Gajda Péter

címke rss

Folytatja a kínos magyarázkodást az MSZP a kispesti korrupciós botrány után, itt a legújabb próbálkozás

Archívum2019.11.12, 12:24

Még mindig nem lehet tudni, hogy mikor fosztják meg a drogbotrányba keveredett kispesti szocialista képviselõt, Lackner Csabát a bizottsági posztjától. A kispesti testület ugyanis hivatalosan még ki sem tûzte a következõ ülés idõpontját. A kerület fideszes képviselõje szerint, ha az ellenzék tényleg el akarná távolítani Lacknert, azt már az alakuló ülésen megtehette volna – számolt be a Hír Tv. Kunhalmi Ágnes kínosan magyarázta meg, hogy mit keres még Lackner a bizottságban. Arról továbbra is hallgatnak, hogy a korrupciós botrányba keveredett Gajda Péter, kispesti polgármester sorsa mi lesz.

A gátlástalan baloldal, ahol csak tudja, kitömi a saját zsebét

Archívum2019.11.08, 13:50

Nincs új a nap alatt, alig telt el pár hét az önkormányzati választások óta, máris látni mi történik, ha a balliberális ellenzék kerül hatalomra. Az új irányt elõször Karácsony Gergely fõpolgármester mutatta meg, aki a korábbi fõvárosi vezetéssel szemben három helyett öt alpolgármesterre tart igényt, és fizetésüket is megemelte. Õt követte a „nagyvonalúságban" Pikó András polgármester, aki Józsefvárosban az eddigi két bizottságot hatra bõvítette, ami 150 millió forint plusz költséget jelent. Erzsébetvárosban is több alpolgármesterre van szüksége Niedermüller Péternek, mint a korábbi vezetésnek, a XV. kerületben pedig Gyurcsány emberre, ...

Botrányos alakuló ülés Kispesten - riport egy szánalmas baloldali vesszõfutásról

Archívum2019.11.08, 10:54

Az elsõ fél óra alapján, azt írtam a jegyzetembe, hogy izgalmasan kezdõdött a kispesti önkormányzat alakuló ülése. Ahogy telt az idõ, az izgalmas szót nem éreztem kifejezõnek arra, ami Kispesten történt csütörtök délután, a kínos szó sokkal jobban leírja a valóságot. Gajda Péter polgármester és Lacknek Csaba képviselõ számára egy vesszõfutással felérõ ülés zajlott - Az Origo riportere, Szalma György ott volt a kispesti alakuló ülésen. Tanulságos beszámolójából kiderül: a saját barátját, képviselõjét felismerni nem akaró, a botrány óta csak zavartan vigyorgó, a polgármesteri székbe - a súlyos korrupciós vádak ellenére - az utolsó pilllanatig ...

Korrupcióellenes fõpolgármester-helyettes: Nem vagyok tájékozott a kispesti ügyekben

Archívum2019.11.06, 15:49

A Fõvárosi Közgyûlés alakuló ülésén a Hír TV megkérdezte Budapest korrupcióellenes fõpolgármester-helyettesét arról, mit gondol a kispesti szocialisták botrányáról. "Õszintén szólva ebben most nem szeretnék nyilatkozni, mert nem vagyok nagyon tájékozott a kispesti ügyekben" - érkezett a válasz a momentumos Kerpel-Fronius Gábortól, aki még azt is hozzátette, õ inkább az átláthatóságért felel. Gajda Péter is nyilatkozott a hírcsatornának, szerinte Lackner Csaba csak bizonyítani akar, és nincs akadálya annak, hogy beüljön valamelyik bizottságba. 

Gajda Péter ma sem beszélt Lackner-ügyben

Archívum2019.11.05, 14:29

Csütörtökön fél ötkor tartja alakuló ülését a kispesti képviselõ-testület, a meghívó szerint már a második napirendi pontban szerepet kap a korrupciós botrányba keveredett Gajda Péter polgármester. A politikus a Fõvárosi Közgyûlés mai megalakulásakor azt ígérte, aznap a sajtó rendelkezésére fog állni Lackner-ügyben.

Horváth Csaba összevissza beszél a drogpartin százmilliós lopásokkal hencegõ Lackner ügyében

Archívum2019.11.05, 12:42

Horváth Csaba, az MSZP zuglói polgármestere megint nem adott egyértelmû választ arra, hogy indítanak-e vizsgálatot Lackner Csaba volt kispesti MSZP-s képviselõ ügyében a róla kiszivárgott hangfelvételek ügyében. Lackner egy drogpartin hencegett a hatalmas kispesti korrupcióról. Gajda Péter kispesti polgármester egyetlen kérdésre sem válaszolt.

Burány Sándor szerint Lackner beszámíthatatlan állapotban fecserészett, ezért nem kell a korrupcióval vádolt kispesti MSZP-s polgármesternek lemondania

Archívum2019.10.28, 18:08

Megszületett az eddigi legfényesebb magyarázat a kispesti korrupciós ügyben: Burány Sándor, a Párbeszéd frakciójában helyet foglaló szocialista képviselõ arról beszélt, hogy Lackner Csaba beszámíthatatlan állapotban fecserészett a felvételeken, ezért Gajda Péternek nem kell levonni semmiféle következtetést az ügyben. Azaz, az MSZP-s kispesti polgármester Burány Sándor szerint maradhat. Függetlenül attól, hogy barátja és képviselõje, Lackner Csaba szerint Gajda milliókat kapott vissza zsebbe.

Folytatódik az ellenzéki korrupciós botrány: 2 millió forintot kért vissza az MSZP-s Lackner Csaba egy tér felújításából

Archívum2019.10.26, 15:47

Tóth Bertalan MSZP-elnök kezdeményezte a kispesti korrupciós és drogbotrányba keveredett képviselõ, Lackner Csaba kizárását az MSZP-bõl, mivel Lackner az általa megadott határidõig nem adta vissza mandátumát. A képviselõ ügyvédjén keresztül megüzente a Magyar Nemzetnek, hogy nem mond le a mandátumáról. Korábban beszámoltunk arról, hogy a szocialisták azon dolgoznak, hogy Lackner "feláldozásával" eltereljék a figyelmet a képviselõvel egyébként baráti kapcsolatban lévõ, és a kiszivárgott hangfelvételeken többször elõkerülõ, MSZP-s polgármesterrõl, Gajda Péterrõl. Mint emlékezetes, Lackner több dolgot is állított a polgármesterrõl, pélldául, ...

Az MSZP elnöke kezdeményezte Lackner Csaba kizárását

Archívum2019.10.25, 15:22

Az MSZP elnöke kezdeményezte a korrupciógyanús botrányt egy róla készült hangfelvétellel kirobbantó Lackner Csaba kispesti képviselõ pártból való kizárását.

A százmilliós lopásokkal hencegõ Lackner leváltásával mentené az MSZP Gajda Pétert

Archívum2019.10.25, 13:26

Az MSZP Lackner Csaba leváltásával próbálja elérni, hogy Gajda Péter kispesti szocialista polgármester megússza az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát. A szocik felszólították a drogpartin korrupciós botrányokról beszélõ képviselõjüket, hogy adja vissza a mandátumát, de arról mélyen hallgatnak, hogy indítanak-e bármilyen vizsgálatot Gajda Péter ellen, akirõl szintén azt beszélték a képviselõi, hogy maga is részese volt korrupciós cselekménynek. A kispesti szocialista polgármesterrõl azt mondták, hogy egy alkalommal hárommillió forintot kapott vissza az egyik önkormányzati mutyi után. Nem meglepõ módon Karácsony Gergely balliiberális ...

A kispesti szocialista polgármester nem támogatja a stadionstopot

Archívum2019.10.24, 19:39

Nem támogatja Karácsony stadionstopját a kispesti szocialista polgármester, ez derül ki a Budapest Honvédnak küldött levelébõl. A kispesti szurkolók aggodalmára reagált, miszerint Karácsony azzal fenyegetõzik, hogy megvétózza a budapesti sportberuházásokat.

Eldugták a kispesti önkormányzat október 23-ai megemlékezésérõl a drogpartin hencegõ MSZP-st

Archívum2019.10.24, 11:30

Eldugták Lackner Csabát, a kispesti szocialisták korrupciós és kokainbotrányának kulcsfiguráját a helyi önkormányzat október 23-ai ünnepi rendezvényérõl, annak ellenére, hogy újraválasztották képviselõnek.

Tovább húzza az idõt a kokainozó szocialista képviselõ ügyében az MSZP

Archívum2019.10.23, 17:58

Elképesztõen álságos viselkedést mutat be az MSZP az önkormányzati választás óta az õket érintõ kispesti kokainozós-korrupciós botrányban. Míg korábban Gajda Péter polgármester sem ismerte fel a képviselõtársát, addigra mostanra már azt kérik a kispesti szocialisták, hogy Lackner Csaba mondjon le a mandátumáról. De, persze, eljárást nem indítanak ellene, pedig egyértelmûen bûncselekményeket ismer el a hangfelvételen. Az MSZP teljesen hiteltelen magatartását jól jellemzi, hogy csak kérlelik Lacknert, esetleges kizárásáról nem beszélnek, valamint Gajda Péter polgármester felelõssége sem került elõ eddig az ügyben. Emlékezetes: Lacknerr ...

Adócsalás miatt is vizsgálódhatnak a hatóságok a kispesti szocialisták korrupciós ügyében

Archívum2019.10.22, 10:42

Gazdasági vesztegetés után költségvetési csalás miatt is eljárás indulhat a néhány hete nyilvánosságra került kispesti hangfelvételek ügyében, miután az ügyészség hatályon kívül helyezte a NAV elutasító határozatát - írja a Pesti Srácok. Sajtóértesülések szerint folyamatban van egy másik eljárás, vesztegetés miatt vizsgálódik a rendõrség.

A drogpartin százmilliós lopásokkal dicsekvõ MSZP-s Lackner Csaba felfüggesztette párttagságát

Archívum2019.10.18, 13:05

A kokainozásba és korrupciógyanúba keveredett, de a kispestiek bizalmát újra elnyerõ szocialista önkormányzati képviselõ, Lackner Csaba felfüggesztette MSZP-párttagságát – jelentette be a képviselõ közösségi oldalán az ATV szerint, a bejegyzés azonban azóta eltûnt Lackner oldaláról. A szocialisták választmányi elnöke, Kunhalmi Ágnes a választások elõtt újságírói kérdésre azt mondta: csak úgy, mint a szintén szocialista kispesti polgármester, Gajda Péter, õ sem ismeri fel a kiszivárgott felvételeken Lackner Csabát, szerintük ez egy manipulált videó, és nem indítanak vizsgálatot az ügyben. Pár nappal az önkormányzati választások után ...

Rejtegetik a szocialisták a drogozó kispesti képviselõjüket

Archívum2019.10.17, 07:17

Rejtélyes módon eltûnt a nyilvánosságra került felvételeken kokainozó, több százmilliós lopásokról beszélõ Lackner Csaba a kispesti szocialisták választás után közzétett kampányanyagairól. Emlékezetes, Gajda Péter XIX. kerületi, MSZP-s polgármester mindezidáig azt állította, nem ismerte fel egykori bizalmasát és hangját a video- és hanganyagokon. Ehhez képest most nagyot fordult a világ, úgy néz ki, már õk sem tagadják, hogy Lackner szerepelt a felvételeken.

Zavaros múltú ellenzékiek kerültek hatalomba

Archívum2019.10.16, 15:49

A vasárnapi önkormányzati választáson több olyan ellenzéki politikus is fontos politikai pozícióhoz jutott, akinek finoman szólva is kétes az elõélete. Bemutatjuk a szivárványkoalíció terméseit.

Kirúgják a drogozó, százmilliós lopásokról hencegõ szocialista képviselõt

Archívum2019.10.15, 09:26

Lackner Csaba akkor sem maradhat a párt soraiban, ha akár „hülyeségbõl" mondta, amit mondott, ha pedig nem értené magától, hogy távozni kell, úgy meg fogják azt értetni vele - írta a Magyar Nemzet szocialista forrásokra hivatkozva. A Magyar Nemzetben közölt hangfelvételek alapján kirajzolódó kispesti korrupciós ügyben nyomoznak már a hatóságok is. 

Újabb feljelentés a kispesti botrányok miatt

Archívum2019.10.12, 11:21

Tényi István is feljelentést tett a Magyar Nemzet és a Hír TV által nyilvánosságra hozott kispesti kép- és hangfelvételek ügyében. A felvételeken egy kerületi szocialista képviselõ és köre beszélgetnek többek között korrupciógyanús ügyekrõl.

Lenyúlás, alkoholizmus, strómanok: ilyenek Karácsony szövetségesei

Archívum2019.10.11, 10:18

A Magyar Nemzetben bemutatott kispesti beszélgetéseken a résztvevõk számos történetet megosztottak egymással. Karácsony Gergely szövetségese, Lackner Csaba beszélt az MSZP-s EP-képviselõk strómanjairól, Gyurcsány Ferenc alkoholizmusáról, valamint arról is, hogy felvettek az önkormányzathoz egy nemzetközi szélhámost, aki 43 millió forinttal rövidítette meg a kispestieket. Elhangzik az is, hogyan kell kitennie a szegényeket az önkormányzati lakásokból. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselõ beszélget társaival a helyi ügyekrõl „kólának" nevezett fehér por és alkohol foggyasztása ...

Szövetségeseinek legújabb botránya megint bizonyította a tutyimutyi Karácsony alkalmatlanságát

Archívum2019.10.10, 16:09

Boros Bánk Levente, a Médianézõ Központ igazgatója szerint Karácsony Gergely kifejezetten rosszul kezelte a kispesti korrupciós botrányt, hiszen ahelyett, hogy elhatárolódott volna az érintett MSZP-s politikusoktól, védelmébe vette õket. A szakember az Origónak nyilatkozva úgy értékelte a balliberális pártok fõpolgármester-jelöltjének reakcióját, hogy abban semmi különös nincs, csupán megerõsítette azt a róla korábban kialakult képet, miszerint egy tutyimutyi politikus. "Karácsony nemcsak a politikai vezetõ szerep betöltésére, hanem egyszerû politikusnak is alkalmatlan" - összegzett portálunknak a politológus.  

Karácsony Gergely szövetségese azt akarja elhitetni, hogy a botrány kirobbanása óta nem éri el az õt is lebuktató barátját-jelöltjét

Archívum2019.10.10, 11:46

"Amennyiben bizonyíthatóan Lackner Csaba van a felvételeken, és még kokaint is fogyasztott, akkor felszólítom, hogy adja vissza a mandátumát, és távozzon a közéletbõl" - ezt mondta Gajda Péter, Karácsony Gergely kispesti polgármesterjelöltje a Népszava csütörtöki számában. Vagyis, a kispesti polgármester kezd félni, mert feltehetõen már tudja, a "mesterterve" annyira nem sikeres. Mint ismert, a Hír TV felvételein heroinozó és korrupcióról szónokoló kispesti szocialista önkormányzati képviselõ, Lackner többször is súlyos állítást tett fõnökével, a kispesti szocialista polgármesterrel kapcsolatban. Milliós korrupciós pénzeket kap Gajdda ...

Karácsony jelöltjeinek vicces hazugságain nevettek a legtöbbet a Keménymagban

Archívum2019.10.10, 13:38

A Hír TV Keménymag címû mûsorában a kispesti korrupciógyanús hangfelvételekrõl szóló hírek voltak a középpontban. 

Az ellenzék csak üzletként tekint az összefogásra Kispesten

Archívum2019.10.10, 10:22

A hanganyagok alapján úgy látszik, hogy a kispesti szocialista politikusok a közügyeket, a politikát is üzleti ügynek tekintik. A beszélgetõk visszaemlékezése szerint Gajda Péter polgármester arra ösztökélte embereit, hogy hozzák létre a kerületben a Demokratikus Koalíció alapszervezetét, mert azzal „sokkal több pénzt lehetne keresni". A jelek szerint a kerület mostani vezetõje már csak egy ciklust vállalna, mert nem szeretné, ha „ráégnének" az ellenzéki összefogásból érkezõ „éhes" fiatalok. Olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselõ beszélget társaival a helyi ügyekrõl „„kólának" ...

Egyre nagyobb pácban Karácsony polgármesterjelöltje

Archívum2019.10.09, 15:26

Ismét felettébb kellemetlen hanganyag került elõ Gajda Péterrõl, Karácsony Gergely kispesti polgármesterjelöltjérõl a Hír TV jóvoltából. Lackner Csaba kispesti önkormányzati képviselõ az újabb, nyilvánosságra hozott felvételen arról beszélt, hogy felettesének feltehetõen ez lesz az utolsó ciklusa, mert neki már "megvan" az a pénz, amibõl nyugodt életet élhet. Karácsony Gergely szövetségese alig több, mint egy évtizede áll a XIX. kerület élén, a szocialistáknál jövedelmezõ a politika. 

Menekülnek és hallgatnak Karácsony lebukott szövetségesei

Archívum2019.10.09, 13:14

Lackner Csaba, kispesti szocialista önkormányzati képviselõ elmenekült a Hír TV kérdései elõl, míg Gajda Péter, a városrész szocialista polgármestere továbbra is képtelen érdemi választ adni a súlyos korrupciós botrányokról szóló kiszivárgott hangfelvételrõl. Mint arról korábban beszámoltunk, lebuktak Karácsony Gergely szövetségesei, olyan kép- és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselõ beszélget társaival a helyi ügyekrõl kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben.

Karácsony jelöltjeinek "éhes" társát megtalálta a Hír TV

Archívum2019.10.08, 15:08

Nem ismeri fel politikustársát, nem beszélt vele a korrupciós botrányról és nem tud semmirõl - így foglalható össze Kránitz Krisztián véleménye a kispesti ellenzéki pénzvisszaosztásról a Hír TV összeállítása szerint. 

Lopásról vallanak Karácsony szövetségesei - ezt tudjuk eddig az ellenzéki botrányról

Archívum2019.10.08, 14:18

Újabb hangfelvételek kerültek nyilvánosságra Karácsony szövetségeseinek kispesti botrányáról. Somogyi Lászlóné szocialista kispesti önkormányzati képviselõ férje az egyik olyan üzletember, aki sûrûn felbukkan az önkormányzat környékén - derül ki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott mintegy félszáz órányi hangfelvétel egyikébõl. A felvételekbõl kiderül, hogyan tüntetik el az MSZP-hez közel állók a beruházások árából visszaosztott pénzeket. Aki elárulja õket, azt legszívesebben elásnák - derül ki a felvételekbõl. A hanganyagokon közpénzek ellopásáról, az önkormányzati pénzek visszaosztásáról is beszélt Lackner Csaba kispesti MMSZP-s ...

Jó volt a cucc? - a kommentelõk szétszedték Karácsony korrupt, drogozó jelöltjét

Archívum2019.10.07, 17:51

Hiába törölte, majd tette csak a barátai számára elérhetõvé Lackner Csaba, kispesti MSZP-s önkormányzati képviselõ magyarázkodó posztját, a Facebook-hozzászólók ráálltak az eggyel alatti bejegyzésére, és az azalatti kommentfelületen kezdték el kifejteni véleményüket. Karácsony Gergely korrupt, drogozó jelöltjét valósággal megostromolták, többen közülük azt kifogásolták, hogyan lehet rajta a neve a szavazólapon.

Menekül a kérdések elõl Karácsony Gergely lebukott jelöltje - video

Archívum2019.10.07, 17:28

A Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott hangfelvételeken közpénzek ellopásáról, az önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszélt Karácsony jelöltje, Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselõ. A Hír TV megpróbálta szóra bírni a szocialista politikust, de az egyetlen kérdésre sem válaszolt.

Karácsony Gergely a drogparti és a százmilliós lopások kiderülése után kezdi felismerni saját emberét

Archívum2019.10.07, 15:36

Karácsony Gergely már megint összevissza beszél, ezúttal a kispesti korrupciós botránnyal kapcsolatban. Az érezhetõen ideges, sarokba szorított politikusként viselkedõ Karácsony ezúttal ellentmondott saját jelöltjének, Gajda Péternek, Kispest szocialista polgármesterének a hétfõi tájékoztatóján. Miután mutattak neki két képet Lackner Csabáról, az egyik Lackner hivatalos fotója az önkormányzat honlapjáról, a másik pedig egy kivágott fotó a Hír TV által bemutatott felvételrõl, Karácsony elismerte, hogy nagy a hasonlóság a két férfi között. Ezzel szemben Kispest polgármestere korábban azt mondta, hogy nem ismeri fel a videofelvételen aa ...

Egyre abszurdabb módon próbál védekezni Karácsony Gergely szövetségese

Archívum2019.10.07, 14:23

Nem gondolkozik a lemondásban Gajda Péter, Kispest MSZP-s polgármestere, Karácsony mostani jelöltje azok után, hogy kiszivárgott hangfelvételek szerint az MSZP-s önkormányzati képviselõ, Lackner Csaba súlyos korrupcióra utaló ügyekrõl beszél, név szerint említve Gajdát is. A Hír TV a hétvégén hozta nyilvánosságra azokat a hangfelvételeket, mely szerint a képviselõ egy üzlet után 12 millió forintot osztott vissza a vagyonkezelõ vezetõjének, Kránitz Krisztiánnak. Majd utána megkereste a polgármestert, Gajda Pétert is, és azon méltatlankodott, hogy az üzletbõl Gajdának miért csak 3 millió forint jut.

Továbbra sem akarja felismerni a drogpartin százmilliós lopásokról hencegõ bizalmasát Karácsony szövetségese

Archívum2019.10.07, 11:14

Miután a Hír TV által nyilvánosságra hozott legújabb felvételen elhangzott, hogy Gajda Péternek, Karácsony Gergely kispesti polgármesterjelöltjének hárommillió forintot osztottak vissza egy önkormányzati mutyi után, a politikus Facebookon kezdett el magyarázkodni. Nem is akárhogyan: az alkalmatlan fõpolgármester-jelölt XIX. kerületi társasága egyre mélyebbre süllyed a korrupció mocsarában.

Gyurcsányékat nem zavarja Karácsony Gergely jelöltjeinek a botránya

Archívum2019.10.06, 18:59

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivõje vasárnapi sajtótájékoztatóján egyértelmûen védelmébe vette Karácsony Gergely botrányos kispesti jelöltjét. Ugyan a Hír Tv több alkalommal is világos részleteket közölt a drogpartiról és a százmilliós lopásokról dicsekvõ Karácsony-jelöltekrõl, a jelek szerint Gyurcsány Ferencék továbbra is kitartanak mellettük. "Mi elhisszük az állításaikat" - érvelt Gréczy, aki még a kokainozó Lackner Csabát sem akarta felismerni a Hír TV munkatársának kérdésére.

Karácsony Gergely botrányos jelöltje pánikban: törölte magyarázkodó irását az újabb leleplezés után

Archívum2019.10.06, 18:11

Törölte korábbi posztját Lackner Csaba, szocialista önkormányzati képviselõ, miután vasárnap délelõtt a Hír TV újabb részleteket hozott nyilvánosságra Karácsony jelöltjeinek drogpartijáról. Mint kiderült, nemcsak õ, hanem bizalmasa, Karácsony Gergely, baloldali fõpolgármester-jelölt másik szövetségese, Gajda Péter, XIX. kerületi szocialista polgármester is nyakig sáros, több milliót osztottak neki vissza egy mutyit követõen.

Példátlan botrány Karácsony Gergely jelöltjeinek dicsekvése a százmilliós lopásokról a drogpartin

Archívum2019.10.06, 10:50

Pénteken bombaként robbant Karácsony Gergely jelöltjeinek a botránya, hiszen a Magyar Nemzet és a Hírtv  birtokába jutott kép- és hangfelvételek szerint egy kispesti MSZP-s képviselõ, Lackner Csaba beszélget társaival százmilliós lopásokról, kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. A beszélgetésbõl aztán kiderül, hogy az önkormányzati képviselõ saját elmondása szerint több mint négyszer annyi pénzt keres havonta, mint amennyi a valós, bevallott jövedelme. A politikus szerint Kránitz Krisztián szocialista önkormányzati képviselõnek, aki a kispesti vagyonkezelõ igazgatója is, több száz millió forintos eltitkolt vagyonna ...

Karácsony Gergely sötét alakok hátán kíván felmászni a hatalomba, de képtelen kordában tartani õket

Archívum2019.10.05, 17:46

Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója nyilatkozott az Origo-nak a pénteken a Karácsony szövetségesének számító, kispesti szocialisták háza tájáról kirobbant gigabotrány kapcsán. A szakértõ elmondta, hogy a Lackner és társasága a 90-es évek szocialista és szabaddemokrata politikáját és politikusait idézi: akik gengsztermódszerekkel dolgoztak. Kifejtette továbbá, hogy abból is látszik Karácsony alkalmatlansága, hogy ilyen alakok hátán kíván felmászni és rajtuk keresztül pozícióhoz jutni, cserébe pedig számos gazemberség felett szemet huny. Arra viszont képtelen, hogy kordában tartsa ezeket az embereket.

További sötét ügyek derülhetnek ki Karácsony Gergely jelöltjeirõl

Archívum2019.10.05, 15:34

A Magyar Nemzet véleménycikkébõl kiderül, hogy újabb, sötét ügyek derülhetnek ki az alkalmatlan Karácsony Gergely szövetségeseirõl. És nemcsak kispesti szocialistákról. Bácskai Balázs Bepillantás a kulcslyukon címû írásából idézünk az alábbiakban.

Várjuk Karácsony válaszait a jelöltjei háza táján kirobbant, példátlan botrányról

Archívum2019.10.05, 13:24

Érdeklõdtünk Karácsony Gergelynél is a tegnap a Hírtv Informátor mûsora, valamint a Magyar Nemzet által nyilvánosságra került gigabotrány kapcsán, hogy hogyan vélekedik a szocialisták által is támogatott fõpolgármester-jelölt a szövetségesénél, a Gajda Péter által vezetett kispesti szocialista önkormányzatnál kirobbant korrupciós ügyletekrõl beszámoló, kiszivárgott hangfelvételekrõl, a magát a korrupcióellenesség élharcosának beállítani szándékozó zuglói polgármester. Megkérdeztük arról is, hogy nem tartja-e problémásnak, hogy a videón látható Lackner Csaba meglehetõsen gyanús fehér port szárít és azt porciózza egy tányéron. (A hanggfelvételbõl ...

Karácsony Gergely jelöltjei egy drogpartin a lopásaikkal dicsekednek - videó

Archívum2019.10.05, 09:44

Újabb részleteket közölt a Hír TV Informátor címû mûsora azokból a felvételekbõl, amelyeket a kispesti szocialisták lopásairól készített egy csalódott szocialista és juttatott el a csatornához. Közpénzek megcsapolásáról, visszaosztásáról és az abból vásárolt külföldi luxusvillákról beszélgetnek fehér por adagolása közben a kispesti szocialisták a felvételeken, több órán keresztül. A fõszereplõ az önkormányzati választáson is induló Lackner Csaba.

Karácsony jelöltjei egy drogpartin a lopásaikkal dicsekszenek - videó

Archívum2019.10.04, 16:07

Közpénzek megcsapolásáról, visszaosztásáról és az abból vásárolt külföldi luxusvillákról beszélgetnek fehér por adagolása közben a kispesti szocialisták a Hír TV Informátor címû mûsorához került felvételeken. A többórányi rögzített beszélgetéseken Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármester emberei arról mesélnek, hogyan gazdagodtak meg közpénzek lenyúlásával. A felvételeken több MSZP-s mellett Lackner Csaba szocialista képviselõ is hallható, aki azt vallja: ha valaki az önkormányzati politikában nem keres évi száz millió forintot, az hülye.

Magyar baloldali polgármesterek álltak a brüsszeli bevándorláspárti erõk és Soros György mellé

Archívum2019.09.02, 13:32

Rendkívüli tétje van az önkormányzati választásoknak a migránsválság kezelése miatt is. Bár a baloldali polgármesterek és a baloldali jelöltek tagadják, hogy egyáltalán válság lenne, többször kiderült, hogy amikor csak lehet, a brüsszeli bevándorláspárti elitet és Soros Györgyöt támogatják.

Az óvodák helyett propagandára költi a pénzt a kispesti MSZP-s polgármester

Archívum2019.08.11, 13:49

Ötvenmillió forintot költ a szocialista vezetésû Kispest közterületi reklámokra, miközben a helyi, fogyatékossággal élõket segítõ civil szervezetek programjait nem támogatták az idei költségvetés tárgyalásakor. Ahogy nem szavazták meg a kormánypárti képviselõk azon javaslatát sem, hogy a kerületi óvodák sportpályaépítésére különítsenek el 10 millió forintot - derül ki a Hír TV riportjából.  Dódity Gabriella a Fidesz kispesti frakcióvezetõje elmondta, hogy az elmúlt 5 évben 1 milliárd forintot költött a Gajda Péter által vezetett önkormányzat kommunikációra, de a felületeken szinte kizárólag csak a baloldal szerepel.

Megszorításokra készülhetnek a budapestiek

Archívum2015.11.26, 16:09

Évente összesen kétmilliárd forinttal csökkenhet a budapesti kerületek bevétele, ha nem sikerül rendezni a kormány és a fõváros vitáját a BKV hosszú távú finanszírozásáról – tudta meg az Origo. Gajda Péter szerint a kerületeket nem lehet tovább terhelni. Kocsis Máté arról beszélt, a fõvárosi fideszes polgármesterek a javaslat mellett állnak, és bízik abban, hogy a kormány és a fõváros végül megállapodik.

Finomabb az ebéd, ha Kispest elnöke kóstol

Archívum2015.11.09, 17:15

Az MSZP és a Fidesz helyi erõi együtt falatoztak kispesti Vass Lajos Általános Iskolában. A gyerekek szkeptikusak, a konyha csúszós, Gajda Péter elégedett, a menzák pedig okkal sótlanok.

Mégis mûemlék Gajda Péter lakása

Archívum2014.10.10, 12:19

Mégis mûemlék lehetett az a lakás, amelyhez Gajda Péter, Kispest szocialista polgármestere jutott hozzá még a 90-es években. A vásárlást a politikus elismeri, de korábban azt mondta, hogy lakása a megvétel idején nem állt mûemléki védelem alatt.

Elõzõ
  • 1
Következõ