George Russell
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- GPhírek
- Mercedes GP
- Lewis Hamilton
- Toto Wolff
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hamilton mások szabálytalansága miatt bosszús
Az egyik idõmérõ utáni nyilatkozatában Hamilton arról beszélt, hogy szerinte több riválisa elõnybe került a gumikkal az egyik szabály megszegésével. Russell úgy érezte, még jobb eredményt is elérhetett volna.
Hamilton nem tágít ékszerügyben, a Red Bull tanácsadója kiállt mellette
Lewis Hamilton továbbra sem akarja teljes mértékben betartani az FIA ékszerviselésre vonatkozó szabályait. A brit pilóta mellett a tavaly rá sokszor kígyót-békát kiabáló Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is kiállt.
Hamilton: Sokkal kellemesebb vezetni az autót, jó úton haladunk
Lewis Hamilton és George Russell is lelkesen nyilatkozott a Spanyol Nagydíj pénteki napját követõen, miután remek eredményt értek el a második szabadedzésen. A pilóták számára optimizmusra adhat okot, hogy jelentõsen csökkent a pattogás mértéke.
Villeneuve: A Mercedes már nem Hamilton csapata
Jacques Villeneuve szerint George Russell lépett elõ falkavezérré az istállónál. Úgy látja, Hamiltontól elpártolt a szerencse, ugyanakkor nem írja le, csak nem tudja, lesz-e energiája visszavágni.
Leclerc és Verstappen is beszélt a gokartos emlékeirõl
Sok eredményes gokartversenyzõbõl válik késõbb kiváló pilóta, a jelenlegi F1-es mezõnybõl hat ilyen embert kérdeztek meg az idáig vezetõ útról. Szó esett rivalizálásról, valamint olyan tehetségekrõl is, akik (egyelõre) nem jutottak el a száguldó cirkuszig.
Hamilton nem érti, miért neki kellett döntenie a Mercedes helyett
A hétszeres bajnok szerint a csapatnak kellett volna döntenie arról, bemenjen-e kerékcserére a biztonsági autó megjelenésekor, ami végül csapattársának segített az 5. hely megszerzésében.
Kifakadtak a pilóták, miután az FIA nem módosított a balesetek helyszínén
Többen kérdõre vonták az FIA-t a Miami Nagydíj szombati napja után, hogy a figyelmeztetés ellenére miért nem változtattak Carlos Sainz bukásának helyszínén, ahol aztán Esteban Ocon is falnak csapódott. Mások elnézõbbek a szövetséggel szemben, de a következõ idényre õk is módosításokat várnak.
Russell: Semmi értelme annak, ami a Mercedesszel történik
George Russell csalódottan nyilatkozott Q2-es kiesését követõen a Miami Nagydíj idõmérõje után, és nem tudta mire vélni az autó viselkedésének megváltozását péntekrõl szombatra. Lewis Hamilton jobb szereplése ellenére sem volt elégedett, ahogyan Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke sem.
A Mercedes gyorsulása Russell szerint a körülményeknek köszönhetõ
Részben a meleg idõjárással magyarázta a javulást, a csapat versenyzõi nem akarják elbízni magukat. Lewis Hamilton az autót olyannak érezte, mint eddig, csak jobb tempóra volt képes vele.
Két szexi nõ, majd egy kis golfozás - így készül a Miami GP-re Lewis Hamilton
Nem véletlen, hogy egyesek a Super Bowlhoz hasonlítják a hét végi Forma-1-es nagydíjat, amelyet elõször rendeznek meg a floridai Miamiban. Mintha a pilóták is éreznék, hogy valami különleges történik velük. A Mercedes két versenyõje, Lewis Hamilton és George Russel mindenesetre megadta a módját a felkészülésnek.
- címkék:
- Lewis Hamilton
- George Russell
- Címkefelhõ »
Wolff szerint Hamilton nem teljesít alul, csak a körülmények áldozata
George Russell és Lewis Hamilton kilenc pozíció különbséggel végzett az Emilia Romagna Nagydíjon, a Mercedes fõnöke, Toto Wolff pedig úgy érezte, hogy ideje értékelnie az Imolában látottakat, és védelmébe venni a hétszeres brit világbajnokot.
Rosberg: Nem igaz, hogy Hamiltonnak nincs szerepe a gyengélkedésben
Nico Rosberg úgy véli, Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke okosan viselkedett, de nem mondott igazat, amikor az Imolában pont nélkül maradó Lewis Hamilton védelmére kelt. 2016 világbajnoka szerint ugyanis George Russell eredménye bizonyítja, hogy a hétszeres világbajnoknak is megvan a maga szerepe a gyengélkedésben.
A pilóták testi épsége miatt sem fenntartható az F1-es autók pattogása?
Az Emilia Romagna Nagydíj után George Russell kijelentette, nemcsak az autó hatékony mûködése, hanem közvetlenül a pilóták érdekében is megoldást kell találni a pattogásra, ami fájdalmat okozott neki Imolában. Mind a brit versenyzõnek, mind Valtteri Bottasnak eszébe jutott tavaly ütközésük, amikor az Alfa Romeo üldözte a Mercedest.
Fõnöke elnézést kért Hamiltontól a vezethetetlen autó miatt
Közvetlenül az Emilia Romagna Nagydíj leintése után Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke bocsánatot kért Lewis Hamiltontól, miután karrierje egyik legrosszabb versenyét futotta. A brit pilóta ismét elismerte, hogy kiszállt a világbajnoki küzdelembõl, ám csapattársa, George Russell nem írja le õt.
Russell bírálta a sprintfutamot, Brawn szerint hiteltelen a véleménye
George Russell szerint a sprintfutamoknak hosszabbaknak kellene lenniük, mint a jelenlegi formátum, hogy jobban kijöjjenek az autók közötti különbségek. Ross Brawn, az F1 sportigazgatója úgy véli, helyzeténél fogva a brit pilóta álláspontja nem tükrözi a valóságot, és inkább az elõrébb lévõ versenyzõk szavára figyelnek. Igaz, abból az irányból is jött kritika.
Hamilton elkeseredetten, Russell kicsit optimistábban várja a futamot
A pontszerzõ helyek közelébe érni sem volt esélye a konstruktõri címvédõnek az imolai sprintfutamon, ami komoly magyarázatra szorul a csapat részérõl. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton egyelõre értetlenül áll a történtek elõtt, csapattársa, George Russell viszont tud egy lehetséges okot a gyengélkedésükre.
Tíz éve nem volt ekkora blama a Mercedesnél
A balszerencse is befolyásolta azt, hogy egyik pilótájuk sem jutott be a Q3-ba Imolában, ilyen utoljára 2012-ben fordult elõ velük. Lewis Hamilton szerint a csapat alulteljesített.
Russell: A Mercedes semmit nem javult az imolai versenyre
George Russell "elég õrült" elképzelésnek titulálta azokat a felvetéseket, miszerint a csapat jelentõs pozitív irányú fejlesztést ért el. A fiatal brit pilóta úgy érzi, hogy a csapat még egyáltalán nem lépett elõre.
Russell azt állítja, jelenleg nem érdekli, hogy legyõzi-e Hamiltont házon belül
George Russellt nem igazán izgatja, hogy õ vagy csapattársa, Lewis Hamilton végez elõrébb egy-egy futamon, amíg nem a közvetlen élmezõnyben csatáznak. Legalábbis a sajtónak ezt mondja. Az ifjabbik brit pilóta szerint a folyamatos pontszerzés meccsben tarthatja a Mercedest.
Hamilton "hihetetlennek" nevezte Russell teljesítményét
Lewis Hamilton némi meglepetésre George Russell mögött végzett az Ausztrál Nagydíjon. A hétszeres világbajnok dicsérõen nyilatkozott az újdonsült csapattársáról, aki úgy tûnik, hogy hamar felvette a ritmust a Mercedes dinamikájával. Hamilton méltatta Russell hétvégi teljesítményét, és a fiatal brit második helyét a pilóták világbajnoki pontversenyében pedig egyenesen „hihetetlennek" nevezte.
Az F1-es kocsi mellett az Aston Martin biztonsági autója is túl lassú
Max Verstappen éles kritikával illette az Aston Martin biztonsági autóját, amely sokkal lassabb, mint a Mercedesé. Charles Leclerc csupán azért nem tett megjegyzést a rádióban a sebesség miatt, mert látta, hogy a Safety Cart hajtó Bernd Mayländer mindent megtesz.
Hamilton kifejtette, miért volt mérges a Mercedesre a futamon
George Russell a harmadik, Lewis Hamilton pedig a negyedik pozícióban fejezte be a melbourne-i futamot, amivel megerõsítették a Mercedes helyét a konstruktõri tabella második helyén.
Leclerc nem gyõzött még így, Pérez sajnálja Verstappent
Charles Leclerc úgy véli, õ maga is jó teljesítményt nyújtott, de ilyen autó nélkül nem tudta volna megnyerni az Ausztrál Nagydíjat. Sergio Pérez balszerencsét, George Russell szerencsét emlegetett saját magával kapcsolatban.
Hamilton csörgõkígyóhoz hasonlította az autóját
A Mercedes pilótái az 5-6. helyen végeztek az Ausztrál Nagydíj idõmérõjén, amivel Hamilton elégedett az utóbbi idõben látott problémák tükrében. Szerinte maximálisan kihasználták szombaton a lehetõségeiket.
Hamilton: Hiába változtatunk a beállításokon, semmi nem segít
Az Ausztrál Nagydíj második szabadedzése után Lewis Hamilton és George Russell is arról számolt be, hogy semmilyen beállítás nem hoz érdemi javulást a Mercedesnek. Az ifjabbik brit pilóta korábban kijelentette, muszáj türelmesnek maradniuk a fejlesztések terén.
Mi lesz az óriási hátrányban lévõ Hamiltonnal és a Mercedesszel?
A Mercedes saját magához képest borzasztóan kezdte a szezont, ugyanakkor Lewis Hamiltonék töretlenül bíznak benne, hogy sikerül megoldaniuk a problémáikat. A korábban a brackley-i istállóéhoz mérhetõ egyeduralmat kiépítõ csapatok egyike sem tudott úrrá lenni a szituáción, amikor elõször került igazán komoly bajba, ám a csillagos alakulat helyzete valamelyest mindegyiktõl eltér. Legalábbis abban az esetben, ha teljes mértékben lehet hinni a kommunikációjuknak.
A Mercedes fiatalja szerint úton vannak a jobb eredmények felé
Finoman szólva sem konstruktõri címvédõhöz méltó módon kezdte a 2022-es évet a Mercedes. A Williamstõl igazolt pilóta azonban bizakodó és érez némi elõrelépést a csapatnál.
Hamilton azt sem tudta, jár-e pont a tizedik helyért
Lewis Hamilton és George Russell sem lehet elégedett a Mercedes szaúd-arábiai teljesítményével, de utóbbi legalább kihozta a legtöbbet a hétvégéjébõl. A hétszeres világbajnoknak az elrontott idõmérõ után csak egy pontot sikerült elcsípnie, a leintés után pedig látszott rajta, hogy nem sûrûn végzett eddig ebben a pozícióban.
Hamilton legszívesebben hazamenne katasztrofális szereplése után
Lewis Hamilton már az idõmérõ edzés elsõ szakaszában búcsúzott a Szaúd-arábiai Nagydíj idõmérõ edzésétõl. Olyanra, hogy a Mercedes világbajnoka nem jut tovább a Q1-bõl, legutóbb a 2017-es Brazil Nagydíjon volt példa, így érthetõen letörten nyilatkozott a történtek után.
Wolff: Ez olyan volt, mintha vécébe lógattuk volna a kezünket
A Mercedes két pilótája, valamint a Toto Wolff csapatfõnök is kiemelte, hogy a körülményekhez képest remek eredményt értek el a Bahreini Nagydíjon. Lewis Hamilton, valamint az osztrák üzletember is úgy véli, hogy a friss lágy gumikon nincs nagy lemaradásuk, más körülmények között viszont annál jelentõsebb hátrányban vannak.
Hamilton örül az ötödik helynek, szerinte jobbra a futamon sem lesz esélye
Lewis Hamilton elégedett volt a Bahreini Nagydíj idõmérõ edzésén elért ötödik pozícióval, és mint mondta, a futamon is inkább hátrafelé kell majd tekintgetnie. Csapattársa eközben a kísérletezésbe bukott bele.
Russell: Nem feltétlenül csak a Red Bull és a Ferrari gyorsabb a Mercedesnél
George Russell a Bahreini Nagydíj pénteki napja után elismerte, hogy jelenleg messze vannak a Ferraritól és a Red Bulltól, emellett azt sem zárja ki, hogy mások is elõrébb járnak a Mercedesnél. Lewis Hamilton szerint a korábbi problémáik eltörpülnek a mostani mellett.
Hamilton szerint a Mercedesnek nincs esélye a gyõzelemre
Lewis Hamilton és George Russell is súlyos kétségeket fogalmazott meg a Mercedes tempójával kapcsolatban. A bahreini tesztek alapján mindkét pilóta úgy véli, hogy jelenleg a Ferrari és a Red Bull is jobb teljesítményre képes náluk.
Izgalmas párosítások, utolsó pillanatos igazolás - bemutatjuk az idei F1-es mezõnyt
Hamarosan vége a várakozásnak, hiszen a jövõ heti Bahreini Nagydíjjal ténylegesen elkezdõdik a Forma-1 új korszaka. Bemutatjuk a mezõny tíz csapatát, illetve húsz pilótáját, kiemelve, hogy mire érdemes figyelni velük kapcsolatban.
- címkék:
- Alexander Albon
- Cunoda Juki
- Csou Kuan-jü
- Carlos Sainz
- Fernando Alonso
- Lewis Hamilton
- Sebastian Vettel
- Daniel Ricciardo
- Sergio Pérez
- Valtteri Bottas
- Max Verstappen
- Mick Schumacher
- Esteban Ocon
- Nicholas Latifi
- Pierre Gasly
- Lance Stroll
- Charles Leclerc
- Lando Norris
- George Russell
- GPhírek
- Forma-1-es hír
- Forma-1 magazin
- Haas F1 Team
- Alfa Romeo Racing
- Scuderia Alpha Tauri
- Aston Martin F1 Team
- Alpine F1 Team
- Red Bull Racing
- Williams
- Mercedes GP
- Scuderia Ferrari
- McLaren Racing
- Címkefelhõ »
Russell közel harminc éve betiltott megoldással orvosolná a delfinezést
George Russell szerint az aktív felfüggesztés visszahozatala azonnali megoldást jelentene a barcelonai teszteken látott delfinezésre. A Mercedes versenyzõje hozzátette, mindez egyúttal sebességnövekedéssel is járna.
A Red Bull elégedett, a Mercedesnél vannak megoldandó problémák
Max Verstappen és a csapat tanácsadója, Helmut Marko is pozitív benyomásokat szerzett az új autóról az elsõ tesztnapokon. Utóbbi szerint a Ferrari valóban erõs, de a McLarenrõl azt gyanítja, hogy csak a szponzorok kedvéért alakította úgy a programját, hogy szép helyen végezzen a táblázaton.
Russell: Most biztos nem a Mercedes a leggyorsabb
Russell kijelentette, hogy a Ferrari és a McLaren tempója jelen állás szerint valóban erõsebb a Mercedesénél, ez nem csupán csalóka benyomás a legjobb köridõk alapján. Azt persze nem lehet kizárni, hogy az ilyen nyilatkozatokkal csak félre akarják vezetni a riválisaikat a felkészülési idõszakban.
A Red Bull fõnöke és Alonso sem ért egyet Masi kirúgásával
Christian Horner és Fernando Alonso sem rúgta volna ki Michael Masit a Forma-1 versenyigazgatói székébõl, elõbbi túl keménynek tartja a döntést. George Russell szerint viszont inkorrekt volt, ami a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon történt.
Nem lesz kivételezés, de Wolff szerint Russellnek nehéz dolga lesz Hamilton ellen
Hiába lesz újonc a csapatban, a Mercedes nem fog második számú pilótát csinálni George Russellbõl, ám Toto Wolff csapatfõnök szerint a jelenlegi Lewis Hamilton ellen így sem lesz könnyû dolga. A Ferrari csapatfõnöke közben annak örül, hogy Charles Leclerc és Carlos Sainz éretten kezeli az egymással csatározás kérdését.
Bottas: Nem hiszem, hogy ugyanolyan autóval meg lehet verni Hamiltont
Bár úgy véli, George Russell könnyen be fog illeszkedni a Mercedes istállójába, Valtteri Bottas szerint Lewis Hamiltont nem lehet megverni csapattársként. A finn pilóta elárulta, mit tart a hétszeres világbajnok legnagyobb erényeinek.
Hamilton és Russell is változást sürget a közösségi médiában
Lewis Hamilton és George Russell egyaránt változtatásra szólította fel a közösségi platformok üzemeltetõit, miután a Max Verstappen gyõzelméhez közvetve hozzájáruló Nicholas Latifi számtalan halálos fenyegetést kapott. A hétszeres világbajnok beszélt a kanadai pilótával az eset után.
A Mercedes adta ki az idei elsõ belsõ kamerás felvételeket - Videó
A pénteki W13-as bemutatóján követõen elsõként George Russell vitte pályára esõs körülmények között a Mercedest. Majd délutánra kitisztult az ég, és napsütésben tehette meg az elsõ köröket Hamilton hagyományainak megfelelõen 2019 után ismét ezüst színben pompázó versenygéppel. Az idei szezonban így õk az elsõ csapat akik belsõ kamerás felvételeket tettek közé az új szabályoknak megfelelõen épített autóról.
Képeken a Mercedes új autója - Galéria
Visszatért a hagyományokhoz a Mercedes, Hamilton és Russell bemutatta az idei versenyautót
A mezõnybõl nyolcadikként megtartotta bemutatóját a Mercedes. A W13-as a márka hagyományainak megfelelõen 2019 után ismét ezüst színben látható.
Russell fontos állomáshoz érkezett, Hamilton is ott volt az eseményen
George Russell a héten teljesítette üléspróbáját a Mercedesnél, amelyen csapattársa, Lewis Hamilton is részt vett. Könnyen lehet, hogy az errõl készült képek egyike az autó színét is elárulja.
Russell Schumacher miatt változtatott a sisakfestésén
Az idei szezontól Mercedesben versenyzõ, emiatt a sisakfestésén is változtató George Russell nemcsak a csapatváltás miatt változtatott eddig használt dizájnján, hanem Michael Schumacher iránti tiszteletbõl is.
Russell: a legjobbkor érkezem a Mercedeshez
A fiatal brit versenyzõ 3 év után távozott a Williamstõl. A 2022-es idényt már a Mercedes AMG istállónál fogja megkezdeni Hamilton csapattársaként. A Forma-1-ben minden a feje tetejére állt az új szabályok érkezésével, a költségvetési keret korlátozásával és a folyamatosan változó kisebb-nagyobb regulációkkal. Russell elsõször adott hivatalos interjút a Mercedes színeiben, amiben kitért arra is, hogyan látja a jövõjét a csapatnál.
Villeneuve szerint az új szabályokkal sem húzták ki a Mercedes méregfogát
Jacques Villeneuve úgy véli, annak ellenére, hogy a technikai elõírások jelentõsen megváltoztak, a Mercedes megõrizte legnagyobb erõsségét. 1997 világbajnoka ugyanakkor nem biztos benne, hogy Lewis Hamilton a legjobb formájában kezdi meg az új idényt, azt pedig még nem tudja, hogy George Russell mire képes valójában.
Russell szerint jókor igazolt a motivált Mercedeshez
George Russell úgy véli, elõnyt jelent számára, hogy az új technikai szabályok bevezetésének évére igazolt a Mercedeshez. A brit pilóta szerint az egész csapatot feltüzelték a tavalyi események.
Russell volt fõnöke ezért reméli, hogy Hamilton nem vonul vissza
Jost Capito, a Williams F1-es istállójának csapatfõnöke reméli, hogy Lewis Hamilton az idei szezonban is folytatni fogja a versenyzést, George Russellt pedig képesnek tartja arra, hogy felvegye a versenyt a hétszeres világbajnokkal és Max Verstappennel.