George Bush
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- USA
- Bush
- Amerika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hétfőn dobja be végső érveit McCainnel szemben Obama
Hétfő este Ohióban tart beszédet Barack Obama amerikai demokrata elnökjelölt, amelyben kampánystábja szerint közzéteszi végső érveit republikánus ellenfele ellen. Ezek egyik lényeges pontja, hogy John McCain túlságosan is hasonló George Bushhoz.
Obamát támogatja az amerikai sajtó
Közel háromszor annyi újság támogatja Barack Obama demokrata elnökjelöltet az Egyesült Államokban, mint a republikánus John McCaint. Az Editor and Publisher adatai szerint 26 olyan újság állt Obama oldalára, amelyik a 2004-es kampányban még George Bush újraválasztását éltette.
Obamát támogatja Bush volt minisztere
Barack Obamát támogatja az elnökválasztási kampányban Colin Powell egykori tábornok, George Bush elnök első külügyminisztere. Powell szerint Obama erőt adott sok embernek, míg McCainben nem tetszett neki az, hogy szerinte túlságosan negatív kampányt folytat és gyenge alelnökjelöltet választott. Obama a függetlenek körében kamatoztathatja a bejelentést.
Házigazda lenne a válságtanácskozáson Bush és az ENSZ-főtitkár is
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és George Bush amerikai elnök is témogatja, hogy tartsanak csúcsszintű tanácskozást a pénzügyi válságról. Ráadásul mindkét politikus a házigazdája is lenne az eseménynek.
Bejelentette a vízummentességet Bush
George Bush amerikai elnök pénteken ünnepélyesen bejelentette, hogy hét ország - köztük Magyarország - polgárai hamarosan vízummentesen utazhatnak az Egyesült Államokba. Egy hónapon belül csatlakozhatunk a vízummentességi programhoz.
Pénteken jelenti be a vízummentességet Bush
Magyarország hat másik állammal együtt vízummentességet kap az Egyesült Államokba - erről tesz bejelentést George W. Bush amerikai elnök helyi idő szerint péntek délelőtt. Ennek nyomán az USA-ba már novemberben a magyarok is vízummentesen utazhatnak.
Megvalósult George Bush vízumálma
Januártól már vízum nélkül utazhatnak a magyar állampolgárok az Egyesült Államokba, miután megszületett az ehhez szükséges utolsó megállapodás a két ország között. A vízummentességért cserébe Magyarország az eddiginél több adatot szolgáltat ki az állampolgárokról, de állítólag sehol nem sérül a magyar adatvédelmi norma. Draskovics Tibor rendészeti miniszter szerint Magyarország biztonságosabb hely lett.
Bush morgós kedvében volt
Kedden George Bush amerikai elnök az amerikai gazdaság "keserves és hosszadalmas" szenvedését helyezte kilátásba arra az esetre, ha a törvényhozás nem szavazná meg a pénzügyi szektor talpra állítását célzó több száz milliárd dolláros állami segélycsomagot. Sürgősnek minősítette az intézkedést, mert a gondok csak napról napra súlyosabbak - mondta.
Bush szerint eljött a döntő pillanat
George Bush amerikai elnök pénteken kijelentette: döntő pillanathoz érkezett az amerikai gazdaság, amelynek a helyzete a pénzpiacok zavarok ellenére szilárd. "Ez döntő pillanat az amerikai gazdaság számára" - mondta Bush mindössze kilencperces fehér házi beszédében, felszólítva a kongresszust, hogy hagyja jóvá azt a törvényt, amely lehetővé teszi a kormányzatnak a rossz hitelek felvásárlását. Leszögezte, hogy a kormányzati beavatkozás szükséges az ingatag piacok támogatására.
Bush agresszív fellépést ígér
Az amerikai kormány továbbra is fellép a gazdaság stabilizálása érdekében - üzente a piacoknak George Bush, az Egyesült Államok elnöke. Oroszországban hasonló intézkedésekről beszél a miniszterelnök, Vlagyimir Putyin.
Bush titokban engedélyezett pakisztáni rajtaütéseket
Titokban engedélyezte George Bush amerikai elnök, hogy az amerikai szárazföldi csapatok hadműveleteket hajtsanak végre Pakisztánban - írja a New York Times. Pakisztáni katonai vezetők szerint az Egyesült Államok megsérti az ország szuverenitását, amit bármi áron meg fognak védeni.
[origo] filmklub
- címkék:
- Vince Vaughn
- John Travolta
- George Bush
- Jim Carrey
- Natalie Portman
- Oliver Stone
- Zooey Deschanel
- Vérző olaj
- A lét elviselhetetlen könnyűsége
- Fűrész
- Dumb és Dumber - Dilibogyók
- Ace Ventura 3.
- Vörös Szonja
- Szakíts, ha bírsz
- A Gyűrűk Ura - A két torony
- robotzsaru
- Conan, a barbár
- Pókember
- A maszk
- Értelem és érzelem
- A Gyűrűk Ura
- Vágta
- Nine Lives
- Batman: Kezdődik!
- Harry Potter és a bölcsek köve
- Truman Show
- Hajlakk
- Rocky Horror Picture Show
- Memento
- A forrás
- Invázió
- Mamma Mia!
- I Love You
- Barbarella
- Majdnem híres
- Ünneprontók ünnepe
- New York bandái
- Jack és Rose balladája
- Batman
- Tsotsi
- Aranypolgár
- Nem vénnek való vidék
- Az ember a Holdon
- trópusi vihar
- A 23-as szám
- Rekviem egy álomért
- A király
- Egy makulátlan elme örök ragyogása
- Nanny McPhee - A varázsdada
- Ponyvaregény
- A Gyűrűk Ura - A gyűrű szövetsége
- Vicky Cristina Barcelona
- W
- Címkefelhő »
Bush nem tervez újabb ösztönző pakkot
George Bush amerikai elnök nem tervez újabb gazdaságösztönző csomagot - közölte kedden a washingtoni Fehér Ház az ez irányú demokrata felszólításokra reagálva.
Irakban gyengít, Afganisztánban erősít Bush
Kismértékben átcsoportosítja iraki és afganisztáni haderejét az USA. Több egységet kivonnak Irakból, miközben az eredetileg leváltásukra kiszemelt zászlóaljakat inkább Afganisztánba küldik. A lépést az iraki helyzet javulása teszi lehetővé, és az afganisztáni erőszak erősödése szükségessé.
Kötéltáncra kényszeríti a vihar McCaint
Látványos ünneplés helyett visszafogott pártgyűlés jut csak a republikánus elnökjelölő konvenció résztvevőinek a több déli államot fenyegető Gustav hurrikán miatt. John McCain azt talán nem bánja, hogy a vihar Bush elnököt is távol tartja a gyűléstől, viszont hátrányba kerülhet a múlt héten a médiát faltól falig kitöltő demokrata riválisával szemben. Az [origo] tudósítója jelenti a konvenció helyszínéről, a Minnesota állambeli St. Paulból.
Folyik a telefondiplomácia Grúzia ügyében
Hosszas telefonbeszélgetést folytatott Dmitrij Medvegyev orosz, majd Miheil Szaakasvili grúz államfővel szerda este Nicolas Sarkozy francia elnök, aki a Kaukázus térségében kialakult feszültség enyhítésének sürgető szükségét és a hatpontos tűzszüneti egyezményben foglaltak maradéktalan betartását hangsúlyozta. Korábban George Bush amerikai elnök telefonon tárgyalt a grúz elnökkel. G7-ek elítélték a szakadár grúz régiók orosz elismerését.
"Aggodalmat érzékeltem a rovarirtók miatt"
Van egy ember, aki nagyon büszke megérzéseire. Rájött például, hogy a kávézás és a palackozott ásványvíz divat lesz, de előre látta a Szovjetunió felbomlását is. Viszont szeret ködösíteni, sosem lehet tudni, honnan tudja, amit tud. És persze nem tévedhetetlen. Szerinte 2000-ben nem George Bushnak kellett volna nyernie az elnökválasztást. Mégis kíváncsi a véleményére a Coca-Cola, a CNN vagy az amerikai játékgyártók. Gerald Celente a leghíresebb trendkutató.
Bush személyesen gratulált Phelpsnek
George Bush amerikai elnök személyesen gratulált Michael Phelps úszónak, aki nyolc aranyérmet szerzett a pekingi nyári olimpián.
George Bush tüzeli a softballos lányokat
Az olimpia varázsa George W. Busht, a világ első számú nagyhatalmának, az Egyesült Államoknak az elnökét is magával ragadta. Eddig a strandröplabdázókat és a softballosokat látogatta meg, a hétvégén pedig sort kerít a kosarasokra és az úszókra is.
- címkék:
- George W. Bush
- George Bush
- USA
- Címkefelhő »
Nemzetközi küldöttség békítené a feleket Dél-Oszétiában
Szombaton beállt a hadiállapot Grúziában, miután a parlament jóváhagyta az elnök erre vonatkozó rendeletét. Az orosz légierő grúz városokat, katonai támaszpontokat bombázott, ezután a grúz elnök szombat koradélután azonnali tűzszünetet kért. George Bush a bombázások leállítására szólította fel Moszkvát, az orosz NATO-nagykövet szerint azonban csak a békét őrzik. Több nemzetközi szervezet közös küldöttsége már a helyszínre tart, hogy kieszközöljék a harcok beszüntetését az 1992 óta Moszkva-barát szakadárok által irányított Dél-Oszétiában.
Finoman kioktatta Kínát Bush
A gazdasági fejlődésről szóló dicséretbe csomagolva bírálta Kínát az emberi jogok sérelme miatt George Bush amerikai elnök, amikor úton a pekingi olimpiai játékokra beszédet mondott a thai fővárosban. Bush szerint a kínai fiatalok idővel követelni fogják az eszmék szabad áramlását is.
- címkék:
- George Bush
- Címkefelhő »
Bush jóváhagyta egy katona halálos ítéletét
George Bush, az Egyesült Államok elnöke jóváhagyta egy amerikai katona halálos ítéletét. A gyilkosság és nemi erőszak miatt elítélt férfi ötven év óta az első katona, akinek a kivégzését engedélyezte az amerikai elnök.
Kongó kasszával köti meg utóda kezét Bush
Rekordot érhet el jövőre az amerikai költségvetési hiány - jelentette be a Fehér Ház. Mind John McCain republikánus, mind Barack Obama demokrata elnökjelölt költséges tervekkel készül esetleges elnökké választására. A komoly hiány viszont azt jelenti, hogy számos tervüket fel kell adniuk.
Új démon születhet Amerikában
Kit kiáltanak majd ki ördögi tulajdonságokkal felruházott kampánygurunak az amerikai elnökválasztás végén? A bajszos chicagóit vagy a Golyónak becézett kopaszt? Barack Obama kampányát régi bizalmasa irányítja, míg John McCain stábját hosszú szerencsétlenkedés után vette kézbe egy korábban Bush csapatában edződött tanácsadó. Ismerje meg azokat, akik a jelöltek mögött állnak az elnökválasztási kampányban!
Bush megkegyelmezett az illegálisan fülelő cégeknek
George Bush amerikai elnök aláírta csütörtökön azt a törvényjavaslatot, amely mentességet biztosít a jogi felelősségre vonás alól azoknak a távközlési vállalatoknak, amelyek részt vettek a bírói végzés nélkül folytatott elektronikus lehallgatási programban a terrorizmus elleni küzdelem jegyében.
Bush csodacsapatából hoz erősítést McCain
Gyengélkedő kampánya miatt John McCain republikánus elnökjelölt ismét kénytelen volt átalakítani a stábját. Steve Schmidtet, a Bush agyának is nevezett Karl Rove egykori közeli munkatársát bízta meg a napi ügyek intézésével. Ezzel erősödik azoknak a szerepe, akik részt vettek George Bush elnök 2004-es kampányában.
Hersch: Iráni vadászatra küldik az USA elitegységeit
Emberrablásokra, bérgyilkosságokra, a kormány hatalmát aláásó titkosszolgálati akciókra készül Iránban az USA - állítja egy amerikai újságíró. Seymour Hersh szerint az amerikai kongresszus 400 milliárd dollárt hagyott jóvá az Irán elleni titkos akciókra, mivel George Bush elnök, és Dick Cheney alelnök sem akarja békén hagyni Teheránt nukleáris programja miatt. Hersh azt állítja ezek csak az előkészületek.
Bush hangját utánozva támadnak a demokraták
Egy George Bush amerikai elnök hangját utánzó férfi szerepel a demokraták legújabb reklámjában, amellyel a republikánusok energiapolitikáját támadják. A hirdetés ugyan a törvényhozási választás kampányának része, az energia téma az elnökjelöltek küzdelmében is.
Hűnek hitt volt szóvivője bírálja Busht
Sokakat meglepett Scott McClellan, George Bush amerikai elnök volt szóvivője, aki új könyvében hevesen kritizálja az elnököt. A közreadott részletekben az iraki háború elindítását és a Katrina hurrikán pusztítására adott reakcióját rója fel egykori felettesének. Más volt szóvivők szerint McClellan annak idején nem jelezte most megírt aggályait, volt, aki szerint úgy ír Bushról, mint egy balos blogger.
Al Gore: Már a kutyák is változást akarnak
Élesen bírálta George Bush politikáját Al Gore, aki szerint Amerikában már a kutyák és macskák is tudják, mi a tétje a választásnak. A volt alelnök - aki bejelentette, támogatja Barack Obama kampányát - a jelenlegi kormányzat hibái közzé sorolta azt is, hogy mérgező kínai állateledel került forgalomba. A Nobel-békedíjas Gore szerint Bush nyolc hivatali éve alatt megszégyenítette az alkotmányt.
Bush ellen tüntetőket vettek őrizetbe Londonban
Összecsaptak a rendőrök a George Bush amerikai elnök ellen tüntetőkkel Londonban vasárnap este, mikor a brit fővárosba érkezett az európai búcsúkörutat tartó politikus. A tiltakozók megpróbáltak áthatolni a kordonon, többeket őrizetbe vettek.
Teljhatalomra hajt az USA Irakban
Az amerikai katonák és hírszerzők gyakorlatilag bármit büntetlenül megtehetnének Irakban, ha a bagdadi kormány elfogadja az USA Irakra vonatkozó új biztonsági szerződését, de még az amerikai állampolgárok is szabad fegyverviselési jogot kapnának - állítja a National Security Archive. A terveket öt éve, az iraki offenzívát megelőzően dolgozták ki, ám hivatalosan eddig még nem fogadták el őket. Most viszont George Bush amerikai elnök nagyon nyomul: azt akarja, hogy Irak hosszútávú biztonsági szerződést írjon alá az USA-val.
Bush: Jogos Irán igénye az atomenergiára
Az amerikai elnök hétfőn engedékenyen beszélt Irán nukleáris tevékenységéről. Eközben Gordon Brown brit miniszterelnök bejelentette, hogy London befagyasztja a legnagyobb iráni bank kinnlevőségeit.
Bush bin Laden skalpjával távozna
George Bush amerikai elnök egy utolsó kísérletet tesz, hogy még elnöksége alatt fogja el Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorszervezet vezérét, aki feltehetően Pakisztán hegyvidéki körzetében rejtőzik - vált ismertté vasárnap Pentagon-forrásokból.
Sajnálja a harcias hangnemet Bush
Sajnálja, hogy túl harcias hangnemet ütött meg az iraki háború előtt, és kötelességének érzi az odaveszett katonák családjainak vigasztalását. Utódjától az afganisztáni és iraki küldetés folytatását várja, elnöksége utolsó hat hónapjában pedig előkészíti a terepet a következő elnöknek - derül ki a brit The Times George Bush amerikai elnökkel készített interjújából. Bush a héten tesz elnöki búcsúkörutat Európában.
Szlovéniába érkezett Bush amerikai elnök
George Bush amerikai elnök hétfőn megérkezett Szlovéniába, európai búcsúlátogatása első állomására. Az amerikai elnök körútja során ellátogat Németországba, Olaszországba, a Vatikánba, Franciaországba és Nagy-Britanniába.
Váratlanul Afganisztánba utazott Bush felesége
Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba utazott George Bush amerikai elnök felesége. Laura Bush megnézte a bamijáni Buddha-szobrok helyét és néhány építkezést, majd az afgán elnökkel is találkozik. Az utazással a csütörtökön Párizsban kezdődő, Afganisztánnak adományokat gyűjtő konferenciára készül Bush neje.
Túlzott Bush az iraki háború indításakor
Csaknem hazugsággal vádolja George Bush amerikai elnököt és Dick Cheney alelnököt az a szenátusi jelentés, amely az iraki háború megindításának kormányzati indoklást vizsgálta. Az öt év alatt készült jelentésből a New York Times közölt részleteket.
Az USA felfüggeszti a stratégiai készletezést
Korábbi ellenkezése dacára George Bush amerikai elnök aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében az amerikai kormány a rekordmagasságokba emelkedett olajárak letörése érdekében az év második felében felfüggeszti a stratégiai olajtartalékok növelését.
A sátánt keresik a forráskódokban
Tudta, hogy a programozók szívesebben emlegetik programjaik rejtett részein George Bush-t, mint Britney Spears-t? Ilyen hasznos megállapításokra juthat az érdeklődő felhasználó a San Francisco-i JavaOne konferencián bemutatott kódkeresővel, a Krugle-lel.
Már Bush is aggódik az olajár miatt
George Bush amerikai elnök közelgő közel-keleti útja során Szaúd-Arábiában világossá fogja tenni, hogy az Egyesült Államok aggódik a magas olajár miatt - közölte a Fehér Ház hétfőn.
Bush jelenlétével segítené a közel-keleti békefolyamatot
Izraelbe, Szaúd-Arábiába és Egyiptomba látogat májusban George Bush amerikai elnök: elutazik Izraelbe a zsidó állam alapításának 60. évfordulója alkalmából és személyes jelenlétével igyekszik előrelendíteni a közel-keleti békefolyamatot - közölte hétfőn a Fehér Ház.
Abbász: Nincs előrelépés a békefolyamatban
Mahmúd Abbász palesztin elnök pénteken közölte: George Bush amerikai elnökkel folytatott washingtoni tárgyalásain nem történt előrelépés az izraeli-palesztin békefolyamatban.
Bush: Az adó-visszatérítés lendületet ad
George Bush amerikai elnök ismét szükségesnek tartotta, hogy megnyugtassa az ország közvéleményét: a jövő héttől kipostázandó adó-visszatérítési csekkek minden bizonnyal lendületbe hozzák majd a lelassult gazdaságot.
- címkék:
- gazdaság
- George Bush
- Címkefelhő »
A pápa az Egyesült Államokba érkezett
Hatnapos látogatásra az Egyesült Államokba érkezett XVI. Benedek pápa helyi idő szerint kedd délután. A pápát George Bush fogadta a repülőtéren.
Hillary Clinton a pekingi olimpia bojkottjára hív fel
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltség megszerzésére törekvő Hillary Clinton hétfőn arra hívta fel George Bush elnököt, hogy bojkottálja a pekingi olimpia megnyitóját.
Robbantottak a Bush-Putyin-csúcs után Szocsiban
Egy rendőr megsérült egy robbanásban, ami az oroszországi Szocsiban történt. A fekete-tengeri üdülővárosban nem sokkal a robbanás előtt tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin orosz és George Bush amerikai elnök.
Megfúrták Bush NATO-bővítési tervét
Hiába lobbizott George Bush amerikai elnök azért, hogy a NATO megnyissa kapuit Ukrajna és Grúzia előtt, több tagállam is elutasította ezt, tartva attól, hogy egy ilyen döntéssel felbőszítenék Oroszországot. Csatlakozik viszont Horvátország és Albánia, míg Macedónia a görögökkel zajló névvita miatt kénytelen kimaradni. A bukaresti NATO-csúcson Franciaország újabb jelét adta annak, hogy várhatóan visszatér a szervezet katonai parancsnokságába.
Amerikai-angol stáb kezelné a hitelválságot
Amerikai-angol válságstáb alakul a pénzpiaci zavarok kezelésére: George Bush amerikai elnök és Gordon Brown brit miniszterelnök megállapodott, hogy fokozzák a két ország együttműködését.
Ukránok ezrei tüntetnek a Bush-látogatás ellen
- címkék:
- George Bush
- Ukrajna
- Kijev
- kékfény
- NATO-csúcs
- bábu
- Címkefelhő »
A különc háborús hős - John McCain
A George Busht kétszer is győzelemre segítő konzervatívok számára túl liberális, mégis ő lett az, akit a republikánusok harcba indítanak a Fehér Házért. Híres arról, hogy kozmetikázás nélkül mondja ki a kellemetlen igazságokat is, és nem mellékesen háborús hős, aki inkább vállalta a fogságot és a kínzásokat, mint hogy otthagyja bajtársait. Röviden bemutatjuk John McCain arizonai szenátort.
Sarkozy nem zárja ki a pekingi olimpia bojkottját
Nem zárta ki a pekingi nyári olimpia bojkottját Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. Emellett elképzelhető, hogy a francia közszolgálati televízió nem közvetíti majd az olimpiai játékokat, ha Kína akadályozni fogja a híradást az esetleges tüntetésekről és cenzúrázza a játékokkal kapcsolatos közvetítéseket. George Bush amerikai elnök viszont nem fogja bojkottálni a játékokat.
Öt éve tart az iraki megszállás
Több mint százezer civil áldozat, négyezer elesett amerikai katona - ez a mérlege az öt évvel ezelőtt kezdődött iraki háborúnak. George Bush elnök szerint Szaddám Huszein egykori diktátor eltávolításáért megérte az áldozat, az amerikaiak többség viszont nem ért ezzel egyet. Kattintson a fotókra a többi képért!
Megérte az iraki háború Bush szerint
Megérte az iraki háborúval járó veszteség, mert különben sokkal nagyobb árat kellett volna fizetnie az Egyesült Államoknak - erről beszél majd szerdán George Bush a harcok megindításának ötödikévfordulóján. Az elnök szerint tagadhatatlan siker az iraki háború.
Navratilova visszakapta cseh állampolgárságát
Martina Navratilova, minden idők egyik legjobb teniszezője visszakapta cseh állampolgárságát - erősítették meg kedden Prágában, miután a hírt a világsztár közölte újságírókkal, Tokióban.
Bush megmentené a vízbefojtásos vallatást
A képviselőház és a szenátus ellenére George Bush vétót emelt a vízbefojtásos vallatást megtiltó jogszabály ellen. Szerinte a hírszerzésnek szüksége van "minden eszközre" a terroristák megállításához.
Bush is felsorakozott McCain mögé
George Bush elnök is támogatásáról biztosította John McCain szenátort, aki a republikánusok jelöltje az idei amerikai elnökválasztáson. McCaint ez segítheti a konzervatív bázis megnyerésében.
Bush Gázai puccskísérletéről ír a Vanity Fair
A Bush-kormányzat titokban fegyveres puccsot készített elő a Hamász szélsőséges iszlamista palesztin szervezet ellen annak 2006-as választási győzelme után, hogy ezzel véres, palesztinközi válságot robbantson ki - állította kedden megjelent számában a Vanity Fair.
Bush katonákat kér Afganisztánba
Több katonát fog kérni Afganisztánba a NATO-szövetségesektől az áprilisi csúcstalálkozón George Bush. Az amerikai elnök szerint a szövetség tagjainak nagyobb terhet kellene vállalniuk.
Bush szerint nem lesz recesszió
Az amerikai gazdaság kétségtelenül lelassult, de nincs recesszió és nem is várható - jelentette ki George Bush elnök csütörtökön a Fehér Házban. Bush elnök azzal kapcsolatban fejtette ki álláspontját, hogy az aznap nyilvánosságra hozott adatok szerint tavaly az utolsó negyedévben a várakozásoknál sokkal lassabban nőtt a gazdaság, és nagyobb munkanélküliséget rögzítettek.
Bush megkezdte afrikai körútját
Öt országot érintő, egyhetes afrikai körutat kezdett meg George Bush amerikai elnök, amikor szombaton megérkezett a Guineai-öböl partján fekvő Beninbe.
John McCaint ajánlja utódjául Bush
Eddigi tartózkodó álláspontját feladva John McCain jelöltsége mellett tette le a garast George Bush. Az elnök egy intejúban igazi konzervatívnak nevezte a szenátort, akit pártbéli ellenfelei túlságosan liberálisnak, sőt, egyenesen demokratának tartanak. Az igazi demokrata jelöltaspiránsok már egy McCain elleni kampányra készülnek. Obama szerint a vietnámi veterán száz évig sem vonulna ki Irakból.
Később megy Gyurcsány Washingtonba
Tom Lantos családjának kérésére később utazik Gyurcsány Ferenc Washingtonba. A kormányfő - aki emiatt máskor találkozik George Bush elnökkel is - kitüntetné a betegeskedő magyar származású Lantost.
Minden idők legdurvább USA költségvetése
Az Egyesült Államok történetében első ízben lépi át az állami költségvetés a 3 ezer milliárd dollárt: George Bush elnök hétfőn terjesztette elő a 2009-es büdzsé tervezetét.
Felfüggesztettet kapott a Bush-ellenes magyar tüntető
Hathavi felfüggesztett börtönt kapott az a 25 éves magyar fiatalember, aki tavaly nyáron Rómában demonstrált George Bush ellen. Az ítélet szerint "erőszakcselekményt" követett el társaival együtt.
A pénzükért aggódó amerikaiakat nyugtatgatta Bush
Az egyre borúsabb gazdasági kilátások miatt aggódó amerikaiakat igyekezte megnyugtatni George Bush elnök idei - és várhatóan utolsó - évadnyitó beszédében. Újdonságokkal és nagy tervekkel nem állt elő az egyébként is népszerűtlenségi mélyponton lévő elnök.
Megegyeztek az USA élénkítő csomagjáról
George Bush amerikai elnök és a washingtoni törvényhozás két pártjának vezetői megegyezésre jutottak a gazdaságélénkítő csomag részleteiről. Így nem lesz akadálya az összesen 150 milliárd dollár értékű intézkedéscsomag elfogadásának - írja a Napi Gazdaság.
Atomfegyver-program: három zűrös ország
Több úgynevezett küszöbállam képes arra, hogy önálló atomfegyver-programot indítson. Bár ma nem bizonyítható egyértelműen ilyen kezdeményezés, a helyzet reális megítélése nagyon nehéz. Összeállításunkban az iráni, észak-koreai és pakisztáni helyzetet mutatjuk be.
Új parancsnokot neveztek ki az ISAF élére
David McKiernan tábornok személyében új parancsnokot nevezett ki George Bush amerikai elnök a NATO vezetésével Afganisztánban tevékenykedő nemzetközi biztonsági erő (ISAF) élére - jelentette be pénteken a washingtoni védelmi minisztérium.
Amerikán 100 milliárd dolláros csomag segíthet
Egy 100 milliárd dolláros rövid távú pénzügyi élénkítő csomag segítene a gyengélkedő amerikai gazdaságon - véli Ben Bernanke FED-elnök. George Bush elnök hamarosan tervet terjeszt elő a gazdaság megsegítésére.
Bush veszélyt lát Irán atomprogramjában
Elhatárolódott a szaúd-arábiai látogatáson tartózkodó George Bush amerikai elnök kedden attól az amerikai hírszerzési értékeléstől, amely szerint Irán 2003-ban leállította atomfegyverprogramját.
Bush jóváhagyta az afganisztáni csapaterősítést
George Bush amerikai elnök jóváhagyta, hogy az Egyesült Államok 3200 tengerészgyalogost vezényeljen Afganisztánba a NATO-csapatok megerősítésére. A Pentagon előző nap Robert Gates védelmi miniszter a Fehér Háznak tett létszámnövelési javaslatáról adott hírt.
Palesztinokkal parolázik a derűlátó Bush
A palesztin elnökkel tárgyalt George Bush amerikai elnök, aki abban bízik, hogy év végére tető alá lehet hozni egy békemegállapodást az izraeliek és a palesztinok között. Több elemző szerint is kétséges azonban ennek a lehetősége.
Bush: Irán provokált a Hormuzi-szorosban
George Bush amerikai elnök szerint Irán provokációt hajtott végre a hét végén, amikor járőrhajói kis híján fegyveres összetűzésbe kerültek amerikai hadihajókkal a Hormuzi-szorosban. Az amerikai haditengerészet nyilvánosságra hozott olyan videó- és hangfelvételeket, amelyek az elnök állítását hívatottak igazolni.
Bush elfekteti a Pentagon-költségvetést
George Bush amerikai elnök megakadályozza a washingtoni védelmi minisztérium költségvetéséről szóló törvény alkalmazását, mert a jogszabály lehetővé tenné, hogy Szaddám Huszein egykori diktatúrájának áldozatai kártérítési pereket indítsanak a mostani iraki kormány ellen - közölte a Fehér Ház.
Clinton Bush elnökhöz hasonlítja vetélytársait
Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt-aspiráns egy csütörtöki iowai kampányrendezvényen arra utalt, hogy vetélytársai külpolitikai téren tapasztalatlanok, nem lennének eredményesebbek George Bush elnöknél.
70 milliárd dollárt ad az amerikai szenátus a háborúra
Jóváhagyta a jövő évi háborús költségvetést az amerikai szenátus: az Egyesült Államok 70 milliárd dollárt költhet iraki és afganisztáni akcióira. Közben George Bush jóváhagyta a nukleáris fegyverek jelentős csökkentéséről szóló döntést. E szerint az USA a hidegháborús szint egynegyedére csökkenti csapásmérő arzenálját.
Eljárt az idő az amerikai benzinfalók fölött
Több mint három évtizede először rendelkezik az USA az amerikai autók üzemanyag-fogyasztási normáinak szigorításáról, ami napi 2 millió hordóval fogja csökkenteni az Egyesült Államok nyersolajszükségletét. A következő 13 évben a hagyományos villanykörtéket is kivonnák a forgalomból. George Bush elnök szerdán írta alá a történelminek nevezett energiaügyi törvénycsomagot.
George Bush kell a Simpson családnak
A Simpson család alkotói George W. Busht is felkérnék egy vendégszereplésre a rajzfilmsorozatban.
Már a katonacsaládok is unják Bush háborúját
Nem helyesli George Bush elnök háborús stratégiáját az amerikai katonacsaládok többsége. Tíz családból hat vélekedik így, ami megközelíti az egész amerikai lakosság körében tapasztalt mutatókat, pedig a katonacsaládok hagyományosan támogatják a háborús politikát.
Bevásárlókkal végzett az ohamai ámokfutó
Egy órával azt követően, hogy George Bush amerikai elnök elhagyta a Nebraska állambeli Omahát, egy ámokfutó nyolc embert lőtt le a város egyik bevásárlóközpontjában. A 19 éves férfi a lövöldözés után főbe lőtte magát.
Ünnepli Irán az amerikai kémjelentést
Irán győzelemnek tartja azt az amerikai hírszerzői jelentést, amely szerint a perzsa ország évekkel ezelőtt leállította atomfegyver-programját. A dokumentum miatt Kína már vonakodik a Teherán elleni újabb szankcióktól, George Bush amerikai elnök azonban saját titkosszolgálatainak állítása ellenére kitart amellett, hogy Irán veszélyes.
Kémei szerint kamuzik az iráni atomról Bush
Hiába rémisztgetett az elmúlt időszakban az amerikai elnök és alelnöke az iráni atomfegyverrel, egy frissen nyilvánosságra hozott titkosszolgálati összegzés szerint Irán már 4 éve leállította katonai célú nukleáris fejlesztéseit. A jelentés készítői elismerik, hogy Teherán nem teljesen ártatlan: polgári célú atomprogramját könnyen át tudja állítani hadászati célra, és 2010-re képes lehet atombombát gyártani, viszont jelenleg egyáltalán nem biztos, hogy erre törekedne.
Bush is tudott a CIA-ügynök felfedéséről volt szóvivője szerint
Volt szóvivője szerint George Bush amerikai elnök is tudott arról, hogy szándékosan szivárogtatták ki egy CIA-ügynök nevét a sajtónak. Valeria Plame neve azt követően derült ki, hogy férje 2003-ban nyilvánosan azzal vádolta meg az amerikai vezetést: manipulálták az Irakkal lapcsolatos titkosszolgálati információkat, hogy igazolhassák a Szaddám ellen indított háborút.
Csillagászati ára van az USA háborúinak
Az amerikai kongresszus becslése szerint az afganisztáni és iraki háborúk eddig 1,6 billió dollárba (260 billió forint) került, a kiadások pedig egyre nőnek - írja a The Guardian. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hat évben minden négyfős családnak 20 ezer dollárjába (3,4 millió forint) került George Bush amerikai elnök úgynevezett terror elleni háborúja ebben a két országban.
Megvan Bush bukott bizalmasának utóda
Megkapta a szükséges szenátusi támogatást Bush elnök jelöltje az igazságügy-miniszteri posztra. Michael Mukasey mellett szavazott több demokrata szenátor is. Az előző miniszter Bush bizalmasa volt, de a augusztusban lemondásra kényszerült.
Bush is bírálja a pakisztáni elnököt
George Bush is bírálta a terrorizmus elleni háborúban legfőbb szövetségesének számító Pervez Musaraff tábornokot, amiért rendkívüli állapotot vezetett be Pakisztánban. Az amerikai elnök a választások megtartását várja a pakisztáni vezetéstől, és azt, hogy Musaraff vegye le az egyenruhát. Iszlamabad egyelőre nem enged beleszólást a belügyeibe, ami kínos lehet az USA-nak.
Bush: A PKK az Egyesült Államok ellensége
George Bush amerikai elnök a török kormányfőnek hétfőn Washingtonban kijelentette: a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) az Egyesült Államok ellensége, és a Fehér Ház megosztja hírszerzési értesüléseit Ankarával a lázadó csoport támadásainak elhárítására.
Kuba felkészült egy amerikai támadásra
A kubai külügyminiszter figyelmeztette George Bush amerikai elnököt: a kommunista vezetésű szigetország felkészült arra az eshetőségre, ha Washington fegyveres beavatkozással szeretné elérni a kubai rendszerváltást.
Blairt féltette Bush Irak miatt
George Bush amerikai elnök az utolsó pillanatban felajánlotta Tony Blair brit minisztereknöknek, hogy visszaléphet az iraki háborúból. Blair azonban úgy vélte, ez nevetséges lenne - állítja egy most megjelenő könyv, amely Blair miniszterelnöki éveiről szól.
Havi 1,2 millió forintot keres Putyin
Vlagyimir Putyin orosz elnök nagy rajongója a luxusóráknak. Jelenleg egy 10,8 millió forintot érő, Patek Phillippe által tervezett Swiss márkájú darabot hord. Ha ezt a saját fizetéséből akarná megvenni, az Orosz Központi Választási Bizottság jelentése szerint kilenchavi bérét kellene az órára költenie. Putyin ugyanis évi 14,4 millió forintnak megfelelő összeget keres, amivel nincs éppen előkelő helyen a miniszterelnöki fizetéseket illetően. George Bush amerikai elnök például majdnem ötször annyit keres, mint Putyin.
Bush újabb milliárdokat költene háborúra
Újabb 42,3 milliárd dollárt kért a kongresszustól az iraki és az afganisztáni háború finanszírozására George Bush amerikai elnök, miután februárban már 141,7 milliárd dollárt kért a katonai műveletek finanszírozására az október 1-jén kezdődő pénzügyi évre. Amennyiben a törvényhozás elfogadná a kért összeget, 2001-től összesen több mint 757 milliárd dollárjába kerülne az Egyesült Államoknak a "terrorizmus elleni háború" finanszírozása.
Washington újabb szankciókkal sújtja Mianmart
Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedéseket vezet be Mianmarral szemben, miután a délkelet-ázsiai ország továbbra sem teljesíti a nemzetközi közösség elvárásait - jelentette be pénteken George Bush amerikai elnök.