GPhírek
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Lewis Hamilton
- Mercedes GP
- Red Bull Racing
- Max Verstappen
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hamilton magyarázkodik és a csapatát hibáztatja: ő előre tudta, hogy nem lesz jó a Mercedes
Lewis Hamilton állítja, hogy ő már a szezon előtt figyelmeztette a csapatát, hogy ha így folytatják, nem lesz sikeres a 2023-as szezonjuk sem.
Részletesen beszámolt sérüléseiről az elképesztő fájdalommal küzdő F1-es pilóta
Az Aston Martin pilótája, Lance Stroll a közösségi oldalán számolt be részletesen a sérüléseiről. Stroll a holtidényben szenvedett biciklibalesetet, ami után meg is kellett műteni és még mindig lábadozik.
Alonso egy futam után máris egy vagyont keresett a csapatának
A 41 éves Fernando Alonso fantasztikusan versenyezve a harmadik helyen végzett a Forma-1-es szezon első hétvégéjén a Bahreini Nagydíjon.
Súlyos vádakkal szembesült az Aston Martin a váratlan remeklés után
Elsősorban a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon Fernando Alonsóéknál is erősebb eredményeket elért Red Bulltól érkezett a kritika az Aston Martin irányába a futamot követően.
Hiába a könnyed siker, Verstappen magára haragította a versenymérnökét
Magabiztos győzelemmel ért véget a kétszeres világbajnok Max Verstappen számára a Forma–1-es szezonnyitó, de utólag elárulta, hogy többször is vitába keveredett Gianpiero Lambiaséval a verseny közben.
Daniel Ricciardo lehet az egyik legboldogabb pilóta a szezonnyitó után
A Forma–1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb nyertese a Red Bull volt, míg az egyik legnagyobb vesztese a McLaren, így a rajongók máris biztosra veszik, hogy Daniel Ricciardo jól döntött a télen.
Alig lehetett dönteni Verstappen és Alonso klasszis teljesítménye között
A nemzetközi sajtó elsősorban a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, valamint csapata, a Red Bull fölényét taglalja a szezonnyitó Forma-1-es Bahreini Nagydíj másnapján, de több lap kiemeli a 41 évesen dobogós Fernando Alonso (Aston Martin) teljesítményét is.
Korábbi barátnője egyértelmű célzást tett Leclerc-nek a balul sikerült szezonnyitó után - kép
A Bahreini Nagydíjat Charles Leclerc-nek a harmadik helyről műszaki probléma miatt fel kellett adnia. A verseny közben az exbarátnője sokat sejtető képet töltött fel a közösségi oldalára.
Tényleg egy futam után eldőlt, hogy 2023-ban is verhetetlen lesz a Red Bull?
A bahreini versenyhétvégével elkezdődött a Forma-1 2023-as szezonja. A várakozásoknak megfelelően a Red Bull nagyon simán hozta az első két helyet, mögöttük a Ferrarik tűntek a legerősebbeknek, ameddig Leclerc ki nem szállt. Üde színfolt volt az Aston Martin és Fernando Alonso, miközben a Mercedes csak a hármas mögött kullogott. Idén minden futam után podcast-műsor formájában beszéljük meg a hétvége érdekességeit. Az első adásban Vobeczky Zoltán és Wiszt Péter elemezték a Bahreini Nagydíjat.
Elképesztő magyarázatot adott az Alpine a kabaréba illő hibasorozatára
Hiába indulhatott a négy élcsapat mögül, a 9. helyről, végül nem szerzett pontot Esteban Ocon a Bahreini Nagydíjon. A francia be sem fejezte a futamot, de amíg versenyben volt, emlékezetessé tette azt – noha nem pozitív értelemben.
Sírva versenyzett a törött csuklóval is bravúrt elérő pilóta
Csütörtökön még az indulása is kérdéses volt, végül hatodik helyen ért célba a Bahreini Nagydíjon Lance Stroll, aminél előrébb a teljes tavalyi idényben egyszer sem végzett. A leintés után elmondta, milyen érzései voltak a verseny során.
A Mercedesnél keresik a pozitívumokat, de nem találják
A Bahreini Nagydíjon Lewis Hamilton az 5., George Russell pedig a 7. helyen ért célba, és habár több pontot szereztek a Ferrarinál, egyértelműen a negyedik helyre csúsztak vissza a konstruktőrök erősorrendjében.
A pórul járt Leclerc már a szezonnyitó után lemondóan nyilatkozott
A szezonnyitó Bahreini Nagydíj kétharmadáig biztosnak tűnt a Ferrari-dobogó, végül azonban egy műszaki hiba miatt Charles Leclerc-nek fel kellett adnia a versenyt, Carlos Sainz pedig csak a negyedik helyen zárt.
Több probléma is sújtotta a fölényes sikert elérő Verstappent
A Bahreini Nagydíjon a Red Bull kettős győzelemmel indította az évet: Max Verstappen győzelme és Sergio Pérez második helye sem forgott veszélyben. A harmadik helyért már nagyobb csata zajlott, végül az egész hétvégén remeklő Fernando Alonso ért oda az első Aston Martin-os nagydíján. Lássuk, hogyan látták a történteket a dobogósok!
Fölényes Red Bull-győzelem és szenzációs Alonso a szezonnyitó versenyen - galéria
A Red Bull tarthatatlan volt, de Alonso lett a Bahreini Nagydíj sztárja
A Forma-1 74. szezonjának első futamát rendezték Bahreinben, amiről az élő tudósításunkat ide kattintva olvashatják el. A futam izgalmas volt, de nem az első két helyen, mert azt hamar kisajátította magának a két Red Bull, Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott. A futam drámája Charles Leclerc-é volt, aki a harmadik helyről állt ki technikai problémák miatt. A bahreini este sztárja viszont Fernando Alonso volt, aki első Aston Martinnal teljesített futamán Lewis Hamiltont és Carlos Sainzot is parádésan előzte meg és bejött 2023 első futamán a harmadik helyen.
Élő közvetítésünk a Bahreini Nagydíjról
A szezonnyitó versenyen fordulatos események után a tavaly megszokott két csapat indul az élről, hiszen az első sorból a Red Bull, míg a másodikból a Ferrari két pilótája rajtolhat. Azonban a sokadvirágzását élő Fernando Alonso és a mögüle induló Mercedesek is ígéretes versenytempót mutattak a hétvége eddigi részében, így óriási csata várható a dobogós helyezésekért. Kövesse velünk az eseményeket!
Hamilton magyarázkodott a hirtelen visszaesése után
Lewis Hamilton a hetedik rajtkockából indulhat a Bahreini Nagydíjon, ami az előzmények fényében előrelépés a Mercedes számára, a harmadik szabadedzéshez képest azonban csalódás.
A meglepett Alonso szerint a mostani szereplése még csak a kezdet
Az első Aston Martin-os versenyhétvégéjén, a bahreini futamon Fernando Alonso a két Red Bull és a két Ferrari mögül az ötödik helyről rajtolhat el.
Nem is az időmérőre készült a Red Bull, mégis az első sorból indulnak Verstappenék
A szezonnyitó Bahreini Nagydíj időmérő edzésén Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót csapattársa, Sergio Pérez előtt, míg a ferraris Charles Leclerc indulhat a futam harmadik helyéről. Lássuk, hogyan értékelték a főszereplők a kvalifikáció történéseit!
A világbajnok Verstappen mindenkit maga mögé utasított a szezon első időmérőjén
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről. Az időmérő edzésről az élő tudósításunkat ide kattintva olvashatják el.
Élő közvetítésünk a Bahreini Nagydíj időmérő edzéséről
A szezon első kvalifikációján máris 3-4 csapat csatázik a legjobb helyekért – köztük van az Aston Martin is, amelynél a friss igazolás Fernando Alonso 3879 nap után szerezheti meg ismételten a pole pozíciót. Kövesse velünk az eseményeket, amely során kiderül, ki örülhet idén először a vasárnapi első rajtkockának!
A legszebb képek a Bahreini Nagydíj szombati napjáról - galéria
Kiszámíthatatlan időmérőt ígér az utolsó bahreini edzés eredménye
A pénteki második szabadedzéshez hasonlóan a a Forma-1-es idénynyitó Bahreini Nagydíj szombati, harmadik gyakorlásán is Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője autózta a legjobb köridőt. Az edzésről az élő tudósításunkat ide kattintva olvashatják el.
Élő közvetítésünk a Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzéséről
Az időmérő előtti gyakorláson a csapatok utoljára próbálkozhatnak különféle beállításokkal, mielőtt a hétvége érdemi része elkezdődik. Ugyan a harmadik edzés villanyfény helyett napsütésben zajlik, a lágy gumikon megtett gyors körök időeredményei alapján lehet következtetni a kvalifikáció esélyeire, így a Ferrarinak és a Mercedesnek is már most el kell kezdenie a felzárkózást. Kövesse velünk az eseményeket!
Eldőlt, melyik helyszínen rendeznek először különleges lebonyolítású időmérő edzést
A Forma–1 vezetése korábban elárulta, hogy az idei 23 versenyhétvégéből 2 alkalommal megváltoztatják a kvalifikáció lebonyolítását. Az Autosport kiderítette, hogy az első ilyen az Emilia-Romagna Nagydíjon, azaz az év hatodik versenyhétvégéjén lesz.
Alonso nem bízza el magát, tovább akar fejlődni a csapattal
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso az első Aston Martin-os hétvégéjének nyitónapján egy második és egy első helyezést ért el a bahreini versenyhétvége szabadedzésein.
Alonso bejelentkezett az év legnagyobb esélyesei közé
Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője futotta meg a legjobb köridőt a Forma-1-es idénynyitó Bahreini Nagydíj pénteki második szabadedzésén, amelyről az élő tudósításunkat ide kattintva olvashatják el.
Élő közvetítésünk a Bahreini Nagydíj második szabadedzéséről
Egyedül Fernando Alonso tudott 1,4 másodpercen belül autózni a Red Bullokhoz képest a szezonnyitó hétvége első szabadedzésén, miközben a Ferrarinál a megforgó Carlos Sainz utolsóként zárt, de a Mercedesek is csak a középmezőnyben foglaltak helyet. A második gyakorlás még fontosabb lesz, hiszen ugyanabban az időpontban kezdődik, mint az időmérő és a futam, így az időjárási körülmények hasonlósága miatt mérvadóbbak lesznek a mostani teljesítmények. Kövesse velünk az eseményeket!
Varázslatos képeken az idei F1-es szezon nyitónapja - galéria
Csak Alonso tudta tartani a lépést a Red Bullokkal a szezon első edzésén
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói pilótája érte el a legjobb köridőt pénteken a Forma-1-es idénynyitó Bahreini Nagydíj első szabadedzésén, amelyről az élő tudósításunkat ide kattintva olvashatják el.
Élő közvetítésünk a Bahreini Nagydíj első szabadedzéséről
Több mint 100 napos várakozás után, ám kevesebb mint egy héttel a hivatalos tesztelést követően elkezdődik a 2023-as Forma–1-es szezon, az elmúlt két évben megszokotthoz hasonlóan a szahíri versenypályán. Az első gyakorláson várhatóan még az autók teljes kiismerése és a tapasztalatszerzés lesz a jellemző, de az időeredményekre is érdemes lesz odafigyelni. Kövesse velünk az eseményeket!
Hamilton hagymázas álmai, Verstappen ellen a világ - indul a Forma-1 2023-as szezonja
A Ferrarinak az új csapatfőnök, a Mercedesnek pedig inkább George Russell adhat reményt abban, hogy idén szorosabbá tegye a küzdelmet az egyéni és a konstruktőri pontversenyben is. Lewis Hamilton a nyolcadik vb-címéről beszél, de ez inkább csak álmodozás, mintsem valóság. A múlt heti teszt alapján az sem kizárt, hogy a középmezőny mellett az élcsapatok között is felfordul az erősorrend. A héten kezdődő szezont felvezető írásunkban megvizsgáltuk, melyik csapatok és pilóták mire lehetnek képesek és miben reménykedhetnek a Forma–1 soron következő 23 versenyhétvégéjén.
Hamilton most volt világbajnokokkal hisztizik
A Forma-1 környékén folyamatosan az a téma, hogy mi lesz Lewis Hamiltonnal 2023 után, amikor lejár a szerződése a Mercedesszel.
- címkék:
- Lewis Hamilton
- Forma-1
- GPhírek
- Címkefelhő »
Ezek a szexi nők vígasztalják a Forma-1-es pilótákat
A Mercedest Klopp Liverpooljához hasonlították
Martin Brundle, a Sky Sports Forma-1-es kommentátora komoly hasonlóságokat lát a Mercedes és Jürgen Klopp Liverpoolja között.
- címkék:
- Martin Brundle
- GPhírek
- Címkefelhő »
Korábbi főnöke Michael Schumacher állapotáról beszélt
A hétszeres világbajnok pilóta az F1-es debütáló évében, 1991-ben a Jordannél versenyzett, amelynek Eddie Jordan az alapítója és a tulajdonosa volt. A kettős között a német eligazolása után is megmaradt a barátság, Jordan ennek apropóján szólalt meg egy interjúban.
Megváltoztatják az egyik legnagyobb hagyománnyal bíró pálya vonalvezetését
A Spanyol Nagydíj szervezői bejelentették, hogy a június elején megrendezett versenyhétvége során módosul az elmúlt években megszokott aszfaltcsík.
Remek idővel nyerte a szombati tesztnapot a Red Bull pilótája Bahreinben
Sergio Pérez érte el a legjobb időt a Forma-1-es mezőny szezon előtti hivatalos bahreini tesztelésén.
- címkék:
- Forma-1
- GPhírek
- Címkefelhő »
A Ferrari pilótája szerint még dolgozniuk kell, hogy utolérjék a Red Bullt
A Ferrari pilótája, Charles Leclerc szerint csapatának még kell dolgoznia azon, hogy utol tudják érni a világbajnoki címvédő Red Bull csapatát.
Szívszorító információk derültek ki Michael Schumacherről
A Netflix pénteken mutatja be a Drive to Survive (Hajsza a túlélésért) című sorozat ötödik évadát, ám néhány jelenetre már korábban fény derült.
Végre élesben is láthatjuk a Red Bull új autóját - fotók
Csütörtökön a bahreini tesztnapon végre megmutatták a Red Bull igazi, idei versenyautóját, az RB19-et.
- címkék:
- GPhírek
- Red Bull Racing
- Címkefelhő »
Alonso csapattársa után újabb pilóta hagyja ki a csütörtöki F1-es tesztnapot
A kerékpárbalesetet szenvedő Lance Stroll mellett mindössze egy pilóta, Sergio Pérez hagyja ki teljes egészében a bahreini felkészülés nyitányát.
Különös összefogást tervez a Red Bull és a McLaren
A McLaren Forma–1-es csapata jelenleg Mercedes motort használ, ám a szerződés 2025-ben lejár, így a 2026-os szabályváltozások miatt a jövőben a Red Bull erőforrásaira válthat.
Dollármilliókat keresnek a tehetségtelen Forma-1-es pilóták
Hiába maradnak meg mindenki fejében a győzelmek és a világbajnoki címek, a Forma–1 mezőnye 20 versenyzőből áll, így garantáltan akadnak olyanok, akikre sikertelenség vár. Elképesztően magas fizetések nélkül azonban ők sem maradnak: legtöbbször a gazdag család vagy szponzor juttatja el és tartja is bent a sportágban a pilótákat, náluk sokkal alkalmasabb versenyzők pedig ülés nélkül maradnak. A csapatok mégis dollármilliós fizetésekkel hálálják meg az eredménytelenséget és azt, hogy miattuk megmaradnak az F1 árnyékában.
Súlyos mentális problémáiról vallott Hamilton korábbi csapattársa
Egy finn televíziós sorozat egyik epizódjában Valtteri Bottas nyíltan beszélt az F1-es karrierje elején felvetődött nehézségeiről.
A Ferrari új főnöke a Red Bull miatt kritizálta az FIA-t
A frissen érkezett csapatfőnök, Frédéric Vasseur a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) a költségkeret-túllépést vétő Red Bull-lal szembeni végrehajtással kapcsolatban voltak megjegyzései.
Leclerc nem gondolkodik szerződéshosszabbításon a Ferrarival
A monacói pilóta elmondta, nem szeretné elsietni az új szerződése aláírását a jelenlegi csapatánál, és a Mercedesszel kapcsolatos pletykákról is megszólalt.
Titkolt betegségéről vallott a Forma-1-es pilóta
Esteban Ocon az Alpine autóbemutatója után elárulta, hogy a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után egy vírus támadta meg tüdejét, amely miatt másfél hónapon át tartott, mire visszanyerte eredeti formáját.
Leleplezték az utolsó 2023-as versenyautót is a Forma-1-ben
Tizedik, utolsó csapatként az Alpine is bemutatta idei járművét, az A523-at. A színtiszta francia csapat csütörtök este Londonban tartotta meg a ceremóniáját, és az is kiderült, hogy Jack Doohan lesz a szezon során a tesztpilótája.
Alig próbálták ki, máris problémákat tapasztaltak az új Mercedesnél
Szerdán a Mercedes bemutatta, majd nem sokkal később már a silverstone-i pályán ki is próbálta a 2023-as versenyautóját – ám nem ment minden úgy, ahogyan azt szerették volna.
Nyíltan kritizálta korábbi csapatait Fernando Alonso
Az Aston Martin friss igazolása a hétfői autóbemutatón mutatott rá egy óriási változásra a jelenlegi és a korábbi istállói között.
Nem tudta titokban tartani a Red Bull az idei bemutatkozását - videók
Max Verstappen Silverstone-ban próbálta ki az RB19-est, a kétszeres világbajnok pedig utólag elmondta, milyen érzés vezetni a csapat új autóját.
Alonso gyönyörű szavakkal emlékezett meg Michael Schumacherről
A spanyol pilóta elárulta, mi nyűgözte le leginkább a hétszeres világbajnokban.
Először gurult ki a pályára egy 2023-as Forma-1-es autó - videó
A Spanyol Nagydíj helyszínén tesztelték elsőként az idei kocsik bármelyikét kamerák előtt: az Alfa Romeo mutatta meg, mire képes a C43-as.
Már egy negyedik amerikai helyszín is szóba került a Forma-1-ben
Idén mindössze harmadszor fordul elő, hogy egy ország három F1-es versenyhétvégének is otthont adjon, ám a Williams újonc amerikai pilótája, Logan Sargeant már egy negyedik helyszínen gondolkodik.
Most teszik teljesen tönkre az őrült amerikaiak a Forma-1-et
Még el sem kezdődött a 2023-as F1-es szezon, máris több botrány került nyilvánosságra a sportág vezetőségében, ami akár a teljes idényt befolyásolhatja. Amíg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke magára vonja a figyelmet és kivívja a pilóták, a csapatfőnökök és a teljes F1 haragját, addig a Liberty Media további lépéseket tesz afelé, hogy teljesen Amerika-központú legyen a sportág.
Mentális problémáiról vallott a Mercedes pilótája
George Russell, a Mercedes pilótája a Men's Health magazinnak mesélt arról, hogy milyen segítséget nyújtott neki a pszichológusa a pályán és azon kívül egyaránt.
- címkék:
- George Russell
- GPhírek
- Címkefelhő »
Verstappen: Már most többet értem el, mint amiről valaha álmodtam
Max Verstappen 25 évesen már 35 futamgyőzelemnél és két világbajnoki címnél tart, szerinte már most többet ért el, mint amiről valaha álmodhatott.
- címkék:
- Max Verstappen
- Forma-1
- GPhírek
- Címkefelhő »
Korábbi főnöke csalódott Vettelben és ellene szurkol
Mike Krack sajnálja, hogy Sebastian Vettel idén már nem versenyez a csapatában, és reméli, hogy megbánja majd a döntését.
Meglepő nevet kapott a McLaren 2023-as F1-es autója
A McLaren ugyan csak február 13-án mutatja majd be új, 2023-as versenyautóját, de a gép nevét már most tudni lehet.
- címkék:
- GPhírek
- McLaren
- McLaren Racing
- Címkefelhő »
Meghátrál a botrányba keveredett FIA-elnök, nem foglalkozik közvetlenül a Forma-1 ügyeivel
2021 decemberében lett az FIA elnöke Mohammed bin Szulajm, de azóta egymás után keveredik furcsa ügyekbe, miközben a csapatfőnökök már finoman szólva sincsenek túl jóban vele.
Kiderült, hogy működik majd a csapatfőnök nélküli Alfa Romeo a Forma-1-ben
Miután Fred Vasseur a Ferrari csapatához igazolt, az Alfa Romeónál úgy döntöttek, közvetlenül nem töltik majd be a szakember által üresen hagyott pozíciót.
Már a szezon előtt mástól kér tanácsot a Ferrari új csapatfőnöke
Frédéric Vasseurre az a feladat vár, hogy 15 év szünet után ismét világbajnoki cím(ek)et szerezzen a Ferrarinak, ehhez pedig már az első versenyhétvégét megelőzően segítséget kap az elődjétől.
A Williams pilótája szerint csúcsra járatták az F1-et Amerikában
Logan Sargeant 2023-ban fix F1-es pilóta lesz a Williamsnél, így ő az első amerikai, aki ilyen titulusban bizonyathat majd Scott Speed 2007-es szereplése óta. A Williams versenyzője szerint az F1 most van a csúcson az Egyesült Államokban.
- címkék:
- Logan Sargeant
- Forma-1
- GPhírek
- Címkefelhő »
A korábbi csapatmenedzser szerint Verstappen hisztis viselkedése nem méltó egy kétszeres világbajnokhoz
A Ferrari és a Williams egykori csapatmenedzsere, a manapság újságíróként dolgozó Peter Windsor arra szólította fel Max Verstappent, hogy jobb példát mutasson.
Max Verstappen elmondta, mi baja van Lewis Hamiltonnal
Max Verstappennek azt követően kellett Lewis Hamiltonnal foglalkoznia, hogy egy interjúban a brit pilóta azt nyilatkozta, hogy nem tudja, vajon Verstappennek mi baja lehet vele.
Így szól a Ferrari 2023-as F1-es versenyautója
Először indította be a Ferrari a 2023-ra szánt Forma-1-es versenyautóját Maranellóban, a csapat főhadiszállásán.
- címkék:
- Forma-1
- GPhírek
- Scuderia Ferrari
- Címkefelhő »
Képeken a címvédő Red Bull 2023-as autója
- címkék:
- Forma-1
- GPhírek
- Red Bull Racing
- Címkefelhő »
Megszegte az ígéretét Lewis Hamilton
A február 23. és 25. között esedékes hivatalos tesztek előtt több csapat is pályára gurul – igaz, nem az idén, hanem egy korábban használt autójával. Így tett a Mercedes is, ahol csütörtökön Lewis Hamilton is visszaült abba a W13-ba, amellyel pályafutása legrosszabb szezonját élte át.
Verstappen honfitársa teljesen másképpen készül élete első teljes F1-es szezonjára
Nyck de Vriesnek elődje, Pierre Gasly egykori edzője segít az erőnlét fejlesztésében a szezont megelőzően, ez az időszak pedig minden korábbi évkezdeténél megerőltetőbb a holland számára.
Kiderült, mikor kerül először pályára a Haas új versenyautója
Elsőként a Haas csapata mutatta be az autóját a Forma-1-es mezőnyből. A VF-23 névre keresztelt autó hamarsan az aszfalton is bemutatkozik majd.
- címkék:
- Forma-1
- GPhírek
- Haas F1 Team
- Címkefelhő »
Lehullt a lepel: elsőként a Haas mutatta be az új 2023-as autóját az F1-ben - képek
- címkék:
- Forma-1
- bemutatás
- GPhírek
- Haas F1 Team
- Címkefelhő »
A Super Bowl-győztes NFL-játékos az Alpine pilótájával viccelődött - videó
Pierre Gasly, az Alpine Forma-1-es pilótája meglátogatta a NFL-ben szereplő Miami Dolphins edzését, ahol még egy 100 yardos futóversenyt is bevállalt a Super Bowl-győztes Tyreek Hill-lel. A delfinek elkapója viccből még ezt is megjegyezte, hogy a lábai gyorsabbak, mint Gasly autója.
Így isznak a Forma-1-es pilóták száguldozás közben - videó
A Forma–1-es pilóták számára elengedhetetlen, hogy a versenyek során hidratáltak maradjanak, ezért az autójukban van egy külön italrendszer. Az alábbi videóban Chris King, a Mercedes projektkoordinátora mutatja be Anthony Davidson szimulátorpilótával, hogy a gyakorlatban hogyan is működik a hidratálás.
Így még sosem láthattuk a Forma-1 egyik leghíresebb pályáját - videó
Rekordot jelentő 12 alkalommal dőlt el Szuzukában a világbajnoki cím, de egyszer sem olyan körülmények között, mint ahogy az egy közelmúltban feltöltött videón látszódik.
Az FIA-elnök a szörnyű reklámjával magára uszította az F1 vezetőit
Súlyos következményei lehetnek – és az F1 vezetői részéről már vannak is – annak, hogy Mohammed bin Szulajm becsmérelte a sportágat.
Megváltozik a Forma-1 pontozási rendszere
A tavalyi Japán Nagydíj végén kialakult káosz miatt 2023-tól megváltozik a pontozási rendszer az F1-ben a lerövidített futamokon.
Ostobának nevezte az F1-be nehezen bekerülő pilótákat a korábbi versenyző
Mark Webber szerint ostobaságot beszélnek azok a Forma–1-es pilóták, akik az áldozathozatalukról beszélnek a sportágba kerülésért.
- címkék:
- Mark Webber
- Forma-1-es hír
- GPhírek
- Címkefelhő »
Megdöbbentő fénykép került elő a mezőny legalacsonyabb pilótájáról
A dubaji Atlantis the Palm szállodában tartott buliról szenzációs fotó látott napvilágot, amelyen az AlphaTauri Forma–1-es versenyzője egy korábbi kosárlabdasztárral együtt látható.
Verstappen szabályt sértett, mégis más kapott érte büntetést
Csendháborítás miatt 500 eurós pénzbüntetésre ítélték az imolai Autodromo Enzo e Dino Ferrari versenypálya üzemeltetőit.
Charles Leclerc-t kitiltották a Ferraritól
A Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc elmesélt egy történetet arról, amikor gyermekkorában nem engedték be a csapat maranellói gyárába.
Hamilton főnöke mindent megtesz, hogy megszabaduljon a Ferraritól
Toto Wolff újabb lépést tett annak érdekében, hogy ne kelljen többé látnia a tűzpiros autóit, ugyanis a Ferrari-gyűjteménye egy újabb darabját kínálja eladásra.
Sokkoló, mekkora fizetéseket kapnak idén a Forma-1-es versenyzők
A RacingNews365.com belső forrásai alapján közzétette a 2023-as évi mezőny becsült fizetéseit.
- címkék:
- fizetés
- Forma-1-es hír
- GPhírek
- Címkefelhő »
Kiderült, hogyan pótolják idén az eltörölt Kínai Nagydíjat
Hivatalossá vált, hogy nem kerül be nagydíj a koronavírus-járvány miatt eltörölt kínai hétvége helyére, így 2023-ban 23 futamot tartalmaz a versenynaptár.
- címkék:
- Forma-1-es hír
- GPhírek
- Címkefelhő »
Így teljesítette a haldokló rajongója kérését a Ferrari pilótája - videó
Egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Eleonora kedvéért azonnal cselekedett Charles Leclerc, aki a nőt évek óta ápoló férfit lepte meg egy olasz tévéműsorban.
Kőkemény kritikát kapott a teljes Forma-1-es mezőny
A Forma–E-ben szereplő Oliver Rowland szerint az elektromos sorozatban Max Verstappen és Lewis Hamilton sem tudna úgy dominálni, ahogy azt a Forma–1-ben tették.
Az FIA elnöke bevallotta, támogatja a Ferrarit
Mohammed bin Szulajm szerint jól döntött a Ferrari az új csapatfőnök kinevezésével és csak idő kérdése, mikor nyer újra vb-címeket az olasz istálló.
Michael Schumacher a fociról beszélgetett egykori riválisával
Karun Chandhok elevenített fel egy emléket a hétszeres világbajnokról, amely a szakértőként dolgozó korábbi pilótára óriási hatással volt.
Műtét vár a Forma-1-es pilótára, veszélybe került a versenyzése
Kevin Magnussen kézműtéten fog átesni, így kihagyhatja a január utolsó hétvégéjén megrendezett daytonai 24 órás versenyt, amelyen egy Porschéval többek között édesapjával közösen indulna.
Elképesztő dolgokat árult el Verstappenről a honfitársa
Az idén az AlphaTaurinál versenyző Nyck de Vries a régi történeteiket elevenítette fel a kétszeres világbajnok Max Verstappennel kapcsolatban.
Két csapattal is csodát hajtott végre, mégis árnyékként megbújva zárta le az F1-es karrierjét az olaszok legendája
A 229 Forma–1-es versenyen elinduló, de a nagy lehetőségek pillanatában rendre elbukó Giancarlo Fisichella szombaton ünnepli az ötvenedik születésnapját.
Hatalmas leleplezés: több száz embert rúgtak ki a Forma-1-es csapatok
Megdöbbentő kimutatást tett közzé a Motorsport-Total, amiből kiderült, hogy a költégvetési plafon bevezetésével óriási létszámleépítés történt több istállónál is.
Döbbenet: a kirúgott Ricciardo máris visszatért a McLarenhez
Úgy tűnik, semmilyen feszültség nincsen az ausztrál pilóta és a helyére igazolt Oscar Piastri között, ugyanis kettejüket egy autóban ülve fényképezték le.
A szaúdiak szerint F1-es futam után csapat is költözhet a környékre
A Szaúd-arábiai Nagydíj nagy figyelmet irányított az országra, de a helyi automobil-szövetség elnöke szerint a Közel-Kelet már arra is készen áll, hogy Forma 1-es csapat otthona legyen.
- címkék:
- Forma-1
- GPhírek
- Szaúdi Nagydíj
- Címkefelhő »
Nőket alázott meg és rendőrökkel háborúzott az LMBTQ-propagandista Lewis Hamilton
Rengeteg botránynak és drámának volt Lewis Hamilton a főszereplője a pályán és azon kívül is eddigi pályafutása során. A brit pilóta 38. születésnapja alkalmából ezeket a kínos pillanatokat elevenítjük fel.
Fontos változás lép életbe az Ausztrál Nagydíjon
A jobb látási körülmények érdekében a megszokotthoz képest egy órával korábban rendezik meg a melbourne-i versenyhétvége időmérő edzését.
Döbbenetes fordulat: ez a helyszín ugorhat be az eltörölt Kínai Nagydíj helyére
Noha egy hónappal ezelőtt hivatalosan is eltörölték a 2023-as versenynaptárból a Kínai Nagydíjat, sajtóértesülések szerint mégis Sanghaj adhat otthont tavasz közepén egy versenyhétvégének.
Egy másik csapat a mérce a McLarennek a csalódást keltő szezon után
A wokingi istálló vezérigazgatója, Zak Brown a csalódást keltő 2022-es eredmény után mindenképpen javulást vár az idei szezontól.
Botrány, izgalom, dráma, látvány és háború - minden, amiről az F1 2022-es szezonja emlékezetes marad
Az elhalasztott és végül 2022-ben bevezetett szabályváltozások jelentősen befolyásolták a teljes szezont, amely teljesen másképpen alakult a tavalyi idényhez képest. Az erőviszonyok megváltoztak, a 23 futam jó része más (visszatérő) helyszínre költözött és lényegében csak két közös volt a két évben: a futamok száma és az, hogy Max Verstappen lett a világbajnok.