Fukusima
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Japán
- atomerőmű
- nukleáris baleset
- atomkatasztrófa
- radioaktív sugárzás
- legfrissebb
- legrégebbi
Ingyen kapják a japán vízumot a Fukusimát is meglátogató turisták
Öt éven át nem kell fizetniük a japán vízumért azoknak a külföldi turistáknak, akik szállodafoglalással vagy repülőjeggyel igazolják, hogy ellátogatnak a márciusi katasztrófával érintett tartományokba. A japán kormány mindent megtenne, hogy visszacsalogassa az turistákat, például ingyen szétoszt tízezer repülőjegyet.
- címkék:
- Japán
- Fukusima
- utazás
- Címkefelhő »
Japán nagy részét beszennyezte a fukusimai atomkatasztrófa
Elkészült az első olyan átfogó kutatás, amely a fukusimai erőműbaleset után levegőbe került radioaktív szennyeződés kiterjedését vizsgálja. Az új tanulmány szerint jóval messzebbre jutott a radioaktív cézium részecskék, mint korábban hitték, a japán kormánynak pedig minden prefektúrában talajvizsgálatot kéne végeznie.
Az atomkatasztrófa után először szállt le nemzetközi járat Fukusimában
Tajvanról érkezett az első nemzetközi járat a márciusi atomkatasztrófa óta a fukusimai repülőtérre. A japán hatóságok reklámkampányokkal csalogatják vissza a turistákat Fukusimába.
Teljesen leolvadt a fukusimai atomerőmű
Nemcsak a reaktortartályt, hanem a reaktorblokk legfőbb védelmi vonalát, az úgynevezett konténmentet is kilyukasztotta a leolvadó nukleáris fűtőanyag a fukusimai atomerőmű 1-es blokkjában. Az üzemeltető Tepco új számítógépes modellezéssel vizsgálta a balesetsorozatot.
Radioaktív anyag került egy Japánban gyártott tejporba
Négyszázezer, kizárólag Japánban forgalmazott tejport hív vissza a japán Meiji vállalat, mert a termékekben radioaktív céziumot találtak. Egyelőre még nem világos, hogy a radioaktív anyag miként került a tejporba.
Csontvelőrák-izotóppal szennyezték a tengert Fukusimánál - kép
Erősen sugárzó anyagot tartalmazó víz folyt a Csendes-óceánba a március 11-én balesetsorozatot szenvedett és leolvadt fukusimai atomerőműből. A stronciumizotóp a csontokba beépülve csontvelőrákot okozhat. Az erőmű működtetője fotókat közölt a szivárgó víztisztítóról.
Negyven évig bontják a fukusimai erőművet
Negyven évet vesz igénybe a márciusi földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőmű teljes szétszerelése. A kárfelszámolók folyamatosan nagy sugárzásnak lesznek kitéve.
Negyven évig tarthat a fukusimai erőmű végleges lezárása
Bemutatta a leolvadt fukusimai atomerőmű végleges leállításának tervét a japán kormány. A dokumentum szerint 40 év kell ahhoz, hogy végleg eltakarítsák az atomkatasztrófa nyomait.
Lebecsülte a cunami hatását a fukusimai erőmű üzemeltetője
Elkészült a japán kormány által rendelt szakértői jelentés a fukusimai atomerőműben bekövetkezett katasztrófáról. Az elemzés megállapította, hogy az erőművet kezelő Tepco vállalat nem készült fel minden eshetőségre, így arra sem, hogy az erőmű a fűtőelemek hűtéséhez nélkülözhetetlen energiaforrás nélkül marad.
Bunkerrel kell védeni a francia atomerőműveket
Azonnali fejlesztéseket rendelt el az összes francia atomerőműben az ország atomenergia hivatala (ASN) a természeti katasztrófák elleni védekezésül. Az ASN a fukusimai atomerőmű 2011 márciusi katasztrófája nyomán vizsgálta felül Franciaország 58 reaktorát.