garázdaság

címke rss

Épülés alatt álló templomot rongált, és részegen tört-zúzott az utcán egy bajai férfi

Itthon2021.11.11, 21:29

A bajai ügyészség garázdaság miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki júliusban részegen egy templom falát rugdosta, lécet tört össze, belerúgott egy közlekedési táblába, emellett virágokat tépett szét, és éttermi berezdezéseket tört össze.

Végigkarcolt egy autót és a visszapillantóját is betörte – videó

Itthon2021.11.11, 13:51

Egy férfi végigkarcolt egy parkoló autót Újpesten, majd a jobb oldali visszapillantó tükröt is tönkretette. A rendőrök egy videó alapján elfogták a férfit, aki azzal mentegetőzött, hogy részeg volt.

Lövöldözés volt Páhin

Itthon2021.11.09, 16:09

Egy 19 éves férfi rántott fegyvert az ismerősére Páhi egyik kocsmájában, akivel korábban nézeteltérése volt. Végül a testvére kivitte onnan a támadót, de még akkor sem tette el a fegyvert. A kocsiból többször a levegőbe lőtt.

Kővel törte össze anyósa autóját egy borsodi férfi

Itthon2021.11.09, 14:54

Egy borsodi településen élő férfi összeveszett a válófélben lévő feleségével, majd a vita hevében kövekkel dobálta meg az anyósa kocsiját, aminek betört a szélvédője.

A rendőrök szeme láttára támadt az ismerősére egy füzesabonyi férfi

Itthon2021.11.09, 11:12

Késsel esett neki a szomszédjának egy füzesabonyi férfi. Csak a rendőrök gyors közbelépésének köszönhető, hogy nem sikerült megszúrnia.

Büntetőfékezett, majd ököllel ütötte a vétlen autóban utazó nőt

Itthon2021.11.05, 10:57

Közúti veszélyeztetés, garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség egy 40 éves, óbányai férfi ellen, aki 2019 augusztusában a 6-os számú főút egyik körforgalmában büntetőfékezéssel vett revansot egy szabályosan közlekedő autóson.

Félholtra verte vetélytársát egy férfi egy elfajult féltékenységi vita során

Itthon2021.11.03, 10:59

Eszméletvesztésig verte egy 55 éves kiskunfélegyházi férfi 60 éves jászszentlászlói ismerősét, amiért az féltékenységében fültövön vágta egy sörösüveggel, miután az táncolni kezdett közös ismerősükkel.

Durván összeverekedett egy nő és egy férfi a Bosnyák téren - videó

Itthon2021.11.02, 15:37

Részegen esett egymásnak egy nő és egy férfi még tavaly ősszel a Bosnyák téren. A nő meglökte, majd megütötte a férfit, aki többször elesett, amitől a fejét beverte a betonba és életveszélyesen megsérült.

Felgyújtotta a nagyszülei házát egy perkupai férfi

Itthon2021.10.29, 17:10

A perkupai férfinak a nagyszülei megígérték, hogy neki fogják adni a házukat. Később azonban a viselkedése miatt meggondolták magukat, ezért a férfi ideges lett és felgyújtotta a házat.

Tört-zúzott, és egy ismert vlogger családtagjaira támadt egy férfi egy balatonfenyvesi büfénél

Itthon2021.10.29, 17:03

A férfi először a gyereknevelési módszerei miatt kritizálta, majd rátámadt a kiskorú vlogger családjára Balatonfenyvesen, majd rongálni és dobálózni kezdett az étterem körül. Az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat ellene.

Az utcán verte meg volt élettársát egy férfi Múcsonyban

Itthon2021.10.25, 17:34

Egy múcsonyi férfi éppen biciklizett, amikor észrevette a volt élettársát hazafelé sétálni. Odament hozzá és szidni kezdte, majd brutálisan megverte.

Templomot rugdosott, virágládákat tett tönkre egy férfi Baján

Itthon2021.10.25, 17:30

Egy bajai férfi a barátaival tartott hazafelé egy helyi szórakozóhelyről, amikor hirtelen agresszív lett, megrugdosta egy templom ajtaját, tönkretett a virágládákat és felborított egy kukát.

Lövöldözés volt Győrben

Itthon2021.10.24, 09:35

Egy győri férfi kilopott egy fegyvert egy kocsiból, majd azzal lövöldözött a Török István utcában. Amikor észrevette a rendőröket, eldobta a fegyvert.

Rálőtt ismerősére egy hajdúnánási férfi

Itthon2021.10.22, 16:57

Egy hajdúnánási férfi légpuskával lőtt rá az ismerősére, akivel régóta rossz a viszonya. Az ismerőst a lábán érte a lövés, amit a mobiltelefonja felfogott.

Elfogták a férfit, aki rettegésben tartotta a Váciakat

Itthon2021.10.21, 18:31

Agresszív, megbotránkoztató viselkedése miatt száz szabálysértési eljárás indult egy férfi ellen, aki belekötött a járókelőkbe az utcán, és rátámadt a vele szemben intézkedő közterületfelügyelőkre is.

Kocsmai verekedőt keresnek a nyíregyházi rendőrök

Itthon2021.10.14, 14:39

A nyíregyházi rendőrök garázdaság miatt nyomoznak az ügyben. Közzétették a fényképét, hátha felismeri valaki és tudja, hol lehet elkapni. 

Vádat emeletek a herendi porcelánból készült életfát összetörő férfi ellen

Itthon2021.10.12, 12:02

Kétrendbeli rongálás és garázdaság miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron a belváros egyik körforgalmában álló, herendi porcelánból készült életfa szobrot összetörte.

Részegen tört-zúzott egy férfi Debrecen belvárosában

Itthon2021.10.11, 20:27

Az ügyészség rongálás és garázdaság miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki idén májusban részegen több épület üvegét is betörte Debrecen belvárosában, amivel több, mint 200 ezer forintos kárt okozott.

Majdnem halálra vertek egy férfit egy kocsmai tömegverekedésben

Itthon2021.10.07, 17:03

Egy budapesti söröző előtt esett egymásnak három részeg vendég, melynek során egy 25 éves férfi életveszélyesen megsérült. Az ügyészség gyilkossági kísérlet, illetve garázdaság miatt emelt vádat a verekedés résztvevőivel szemben.

Késsel támadtak egy férfira egy kecskeméti tömegverekedésben

Itthon2021.09.27, 15:14

A verekedés öt résztvevőjét őrizetbe vették, közülük három férfinak javasolták a letartóztatását.

Agyba-főbe verték egymást Budapesten, kevésen múlt, hogy nem lett szurkálás a vége - videó

Itthon2021.09.23, 12:49

Egy XIII. társasház előtt támadt egymásra két, harmincas éveiben járó férfi egy családi vita miatt. A verekedés során egyikük elővett egy kést, melyet azonban társa megszerzett tőle. A verekedésnek végül egyikük élettársa vetett véget.

Vasrúddal esett neki anyósának egy férfi Barcson

Itthon2021.09.20, 14:00

Vasrúddal támadt anyósára, és annak élettársára egy fiatal, barcsi férfi, miután részegen összeveszett a feleségével. Miután a rokonok a dohányboltba menekültek előle, a férfi követte őket, és betörte az üzlet ablakát. Az ügyészség fegyveres garázdaság miatt emelt vádat ellene.

Egy léccel szúrta szájon haragosát egy férfi Kiskunhalason

Itthon2021.09.20, 12:14

Fegyveres garázdaság, és súlyos testi sértés miatt indult eljárás egy kiskunhalasi férfi ellen, aki pon egy éve megverte, és megfenyegette ismerősét, majd egy léccel szájon szúrta. 

Megkéselt egy férfit és a rokonaira is rátámadt egy fiatal Apcon

Itthon2021.09.16, 11:53

Késsel szúrt mellkason egy idegent, emellett több rokonával is összeverekedett egy 19 éves fiatal Apcon mindössze néhány nap alatt. Az ügyészség testi sértés és garázdaság miatt emelt vádat ellene, és börtönbüntetés kiszabását javasolta vele szemben.

Fényes nappal, egy kaposvári parkban verekedett össze két férfi – videó

Itthon2021.09.10, 19:28

Egy 21 éves férfi részegen alkoholt és cigarettát kért egy 56 éves férfitól. Mivel az nem adott neki összevesztek, majd verekedni kezdtek.

Brutális verés székesfehérvári bevásárlóközpontnál – videó

Itthon2021.09.10, 09:29

Egy 40 éves móri és egy 22 éves sárkeresztúri férfi verekedett össze Székesfehérváron, az egyik bevásárlóközpontnál. Az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat ellenük.

Ismerősére fogta a tiszaújvárosi pályaudvar ajtajának megrongálását egy nő

Itthon2021.09.09, 17:04

Tiszaújvárosban egy nő összeveszett egy férfi ismerősével, ezért dühében belerúgott a helyi pályaudvaron egy ajtóba, aminek ettől betört az üvege. A rendőröknek a nő azt hazudta, hogy a férfi törte össze az ajtót, de a térfigyelő kamera felvételei gyorsan lebuktatták.

Két férfi verekedett össze Szekszárd belvárosában

Itthon2021.09.08, 15:51

Egy szekszárdi férfi nem első alkalommal verekedett össze az egyik ismerősével. A bíróság most elrendelte a letartóztatást.

Kocsmai verekedés tört ki Kaposváron

Itthon2021.09.03, 16:16

Garázdaság miatt gyorsított eljársában állította bíróság elé azt a férfit, aki egy kaposvári szórakozóhelyen ráámadt egy másik férfira.

Elítélte a bíróság a férfit, aki túrázókat támadott meg a Hármashatár-hegyen

Itthon2021.09.01, 17:08

Egy férfi többször is biciklisekre és túrázókra támadt a Hármashatár-hegyen. A bíróság most nem jogerősen másfél év börtönbüntetésre ítélte, valamint kitiltotta a területről.

Egy szál cigaretta miatt támadtak rá egy férfira Tiszalúcon

Itthon2021.09.01, 14:36

Egy részeg férfi cigarettát kért egy tiszalúci férfitól, aki a háza kapujánál állt. Az áldozat nem tudott neki cigit adni, mivel nem dohányzik, erre a támadó combon rúgta. Később az élettársával tért vissza a férfi, a nő egy kapával rongálta meg a férfi postaládáját.

Fiatal egyiptomi férfi dühöngött egy debreceni szórakozóhelyen

Itthon2021.09.01, 13:22

Garázdaság és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Debreceni Járási Ügyészség az ellen a külföldi férfi ellen, aki részegen poharakat tört egy szórakozóhelyen, majd trágár módon beszélt a vele szemben intézkedő rendőrökkel.

Poénból, heccből, nagyzolásból követnek el bűncselekményeket diákok - videó

Itthon2021.08.31, 14:14

A diákok életre szóló kárt okozhatnak másoknak a poénból, heccből, illetve nagyzolásból elkövetett bűncselekményekkel.

17 éves barátnőjét, és előtte a barátját is agyba-főbe verte a részeg ámokfutó Kiskunhalason

Itthon2021.08.27, 11:21

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki egy bográcsozás során ittasan megverte az egyik barátját, majd bántalmazta és bezárta egy garázsba a 17 éves barátnőjét.

Több utasba is belekötött, majd egy biztonsági őrre támadt egy férfi a szegedi buszállomáson

Itthon2021.08.26, 15:12

Az ügyészség javasolta a letartóztatását annak a férfinak aki Szegeden, a buszpályaudvaron több emberbe is belekült, a biztonsági őrt pedig ököllel többször megütötte. 

Molnár Gusztáv kitálalt: "Bebizonyítom az igazam, remélem hamarosan újra találkozunk"

Life.hu2021.08.19, 12:37

Egykori párja azt állítja, Molnár Gusztáv bántalmazta a közös gyereküket, amiért feljelentést is tett. A színész szinte minden munkáját elvesztette, mióta ez az eset kiderült.

Verekedésig fajult a közlekedési vita autós és biciklis között

Itthon2021.08.19, 11:16

Garázdaság miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy eldurvult közlekedési konfliktust követően bántalmazott egy másik férfit Balatonmáriafürdőn.

Autókat és kirakatokat rongált meg egy dabasi férfi

Itthon2021.08.17, 16:41

Egy dabasi férfi bevett egy nyugtatót és alkoholt ivott rá, majd elindult a városba, ahol több autó kerekét kiszúrta és betörte pár üzlet kirakatát.

Az előző napon lopott ruhákban ment vissza két tolvaj ugyanabba az üzletbe - Videó

Itthon2021.08.13, 16:51

Az ügyészség lopás, illetve garázdaság miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel szemben, aki két egymást követő napon loptak ugyanabból a tatabányai üzletből, majd a második lopást követően a férfi összeverekedett az üzlet tulajdonosával, aki felismerte a férfin az előző napon lopott pulóvert, és számonkérte rajta.

Fényes nappal, vascsővel, bottal vertek össze egy férfit a barátai Mátraverebélyen

Itthon2021.08.12, 10:20

Hárman verekedtek össze tegnap délben Mátraverebélyen, a rendőrség egy 21 és egy 16 éves férfit fogott el - írta honlapján a rendőrség. 

Bozótvágóval támadtak egy somogyi asszonyra

Itthon2021.08.06, 12:22

Egy nő az élettársával hársfavirágot gyűjtött egy Barcshoz közeli faluban, amikor egy asszony rájuk szólt. A férfi tenyérrel arcon ütötte, a nő pedig egy bozótvágóval támadt rá.

Féltékenységből támadt rá egy dohánybolti eladóra egy tatabányai nő – videó

Itthon2021.08.06, 11:37

Egy tatabányai nő bement az egyik helyi dohányboltba, ahol számon kérte az eladón, hogy miért flörtöl a barátjával, majd a hajánál fogva kirángatta az üzlet elé, leöntötte sörrel és később le is köpte.

Egy nőre és a vele lévő gyerekekre támadt egy férfi Szegeden

Itthon2021.07.29, 16:58

Egy Szegeden élő, izraeli-amerikai kettős állampolgárságú férfi marihuánás cigit szívott, majd az utcán rátámadt egy nőre és a vele lévő gyerekekre. A nőnél lévő süteményeket a csomagolással együtt megette.

Autókat rongált meg egy győri férfi

Itthon2021.07.27, 18:06

Egy győri férfi egy óra alatt megrongált két autót, valamint az egyik bevásárlóközpont mosdóját. Tettét azzal indokolta, hogy eszébe jutott az évekkel korábban meghalt anyja, ami miatt ideges lett.

Verekedő emberek közé hajtott egy részeg férfi Dabason

Itthon2021.07.22, 14:43

Összeveszett, aztán össze is verekedett egymással egy inárcsi férfi és három testvér Dabason. Az egyik testvér a verekedés közben beszállt egy fehér kocsiba, majd a verekedők közé hajtott.

Tízemeletes társasház tetejéről dobott le egy járólapot egy férfi Egerben

Itthon2021.07.21, 15:08

Egy 20 éves férfi szórakozásból ledobott egy járólapot az egyik egri tízemeletes társasház tetejéről, amivel összetört egy autót, majd több emberre is rátámadt a belvárosban.

Rátámadtak egy buszsofőrre Budapesten

Itthon2021.07.21, 09:55

Egy 25 éves férfi és két társa jegy nélkül akart felszállni a buszra, amit a buszsofőr nem hagyott. A fiatal összeveszett a sofőrrel, aztán egy üveggel megtámadta. 

Így törték le újra a Margit híd kőkeresztjét - videó

Itthon2021.07.08, 12:20

Tavasszal két férfi letörte a Margit híd kőkeresztjét és a Dunába dobta - írja a Police.hu.

Terrorizálta osztálytársait és meztelenül mutogatta magát az iskolában egy bukott diák

Itthon2021.07.05, 13:14

Egy 14 éves fiú rendszeresen terrorizálta, életveszélyesen megfenyegette osztálytársait, órán a meztelen fenekét mutogatta, sértegette az osztályfőnökét, olyan erővel rúgott egy székbe, hogy az a radiátornak csapódott, emellett rugdosta osztálytársai táskáit egy Győr közeli általános iskolában.

Falnak tolta a fiút, majd kést rántott egy dömsödi férfi

Itthon2021.07.03, 10:09

Elfogta a rendőrség azt a 35 éves dömsödi férfit, aki egy vita során kést szegezett egy fiatalkorú fiúra - írta honlapján a rendőrség.