

Archívum2007.06.18, 19:52

Bár a Magyar Atlétikai Szövetség és a verseny házigazdája, Debrecen városa között még mindig nincs aláírt együttmûködési megállapodás, a helyi szervezõk ígérik, így is minden rendben lesz a július 12. és 15. között a Gyulai István-stadionban rendezendõ U23-as Európa-bajnoksággal kapcsolatban.

Rendõröket vádol a kivert fogú férfi

Itthon2007.06.15, 11:16

Csaknem életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba a hajdúhadházi kapitányságról egy férfit. Tõkés Gábor az [origo]-nak azt állította: többször megütötték, összerugdosták õt a rendõrök. A hajdúhadházi parancsnok, Kozma János viszont azt mondta, a férfi támadt kollégájára, aki csak elhárította a támadást. Mindkét fél feljelentette a másikat. A férfi már jobban van, pénteken a csöveket is kiszedhetik a tüdejébõl.

Áttévedt a határon egy bánatos román juhász

Itthon2007.05.17, 11:43

Magyarországra tévedt egy román juhász Gyula környékén. A fiatal férfi állítólag bánatában keveredett el, mert meghallotta, hogy a fõnöke nem szokott fizetni az alkalmazottaknak.

Elítélték a gyilkossággal vádolt volt MDF-est

Itthon2007.05.10, 16:50

Emberölésért 11 év fegyházbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság csütörtökön a marcali önkormányzat volt MDF-es képviselõjét. Az egykori politikus hat lövéssel végzett egy 34 éves helybeli férfival, akivel üzleti kapcsolatban állt. Az ítélet nem jogerõs.

A szingliséget is támadta a veszprémi érsek

Itthon2007.05.05, 16:32

Szabadságmérgezésben szenvedõ Magyarországról beszélt a veszprémi érsek szombaton Esztergomban a Mindszenty József bíboros halálának 32. évfordulójára emlékezõ szentmisén az amerikai nagykövet, politikusok és a templomot megtöltõ hallgatóság elõtt. Az érsek támadta a szingliséget is, illetve azt is, hogy az állami televíziókban nincs anyák napi mûsor.

Válságos a légvárbalesetben megsérült kisfiú állapota

Itthon2007.05.02, 15:43

Válságos az állapota annak a 8 éves kisfiúnak, aki a keddi légvárbalesetben sérült meg. A rendõrség jelenleg a szemtanúkat hallgatja meg, és szakértõk segítségével kezdte vizsgálni az eset körülményeit. Háromévente kell ellenõriztetni, hogy biztonságosak-e az ilyen felfújható várak, a kezeléséhez viszont nem kell semmilyen engedélyt szerezni.

A gyulai gyermekkórházért demonstrált a Fidesz

Itthon2007.04.28, 18:50

A korábbi aktív ágyszám visszaállítása érdekében, a gyermekkórház megmaradásáért demonstrált szombaton délután a Fidesz helyi szervezete Gyulán.

Csõdbûntettel vádolják az egykori fideszes képviselõt

Itthon2007.04.24, 13:47

Csõdbûntettel vádolják Sümeghy Csabát, a Fidesz egykori országgyûlési képviselõjét. A vádlott tagadja érintettségét, bûnösségét.