gazdasági növekedés

címke rss

Katasztrófához közelít Kína?

Gazdaság2018.11.23, 12:14

A kínai fogyasztók költési kedve már nem a régi. Annak ellenére, hogy az általános kínai állampolgár pénzügyei rendben vannak, rengetegen tartalékolnak, ugyanis a jövőt elég bizonytalannak találják – állapítja meg a McKinsey tanácsadó cég átfogó tanulmánya.

Varga Mihály: Idén és jövőre is 4 százalék feletti GDP-növekedés várható

Gazdaság2018.11.20, 17:17

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az idén 4,3-4,5 százalékkal nő majd a magyar hazai össztermék (GDP), és a kormány várakozása alapján jövőre is 4 százalék feletti mértékben bővül a gazdaság Magyarországon.

Magyarország vonzó környezetet kínál a befektetőknek

Gazdaság2018.11.16, 15:20

Magyarország kiszámítható és stabil gazdaságpolitikát követ, így vonzó befektetési környezetet kínál a tőkének - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, a Groupama Biztosító nemzetközi konferenciáján tartott előadásában.

A kormány az EU-hoz és az ENSZ-hez fordul a migránskártyák miatt

Itthon2018.11.15, 15:14

A kormány az EU-hoz és az ENSZ-hez fordul a migránskártyák ügyében – jelentette be Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség vezetője örömtelinek nevezte, hogy az EP elutasította a migránsvízum bevezetését, azonban érthetetlen, hogy a kisebbségben maradt erők miért akarnak újabb szavazást. A politikus a 3-as metró felújításáról is beszélt. 

Olyat produkált a magyar gazdaság, amire évtizedek óta nem volt példa

Gazdaság2018.11.14, 12:29

A várakozásokat messze meghaladva az idei harmadik negyedévben 5 százalékkal, az uniós átlag kétszeresét is meghaladó mértékben bővült a magyar gazdaság teljesítménye. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint míg a kétezres években a külső és belső eladósodottságot eredményező gazdaságpolitika a csőd szélére sodorta Magyarországot, napjainkban a növekedés alapjai stabilak, negyedévről negyedévre 4 százalék feletti bővülést mutat, a költségvetési hiány alacsony, ezzel az államadósság aránya is évről évre csökkenni tud. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a gazdaságot döntően a piaci szolgáltatások és az építőipar kirobbbanó ...

Hatalmasat nőtt a magyar gazdaság

Gazdaság2018.11.14, 09:49

Öt százalékkal nőtt a magyar gazdaság az idei harmadik negyedévben, amire hosszú évek óta nem volt példa. Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője a növekedési adatok ismertetésekor kiemelte: a harmadik negyedévben a legnagyobb mértékben a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás járult hozzá a növekedéshez, de az építőipar és a mezőgazdaság is jelentős teljesítményt nyújtott.

Magyarország a közép-európai régió gazdasági sztárja

Gazdaság2018.10.30, 18:51

A legnagyobb londoni székhelyű globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics elemzést tett közzé a közép-európai nemzetek gazdasági állapotáról. Ebből az derül ki, hogy a régió országainak gazdasági bővülése lassulni látszik. Magyarország a kivétel.

Varga Mihály: A gazdaság növekedése mellett emelkednek a keresetek is

Itthon2018.10.19, 12:27

A gazdaság növekedésével együtt nemcsak a munkahelyek száma nő, de a keresetek is folyamatosan emelkednek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatornán pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

Pozitívnak látják kilátásaikat a cégek

Gazdaság2018.10.02, 16:35

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke 53,8 pont, ami jelzi, hogy a válaszadók az előző hónaphoz képest kedvezőbb folyamatokról számoltak be. Az index kisebb az augusztusi 56,0 értéknél, de a nyolcadik legmagasabb szeptemberi 1995 óta, és nagyobb az 52,8 pontos hosszú távú szeptemberi átlagnál - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

Varga Mihály: Az előzetesen mértnél is jobban nőtt a GDP

Gazdaság2018.10.02, 12:51

A magyar gazdaság tavalyi teljesítménye felülmúlta a korábbi számításokat: az előzetes, tavaszi adatközlésnél is 0,1 százalékponttal magasabb, 4,1 százalék volt a gazdasági növekedés, miközben a GDP 73,3 százalékára csökkent az államadósság - mondta el Varga Mihály az MTI-nek a KSH által a gazdasági növekedésről közzétett jelentést kommentálva. A KSH az idei első féléves GDP-adatokat szintén felfelé korrigálta 0,1 százalékponttal.

Varga Mihály: Fenntartható a gazdaság növekedése

Gazdaság2018.09.05, 11:20

Varga Mihály szerint az ipari termelés, a fogyasztás, a foglalkoztatás és a beruházások várható bővülése hosszabb távon is fenntarthatóvá teszi a magyar gazdaság erősödését.

Varga Mihály: Nincs értelme tárgyalni ezzel az Európai Bizottsággal

Gazdaság2018.09.01, 09:43

Mindenkit pozitív értelemben lepett meg a második negyedéves kedvező adat, amivel dobogósok vagyunk az Európai Unióban – mondta Varga Mihály az Origónak adott interjújában. A pénzügyminiszter szólt arról is, hogy az eredményszemléletű hiány nincsen veszélyben, a Pénzügyminisztérium továbbra is 2,4 százalékos hiánycél teljesülésével számol. Varga Mihály szerint nem biztos, hogy ezzel az összetételű Európai Bizottsággal van értelme a tárgyalásoknak a következő uniós ciklus költségvetéséről, mivel a 2019-es választások után új testület áll majd fel. Viszonylag nagy esélye van, hogy a következő bizottság elnökét nem Junckernek hívják – ...

Komoly vetélytársat kaphat a nyugati világrend

Nagyvilág2018.08.23, 09:28

A terrorizmus elleni küzdelem, a negyedik ipari forradalom kihívásai, valamint a nemzetközi rendszer egyensúlytalanságai álltak a tízedik BRICS-csúcstálkozó középpontjában. A hazai nyilvánosságban méltatlanul keveset beszélünk Brazília, Oroszország, Kína, India és Dél-Afrika egyre fontosabb összefogásáról, pedig a következő években meghatározó szerepet tölthet be ez az új szövetség, ha sikerül még több fejlődő országot maguk mellé állítaniuk.

Újabb részletek a BMW debreceni beruházásáról

Itthon2018.08.17, 12:42

A kiváló infrastruktúra és oktatás miatt választotta Debrecent a BMW – mondta Papp László Debrecen polgármestere az Origónak annak kapcsán, hogy a BMW a Hajdú-Bihar megyei székhelyen építi fel legújabb gyárát. A fideszes polgármester azt is elmondta, Debrecen 2018-19-ben a legjobb befektetési stratégiával rendelkezik Európa kisvárosai között. A nemzetközi üzleti élet ezen elismerései is nagy szerepet játszottak abban, hogy eredményesen tudjunk versenyezni a BMW-ért – tette hozzá. Szólt arról is, a városvezetés célja, hogy minél több fiatal jöjjön tanulni, és ennek eredményeképpen mára 72 ezer diák él-tanul Debrecenben.

Tovább nőtt hazánkban az ipari termelés júniusban

Gazdaság2018.08.07, 11:07

Júniusban az ipari termelés 4,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,1 százalékkal emelkedett - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Lassult a gazdasági növekedés a második negyedévben az euróövezetben

Gazdaság2018.07.31, 15:57

Az első negyedévihez képest lassult és elmaradt a várakozásoktól is a gazdasági növekedés második negyedévi üteme az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden kiadott előzetes becslése szerint.

Óriásberuházás jön Magyarországra: mindenkit megelőztünk a régióban

Gazdaság2018.07.31, 13:48

Azzal, hogy a német BMW Debrecenben építi fel új gyárát Közép-Európában, újabb jelentős sikert ért el a magyar gazdaságpolitika. A beruházás a Hajdú-Bihar megyei székhelyen az előzetes várakozások szerint összességében legalább tízezer új állást teremt majd, és jelentősen növeli majd a magyar gazdaság összteljesítményét a következő években. A BMW döntése azt is jelzi, hogy a befektetők körében továbbra is óriási a bizalom hazánk iránt. A döntésnek egyetlen vesztese van: a teljes balliberális közgazdász társaság, akik az elmúlt években folyamatosan gazdasági összeomlást vízionáltak.

Királyi pompával tartott végtelenül kínos beszédet Macron francia elnök

Nagyvilág2018.07.11, 17:53

Emmanuel Macron francia elnök július 9-én a francia Kongresszus (szenátus+ nemzetgyűlés) előtt tartott évértékelő és programbeszédet Versailles-ban. A francia államfő 2017-ben bejelentett ígéretéhez híven másodszor is összehívta a szenátorokat és a képviselőket. Macron hosszú másfélórás beszédben próbált a kritikákat eloszlatni és a nem egyszer bizonytalan és fizikailag túlhajszolt kormánytöbbséget próbálta egységre és mobilizációra ösztönözni. A magát nagyon modernnek mutató elnök a versailles-i beszédeivel ismét monarchikus vágyait árulta el. A rekordnépszerűtlen elnök korábban feleségét egy tipikus uralkodói címmel akarta kitünteetni, ...

Ezek a magyar modell sikerének tanulságai tíz évvel a válság után

Gazdaság2018.06.28, 08:37

Miért működött az újszerű magyar válságkezelési modell, miközben a dél-európai államok által használt, hagyományos, és főként a megszorító politikán alapuló kilábalás csődöt mondott? Erről jelent meg tanulmány a Hitelintézeti Szemlében Matolcsy György jegybankelnök és Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatójának tollából.

Ők lesznek 2019 legnagyobb nyertesei

Itthon2018.06.27, 10:59

2019-ben fegyelmezett gazdálkodás mellett is több jut a családok támogatására, a gyermekvállalás ösztönzésére, a munkahelyteremtésre, a nyugdíjak reálértékének megőrzésére, a gazdaság fejlesztésére, de az ország határainak védelmére is - minderről Varga Mihály beszélt a jövő évi költségvetés általános vitájában. A pénzügyminiszter elmondta, a kormány 4,1 százalékos GDP-bővüléssel számol jövőre 2,7 százalékos infláció mellett, és a ideinél alacsonyabb, 1,8 százalékos hiánycélt tervez. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke úgy értékelte a büdzsé tervezetét, hogy az hozzájárul a fenntartható gazdasági növekedéshez. 

A vártnál is nagyobb növekedésre számít a Századvég

Gazdaság2018.06.19, 14:35

Felfelé módosította az idei és a jövő évre szóló gazdasági növekedési előrejelzését a Századvég Gazdaságkutató. Az elemző intézet szerint 2018-ban négy százalék fölött lehet a hazai bővülés, amit nagyban segít a reálbérek gyors emelkedése és a fogyasztás növekedése. 

Bevándorlásellenes áttörés jöhet Szlovéniában

Nagyvilág2018.06.02, 09:53

A Janez Jansa vezette Szlovén Demokrata Párt nyerheti meg a vasárnapi szlovéniai előrehozott parlamenti választást, az utóbbi hónapokban is folyamatosan nőtt a támogatottsága. A jobbközép alakulat a kampányban az illegális migráció veszélyeiről beszélt, valamint a szlovéniai robosztus gazdasági növekedés előnyeinek az igazságosabb szétosztása mellett érvelt. 

Járai Zsigmond: A magyar gazdaság jó irányba halad

Gazdaság2018.05.16, 08:36

A magyar gazdaság jelenlegi helyzetében reálisnak tekinthető az évi 4 százalék körüli bővülés az elkövetkező években - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke és az első Orbán-kormány pénzügyminisztere a Növekedés.hu-nak adott interjúban.

Rég dübörgött ennyire a magyar gazdaság

Gazdaság2018.05.15, 16:25

A magyar gazdaság az elmúlt két hónapban olyan ütemben bővült, amire az elmúlt 4 évben nem volt példa. Ez a teljesítmény uniós mércével is dobogós volt 2018 első negyedévében. Kissé meglepő, de ezúttal nem az ipar, hanem a szolgáltatások, például a turizmus húzták a magyar gazdaságot. Idén éves szinten is meglehet a 4 százalékos emelkedés.

Csúcson van a magyar gazdasági növekedés

Gazdaság2018.04.23, 16:13

Csúcson van a magyar gazdasági növekedés, az első negyedéves GDP-bővülés 5 százalék körül lehetett – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője hétfőn Budapesten a hitelintézet elemzői tájékoztatóján.

2018 után is folytatódik az adócsökkentés

Itthon2018.02.28, 10:04

Ha a mostani kormány folytatja a munkáját, akkor a választások után rögtön megkezdődhet a jövő évi költségvetés előkészítése, és május-júniusra konkrét tervezetet tudunk az Országgyűlés asztalára helyezni - mondta Varga Mihály az Origónak adott interjújában. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a várhatóan folytatódó reálbér-emelkedések azt mutatják, hogy a fogyasztás területén a következő másfél év tartja majd a mostani ütemet, mindez jó a hazai szolgáltatóknak is, és szerencsére nemcsak fogyasztanak, hanem megtakarítanak is a családok. Varga Mihály elmondta, az elmúlt években több mint harminc fejlesztést tudtak elinndítani ...

Kiváló évet zárt a magyar gazdaság 2017-ben

Gazdaság2018.02.14, 13:09

A magyar gazdaság teljesítménye 2017 utolsó negyedévében olyan szintre emelkedett, amire nem volt példa 13 éve. Összességében is remekül teljesített a magyar gazdaság 2017-ben, melyet leginkább az építőipar és a kereskedelem pörgetett. 2018 hasonlóan erős év lehet.

5G mobilnetet és okosvárosokat szeretne a kormány

Techbázis2018.01.25, 14:46

A digitális átalakulás és a versenyképesség javítása a nagyobb ütemű gazdasági növekedés elérésének kulcsa - mondta Varga Mihály a Budapesten csütörtökön megrendezett II. Regionális digitális csúcstalálkozón.

Jó formában van az euroövezet

Gazdaság2018.01.24, 10:51

Januárban tizenkét éve a legdinamikusabb teljesítménynövekedést mutatta az euróövezeti gazdaság a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet szerdán közzétett előzetes felmérése szerint.

A Világbank emelte a magyar és a globális GDP-növekedési előrejelzését

Gazdaság2018.01.10, 12:29

A Világbank javította Magyarország és világ idei GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését.

Katalónia után a feje tetejére állhat Spanyolország

Nagyvilág2018.01.08, 15:39

A decemberi katalóniai előrehozott választás nemcsak az északkeleti tartomány életét befolyásolta, hanem a teljes spanyol belpolitikát is átalakíthatja. A Ciudadanos nevezetű párt győzelme Katalóniában országosan is megemelte az alakulat támogatottságát, és a legfrissebb felmérések szerint már a második legnagyobb erő az ibériai országban. Mit is akar ez a 2005-ben alakult párt, és hogyan alakíthatja át a spanyol belpolitikát?

Idén már harmadszor emelt alapkamatot a FED

Gazdaság2017.12.14, 11:39

Az Amerikai Egyesült Államok központi bankja a várakozásoknak megfelelően emelte az alapkamatot. Nem csak az irányadó ráta növekedett, hanem az infláció és a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzés is. Szóba került a bitcoin is.

Jó hír, gyorsul a magyar gazdaság növekedése

Gazdaság2017.11.14, 10:11

A magyar gazdaság az elemzői várakozásoknak megfelelően emelkedett a harmadik negyedévben. A KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdaság visszafogta a növekedést.

A Valutaalap javított a magyar gazdasági növekedési előrejelzésén

Gazdaság2017.11.13, 12:03

Az IMF az idei magyar növekedési prognózisát 0,3 százalékponttal 3,2 százalékra emelte őszi regionális gazdasági előrejelzésében az áprilisi jelentésben szereplő 2,9 százalékról. A jövő évi növekedési előrejelzést 3,0 százalékról 3,4 százalékra, a 2019-est 2,6 százalékról 2,8 százalékra javította.

Orbán Viktor: Komoly nemzeti teljesítmény a migrációs hullám megállítása

Itthon2017.11.10, 12:38

Az elmúlt időszak a nemzetegyesítésről szólt, a következő évek pedig a nemzetépítésről fognak szólni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban.

Lekerült a lélegeztető gépről a görög állam

Gazdaság2017.10.26, 13:52

Végéhez közeledik Görögországban a 2009-ben indult, ideiglenesnek tartott fiskális politika. Az Európai Unió az ország számára kedvező határozatot hoztak az átmeneti pénzügyi időszak lezárásról, noha az országnak még végre kell hajtania a szerkezeti reformokat ahhoz, hogy a gazdaság tartósan felszálló ágba kerüljön – áll a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó Akcenta CZ elemzésében. A befektetők figyelmét pedig nem kerülheti el az sem, hogy az ország államháztartása újra felülvizsgálat alá kerülhet.

Románia lesz a kontinens új gazdasági kistigrise?

Gazdaság2017.10.12, 12:20

A román gazdaság teljesítménye bizonyos értelemben szárnyal, az ország e szempontból jelenleg az egyik leggyorsabban növekvő Európai Uniós tagország. Mélyebb elemzést követően azonban már nem ennyire egyértelmű a fejlődés.

Felminősítették Magyarországot

Gazdaság2017.09.28, 15:31

A Coface hitelbiztosító A3 kategóriába sorolta át az eddig A4-es minősítéssel rendelkező magyar gazdaságot. A felminősítést a szakértők többek között a gazdasági növekedéssel, a makro- és mikrofolyamatok, valamint az üzleti környezet javulásával magyarázták. A hitelbiztosító szerint a tavalyi 2 százalék után az idén 3,6, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság.

Juncker: elfogadhatatlan az eltérő minőségű élelmiszer az Unióban

Gazdaság2017.09.13, 12:51

Elfogadhatatlan az élelmiszerek eltérő minősége az Európai Unión belül és nem szabad megengedni, hogy az állampolgárok bizonyos országokban azonos márkanév alatt gyengébb minőségű élelmiszereket kapjanak - mondta évértékelőjében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Jól teljesít az Egyesült Államok gazdasága

Gazdaság2017.08.30, 16:09

Az első becslésnél és az elemzői várakozásoknál is jóval erősebb ütemben nőtt az Egyesült Államok gazdasága a második negyedévben - ez derült ki az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete (BEA) által szerdán közzétett adatokból.

Meddig erősödhet a forint?

Gazdaság2017.08.14, 16:19

Számos pénzügyi szakértőben indított el találgatást a forint árfolyamában nemrégiben tapasztalt erősödés. Áttörést produkált ugyanis augusztus elején a forint, 2015 májusa most jegyezték a legerősebb szinten. Jogosan ad okot a spekulációra az, hogy vajon meddig erősödhet még a hazai fizetőeszköz?

Nagy magabiztossággal őrzi előnyét a Fidesz

Itthon2017.07.24, 11:45

Ha most vasárnap lenne választás, a 2014-es voksolással közel azonos eredmény születne, ami egyértelmű pozitív visszajelzés a kormánypártoknak – mondta Fodor Csaba az Origónak a Fidesz-KDNP első félévét értékelve. A Nézőpont Intézet elemzője szerint fontos szempont, hogy az ellenzék jelenlegi állapotában nem lenne képes kormányozni az országot, mely a választók széles csoportja számára is nyilvánvaló. A kabinet mozgásterét az is nagyban növeli, hogy az idei évben a várakozásokat is felülmúlta a gazdaság teljesítménye.

György László: Ekkora bérnövekedés lehet a következő években

Gazdaság2017.07.05, 11:18

A világgazdaságban betöltött pozíciónkon nagyon nehezen lehet változtatni, a közgazdászok többsége még mindig úgy gondolja Magyarországon, hogy a 90-es években éltanulók voltunk az átalakulásban, de valójában a sereghajtóvá válásban jártunk az élen - többek között erről is beszélt az Origónak adott interjújában György László. A Századvég Gazdaságkutató vezető közgazdásza szerint a magyar gazdaságban középtávon a korábban mértnél nagyobb növekedési potenciál van, mivel a háttérben olyan átalakítások zajlanak, amik a későbbiekben nagyon kedvezően befolyásolhatják a bővülési lehetőségeket. A szakember szerint elképzelhető, hogy a követtkező ...

Századvég: Idén és jövőre is 4 százalék körül bővülhet a magyar gazdaság

Gazdaság2017.06.19, 17:24

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. az első negyedéves kedvező növekedési adat nyomán 2017-re és 2018-ra is felfelé módosította növekedési előrejelzését. Ennek megfelelően az idei és a jövő évre is 3,8 százalékos növekedést vár.

Így még nem látta a világ gazdasági növekedését

Gazdaság2017.06.07, 10:50

A Világbank szerint 6500 milliárddal fog nőni a Föld országainak gazdasága a következő három évben. Az adatokból kiderül, hogy a világ gazdasági növekedésének több mint felét Kínának és az Egyesült Államoknak köszönhetjük.

Görögországba visszatért a recesszió

Gazdaság2017.05.16, 16:16

Egyetlen ország volt az Európai Unióban, amelynek nem növekedett a gazdasága 2017 első negyedévében. Görögországba nemcsak, hogy visszatért a recesszió, de a közelgő megszorítások miatt szakszervezeti tüntetések is várhatóak.

Elemzők a GDP alakulásáról

Gazdaság2017.05.16, 11:23

Hasonló, bár valamivel négy százalék alatti gazdasági növekedést prognosztizálnak elemzők: a K&H Bank elemzése szerint 3,7 százalékkal növekedhet idén a gazdaság, míg a Takarékbank elemzésében azt írja, az éves átlagos növekedési előrejelzését, a részletes adatoktól függően 4 százalék közelébe módosítja 3,6 százalékról. 

Varga Mihály: Idén 4 százalék felett teljesíthet a gazdaság

Gazdaság2017.05.16, 11:22

Rendkívül kedvező a gazdaság egészének első negyedévi növekedése, ami elsősorban az ipar, az építőipar és a szolgáltató szektor teljesítményének eredménye – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a legfrissebb GDP-adatokat értékelve. A minisztérium szerint egész évben 4 százalék fölött teljesít a magyar gazdaság. 

Kilőtt a magyar gazdaság

Gazdaság2017.05.16, 10:42

Felülmúlta az elemzői várakozásokat a magyar gazdasági növekedés 2017 első negyedévében. A gazdaság teljesítménye 4,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, ez több szempontból is rekordnak számít.

Brüsszel már nagyobb GDP növekedést jósol Magyarországon

Gazdaság2017.05.11, 11:57

A gazdasági és pénzügyi főigazgatóság friss felmérésben emlékeztetett, hogy tavaly 2 százalékkal emelkedett a GDP, ami visszaesés a 2014-es 4 százalékos növekedéshez képest.