GDP

címke rss

Gyorsabban nőtt a GDP, mint azt korábban hittük

Gazdaság2016.10.02, 18:46

A héten kiderült, hogy az első becsléshez képest gyorsabban nőtt a magyar gazdaság 2015-ben. A KSH rekordalacsony munkanélküliségi rátát közölt, míg a foglalkoztatottság tovább bővült. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az elmúlt napokban „vita” alakult ki Magyarország versenyképessége kapcsán, ezért jön majd a Versenyképességi Tanács. Megállapodtak az OPEC tagállamai, a bankkártya az idén legyőzi a készpénzt, Olaszországnak pedig egy vagyonba kerülnek a migránsok. Ez volt a héten a gazdaságban.

Tavaly 3,1 százalékkal nőtt a GDP

Gazdaság2016.09.30, 13:11

Tavaly a GDP 33 999,0 milliárd forint volt, változatlan árakon számítva 3,1 százalékkal nőtt az előző évihez képest a kormányzati szektor hiánya a nemzeti számlák előzetes adatai alapján 533,9 milliárd forint, a GDP 1,6 százaléka volt. A kormányzati szektor adóssága 2015 végén 25 402 milliárd forint volt, a GDP 74,7 százaléka - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Egyiptom a csőd felé támolyog

Gazdaság2016.09.30, 09:42

Három éve az utcára vonultak az egyiptomiak, és elzavarták a Murszi vezette rezsimet, de a gazdasági problémák nem oldódtak meg, sőt, azóta csak tovább romlott a helyzet: jelenleg ismét olyan a hangulat, mint 2013-ban. 

Jövőre nagyobb lehet a gazdasági növekedés

Gazdaság2016.09.28, 11:16

A magyar gazdaság az idén 2 százalékkal, míg jövőre 2,7 százalékkal bővülhet a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint, az államháztartás hiánya a kormányzati várakozásoknál kissé rosszabb, idén 2,3 százalék, jövőre 2,5 százalék lehet GDP-arányosan, az államadóssági ráta pedig a tavalyi 75,3 százalékról idén év végére 74,5, míg jövőre 73,7 százalékra csökkenhet.

Varga: A piac már évekkel ezelőtt felminősítette az országot

Gazdaság2016.09.19, 06:14

Az elmúlt évek kiemelkedő teljesítménye után már a hitelminősítők számára is kényelmetlen lett volna nem elismerni a magyar gazdaság, a magyar emberek munkájának eredményeit - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban.

Agyonnyomják a görögöket a kamatterhek

Gazdaság2016.09.12, 17:24

Nem képes kikeveredni az adósságcsapdából Athén, amíg az Európai Központi Bank nem dönt úgy, hogy végre görög államkötvényeket is vásárol, ezért Alexisz Ciprasz kormányfő ismét adósságkönnyítést sürgetett.

Bővít a Mercedes, nőtt a boltok forgalma

Gazdaság2016.09.10, 14:19

Új statisztikai adatokat közölt a héten a KSH: nőtt az üzletek forgalma, csökkent az ipari termelés, ahogy az export és az import is, az infláció augusztusban is a negatív tartományban maradt, míg a GDP a második negyedévben is növekedő pályán volt. Bővít és fejleszt a Mercedes, nyereségesek a nagybankok, Orbán Viktor és Csányi Sándor is jelentős kitüntetést vehetett át. Ez volt a héten a gazdaságban.

2,6 százalékkal nőtt a GDP

Gazdaság2016.09.06, 09:41

A bruttó hazai termék volumene 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 1,8 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva 1,0 százalékkal emelkedett, ami árnyalatnyival alacsonyabb az augusztus 12-én kiadott első becslésben jelentett 2,2, illetve 1,1 százaléknál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

FAZ: A hitelminősítők is elismerik az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját

Gazdaság2016.08.30, 18:27

A magyar kormány sikeres gazdaságpolitikájáról írt keddi számában a tekintélyes német Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Gyorsulhat a magyar gazdaság

Gazdaság2016.08.29, 10:28

A magyar gazdaság idei növekedése a tavalyihoz és a régió más országaihoz képest lassabb, a második félévben némi gyorsulás valószínű – közölte a GKI Gazdaságkutató. Az elemzés szerint a belső és külső egyensúly számszerűen nagyon kedvező, az infláció szinte megszűnt.

Kilenchavi csúcson a magyar gazdaság teljesítménye

Gazdaság2016.08.25, 07:26

Tavaly november óta nem nőtt olyan gyorsan a magyar gazdaság, mint idén augusztusban a Világgazdaság mutatószáma, a gyorsulási irányadó szerint.

Lendületet vett a magyar gazdaság

Gazdaság2016.08.14, 17:07

A várnál jobban nőtt a magyar gazdaság a második negyedévben. Lezárult az Erste Bank Hungary eladása. Javult a hazai szállodák kihasználtsága. Nőttek az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások. Panaszt nyújtott be az Uber az Európai Bizottságnak. Új tisztségviselőket választottak a Magyar Posta vezető testületeibe. Soha nem látott szintre, 7,7 ezer milliárd dollárra emelkedett a világ dollármilliárdosainak összesített vagyona. Eltűnhet a boltokból a magyar málna. Egy marxista kuruzsló kezébe került a venezuelai gazdaság. Ez volt a héten a gazdaságban.

Varga: Kitart a gazdaság lendülete

Gazdaság2016.08.12, 11:16

A második negyedévi növekedési adatok igazolják, hogy az első negyedévi visszaesés átmeneti volt, a gazdaság növekedési lendülete továbbra is tart, és ha nem történik váratlan esemény, a tervezett 2,5 százalékos növekedési ütem tartható - kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a KSH által pénteken nyilvánosságra hozott GDP-adatokat.

2,6 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben

Gazdaság2016.08.12, 09:42

A bruttó hazai termék 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva az első negyedévi 0,9 százalékos emelkedés után. Az előző negyedévhez mérten 1,1 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint azt követően, hogy 0,7 százalékkal csökkent az első negyedévben - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.

Lassulhat jövőre Európa gazdasága

Gazdaság2016.08.08, 16:48

A Businesseurope legfrissebb elemzése szerint 2016-ban az Európai Unióban 2,0 százalékos gazdasági növekedés várható, míg az eurozónában ennél alacsonyabb, 1,7 százalékos GDP emelkedéssel számolnak. 2017-ben ugyanakkor rosszabb adatokra számít már az európai munkaadókat tömörítő szervezet. Fő kihívásnak a migrációval kapcsolatos kérdések, Schengen, a beruházások alakulása és az EU és az USA közötti szabadkereskedelmi megállapodás ügye tűnik.

Nem éri meg sokat dolgozni

Unikornis2016.08.06, 11:56

Legalábbis, ha a produktivitás a cél. És mi más lenne?

Lelassult Európa gazdasága

Gazdaság2016.07.29, 15:06

Mind az Európai Unió egészében, mind az euróövezetben lassult a bruttó hazai termék, azaz a GDP növekedési üteme a második negyedévben, derült ki az Eurostat előzetes gyorsbecsléséből.

Nem a termelők rázzák helyre a GDP-t

Gazdaság2016.07.25, 09:33

Egyre inkább úgy tűnik, eltúlozta az optimizmust az előrejelzésben a jegybank, a prognózisok a hurrázott 3 helyett sokszor még a 2 százalékos növekedést is sokallják, írja a Világgazdaság. Ezen a mezőgazdaság nem fog tudni jelentősen változtatni.

Mindenki a britek döntéséről beszél

Gazdaság2016.06.26, 16:15

A britek népszavaztak a héten az uniós tagságukról, és úgy döntöttek, hogy elhagyják az Európai Uniót. Az MNB nem nyúlt az alapkamathoz, az állam bankot vett, magyar kutatók rákgyógyszert fejlesztettek ki, míg Wáberer évtizedek után otthagyja a kamionbizniszt. A Moody's leminősítheti, az MNB feljelentheti a Spéder Zoltán vezette FHB-t. Ez volt a héten a gazdaságban. 

Ismét az történhet a nyugdíjakkal, mint 2011-ben

Gazdaság2016.06.16, 15:00

A magyar gazdaság növekedése az idén és jövőre kedvező lesz, míg utána visszaesés várható – írja a Költségvetési Felelősségi Intézet 27 oldalas tanulmánya. A nyugdíjakat 2017-ben valószínűleg újra kell indexálni, mert magasabb lehet az infláció, mint a Varga Mihály által említett 0,9 százalék.

A szegények még szegényebbek lettek az unióban

Gazdaság2016.06.15, 14:29

Óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) az uniós átlag 271, illetve 46 százalékát tette ki tavaly, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztásé (AIC) pedig 137, illetve 51 százalék volt - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat)jelentésből. Magyarország mindkét kategóriában a lista utolsó negyedébe került 68, illetve 62 százalékos eredménnyel.

Jövőre tovább mérséklődik a bankadó

Gazdaság2016.06.09, 14:17

Magyarország 2008-ban, már Görögország előtt csődhelyzetbe került, és a kormányváltás után, hat év megfeszített munkával sikerült konszolidálni a gazdaságot - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Financial Times londoni gazdasági napilap online kiadásának adott interjúban.

Fejenként 150 ezer forintba került az erőszak Magyarországon

Gazdaság2016.06.09, 08:35

Magyarország a 19. legbékésebb ország a világon. A lista elején Izland, Dánia és Ausztria állnak, a végén Szíria, Dél-Szudán és Irak. A magyar gazdaságnak 1,5 ezer milliárd forintba került az erőszak 2015-ben, a világgazdaságnak 3,7 ezer billió forintba. Még soha nem volt ennyi terrortámadás a világban, a menekültek száma a II. világháború óta nem volt ilyen magas.

Magyarország nem áll készen az euróra az EKB szerint

Gazdaság2016.06.07, 14:55

Az euró bevezetésére uniós tagságuk okán kötelezett hét ország egyike sem felel meg valamilyen szempontból a belépési feltételeknek - állapítja meg az Európai Központi Bank kedden publikált 2016-os konvergenciajelentése.

Ósdi és káros: rossz brand Kelet-Európa

Gazdaság2016.06.06, 14:28

Idejétmúlt, hamis és káros az, ahogy a Kelet-Európa-kifejezést nyugaton használják – véli az Economist. A hétvégén újra közzétett videó szerint Európa országait újfajta módokon kellene felosztani, beszélhetnénk például Dunai-Európáról, vagy az oroszoktól tartó tengelyről.

A vásárlók és pár kulcságazat mentheti meg a kormány tervét

Gazdaság2016.05.30, 10:25

A kormánynak a járműipar, a fogyasztás és az építőipar mellett a szerencsére is szüksége lesz ahhoz, hogy meglegyen az idén a 3 százalékos gazdasági növekedés. Több ágazatban ugyanakkor maradtak még tartalékok, így nincs kizárva, hogy bejön a kormány várakozása, mindenesetre a cél eléréséhez nagy hajrára lesz szükség, és persze uniós forrásokra.

Fogy az optimizmus a Gazdaságkutatónál

Gazdaság2016.05.30, 04:56

Az első negyedévben a magyar növekedésnél az unióban csak a görög volt kedvezőtlenebb, a vártnál rosszabb adat miatt a GKI 2,3 százalékról 2 százalékra csökkentette idei növekedési prognózisát, de akár ennél lassúbb GDP-bővülés is lehetséges - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Egy ország GDP-jének megfelelő iparág a hamisítás

Gazdaság2016.05.24, 14:02

Tíz év alatt megduplázódott az EU-ba érkező hamis áruk száma. A cípőktől, óráktól a gépeken át a gyógyszerekig sokféle hamis áru érkezik Ázsiából, különösen az internetes feketekereskedelem indult virágzásnak.

Ötszázalékos internetáfáról beszélt Orbán Viktor

Gazdaság2016.05.19, 16:19

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a gazdasági növekedés mértékétől függ, hogy mekkora mértékben csökken az internet áfája.

A menekültek kétszer annyit hoznak, mint amennyit visznek egy közgazdász szerint

Gazdaság2016.05.18, 11:32

2015 és 2020 között a menekültek 22 ezer milliárd forintnyi euróba fognak kerülni Európának, ugyanakkor az általuk gerjesztett plusz gazdasági növekedés kétszer ekkora többletet jelent majd az Európai Bizottság elnökének volt gazdasági tanácsadója szerint. A történelmi példák is azt bizonyítják, hogy sikeresen be lehet illeszteni nagyszámú bevándorlót. 

Az internet emelheti ki a világot a szegénységből

Techbázis2016.05.17, 18:01

Ugyan számunkra a mindennapok részét képezi az internet, meglepően sok embernek nincs még hozzáférése. Jelenleg a világ 56 százaléka offline, azaz 4,1 milliárd embernek nincs netelérése. Pedig az internet terjedése félmilliárd embert emelhetne ki a szegénységből, és több milliárd dollárral növelhetné meg a globális gazdasági teljesítményt. Ma van az internet világnapja.

Réka és Norbi kezében a döntés

Gazdaság2016.05.15, 11:11

2015 végéhez képest zsugorodott a magyar GDP. Az építőipar pocsékul teljesített, de az autóipar sem jeleskedett, az uniós pénzek csak csordogáltak. Varga Mihály szerint a visszaesés csak átmeneti. A Norbi Update közgyűlése május végén dönt a cég tőzsdéről való kivezetéséről. Ezt Schobert Norbert kezdeményezte, a döntést ő fogja meghozni a feleségével, mert övék a részvények nagy része. Körülbelül 100 taxis tüntetett az Uber ellen, a taxisok szakszervezete a demonstráció ellen szólalt fel. Az Uber azért demonstrált, hogy a kormány tárgyalóasztalhoz üljön vele. Ez volt a héten a gazdaságban.

Maradt még erő a magyar gazdaságban

Gazdaság2016.05.13, 18:05

A 2 százalékos gazdasági növekedést idén még könnyedén megugorhatja Magyarország, viszont azzal számolni kell, hogy uniós források nélkül, gyengélkedő építőiparral nagyon nehéz tartani a növekedési ütemet. A lakosság támogatásában még maradt potenciál, ahogy a járműgyártásban is, így az Origo által megkérdezett elemzők szerint még nem kell aggódni.

2 százaléknál is kevesebb lehet a magyar GDP-növekedés

Gazdaság2016.05.13, 17:24

Csaknem felére csökkentette a magyar GDP-előrejelzéseket egy elemzőcég az első negyedéves GDP-adatok láttán. A Nomura szerint recesszió is jöhet, ha még három hónapon keresztül folytatódik a csökkenés.

Már az IMF is aggódik a brexit miatt

Gazdaság2016.05.13, 20:51

Súlyos veszteséget okozhatna a brit gazdaságnak, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ra kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból - áll a Nemzetközi Valutaalap pénteken Londonban ismertetett új országjelentésében.

Évek óta először csökkent a magyar GDP

Gazdaság2016.05.13, 17:58

2015 első negyedévéhez képest 0,9 százalékkal nőtt Magyarország GDP-je 2016 első negyedévében, viszont 2015 utolsó negyedévéhez képest 0,8 százalékkal csökkent. Ilyesmire 2012 óta nem volt példa. 

A brit jegybank is tart a Brexittől

Gazdaság2016.05.12, 17:38

Csökkentette a brit gazdaság növekedésre adott előrejelzését csütörtökön ismertetett új inflációs jelentésében a brit jegybank, hangsúlyozva, hogy a rontott prognózisra is a legnagyobb egyedi kockázatot a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás jelenti.

Tartható a 2 százalékos hiánycél

Gazdaság2016.05.09, 12:20

Az államháztartás központi alrendszerének 2016. április végi halmozott hiánya 144,9 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Erős növekedésre számít az OECD Magyarországon

Gazdaság2016.05.06, 16:06

Visszatért az erős növekedés és egyre több befektetés valósul meg Magyarországon az OECD szerint, amely legfrissebb jelentésében ugyanakkor problémának nevezte, hogy az oktatási rendszer lassan igazodik a munkaerőpiaci változásokhoz.

2,3 százalékos magyar növekedést jósol az IMF

Gazdaság2016.05.06, 12:17

Gyorsuló ütemű magyar növekedésre számít az IMF. A pénteki tanulmányuk szerint, bár az EU-n kívüli kelet-európai államokban csökken a recesszió, az EU keleti tagállamai így is elhúznak mellettük.

Megdicsérte a kormányt az IMF

Gazdaság2016.04.29, 16:10

Az eddig elért gazdaságpolitikai eredmények méltatása mellett az állam gazdasági szerepvállalásának mérséklését sürgeti a Nemzetközi Valutaalap.

16 százalékkal nőtt a forintban mért államadósság

Gazdaság2016.04.29, 15:31

A magyar gazdaság teljesítményének bővülése 2015-ben folytatódott, a bruttó hazai termék 2015-ben 2,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezzel a gazdasági teljesítményváltozással az uniós rangsorban a középmezőnybe tartozik.

Még a jegybank támadásait is bírja a forint

Gazdaság2016.04.28, 13:09

Csökkenő alapkamatra és stabil forintárfolyamra számítanak a CIB Bank elemzői, akik szerint az MNB lépései hiába gyengítik a magyar fizetőeszköz árfolyamát, számottevő forintgyengülésre nincs kilátás.

Százmilliárdokat bukhatna Magyarország a brexittel

Gazdaság2016.04.26, 11:42

A magyar gazdaság százmilliárdokkal lenne karcsúbb egy esetleges brexittel, azaz a britek távozásával az Európai Unióból. Az Equilor szakértői szerint azonban erre nem fog sor kerülni, a szigetország kilépése nem tűnik reálisnak. A magyar GDP 2,2 százalékkal bővülhet az idén 0,6 százalékos infláció mellett, míg a forint árfolyama érdemben nem változik az idén.

Nem tudott érdemben növekedni az euróövezet gazdasága

Gazdaság2016.04.05, 11:51

Enyhén erősödött a gazdasági növekedés üteme márciusban az euróövezeti magánszektorban, miközben makacsul tartja magát a deflációs nyomás a nyomott keresletre válaszul nyújtott árengedmények miatt - derült ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexeinek végleges adataiból.

Csökkent tavaly az államadósság

Gazdaság2016.03.31, 09:48

Az államháztartás úgynevezett maastrichti adóssága 2015. végén a GDP 75,3 százaléka, 25 394 milliárd forint volt - jelentette a pénzügyi számlák 2015. negyedik negyedéves adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank. Az adósság egy év alatt 0,9 százalékponttal csökkent a 2014. végi 76,2 százalékról.

A 9 százalékot is eléri a munkanélküliség a GKI szerint

Gazdaság2016.03.30, 16:22

A GKI Gazdaságkutató Zrt. idén 2,3 százalékos gazdasági növekedést és 0,8 százalékos inflációt vár – mondta Vértes András, a GKI elnök-vezérigazgatója. A GKI arról is írt, hogy a munkanélküliség csak papíron alacsony, a valóságban 9 százalék körüli lehet.

Egy régi démon fenyegeti a befektetőket

Archívum2016.03.25, 12:07

Ahogy napjainkban a világgazdaság egyre ismeretlenebb és ingoványosabb utakon jár, egy rég nem látott veszedelemmel találhatja szembe magát. A Bank of America jelentése szerint ugyanis újra felütheti a fejét az 1970-es évek nagy démonja, a „stagfláció”.

Még egy Brexit sem tenne keresztbe a magyar növekedésnek

Gazdaság2016.03.23, 15:24

Idén 2,5, 2017-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság a Takarékbank elemzői szerint. A világgazdaság növekedési kilátásaiban nem tapasztalható javulás, a bank szakértői szerint a magyar gazdaság külső környezete mégis inkább kedvezőnek mondható.

Magyarországnak saját lábán kell állnia

Gazdaság2016.03.22, 10:28

Lehetséges és szükséges is úgy tervezni a költségvetést, hogy abban a hiány nulla legyen - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.

Szebbnek látszik a magyar gazdaság Angliából

Gazdaság2016.03.15, 08:03

Javították a magyar gazdaság idei és jövő évi teljesítményére adott becslésüket felülvizsgált hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők, akik szerint a Magyar Nemzeti Bank várhatóan ismét kamatcsökkentésekre szánja el magát a céltól messze elmaradó infláció és az eurójegybank enyhítési lépései miatt, így akár 1,00 százalékig csökkenhet az alapkamat.

A kormány baltával menne neki az Erzsébetnek

Gazdaság2016.03.12, 16:57

A kormány a cafeteria megszüntetésére készül, Orbán Viktor azt mondta, szeretnék beépíteni a cafeteriát a fizetésekbe. Az Európai Bíróság szerint a magyar cafeteria-rendszer uniós jogot sért, ezért a kormány lépéskényszerben van. Áder János nem írta alá a jegybanktörvény és a postatörvény módosítását, megküldte őket normakontrollra az Alkotmánybíróságnak. Fónagy János szerint üzlezi titok, Oroszország mennyiért ad el gázt Magyarországnak. A reklámszövetség szerint aggályos, hogy a kormány propagandára kényszeríti a bankokat. Lázár János azt mondta, új rendszert dolgoznak ki az uniós pályázatok elbírálására. Az államháztartás az év eelső ...

Varga Mihály ilyet még nem látott a büdzsében

Gazdaság2016.03.08, 14:18

Történelmi eredmény Varga Mihály szerint, hogy az év első két hónapjában pozitív mérlege lett az államháztartásnak. Az adatok jegyzése, 1998 óta ugyanis erre még nem volt példa a magyar költségvetésben.

Még mindig sokat oszt újra az állam

Gazdaság2016.03.08, 12:50

A vártnál nagyobb mértékben nőtt tavaly a magyar gazdaság, de az idén lassulás jöhet: a K&H Bank elemzői 2-2,3 százalékos növekedést várnak 2016-ra – derült ki egy keddi sajtóbeszélgetésen. Németh Dávid, a bank vezető elemzője szerint a növekedés egyik alappillére az uniós források, amelynek elköltésében jelentős különbségek vannak a régiós országokban. Az állami újraelosztás még mindig magas Magyarországon: az általános állami szolgáltatásokra és a gazdasági ügyekre uniós szinten sokat fordítunk, de az oktatásra és az egészügyre már kevesebbet.

Nőtt a magyar gazdaság

Gazdaság2016.03.08, 11:21

A múlt év negyedik negyedévében 3,2, a 2015-ös év egészében 2,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az előző év azonos időszakával összehasonlítva - erősítette meg a részletes adatok alapján második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.

A futás pörgeti a GDP-t

Gazdaság2016.03.01, 15:49

A turizmuson belül a futóturizmus lehet az egyik legdinamikusabban fejlődő terület a következő években, a futóversenyeknek nemcsak egészséges életre nevelő, szemléletformáló hatásuk van, hanem kézzelfogható gazdasági hasznot és pozitív külföldi médiavisszhangot is generálnak - mondta Varga Mihály a futóversenyek nemzetgazdasági hatásait vizsgáló tanulmány bemutatóján.

Ilyen, amikor közel 2 millió embert rúgnak ki

Archívum2016.02.29, 17:49

A hivatalos becslések szerint a kínai szén- és acéliparból 1,8 millió ember bocsáthatnak el az ipari többletkapacitás leépítésének jegyében. Noha az elbocsátásokra nincs meghatározott időkeret, a közel 2 milliós szint a szektorokban dolgozók mintegy 15 százalékát jelenti.

Jót tehet a menekültválság az európai növekedésnek

Gazdaság2016.02.29, 12:45

A menekültválság erősítheti az európai gazdaságot az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa szerint. Pierre Moscovici a hétvégén arról beszélt, hogy a különböző állami költekezések, amelyeket a migránsok fogadására indítottak az államok ösztönző hatással vannak a gazdaságra.

Visszaeshet a magyar növekedés az országjelentés szerint

Gazdaság2016.02.26, 16:29

Magyarország kiegyensúlyozott, de továbbra is viszonylag mérsékelt növekedési pályán halad, a munkaerő-piaci fejlemények kedvezőek, az államadósság csökken, de a beruházások az idén akár vissza is eshetnek az Európai Bizottság országjelentése szerint.

Megerősítették a gyenge brit adatot

Gazdaság2016.02.25, 13:18

Lassult tavaly a brit gazdaság növekedési üteme a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett, részletes adatokra alapozott - az előzővel azonos - második becslése szerint.

Csak a bizalom hiányzik Németországban

Gazdaság2016.02.22, 18:15

Németország kedden közli a friss GDP-adatait. Látszólag minden a helyén van ahhoz, hogy pörögjenek az országban a beruházások. Egyetlen kulcsfontosságú tényező azonban gyengélkedik, és komolyan megnehezíti a német gazdaság helyzetét.

Tévhit, hogy az alacsony olajár jót tesz a világgazdaságnak

Archívum2016.02.19, 10:58

Az alacsony olajár következtében fellépő megtakarítások az importőr országokban sokkal kevésbé segítik a világgazdaságot, mint amennyire az exportőrök szenvedése visszaveti azt. Egy friss számítás szerint éppen ezért a globális GDP egyértelműen vesztese a fekete arany beszakadásának.

Figyelmeztet a Moody's: minden összeesküdött a növekedés ellen

Archívum2016.02.18, 12:05

A globális kockázatok megnőttek november óta, és a világ vezetőinél már alig maradtak monetáris és fiskális eszközök, hogy megküzdjenek a fenyegetésekkel – írja a Moody’s a negyedéves, 2016-17-es globális makrogazdasági előrejelzésében. Az összeomló nyersanyagárak pedig továbbra is kemény nehézséget okoznak majd a hitelminősítő szerint.

Agyondicsérte Magyarországot az IMF

Gazdaság2016.02.16, 17:55

Jól teljesít a valutaalap szerint a magyar gazdaság – ez a legfontosabb megállapítása az IMF küldöttségének szokásos éves felülvizsgálatáról készült jelentésnek.

Lassan nem marad, aki ne akarna sztrájkolni vagy tüntetni

Gazdaság2016.02.13, 18:20

Demonstráltak a tanárok, az egészségügyisek és a közalkalmazottak szervezetei. Sztrájkra készülnek a BKV-sok és a volánosok. Panaszkodnak a vízügyisek. A MÁV-osok elégedetlenek a vasúttársaság bérajánlatával. Lázár János azt mondta, a kormány szinte minden közszolgáltatást államosítana. Tarlós Istvánék beterjesztették Budapest költségvetését, amely szerint a főváros egyebek mellett a rezsicsökkentés miatt van bajban. Szépen nőtt a GDP decemberben, és jól állt a költségvetés januárban. Rogán Antal minisztériuma pluszpénzt kapott. Új rendelet jelent meg a csokhoz. Több külföldi jött Magyarországra nyaralni, és több magyar ment Horvátoországba. ...

Brutális orosz recesszióra számít a Barclays

Gazdaság2016.02.05, 16:23

Megfeleződhet az orosz GDP dollárban számolt értéke, a tartósan alacsony ár miatt a rubel további esésére számítanak a Barclays elemzői.

Az uniós becslésnél gyengébb növekedést vár a KFI

Gazdaság2016.02.04, 14:21

A Költségvetési Felelősségi Intézet szerint idén még 2,2 százalékos lehet a GDP növekedése, azonban 2017-től 2 százalék alá lassulhat a gazdaság bővülése.

Brüsszel szinte csak jót jósol a magyar gazdaságnak

Gazdaság2016.02.04, 12:55

Enyhén lassuló, majd gyorsuló növekedést, csökkenő munkanélküliséget, alacsony államháztartási hiányt vár az Európai Bizottság Magyarországon 2017 végéig.

Lassult, de stabil a brit növekedés

Gazdaság2016.01.28, 17:05

Jelentősen lassult tavaly a brit gazdaság növekedési üteme. Londoni pénzügyi elemzők véleménye szerint a brit EU-tagságról tervezett népszavazás további lefelé ható kockázatokkal terheli a növekedési kilátásokat.

Az olajár alakulása csak kockázatosabbá teszi 2016-ot

Gazdaság2016.01.28, 12:29

Hullámzó teljesítményű pénz- és tőkepiaci folyamatokra számít idén az Equilor Befektetési Zrt., mert globálisan növekednek kockázatok. A forint árfolyama az év végére az euróval szemben a 320-as szint közelébe gyengülhet. A világgazdaságot 2016-ban az olajár alakulása, a kínai gazdasággal kapcsolatos várakozások, valamint az amerikai elnökválasztás körüli bizonytalanságok alakíthatják.

Korrupcióval vádolják a kínai statisztikai hivatal vezetőjét

Gazdaság2016.01.27, 14:03

Korrupció gyanújával nyomoznak a kínai statisztikai hivatal vezetője ellen, jelentette be a kínai állami hírszolgálat.

A kormány ráküldte a NAV-ot az Uber-sofőrökre

Gazdaság2016.01.24, 18:54

A taxisok Deák téri forgalomlassító demonstrációja nyomán a kormány ráküldte a NAV-ot az Uber-sofőrökre, Orbán Viktor pedig olyan új szabályozást ígért, ami mindenkire egyformán vonatkozik majd. A köteleződíjak rohamosan emelkednek, az üzemanyagok viszont egyre olcsóbbak, az olaj világpiacán 2016-ban is marad a túlkínálat. Változtak a 10+10 milliós csok feltételei, a támogatás már most megborította az ingatlanpiacot, rövidtávon lakás- és szakemberhiány várható. A világ vezető politikusai és üzletemberei megtartották szokásos éves összejövetelüket Davosban, az IMF lefelé módosította a világgazdaság növekedési előrejelzését, a franciaa ...

Uniós szinten csökkent az államadósság

Gazdaság2016.01.22, 14:35

Mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent a hazai össztermékhez viszonyított államháztartási hiány és államadósság tavaly a harmadik negyedévben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatal.

Az IMF szerint lassult a világgazdaság növekedése

Gazdaság2016.01.19, 11:56

A Nemzetközi Valutaalap lefelé módosította a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemét. A World Economic Outlook jelentés frissítése szerint 2016-ban 3,4 százalékos, 2017-ben 3,6 százalékos gazdasági növekedés lehet, mindkét esetben 0,2 százalékponttal alacsonyabb a 2015. októberi jelentésben jósoltnál.

Elmaradt az erős földet érés Kínában

Gazdaság2016.01.19, 09:09

Szerény emelkedéssel indult a nap az ázsiai tőzsdéken, miután a kínai gazdaság tavalyi bővüléséről nagyjából a várakozásoknak megfelelő adatot közöltek. Az olajpiacon azonban változatlanul erős az eladói nyomás. Az európai és tengerentúli befektetők a kínai bejelentés hatásai mellett európai inflációs adatokra, gazdasági hangulatjelentésekre és az IMF friss prognózisára figyelnek majd. Ez történt a piacokon, amíg aludt, és ez vár még ránk ma.

Csőre töltve várnak a befektetők

Archívum2016.01.18, 16:48

Nagy napjuk lehet a befektetőknek kedden. Nyilvánosságra hozzák ugyanis a legfrissebb kínai GDP adatokat. Ráadásul egy olyan környezetben jön ki a növekedési szám, amikor a befektetők egyre élénkebben pánikolnak a világ második legnagyobb gazdaságának lassulásától. Van néhány olyan részlet, amelyre érdemes azonban külön is odafigyelni az adatközléskor.

A csok a növekedést is megtolhatja

Gazdaság2016.01.14, 13:49

Az új családi otthonteremtési kedvezmény, azaz a csok néhány tizeddel a gazdasági növekedésre is jótékony hatással lehet elemzők szerint. A Concorde Értékpapírnál 2016-ra körülbelül 2 százalékos növekedést és a mostaninál erősebb forintot várnak.

Rég nőtt ekkorát a német gazdaság

Gazdaság2016.01.14, 13:29

A belső fogyasztás bővülése volt a német gazdasági növekedés motorja, ami négy éve nem nőtt ekkorát.

Megtudjuk, mennyivel ér kevesebbet a pénzünk

Gazdaság2016.01.14, 08:41

Jön az első meghatározó évzáró adat Európa legnagyobb gazdaságáról. Összeülnek a brit jegybankárok. Magyarországot illetően pedig az áralakulásról közöl összefoglalót a KSH. – Ez vár ránk ma.

Van még lejjebb: nagy bukások jönnek idén is

Archívum2016.01.11, 14:02

A világ legrosszabbul teljesítő gazdaságai számára, úgy tűnik, az idei év sem hoz megnyugvást és felemelkedést. Mi több, a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok szerint egyesek számára 2016 csak még több csalódást hozhat 2015 után. Magyarországon az idén 2,4 százalékos növekedést várnak a felmérésben megkérdezett elemzők.

A kormány alábecsülte a magyar gazdaságot

Gazdaság2016.01.10, 21:23

Jobbak lettek a 2015-ös makrogazdasági számok és jobban alakult a költségvetés, mint ahogy a kormány tervezte. Varga Mihály kinevezte a NAV új vezetőit. Az állami Eximbank ad hitelt a Kopaszi-gát megvásárlására Garancsi István cégének. A cégbíróság bejegyezte Andy Vajna cégét a TV2 tulajdonosaként. Vannak olyan bankok, ahol már lehet kérni a csokot. Nemzetstratégiai célokra és az állammal ápolt jó viszonyra hivatkozva az FHB és a Takarékbank lehetővé teszi az államnak, hogy megőrizze részesedését az FHB-ban. Demján Sándor eladta a Gránit Bankban való részesedését, és ő lett a 2015-ös Év embere a Figyelőnél. Ez volt a héten a gazdaságban.

Varga Mihály diadalmas bejelentése

Gazdaság2016.01.06, 12:32

Az államháztartás központi alrendszerének 2015. évi hiánya 1218 milliárd forintra teljesül, azaz a GDP-arányos hiány várhatón 2 százalék lesz, a tervezett 2,4 százalékkal szemben. Az adósságszint várhatóan 76 százalék alá csökken. A vártnál jobb makrogazdasági számok annak köszönhetőek, hogy a gazdaság jobban pörgött annál, amire a kormány számított, többen dolgoztak, az emberek többet költöttek, így az államnak több adóbevétele volt. A gazdaság sokat fehéredett, főleg az ekáernek és az online kasszáknak köszönhetően. A 2017-es költségvetést tavasszal terjeszti be a kormány, a 2016-ost az első negyedévben nem tervezik módosítani. Vaarga ...

2 százalék lesz az államháztartási hiány

Gazdaság2016.01.06, 10:26

Az államháztartás központi alrendszerének 2015. évi hiánya 1218 milliárd forint, a GDP-arányos hiány várhatón 2 százalék lesz, a tervezett 2,4 százalékkal szemben, az adósságszint várhatóan 76 százalék alá csökken - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Nem kell mindent elhinni, amit a kormányok mondanak

Archívum2016.01.05, 14:48

Az év elején néhány friss bejelentés erőteljes mozgásokat indított a piacokon. Felmerül azonban a kérdés, hogy a befektetők által olyannyira követett GDP-számok vajon megfelelően írják-e le a valóságot. Mennyire megbízhatóak azok az adatok, amelyek alapján a befektetési döntések születnek? Egy friss összeállítás szerint messze nem azok. Magyarországon is lenne még min javítani.

Ellenünk fordulnak a gépek, ideje felkészülni

Archívum2016.01.03, 10:16

Manapság sokszor találkozni olyan rémes jövőképekkel, melyek szerint a gépek emberek millióinak munkáját vehetik el a következő évtizedekben. Noha ez a forgatókönyv látszólag tragikusan hangzik, talán mégsem az. Biztos, hogy olyan nehéz elképzelni egy világot, ahol a gépek elvégzik a munkát, az emberek pedig csupán kiélvezik ennek előnyeit?

Jó esélyekkel kezdi az új esztendőt Magyarország

Gazdaság2016.01.03, 10:36

Az eurózóna stabil növekedésével, az alacsony olajárakkal és az Európai Központi Bank mennyiségi lazításának köszönhetően rendkívül alacsony kamatokkal a gazdasági környezet a következő évben is kedvező marad Közép- és Kelet-Európa számára.

Alacsonyan szárnyal az USA

Archívum2015.12.18, 11:00

Beindultak a számolgatások, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán véget vetett egy közel egy évtizedes korszaknak, és kamatot emelt. Miközben a befektetők elsősorban a lépés piaci hatásaival vannak elfoglalva, érdemes egy pillantást vetni arra, hogy áll most az amerikai gazdaság, és miként teljesített 2006-ban, az utolsó kamatemelés idején. 

Kiterítette lapjait a jegybank

Gazdaság2015.12.17, 17:50

A jegybank legfrissebb inflációs jelentése szerint folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása, átmeneti lassulás után a növekedés 2016 második felétől ismét élénkülni fog.

Jöhet a következő feltörekvő áldozat

Archívum2015.12.16, 15:51

Miután Dél-Afrikában, a kontinens legfejlettebb gazdaságában öt nap alatt 3 három pénzügyminiszter váltotta egymást, a közgazdászok egyre nagyobb számban gondolják azt, hogy az ország politikai és gazdasági problémái miatt Dél-Afrika hitelminősítése bóvli kategóriába kerülhet. Brazília után Dél-Afrika lehet a feltörekvő piacok következő nagy áldozata.

Továbbra is a nem hagyományos eszközökben bízik az MNB

Gazdaság2015.12.15, 17:17

Az  inflációs célt az alapkamat tartós szintentartása mellett nem hagyományos, célzott monetáris politikai eszközök alkalmazásával kívánja elérni a monetáris tanács - közölte az MNB a monetáris tanács keddi kamatdöntő üléséről kiadott közleményében, miután a jegybanki alapkamatot a várakozásoknak megfelelően változatlanul 1,35 százalékon hagyta a testület.

Egyre kevésbé megbízhatóak a gazdasági adatok

Archívum2015.12.11, 13:50

Ritkán telik el úgy egy hét, hogy ne jelennének meg olyan makrogazdasági adatok, amiket a világ befektetői árgus szemekkel figyelnek. A UBS egy nemrég megjelent kutatása azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az adatszolgáltatás jelenlegi gyakorlatán változtatni kell. Nem elég ugyanis, hogy az adatgyűjtéseket több mint fél évszázada, még egy egészen más világban tervezték meg, az adatok fontosságának felértékelődésével egyre többeknek áll érdekében befolyásolni ezeket.

Magyarország koldusboton biceg az EU leggazdagabbjához képest

Gazdaság2015.12.11, 12:57

Magyarország egy főre eső GDP-je lassan közeledik az uniós átlaghoz, de a szomszédos országoké gyorsabban. Luxemburg egy főre eső GDP-je négyszerese Magyarországénak.

Mégiscsak meg lehet gazdagodni a kultúrából

Kultúra2015.12.07, 10:36

A kulturális és alkotó ágazatok a világ GDP-jének három százalékát teszik ki, 29,5 millió embert foglalkoztatnak, többet, mint az autóipar Európában, Japánban és az Egyesült Államokban az UNESCO első átfogó kulturális felmérés szerint.

Nőtt a GDP, nagyot zuhant a mezőgazdaság

Gazdaság2015.12.04, 11:19

2,4 százalékkal nőtt a magyar GDP 2015 harmadik negyedévében, közölte a KSH. A feldolgozóipar és a szolgáltatások teljesítménye bővült, a mezőgazdaságé viszont visszaesett.

India a 21. század gazdasága

Archívum2015.11.26, 12:41

„Akinek az elmúlt hónapokban a kínai lassulás elvette a kedvét a feltörekvő piacoktól, annak érdemes újra figyelni. Rohamosan fejlődésének köszönhetően India gazdasági növekedése rövid és hosszú távon egyaránt ígéretes, és hamarosan a világ harmadik legnagyobb gazdaságává válhat, így az ázsiai régió továbbra is ígéretes befektetési szempontból” - tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Hatalmas összegekbe kerül a világnak a terrorizmus

Gazdaság2015.11.17, 12:01

A világgazdaságnak 2001-hez hasonló hatalmas költségekkel kell számolnia az idén a terrorizmus miatt egy a pénteki párizsi tragédia után megjelent jelentés szerint. Ráadásul 2014 is kiugróan tragikus év volt.

Japán újra recesszióba zuhant

Gazdaság2015.11.16, 12:37

Japán gazdasága a második után a harmadik negyedévben is zsugorodott, így a szigetország hivatalosan is recesszióban van, már negyedjére a gazdasági világválság óta. A recessziót elsősorban az okozza, hogy a japán cégek túl keveset költenek.

Úgy fizethet Erzsébettel, mint eddig soha

Gazdaság2015.11.15, 10:25

Lesz kártyaformátumú Erzsébet-utalvány. Rogán Antal először legfeljebb személyesen mutatta volna meg Mesterházy Attilának, hány tanácsadó mennyi pénzért dolgozik a minisztériumában, de végül nyilvánosságra hozta az információt. Matolcsy György Nemzeti Bankjának alapítványai üdülőt vettek Matolcsy Gyöngyi településén. A kormány a dohányboltokba száműzné az e-cigarettát, az e-cigarettásokat pedig a a dohányosok közé. A Balaton bő 300 milliárdot kap fejlesztésre uniós pénzből. Deutsch Tamás mégsem adóztatja meg a Google-t. Csökken az ingatlanközvetítők jutaléka. Magyarország ideiglenesen elengedheti a hiányt, ha a menekültek miatt boruul ...

Magyarország rosszabbul teljesít

Gazdaság2015.11.13, 12:37

Megfelelt a várakozásoknak a gazdasági növekedés harmadik negyedévi lassulása az elemzők szerint, akik az év egészére valamivel 3 százalék alatti növekedéssel számolnak.