Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rendőri brutalitás miatt húszmillióra perelték az államot
Szerdán kezdődött a Fővárosi Bíróságon az a per, amelyet két testvér indított a magyar állam ellen a 2006 őszi fővárosi zavargások utáni rendőri intézkedések miatt. A két fiatalember állítja: a rendőrök súlyosan bántalmazták őket, ezért 20 millió forintos kártérítést követelnek.
Előre hozták a Magyar Gárda perét
Előbbre hozták egy hónappal és soron kívül tárgyalják a Magyar Gárda ügyét a Fővárosi Bíróságon. A bíróság elnöke és az igazságügyi miniszter is a soronkívüliséget támogatta. A Gárda az ügyészség szerint törvénytelenül működik - az erről szóló első tárgyalást március 12-én tartják.
Nem hozzák előbbre a Magyar Gárda perét
Április közepén tartják a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló per tárgyalását, annak ellenére, hogy Draskovics Tibor igazságügyi miniszter szerdán próbálta megsürgetni az eljárást. Mivel a Fővárosi Bíróság már kitűzte az időpontot, ezt nem lehet előrehozni Lomnici Zoltán szerint.
Első fokon elítéltek két bántalmazó rendőrt
A Fővárosi Bíróság bántalmazás és könnyű testi sértés miatt egy év felfüggesztett börtönre ítélt két rendőrt. A két korábbi törzsőrmester még 2006 őszén egy kapualjban bántalmazott egy férfit. Az ítélet nem jogerős.
Álszavazókat keres az SZDSZ
Belső vizsgálat deríti majd ki, valóban manipulálták-e az SZDSZ tavalyi elnökválasztását, és így Kóka János álszavazatokkal lett-e pártvezető - jelentette be Fodor Gábor, aki továbbra is kiállt a jelenlegi elnök mellett, akárcsak Eörsi Mátyás, aki szerint az sem érintené Kóka pozícióját, ha kiderülne, hogy csalás történt. Továbbra sincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, a Fővárosi Bíróságon kívül máshol is megvannak-e a küldöttgyűlés jegyzőkönyvei, amelyekre az információt közlő Magyar Nemzet bizonyítékként hivatkozik.
Pert nyert Gripen-ügyben az [origo] újságírója a GKM ellen
Ki kell adnia a Gripen-beszerzés ellentételezésével kapcsolatos adatokat a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak a Fővárosi Bíróság ítélete szerint. A per azért indult, mert az [origo] tudni akarta, hová került a közel 200 milliárdnyi befektetés, de a repülőgépgyártó, illetve a gazdasági tárca üzleti titokra hivatkozva megtagadta az információk kiadását. Az ítélet nem jogerős.
Szabadlábon a vesztegetéssel gyanúsított férfi
Elutasította a terézvárosi vagyonkezelő vesztegetéssel gyanúsított vezetőjének és egy másik személynek az előzetes letartóztatására irányuló ügyészségi indítványt a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton - közölte a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága. A férfit szerdán rendőrök vitték el az igazgatótanácsi ülésről.
Felfüggesztettet kapott a túlkapással vádolt rendőr
Két, rendőri jogsértéssel kapcsolatos perben is ítéletet hozott hétfőn a Fővárosi Bíróság. Az egyik perben a bántalmazással vádolt rendőrt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a másik eljárásban viszont felmentettek három rendőrt. Egyik ítélet sem jogerős.
Ibike néven alakult meg az új bírósági egyesület
Tibike helyett végül Ibike névre keresztelték azt a most létrehozott bírósági egyesületet, amelynek tervét Cserni János, a Fővárosi Bíróság bírája vetette fel nemrég. A korábban többek által támadott egyesület az ideális bírósági igazgatásért szeretne tevékenykedni.
Feloszlatná a Magyar Gárdát az ügyészség
Feloszlattatná a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesületet a Fővárosi Főügyészség. A szervezet a Fővárosi Bíróságon kezdeményezte az egyesület megszüntetését az egyesületi törvény megsértése miatt.
Megkezdődött a Gyurcsány elleni per
Iratismertetéssel kezdődött meg a Fővárosi Bíróságon az a polgári per, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter ellen indított 199 magánszemély. A feljelentők egyebek mellett fejenként százezer forintot követelnek azért, mert a 2006-os országgyűlési választások előtt a kormányfő szerintük nem engedte nyilvánosságra hozni a költségvetési adatokat és ezzel sérült a szabad választáshoz való joguk.
Januárban szabadulhat Tánczos Gábor
A körmendi gyerekgyilkosság miatt elítélt Tánczos Gábor feltételes szabadlábra helyezéséről döntött kedden a Fővárosi Bíróság. A férfi azonban nem biztos, hogy januárban kijöhet a börtönből, a döntést ugyanis megfellebbezte az ügyészség. Tánczos börtönbüntetése az ítélet szerint 2011-ig tartana.
Újra kell tárgyalni paksi üzemzavar ügyét
A Fővárosi Ítélőtábla kedden másodszor is hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság ítéletét, amely egy 2004-ben indult ügyben született, amelyben több környezetvédő szervezet kérte a Paksi Atomerőmű 2003-as balesetét követő újraindítással kapcsolatos közérdekű adatok kiadását.
Vesztegetésért kapott két évet első fokon a volt alpolgármester
Több mint egy hónap késéssel, de nyilvánosságra hozta a Fővárosi Bíróság, hogy milyen ítélet született Kaszab Csaba, Kőbánya volt szocialista alpolgármestere ügyében: a ma is aktív politikust nem jogerősen két év börtönt, négy év közügyektől eltiltást és több mint négymillió forint pénzbüntetést kapott.
Nem perelhet a kamara a kórház-átalakítás miatt
Jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság kedden a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a kórház-átalakítással kapcsolatos szakminiszteri határozatok elleni keresetét. A bíróság szerint a kamarának nem volt jogalapja pereskedni.
Végrehajtás indult az MSZP szóvivője ellen
Nyakó István, az MSZP szóvivője még mindig nem fizette ki azt a kártérítést, melyet tavaly februárban szabtak ki rá egy fideszes politikus rágalmazása miatt - írta a Magyar Nemzet. A Fővárosi Bíróság végrehajtást rendelt el a szocialista képviselő ellen.
Felmentette a bíróság a Demokrata főszerkesztőjét
Felmentette Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét a Torgyán József volt kisgazdaelnök által kezdeményezett rágalmazási perben a Fővárosi Bíróság csütörtökön.
Lecsukják az APEH-főnök ellen szervezkedőket
Első fokon több év börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság azt a két férfit, akik azt tervezték, hogy elrabolják a baranyai APEH-vezető fiát. A vádlottak előlegben ki is fizettek félmillió forintot egy férfinak, akiről azt gondolták, alkalmas lehet az emberrablásra. Később derült ki, hogy a férfi valójában beépített rendőr.
Felfüggesztett börtönt kapott az ujjtörő rendőr
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az első, a tavaly őszi zavargások kapcsán elítélt rendőrt a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa szerdán.
Kötelességszegéssel vádolják az erőszakkal gyanúsított rendőröket
Szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség az az öt rendőr ellen, akiket a Múzeum körúti erőszak miatt erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel gyanúsítanak. A vádiratot szerdán nyújtották be a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához.
Beperelték Gyurcsányt az őszödi beszéd miatt
Kártérítési pert indított Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen 199 ember az őszödi beszéd miatt. A polgári per első tárgyalását november 20-ra tűzte ki a Fővárosi Bíróság.
Figyelmeztették a Gyurcsányt védelmező büntetőbírót
Lezárult a Cserni János ellen indított fegyelmi és etikai eljárás. Ebben a Fővárosi Bíróság büntetőbíráját a legenyhébb fokozatú elmarasztalásban - figyelmeztetésben - részesítették - írta a Magyar Nemzet.
Hazaengedték az előzetesből Tasnádit
Megszüntette hétfőn a Fővárosi Bíróság Tasnádi Péter előzetes letartóztatását, a vállalkozó házi őrizetbe került. Tasnádiról elmeszakkértői vizsgálatra hivatkozva július elején állapította meg a bíróság, hogy agysorvadásban szenved.
Demszky pert nyert a Magyar Nemzet főszerkesztőjével szemben
A Fővárosi Bíróság nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt jogerősen elmarasztalta a Magyar Nemzet című napilap főszerkesztőjét Demszky Gábor horvátországi nyaralójával kapcsolatosan a lapban többször is megjelent valótlan tartalmú írások miatt.
Titkos szabályok mögé rejtőzik a rendőrség
Ki kell adnia a rendőrségnek két olyan titkos belső utasítást, amelyekkel az őszi zavargások idején saját szakszerűségét igazolta - derül ki a Fővárosi Bíróság csütörtöki ítéletéből. A TASZ jogvédő civil szervezet 30 ilyen utasítás megismerése érdekében indított pert. A bíróság ezek közül kettő kiadását rendelte el, a TASZ tovább küzd.
Csűrés-csavarással indult Toroczkai pere
Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon a BRFK Toroczkai László ellen indított kártérítési pere. A rendőrség mintegy tízmillió forintot követel az MTV-székház ostrománál keletkezett rendőrségi károk miatt a tavaly őszi kormányellenes tüntetések egyik vezéralakjától. Az első tárgyaláson azonban leginkább arról szólt a vita: van-e egyáltalán jogalapja egy ilyen követelésnek?
Felfüggesztett börtönt kapott a bankból lopó rendőr
Megtérítette az OTP Banknak okozott kárt a Széna téri bankfiókból 460 ezer forintot ellopó volt rendőr. Ez kedden, a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsán történt meg. A rendőr a Széna téri túszejtés utáni helyszínelésben vett részt, ekkor lopott el 460 ezer forintot - emiatt elbocsátották a rendőrségtől. A férfi első fokon felfüggesztett börtönt kapott.
Hiába perelte a rejtőzködő kormányszervet a TASZ
A Fővárosi Bíróság csütörtökön elutasította a Társaság a Szabadságjogokért keresetét, hogy hozzák nyilvánosságra a közigazgatási reformról szóló határozatok eredménytelenségének okait. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal korábban megtagadta a 2002 és 2004 közötti kormányhatározatok teljesítését áttekintő jelentésének kiadását, mivel szerinte az döntéselőkészítő munkaanyag: az ügyben a bíróság a hivatal érvelésével értett egyet.
Nem hagyja magát a megvert fotós ügyvédje
Pótmagánvádat nyújt be a Fővárosi Bírósághoz a Magyar Nemzet rendőrök által megvert fotóriporterének ügyvédje, Futó Barnabás.
Perek tucatjai indulnak a kórházreform ellen
Több megyei és települési önkormányzat is a bíróságon támadja meg a kórházi ágyszámokról szóló miniszteri döntést. A Fővárosi Bíróságra eddig húsz beadvány érkezett, amelyekben a döntés megsemmisítését kérik. A Népszabadság úgy tudja, a Fidesz központilag szervezi az akciót, és még formanyomtatványt is készítettek.
Újabb vádemelés a Kulcsár-ügyben
Különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség Kiemelt és Gazdasági Ügyek Osztálya D. György ellen; az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság az újabb vádiratot egyesítse a Fővárosi Bíróságon jelenleg is zajló, Kulcsár Attila és társai ellen indult perrel - jelentette be az ügyészség szóvivője.
A Tulipán presszónál tüntethetnek Satuék
A Kossuth téri tüntetések idején ismertté vált Lanczner "Satu" Ferdinánd és társai mégis demonstrálhatnak a Kossuth térnél - a rendőrség elutasítását ugyanis felülbírálta a Fővárosi Bíróság. A kiinduló hely a közeli Tulipán presszó lesz, ahol viszont tilos alkoholos italokat fogyasztania a tüntetőknek.
Kovács László ex-barátnője vallott Kulcsárról
Kovács László uniós biztos egykori élettársa tett vallomást a milliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila büntetőperében pénteken. Az üzletasszony a Fővárosi Bíróságon azt mondta, hogy 2002-ben befektetéseiért milliókat kapott Kulcsártól, illetve hogy az álbróker utólag íratott alá vele egy részvényvásárlási tranzakciót.
Nyertek a zöldek az atomperben
Megismerheti az Energia Klub környezetvédő civil szervezet a paksi atomerőműben elvégzett kármentesítés dokumentációjának egy részét - derül ki a Fővárosi Bíróság keddi nem jogerős ítéletéből. A zöldek azért perelték be az Országos Atomenergia Hivatalt, mert az megtagadta, hogy a civilek beletekinthessenek az üzemzavar elhárításának folyamatába.
Fizetnie kell a marihuánás önfeljelentőnek
Megerősítette az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság Juhász Péter ügyében, aki akkor vált ismertté, amikor önmagát jelentette fel marihuánafogyasztásért, és példáját többen követték. A bíróság szerint Juhász akciójával komoly veszélyt jelentett a társadalmi együttélésre.
Újra tárgyalják Farkas Péter drogügyét
Új eljárást rendelt el Farkas Péter birkózó olimpiai bajnok kábítószerügyében a Fővárosi Bíróság hétfőn, mert a korábbi - felmentő - ítéletet megalapozatlannak találta. A sportolót ellen az volt a vád, hogy társaival több ezer tő marihuánát termesztett egy családi házban.
Hallgat a palacsintás mérgezés vádlottja
Visszavonta korábbi beismerő vallomását a Fővárosi Bíróságon az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy nevelt gyerekeit palacsintába kevert nyugtatóval akarta megmérgezni. A húsz éve pszichiátriai kezelések alatt álló volt ápolót a tanúvallomások szerint az zavarhatta, hogy túl sokan élnek egy lakásban, és idegesítette, hogy sokat hangoskodik a vele lakó tízéves ikerpár. A gyerekek túlélték a mérgezést.
Kártérítést kaphatnak a lecsukott tüntetők
Milliós kártérítést kaphat az a négy tüntető, akiknek az ügyében a Fővárosi Bíróság kimondta: jogszerűtlenül tartották őket börtönben néhány napig az október 23-i tüntetés után. Az ítélet szerint nem lehet megbüntetni senkit pusztán azért, mert nem engedelmeskedik a rendőröknek és nem távozik a tüntetés helyszínéről.
Kismama dolgozó nyert a minisztérium ellen
Eltiltotta a további jogsértéstől az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) azt a meg nem nevezett minisztériumot, amely a gyed alatt szüntette meg vezetői státusát egyik dolgozójának. A felmentett főosztályvezetőt nem kell visszahelyezni állásába, ám a megrótt minisztérium mégis a Fővárosi Bíróság elé vitte az ügyet.
Fizethet a kizárt képviselőknek az MDF
A Fővárosi Bíróság döntése értelmében 2-2 millió forint kártérítést kell fizetnie az MDF-nek több, a pártból kizárt képviselőnek, többek között Balsai Istvánnak, valamint Horváth Balázs örököseinek.
Amnesztiát követeltek a tüntetők a Markó utcában
Amnesztiát követeltek a tüntetők a Fővárosi Bíróság Markó utcai épülete előtt kedden este. A megmozdulást jelentős rendőri erők biztosították.
Két éve akarnak beszélni az új móri tanúk
Évek óta próbálja elmondani a hatóságoknak információit az a két tanú, akiket a Fővárosi Bíróság szerdán hallgatott meg először a móri vérengzés büntetőperében. Vallomást csak akkor tennének, ha a hatóságok előbb garantálnák védelmüket, az ügyészség azonban alkukötés előtt konkrétumokat szeretne. A tanúk viszont az életüket féltik - véli jogi képviselőjük, aki szerint a két férfi inkább vállalja a hamis tanúzást, mint a rendőri védettség nélküli vallomástételt.
Új személyiséget kérnek vallomásukért a móri tanúk
A Fővárosi Bíróságot váratlanul érte, hogy a szerdai tárgyaláson két tanú orosz biztosítási csalással hozta összefüggésbe a 2002-es móri vérengzést, az ügyészség szerint azonban nem hangzott el új információ a meghallgatáson. A tanúk azt állították, tudják, kik a nyolcszoros gyilkosság elkövetői, de csak akkor beszélnek, ha a rendőrség garantálja a védelmüket. Ez azt jelenti, hogy biztonságuk érdekében ők és családjuk is új személyiséget kaphatnának.
Két tanú megnevezné az igazi móri tetteseket
Tanúvallomásokkal folytatódott szerdán Hajdú László társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt indult büntetőpere a Fővárosi Bíróságon; két tanú azt vallotta, hogy tudják, kik az igazi tettesek, de a neveket csak akkor árulják el, ha a biztonságukat garantálják.
Nem titkolhatja a rendőrség az utcai kamerákat
Ki kell adnia a rendőrségnek a közterületi térfigyelő kamerák pontos listáját, az azokról készült tanulmányokat, valamint a BRFK és a helyi önkormányzatok közt létrejött szerződéseket, miután kedden a Fővárosi Bíróság jogerősen helyt adott a TASZ keresetének.
Kiengedtek szinte mindenkit az előzetesből
A szeptemberi zavargások ügyében hozott másodfokú ítéletek igazolták a jogvédők aggodalmait az előzetes letartóztatások elsietett, sokszor indokolatlan elrendelésével kapcsolatban. A fellebbezések után másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság az esetek 77 százalékában megváltoztatta az elsőfokú határozatot. Az [origo]-nak nyilatkozott egy fiatalember, akit úgy vittek be, majd tartottak egy hétig előzetesben, hogy állítása szerint semmi köze nem volt a zavargásokhoz.
Újabb elzárások az október 23-i zavargások miatt
Öt embert 4-4 nap, egyet pedig 3 nap elzárással sújtott a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön az október 23-i zavargások miatt - közölte a Fővárosi Bíróság.
Pénzbüntetést és elzárást mondtak ki hét Kossuth téri rendzavaróra
A bíróság kedden összesen hét ember szabálysértési ügyét tárgyalta, a rendzavarás miatt indult eljárásokban zömében pénzbüntetést és elzárást szabott ki azokra a személyekre, akik a hatóság felszólítása ellenére nem voltak hajlandók elhagyni a Kossuth teret - közölte a Fővárosi Bíróság (FB) sajtótitkársága kedden.