GPhírek

címke rss

Hamilton csalódott, az első sorból szeretett volna indulni hazai futamán

Gphírek2022.07.02, 18:22

Lewis Hamilton és George Russell is csalódottan értékelt a Brit Nagydíj időmérője után. Előbbi az első két, de minimum három hely egyikét célozta meg, utóbbi elismerte, hogy hibázott az utolsó gyorskörében.

Verstappen elmondta, Leclerc hogy akadályozta az utolsó körében

Gphírek2022.07.02, 18:36

Carlos Sainz úgy érzi, az élete első F1-es pole pozícióját eredményező köre nem is volt különleges, miközben Verstappen kifejtette, mi akadályozta az utolsó kísérleténél. Charles Leclerc saját magára mérges.

Sainz elhappolta a pole-t a szinte végig fölényben lévő Verstappen elől

Gphírek2022.07.02, 17:10

Carlos Sainz életében először indulhat a pole-ból, miután legyőzte a nagy fölényt mutató Max Verstappent a Brit Nagydíj időmérőjén. A második sorból szintén egy Ferrari és egy Red Bull indulhat.

Horner meglepődött, hogy Verstappent kifütyülték Hamilton otthonában

Gphírek2022.07.02, 14:24

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint szokatlan viselkedés a brit közönségtől, hogy egy részük kifütyülte Max Verstappent a silverstone-i hétvégén. George Russell nemrég először élt át hasonlót, és úgy véli, a drukkereket semmi nem jogosítja fel ilyesmire.

Nagy lépést tett Verstappen, hogy visszavágjon a silverstone-i sérelemért

Gphírek2022.07.02, 14:15

Max Verstappen óriási előnnyel zárta az élen a Brit Nagydíj harmadik szabadedzését, ráadásul mögötte csapattársa, Sergio Pérez végzett. A Mercedesek nem sokkal maradtak el Charles Leclerc-től.

Steiner érdekes magyarázattal szolgált a Haas egyik gyengeségére

Gphírek2022.07.01, 19:13

Günther Steiner úgy érzi, a két, sereghajtóként eltöltött évben elszoktak az éles helyzetektől, ezért hibáztak többször a stratégiával. Ebben mindenképp javulniuk kell.

Életveszélyes tüntetés lehet a Brit Nagydíjon, a rendőrség reagált

Gphírek2022.07.01, 20:07

A northamptonshire-i rendőrség a hírszerzésre hivatkozva attól tart, hogy egy csoport tüntetést akar szervezni a Brit Nagydíj napján. A közleményben nyomatékosan felszólították a potenciális résztvevőket, hogy saját magukat és másokat se sodorjanak életveszélybe, a többi nézőt és a helyi lakosságot pedig arra kérték, hogy legyenek fokozottan figyelmesek.

Most nagyon nehéz lesz Verstappennek legyőzni a Ferrarit

Gphírek2022.07.01, 20:45

A Red Bullnak fel kell kötnie az alsóneműt ahhoz, hogy zsinórban hetedszer is nyerjen, mert Charles Leclerc és Carlos Sainz erős tempóval kezdett a Brit Nagydíjon,miközben az energiaitalosok közel sem tűnnek verhetetlennek. Esélylatolgatásunkban megnézzük azt is, a Mercedes mennyire kavarhat be a két élcsapat küzdelmébe.

Sainz a kihívásokról beszélt, Leclerc a gyengébb eredmény ellenére bizakodó

Gphírek2022.07.01, 20:49

Carlos Sainz elárulta, jó néhány kihívással meg kellett küzdeniük a Brit Nagydíj pénteki napján, és még van hová fejlődniük. A spanyol pilóta ugyanakkor optimista, mint ahogyan a nála meglepetésre jóval gyengébben kezdő Charles Leclerc is.

Az eltiltás veszélye után Hamilton engedett az FIA-val szemben

Gphírek2022.07.01, 19:36

A Brit Nagydíj hétvégéjén Lewis Hamilton már nem visel ékszereket az autóban, miután sajtóértesülések szerint ellenkező esetben akár el is tilthatnák. A brit pilóta biztatóan kezdett Silverstone-ban, de kijelentette, hogy a hosszú etapot tekintve még mindig nem érték utol riválisaikat.

Váratlan riválisok előzték meg Verstappent

Gphírek2022.07.01, 19:55

A címvédő viszont nem aggódik a lassú silverstone-i kezdés miatt, szerinte nem szembesült komoly problémával, és csapatával tudja, miben kell javulni az első edzésnap után. Sergio Pérez azt gyanítja, az ő autóján az aerodinamikával nem stimmelt valami.

Négy csapat szoros csatáját hozta a második silverstone-i edzés

Gphírek2022.07.01, 18:02

Carlos Sainz zárt az élen a Brit Nagydíj második szabadedzésén. A Ferrari azonban nem dőlhet hátra, hiszen Lewis Hamilton, Lando Norris és Max Verstappen lemaradása sem volt jelentős, ami izgalmas hétvégét vetít előre.

Látványos új nézőpontból láthatjuk, hogyan vezet egy F1-es pilóta

Gphírek2022.07.01, 17:11

Pedálkamerát szereltek az egyik McLarenbe, Lando Norris lábmunkáját figyelhettük meg Silverstone-ban az első edzésen.

Pórul járt a Forma-1 mezőnye Silverstone-ban

Gphírek2022.07.01, 15:12

Bár csak kevés ideig esett az eső, a hűvös idő és a szerény forgalom miatt sokáig vizes maradt a pálya az első edzésen, ezért lényegében semmilyen értékelhető információt sem gyűjtöttek a csapatok.

Hamilton: Miért adunk teret ezeknek az elavult hangoknak?

Gphírek2022.07.01, 12:39

Lewis Hamilton reagált Nelson Piquet rasszista felhangú kijelentéseire, és elárulta, nem érti, miért kapnak teret a hozzá hasonló emberek. A brazil expilóta lányával párkapcsolatban élő Max Verstappen elítélte apósjelöltjének szavait, ugyanakkor meg is védte őt.

Egy Forma-1-es pálya, amelyet a botrányok és balesetek tettek legendássá

Gphírek2022.07.01, 12:30

Többször el akarták már venni Silverstone-tól a Forma-1-et, de ahogy az 1950-es szezonnyitón, és azóta 55-ször, úgy most hétvégén is otthont adhat versenynek – a nézők legnagyobb örömére! Ugyanis a sportág szentélyében láthattunk már karriert lezáró baleseteket, váratlan kizárásokat, csúf bukásokat az élről és hazai kedvencek szárnyalását is.

Új lendületet kaphat Verstappen a Red Bull fejlesztéseitől

Gphírek2022.07.01, 10:56

Körönként két tizedmásodperccel tehetik gyorsabbá az autót a Brit Nagydíjra elvégzett módosítások. A címvédő holland versenyző azt mondta, sokkal jobbnak érzi a kocsit, mint az első versenyen.

Vettel egy másik csapat autóját is vezeti a Brit Nagydíjon

Gphírek2022.07.01, 09:57

Az Aston Martin versenyzője egy 1992-es Williamsszel tesz meg bemutatóköröket, az autót már ő birtokolja. A környezetvédelemre kívánja felhívni a figyelmet a kocsin végrehajtott egyik különleges változtatással.

Az év egyik legviccesebb jelenetét hozta össze Ricciardo Norrisszal - videó

Gphírek2022.07.01, 09:00

Még el sem kezdődött a Brit Nagydíj hétvégéje, de Lando Norrist máris baleset érte a pályán, amit ráadásul csapattársa, Daniel Ricciardo okozott. A brit pilóta a fájdalom után humorosan reagált, az interneten történő bántalmazásról viszont komolyan beszélt.

Növelni kellene a belépődíjat az F1-be?

Gphírek2022.06.30, 23:45

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner vetette fel, hogy az új csapatoknak a jelenlegi 200 millió dolláros belépési díjnál többet kellene letennie az asztalra, mert az aktuális egyezség megkötése óta sokat nőtt a sportág értéke.

Bernie Ecclestone: Golyót kapnék Putyinért

Gphírek2022.06.30, 14:08

A Forma-1 korábbi vezérigazgatója a brit televíziónak adott csütörtök reggeli interjújában Vlagyimir Putyint első osztályú embernek nevezte. Úgy fogalmazott, hogy az orosz elnök megfelelően cselekszik az országa érdekében, hisz abban, hogy ez a helyes út Oroszország számára. Eközben kritizálta Volodimir Zelenszkij, ukrán miniszterelnököt.

Az FIA lehetőségeket kínál a csapatoknak a motorproblémák megoldására

Gphírek2022.06.30, 12:19

Az FIA Motorsport Világtanács ülése után a Forma-1-es csapatok több módszert kaptak az erőforrásokkal kapcsolatos problémáik megoldására. Az F1-es csapatok ebben a szezonban tapasztalt megbízhatósági problémáira reagálva az FIA módosította a 2022-es Sport- és Technikai Szabályzatot.

Szélvészgyors kanyarokban folytatódik Leclerc és Verstappen csatája

Gphírek2022.06.30, 10:52

A legutóbbi hasonló vonalvezetésű pályán a Ferrari gyorsabb volt a Red Bullnál, és Leclerc-nek égető szüksége lenne a győzelmekre júliusban, hogy Verstappen előnye ne legyen reménytelenül nagy a tabellán. Brit Nagydíj előzetes.

Videón, ahogy kigyullad Russell alatt a Mercedes

Gphírek2022.06.30, 09:22

Napvilágot látott egy videó, amelyen George Russell Mercedese kigyullad a 2022-es Goodwood Festival of Speed rendezvényen.

Minden idők legbrutálisabb hónapja vár az F1 mezőnyére a rekordhosszúságú szezon közepén

Gphírek2022.06.30, 08:16

Júliusban négy versenyhétvégét is rendeznek, amire ugyan volt már példa, ám nem egy 22 futamos szezonban. Megvizsgáltuk, az elmúlt években mit jelentett a Forma-1-ben a sűrű menetrend, és hogy milyen hatással lehet a megterhelő időszak a pilótákra.

Az Aston Martin szeretne szerződést hosszabbítani Vettellel

Gphírek2022.06.30, 07:49

Az Aston Martin istálló szeretné meghosszabbítani négyszeres világbajnok német pilótája, Sebastian Vettel szezon végén lejáró szerződését. A megbeszélések még nem kezdődtek el a csapat és Vettel között, de a csapatfőnök egyértelműen arra számít, hogy maradni fog a német pilóta 2023-ban is az Aston Martinnál.

Verstappen megenyhült, visszatér a Netflix F1-es sorozatába

Gphírek2022.06.29, 18:01

Max Verstappen ismét kifejtette kritikáját a Drive to Survive (Hajsza a túlélésért) előző évadairól. A holland pilóta azonban beszélt a producerekkel, és elárulta, ennek hatására ismét aktívan részt fog venni a sorozatban.

Michelisz és Talmácsi részvételével magyar fiatalok kapnak lehetőséget

Gphírek2022.06.29, 16:29

Új utánpótlás-nevelő programot indít a HUMDA, melynek keretében összesen 29, autó- vagy motorsportban szereplő fiatal versenyzőt támogat. A névsor kiválasztásában Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor is részt vett.

Őszintén beszélt jó barátja elvesztéséről az F1 újonca

Gphírek2022.06.29, 14:38

Csou Kuan-jü felidézte a 2019-es spái hétvégét, amikor a Forma-2 főfutamán Anthoine Hubert halálos balesetet szenvedett. A kínai pilóta elárulta, rendkívül jó viszonyt ápolt a hozzá hasonlóan a Renault akadémiáján nevelkedő versenyzővel.

A Red Bull főnöke is elismerte, hibás döntés született a tavalyi szezonzárón

Gphírek2022.06.29, 11:29

Christian Horner bevallotta, Michael Masi szerinte is hibázott a tavalyi vb-címet eldöntő Abu-dzabi Nagydíj utolsó köreiben. A Red Bull csapatfőnöke ezzel együtt úgy véli, igazságtalanul jártak el az F1 egykori versenyigazgatójával szemben, és azt is sajnálja, hogy Max Verstappen teljesítménye háttérbe szorult.

Bűncselekménnyel gyanúsítanak két egykori F1-es csapattulajdonost

Gphírek2022.06.29, 09:17

Csalással gyanúsítják az egykori Lotus-istálló tulajdonosait. Az érintett cégnek a mai napig köze van az F1-hez, hiszen jelenleg is támogatja az Alpine-t.

Kirúgta tehetséges tartalékpilótáját a Red Bull

Gphírek2022.06.28, 20:38

A Forma-2-ben versenyző észt Jüri Vips-et kirakták az utánpótlás-programból, miután nem viselkedett megfelelően egy számítógépes játékban. Lewis Hamilton kapcsán egy Forma-1-es világbajnok fogalmazott bírálható módon.

Rémálmokat okoz az Alpha Tauri pilótájának a malőrök sorozata

Gphírek2022.06.28, 16:16

Pierre Gasly úgy érzi, nagyon sok pontot vesztett különböző okokból, pedig szerinte megmutatták, hogy ha minden klappol, ők lehetnek a leggyorsabb csapat a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull mögött.

Grosjean: A Haas szokás szerint hátrafelé halad

Gphírek2022.06.28, 14:31

A csapat korábbi pilótája szerint ez nem új jelenség, már ő is megtapasztalta annak idején. Mick Schumachernek türelmesebb vezetést javasol.

Newey elárulta, milyen súlyos károsodás fenyegette a balesete után

Gphírek2022.06.28, 10:55

A Red Bull klasszis mérnöke, Adrian Newey tavaly esett nagyot biciklivel, és most elmondta, milyen károsodás veszélyéről beszéltek neki az orvosok. A balesete nem befolyásolta az életvitelét.

Ritkán látott pillanatok Kimi Räikkönen magánéletéről - fotók

Gphírek2022.06.28, 07:18

A 2007-es F1-es világbajnok családi vakációjáról felesége osztott meg képeket, és egy megható üzenetet is írt férjének.

Verstappen így áldozta fel a saját versenyét, hogy a csapattársa győzzön - videó

Gphírek2022.06.28, 07:17

Kormányt ragadott az F1 címvédője a hétvégén is, virtuális bajnokságokban versenyzett a Team Redline csapattal.

Az F1 továbbra is arra törekszik, hogy 2030-ra elérje a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást

Gphírek2022.06.27, 15:17

A 100%-ban fenntartható üzemanyag kifejlesztése, az egyszer használatos műanyagok használatának visszaszorítása, valamint az utazási és szállítmányozási logisztika felülvizsgálata - ez csak néhány dolog, amin a Forma-1 sportágként dolgozik azon elkötelezettsége részeként, hogy 2030-ra nettó nulla szén-dioxid-kibocsátásúvá váljon.

Lewis Hamilton volt társa ismét meztelen - videó

Gphírek2022.06.27, 14:31

Valtteri Bottas barátnője posztolja Instagramra a legújabb meghökkentő felvételt. Nem ez az első alkalom, hogy Lewis Hamilton volt csapattársa megmutatta a meztelen fenekét. A coloradói Aspenben tett látogatásakor egy folyóban fürdőzött teljesen meztelenül, amit egy fotóval örökített meg, a saját fenekét állítva a kép középpontjába.

Red Bull: Verstappen még érettebben vezet 2022-ben

Gphírek2022.06.27, 11:39

Christian Horner úgy véli, hogy Max Verstappen a 2021-es bajnoki sikere után még nagyobb érettséggel vezet. Pályafutása korábbi éveiben Verstappen arról volt ismert, hogy agresszívan és forrófejűen vezetett amikor versenyeket próbált nyerni, ami időnként a gumifalba történő ütközéssel végződött.

Mansell egykori Ferrariját és Williamsét vezette, Senna autója is pályára gurult

Gphírek2022.06.26, 18:35

A goodwoodi Sebességfesztiválon több legendás Forma-1-es autó is pályára gurult. Nigel Mansell saját egykori versenygépeit vezette, Mika Häkkinen Ayrton Senna McLarenjét vitte pályára, George Russell pedig az egyik legsikeresebb Mercedesbe ülhetett be.

Vettel még évekig a Forma-1-ben marad, ha idén nem vonul vissza?

Gphírek2022.06.26, 16:10

Az Aston Martin csapatfőnöke leszögezte, ők hosszú időre magukhoz akarják láncolni Sebastian Vettelt, amennyiben a négyszeres világbajnok a folytatás mellett dönt. Mike Krack bízik benne, hogy a Brit Nagydíjra szánt fejlesztések meghozzák a német pilóta kedvét.

Leclerc: Dobjuk ki a kemény munkát, mert a Mercedesnek rosszul megy?

Gphírek2022.06.26, 18:35

A Ferrari pilótái eltérő álláspontot képviselnek az autók pattogását érintő technikai direktíva kapcsán. Carlos Sainz örül, hogy az FIA végre lépett valamit, Charles Leclerc viszont inkább Max Verstappen álláspontját képviseli, és nem ért egyet a megoldással.

Honfitársuk szerint nem mérvadó, ha Russell idén megveri Hamiltont

Gphírek2022.06.26, 11:24

David Coulthard úgy véli, csak akkor fog kiderülni igazán, hogy George Russell mire képes Lewis Hamiltonnal szemben, ha a Mercedes ismét világbajnok autót épít. Egykori ellenfele, Jacques Villeneuve azonban másként gondolkodik erről, szerinte a 24 éves versenyzőnek csak honfitársa legyőzése számít.

Itt a legújabb hazugság Michael Schumacherről

Gphírek2022.06.26, 09:02

Egy internetes portálon jelenleg is eladásra kínálnak egy Porsche Carrera GT-t, amelyet úgy hirdettek meg, hogy korábban Michael Schumacher vezette. A hétszeres világbajnok menedzsere szerint azonban mindez nem felel meg a valóságnak.

Villeneuve: Még nem derült ki Leclerc-ről, hogy a legjobbak között van-e

Gphírek2022.06.25, 18:10

Jacques Villeneuve elismeri Charles Leclerc sebességét, de hangsúlyozta, hogy még mindig sok apró hibát követ el. A kanadai exversenyző úgy véli, a montreali futam sem vetett jó fényt a 24 éves pilótára és a Ferrarira.

A sokat hibázó Hamiltonon gúnyolódott Verstappen

Gphírek2022.06.25, 16:45

Honfitársa felfedte, hogy Max Verstappen mit írt neki a tavalyi Brit Nagydíjat alatt, miután a Lewis Hamiltonnal történt ütközés következtében a falnak csapódott. A holland pilóta úgy vélekedett, hogy riválisa nem tudja kezelni a nyomást.

Newey szerint igazságtalanság agresszívnak nevezni Verstappent

Gphírek2022.06.25, 14:06

Adrian Newey, a Red Bull technikai főigazgatója szerint Max Verstappen legfeljebb a karrierje elején volt agresszív, és elárulta, hogy a címvédő melyik korábbi világbajnok versenyzőjére hasonlít a leginkább. Sergio Pérez méltatta csapattársát, egy korábbi F1-es pilóta pedig rámutatott a kettejük közötti kontrasztra.