gyerekek
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rubint Réka: "Nem tervezek visszavonulni!"
Június végén ünnepelte a 44. születésnapját, de energiáját és alakját fiatalok is megirigyelhetnék. Rubint Rékának pedig esze ágában sincs abbahagyni a sportolást, sőt úgy véli, ha megállna, azzal ártana csak igazán saját magának.
Így választhatjuk le a gyerekeket az okoseszközökről szünidőben
Fára mászás a nagyinál, pancsolás a Balatonban, biciklizés a haverokkal a játszótéren – a legtöbb felnőtt ma még így emlékszik vissza a gyermekkori szünidők élményeire, a mai fiatalok számára azonban leginkább a televíziók, a tabletek és a játékkonzolok előtt töltött órák számítanak szórakoztató kikapcsolódásnak.
Jennifer Lopez és Ben Affleck gyerekekkel együtt utazott nászútra - képek
Egy héttel ezelőtt, a legnagyobb titokban házasodott össze a sztárpár, akik a ceremónia után nem sokkal később már el is utaztak a nászútjukra, melynek céljául Európa egyik legromantikusabb városát választották.
Ilyen nagyok már Marsi Anikó és Palik László fiai - kép
Marsi Anikó és Palik László házasságából két fiúgyerek született, akik mára már kész felnőttek.
Kiderült: Csuti ennyit láthatja a gyermekeit Kulcsár Edinával való válása óta
Szabó András Csuti és Kulcsár Edina megállapodott a gyermekfelügyelet kérdésében.
Gyerekek táncoltak a vasúti síneken, hajszálon múlt az életük - videó
A felvétel az oxfordshire-i vasút egyik kereszteződésénél készült Angliában, július 4-én délután 17 óra előtt. A videót most tették közzé az esetről.
- címkék:
- Anglia
- tánc
- vasúti sín
- gyerekek
- Címkefelhő »
30 évnyi drogozás után lett terhes az exprostituált, aki szerint mindenki csak bántja őt
A 42 éves Tracey Whelan évtizedekig crack, kokain és heroinfüggő volt, emellett prostituáltként keresett pénzt, ám most teherbe esett és úgy tesz, mintha köze sem lett volna a drogokhoz. A nő arról panaszkodott, hogy az emberek többsége még mindig drogosnak, illetve elfajzott nőszemélynek titulálja őt, pedig szerinte megérdemelne még egy esélyt - írja a DailyStar.
Brutálisan elhanyagolta a gyerekeit egy balassagyarmati pár
Egy balassagyarmati házaspárnak két kislánya volt, akiket fokozatosan elhanyagoltak. Nem volt megfelelő a higiéniás állapotuk, az otthonuk szinte lakhatatlan volt és iskolába sem jártak normálisa. A szülők közben semmilyen segítséget nem fogadtak el. Az ügyészség vádat emelt ellenük.
Meglepő vallomást tett gyerekeiről és új párjáról Kulcsár Edina volt férje
Ahogy korábban megírtuk, Kulcsár Edina és Csuti gyerekei már egészen megkedvelték édesanyjuk új párját, G.w.M-et, aki maga is két kisgyerek édesapja. Az elhagyott férj azonban eddig nem nagyon beszélt arról, hogy az ő új párja és gyerekei között milyen a kapcsolat.
Éheztették a gyerekeket és zsebpénzüket is elvették egy budapesti napközis táborban
Több budapesti szülő szerint nem kaptak rendesen enni és inni a gyerekeik egy napközis táborban. Két édesanya arról számolt be a TV2 Tényeknek a Bors cikke szerint, hogy még üvöltöztek is a kicsikkel amellett, hogy az összes pénzüket kicsalták tőlük. Az egyik kisgyerek megsérült, a szülők szerint ezt sem jelezték a kísérők. Korábban többen feljelentést tettek a tábor üzemeltetői ellen, ennek ellenére most is fogadnak gyerekeket.
- címkék:
- Budapest
- csalás
- gyerekek
- napközis tábor
- Címkefelhő »
Piqué nem engedi, hogy Shakira elvigye gyermekeit Spanyolországból: durvul a szakítás
Úgy tudni, Shakira szeretné elvinni gyermekeit Spanyolországból Miamiba, azonban ezt nem teheti meg Piqué beleegyezése nélkül.
Sokkoló tragédia! 14 éves fiú mentette ki a Dunából a 7 éves kislányt, de a nővérét elnyelte a víz
A 14 éves fiú a szomszédban élő 7 éves kislánnyal és annak 16 éves nővérével bement a Dunába a visegrádi, erős sodrású szakaszon. Miután a lányokat elkapta egy örvény, a fiatal fiú a kisebbik lányt még ki tudta menteni a vízből, de a kislány nővérét elnyelte a sodrás.
Álomautózás a beteg gyerekekért
A Ments Életet Közhasznú Alapítvány immár 11 éve segíti a súlyos, életet veszélyeztető (jellemzően daganatos, CF-es és SMA-s) betegségben szenvedő, vagy ezekből gyógyuló gyermekeket és családjaikat.
Feláldoztam magam a gyermekeimért - megérte?
Kinga négyéves volt, Sanyika hét, mikor meghalt az apjuk. Szerettem Sándort, a gyerekek miatt azonban nem törhettem össze.
Gyerekeket kínoztak migránsok Svédországban - videó
Az elmúlt időszakban több olyan eset is történt, amikor illegális bevándorlókból álló bandák vertek és aláztak meg gyerekeket – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Eltiltották a gyerekeitől a kislányát elhanyagoló várpalotai nőt
Megszüntették egy várpalotai nő kiskorú gyermekek feletti szülői felügyeleti jogát, mert kiderült, hogy elhanyagolta a kislányát és durván is bánt vele. Először még úgy döntöttek, hogy az idősebb gyerekével tarthatja a kapcsolatot, de egy bírói döntés értelmében már ezt sem teheti meg.
Először a férj, majd az apa szerepét is elveheti Csutitól Kulcsár Edina párja
Az eleinte nagy vihart kavart szerelem a nehézségek ellenére is kitart G.w.M és Kulcsár Edina között, már a nagyobb családi eseményeken is együtt vesznek részt.
Kiderült, milyen a kapcsolata Kulcsár Edina gyermekeinek G.w.M-mel - Csuti is elmondta a véleményét
Pár hónappal ezelőtt Kulcsár Edina és Csuti válásától volt hangos a sajtó. Azóta mindkét fél megtett mindent annak érdekében, hogy rendeződjön a kialakult szituáció, most pedig az is kiderült, hogy Edina és Csuti gyermekei hogyan viszonyulnak édesanyjuk új párjához.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- Medox
- Nina
- G.w.M
- gyerekek
- Csuti
- Címkefelhő »
Hatalmas fájdalom - Meghalt Onyutha Judit gyerekeinek az apja: csupán 48 éves volt
Onyutha Judit volt férjét gyászolja: váratlanul távozott Laci az élők sorából.
- címkék:
- Onyutha Judit
- halál
- apa
- gyerekek
- Címkefelhő »
Lehúzós táborok, ahol sok pénzért le se sz@rják a gyerekedet
Idén nagy dilemmában vagyunk, ami az ötévesünk nyarát illeti. Az ovi hetekre bezár, ügyeletes intézménybe nem szeretnénk átvinni őt, viszont az sem megoldás, ha a szabadságaink nagy részét ledaráljuk nyáron. Mit tegyünk, hát? Ekkor jött a táborozás ötlete.
Még nem költöznek össze, de gyerekeinek már bemutatta új szerelmét Csuti
Szabó András Csuti megtalálta a boldogságot új szerelme, Regina oldalán.
Fontos bejelentést tettek a Pfizer vakcináról
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) munkatársai vasárnap adtak ki közleményt.
Imádnivaló gyerekek és cuki kis kedvenceik: elolvadsz, ha meglátod, hogy szeretik egymást - Galéria
A gyerekeknél és a kis kedvenceknél édesebb a világon nincs.
Imádnivaló gyerekek és cuki kis kedvenceik: elolvadsz, ha meglátod, hogy szeretik egymást - Galéria
Gyerekkel borult tetejére egy autó Hajdúböszörménynél
Egy férfi Hajdúdorog és egy Hajdúböszörmény között hajtott a kocsijával, majd előzésbe kezdett a jeges, havas úton. Megcsúszott, majd árokba hajtott és megpördült. A kocsiban több gyerek is utazott.
Így pfujolták a magyar gyerekek az angolok térdeléses bohóckodását - videó
- címkék:
- magyar válogatott
- gyerekek
- Címkefelhő »
Béres Alexandra megmutatta ritkán látott gyerekeit: ilyen nagyok már
Béres Alexandra gyereknap alkalmából mutatta meg lányait: már nagyon nagyok.
- címkék:
- Béres Alexandra
- család
- gyerekek
- Címkefelhő »
Szájpuszit váltott Csuti és kislánya - fotó
Nemrég vallotta be a válófélben lévő házaspár, hogy második gyerekük nem volt tervezett, ami megmagyarázza a testvérek közötti kis korkülönbséget.
Ez a gyönyőrű tévésztár nyíltan beszélt apja pedofil hajlamairól, és 9 feleségéről - képek
A 35 éves valóságshow-szereplő elárulta, hogy apja, aki 10 évvel ezelőtt meghalt, egy hírhedt szektavezető volt, ő pedig egészen hatéves koráig nem tudta, ki az anyja. Nem csoda: a férfi 9 feleségével és 64 gyerekével élt együtt. A szekta 1993-ban oszlott fel, amikor a férfiról kiderült, hogy gyerekeket molesztált. 2000-ben börtönbe került, ott is halt meg két évvel később.
Már ilyen nagyok Béres Alexandra lányai - kép
Béres Alexandra és férje már 27 éve alkotnak egy párt, két közös gyerekük született az évek során.
A Pál utcától Hawkinsig - Ezek a kedvenc filmjeink és sorozataink gyerekcsapatok kalandjairól
Mindenki nosztalgiával gondol vissza arra, hogy milyen volt gyerekként egész nap együtt játszani, együtt kalandozni a barátokkal. A filmek és sorozatok pedig sokszor emlékezetes módon nyúlnak hozzá ehhez az élményhez, mint a május végén érkező Stranger Things sorozat is, melynek apropóján listára gyűjtöttük a témában a kedvenc darabjainkat.
- címkék:
- magazin
- gyerekek
- filmajánló
- Címkefelhő »
"Ha a világ összes országa a leggazdagabb országokhoz hasonlóan fogyasztana, több mint három Földre lenne szükség az igények kielégítésére"
Világszerte veszélybe kerülhetnek a gyerekek a fejlett országok túlfogyasztása miatt - áll az ENSZ Gyermekalapjának kedden közzétett jelentésében, amelyben kiemelik, hogy több gazdag ország még a saját határain belül élő gyermekek egészségére sem figyel kellőképpen.
- címkék:
- Föld
- túlfogyasztás
- gyerekek
- Címkefelhő »
Hoztunk néhány tippet, hová viheted a gyerekedet vasárnap
Játszani is engedd, írja József Attila, és így a gyermeknap közeledtével egyre nagyobb hangsúlyt kap ez a mondat. Idén is változatos programok, rendezvények közül válogathatnak a hétvégén a gyermekeiket megörvendeztetni kívánó szülők, családok. Ezek közül mutatunk most néhányat.
Gyerekekből álló banda próbált kirabolni két idősebb kamaszt Újpesten - videó
Náluk idősebb fiúkat próbált kirabolni egy 13, egy 12 és egy 11 éves gyerek Újpesten. A 12 és 13 éves fiú javítóintézetbe kerülhet, 11 éves társukkal szemben viszont fiatal kora miatt megszüntették az eljárást.
Magyarországon 30 percenként tűnik el egy gyerek - eltűnt gyerekek világnapja
Május 25.: a nap, amelyet 1979 óta az eltűnt gyerekek világnapjaként tartanak nyilván világszerte. A világnapot Ronald Reagen amerikai elnök kezdeményezte egy New Yorkban eltűnt hatéves kisfiú emlékére.
- címkék:
- eltűnt
- magazin
- gyerekek
- fiatalok
- csellengők
- Címkefelhő »
Fél évig volt ártatlanul börtönben, miközben a párját gyászolta
Joleen Hulme fél éven keresztül volt börtönben, miközben próbálta feldolgozni férje, Paul Dickson halálát, aki a szeme láttára lett öngyilkos az angliai Boltonban. Tévesen azt gondolták, ő végezte ki vőlegényét. Végül azonban egy háromhetes tárgyalás után sikerült bizonyítania ártatlanságát a bíróság előtt. A kétgyerekes anya elmondta, hogyan élte át élete eddigi legdurvább mélypontját, miután párja halálra szúrta magát.
Sokkoló diagnózist kapott az orvosoktól a magyar szépségkirálynő
Évekkel ezelőtt több orvos állította, hogy Dobó Áginak nem lehet természetes úton gyermeke. A szépségkirálynő azonban rácáfolt erre, ma már két kisfiú édesanyja.
- címkék:
- Dobó Ági
- meddőség
- család
- gyerekek
- Címkefelhő »
Agresszív sztárgyerekek, akik híres szüleiket követve lettek sztárok
A '80-as és '90-es évek legnagyobb sztárjainak utódai – sokan még gyerekként emlékszünk rájuk – mára felnőttek és rövid idő alatt óriási sikereket értek el. A következő sztárcsemeték örökölték szüleik tehetségét és többen is azok példáját követve építik karrierjüket. De akadnak olyanok is, akik teljesen más hivatásban találtak magukra.
Kiderült, milyen állapotban van most Bruce Willis - videó
Visszavonulása óta Bruce Willis minden idejét a családjával tölti.
Fábry Sándor drámai vallomása: nem sok időt tud a gyerekeivel tölteni
A népszerű humorista közel a hetvenhez sem hagyta a háta mögött a színpadot. A műsoraiban rendszeresen mesél az életéről, a vele történtekről, ám a családjáról csak ritkán beszél.
- címkék:
- Fábry Sándor
- Bori
- család
- magánélet
- gyerekek
- Címkefelhő »
Gyerekeket tartott rettegésben a jánoshalmai férfi: bicskával, sokkolóval fenyegette őket
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki ismeretlen összetételű, kábító hatású anyagot árult Jánoshalmán, majd a vételár-hátralékot sokkolóval és bicskával kényszerítette ki kiskorú adósaitól - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
- címkék:
- Jánoshalma
- rettegés
- fenyegetés
- gyerekek
- Címkefelhő »
Életveszélyes fenyegetéssel raboltak ki egy családot Ózdon
Helyben hagyták az elsőfokú ítéletet annak a férfinak és nőnek az ügyében, akik 2020 novemberén rátörték az ajtót egy ózdi családra, és kirabolták őket, miközben megfenyegették a házigazdát, hogy ha nem adnak pénzt, megölik a gyerekeket. Előbbit így jogerősen 5, társát 2 év börtönre ítélték.
A csomagtartóban csempészett migráns gyerekeket egy szerb férfi
A szerb férfi összesen 11 migránst vett fel a szerb-magyar határnál, akik közül ötöt, köztük két gyereket is a csomagtartóban bújtatott el. A bíróság elítélte az embercsempészt.
Gyerekeknek árult drogot egy jánoshalmai férfi, a tartozásukat erőszakkal hajtotta be
Egy jánoshalmai férfi gyerekeknek árult kábítószert, akik gyakran adósak maradtak neki. A férfi úgy hajtotta be a tartozást, hogy bicskával és sokkolóval fenyegette őket, egyiküket többször meg is támadta.
- címkék:
- Jánoshalma
- zsarolás
- díler
- gyerekek
- Címkefelhő »
Gyerekek tűntek el túrázás közben a Bükkben
Egy család ment túrázni szombaton a Bükkbe, ahol három gyerek leszakadt a családtól, majd letértek az ösvényről és eltűntek.
- címkék:
- Bükk
- túrázás
- eltűnés
- gyerekek
- Címkefelhő »
Rendőrök találták meg a Bükkben eltévedt gyerekeket
Mesébe illő szobában élnek Rúzsa Magdi gyerekei - Fotó
A 36 éves énekesnő februárban háromszoros gyermekáldásnak örülhetett, a kicsiket pedig természetesen méltó környezet fogadta otthonában.
Legalább nyolc gyerek meghalt Egyiptomban, amikor felborult és csatornába esett egy tricikli
Meghalt legalább nyolc gyerek Egyiptomban, amikor felborult, öntözőcsatornába esett és elsüllyedt egy tricikli szombaton reggel a Nílus deltájában.
- címkék:
- Egyiptom
- baleset
- gyerekek
- Címkefelhő »
170 km/órás sebességgel száguldott neki egy Mustang egy iskolabusznak - videó
177 kilométer/órás sebességgel száguldott neki egy autó egy gyerekeket szállító iskolabusznak Új-Mexikóban - írja a Sky News. A rendőrség szerint a baleset azért történt, mert két autó versenyzett egymással.
Anyák és gyermekek a náci haláltáborokban
A náci haláltáborok még ma, nagyjából 80 év távlatából is borzalommal töltik el az emberiséget. Ide kerültek mindazok - legyenek férfiak, nők vagy gyerekek –, akik bármilyen szempontból nem feletek meg Hitler nézeteinek.