Főpolgármesteri Hivatal
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- Tarlós István
- Demszky Gábor
- szmogriadó
- Karácsony Gergely
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tarlós István: Megmenekült a BKV
Tarlós István főpolgármester aláírta a bankokkal azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a BKV később fizesse vissza több mint 60 milliárd forintos adósságát. A főpolgármesteri hivatal bejelentette, hogy Tarlós István a kormánnyal is megállapodott a közlekedési cég finanszírozásáról, azonban nem árulták el, miből fogják finanszírozni a BKV-t a jövőben.
Évi százmillióért bérel irodát a BKK
Egy Rumbach Sebestyén utcai irodaházba költözik a Budapesti Közlekedési Központ, amelynek a munkatársai eddig a Főpolgármesteri Hivatalban dolgozta - írja a Blikk. A bérleményért a lap szerint négyzetméterenként havi 2800 forintnak megfelelő eurót fizetnek majd. A BKK hangsúlyozza, hogy több irodabérletet is felmond a cég, így 25 millió forintos megtakarítást jelent a költözés.
A Parlament elé vonulnak a BKV-s szakszervezetek
A jövő szerdán ismét tiltakoznak a közlekedési vállalat szakszervezetei: a demonstrálók először Tarlós Istvánnak adnak át egy petíciót, majd a Kossuth térre vonulnak, ahol a miniszterelnöknek akarják átadni a kérvényüket.
Vége a szmogriadónak a fővárosban
Visszavonták a fővárosra kiadott szmogriadót, és a forgalmat sem korlátozzák, miután szombaton csökkent a szálló por mennyisége a levegőben.
Felmondta a műjégpálya építési szerződését a főváros
Nem teljesített a szerződésnek megfelelően, ezért felmondta a szerződést a főváros a Városligeti Műjégpálya rekonstrukciójával megbízott céggel.
Nem akarja megakadályozni a Milla tüntetését a főváros
Hajlandó tárgyalni a Főpolgármesteri Hivatal arról, hogy az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért civil szervezet március 15-én tüntethessen az Erzsébet híd környékén. Korábban kiderült, hogy azért nem kaphatnak engedélyt, mert a kormány két évre előre lefoglalta a belvárosi területeket.
LMP: A kormány két évre előre lefoglalná Budapest belvárosát március 15-ére
Az Egymillióan a sajtószabadságért mozgalom szerint azért nem tüntethet a szervezet március 15-én az Erzsébet hídon és környékén, mert a Főpolgármesteri Hivatal lefoglalta a környéket. A főváros azt közölte, hogy kész egyeztetni a helyszínről. Az LMP szerint ez azért van, mert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az egész belvárosra területfoglalási igényt jelentett be a fővárosnál. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozik az ügyről.
Blikk: Milliós jutalmak a Fővárosi Önkormányzat vezetőinek
Több mint ötvenmillió forint jutalmat osztottak szét decemberben a Fővárosi Önkormányzat vezetői között. Az összegeket Tarlós István főpolgármester határozta meg, ő azonban nem kapott jutalmat - írja a Blikk internetes oldala.
Jövő hét közepéig szmogos marad a levegő
Szombaton a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben a fővárosban és Székesfehérváron, így megszűnt a forgalomkorlátozás, de továbbra is tilos az avar és a kerti hulladék nyílt téri égetése. A keleti országrészben, köztük Debrecenben, Miskolcon és Nyíregyházán a szálló por koncentrációja miatt veszélyesnek minősítette a levegőt a szakhatóság. A szmog képződésének kedvező idő a jövő hét közepéig biztos kitart.
Csaknem ötven autós kapott helyszíni bírságot a szmogriadó miatt
A szmogriadó szabályainak megszegése miatt 48 esetben róttak ki helyszíni bírságot a rendőrök csütörtökön. A riasztási fokozat, és ezzel együtt a forgalomkorlátozás pénteken is érvényben van. Hétvégén, hétfőn várhatóan állandósul a magas légszennyezettségi szint a meteorológiai előrejelzés szerint.
Teljesen megszűnt a szmogriadó Budapesten
A kisméretű szálló por szintje kedden hét mérőponton az egészségügyi határértéket sem érte el, ezért nem indokolt tovább a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása - döntött a Főpolgármesteri Hivatal.
Bosszankodik Tarlós a kerületi polgármesterek időzítése miatt
A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége meghívta ugyan a következő közgyűlésére a főpolgármestert, Tarlós István stábja szerint azonban a meghívó az erről szóló sajtóközlemény megjelenésével egyidejűleg érkezett meg, és az időpontjáról semmilyen korábbi egyeztetés nem volt.
Tarlósnál tiltakoznak színházigazgatók Dörner György kinevezése miatt
"Szélsőségesen radikális manifesztumnak", felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja kilenc fővárosi színház igazgatója Dörner György színigazgatói pályázatát. Az Új Színházban történt igazgatóváltás ellen a főpolgármesterhez írt nyílt levélben tiltakoznak a színigazgatók. A fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlan a színházigazgatók "agresszív hozzáállása".
Újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós ellen
A politikust a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt hűtlen kezeléssel gyanúsítják, a rendőrség szerint a fiktív szerződések több mint 25 millió forint kárt okoztak a Fővárosi Önkormányzatnak.
Tarlós úgy tudja, jön a pénz a BKV-hoz
Tarlós István főpolgármester a kormány illetékeseitől megerősítést kapott arra vonatkozóan, hogy a BKV még ebben a hónapban megkapja az ígért többlettámogatás hiányzó részét - jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal. Az [origo] megtudta, hogy ahhoz, hogy a BKV további támogatást kapjon, újabb kormánydöntésre lenne szükség.
Vazallusnak tartja a kerületi polgármestereket Tarlós István
A budapesti kormányhivatal "vazallusainak" nevezte Tarlós István a budapesti kerületi polgármestereket, akik a múlt héten megalapították a főváros nélkül a Budapesti Önkormányzatok Szövetségét (BÖSZ). A főpolgármester azt mondta az [origo]-nak, hogy a polgármesterek közül sokan a helyére pályáznak, és parlamenti mandátumukat is féltik. Tarlós kijelentette, nem ragaszkodik a 2014-es főpolgármester-jelöltséghez.
A BKV már meg is kapta az Alstom-perben megítélt harmincmilliárd forintot
Kedd estig mindkét érintett bank átutalta a Budapesti Közlekedési Vállalatnak (BKV) az Alstom metrószerelvényeinek ügyében megítélt harmincmilliárd forintot.
Keddtől újra jár a fogaskerekű három átvizsgált szerelvénye
Ultrahangos vizsgálatnak vetették alá a fogaskerekű összes járművét, miután a hétvégén műszaki hiba miatt kivonták őket a forgalomból. A hétfő estig átvizsgált három szerelvénynél mindent rendben találtak, így azok keddtől újra forgalomba állhatnak.
Lemondott László György, a Budapesti Városüzemeltetési Központ vezetője
Távozik posztjáról László György, a Budapesti Városüzemeltetési Központ vezérigazgatója. A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatójának megfogalmazása szerint "magánokból" mondott le a vezető.
Demszky embere szerint nem tudták, hogy plágiumért fizetnek
Nem tudott arról, hogy egy szemináriumi dolgozatból kiollózótt tanulmányért vett fel pénzt a főváros egyik külsős megbízottja - állította az [origo]-nak Gyekiczki András, Demszky Gábor korábbi főpolgármester irodavezetője. Az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint az irodavezető hibázott, amikor elfogadta a külsős által leadott anyagokat. Gyekiczki szerint viszont nem volt módja rá, hogy kiderítse, plagizált szövegekért fizet-e Demszky irodája.
Furcsa dolgozatokat, gyanús szerződéseket ástak elő a Demszky-Hagyó korszakból
Hagyó Miklós munkatársainak megbízásait és több más szerződést is gyanúsnak talált az az állami számvevőszéki ellenőrzés, amely a fővárosi önkormányzat előző vezetésének utolsó időszakát vizsgálta. Az [origo] áttanulmányozta a teljes jelentést, amely többek között azt állítja, hogy Demszky Gábor korábbi főpolgármester irodájától szemináriumi dolgozatokból ollózott tanulmányért is lehetett pénzt kapni. 11 szerződésről és 32 millió forint jogtalan kifizetéséről van szó.
Fenntarthatatlansága miatt olvad a PeCsa a Trafóba
A Fővárosi Közgyűlés szerdán hozott elvi döntést arról, hogy a PeCsa olvadjon bele a Trafó Kortárs Művészetek Házába. Budapest "önként vállalt feladatként" nem tudja tovább finanszírozni a Petőfi Csarnok működését - közölte az [origo]-val a Főpolgármesteri Hivatal. Csomós Miklós, a főpolgármester kultúráért felelős helyettese nem zárja ki, hogy a PeCsa működtetésére pályázatot írnak ki. Az épületéhez még öt évig nem kell hozzányúlni.
Demszky Gábor utolsó munkanapja a városházán
Demszky Gábor leköszönő főpolgármester utolsó munkanapján kamerák előtt rituálisan lecsavarozta a névtábláját, leszedte fotóit városházi irodájának faláról, majd aláírt néhány tucat szerződést. Ezután nosztalgiázott kicsit az elmúlt 20 év élményeiről, majd elkezdte bedobozolni a dolgait.
Fideszes daráló vár Tarlósra Budapest élén
Szorult helyzetben készül Budapest irányításának átvételére Tarlós István. Bár Orbán Viktor egyik fontos célkitűzését teljesítheti, a főváros bizonytalan anyagi helyzete miatt egyelőre nem állt be mögé a miniszterelnök, ráadásul a nyakába szakadnak a mostani budapesti vezetés be nem váltott ígéretei is. Tarlóst kompromisszumokra nyitott főnöknek írták le az őt ismerő források, ennek ellenére a Fidesz erős fővárosi emberei közül többen is érdekeltek lehetnek abban, hogy "2014-ig elkopjon".
"Legyen meg a népakarat" - ki mit mond Orbán nyilatkozatára?
A pénteki kormányhatározatot végrehajtva a Fővárosi Önkormányzat több példányban is kifüggesztette kedden a Városháza Károly körút felöli oldalára a többek között Orbán Viktor miniszterelnök által a választások után benyújtott politikai nyilatkozatot. Üres papírt is tettek mellé, hogy az arra járók leírhassák véleményüket és tanácsaikat. Volt, aki azt írta az üres lapra, hogy a nyilatkozat minden szavával egyetért, de akadt szkeptikus nézelődő is, aki szerint a nyilatkozat csak annyit ér, amennyit majd betartanak belőle. Nézze meg a Városháza előtt készült videónkat!
A kiszemelt varánuszra is jutott ideje az utazó Demszkynek
Közel 50 millió forintot költött tavaly a Főpolgármesteri Hivatal dolgozóinak külföldi útjaira, de egy belső vizsgálat szerint az utazók egy része számos szabályt megszegett. A legdrágább utazás Demszky Gábor főpolgármester indonéziai látogatása volt, ahol a jakartai kormányzóval kötött megállapodás aláírása mellett motorozásra, sárkánytánc bemutatóra és szafaripark-látogatásra is jutott idő. Hagyó Miklós alig mozdult ki, a tengeren túlra a politikusok közül csak a főpolgármester jutott el.
Újságba csomagolt tízezresek miatt vizsgálódtak a Főpolgármesteri Hivatalnál
Vizsgálat indult tavaly a Főpolgármesteri Hivatalban annak kiderítésére, miért küldött valaki az egyik köztisztviselőnek két tízezer forintos bankjegyet újságpapírba csomagolva egy postai borítékban. Az ellenőrzés végül arra jutott, hogy a címzettnek hivatali munkája során nem akadt dolga a pénz feladójával.
Emelkednek a fővárosi parkolási díjak
Emelkednek a budapesti parkolási díjak február 1-től - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Az áremelés mértéke parkolási övezettől függ majd, a legtöbbet a Várban és a Citadella alatt várakozó autósok fognak fizetni.
Zabálják a papírt a fővárosi intézmények
Nem használ újrafeldolgozott papírt, és csak ritkán nyomtat a lap mindkét oldalára a fővárosi fenntartású intézmények - például iskolák, kórházak - többsége egy tavalyi felmérés szerint. Évente tízezres nagyságrendben falja az 500 darabos papírcsomagokat a Főpolgármesteri Hivatal is, és ott sem alapkövetelmény még a kétoldalas nyomtatás. Jövőre egy közgyűlési határozat szerint kötelező lesz mindenhol átállni a környezetbarát megoldásokra.
Legyőzték a cigizők a fővárosi közgyűlést
Tovább cigarettázhatnak a fővárosi képviselők a Városháza kijelölt szobáiban, hiába döntött úgy januárban a közgyűlés, hogy a hivatal épületében mindenütt megtiltja a dohányzást. A teljes tiltás bevezetéséhez szükség lett volna a hivatali szakszervezet beleegyezésére, de az érdekképviselet szerint a dohányosok udvarra, utcára szorítása diszkrimináció lenne.
Vége a szmogriadónak Budapesten
Feloldották a szmogriadót Budapesten, miután a szállópor szintje hétfőn tartósan a határérték alá csökkent a fővárosban. Az autós közlekedést érintő korlátozásokat a Főpolgármesteri Hivatal kedd hajnalban megszüntette.
Szilveszterkor jöhet a szmogriadó Budapesten
A határérték kétszerese a mikroszkopikus por koncentrációja Budapest levegőjében, ami az ÁNTSZ szerint már egészségtelen. A rendkívül szennyezett levegő miatt előfordulhat, hogy alkalmazni kell az ősszel megváltozott szabályokat, és el kell rendelni az első igazi szmogriadót. A Főpolgármesteri Hivatal arra figyelmeztetett, hogy a fővárosiak a saját érdekükben kevesebbet autózzanak, mert egy szmogriadó miatt az autók felét is eltilthatják átmenetileg a közlekedéstől.
Ingyenes lesz a parkolás az ünnepek alatt Budapesten
Szombat munkanap lesz, ezért akkor fizetni kell a parkolásért, december 24-től január 4-ig viszont ingyen lehet parkolni Budapesten - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Az év elején ismét változik a parkolási rend.
Befagyasztanák a béreket a fővárosi cégeknél
A pénzügyi válság miatti megszorítás eredményeként a főváros vezetése befagyasztaná nemcsak a köztisztviselők, hanem a tulajdonában álló cégek alkalmazottainak bérét is - számolt be az RTL Klub Híradója. A Főpolgármesteri Hivatal erre nem utasíthatja a vállalatokat, de levélben fogja kérni a bérbefagyasztást.
Beindulnak a belvárosi megaprojektek
Hatalmas fejlesztések indulnak Budapest Belvárosában. A Főpolgármesteri Hivatal épületeit kibővítik a Károly körút felé, a belső-ferencvárosi Közraktárakból kulturális központot csinálnak, az V. kerületi önkormányzat elkezdi a Fő utca programot, és a kerület egy építészeti meglepetésre is készül.
Drágul a parkolás Budapesten
Péntektől egységesen 300 forint óránként a parkolási díj Budapest V. kerületében - erről a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája tájékoztatta kedden az MTI-t.
Szerdától feltúrják Budapestet
Szerdán megkezdődnek az idei útfelújítások Budapesten; a rekonstrukciók sora a XVIII. kerületi Gilice téren indul, még júliusban megkezdik a munkát a Népszínház utcában és a Mester utcában is - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.
Közmunkára hívnak a négyes metró barátai
Viccnek tűnő plakátok jelentek meg hétfőn Budapesten, amelyeken a metróépítésbe való besegítésre buzdítják a fővárosiakat - írta a Népszabadság. A magát a "négyes metró barátainak" nevező csoport csütörtökön a Rákóczi térre várja azokat, akik kedvet éreznek az önkéntes közmunkához. A Főpolgármesteri Hivatal szerint médiahackről van szó.
Válságstáb állt fel a négyes metró miatt
A Főpolgármesteri Hivatal válságstábot állított fel a négyes metró építésének csúszása miatt. A Fővám téri megálló kivitelezése több hónapos csúszásban van, a kivitelező Hídépítő Rt. felvetette, hogy kiszáll a metróépítésből, ha tovább sürgetik - írja a Népszabadság.
Harc a karácsonyi fényekért
A karácsonyi ünnepkör közeledtével a belvárosban immár hagyományosan kigyulladtak az utcán a díszfények. Budapest Főváros Önkormányzata idén kicsit több mint 108 millió forintot szánt az ünnepi világításra. Egy villanyszerelő elmondása szerint megoldaná a feléből is, ha lenne embere, egy másik szerint viszont reális az összeg. A Főpolgármesteri Hivatal - miután megszabadult pályázati kötelezettségétől - saját cégét bízta meg a kivitelezéssel.
A fővárostól 20 milliót kaptak a Zuschlag-féle szervezetek
A fővárosi önkormányzattól 20 millió forintot nyertek el pályázatokon olyan szervezetek, amelyek érintettek a Zuschlag-ügyben - közölte az illetékes közgyűlési bizottság elnöke, aki úgy tudja, a Főpolgármesteri Hivatal több dolgozóját is kihallgatta az ügyészség.
Büntetnek esélyegyenlőségi terv hiányában
Csaknem 3500 munkaadó kötelezett évente esélyegyenlőségi terv készítésére. A KSH mostani jelentése alapján többek között az APEH, a Műegyetem, a Főpolgármesteri Hivatal, az Állami Autópálya Zrt., a Volán-társaságok, a Budapest Airport, az E.On Zrt., a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. és az összes minisztérium akár hatmillió forintra is büntethető, ha nincs minden évben frissített esélyegyenlőségi terve - írja a Világgazdaság.
Duna-parti pótlóbuszoktól óv a VEKE
Ezúttal a 2-es villamos metróépítés miatt szükséges ideiglenes pótlásán vitázik a főváros vezetése és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE). A civil szervezet szóvivője szerint tönkretenné a Duna-part közlekedését a pótlóbusz beállítása, miközben a Főpolgármesteri Hivatal és a BKV szerint 100 milliót spórolnának ezzel a megoldással.
3 és fél milliárdból rendeznék a Kossuth teret
Bekerített közpark, díszburkolat és mélygarázs szerepel a Főpolgármesteri Hivatal Kossuth térre vonatkozó terveiben - tudta meg az MTI. A munkálatokat részben magántőkéből, részben állami pénzből finanszíroznák.
Kamionokat borított fel az erős szél
Kamionokat borított árokba, fákat csavart ki és reklámtáblákat rongált meg csütörtökön a viharos szél. A tűzoltók országszerte hatvan riasztást kaptak a szél okozta károk miatt. A Főpolgármesteri Hivatal figyelmeztetésében arra kéri a budapestieket, hogy lehetőleg zárt helyen tartózkodjanak.
Nem változott Budapest hitelminősítése
A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő intézet legfrissebb értékelésében nem változtatott Budapest eddigi adóskockázati besorolásán, vagyis megerősítette a főváros korábbi BBB+/A-2 minősítését - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Közterületesek járőröznek a Városházán
A korábbi gyakorlattól eltérően ezentúl csak regisztráció után lehet belépni a Főpolgármesteri Hivatal épületébe. A Városháza folyosóján pedig közterület-felügyelők járőröznek. A szigorúbb biztonsági intézkedéseket a főjegyző részben a hetek óta tartó utcai zavargásokkal indokolta.
Viharriasztást adott ki Demszky hivatala
Nem okozott kárt a fővárosban az a vihar, amelyről kedden délután figyelmeztető felhívást adott ki a Főpolgármesteri Hivatal a katasztrófavédelem jelzésére hivatkozva. A fővárosi önkormányzat így végül feleslegesen kérte arra a budapestieket, hogy lehetőleg tartózkodjanak zárt helyen az augusztus 20-it követő, újabb erős vihar miatt.
Rááll a viharriasztásokra Demszky hivatala
Máskor is küld majd várhatóan figyelmeztetéseket a Budapesthez közeledő viharokról a Főpolgármesteri Hivatal. A vihartájékoztatás rendszeresítésének oka az augusztus 20-ai tűzijáték utáni viharpánik, amelyben legkevesebb négyen életüket vesztették.