Forma-1 Azeri Nagydíj

címke rss

Felipe rám köszön, de a versenyből semmit sem látok

Gphírek2017.08.12, 21:30

Reptér, hotel, pálya, hotel, pálya, hotel, reptér: a Forma-1-es szerelők szinte csak ennyit látnak a világból, amelyet pedig évente körbeutaznak. A munkájuk eszméletlenül pörgős, rengeteg lemondással jár, óriási tétje van, a sikerért mégis megéri. A Williamsnél dolgozó Jánvári Zsolttal, akinek a Kisvárdáról az autósport Szilícium-völgyébe vezető útját nemrég már bemutattuk, most arról beszélgettünk, hogy milyen az élet az F1 színfalai mögött, ahová ritkán lát be a kamera.

Vészjóslóan langyosra sikerült a Hamilton-Vettel találkozó

Gphírek2017.07.06, 21:27

A bakui ütközés után az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján álltak először együtt a nyilvánosság elé. Vettel elárulta, hogy már a verseny másnapján elnézést kért Hamiltontól, aki azt állítja, megbocsátott neki. Fogcsigorgatva ugyan, de egyelőre sikerült fenntartaniuk azt a látszatot, hogy a kapcsolatuk nem mérgesedett el.

Ricciardo: Vettel pont a megfelelő büntetést kapta

Gphírek2017.07.06, 15:05

Korábbi csapattársa szerint Sebastian Vettel nem úszta meg olcsón a Lewis Hamilton elleni szándékos ütközést, amely nála nem ért kizárást.

Vettel egy bocsánatkéréssel megúszta a Hamilton-balhét

Gphírek2017.07.03, 21:40

Hétfőn meg kellett jelennie az FIA vezetői előtt, hogy számot adjon az Azeri Nagydíjon történt esetről, amikor dühében nekiment világbajnoki ellenfelének, de végül nem tetézték a verseny alatt már letöltött 10 másodperces stop&go büntetését. Nyilvánosan bocsánatot kért, és elismerte, hogy "túlreagálta" a helyzetet.

Hamilton elmagyarázta a koccanását Vettellel

Gphírek2017.07.03, 10:32

Az egy héttel ezelőtti bakui ütközést egyik fél sem kommentálta eddig érdemben. Hamilton viszont megszólalt, és elmondta, ő mit tett, amivel felbőszítette Vettelt.

Kiderült, miért nem merték kizárni Vettelt

Gphírek2017.07.01, 11:29

Sokan nem értették, hogy Sebastian Vettelt miért nem zárták ki rögtön, amikor látszólag szándékosan nekiment Lewis Hamilton autójának. Megszólalt egy sportfelügyelő.

Brawn: Hamilton nem vétkezett Vettel ellen

Gphírek2017.06.30, 17:52

Az F1 sportigazgatója viszont úgy véli, a német pilóta már így is megbűnhődött a tettéért, ráadásul a versenynek is jót tesz, ha szenvedélyesek a küzdő felek.

Az FIA volt elnöke keményen elbánna Vettellel

Gphírek2017.06.30, 11:16

Max Mosley is tudja, hogy az álláspontja nem lenne népszerű a Ferrarinál, de szerinte nagyon komolyan kell venni a bakui futamon történteket.

Vettelt megbüntették már, lépjünk tovább!

Gphírek2017.06.29, 17:41

Jenson Button nem ért egyet azzal, hogy az FIA újabb vizsgálatot kezdeményezett Sebastian Vettel ellen, de szerinte a német pilóta sem javított a helyzetén a versenyen történtek után.

Megzenésítették a kormányért sikoltozó Räikkönent

Gphírek2017.06.29, 12:38

A finn pilóta már eddig is YouTube-sztár volt a humoros rádióüzenetei miatt, a bakui előadását viszont meg is zenésítették. Ez itt a Steering Wheel!

Az FIA vizsgálatot indít a Vettel-Hamilton ütközés ügyében

Gphírek2017.06.28, 20:02

Megerősítették, hogy alaposabban utánajárnak, a Ferrari versenyzője milyen körülmények között ment neki Lewis Hamiltonnak az Azeri Nagydíjon.

Nem csak Vettel szerint voltak veszélyesek az újraindítások

Gphírek2017.06.28, 18:40

Carlos Sainz is úgy véli, az élen állók kiszámíthatatlanul adagolták a tempót a Safety Car mögött, ez azonban nem az ő hibájuk volt: a szabályokon kellene változtatni, legalább Bakuban.

Wolff szerint Vettel nem szándékosan ütközött

Gphírek2017.06.28, 11:04

A Mercedes főnöke úgy véli, az Azeri Nagydíjon letöltött 10 másodperces stop&go épp elég volt, de azt nem bánná, ha a Ferrari versenyzője utólag belátná, hogy helytelen volt nekimennie Hamiltonnak.

Hamilton csibész volt, de Vettel számára nincs mentség

Gphírek2017.06.28, 00:12

A vasárnapi Azeri Nagydíjon bekövetkezett, ami csak idő kérdése volt: a két világbajnoki ellenfél között kitört a háború. De szabályosan diktálta-e a tempót Hamilton a Safety Car mögött, és jogosak voltak-e Vettel indulatai? Alaposan kielemezzük mindkét incidenst, merthogy valójában kettőről volt szó.

Hamilton: Vettel nem bírja a nyomást

Gphírek2017.06.27, 18:03

Beindult a pszichológiai hadviselés a háromszoros világbajnok részéről a bakui baleset után. Hamilton szerint előnye is van a történteknek, de a Mercedesnél továbbra is sportszerű versenyt remélnek.

7,7 millió forintot is megért Verstappennek a hallgatás

Gphírek2017.06.27, 15:39

A bakui kiesése úgy felbosszantotta, hogy inkább nem állt szóba a sajtóval. Az FIA megbüntette, de szerinte bölcs volt, hogy inkább hallgatott.

Vettel nekiment Hamiltonnak 10-zel, na és?

Gphírek2017.06.27, 14:42

Nem esett kétségbe Sebastian Vettel és Lewis Hamilton csörtéje láttán Jacques Villeneuve. Az 1997-es világbajnok szerint ez másfajta baleset volt, mint az ő ütközése Michael Schumacherrel.

Nem keresnek bűnbakot Hamilton fejtámlája miatt

Gphírek2017.06.27, 13:20

A brit pilóta a biztosnak tűnő győzelmet vesztette el egy szokatlan hiba miatt Bakuban. A Mercedes nem keres hibást, de ha találnak, kiállnak mellette.

A Force India fejmosásban részesíti a versenyzőit

Gphírek2017.06.26, 17:15

A csapatot a legnagyobb csapás érte azzal, hogy Bakuban összeütköztek a pilótái, ezért rendezniük kell a soraikat. Bár Sergio Pérez szerint ezzel talán a győzelmet bukták el, a Force India ügyvezetője nem így látja.

Vettel örülhet, hogy nem diszkvalifikálták

Gphírek2017.06.26, 17:05

Egy német szaklapnak elárulta az egyik sportfelügyelő, hogy komolyan fontolóra vették a német versenyző kizárását a sportszerűtlen viselkedése miatt. Christian Horner szerint Vettel agyát elborította a vörös köd.

Alonso: Illett volna a győzelemért harcolnunk

Gphírek2017.06.26, 10:59

Sajnálja, hogy a McLaren nem tudott profitálni az Azeri Nagydíj zűrzavarából, amelyen szerinte az 1. helyért kellett volna harcolniuk.

Így alakultak az Azeri Nagydíj bokszkiállásai

Gphírek2017.06.25, 22:37

A versenyzők összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.

A leggyorsabb körök az Azeri Nagydíjon

Gphírek2017.06.25, 22:15

Az összes versenyző leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.

Pérez szerint a Force India a győzelemért harcolhatott volna

Gphírek2017.06.25, 21:55

Szürreálisan hangzik, de a Force India akár egy kettős győzelmet is veszthetett a versenyzői ütközése miatt. A Saubernél és a Toro Rossónál tovább feszülhet a csapaton belüli helyzet.

Räikkönen: Fogalmam sincs, Bottas mit művelt

Gphírek2017.06.25, 21:39

A Ferrari versenyzője szerint nem ők hibáztak, mégis ők fizették meg a balesetek árát. A csapatfőnök burkoltan kiállt Sebastian Vettel mellett.

Titkos teszt zárkóztatta fel az új F1-es csodagyereket

Gphírek2017.06.25, 20:38

Lance Strollt az idén sokan már az új Pastor Maldonadóként emlegették, de hazai versenyén megszerezte első pontjait, Bakuban pedig a dobogóra is felállhatott. Nagyon fiatalon.

FIA: Hamilton nem féktesztelte Vettelt

Gphírek2017.06.25, 19:54

A sportfelügyelők megvizsgálták az esetet, amire Sebastian Vettel hivatkozott, de nem látták okát, hogy megbüntessék Lewis Hamiltont. A Mercedes győzelem nélkül is sikeres volt.

Ricciardo: Az volt a kérdés, Vettelt mennyire büntetik meg

Gphírek2017.06.25, 19:06

A Red Bull pilótája a piros zászló idején már tudta, hogy jól alakul a versenye, de addig is élvezte a küzdelmet. Baku megmutatta, hogy az F1-ben bármi megtörténhet.

Hamilton: Vettel megszégyenítette magát

Gphírek2017.06.25, 23:14

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel sem akarta tovább fokozni az indulatokat az Azerbajdzsáni Nagydíj után, amelyen kétszer is összeütköztek. Toto Wolff is inkább továbblépne a történteken.

Vettel-Hamilton konfliktus, Ricciardo-győzelem a roncsderbin

Gphírek2017.06.25, 23:37

Egymásnak ment a két világbajnoki éllovas, Ricciardo és Bottas a mezőny végéről jött fel az élre. Stoll minden idők második legfiatalabb dobogósa lett.

Az Azeri Nagydíj valódi rajtrácsa

Gphírek2017.06.25, 11:16

Négy versenyző rajtpozíciója is módosul az időmérőn elért eredményéhez képest. Sainz még Montrealból hozott magával egy büntetést, a McLarenekben a motor elemeit cserélték ki, Palmer pedig részt sem vette az időmérőn.

Hamilton úgy érezte, most vagy soha

Gphírek2017.06.24, 19:07

Két héttel az után, hogy beállította Senna pole-rekordját, Bakuban már meg is lépett tőle egy olyan kör révén, amelyet egész évben az egyik legizgalmasabbnak érzett. Bottas csalódott a vereség miatt.

Räikkönen: A Mercedes a gumik miatt volt gyorsabb

Gphírek2017.06.24, 18:56

A Ferrari egy teljes másodperccel kikapott a bakui időmérőn, még a Red Bull is alig tudták megelőzni. Vettel elismeri, hogy a délelőtti motorhibája nem segített, de nem keres kifogásokat.

A Pirelli: A gumik túl kemények, de...

Gphírek2017.06.24, 14:50

Az olasz gyártó nem tagadja, hogy túl kemény keverékeket vitt Bakuba, de amikor négy hónappal ezelőtt kiválasztották ezeket, még nem ismerték pontosan az új autók leszorítóerejét.

Hamilton most kiköszörülheti a csorbát - előzetes

Gphírek2017.06.22, 13:32

Lewis Hamilton a Mercedes idei legkönnyebb győzelmét aratta Kanadában, most viszont azon a bakui pályán kellene tovább csökkentenie a hátrányát a pontversenyben, ahol tavaly végig küszködve a dobogóra sem tudott felállni. A Forma-1 mezőnye másodszor utazik el Azerbajdzsánba, ahol ismét minden esély megvan arra, hogy szoros csatában dőljön el a győzelem sorsa a Ferrari és a Mercedes között.

Előző
Következő