fosszília
címke rss- kapcsolódó címkék:
- paleontológia
- dinoszaurusz
- evolúció
- lelet
- felfedezés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Múzeumba került a legfélelmetesebb tengeri szörny maradványa
Már a nagyközönség is megtekintheti az eddig feltárt egyik legnagyobb és legrettegettebb tengeri ragadozó, a dorseti plioszaurusz koponyáját.
Szokatlan szerkezetű formákból alakult ki a gerincesek mai állkapcsa
Az állkapcsok kezdeti változatosságának vizsgálata új megvilágításba helyezi a korai gerincesek táplálkozási ökológiájának szerepét. Kiderült, hogy nem az állkapcsos halak megjelenése miatt tűntek el az állkapocs nélküli rokonok, hiszen a két csoport legalább 30 millió éven keresztül élt egymás mellett.
A tengerparti fövenyen vágtattak a komlói dinoszauruszok
A tengerparti homokos fövenyen vágtatott végig kétszázmillió éve a "komlói dinoszaurusz", a Komlosaurus carbonis csordája. Hátrahagyott nyomaikról az Ichnos című nemzetközi folyóiratban jelentették meg tanulmányukat magyar őslénykutatók.
Ilyennek láthatták a világot az első komoly szemek ősi tulajdonosai
Az Ausztrália déli részén talált kora-kambriumi, 515 millió éves ízeltlábúak már olyan fejlett összetett szemekkel rendelkeztek, mint a ma élő utódaik. A leletek megerősítik azokat az elképzeléseket, hogy a látás gyors fejlődése volt a kambriumi evolúciós robbanás egyik hajtómotorja.
Először mérték meg a dinoszauruszok hőmérsékletét
A legnagyobb szárazföldi dinoszauruszok olyan meleg testhőmérsékletűek voltak, mint a legtöbb mai emlős - állapította meg egy új módszerrel egy nemzetközi kutatócsoport. Az eljárás segíthet tisztázni azt a régóta vitatott kérdést, hogy a dinoszauruszok hidegverűek voltak-e vagy melegvérűek.
Egy téglagyárban bukkantak rá az eddigi legkisebb európai dínóra
Egy brit téglagyárból pár éve előkerült ősmaradványokat most azonosították a szakértők. Véleményük szerint ez az állat lehet az eddigi legkisebb dinoszaurusz, amelyet Európában találtak.
Óriási ízeltlábú ragadozó élt a korai tengerekben
Sokkal nagyobbak voltak és sokkal tovább éltek a kambriumi ízeltlábú Anomalocaridák, mint eddig feltételezték - ezt bizonyítják Marokkóban felfedezett, kiváló megtartású ősmaradványok. Az egykori csúcsragadozók az ordovíciumi tengerekben is rettegésben tartották a kisebb, lágytestű állatokat.
Rendkívüli gyíklelet: előkerült a hiányzó láncszem a kígyók evolúciójából
Egy 47 millió éves pici csontváz adhatja meg a választ a gerincesek evolúciójának néhány nagy kérdésére: hogyan alakultak ki a rendkívül furcsa, láb nélküli beásódó gyíkok, és vajon rokonságban állnak-e a kígyókkal?
Meglepő módon éjszaka vadászott a Velociraptor
A nagytermetű növényevő dinoszauruszok egész napjukat legelészéssel töltötték, míg a kisebb ragadozók főleg éjszaka vadásztak, derült ki gerinces ősmaradványok szemének vizsgálatából. Az eredmények megcáfolják azt az elképzelést, mely szerint a korai emlősök a kizárólag napközben aktív hüllők miatt lettek éjszakai állatok.
Páncélos sétáló kaktusz került elő Kínából
Délnyugat-Kínában fedezték fel azt a szokatlan felépítésű, kihalt állatot, amely segíthet jobban megérteni az ízeltlábúak korai evolúcióját. A lábakkal rendelkező, féregre hasonlító állatnak először a végtagszerű nyúlványai kezdtek meszesedni.