GDP

címke rss

130 milliót kerestem a gorillák földjén

Gazdaság2012.10.24, 10:49

Afrika a világ befektetőinek kincsesbányája lett. Igaz, a busás haszonból továbbra is kell testőrökre költeni, de akiben van egy kis vagányság,  mesésen meggazdagodhat. A kontinens nem egységes, de több helyen bővül a középosztály, és a gazdasági növekedés már egyáltalán nem csak a mesés nyersanyagvagyonra támaszkodik. A fejlődés azonban viszonylagos. Afrika ott lehet most, ahol Kína húsz-harminc éve, és Szeremley Huba szerint - aki negyven-ötven éve kezdett üzletelni Afrikában - semmi sem lett jobb, csak a civilizáció tönkretette azt, ami korábban jó volt.

Minden ötödik horvát állástalan

Gazdaság2012.10.12, 12:16

Az idegenforgalmi szezon lecsengése után 18 százalékosra nőtt a munkanélküliségi ráta, ráadásul a közszféra tervezett karcsúsítása miatt még többen veszíthetik el állásukat. Csütörtökön több ezren tüntettek Zágrábban.

A német gazdaságban sem bízhat Magyarország

Gazdaság2012.10.11, 17:04

A magyar gazdaság teljesítményét jelentősen befolyásoló Németországban idén nem várható GDP-növekedés, jövőre is csak szerény bővüléssel lehet számolni.

Kopint-Tárki: elveszett a gazdasági növekedés

Gazdaság2012.10.10, 13:05

A gazdaságkutató tovább rontotta GDP-előrejelzését, és emelte az inflációs várakozást is. A cég szerint az elmúlt hét év a gazdasági növekedés szempontjából elveszett.

Még lassúbb növekedést vár az IMF

Gazdaság2012.10.09, 07:59

Lefelé módosította a világgazdaság növekedésére vonatkozó várakozásait az IMF. Az előző, júliusi adatokat ez évre 0,2, jövő évre 0,3 százalékponttal csökkentették. A valutaalap szerint az a kérdés, hogy a kilábalás húzódik-e el, vagy újabb válságba süllyedünk.

Már nem mindent vesznek, ami kínai

Gazdaság2012.10.08, 10:47

A Világbank már csak nyolc százalék alatti növekedést vár Kínában az idén, mert a lassuló amerikai gazdasági növekedés és az európai recesszió miatt megcsappant a termékei iránti kereslet. A kínai vezetés szerint a belföldi kereslet növelése elég lesz ahhoz, hogy az export csökkenését ellensúlyozza.

IMF: Öntsenek több pénzt a világra

Gazdaság2012.10.05, 12:18

Az IMF rontotta gazdaságnövekedési előrejelzéseit, és szerinte lazább monetáris politikára van szükség.

Erősödő forint támogatta a kormány adósságharcát

Gazdaság2012.10.01, 10:31

Több mint 200 milliárd forinttal csökkent a második negyedév végére az államadósság, így a GDP-arányos értéke 78 százalék alá süllyedt.

Orbán: Magyarország egyedül is boldogul

Gazdaság2012.10.01, 11:44

Magyarország saját erőből meg tudja oldani a gondokat, így a gazdasági, pénzügyi bajokat is, az IMF-hitel nélkül is képes lesz az ország kivédeni a közeledő válsághullámot, csak több energiával és drágábban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a szegedma.hu-nak. A kormányfő szerint nincs olyan ország, ahol csak jó dolgok történnek, de biztos abban, hogy Magyarországon előbb-utóbb több lesz a jó dolog, mint a rossz.

Fékezett az amerikai gazdaság

Gazdaság2012.09.27, 15:03

Az amerikai gazdaság a második negyedévben csak 1,3 százalékkal bővült. Ez elmarad a korábbi becsléstől és az az év első három hónapjában mért ütemtől is.

Amerika taszíthatja recesszióba a világot

Gazdaság2012.09.27, 17:49

A Fitch hitelminősítő szerint az amerikai költségvetési intézkedések az egész világgazdaságra nézve is komoly rizikót jelentenek.

Matolcsy 440 milliárdos problémája

Gazdaság2012.09.27, 14:39

Óriási, 440 milliárd forintos költségvetési kiigazítást kell végrehajtania a kormánynak ahhoz, hogy legyen esélye az IMF-fel és az Európai Bizottsággal való megállapodásra, valamint hogy az uniós források elvesztésével fenyegető uniós túlzottdeficit-eljárás alól kikerüljön - ezt üzeni a jegybanki stáb elemzésének az államháztartásra vonatkozó része.

Borúlátó londoni prognózis érkezett a magyar gazdaságról

Gazdaság2012.09.27, 19:22

A Magyarországgal foglalkozó londoni szakértők prognózisai közül a legborúlátóbbal rukkolt elő csütörtökön a Capital Economics. A friss előrejelzés szerint az idén 1,5, jövőre 0,5 százalékos hanyatlás várható Magyarországon.

Svájc is megszenvedi az euróválságot

Gazdaság2012.09.18, 11:36

A svájci kormány kedden csökkentette az idei és a jövő évi gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését. Az idei második negyedévben váratlanul csökkent az ország GDP-je, elsősorban az euróövezeti országok válsága miatt.

Átírja a kormány a tündérmeséjét

Gazdaság2012.09.18, 20:17

A kormány a harmadik negyedév után felülvizsgálja idei makrogazdasági előrejelzését, és valószínűleg ront az idei, stagnálás közeli növekedési várakozásán - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Dow Jones hírügynökségnek adott interjúban kedden. Az idei költségvetési hiánycél azonban nincs veszélyben.

Szokott mosogatni? Legyen büszke rá!

Itthon2012.09.17, 10:47

A férfiak többet dolgoznak, mint a nők, éppen ezért jobban is keresnek náluk és hasznosabb tagjai a társadalomnak. Ez derül ki a legelterjedtebb gazdasági mutatókból. A valóság azonban teljesen más. A házimunkát végző nők sokkal többet dolgoznak, mint a férfiak, és rengeteg kiadást megspórolnak családjuknak. Ezért ráadásul sem pénzt, sem elismerést nem kapnak. Mennyit tesz hozzá egy ország gazdagságához a házimunka?

Orbán célzott, lőtt, mellé

Gazdaság2012.09.13, 12:44

Orbán Viktor szerint Európa problémái húzzák le a magyar gazdaságot, ha a nyugat nem szerencsétlenkedne, akkor nekünk is könnyebb lenne. A kormány két év alatt több fontos célt megjelölt, amelynek elérésével fel lehetne pörgetni a gazdaságot, útját azonban kudarcok egész sora szegélyezi. Orbán megmondta, hogy mit kell tennünk. Mennyire sikerült megvalósítani a terveit?

Az olaszok és az osztrákok sem dőzsölnek tovább

Gazdaság2012.09.10, 14:52

A vártnál árnyalatnyival nagyobb mértékben csökkent az olasz gazdaság teljesítménye a második negyedévben. Az osztrák gazdaság gyakorlatilag stagnált. Mindkét országban jelentősen visszaesett a lakossági fogyasztás.

A high-tech ipar bedarálja Afrikát

Techbázis2012.09.07, 14:18

Az Afrikában élő egymilliárd ember többségének napi egy dollárnál kisebb összegből kell megélnie, és a lakosok rendelkezésére álló élelem is egyre kevesebb. A kontinensen található mobiltelefonok száma mégis minden évben robbanásszerűen nő. Kína és India mellett Afrika a világ harmadik legnagyobb mobilpiaca, amely még mindig tud hova bővülni. De mire mennek olcsó okosmobilokkal olyan helyeken, ahol még áram sincsen?

Kicsit rosszabb a GDP-adat a vártnál

Gazdaság2012.09.07, 09:37

A felülvizsgált adatok szerint a magyar GDP az idei második negyedévben 1,3 százalékkal csökkent, az előzetes szám 1,2 százalékról szólt - közölte a KSH. Az elmúlt két év növekedésének hajtóerejét jelentő feldolgozóipar bővülése az elmúlt negyedévben megtorpant, emellett most a mezőgazdaság sem tudta megsegíteni a gazdaságot.

Ide pénzt nem hoznak

Gazdaság2012.08.31, 12:01

A második negyedévben sem szakadt meg az évek óta tartó folyamat: csökkentek a beruházások, amelyek a fejlődés egyik motorját jelenthetnék. Az első félévben több mint 7 százalékos volt a hanyatlás.

A többség a kamat tartását várja

Gazdaság2012.08.24, 09:21

Bár a Reuters által megkérdezett elemzők döntő többsége arra számít, hogy a jegybank nem változtat a kamatszinten a jövő héten, hárman csökkentést várnak. A piaci szakértők lerontották az idei növekedésre vonatkozó korábbi becslésüket, 1 százalékos hanyatlást várnak.

Mi ez a szám, amelytől annyit görcsölünk?

Gazdaság2012.08.23, 10:40

A közgazdászok egyik legkedveltebb mutatója sok sebből vérzik. A GDP összegét senki nem tudja pontosan, sok eleme becslésen alapul, és már attól pontosabb, ha a mérésbe bevont háztartások kapnak egy kis jutalomkávét.

Ne vegye el a takarítónőjét, mert kiszúr Matolcsyval!

Archívum2012.08.22, 10:24

Ne alkudozzon, költekezzen minél többet, ne vesse meg a bejárónők, takarítónők szolgáltatásait, ne sajnálja a közszolgáktól a pluszpénzt, örüljön, ha minél többet dolgozhat, és ültessen zöldséget - nyolc tipp annak, aki a szívén viseli a döcögő magyar gazdaság sorsát. A recesszióból is van kiút.

A KT elnökét nem lepte meg a GDP-adat

Gazdaság2012.08.22, 08:08

A Költségvetési Tanács (KT) elnöke nem lepődött meg a múlt héten nyilvánosságra hozott növekedési és inflációs adatokon. Mint a Népszabadságnak elmondta, azok nem jelentenek általuk eddig nem ismert kockázatokat a költségvetésre. Kovács Árpád hozzátette, hogy ez nem jelenti azt is, hogy nem kell hozzányúlni a büdzséhez, ezért  újabb háttérszámításokat kértek a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.

Készüljön a visszafejlődésre!

Itthon2012.08.20, 09:28

Nem leszel boldogabb, ha mindig több és több haszontalan cuccot veszel magadnak - erről akarja meggyőzni a világot a zöldmozgalmak egyik legfiatalabb, leginkább radikális szárnya, a nemnövekedés-mozgalom. Aki gyakorlatban csinálja, azt állítja, hogy az egyszerű élet boldoggá tesz, ráadásul heti egy nap munka elég hozzá. Követői egyszerűen képtelenségnek tartják a fenntartható fejlődést, bár nem könnyű a recesszió kellős közepén elmagyarázni az embereknek, hogy tulajdonképpen jó dolog, ha nem növekszik a gazdaság.

Elnapolja a kamatvágást a makacs infláció

Gazdaság2012.08.14, 14:32

Nehéz kamatdöntési dilemma elé került a magyar jegybank, miután a második negyedévről szóló keddi előzetes GDP-adat megerősítette, hogy a magyar gazdaság recesszióban van, az infláció pedig makacsul magas - vélekedtek a GDP-adatok és a júliusi infláció keddi ismertetése után londoni elemzők.

A zuhanást megúszták, de szenvednek a németek és a franciák

Gazdaság2012.08.14, 12:56

A vártnál valamivel jobb teljesítményt nyújtott a német és a francia gazdaság is az év második negyedében, így enyhültek azok a félelmek, hogy az eurózóna legnagyobb gazdaságai recesszióba csúszhatnak.

Most épp nem pusztítjuk olyan mohón a Földet

Itthon2012.08.14, 14:56

A környezetvédők ujjongtak 2008-ban, amikor mindenki a lakáshitelek tömeges bedőlése, az autógyárak összeomlása, a fogyasztás visszaesése miatt rettegett. Ha ugyanis a gazdasági növekedés megáll, akkor többnyire csökken a környezetszennyezés is. A helyzet viszont nem ilyen egyértelmű, a bolygó erőforrásainak pusztítása összességében nem lassult. A megoldás az lehetne, ha végre sikerülne úgy produkálni gazdasági növekedést, hogy az ne járjon a környezet terhelésével.

Recessziót hozott Matolcsy tündérmeséje

Gazdaság2012.08.14, 11:34

Rosszul taktikázott a kormány az IMF-tárgyalásokon, amikor saját igazáról a magyar gazdaság teljesítményével akarta meggyőzni a hitelezőket. A második negyedéves GDP-adat szerint a magyar gazdaság recesszióba került, már két negyedéve visszaesik.

Londoni elemzők szerint recesszióban a magyar gazdaság

Gazdaság2012.08.13, 13:20

Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint valószínűleg a második negyedévben is csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP). A kedden reggel megjelenő GDP-adat jelentősége, hogy két egymást követő negyedév visszaesése már recessziót jelent. A magyar gazdaság az első negyedévben zsugorodott.

Tovább zuhant a görög gazdaság

Gazdaság2012.08.13, 14:34

A második negyedévben tovább csökkent az államcsőd ellen küzdő görög gazdaság teljesítménye, a belföldi össztermék (GDP) 6,2 százalékkal kisebb, mint a múlt év hasonló időszakában - közölte hétfőn a görög statisztikai hivatal.

Halvány remények, súlyos aggodalmak az új GDP-adat előtt

Gazdaság2012.08.13, 13:03

Komoly veszély, hogy a kedden megjelenő statisztika alapján kijelenthetjük: technikai értelemben recesszióba süllyedt a magyar gazdaság. Az ország annyi értéket állít elő, mint hét éve. A régiótól és a fejlett nyugati szinttől folyamatosan leszakadunk, pedig Varga Mihály a jó adatokkal bizonyítana az IMF-nek.

Hová tűntek a magyar Mercedesek?

Gazdaság2012.09.12, 10:59

Bár az ipari adatokon alig látszik a Mercedes-gyár elindulása, mégis sokat jelent a kecskeméti üzem fokozatos felfutása. Ezt azonban az fedi el, hogy más területeken jelentős a hanyatlás. A Mercedes nélkül nem csak szerény mértékben esne vissza az ipari termelés.

Nagyobb lehet a magyar esés, mint várták

Gazdaság2012.08.08, 18:07

A Morgan Stanley elemzői szerint 1,2 százalékos visszaesés is lehet idén a gazdaságban, erre mutatnak az eddigi növekedési adatok. A kormány ennél jóval optimistább.

Recesszióba torkollik a spanyol megszorítás

Gazdaság2012.07.30, 14:06

Mélyül a recesszió Spanyolországban, a második negyedévben 0,4 százalékkal csökkent a hazai össztermék (GDP) az előző három hónaphoz viszonyítva az első negyedévi 0,3 százalék után - közölte hétfőn a spanyol országos statisztikai hivatal.

Kiábrándító környezetben küszködik Magyarország

Gazdaság2012.07.30, 15:56

A londoni Capital Economics úgy számol, hogy  a magyar gazdaság 0,8 százalékkal esett vissza a második negyedévben.

Megjött az IMF hideg zuhanya

Gazdaság2012.07.17, 07:51

A korábbinál rosszabb teljesítményt vár a világgazdaságtól a Nemzetközi Valutaalap. A friss prognózis szerint idén 3,5, jövőre 3,9 százalékkal gyarapodhat a világgazdaság, az eurózónában 2012-ben recesszióra lehet számítani. A közép-kelet-európai térségben az idei 1,9 százalékos bővülés után jövőre 2,8 százalékos többlet várható.

Nőtt az észak-koreai GDP

Gazdaság2012.07.09, 12:25

Két egymást követő évben is nőtt Észak-Korea gazdasága, 2011-ben összesen 0,8 százalékkal. Hivatalos adat nincs az ország gazdasági helyzetéről, a számításokat egy dél-koreai bank végezte el.

GKI: Az idén már nem lesz IMF-megállapodás

Gazdaság2012.06.26, 11:44

A GKI gazdaságkutató intézet az idén 1,5 százalékos GDP-visszaesésre számít, számításaik szerint az infláció 5,7 százalékos lehet. A cég konjunktúrajelentése szerint az idén már nem lesz IMF-megállapodás.

Csökkenő német adóbevételek halványítják a magyar reményeket

Gazdaság2012.06.21, 10:47

Két év óta először csökkentek az adóbevételek Németországban, amely a gazdasági fejlődés lassulására utal. A gyenge német teljesítmény az első negyedévben mínuszt produkáló magyar gazdaságnak további gondot jelenthet.

Még jobban dübörög a svájci gazdaság

Gazdaság2012.06.12, 13:54

Közel megduplázta a svájci kormány az idei gazdasági növekedési ütemre vonatkozó várakozását, 1,4 százalékkal bővülhet az ottani gazdaság, pedig a frank már egy éve olyan erős, hogy az exportcégek nagyon szenvednek miatta.

Hatszázalékos mínuszban a görög GDP

Gazdaság2012.06.08, 12:52

A vártnál nagyobb mértékben, 6,5 százalékkal esett a görög GDP az első negyedévben. Görögországban ez a hetedik egymást követő negyedév, amikor zsugorodott a gazdaság.

Egyelőre rémálomnak tűnik Matolcsy tündérmeséje

Gazdaság2012.06.19, 16:26

A második Orbán-kormány legrosszabb GDP-adatának számít az idei első negyedéves, 1,4 százalékos visszaesésről tanúskodó statisztika, amely lényegében megegyezik a KSH első gyorsbecslésével. A Fidesz-KDNP-kormány ideje alatt ezt megelőzően nem zsugorodott a gazdaság. Egy elemző szerint csak fohászkodhatunk azért, hogy a külföld kihúzzon minket a csávából.

Mélyebb gödörbe került Ciprus

Gazdaság2012.06.08, 17:52

A múlt év utolsó negyedévében mért 0,8 százalékos hanyatlás után az idei év első három hónapjában 1,6 százalékkal csökkent a ciprusi gazdaság teljesítménye.

Simor: Rosszabb a helyzet mint vártuk

Gazdaság2012.06.07, 14:50

Simor András jegybankelnök szerint az MNB rontani fogja a 2012-es és a 2013-as növekedési előrejelzését. A gazdaság idén recesszióba kerül, jövő évben nagyon visszafogott növekedés lehetséges.

Elindult a termelés a Mercedes-gyárban, de ez sem segít a magyar iparon

Gazdaság2012.06.07, 11:53

Áprilisban több mint három, az év első négy hónapjában közel egy százalékkal esett vissza az ipari termelés. A kecskeméti Mercedes-gyárban elindult a termelés, de ez sem tudta megmenteni a szektort a zsugorodástól. Az egész gazdaság is könnyen recesszióba süllyed.

GKI: Magyarország magának köszönheti a bajt

Gazdaság2012.06.04, 09:11

A GKI szerint az idén 1,5 százalékos recesszió lesz, ez az adat Görögország és Portugália után a harmadik legrosszabb az Európai Unióban. A régióban Szlovákia 3,2 százalékkal bővült az első negyedévben.

Tempósan nő a lengyel gazdaság

Gazdaság2012.05.31, 15:50

Lengyelországban 3,5 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye az első negyedévben a csütörtökön ismertetett kormányzati adatok szerint.

Cséfalvay: A piac bizalmát is meg kell szerezni

Gazdaság2012.05.31, 16:13

Magyarország a Széll Kálmán-tervvel elvégezte a saját "házi feladatát" az NGM államtitkára szerint, aki úgy véli, a növekedés és stabilitás biztosítása mellett a piaci bizalom irányában is lépéseket kell tenni.

Számokba fulladnak Orbánék

Gazdaság2012.05.30, 11:33

Egyelőre adós maradt a kormány a két évvel ezelőtt kitűzött fő gazdasági célok megvalósításával. Az államadósság a magánnyugdíjvagyon államosítása ellenére ugyanott áll, ahol a kormányváltás után volt. A két évvel ezelőtt ígért lendületes gazdasági növekedés helyett recesszió közelében van a gazdaság, a munkanélküliség növekedett.

A forint miatt kamattartást vár a piac

Gazdaság2012.05.24, 17:35

A 7 százalékos alapkamat szinten tartását valószínűsíti a Reuters friss felmérése, amely 0,5 százalékos recessziót jósol erre az évre.

Matolcsy szerint két éve gyógyul az ország

Itthon2012.05.24, 13:26

Matolcsy György szerint az ország két éve a gyógyulás útjára lépett, a nemzetgazdasági miniszter erről az onkológiai intézet egyik új épületének átadásán beszélt. Szócska Miklós szerint az orvoslás növelheti az ország GDP-jét is.

Matolcsy: 20 évig is tarthat a válság

Gazdaság2012.05.24, 09:06

Az euró nem fog eltűnni, de a déli országok legkésőbb 2020-re elhagyhatják az eurózónát Matolcsy György szerint. A nemzetgazdasági miniszter a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, hogy az EU három hibát is elkövetett, köztük azt, hogy nagyképűen hívta ki maga ellen a dollárt. Matolcsy szerint a válság húsz évig is elhúzódhat, az új korszak központi szereplői pedig nem a bankok lesznek, hanem a kreatív ipar. A miniszter megváltoztatná a lakástámogatás rendszerét, mert szerinte a szocpol nem működik.

Varga Mihály: Én sem vagyok Superman

Gazdaság2012.05.22, 12:32

Az IMF-tárgyalások vezetésére kijelölt Varga Mihály szerint a kormánynak az elsősorban külső tényezők miatt egy éve stagnáló gazdaság növekedése miatt és a befektetői bizalom javítása érdekében van szükség az IMF-megálapodásra. A tárgyalások kimenetele azonban csak harmadrészt múlik a magyar kormányon, mondta el parlamenti meghallgatásán, amelyet követően a gazdasági bizottság támogatta miniszteri kinevezését.

OECD: Egyre több magyar munkanélküli lesz

Gazdaság2012.05.22, 13:21

Az export növekedésének lassulása és a fogyasztás visszaesése miatt 1,5 százalékos gazdasági visszaesést jelez Magyarország számára az OECD, és 2013-ban is csak 1,1 százalékkal nő majd a gazdaság, ami csak a fele a fejlett országok átlagának. Világszerte lassul a növekedés, de Magyarország különösen kockázatos helyzetben van.

Londonban is recessziót jósolnak Magyarországnak

Gazdaság2012.05.18, 20:45

A londoni elemzők körében konszenzusossá kezd válni az a prognózis, amely szerint a magyar gazdaság az idei évet recesszióban tölti. A térségben a legrosszabb számokat jósolják Magyarországnak.

Fitch: Magyarországon a legrosszabbak a kilátások

Gazdaság2012.05.17, 08:57

A Fitch hitelminősítő szerint az Európai Unióhoz legutóbb csatlakozott tíz régiós ország közül idén egyedül Magyarországon fog csökkenni a GDP.

A vártnál nagyobbat zuhant a magyar gazdaság

Gazdaság2012.05.15, 10:39

Az elemzők többsége által vártnál jóval nagyobb mértékű volt a magyar gazdaság visszaesése az idei első negyedévben: a KSH gyorsbecslése alapján a GDP 1,3 százalékkal csökkent éves összehasonlításban. Németország gazdasági teljesítménye eközben a vártnál gyorsabban nőtt.

A németek mentették meg az euróövezeti GDP-t

Gazdaság2012.05.15, 14:07

A német gazdaság jó teljesítményének köszönhetően hajszállal elkerülte a recessziót az euróövezet - közölte kedden az Eurostat. Az eurózóna gazdasága ugyanis stagnált az idei első negyedévben, miközben az olasz GDP 0,8, a spanyol GDP 0,3 százalékkal csökkent.

Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?

Gazdaság2012.05.15, 16:03

A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai elemző vár recessziót idénre, ami az államadósság elleni harcot és a költségvetési hiány lefaragását is befolyásolja. Ráadásul egyre jobban távolodik tőlünk Európa jómódú fele.

Európa-bajnok lett a szlovák ipar

Gazdaság2012.05.14, 17:23

Az Európai Unión belül Szlovákiában bővül a legnagyobb mértékben az ipar, a második Lettország, a harmadik pedig Litvánia lett.

Recesszióba süllyedtek a spanyolok

Gazdaság2012.04.23, 12:18

Az euróövezet negyedik legnagyobb gazdaságának teljesítménye már a második negyedévben csökkent január-március között, ami technikai értelemben recessziót jelent. A spanyol nemzeti bank szerint a következő negyedévek kilátásai sem bíztatóak.

Növekedési ösvényről beszél Matolcsy

Gazdaság2012.04.19, 12:32

A magyar gazdaság területének többsége válságban van, a gazdaságot likviditási krízis sújtja, de a költségvetési és államháztartási trendforduló megtörtént - mondta el Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy Demján Sándor nagyvállalkozóval közösen tartott csütörtöki rendezvényen. Matolcsy szerint a pénzügyi konszolidáció megnyitja a növekedési ösvényt Magyarország előtt.

Cudar éveket jósol nekünk az IMF

Gazdaság2012.04.17, 17:14

Idén a gazdaság stagnálni fog, jövőre a kilábalás erőtlen lesz, a munkanélküliség nem bír 11 százalék alá süllyedni, véli a Valutaalap. A világgazdaságban bezzeg szebbek a kilátások.

Megtorpant az óriásgazdaság

Gazdaság2012.04.13, 17:11

Az elmúlt három év legrosszabb eredményét produkálta az első negyedévben a kínai gazdaság. A GDP így is 8,1 százalékkal bővült.

Hatszáz forintos vizitdíjat szeretne a cseh kormány

Nagyvilág2012.04.12, 19:15

A költségvetési hiány leszorítása érdekében áfaemelést és a vagyonosok megadóztatását tervező cseh kormány az egészségügyi bevételeket a vizitdíj 50 koronára emelésével növelné.

Áfaemelés és gazdagadó a cseh megszorító csomagban

Gazdaság2012.04.11, 14:21

Takarékossági intézkedéscsomagot hagyott jóvá szerdán a cseh kormány, amellyel 2013-ban és 2014-ben három százalék alá szorítják a GDP-arányos költségvetési hiányt.    

Rosszabbul állunk, mint négy éve

Gazdaság2012.03.20, 17:46

A lakosság kevesebbet fog vásárolni, 120 milliárd forint körüli megszorítás előtt állunk, amit jövőre újabb pár százmilliárdos csomag követhet, a gazdaság pedig alig tudja elkerülni a recessziót a Századvég Gazdaságkutató szerint. Egy londoni elemzés alapján pedig a GDP-nk még mindig elmarad a 2008-as válság előtti szinttől.

JP Morgan: Nő az idén a magyar gazdaság

Gazdaság2012.03.15, 16:16

A JP Morgan szerint több euróövezeti ország jóval kockázatosabb adós a kelet-közép-európai országoknál. A bankcsoport szerint a magyar gazdaság az idei év egészében növekedni fog, mégpedig 0,5 százalékkal.

A banki veszteségek lehúzzák a magyar gazdaságot

Gazdaság2012.03.09, 12:07

A mezőgazdaság és az ipar felfelé, a szolgáltatások és az építőipar lefelé húzta tavaly év végén a magyar gazdaságot.

Visszaesett 0,3 százalékkal az euróövezeti GDP

Gazdaság2012.03.06, 14:31

Beigazolódott az Európai Bizottság korábbi előrejelzése: 0,3 százalékkal csökkent az euróövezeti GDP a negyedik negyedévben.

Már Kína is csak 7,5 százalékos növekedésre számít

Gazdaság2012.03.05, 11:43

Csökkenő gazdasági teljesítményre számít a kínai vezetés. Ven Csia-pao kormányfő ennek ellenére kilencmillió új munkahelyet és a lakosság életkörülményeinek javítását ígérte a parlament évenkénti ülésszakának nyitóülésén. Bejelentették azt is, hogy korlátozás nélkül használható a jüan a nemzetközi üzleteknél.

Új gyógyszer kell a kínai csodára

Gazdaság2012.02.29, 17:57

Egyre több aggasztó jel utal arra, hogy Kína, a világ második legnagyobb gazdasága megtorpant. Az ország így is félelmetes sebességgel növekszik, de a hatalmasra nőtt ingatlanpiac robbanással fenyeget, és a kínai vezetés ráadásul nem tudja kielégíteni az egyre gazdagodó kínaiakat sem. Kínai lakások milliói és globális befektetők vagyona forog kockán, és egy kínai botlás az egész világgazdaságot is lelassítaná.

A kínai modell miatt aggódik a Világbank

Gazdaság2012.02.27, 13:42

A Világbank szerint Kína fordulóponthoz érkezett, mert jelenlegi növekedési modellje nem tartható. A szervezet elnöke szerint a tőkepiacokat liberalizálni kellene, az állami cégek dominanciáját pedig csökkenteni.

Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés

Gazdaság2012.02.23, 16:11

Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben.  Novemberben még enyhe növekedésre számított az EB.

Szijjártó: Nem lesz megszorítás a kohéziós alapok felfüggesztése miatt

Gazdaság2012.02.23, 14:19

Jogilag instabil, érthetetlen, és az országgal szemben méltánytalan a kohéziós alapok felfüggesztésére tett brüsszeli javaslat Szijjártó Péter szerint.

NGM: Újból téved az Európai Bizottság

Gazdaság2012.02.23, 16:47

A Nemzetgazdasági Minisztérium emlékeztet rá, hogy Brüsszel 0,3 százalékpontot tévedett a tavalyi előrejelzésében, ezért feltételezhető, hogy a 2012-re adott előrejelzése sem pontos. Az Európai Bizottság prognózisa az év egészében 0,1 százalékos csökkenéssel számol.

150 milliárdos büntetéssel sújtana le Brüsszel

Gazdaság2012.02.22, 15:37

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy 2013-tól vonjanak meg fejlesztési támogatásokat Magyarországtól. A pénzügyi biztos azt állítja, az intézkedés független a Magyarország ellen folyó kötelezettségszegési eljárásoktól.

Megjelent az erős forint haszna, januárban csökkent az államadósság

Gazdaság2012.02.20, 13:21

A költségvetés adóssága januárban látványosan csökkent. A forint erősödése decemberhez képest 400 milliárd forinttal apasztotta az adósságot.

Megúszhatja Orbán a viharkabátot

Gazdaság2012.02.17, 15:48

A szerdán közölt utolsó negyedéves GDP-adat után jó esélye van Magyarországnak arra, hogy elkerülje a visszaesést idén. A recessziótól a kecskeméti Mercedes-gyár felfutó termelése és a javuló európai hangulat mentheti meg a gazdaságot.

Pénteken elküldi a kormány a brüsszeli kifogásokra adott választ

Itthon2012.02.16, 10:40

A magyar álláspont védhető, és aránylag egyszerűnek mondható tárgyalások előtt állunk - mondta a kormányfő a brüsszeli kifogásokról az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Beragadt az év végén a magyar gazdaság

Gazdaság2012.02.15, 15:10

Növekedett ugyan a magyar gazdaság 2011-ben, de az év elején várt-remélt mértéktől jelentősen elmaradt a bővülés, noha az elemzői várakozásnál némileg jobb lett az adat. Az utolsó negyedévben a korábbival megegyező ütemben növekedett a magyar gazdaság.

A régiós országok még mindig elhúznak tőlünk

Gazdaság2012.02.15, 13:24

A szlovák, cseh, lengyel gazdaság egy évtizede gyorsabban nő, mint a magyar, viszont az EU átlagától való, 2007-ben kezdődött leszakadásunk tavaly megállt.

Még el is kerülhetjük a recessziót

Gazdaság2012.02.15, 15:05

Két londoni elemzőcég közgazdászai szerint is biztatóak a negyedik negyedévi magyar GDP-adatok. Néhány elemző szerint a magyar gazdaság az idén elkerülheti a recessziót.

Hány font hasznot hajtanak a méhek?

Időjárás2012.02.13, 15:18

A bruttó hazai termék (GDP) mintájára világszerte természetiérték-mutatót kellene bevezetni, hogy egy index fejezze ki, hogy egy adott országban milyen a levegő minősége, mennyire tiszta az ivóvíz és milyen a vadvilág. A javaslat a brit környezetvédelmi minisztertől származik az ENSZ nemzetközi környezetvédelmi konferenciája előtt.

Százmilliárdot veszít az ország a Malév leállásával

Gazdaság2012.02.06, 14:29

Azonnali romlást okoz a magyar gazdaság fizetési mérlegében, hogy a Malév leállása nyomán a légitársaság helyét részben külföldi légitársaságok veszik át, a kereslet egy szegmense pedig más repülőterekre terelődik - áll a Kopint-Tárki kutatóintézet hétfőn közölt gyorselemzésében. A GDP akár fél százalékponttal is csökkenhet.

EBRD: Magyarország lemaradt

Gazdaság2012.01.24, 15:07

Recesszió lesz az idén Magyarországon és Szlovéniában az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) előrejelzése szerint. Az EU/IMF program időzítésének bizonytalansága miatt az EBRD új prognózisában Magyarország esetében másfél százalékos gazdasági visszaesés szerepel.

Orbán óriási hibája, hogy nem egyeztet

Gazdaság2012.01.17, 15:36

Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International vezetője szerint "lehetetlen és óriási hiba", hogy Orbán egyeztetések nélkül akarja irányítani az országot. Ettől függetlenül szerinte Magyarország nem Görögország

Lassul, de így is kilenc százalék feletti a kínai gazdaság növekedési üteme

Gazdaság2012.01.17, 10:27

A nemzetközi válság a kínai gazdasági növekedés ütemét is visszavetette. Kína az export csökkenésével számol két legnagyobb piacán, az Európai Unióban és az Egyesült Államokban.

Csúcson a magyar készpénzállomány

Gazdaság2012.01.16, 17:48

A lakossági devizaátváltások és a reálhozamból származó összegek tartalékolása miatt soha nem látott szintre nőtt a GDP-arányos készpénzállomány Magyarországon a múlt év utolsó negyedében, derül ki egy friss jegybanki jelentésből, amely szerint jelentősen csökkent a készpénzhamisítások száma.

Három százalékkal nőtt a német GDP 2011-ben

Gazdaság2012.01.11, 10:19

Bár az év végén már enyhe recesszióba fordult, 2011 egészében három százalékkal nőtt a gazdaság, részben a jelentősen felfutó belső fogyasztás következtében. 2012 elején még recesszió lehet, de az egész évre enyhe növekedést várnak.

Pörgött a magyar ipar novemberben

Gazdaság2012.01.06, 10:23

Ősz végén javított a magyar ipar. A szektor novemberi teljesítménye meghaladta a várakozásokat, és élénkülést mutat az előző két hónaphoz képest.

A pénztárcánk sem ússza meg a forint újabb mélyrepülését

Gazdaság2012.07.31, 18:00

Mindenki rosszul jár, ha több hétig olyan gyenge marad a forint, mint amilyen január első napjaiban. Drágulnak az élelmiszerek, a benzin, az autó, tovább nő a devizaadósok és a forinthitelesek törlesztőrészlete, és hiábavalóvá válik az államadósság elleni küzdelem is.

Tizenhat éves csúcson a magyar államadósság

Gazdaság2012.01.03, 08:37

A jegybank friss adatai szerint a harmadik negyedév végén 82,6 százalékra rúgott a GDP-arányos államadósság. Ez hat százalékponttal magasabb a második negyedévben mértnél, és 1995 óta a legmagasabb arányt jelenti. Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő szerint az adatok nem szakmai alapon készültek, az MNB viszobt azzal érvel, hogy évek óta az uniós módszertannal számol.

Szinte biztosra veszi az eurózóna széthullását egy londoni elemző cég

Gazdaság2012.01.02, 19:41

A Centre for Economics and Business Research elemzői szerint 2012-ben egy vagy több tagország távozik az eurózónából, amelynek GDP-je 0,6-2 százalékkal csökkenhet az idén.

Sötét gazdasági év vár Magyarországra és az egész világra

Gazdaság2012.01.02, 16:11

Egymással versengve adtak borúsabbnál borúsabb gazdasági előrejelzéseket 2012-re elemzők és nemzetközi szervezetek. Magyarország számára sokan várnak recessziót, a világ nagy gazdasági központjai közül pedig várhatóan az eurózóna számára lesz a legkeményebb ez az év. Összegyűjtöttük, milyen jóslatok vannak Magyarország és a világ gazdaságának alakulására.

"Nincs tragédia, két év normális viselkedés kell" - interjú Zsiday Viktor befektetési szakemberrel

Gazdaság2011.12.29, 09:52

Értelmes, felelős politikával stabilizálható Magyarország helyzete, de abba nem fér bele az, hogy az egyik nap erről szól egy döntés, a másik nap az ellenkezőjéről - mondta az [origo]-nak adott interjúban Zsiday Viktor, a Concorde Alapkezelő befektetési szakembere. Szerinte világszerte azért alakulnak ki rendre válságok, mert az előzőket elfelejtik, és nem félnek tőle. A mostani helyzet egyik megoldása az lehet, ha az államok jobban megadóztatják a gazdagokat.

Aggasztja a költségvetési módosítás több pontja Járait

Gazdaság2011.12.19, 12:12

A Költségvetési Tanács elnöke több aggályt is megfogalmazott költségvetéshez benyújtott módosító javaslataival kapcsolatban. A tanács szerint például a magán-nyugdíjpénztári tagok befizetéseinek nyugdíjkasszába történő átirányítása csökkenti a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát és előreláthatóságát, így növeli az ilyen kockázatokat.

Ifo: Jövőre csak 0,4 százalékkal nő a német gazdaság

Gazdaság2011.12.14, 12:55

Lassul jövőre a német GDP-növekedés még akkor is, ha nem súlyosbodik az euróövezeti válság. Az Ifo gazdaságkutató intézet szerint recesszió azonban nem várható Németországban.