George Clooney

címke rss

2010 a moziban: Legjobb szexjelenet (16+)

Film2010.12.31, 14:58

2010-ben George Clooney-t végre tisztességesen leteperte egy olasz álomnő, nevelőapák rontották meg lányaikat, Lars von Trier pornósokat vetett be Tarkovszkij előtti tisztelgésében, az Üvegtigris legújabb részében pedig a lakókocsiból luxusvillába költözött az erotika - fülledt évet zártunk a moziban.

A nő, aki nem csókolná George Clooney-t

Life.hu2010.12.21, 14:01

Julianna Margulies - aki jó pár évvel ezelőtt alakította George Clooney kedvesét a Vészhelyzetben - a napokban elárulta, hogy cseppet sem olyan nagy szám a világ egyik legszexibb férfija, mint ahogyan a legtöbb nő azt gondolja.

Clooney vette át Downey Jr. helyét Bullock mellett

Archívum2010.12.17, 12:54

Alfonso Cuarón Gravity című 3D-s filmje már jó néhány szerepcserén átment, legutóbb Robert Downey Jr. távozott a produkcióból, mert nem tudta összeegyeztetni más elfoglaltságaival. Most azonban George Clooney sietett a projekt megmentésére: elvállalta a szerepet, amit Downey Jr. játszott volna, tehát ő alakítja majd az űrhajóst, aki Sandra Bullock társaságában megpróbál visszajutni a Földre egy pusztulásra ítélt űrhajóval. A forgatás a tervek szerint jövő tavasszal kezdődik, addigra Clooney befejezi Ides of March című filmjét, Bullock pedig a Rém hangosan és irtó közel-t. George Clooney

George Clooney lesz Steven Soderbergh kéme

Archívum2010.11.18, 12:15

Steven Soderbergh idén már leforgatta a korábban Knockout című, most már Haywire címen futó akciókrimijét, The Last Time I Saw Michael Gregg címmel összedobott egy rögtönzött komédiát Cate Blanchett-tel és másokkal, jelenleg pedig a Contagion című vírusos filmet forgatja Gwyneth Paltrow-val, Matt Damonnal, Kate Winslettel és más sztárokkal. A termékeny rendező jövőre sem pihen sokat: tervei szerint nyáron forgatja majd a Liberace-filmet Michael Douglas és Matt Damon főszereplésével, és már az év második felére is talált magának tennivalót. George Clooney és Steven Soderbergh A jó német című film egyik vetítésén A The Man from U.N.C..L.E. ...

George Clooney medvével birkózott a Pilisben

Film2010.11.08, 11:10

Hihetetlen, de igaz. George Clooney és Charlie Sheen filmes karrierje Magyarországon indult 27 évvel ezelőtt. Igaz, egy olyan filmet forgattak itt, ami aztán sosem került mozikba. De erről egyáltalán nem a magyar stáb, vagy a magyar származású rendező és operatőr tehetett. 1983-ban Magyarországon minden készen állt ahhoz, hogy a Grizzly 2-vel ráijesszenek a világra.

A gyilkolás is csak egy szakma

Szórakozás2010.11.01, 17:14

Martin Booth 1991-es, A Very Private Gentleman című regényét nálunk csak idén, megfilmesítése alkalmából adták ki, a George Clooney főszereplésével készült film nyomán Az amerikai címmel. Nem kell bedőlni annak, hogy kriminek titulálják: a regény a műfaj kívánalmaival szemben éppen azt bizonyítja, hogy a bűnöző élete is csak olyan, mint bármelyikünké.

Clooney ráérősen puskázik

Archívum2010.10.31, 13:22

Anton Corbijn és George Clooney csináltak egy komótos, fényekkel, színekkel, hangulatokkal átitatott ál-thrillert, amiben nem történik sok minden, viszont jól néz ki. Az amerikait csak az nézze meg, aki két órára hajlandó feladni a megszokott bérgyilkos-sztorik feszes izgalmait és szívesen nézeget olasz hegyi tájakat egy híres színésszel a közepén.

George Clooney megint beleártja magát a politikába

Film2011.07.28, 11:13

George Clooney a 2005-ös Good Night, and Good Luck után ismét politikai témájú filmet rendez: a Farragut North című színdarabot adaptálja Ides of March (Március idusa) címmel. A 2008-ban bemutatott színdarab lazán Howard Dean 2004-es, a demokrata párt elnökjelöltségéért folytatott kampányán alapul. A film forgatókönyvét Clooney produkciós partnerével, Grant Heslovval és Beau Willimonnal, a darab szerzőjével együtt írta. George Clooney A filmváltozatban Ryan Gosling játssza majd a főszerepet, az ifjú kampánymenedzser titánt, aki a színfalak mögött zajló politikai játszmák, illetve egy fiatal gyakornoklány áldozatává váálik. ...

George Clooney pillangótetkóval zúzza a női szíveket

Archívum2010.08.11, 12:12

  Felkerült a netre egy két és fél perces kisfilm Anton Corbijn Az amerikai (The American) című filmjének forgatásáról. Mint korábban megírtuk, a filmben George Clooney egy bérgyilkost alakít, aki szeretne nyugdíjba vonulni, de még egy utolsó melót meg kell csinálnia Olaszországban. A helyszínen összejön egy Clara nevű nővel (Violante Placido), ami jelentősen bonyolítja a megbízatás végrehajtását. A kisfilmben két különösen érdekes momentum van: az egyik, hogy kiderül, az eredetileg fotós Corbijn a forgatás alatt csinált egy csomó képet is, amelyeket a film bemutatójával egy időben kiadnak majd könyvben, a másik, hogy nagyon úgy fesst, ...

George Clooney már nem akar gyilkolni

Archívum2010.05.04, 11:05

  Anton Corbijn (Control) The American-jét ugyan csak szeptemberben mutatják be az amerikai mozikban, de máris megjött hozzá az első előzetes. Az aláfestő zene iszonyatos, de ha sikerül elvonatkoztatni tőle, egy visszafogott, feszültségteli dráma látszik kibontakozni. George Clooney egy kiöregedett bérgyilkost alakít, aki szeretne már nyugdíjba vonulni, de egy olasz városkában még egy utolsó megbízás vár rá. A helyszínen megismerkedik egy vonzó nővel (a holland Thekla Reuten, aki az Erőszakik fogadósnője volt), viszont úgy tűnik, hogy pont őt kellene eltennie láb alól. Vicces, hogy az előzetes "acclaimed director"-ként hivatkozik Coorbijnra, ...

Vadállat a rókában

Film2010.04.09, 15:53

Ki gondolná, hogyha egy rendező a szimpatikus rókák és az elvetemült emberek harcáról forgat finom humorral átszőtt, egészestés animációs filmet, a Vuk és a Macskafogó hazájában nem szavaznak neki bizalmat a filmforgalmazók? Pedig A fantasztikus Róka úr, Wes Anderson legújabb, stop-motion technikával készült mozija nálunk csak DVD-n jön ki az év második felében. De aki elég fürge, április 15-én még elcsípheti a Titanicon. Róka úr a családi béke érdekében ígéretet tesz a feleségének, hogy felhagy a tyúktolvajlással, helyette újságírónak áll egy jelentéktelen laphoz. Ám az ösztönökkel nehéz dacolni, ezért tizenkét év után eltervezzi ...

Ewan McGregor: Ugyanakkora egóm van, mint bárki másnak

Film2010.03.28, 12:56

Ewan McGregorral tavaly ősszel a velencei filmfesztiválon beszélgettünk a Kecskebűvölők világpremierje után, amelyben olyan sztárokkal játszik együtt, mint George Clooney, Jeff Bridges és Kevin Spacey. A 38 éves skót színész elmesélte, hogy miért nem foglalkoznak vele a bulvárlapok, mennyire jófej George Clooney, miken húzza fel magát a forgatáson, ki a példaképe, valamint, hogy mitől tartott a Kecskebűvölők főszerepével kapcsolatban. (Az interjú egy kerekasztalos beszélgetés keretében zajlott, ahol nyolc másik kollégával közösen faggattam McGregort.)  

Így háborúztok ti

Film2010.03.26, 16:38

A Kecskebűvölőkben nincs is sok kecske, van viszont iraki háború, sivatagiasan lebarnult és tökéletesen hibbant George Clooney, konstans berezelt Ewan McGregor, aki már elfelejtette, hogy mi az a jedi, ellenszenvesen hetyke Kevin Spacey, és mackó-testével a réten spirituálisan repkedő guru, Jeff Bridges. A társadalmilag elkötelezett, ám kellően vicces és tehetséges alkotógárda kíméletlen gúnnyal terjeszti az ismeretet, és a harciaskodó hacacáré abszurditását.

Nyomassz kecskéket George Clooney-val!

Film2010.03.22, 11:20

Ha kíváncsi vagy az első olyan filmre az iraki háborúról, amelynek főszereplői közt kecskék is találhatók, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess a Kecskebűvölők premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.

George Clooneynak is fáj a magány

Film2010.03.04, 15:59

Az Egek ura egy fájdalmasan vicces, de alapvetően humánus vígjáték a gazdasági válságról és arról, hogy egyedül lenni szar. Még akkor is, ha az ember úgy néz ki, mint George Clooney. Kritika. (Ha te is annyit repkedsz, mint Clooney a filmben, a cikk végén szuper utazóholmikat is nyerhetsz.)

Bomba ketyeg az Avatar Oscarja alatt

Film2010.02.02, 15:54

Bejelentették az Oscar-díjak jelöltjeit. James Cameron Avatarja és volt feleségének, Kathryn Bigelow-nak A bombák földjén című filmje vezeti a jelöltek listáját kilenc-kilenc nominációval. Azonban a versenybe beleszólhatnak még Tarantino nácivadászai és egy százötven kilós fekete tinilány is. A színészek közt Jeff Bridges, a színésznők közt Sandra Bullock a fő esélyes, de utóbbinak meg kell küzdenie a tizenhatodszorra jelölt Meryl Streeppel is.

George Clooney jótékonykodik

Tévé2010.01.15, 13:29

George Clooney úgynevezett teletont, vagyis maratoni jótékonysági műsort szervez, amivel a haiti földrengés túlélőin kíván segíteni.  

Hogy néztek ki, szépfiúk?

Film2009.12.02, 14:39

Matt Damon szuper alakítást nyújt Az informátor!-ban, de kövér, ocsmánybajszos figurájáért azért is lelkesedtünk, mert külön öröm, amikor egy szépfiú bizonyítja jófejségét azzal, hogy hajlandó elcsúnyítani magát. Erről jutott eszünkbe, hogy összeszedjük a legkirályabb mozis átalakulásokat szépfiúból rondaságba.

George Clooney egy szomorú számra csajozik

Archívum2009.11.30, 17:30

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8w7iUiJ3eJx5Kch4   Kaptunk egy vadonatúj, exkluzív klipet az Egek urá-ból, ami ugyan csak egyperces, de két különlegessége is van: egyrészt néhány forgatási pillanatot is megleshetünk benne, amelyek többségében a főszerepet játszó George Clooney hahotázik, másrészt Sad Brad Smith Help Yourself című kellemesen melankolikus száma hallható alatta, amely állítólag a film egy fontos pontján csendül majd fel. Mi a magunk részéről most hallottunk először a szomorú Brad Smithről, de a MySpace oldaláról rögtön kiderült számunkra, hogy a zenéje "úgy hangzik, mint az az izé, amit gimiben vettél fel", továbbá az ...

Ismerős arcok dolgoznak Clooneynak

Tévé2009.11.23, 10:34

George Clooney egy rendhagyó rendőrös sorozaton dolgozik, amihez már összeállt a szereplőgárda is.

George Clooney megjelöli a territóriumát

Archívum2009.11.13, 02:14

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=RO271GLa8qDm8yQv   A klipben a munkája miatt folyton utazó főhős, Ryan Bingham (Clooney) vacsorázik egy hotelben új munkatársnőjével (Anna Kendrick), akit azért sóztak Bingham nyakába, hogy ellesse tőle a szakma (mások alkalmazottainak fájdalommentes elbocsátása) minden csínját-bínját. Bingham ki is tanítja a csajt: itt éppen arra ad különös magyarázatot, hogy miért sorakozik előtte az asztalon három tányérnyi, összesen negyven dollárt érő étel. Ígérjük, a végén cikkünk címe is magyarázatot kap. Az Egek urá-t 2010. február 18-án mutatják be a magyar mozikban. Olvasnivaló: Dupla Clooney kevés cukorral  - ...

Clooney megint belenyúl a tutiba

Archívum2009.11.03, 12:24

George Clooney októberben, a római filmfesztiválon George Clooney továbbra is nagyon ügyesen alakítja a pályáját: a színész jelenleg Olaszországban dolgozik, ahol a videokliprendező-fotós-filmes Anton Corbijn The American című filmje forog. Ebben a Corbijnt ismerve valószínűleg távolról sem átlagos filmben egy szerelembe eső bérgyilkost alakít. A Variety híre szerint következő szerepe se lesz unalmasabb: Alexander Payne (Kerülőutak) jövő év elején forgó The Descendants című filmjének főhősét játszhatja el. Írtunk már a filmről, ami egy férfiről szól, aki kómában fekvő feleségét hátrahagyva lányaival útnak indul, hogy megkeresse a nőő ...

George Clooney sorozaton dolgozik

Tévé2009.10.28, 10:27

George Clooney a producere a Delta Blues-nak, egy rendhagyó rendőrös sorozatnak. 

Dupla Clooney kevés cukorral

Film2009.10.20, 16:55

George Clooney hangjával nyitott a londoni filmfesztivál (A fantasztikus Mr. Fox), majd két napon belül két élőszereplős filmjét is bemutatták. Az egyik korrekt, a másik remekmű, de leginkább mindkettő megerősíti, hogy ő napjaink legfontosabb filmsztárja.

George Clooney nem ereszkedik le közénk

Archívum2009.10.16, 15:49

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=AmlAtnR5RaZAFEyJ   Múltkor már mutattuk az Egek ura (Up in the Air) második előzetesét, most ugyanezt magyar felirattal is meg lehet nézni. A folyton utazó, emberek kirúgására specializálódott ügynök (Clooney) sztorijától továbbra sem igazán tudjuk, hogy mit várjunk: ez az előzetes sokkal kommerszebb filmet sejtet, mint amit mi látni szeretnénk Walter Kirn regénye alapján, a külföldi kritikák többsége viszont nagyon dicsérte. Még várnunk kell egy kicsit, hogy véleményt alkothassunk: az Egek ura csak jövő márciusban érkezik a magyar mozikba.

Nők mentenék meg George Clooney-t

Archívum2009.10.02, 13:21

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=1z5A4LliuizCImEz   Megjött a második előzetes az időközben Egek urá-ra keresztelt Up in the Air-hez. Sajnos ez sokkal kommerszebb és unalmasabb, mint az első ízelítő volt: itt azt domborítják ki, hogy George Clooney Ray Binghamje egy megtört, magányos ember, akinek egy fiatal lány (Anna Kendrick az Alkonyat-ból) friss életszemléletével való találkozásra és egy igazi nőre (Vera Farmiga) van szüksége ahhoz, hogy újra élni kezdjen. Mondanunk sem kell, hogy a film alapjául szolgáló könyv nem egészen erről szólt, sőt, annyira nem erről, hogy a fiatal lány figuráját a filmhez találták ki. Ebbe a klipbe még ...

George Clooney kapuzárási pánikban

Film2009.10.01, 13:02

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xhnJPrusvJPPYNhq   Kiderül, hogy a cselekményt tulajdonképpen az indítja be, hogy a George Clooney hangján megszólaló főhősön erőt vesz a kapuzárási pánik: nem akar egy rókalyukban megöregedni, hanem feleségével (Meryl Streep) egy kényelmes fa üregébe telepedne át. Viszont mint arra a Bill Murray által szinkronizált borz (?) is figyelmezteti, a fa veszélyes lakóhely, ahol három gonosz gazda garázdálkodik, akikkel Mr. Foxnak harcba kell szállnia, ha meg akarja tartani szép új otthonát. Legalábbis mi valami ilyesmit szűrtünk le az előzetesből. Sajnos van egy rossz hírünk is: a film forgalmazója átteette ...

George Clooney fáradt bérgyilkos lesz

Archívum2009.09.29, 11:05

Amikor kollégáim tavasszal interjút készítettek a Budapestre látogató Anton Corbijnnal, a Control rendezője elárulta, hogy ősszel új filmet forgat, egy thrillert, amelynek főhőse "egy magányos farkas". Időközben kiderült, hogy a magányos farkas Martin Booth A Very Private Gentleman című regényének bérgyilkos főhőse, akinek elege lesz az öldöklésből, és Olaszországba utazik, ahol pillangókat festő művésznek adja ki magát. A pasasnak még egy utolsó megbízást teljesíteni kellene, de közben szerelmes lesz egy helyi lányba és összebarátkozik egy helyi pappal, és ezek az új kapcsolatok kissé megnehezítik a dolgát. George Clooney az Up in ...

Matt Damon védi Bin Laden sofőrjét

Archívum2009.09.22, 12:28

Matt Damon a velencei filmfesztiválon Tavaly nyáron adtunk hírt róla, hogy The Challange címmel megfilmesítik Oszama bin Laden sofőrjének, Szalím Ahmed Hamdannak a perét, melynek végén kimondták, hogy a vádlott vádemelés nélküli fogva tartása a guantánamói fogolytáborban ellentétes volt az amerikai törvényekkel és a Genfi Egyezménnyel is. Az eredeti tervek szerint George Clooney lett volna a film producere és esetleg főszereplője, a Hamdant védő Charles Swift ügyvéd is. Az informátor! egyik sajtótájékoztatóján azonban Matt Damon kikotyogta, hogy a ő formálja majd meg az ügyvédet: "Hál' istennek George nem volt alkalmas a szerepre, úúgyhogy ...

George Clooney megváltoztatja az életedet

Archívum2009.09.10, 11:55

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=aq6AxbC2t30YBbgl   Tegnap jött meg az első kis részlet az Up in the Air című vállalati leépítős-repülős filmhez, most pedig már meg is érkezett az első rendes előzetes is. Ez legalább olyan jó, mint a filmrészlet volt: képeket látunk a filmből, és közben George Clooney bársonyos hangját hallgatjuk két percen keresztül. Durva HR-PR halandzsát nyom, ami igazából semmi másra nem megy ki, mint hogy a frissen elbocsátott dolgozók ne essenek neki az ex-főnökük, vagy esetleg az elbocsátás piszkos feladatát végző Clooney torkának egy konyhakéssel. Jason Reitman filmje nagyon biztatóan fest, csak egy kis dologg ...

George Clooney-é a legnagyobb

Archívum2009.09.09, 12:16

Walter Kirn különleges helyet foglal el a szívünkben, mert ő írta a Mike Mills által megfilmesített Ujjszopó-t és az Up in the Air-t is, amit most Jason Reitman (Juno) George Clooney főszereplésével filmesített meg. A telluride-i filmfesztiválon múlt héten bemutatott film az első tweetek és kritikák szerint briliáns, és az Oscar-szezonban is eséllyel indulhat majd. A nehezen körülírható, kicsit bizarr hangulatú könyvet imádtuk, ezért egy kicsit szkeptikusak voltunk a filmmel szemben, amikor megtudtuk, hogy Reitman alapvető dolgokat írt át benne (pl. kitalált bele egy teljesen új női főszereplőt, akit Anna Kendrick alakít), de az elsső ...

George Clooney Jedi lovag lett

Film2009.08.28, 15:15

George Clooney és a kecske | A The Men Who Stare at Goats előzetese Megérkezett az előzetes a velencei filmfesztiválon debütáló The Men Who Stare at Goats-hoz (A férfiak, akik kecskékre merednek), ami most hivatalosan is az év egyik legjobban várt filmjévé lépett elő számunkra. Grant Heslov (a Good Night, and Good Luck. társírója, George Clooney produkciós partnere) első rendezése egy újságíróról (Ewan McGregor) szól, aki Irakban kutat egy jó sztori után, és találkozik egy amerikai katonával (George Clooney), aki saját magát Jedi lovagnak tartja, mert arra képezték ki, hogy természetfeletti eszközök, pl. telepátia bevetésévell ...

Clooneyt és DiCapriót is eltolták

Archívum2009.08.24, 12:25

Martin Scorsese Viharsziget-ét a kissé túlspilázott előzetes ellenére nagyon megnéznénk már, így szomorúan vettük tudomásul a Paramount stúdió közleményét, mely szerint a film amerikai bemutatóját október elejéről 2010. február 19-ére tolták el. Az ok a gazdasági válság: októberben, az Oscar-szezonban sokkal magasabbak egy film bemutatási költségei, mint februárban, és az új dátum azt jelenti, hogy a Paramountnak idei büdzséjéből már nem kell költenie a Viharsziget-re. A bemutató átrakása persze azt is jelzi, hogy a Paramount nem fűzött igazi reményeket ahhoz, hogy a Viharsziget eséllyel szerepelhet az Oscar-versenyben, de ez nem iss ...

George Clooney fantasztikus

Archívum2009.08.03, 14:45

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=lKiMXtdaLU8EAFF9   Aki ismeri Anderson munkásságát (Okostojás, Tenenbaum, a háziátok), tudja, hogy a rendező elképesztően nagy gondot fordít filmjei vizuális világára, így a bábfilm pepecselős műfaja passzol hozzá. A figurák jópofák, a hangok (köztük Bill Murray és Meryl Streep) pedig egyenesen szuperek, különösen Jason Schwartzmant imádjuk, ahogy azt mondja: "Én átférek ott, és tudod miért? Mert kicsi vagyok." Schwartzman az Ain't It Cool Newsnak adott interjújában elmesélte, hogy a dialógusokat a legtöbb jelenetnél nem az animációs filmeknél megszokott módon rögzítették, azaz úgy, hogy minden színéssz ...

A lompos farkú Clooney Velencébe megy

Archívum2009.07.08, 14:46

Azt leszámítva, hogy Giuseppe Tornatore Baariá-ja lesz a nyitófilm, a szeptember 2-a és 12-e közt zajló 66. velencei filmfesztiválról még nem sok hír érkezett, és a hivatalos programot csak július 30-án hirdetik majd ki. A Playlist bloggerei azonban felfigyeltek rá, hogy egy olasz nyelvű blogon megjelent a 20th Century Fox olaszországi igazgatójától származó információ, mely szerint Wes Anderson (Okostojás, Tenenbaum, a háziátok) új filmje, az időigényes animációs technikája miatt jó rég óta készülő A fantasztikus Mr. Fox a velencei filmfesztiválon debütál majd. Adrien Brody, Wes Anderson és Jason Schwartzman 2007-ben Velencében Mivvel ...

George Clooney pénzt akar keresni

Archívum2009.07.07, 13:48

2008 elején adtunk először hírt arról, hogy a Paramount stúdió felélesztené a 2002-es, meglehetősen gyatra, de anyagilag sikeres A rettegés arénája óta hanyagolt Jack Ryan-sorozatot. Akkor az a hír járta, hogy az új filmben Ryan Gosling játszaná a Ben Affleck előtt Harrison Ford (Férfias játékok, Végveszélyben) és Alec Baldwin (Vadászat a Vörös Októberre) által megformált tökös CIA-ügynököt. Később felmerült Sam Raimi neve a film rendezőjeként, aztán elfelejtődött a projekt. George Clooney a tavalyi velencei filmfesztiválon Most a Variety bloggere, Anne Thompson szedte elő ismét a dolgot, aki kiszúrta egy más témájú cikkben az elejttett ...

Soha többet nem lesz Vészhelyzet

Tévé2009.04.03, 16:43

Április 2-án véget ért az amerikai televíziózás történetének második leghosszabb sorozata, 15 év után. Az eredeti forgatókönyvet a nemrég elhunyt Michael Crichton írta még 1974-ben, saját kórházi gyakornoki tapasztalataira alapozva. 1993-ban tért vissza a témához, amikor Steven Spielberggel közösen úgy döntöttek, hogy inkább dupla nyitóepizód legyen belőle, mint film. A többi pedig már televíziózás-történet. Az alábbiakban egy rendhagyó szemezgetéssel emlékezünk a sorozat néhány felejthetetlen vagy épp elfeledett pillanatára.

George Clooney újra a Vészhelyzetben

Tévé2009.02.27, 10:14

Március 12-én lesz újra képernyőn George Clooney, mint a Vészhelyzet orvosa.

A reklámarc visszaüt

Vélemény2009.02.20, 12:34

A Louis Vuittonnak bejött Gorbacsov. A celebekkel való hirdetés sikerreceptnek számít, ám alaposan mellé is lehet vele nyúlni. Kulturális ikonná válik-e valaki csak azért, mert híres? Öt alapeset, amikor a sztárhasználat visszafelé sül el, és rosszat tesz a márkának.  

George Clooney újra Ross doki lesz

Tévé2009.01.22, 11:05

Az Entertainment Tonight értesülései szerint végül George Clooney is megjelenik a Vészhelyzet fináléjában.

Az év legviccesebb képei

Női Lapozó2009.01.02, 18:40

A Női Lapozó naponta szállít egy-egy képet a vicces, meghitt, megható vagy csak egyszerűen divatos pillanatok kedvelőinek - lássuk azt a tíz képet, amely mindenképpen mosolyt varázsolt az arcunkra 2008-ban!

Clooney óta a legjobb pasi a tévéből

Film2008.12.17, 11:56

A címben szereplő jelzővel szokás illetni a Mad Men - Reklámőrültek sármos főszereplőjét, aki George Clooney-hoz hasonlóan arra készül, hogy a mozivásznakat is meghódítsa. Az Amikor megállt a Föld mellékszerepe még nem az az ütős dobbantás, amire vártunk, de kiváló ürügy, hogy bemutassuk Jon Hammet.

50 szexis férfi a tévéből - az AOL szerint

Tévé2008.12.05, 14:53

Az AOL Television összeállította a televíziózás legszexisebb férfijainak listáját: 50 pasit sorakoztatott fel, mindenféle korosztályból.

Fergeteges félnótások klubja

Archívum2008.12.02, 09:34

A Coen testvérek bármikor megszerzik George Clooney-t, Brad Pittet, Catherine Zeta-Jonest vagy éppen Tom Hankst egy filmjükhöz, de sosem lettek hűtlenek háziszínészeikhez és éjfekete filmjeik legapróbb epizódszerepeiben is zseniális figurákat foglalkoztatnak. Összegyűjtöttünk egy tucat jellegzetes Coen-arcot.

Aki hülye, haljon meg

Archívum2008.11.26, 03:38

Jó ideje tudjuk, hogy a Coen testvéreknek a címben szereplő mondás az egyik alaptézise, de most egy éven belül másodjára is az arcunkba dörgölik. Pár hónappal az Oscar-díjas Nem vénnek való vidék bemutatása után teljesen más hangulatú, de hasonlóan lehangoló végkicsengésű filmet forgattak. Az Égető bizonyíték egy sztárokkal telepakolt gonosz kis komédia, ami könnyedén értelmezhető nyolc évnyi Bush-kormányzás utáni amerikai hangulatjelentésként is. Kritika.

Vegyél részt Clooney és Pitt őrületében!

Film2008.11.21, 16:17

Az Égető bizonyíték című vígjátékban a Coen testvérek minden eddiginél idétlenebb énjüket mutatják meg Brad Pitt és George Clooney segítségével. Ha szeretnéd megnézni a filmet, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklub premier előtti vetítésére. Az Égető bizonyíték előtt egy csajbarátságról szóló vicces rövidfilmet vetítünk.

Hugh Jackman a legszexisebb pasi

Női Lapozó2008.11.19, 16:30

Hugh Jackman ausztrál színészt választotta egy amerikai magazin a legszexisebb élő férfinak. Az Ausztrália című film főszereplője ezzel olyan hírességek mellé került a listán, mint Brad Pitt, George Clooney vagy Matt Damon.

A nemszeretem filmek sötétzárkája

Archívum2008.09.17, 17:55

Velencében újra keblére ölelte a filmvilág Darren Aronofskyt, Torontóban pedig Guy Ritchie-t, noha előző filmjeik esetében sokan egyslágeres előadókról vagy elhamarkodott bizalomról beszéltek. No de tényleg rossz film A forrás és a Hullámhegy, vagy csak félreértették az ambíciózus tehetségeket? Összeállításunkban ilyen ígéretes rendezők félresiklásait engedjük ki a tömlöcből és kezdeményezzük a perújrafelvételüket.