földrengés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Japán
- Richter-skála
- Indonézia
- természeti katasztrófa
- Olaszország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A magyar válogatott focista a földrengésben meghalt ismerőseit gyászolja
A Honvéd hazai pályán fordulatos mérkőzésen 3-2-es vereséget szenvedett a Debrecentől a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának vasárnapi zárásán. A kispestiek már öt mérkőzés óta nyeretlenek az élvonalban, és csak több győzelmüknek köszönhetően előzik meg a tabellán a sereghajtó Vasast. A találkozó után a főszereplők értékelték a látottakat.
Antony Blinken további 100 millió dollár segélyt ígért Törökországnak
Antony Blinken amerikai külügyminiszter további 100 millió dollár (36 milliárd forint) amerikai segélyt ígért a két héttel ezelőtti török földrengések áldozatainak az újjáépítésre az övezetben vasárnap tett látogatása során.
Több mint 6 ezer utórengést regisztráltak eddig Törökországban
Folytatódnak az utórengések Törökországban, február 6-a óta 6040-et regisztráltak- írja a török TRT Haber hírportál a helyi katasztrófavédelemre hivatkozva.
- címkék:
- Törökország
- földrengés
- utórengés
- Címkefelhő »
Életben van az a 15 éves fiú, akit a romok alatt kellett hagynia a magyar mentőcsapatnak
Néhány napja számolt be arról a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata, hogy hiába küzdöttek, több helyről is próbálták megközelíteni a romok alatt rekedt Alit, nem sikerült megmenteniük. Most egy igazi csoda hírrel jelentkeztek, él a fiú - írja a Bors.
Százezreket evakuált a földrengés sújtotta övezetből a török légitársaság
A török légitársaság 256 754 embert evakuált a kahramanmarasi katasztrófaövezetből - írja a TRT Haber.
Újabb földrengés történt Törökországban
Újabb, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg szombaton Törökországot - közölte az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ.
Újabb földrengés volt Törökországban
Újabb, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg szombaton Törökországot - közölte az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC).
- címkék:
- Törökország
- földrengés
- Címkefelhő »
Elképesztő csoda: 300 órával a pusztító földrengés után mentettek ki három embert a romok alól Törökországban
Három ember, köztük egy gyerek került elő a romok alól 296 órával a Törökország déli és Szíria északi részét megrázó földrengés után - jelentette a TRT török állami televízió szombaton.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- földrengés
- Címkefelhő »
Törökországi földrengés: megtalálták a válogatott focista, Christian Atsu holttestét
A február 6-i dél-törökországi földrengések mentési munkálatainak 12. napján is hoztak fel túlélőket Törökországban a romok alól, a halálos áldozatok száma csaknem 40 ezer. Köztük van a korábbi válogatott focista, Christian Atsu is, akiről korábban azt hitték, túlélte a katasztrófát.
Így jelezték előre az állatok a földrengéseket - videó
Több videófelvétel is készült a madarak zavart viselkedéséről közvetlenül a földrengés előtt Törökországban és Szíriában.
Ismét földrengés volt Romániában
Ismét rengett a föld Romániában. Az Országos Földfizikai Intézet szerint péntek délelőtt 11 óra 11 perckor újabb földrengést mértek Havasalföld nyugati régiójában, Olténiában - írja a Maszol.
- címkék:
- Románia
- földrengés
- Címkefelhő »
Újabb csoda Törökországban, 261 órával a földrengés után két túlélőt is találtak - videó
A 26 éves Mehmet Ali Şakiroğlut és a 33 éves Mustafa Avcıt a földrengések után 261 órával mentették ki a hatóságok Hatay központjában. Minkettőjüket kórházba szállították - írja a Trthaber.
- címkék:
- Törökország
- földrengés
- mentés
- Címkefelhő »
Könnyfakasztó pillanatok: a török focicsapat gólja utáni pillanatokat hetekig fogják mutogatni - videó
A Trabzonspor először lépett pályára a rendkívül súlyos, több tízezer ember életét követelő földrengés óta, és 1-0-ra nyert a Basel ellen a labdarúgó Konferencia-ligában, az egyenes kieséses szakasz első fordulójának csütörtöki mérkőzésén. A meccs pedig tele volt érzelmekkel.
Kiderült, mi történt a török földrengéskor eltűnt színésznővel
Előkerült Cansu Dere török színésznő, akit sokan eltűntnek hittek a földrengés után.
- címkék:
- média
- földrengés
- Cansu Dere
- Címkefelhő »
Megtalálták a török földrengésben eltűnt színésznőt
Egy héttel ezelőtt keltek szárnyra azok a pletykák, miszerint eltűnt a Szulejmánból ismert Cansu Dere. A színésznő napokon át nem adott magáról életjelet, ám most végre kiderült, mi volt mindennek az oka.
Egyre közelebb vannak a földrengések Magyarországhoz - veszélyben vagyunk?
Ma délelőtt, magyar idő szerint 10 óra 48 perckor földrengés rázta meg Horvátország adriai-tengeri partvidékének északi területét. A rengés epicentruma az észak-dalmát szigetcsoport legnagyobb tagján – egyben a horvát Adria legnagyobb szigetén –, Krk-en volt. A rengést Zágrábban is érezni lehetett. Az elmúlt napok sorozatos földrengései miatt olyan hangok röppentek fel, hogy a szomszédságunkban történt földmozgások Magyarországot is elérhetik, ám ennek a rémületkeltő feltételezésnek nincsen semmilyen tudományos alapja.
Megjelentek a csalók: a török-szír földrengés áldozatainak segíteni akaró adományozók adataira pályáznak
A Cyble amerikai kiberbiztonsági cég kutatói azt mondják, hogy a törökországi és szíriai földrengést követően a hamis adományozási programok számának növekedését észlelték.
Üdvrivalgás és konfettieső: hazatérése után így fogadták osztálytársai a 19 éves kutató-mentőt, Marcellt
Mező Marcellt, a törökországi földrengés mentési munkáinak legfiatalabb magyar résztvevőjét, a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium végzős diákját hétfőn reggel az iskolában üdvrivalgással, konfettiesővel és „BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD, MARCI!" feliratú transzparenssel fogadták az osztálytársai.
Orbán Viktor: Mindent meg fogunk tenni azért, hogy segítséget nyújtsunk a túléléshez és az újrakezdéshez
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult a szíriai Aleppó nyugalmazott görögkatolikus érsekéhez, miután hírek érkeztek arról, hogy a múlt heti földrengés során összeomlott az érseki rezidencia épülete, és életét vesztette egy pap, valamint Jean-Clément Jeanbart nyugalmazott érseket is súlyos sérülésekkel szállították kórházba - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Aleppó
- földrengés
- Címkefelhő »
Erzin a török csodaváros? - Közel van az epicentrumhoz, a földrengés mégsem okozott kárt a településen
A több mint egy héttel ezelőtt bekövetkezett, Törökországot és Szíriát sújtó hatalmas földrengésben több mint 40 ezer ember halt meg. Ám a mértéktelen pusztítást okozó természeti katasztrófa epicentrumához közel fekvő Erzin városát mégsem tudta romba dönteni, és a településen élők közül egyetlen ember sem halt meg. Vajon csoda történt?
Földrengés volt Horvátországban, itthon is érezni lehetett
Magyar idő szerint 10:48 perckor földrengés pattant ki Horvátországban 4.9-es magnitúdóval, a Krk-sziget közelében.
- címkék:
- Horvátország
- Krk-sziget
- földrengés
- Címkefelhő »
Erős földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket
Az amerikai földtani intézet közlése szerint csütörtökön kora reggel 6,1-es erősségű földrengés rázta meg a Fülöp-szigetek középső részét, a helyi szeizmológiai hivatal pedig utórengésekre és esetleges károkra figyelmeztetett.
- címkék:
- Fülöp-szigetek
- Masbate
- földrengés
- Címkefelhő »
Földrengés volt Horvátországban
A Richter-skála szerinti 4,8-as erősségű földrengés volt a horvátországi Krk szigetnél a Kvarner-öblöt - írja az index.hr. A földrengést Magyarországon is érzékelték.
- címkék:
- Horvátország
- Krk
- földrengés
- Címkefelhő »
A földrengés után 228 órával hoztak fel a romok alól egy családot
A kilenc nappal ezelőtti törökországi földrengés után csodával határos módon még mindig találnak túlélőket a mentésben résztvevők.
- címkék:
- Törökország
- földrengés
- mentés
- Túlélők
- Címkefelhő »
Csoda Törökországban, 227 órával a földrengés után sikerült kimenteni egy 74 éves nőt
A mentő-kutató csapatok fáradhatatlan munkájának köszönhetően azonban rátaláltak a romok alatt egy idős hölgyre, akit 227 órával a földrengés után sikerült kimenteni.
Kilenc nappal a földregés után újabb túlélőket találtak a romok alatt Törökországban
Kilenc nappal a törökországi földrengés után újább túlélőket találtak a romok alatt.
Újabb földrengés volt Romániában
Szerdán éjszaka, fél 11 tájban újabb földrengést tapasztaltak Romániában. A héten ez már a harmadik rengés a szomszédos országban.
- címkék:
- Románia
- földrengés
- Zsilvásárhely
- Címkefelhő »
Egyetlen ábrán jelölték a történelem legnagyobb földrengéseit
Nagy földrengések az ősidők óta előfordulnak a Földön, azonban ezek megoszlása nem egyenletes, és nem is véletlenszerű. Összesítés készült a leginkább érintett területekről, illetve ennek keretében elemzők összegyűjtötték azt is, hogy 1956 óta melyek voltak a legerősebb rengések a világon.
Erős földrengés rázta meg Új-Zélandot
Az amerikai földtani intézet (USGS) mérése szerint 5,7 erősségű földrengés hipocentruma az Északi- és Déli-szigetet elválasztó Cook-szoros alatt, mintegy 50 kilométeres mélységben volt. Az új-zélandi GeoNet országos földrengésfigyelő központ azonban 6,1 erősségű rengésről számolt be Wellington közelében.
Szívfacsaró látványt nyújt a levegőből nézve az összeomlott Törökország
Felfoghatatlan méreteket öltött a pusztítás Törökországban és Szíriában, miután hatalmas földrengéssorozat rázta meg mindkét országot másfél héttel ezelőtt. A helyi erők mellett külföldi mentőcsapatok is segítik az áldozatok felkutatását, azonban napról napra csökken a túlélők esélye.
Kiderült, mekkorák a károk a romániai földrengés után
A romániai katasztrófavédelem ma reggeli adatai szerint a keddi, 5,7-es erősségű földrengés öt megye 22 települését érintette. Többen pánikrohamot kaptak, az épületekről leomló vakolatdarabok négy embert sebesítettek meg - írta a Maszol.
- címkék:
- Románia
- földrengés
- Címkefelhő »
Újabb csoda Törökországban, 200 órával a földrengés után is találtak túlélőt
Több mint egy hét után élve hoztak ki a romok alól egy 26 éves nőt, míg egy nyolchónapos csecsemő öt emeletnyi zuhanást élt túl - írta a Sky News.
- címkék:
- Törökország
- földrengés
- Túlélők
- Címkefelhő »
Erős földrengés rázta meg Új-Zélandot
6,1-es erősségű földrengés rázta meg szerdán Új-Zélandot Wellington közelében, a rengés 48 kilométer mélységben volt - közölte a Geonet kormányzati szeizmikus megfigyelő.
Török-szíriai földrengés - NASA-technológia is segített az emberek mentésében
Az amerikai űrhivatal által kifejlesztett technológia is segített a Törökországban és Szíriában pusztító földrengés romok alatt rekedt áldozatainak mentésében.
Kedden több magyar településen is földrengést észleltek - Bennünket is elérhet a katasztrófa?
Kedden kora délután földmozgást lehetett érezni több magyar településen. Elérhet bennünket egy török-szíriai földrengéshez hasonló katasztrófa?
- címkék:
- Budapest
- földrengés
- katasztrófa
- Címkefelhő »
Török-szíriai földrengés - Átlépte a 40 ezret a halálos áldozatok száma
Kedden átlépte a 40 ezret a február 6-i törökországi földrengések halálos áldozatainak a száma. Recep Tayyip Erdogan török elnök kedd este az államfői kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján közölte: Törökországban legkevesebb 35 418 ember vesztette életét a szerencsétlenségben. Szíriában 5900 halottról tudni.
Török-szíriai földrengés: majdnem 9 napot élt túl egy testvérpár a romok alatt
A két fivért a február 6-i földrengések mentési munkálatainak kilencedik napján találták meg Kahramanmaras tartomány Dulkadiroglu körzetében.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- földrengés
- Címkefelhő »
Újabb, 5,7-es erősségű földrengés történt Románia déli részén
Újabb, 5,7-es erősségű földrengés rázta meg Románia déli, olténiai részét kedden délután, alig tíz kilométernyire attól a településtől, amelynek a téréségében hétfőn 5,2-es erősségű földmozgást észleltek - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
- címkék:
- Románia
- földrengés
- földmozgás
- Címkefelhő »
Újabb, a tegnapinál is erősebb földrengés rázta meg Romániát
Ismét földrengés volt a romániai Zsilvásárhely közelében - számolt be róla az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
- címkék:
- Románia
- földrengés
- Címkefelhő »
A Schwarz csoport vállalatainak közös adománya: 400 millió Forint Törökországnak és Szíriának
Mélyen megrendít bennünket a Törökországban és Szíriában történt katasztrófa, ezért a Lidl Magyarországot is tulajdonló Schwarz Csoport tagvállalatai mintegy 400 millió forintnak megfelelő euró gyorssegélyt nyújtanak a földrengés által sújtott térségben élő emberek megsegítésére.
- címkék:
- Törökország
- Szíria
- földrengés
- Címkefelhő »
5,2-es erősségű földrengés rázta meg Romániát
NB I-es csapatnál tűnt fel a földrengés miatt nehéz helyzetbe került magyar válogatott focista
A tizenháromszoros magyar válogatott focist, Varga Kevin keddtől a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Debreceni VSC-nél edz, miután a törökországi földrengések miatt nehéz helyzetbe került.
- címkék:
- Varga Kevin
- földrengés
- labdarúgás
- NB I
- DVSC
- Címkefelhő »
Megrázó felvétel: több mint egy hét után emeltek ki a romok alól egy hatéves kislányt Törökországban
Több mint egy hetet töltött a romok alatt az a 6 éves kislány, akit hétfőn mentettek ki brit és török mentőcsapatok egy összedőlt épület romjai alól. A hihetetlen életmentésről felvétel is készült.
Megérkeztek az első becslések a földrengések törökországi kárairól
Megjelentek az első számítások azzal kapcsolatban, hogy mekkora anyagi kárt okozhatott a pusztító törökországi földrengés. Egy üzleti szervezet becslései szerint a károk mértéke meghaladhatja a 84 milliárd dollárt.
- címkék:
- Törökország
- kár
- földrengés
- gazdaság
- költség
- pénz
- Címkefelhő »
Hihetetlen életmentés, 198 óra után húztak ki a romok alól egy testvérpárt Törökországban - videó
Újabb túlélőket találtak a romok alatt kedden Törökországban a február 6-i dél-törökországi földrengések mentési munkálatainak kilencedik napján - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
- címkék:
- Törökország
- földrengés
- Túlélők
- Címkefelhő »
105 óra után mentettek ki egy ötéves fiút, apja és testvérei meghaltak
A mentőcsapatok 105 órával a földrengés után szabadítottak ki otthona romjai közül egy kisfiút a törökországi Kahramanmarasban.
- címkék:
- Törökország
- földrengés
- Címkefelhő »
Földrengés volt Romániában: videón a rémisztő földmozgás
Mérsékelt erejű földrengést észleltek hétfő délután Románia déli részén, Gorj megyében, a román Országos Földtani Intézet (INFP) első becslése szerint 5,2-es erősségű volt.
- címkék:
- Románia
- földrengés
- videó
- felvétel
- ijesztő
- Címkefelhő »
Nagy erejű földrengés volt Romániában
A Román Földtani Intézet jelentése szerint földrengés rázta meg Romániát hétfőn, 17 óra előtt pár perccel. A rengést Kelet-Magyarországon is érezni lehetett.
Egy héttel a törökországi földrengés után is élve mentenek ki embereket a romok alól
Egy héttel a törökországi földrengés után is élve mentenek ki embereket a romok alól a még ott dolgozó mentőegységek. Többek között 182 óra után, csodával határos módon egy 13 éves fiút is sikerült élve kihúzni a törmelékek közül.
- címkék:
- Törökország
- földrengés
- Címkefelhő »