Galambos Lajos
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Lagzi Lajcsi
- börtön
- Galambos Boglárka
- Szilvásy György
- bíróság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A közmûlopással vádolt Lagzi Lajcsi állítja, továbbra is zaklatják - videó
Egy postás közvetített a csalók és Lagzi Lajcsi között - ezt mondta a közmûlopással vádolt zenész, aki már sejti, hogy ki lehet a zsarolók felbujtója. Az ügyben három embert letartóztattak, ennek ellenére tovább zaklatják, egyik éjjel például rejtélyes telefonhívást kapott, ami miatt feljelentést is tett. Azóta már a gyerekeit elköltöztette otthonról - számolt be róla a TV2 Tények.
Lagzi Lajcsi a 200 milliós csalásról: "Nagyon örültem, hogy ilyen komoly titkosszolgálat van Magyarországon"
A nyári leállást követõen újra elindult a LifeTv Ébredj velünk reggeli mûsora, aminek egyik elsõ vendége Galambos Lajcsi volt. A mulatós király elmondta, hogy egy elképesztõ csalásba próbálták belerángatni, de pozitív része is volt a beszélgetésnek, hiszen Lagzi Lajcsi elárulta, a lánya stylistkodásba kezdett.
Kiderült, egy ismerõse akart kétszázmillió forintot kicsalni Lagzi Lajcsitól
Galambos Lajost kiszemelte magának egy bûnbanda, akik egészen pontosan kétszázmillió forintot akartak kicsalni tõle. Bár Lajcsi egyelõre nem tudja biztosan, kik akarták megzsarolni, azt mondták neki, hogy a terv mögött az egyik ismerõse áll - írja a Ripost.
- címkék:
- Galambos Lajos
- Címkefelhõ »
"Be voltam drótozva" - Galambos Lajos egy veszélyes rendõrségi akcióban vett részt
Galamos Lajos bedrótozták a rendõrök, hogy elkapják azt a bûnbandát, akik 200 millió forinttal akarták megkárosítani az egykori mulatós királyt.
Lesötétített autóval vitték be a hátsó bejáraton: újabb részletek Galambos Lajcsi filmbe illõ akciójáról
Lagzi Lajcsi bûnbanda felszámolásában segítette a hatóságokat. Most újabb részletek derültek ki a leleplezésükrõl.
Hetekig rettegésben élt Lagzi Lajcsi a zsaroló bûnbanda miatt
Galambos Lajos - azaz Lagzi Lajcsi - korábban leleplezett egy bûnbandát, amelynek tagjai 200 millió forintot kértek tõle annak érdekében, hogy enyhe ítéletet kapjon az ellene folyó eljárásban. A Ripost azt írja, hosszú ideig élt félelmben fenyegetõi miatt.
- címkék:
- Galambos Lajos
- Lagzi Lajcsi
- Címkefelhõ »
Megdöbbentõ részletek derültek ki Lagzi Lajcsi zsarolóiról: fondorlatos módon próbálták behálózni
Lagzi Lajcsit nemrég csalók környékezték meg azzal, hogy 200 millió forint fejében elsimítják a folyamatban lévõ ügyét. Mint ismert, a zenész nem élt a lehetõséggel, helyette a hatóságokkal együttmûködve buktatta le õket. Most újabb részleteket árult el az esetrõl.
Újabb fordulat Galambos Lajos ügyében: húzódik az ítélethirdetés
Ezen a héten szerdán lett volna ítélethirdetés Galambos Lajcsi évek óta húzódó, közmûlopási és vesztegetési ügyében, de mint kiderült, megint elhalasztották a tárgyalást.
Galambos Lajos megrázó vallomása: "Megtépázták a becsületemet, a feleségemet pedig tönkretették”
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a héten hozhat elsõ fokon ítéletet a bíróság Galambos Lajos és társai ellen hét éve folyó büntetõperben. A tegnapi nap a védõbeszédek megtartásával folytatódott a procedúra, ahol nagyon durva szavak hangzottak el Lajcsi ügyvédje szájából. A zenész elárulta, hogy az egész ügy rendkívül megviselte a családját.
Megdöbbentõ szavak hangzottak el Galambos Lajos tárgyalásán: a zenész és családja pusztulását kívánják
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a héten hozhat elsõ fokon ítéletet a bíróság Galambos Lajos és társai ellen hét éve folyó büntetõperben. A mai napon a védõbeszédek megtartásával folytatódott a procedúra, ahol nagyon durva szavak hangzottak el.
- címkék:
- Galambos Lajos
- ügyvéd
- tárgyalás
- per
- Címkefelhõ »
Galambos Lajos ügyvédje: "Minden vádpontban felmentést indítványozok!”
A héten hozhat elsõ fokon ítéletet a bíróság Galambos Lajos és társai ellen hét éve folyó büntetõperben. A mai napon a védõbeszédek megtartásával folytatódik majd a procedúra.
- címkék:
- Galambos Lajos
- ügyvéd
- felmentés
- per
- Címkefelhõ »
Lagzi Lajcsit ügyvédje szerint minden vádpont alól fel kellene menteni
Szerdán a védõbeszédekkel folytatódik Lagzi Lajcsi pere a közmûlopás ügyben.
Lagzi Lajcsinak öngyilkos gondolatai voltak a börtönben
Lagzi Lajcsi és felesége 2015-ben került elõzetes letartóztatásba, a vád szerint ugyanis lopták az áramot, a gázt és a vizet ingatlanjaikon. A zenészt és nyolc társát közüzemi csalással és vesztegetéssel vádolják. Ahogy megírtuk, az ügyészség letöltendõ börtönbüntetést kért Lagzi Lajcsira és feleségére, a bírósági ítélet hamarosan megszülethet. Az ügyész szerint a zenésznek öngyilkos gondolatai is voltak, amely miatt fokozottan odafigyeltek rá a börtönben.
Megszólalt Lajcsi a rá váró börtönbüntetéssel kapcsolatban: személyes indítékot sejt a háttérben
Több év után a mai napon lezárult a bizonyítási eljárás Galambos Lajos ügyében: a zenészt és nyolc társát áram-, víz- és gázlopással, valamint gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végzõ, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bûntettével vádolják. Az ügyész több év börtönbüntetést kért a zenészre.
Lezárult a bizonyítási eljárás Galambos Lajcsi ügyében: ennyi idõre kerülhet börtönbe
A zenészt és nyolc társát áram-, víz- és gázlopással vádolják. Az ügyben hamarosan ítélet születhet.
Galambos Lajost máig bûntudat gyötri édesapja halála miatt
Galambos Lajost egy heg a tenyerén örökké arra fogja emlékeztetni, hogy nem volt ott édesapja mellett, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. A Ripostnak mesélt arról, hogy máig bûntudat gyötri édesapja halála miatt.
- címkék:
- Galambos Lajos
- Lajcsi
- gyász
- család
- veszteség
- Címkefelhõ »
Lagzi Lajcsi bevallotta, kifordult önmagából: "Sofõröm volt, mert nagyzolni akartam"
Lagzi Lajcsi betöltötte a 60. életévét, születésnapját szeretteitõl távol tölti. A zenész beismerte, mostanra jobban értékeli a magányt, nem akarja, hogy álságos emberek vegyék körül. Habár egykor megszédítette a siker, mostanra ismét lenyugodott.
Összeomlott Galambos Lajos felesége: újabb razziát tartottak otthonában
Újabb esett miatt vonultak ki a NAV emberei Galamos Lajos birtokára, ezúttal felesége volt cége miatt.
- címkék:
- Galambos Lajos
- összeomlás
- razzia
- Címkefelhõ »
Megszólalt Lagzi Lajcsi ügyvédje: ez történt valójában
A reggeli sajtóértesülések szerint nyomozók jelentek meg reggel Lajcsi házánál. Kiderült, hogy nem indult újabb nyomozás a zenész ellen.
- címkék:
- Galambos Lajos
- Lagzi Lajcsi
- Címkefelhõ »
Nagyon félti feleségét a koronavírusos Lagzi Lajcsi: "Ha elkapná a vírust, az életveszélyes lenne"
Galambos Lajosról kidrerült, hogy koronavírusos, ezért nem jelent meg a tárgyalásán. Elmondta, leginkább a családját, köztük is fõként a feleségét félti.
Lagzi Lajcsi koronavírusos, nem ment el a bíróságra hétfõn
Nem jelent meg hétfõn a Budaörsi Járásbíróságon Lajcsi. A zenészt 30 milliós közüzemi csalással és vesztegetéssel vádolják, mégsem ült ott a vádlottak padján, mert elkapta a koronavírust.
- címkék:
- Lagzi Lajcsi
- Galambos Lajos
- tévé
- média
- Címkefelhõ »
Gabriela Spanic nem fogadta el Galambos Lajos ajándékát: ez volt az indoka
Galambos Lajos kilenc évvel ezelõtt vendégül látta a Dancing with the Stars világhírû versenyzõjét. Lajcsi sok ajándékkal kedveskedett Gabriela Spanic-nak, de volt, amit a színésznõnek vissza kellett utasítania.
Pokoli fájdalmaim vannak - kórházban ápolják Lagzi Lajcsit
Pár napig még biztos benn marad a lakodalmas zenész, Galambos Lajos.
- címkék:
- Galambos Lajos
- Lagzi Lajcsi
- Címkefelhõ »
Kiderült, miért ment tönkre Lagzi Lajcsi házassága - Vallott a zenész
A közüzemi csalással és vesztegetéssel vádolt mulatószenész a Life TV Összezárva címû mûsorában beszélt Hajdú Péternek arról, hogy bírósági ügye a házasságának sem tett jót.
Ezért különítette el magát feleségétõl Galambos Lajos
Galambos Lajos és felesége, Boglárka hétfõn vettek részt a férj és társai ellen folyó közmûlopási perrel kapcsolatos tárgyaláson, ahol a feleség több órán keresztül ült egy igazoltan koronavírussal fertõzött férfi mellett. Lajcsi retteg, hogy Boglárka is megfertõzödött, ezért a tárgyalás után rögtön elkülönítette magát feleségétõl.
Galambos Lajos tüdõbeteg felesége már csak árnyéka régi önmagának
Öt évvel kezdõdött Galambos Lajos áramlopási pere, az elmúlt idõszak a legjobban feleségét, Boglárkát viselte meg. A zenész szerint neje egészségére és a házasságukra is rányomta a bélyegét a stresszes kálvária.
Pánik Galambos Lajos tárgyalásán: a koronavírus nem válogat
Tíz hónap telt el Galambos Lajos utolsó tárgyalása óta, a zenész most ismét a bíróságon találta magát.
Retteg a koronavírustól Galambos Lajos: súlyos betegségekkel küzd
Ahogy megírtuk, Lajcsi fia, Istvánka elkapta a fertõzést, és már meg is gyógyult. Lajcsi azonban fél, hogy mi lesz, ha õ is megbetegszik.
- címkék:
- Galambos Lajos
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Lagzi Lajcsi elárulta, hogy miért retteg a koronavírustól
Nagyon fél a fertõzéstõl Galambos Lajos, tüdõbetegsége miatt különösen veszélyben érzi magát.
- címkék:
- Galambos Lajos
- tévé
- koronavírus
- média
- Címkefelhõ »
Lagzi Lajcsi fia is koronavírusos
A napokban folytatódott volna Galambos Lajos büntetõpere a Budaörsi Járásbíróságon, de végül elnapolták, mivel a vádlottak körében felmerült a Covid-19 érintettség.
- címkék:
- Galambos Lajos
- Lagzi Lajcsi
- Címkefelhõ »
Galambos Lajoséknál is megjelent a koronavírus
Hétfõn folytatódott volna Galambos Lajos büntetõpere, de elnapolták, mivel a vádlottak körében felmerült a Covid-19 érintettség. Azóta kiderült, a trombitamûvész és felesége nem fertõzött, de fiuk elkapta a vírust.
- címkék:
- Galambos Lajos
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Rémálmok gyötörték Lagzi Lajcsi fiát a kommandósok betörése után: ügyvédnek készül
Galambos Lajos fia úgy döntött, hogy ügyvéd lesz, fel is vették az ELTE jogi karára. Elhatározását csak erõsítette az az éjszaka, amikor kommandósok törtek rájuk. A fiú nehezen dolgozta fel a traumát, pszichológushoz is kellett járnia.
Galambos Lajos már testõr nélkül is elengedi bulizni lányát
Anno az énekes borzasztóan féltette lányát, Bogit. Galambos Lajos magándetektívvel figyeltette õt, és bulizni is csak testõrrel engedte. Mára szerencsére enyhült a szigor.
Galambos Lajos megvédte Molnár Anikót a Gesztesi-ügyben
Az énekes szerint Molnár Anikó nem tett semmi rosszat, azzal, hogy rendbe szedte Gesztesi Károly sírját. Úgy érzi, a család nem megfelelõen kezeli az egész ügyet. Galambos Lajost régi barátság fûzte Gesztesihez, akinek rokonai a színész halála után elfordultak tõle.
Bûncselekmény áldozata lett Galambos Lajos lánya, Bogi - hekkerek támadhatták meg közösségi oldalát
Galambos Boglárka influenszerként építgette komoly követõszámmal rendelkezõ Instagram oldalát, amit néhány nappal ezelõtt eltávolítottak a közösségi médiából. Lajcsi szerint az õ haragosai állhatnak a háttérben.
Koronatanú vallomása tisztázhatja Galambos Lajost
Nagy fordulatot hozhat egy tanú vallomása Galambos Lajos ügyében.
Galambos Lajcsi lánya érett nõ lett - Fotó
Galambos Lajos 22 éves lánya, Boglárka igazi bombázó lett, nem csoda, hogy édesapja ennyire félti.
- címkék:
- Galambos Lajos
- bombanõ
- Címkefelhõ »
Galambos Lajos a vérfoltos matrac helyett újat vitt Szilágyi István özvegyének
Mint arról már beszámoltunk, Galambos Lajos adományokkal érkezett Szilágyi István özvegyéhez, aki könnyekig hatódott. A látogatásról újabb részletek derültek ki, melyek a szívfacsaró igazsággal szembesítik az embert.
Galambos Lajos adománnyal érkezett Szilágyi István özvegyéhez
Galambos Lajos adományokat vitt Szilágyi István özvegyéhez, Joli néni könnyekig hatódott.
Koronavírus: Galambos Lajcsi felajánlotta 18 szobás vendégházát az egészségügyi dolgozóknak
Galambos Lajos nyílt levélben ajánlotta fel 18 szobás mocsai vendégházát a koronavírus-járvány elhárítására kirendelt egészségügyi és rendvédelmi dolgozók elhelyezésére. -írja a Blikk.
Nótár Mary mellé állt Lagzi Lajcsi
Közös dalt készít Galambos Lajcsi és Nótár Mary.
Újabb fordulat Galambos Lajos büntetõ perében: ez a vallomás mindent megváltoztat
Ahogy arról korábban írtunk, hét elején folytatódott Galambos Lajos tárgyalása. A mulatós zenész rosszullétre panaszkodott, ezért idõ elõtt elhagyta a tárgyaló termet, most azonban kiderült: távollétében döntõ fontosságú vallomás hangzott el.
Galambos Lajos: "Nem akarok Gesztesi Karcsi barátom sorsára jutni..."
Hétfõn folytatódott Lagzi Lajcsi büntetõ perének tárgyalása.
Galambos Lajos fél, hogy Gesztesi Károly sorsára jut: kikezdte az egészségét a per
Nyolc hónappal azután, hogy mentõ vitte el, a közüzemi csalással és vesztegetéssel vádolt Galambos Lajos (58) ismét egészségi probléma miatt távozott a Budaörsi Járásbíróságról, ahol két hónapos szünet után folytatódott a nevével fémjelzett büntetõper.
- címkék:
- Gesztesi Károly
- Galambos Lajos
- per
- Címkefelhõ »
Újra Gesztesi Károly sírjánál trombitált Galambos Lajcsi
Alig egy héttel a temetése után újra trombitaszó csendült fel Gesztesi Károly sírjánál. Galambos Lajos játszott újra az elhunyt színmûvész emlékére, akivel baráti viszonyban volt.
Galambos Lajos trombita szóval kísérte végsõ útjára Gesztesi Károlyt
Galambos Lajos is ahhoz a szûk körhöz tartozott, akik végsõ útjára kísérhették a tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károlyt. A mulatós zenész tormbitaszólóval adta meg barátjának a végsõ tiszteletet.
Szilágyi István, vagyis Lópici Gáspár Lagzi Lajcsitól kapott segítséget
Szilágyi István évek óta szerényen ünnepli a karácsonyt, hiszen nem telik többre. Az idén azoban nem kell mindent nélkülözniük: Lagzi Lajcsi megajándékozta õket.
Galambos Lajos megsüketülhet
Lagzi Lajcsi komoly hangkárosodást szenvedett.
Galambos Lajos nem engedi, hogy bírósági ügye tönkretegye gyerekei életét
Galambos Lajos nagyon aggódik amiatt, hogy gyermekei életét megkeseríti áramlopási ügye.
Nem találták a rendõrök Lagzi Lajcsi vádlott társát
Sem otthon, sem a kórházban nem lelték, pedig Galambos Lajos szerint „félholtan is elmenne a tárgyalásra."
- címkék:
- Galambos Lajos
- Lagzi Lajcsi
- tévé
- Címkefelhõ »
Lagzi Lajcsi megtiltotta, hogy fényképezzék a bíróságon
Újabb tárgyalást tartanak ma Galambos Lajos, ismertebb nevén Lagzi Lajcsi ügyében.
- címkék:
- Lagzi Lajcsi
- Galambos Lajos
- tévé
- per
- Címkefelhõ »
Hullámvölgybe került Lagzi Lajcsi házassága
Galambos Lajos a bíróság folyosóján és a börtönhónapok után is készségesen nyilatkozott, mesélt, válaszolt a média kérdéseire, ami a feleségének egyáltalán nem tetszett.
- címkék:
- Galambos Lajos
- tévé
- média
- Címkefelhõ »
Ilyen volt a börtön Lagzi Lajcsi számára
Lagzi Lajcsi elárulta, hogyan élte meg a börtönben töltött négy hónapot.
Elõször beszélt a börtönben töltött hónapokról Galambos Lajos
Körülbelül 4 hónapot töltött a székesfehérvári börtönben Galambos Lajos, miután közmûlopással vádolták meg. Nem tagadta soha, a rácsok mögötti lét megviselte idegileg és nagyon le is fogyott, de bõvebben eddig nem mesélt arról, miként élt akkoriban. Most megtörte a csendet.
- címkék:
- Lagzi Lajcsi
- Galambos Lajos
- börtön
- Címkefelhõ »
Galambos Lajos a felfüggesztett büntetést is vállalná, azért, hogy ne kelljen börtönbe mennie
4 éve tart Galambos Lajos gáz- és áramlopási ügye. A zenész belebetegedett a perbe, már a felfügesztett börtön is vállalná.
Galambos Lajos nem akar évekig tárgyalásra járni: elfogadná a felfüggesztettet
Lagzi Lajcsi a felmentõ ítéletben bízik, de nagyon megviselik a tárgyalások, így ha felfüggesztett börtönt ajánlanának neki, elfogadná.
Lagzi Lajcsi összeszólalkozott a bíróval
Lagzi Lajcsi elárulta, kissé összeszólalkozott a bíróval tárgyalás közben.
Fordulat Lagzi Lajcsi tárgyalásán
Újabb fordulat következett be Lagzi Lajcsi hétfõi tárgyalásán.
Vége az elsõ õszi tárgyalási napnak: zaklatottan távozott a bíróságról Lagzi Lajcsi
Lagzi Lajcsi zaklatottan távozott a bíróságról a tegnapi tárgyalási nap után.
Galambos Bogi az édesapja áramlopási ügyérõl vallott
Galambos Bogi elõször mesélt arról, mit gondol édesapja áramlopási ügyérõl.
Galambos Lajcsinak nagy elvárásai vannak lánya, Bogi udvarlóival szemben
Határozott elképzelései vannak Galambos Lajosnak arról, hogy milyen férfi való a lányához. Ahogy õ fogalmazott, nem lehet jöttment Bogi párja.
A Gyurcsány-rezsim sötét korrupciós ügyében hozhat ítéletet a bíróság
Még idén ítéletet hirdethet a Gyurcsány-rezsim sötét korrupciós ügyében a Kaposvári Törvényszék. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori fõigazgatója, Galambos Lajos és a „cég" volt mûveleti osztályvezetõje, Gyarmati György terhére azt rója az ügyészség, hogy százmilliós összegekkel vesztegette meg õket a magyar alvilág hírhedt alakja, Jakubinyi Róbert, aki különbözõ információk szerint a 2000-es években több fontos – az illegális pártfinanszírozást is érintõ – beszélgetését rögzítette egykori MSZP-s politikusokkal és miniszterekkel, akiket a felvételeknek köszönhetõen a mai napig sakkban tarthat. A volt titkosszolgálati vezetõket ...
Galambos Lajos lakóparkjának egyik apartmanjában kéjbarlang üzemelhetett
Az egyik vádlott korábbi vallomásának felolvasása során derült ki, hogy kéjbarlang üzemelhetett a lakópark egyik apartmanjában.
Galambos Lajos szerint jobb az elõvigyázatosság: 5 milliárdos biztosítást kötött magára
Miután Sas József egy thaiföldi nyaraláson lett rosszul, Galambos Lajos úgy gondolta, jobb, ha minden létezõ biztosítást megköt, hogy elkerülje a hasonló helyzeteket. Ennek összege 5 milliárd forintra rúg.
Ötmilliárdos biztosítást kötött magára Lagzi Lajcsi
Lagzi Lajcsi intõ jelnek tekintette Sas József thaiföldi rosszullétét.
- címkék:
- Galambos Lajos
- tévé
- média
- Címkefelhõ »
Galambos Lajos már a végrendeletét is megírta
Lagzi Lajcsi nyilatkozott múlt heti rosszullétérõl és elárulta azt is, már megírta a végrendeletét.
Galambos Lajcsi lányának, Boginak az ujján gyûrû csillog
Galambos Bogi a közösségi oldalára egy olyan fotót töltött fel, amelyen egy fiú fogja a kezét, és az ujján egy gyûrû csillog.
Ezért lett rosszul a tárgyalásán Lagzi Lajcsi: még vissza kell térnie a kórházba
Lagzi Lajcsit mentõ szállította kórházba a legutóbbi tárgyalásáról: az egekbe szökött a vérnyomása. Még sok kivizsgálás vár rá, hogy kiderítsék, mi a baj.
Galambos Lajos rosszul lett a tárgyaláson, bent tartották a kórházban
Galambos Lajos bírósági tárgyalását pénteken tartották volna közmûlopás ügyében, ám a zenész rosszul lett a mosdóban. Kórházba kellett szállítani, ahonnan még nem engedték ki.
Lagzi Lajcsit mentõ vitte el a bíróságról: rosszul lett
Lagzi Lajcsi tárgyalása nem kezdõdhetett el, ugyanis a közmûlopással gyanúsított zenész összeesett a bíróság mosdójában.
Galambos Lajos hajlandó alkut kötni: szeretné, ha vége lenne a pernek
Galambos Lajost és több társát közmûlopással vádolják, de most pont kerülhet az ügy végére. A zenész hajlandó egyezséget kötni, ha rendezik a vádirat hibáit.
Egy mesterember sem vállal szívesen munkát Galambos Lajosnál
Nincs szakember, aki szívesen vállana munkát Galambos Lajosnál: a harmincmillió forint értékû áram-, víz- és gázlopással meggyanúsított trombitás ügyébe ugyanis még véletlenül sem akarnak belekeveredni. A zenész álnevet használ, ha valami meghibásodik mocsai birtokán, hogy egyáltalán szóba álljanak vele.
- címkék:
- Galambos Lajos
- szerelés
- Címkefelhõ »
Akár 12 év börtönt is kaphat Lagzi Lajcsi
Lagzi Lajcsi nem fogadta el a vádalkut, ezzel azt kockáztatja, hogy akár 12 év börtönbüntetést is kaphat. A zenész azonban ártatlannak érzi magát.
- címkék:
- Lagzi Lajcsi
- Galambos Lajos
- börtön
- Címkefelhõ »
Az Orbán-kormány megszüntette az orosz függõséget
2010-ben két óriási konfliktus várt a frissen hivatalba lépett Orbán-kormányra. Egyrészt kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc és bizalmasai beengedték a magyar titkosszolgálatba az orosz kémeket, másrészt az osztrák OMV, az oroszok mondhatni strómanjaként 25 százaléknyi tulajdonrészt szerzett a MOL-ban. A magyar diplomácia felismerte, hogy a gyurcsányi szervilis külpolitikával szemben szuverén országként kiegyensúlyozott, egyenlõ viszonyokon alapuló kapcsolatot kell kialakítani mind a nyugati nagyhatalmakkal, mind Oroszországgal. A történelem megtanította: ha hidegháború alakul ki Oroszország és Európa között, abból mindig Közép-Európa jjön ...
Nagyon nehezen viselik a pereskedést Lagzi Lajcsiék
Elkeseredve vallott arról Galambos Lajos, mennyire nehéz nekik az évek óta tartó pereskedés. Az áramlopással vádolt zenész ma is kitart amellett, hogy ártatlan, akárcsak súlyos betegséggel küzdõ felesége, akinek bírói engedélyre már nem kell tárgyalásra járnia.
Galambos Lajos házasságát megviselte a per
Lagzi Lajcsi megpróbáltatásai az egész családra hatással vannak: házasságára örökre rányomta a bélyegét a per.
140 kilósra hízott a stresszevéstõl Lagzi Lajcsi
Lajcsi bevallotta, hogy évekig stresszevõ volt, ezért hízott meg régebben 130-140 kilóra. Felismerte, hogy ha nem fogy le, akkor életveszélyes állapotba kerül.
Galambos Lajos: Ha óraátállítás van, rajtam röhög az ország
Rosszul lett a bíróságon Galambos Lajos, akit nagyon megvisel az évek óta húzódó ügy. A zenész a friss részletekrõl mesélt, és többek között azt is elárulta a TV2 reggeli mûsorában, hogy gyerekei is nehezen viselik a vádakkal járó terhelést.
- címkék:
- Galambos Lajos
- tévé
- média
- Címkefelhõ »
Gázórát kapott ajándékba Galambos Lajos: vérig sértették
30 milliós áram-, víz- és gázlopással vádolják Galambos Lajost. Mint megírtuk, az ügy folyamatban van, újra megkezdõdtek a bírósági tárgyalások is. Rajongói próbálnak poént csinálni az ügybõl, ám a mulatós zenész vérig sértõdött...
- címkék:
- Galambos Lajos
- áramlopás
- gázóra
- sértés
- Címkefelhõ »
Lagzi Lajcsi rosszul lett a tárgyalásán
Lagzi Lajcsi pere halasztások és bíróváltás után indult el újra, de már az elsõ tárgyaláson probléma adódott: rosszul lett a zenész.
Kiabálással indult újra Galambos Lajos pere
Lagzi Lajcsi újraindult pere kisebb kiabálással kezdõdött: feleségét védte a zenész.
Újra kezdetét vette Galambos Lajos büntetõpere
Újra kezdetét vette Galambos Lajos büntetõpere.
- címkék:
- Galambos Lajos
- büntetõper
- vád
- bíróság
- Címkefelhõ »
Teljesen kiborult Galambos Lajos: elölrõl kezdõdik a tárgyalása
A Bors úgy tudja, hogy két év, négy halasztás és két tárgyalás után elölrõl kezdõdik Galambos Lajos 30 milliós áram-, víz- és gázlopási pere, ami miatt korábban 125 napot börtönben is ült. Az ok: bíróváltás.
- címkék:
- Galambos Lajos
- per
- csere
- bíró
- lopás
- Címkefelhõ »
Lagzi Lajcsi magánnyomozóval figyeltette a lányát, Bogit
Lagzi Lajcsi nagyon félti a gyermekeit és szó szerint minden eszközt bevet, hogy biztonságban tudja õket: még magánnyomozóval is figyeltette a lányát.
Story Gála 2019: Galambos Lajos tisztázta, nincs semmi Hajdú Péter és a lánya, Bogi között
Galambos Lajos is megjelent a szombat esti Story Gálán, ahol a lánya és Hajdú Péter kapcsán felröppent hírekrõl beszélt.
Elkészítette végrendeletét Galambos Lajos
Végrendelkezett Galambos Lajos. Az 58 éves zenész milliárdos vagyonát a gyerekeire hagyja, de egy váratlan örökös is felbukkan az okiratban.
- címkék:
- Galambos Lajos
- Lagzi Lajcsi
- Címkefelhõ »
Galambos Lajos egy izomgörcs miatt nem tudott végigmenni az El Caminón
Galambos Lajos régi álma vált valóra azzal, hogy elindult az El Caminón, ám egy sajnálatos eset miatt nem tudott végigmenni.
Teljesen átértékelte az életét Galambos Lajos: megtette az El Camino egy szakaszát
Lagzi Lajcsi nekivágott az El Camino egyik kisebb szakaszának. A zarándoklat semmihez sem fogható utazás volt számára.
Elõkerült egy dokumentum, amely szerint nem történt vízlopás Lagzi Lajcsi lakóparkjában
Elõkerült egy dokumentum, amely szerint valójában nem történt vízlopás a Lagzi Lajoshoz köthetõ lakóparkban.
Kevés az ülnök, még ki sem tûzték a Gyurcsány-kormány titkosszolgáinak perét
Ülnökhiány miatt nincs kitûzve a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetõi és Jakubinyi Róbert, az Egymásért, Egy-másért Alapítvány kulcsfigurájának százmilliós vesztegetési perének az idõpontja - tudta meg a Magyar Idõk.
- címkék:
- Galambos Lajos
- tárgyalás
- Címkefelhõ »
Lánya miatt támadják Galambos Lajcsit: rossz hatással van követõire Bogi?
Galambos Lajost ezúttal gyönyörû lánya, Bogi miatt támadják.
Galambos Lajost lánya posztjai miatt piszkálják
Egyre aktívabb a közösségi médiában Galambos Lajos gyönyörû lánya, Bogi. A 19 éves egyetemista miatt a zenész sok kritikát kap. Egyes anyukák úgy vélik, rossz hatással van a lányaikra.
Galambos Lajos megkérte gyerekeit, változtassák meg a nevüket: így akarta õket megvédeni
Galambos Lajos és családja azt elmúlt idõszakban komoly megpróbáltatásokon ment keresztül amiatt, mert gáz- és villanylopással vádolták meg a mulatós sztárt. Bár Lajcsi ártatlannal vallja magát, mégis lelkiismeretfurdalása van családja miatt, így egy megrázó dologra kérte õket: változtassanak nevet.
Kiderült, miért vonta vissza elsõ vallomását Galambos Lajos
Galambos Lajos nem is emlékezett arra a kihallgatásra, amelyre 2015-ben, néhány nappal a letartóztatása után, már az elõzetesben került sor. Ennek oka, hogy erõs nyugtatók hatása alatt volt. Most kiderült, ezért vonta vissza a vallomását késõbb a zenész.
- címkék:
- Galambos Lajos
- nyugtató
- vallomás
- börtön
- Címkefelhõ »
Lagzi Lajcsi visszavonta vallomását
Erõs nyugtatók hatása alatt volt a zenész, így visszavonta korábbi vallomását.
- címkék:
- Lagzi Lajcsi
- Galambos Lajos
- tévé
- celeb
- Címkefelhõ »
Szõke lett Galambos Lajos lánya, Bogi: fotó
Galambos Bogi úgy döntött, változtat egy kicsit a külsején: jól áll neki az új stílus.
Galambos Lajos tárgyalása: a zenész és ügyvédje nagyon bizakodók
Galambos Lajost és társát 30 milliós víz-, gáz- és áramlopással vádolja az ügyészség. A zenész és ügyvédje mesélt az elhúzódó nyomozás állásáról, a vádpontokról, és hogy mi eredményezte az elõzetes letartóztatást.
- címkék:
- Galambos Lajos
- ügyvéd
- tárgyalás
- csalás
- Címkefelhõ »
Galambos Lajos megnevezte, szerinte kik követték el az áramlopást
Végre sor került Lagzi Lajcsi tárgyalására, melyben közüzemi csalással vádolják. A zenész vallomásában azonban megnevezte azokat az embereket, akik szerinte elkövették a bûncselekményeket.
Bizarr: Lagzi Lajcsi szerint a fõbûnös kacsákat nevelt a lopott árammal
Folytatódott Galambos Lajos muzsikus pere.
- címkék:
- Galambos Lajos
- Lagzi Lajcsi
- Címkefelhõ »
Nagy dobásra készül ma Lagzi Lajcsi a bíróságon
Hetven percet beszél majd.
- címkék:
- Lagzi Lajcsi
- Galambos Lajos
- média
- Címkefelhõ »