fogyasztói ár
címke rss- kapcsolódó címkék:
- infláció
- devizapiac
- gázolaj
- Mol
- Központi Statisztikai Hivatal
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A reálkereset 5,6 százalékkal nőtt
Az idén január-februárban a reálkereset 5,6 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva, a fogyasztói árak 2,6 százalékos növekedésével számolva.
Az infláció 2,3 százalékos volt
A fogyasztói árak 2,3 százalékkal növekedtek márciusban, éves összevetésben. A maginfláció 0,7 százalékos, éves összevetésben. Az élelmiszerek átlagosan drágultak, a madárinfluenza-pánik miatt olcsóbb lett viszont a baromfihús. Az átlag fölött drágult a ruhanemű, az áremelkedés a tél-tavaszi szezonváltás miatt történt. Szintén az átlag felett drágultak a szeszes italok, és az üzemanyagok.
Csalódás a februári inflációs adat
A fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal nőttek az év első két hónapjában az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az adat meghaladta az elemzők várakozását, ami egyértelmű csalódás, és azt mutatja, hogy az áfacsökkentés hatása nem volt teljes mértékben érezhető.
Az euróövezetben 2,2 százalék volt az infláció
Az euróövezetben januárban átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 2,4 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly januárban, jelentették az EU statisztikai hivatalában kedden végleges adatként, megerősítve a február elején közölt előzetes becslést.
Kisebb az áfacsökkentés hatása a vártnál
Az elemzők 2,4 százalékos várakozásával szemben januárban 2,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest. A januári áfacsökkentés, illetve a jövedéki és a regisztrációs adó mértékének változtatása az átlagos árszínvonalat azonban még így is 1,1 százalékkal mérsékelte decemberhez képest - közölte a KSH.
- címkék:
- adó
- fogyasztói ár
- áfacsökkentés
- KSH
- Címkefelhő »
Csak a nagyfogyasztóknak drágult a földgáz
Január 18-tól emelkedett a földgáz fogyasztói ára, ez azonban a gyakorlatban nem jelenti azt, hogy a háztartásoknak ténylegesen többet kellene fizetnie a gázért. A lakossági gázár-támogatás ugyanis éppen az áremelkedéssel megegyező mértékben nő, így kompenzálja azt.
- címkék:
- gáz
- földgáz
- fogyasztói ár
- Címkefelhő »
Az infláció 3,6 százalék volt tavaly
A fogyasztói árak 3,6 százalékkal emelkedtek 2005-ben. Decemberben 3,3 százalékos volt az infláció, éves összevetésben. Legnagyobb mértékű áremelkedés a háztartási energiánál volt megfigyelhető, de átlag felett nőttek a szolgáltatások, valamint az egyéb cikkek, üzemanyagok éves átlagárai is. Veres János pénzügyminiszter 2006-ra két százalék alatti inflációt jósol.
Novemberben sokat drágultak az élelmiszerek
A fogyasztói árak az idén novemberben 0,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,3 százalékkal haladták meg a 2004 novemberi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Véget érhet a kamatvágás kora
A jóval a várakozások alatti októberi inflációt látva az is felmerül, hogy a jegybank esetleg alullőtte idei inflációs célját. Szakértők többsége szerint az egyensúlyi gondok és a globális tőkepiac bizonytalanságai visszatartják a jegybankot attól, hogy visszatérjen a kamatcsökkentéshez.
- címkék:
- infláció
- kamat
- jegybank
- fogyasztói ár
- Címkefelhő »
A vártnál alacsonyabb az infláció
A fogyasztói árak idén októberben stagnáltak szeptemberhez képest, míg a 2004 októberi szintet 3,2 százalékkal meghaladták - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzők 3,5 százalékos 12 havi fogyasztói áremelkedést vártak októberre.
Közeledtek egymáshoz az árak Európában
Az euró bevezetése óta közeledtek egymáshoz különböző európai országok fogyasztói árak. A népszerű, nemzetközi márkás termékeket tartalmazó kosár árai konvergenciát mutatnak - derül ki az ACNielsen nemzetközi felméréséből. A legolcsóbb Németország, míg a legdrágább Norvégia.
Energiaárak gyorsítják az inflációt Európában
Az unióban szeptemberben átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 2,5 százalékkal haladták meg a tavaly szeptemberit. A pénzromlás mértéke az energia drágulása miatt jócskán meghaladta az Európai Központi Bank (EKB) legföljebb 2 százalékos célszámát.
Alacsonyabb a vártnál az infláció
A fogyasztói árak 3,7 százalékkal nőttek szeptemberben tavalyhoz képest. Idén az infláció 3,7 százalékos volt az első kilenc hónapban, egy éves összevetésben. Leginkább az üzemanyagok és a gyógyszerek ára nőtt, ezzel szemben olcsóbbak lettek a tartós fogyasztási cikkek. Elemzői vélemény szerint nincs ok az aggodalomra, az egész éves infláció is 3,7 százalék körül lesz.
3,6 százalék az augusztusi infláció
A piaci elemzők által várt 3,8% helyett 3,6%-kal voltak magasabbak a fogyasztói árak augusztusban az előző év azonos időszakánál. Júliusban az infláció még 3,7%-os volt.
Drágul a cigaretta, a gyártók még lobbiznak
Nem tűnik lefutottnak a cigaretta jövedéki adójának 7,5 százalékos emelése, a gyártók még tárgyalnak a kérdésről a kormányzattal. A kormány adócsomagja szerint ilyen mértékű adóemelés átlagosan 6,8 százalékkal növelheti a hazai cigaretták fogyasztói árát - írja a Napi Gazdaság.
2,2 százalékos az euróövezet inflációja
Az euróövezetben júliusban átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 2,2 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júliusban - közölte az EU statisztikai hivatala csütörtökön végleges adatként.
A vártnál némileg alacsonyabb az infláció
A fogyasztói árak az idén júliusban nem változtak az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Az elemzők júliusra 3,8 százalék körüli 12 havi inflációt vártak.
Kevéssel nőtt az euróövezet inflációja
Júniusban a nyersolajárak drágulása miatt az Európai Központi Bank (EKB) által meghatározott 2 százalékos cél fölé, 2,1 százalékra emelkedtek a fogyasztói árak az eurózónában - közölte az EU statisztikai hivatala.
Alacsonyabb a vártnál az eurózóna inflációja
Az euróövezetben májusban átlagosan 0,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, az előző hónaphoz képest. Az árak 1,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - jelentette az EU statisztikai hivatala.
3,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak
Idén májusban 3,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest. A múlt hónaphoz viszonyított növekedés 0,6 százalékos volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A maginfláció 2,2 százalékos volt. Elemzők szerint hétfőn 25 bázispontos kamatcsökkentés várható.
Ismét két számjegyű infláció Romániában
Romániában áprilisban átlagosan 1,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest, és 10 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt, jelentették a román statisztikai hivatalban csütörtökön.
Áprilisban 3,9 százalékos volt az infláció
A fogyasztói árak az idén áprilisban 0,8 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Nem változott az euróövezet inflációja
Az euróövezetben áprilisban átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly áprilisban - közölte az EU statisztikai hivatala előzetes becslésként pénteken. Elemzők is 2,1 százalékra számítottak.
A vártnál jobban emelkedtek az árak
A fogyasztói árak az idén márciusban 0,7 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Szlovákiában egy éve csökken a tizenkét havi infláció
Szlovákiában márciusban átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, és 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban hétfőn, a hazai szabvány szerint számolva.
Az olajár miatt magasabb a vártnál az amerikai infláció
A fogyasztói árak 0,4 százalékkal emelkedtek februárban az Egyesült Államokban. Az árnövekedés mögött elsősorban a magas olajárak állnak, a szakértők szerint.
A vártnál kisebb az euróövezet inflációja
Az euróövezetben januárban átlagosan 1,9 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly januárban - közölte az EU statisztikai hivatala hétfőn végleges adatként. Az előzetes becslés 2,1 százalékra szólt.
2,3 százalékos volt az infláció az euróövezetben
Az euróövezetben decemberben átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel azelőtt - jelentették az EU statisztikai hivatalában előzetes becslésként kedden.
Októberben gyorsult az euróövezet inflációja
Az euróövezet országaiban idén októberben 2,4 százalék volt a fogyasztói árak növekedési üteme az egy évvel korábbihoz képest. Szeptemberben 2,1 százalékos volt a növekedés éves összevetésben.
- címkék:
- infláció
- eurózóna
- fogyasztói ár
- Címkefelhő »
Kisebb a vártnál az infláció
A fogyasztói árak szeptemberben 0,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, és 6,6 százalékkal emelkedtek éves szinten - közölte honlapján a KSH. Elemzők ennél magasabb, 6,9 százalék körüli inflációra számítottak. Szerintük az adat tovább növeli a hétfői 50 bázispontos kamatcsökkentés esélyét.
5,1 százalékos hiányt vár jövőre a Pénzügykutató
Jövőre a bruttó hazai termék 3,8-4,3 százalékos bővülésére és a fogyasztói árak 4,5-5 százalékos éves növekedésre számít a Pénzügykutató Rt. Az intézet legújabb prognózisa 8,1 százalékos GDP-arányos folyó fizetési mérleg hiánnyal és 5,1 százalékos államháztartási deficittel számol.
Hétfőtől drágul a gázolaj
A Mol Rt. hétfőn 0 órától 1 forinttal emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát a jövedéki adó emelése miatt. A motorbenzin ára nem változik - derül ki a nemzeti olajtársaság pénteken az [origo]-hoz eljuttatott közleményében.
Augusztusban 7,2 százalékos volt az infláció
Augusztusban a fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek, 2003 augusztusához viszonyítva pedig 7,2 százalékkal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Elemzők is 7,2 százalékos inflációt vártak a múlt hónapra.
Hétfőtől csökken a gázolaj ára
Hétfőn nulla órakor a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 1 forinttal, 228 forintra mérsékli a jövedéki adó csökkenése miatt a Mol Rt. A közlemény szerint a motorbenzin ára nem változik - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményből.
Szerdától csökken az üzemanyagok ára
A Mol Rt. bejelentette, hogy szeptember 1-én, szerdán 0 órától a motorbenzin és a gázolaj literenkénti fogyasztói árát egyaránt 3 forinttal csökkenti - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Szerdától drágulnak az üzemanyagok
Szerdától a benzin literenkénti fogyasztói árát 2, a gázolajét 4 forinttal emeli a Mol Rt. - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
- címkék:
- devizapiac
- fogyasztói ár
- gázolaj
- Mol Rt.
- Mol
- Címkefelhő »
Csökken a gázolaj ára
Augusztus 23-án, hétfőn 0 órától a jövedéki adó csökkenése miatt a Mol a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 1 forinttal csökkenti. A benzin ára nem változik - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Nyolc év alatt megduplázódtak a fogyasztói árak Magyarországon
Az uniós statisztikák szerint nyolc év alatt megduplázódtak a fogyasztói árak Magyarországon: az 1996-os 100-nak tekintett árindex 2003-ban átlagban 196,6-ot jelzett - közölte az Eurostat kedden Brüsszelben.
Hétfőn csökken a gázolaj ára
Augusztus 16-án, hétfőn 0 órától a jövedéki adó csökkenése miatt a Mol Rt. a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 2 forinttal csökkenti. A motorbenzin ára nem változik.
Júliusban 7,2 százalékos volt az infláció
Idén júliusban a fogyasztói árak összességükben nem változtak az előző hónaphoz viszonyítva, a tavalyi év hasonló időszakához képest pedig 7,2 százalékkal növekedtek. Idén az első hét hónapban átlagosan 7,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint tavaly ilyenkor - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tovább emelkedik a gázolaj ára
Augusztus 11-én, szerdán 0 órától a Mol Rt. a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 5 forinttal emeli. A motorbenzin ára nem változik - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Szerdától drágul a gázolaj
Augusztus 4-én, szerdán 0 órától a Mol Rt. a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 5 forinttal emeli. A motorbenzin ára nem változik - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
2,4 százalékos az infláció az euróövezetben
Az euróövezetben júliusban átlagosan 2,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly júliusban - közölte az EU statisztikai hivatala előzetes becslésként. Az olaj drágulása miatt kérdéses az Európai Központi Bank őszi előrejelzésének teljesülése, mely szerint a tizenkét havi infláció idén 2 százalék alatt marad.
Szerdától drágul a benzin
Szerdától a benzin literenkénti fogyasztói árát 3 forinttal emeli a Mol Rt., a gázolaj ára nem változik - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
- címkék:
- devizapiac
- fogyasztói ár
- gázolaj
- Mol Rt.
- Mol
- Címkefelhő »
Szerdától drágul a gázolaj
A Mol Rt. bejelentette, hogy július 7-én, szerdán 0 órától 3 forinttal emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát. A motorbenzin ára ugyanakkor nem változik - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Ecostat: Túl vagyunk az idei inflációs csúcson
Az inflációs ráta májusban érte el maximumát, az év hátralévő részében fokozatosan csökken, novemberben a fogyasztói árak várhatóan 6,1 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet Mikroszkóp című kiadványában.
- címkék:
- infláció
- fogyasztói ár
- Ecostat
- Címkefelhő »
Hétfőtől drágulnak az üzemanyagok
A jövedéki adó növekedése miatt június 21-én, hétfőn 0 órától a Mol Rt. a motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 1, a gázolajét 2 forinttal emeli - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
2,5 százalékos az euróövezet inflációja
Az euróövezetben májusban átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, éves szinten a növekedés 2,5 százalékos - erősítette meg az EU statisztikai hivatala az előzetes becslést.
A vártnál nagyobb az infláció
A fogyasztói árak májusban éves szinten 7,6 százalékkal növekedtek, az előző hónaphoz képest a bővülés 0,9 százalékos - közölte honlapján a KSH. Elemzők 7,2 százalék körüli inflációt vártak májusban.
Tovább csökken az üzemanyagok ára
Június 9-én, szerdán 0 órától a Mol Rt. a motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 5, a gázolajét 2 forinttal csökkenti - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Pénteken is csökken az üzemanyagok ára
A Mol Rt. a csütörtökre bejelentett csökkentés után június 4-én, pénteken 0 órától ismét csökkenti listaárait. A motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 1 forinttal, a gázolajét 2 forinttal csökkenti a társaság a csütörtöktől érvényes árakon felül.
Csökken az üzemanyagok ára
A Mol Rt. június 3-án, csütörtökön 0 órától a motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 2, a gázolajét 4 forinttal csökkenti - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
- címkék:
- devizapiac
- fogyasztói ár
- gázolaj
- Mol Rt.
- Mol
- Címkefelhő »
Nőtt az euróövezet inflációja
Az euróövezetben áprilisban átlagosan 2,0 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly áprilisban - közölte az EU statisztikai hivatala kedden. Az infláció gyorsulását a magasabb energiáraknak és egészségügyi költségeknek tulajdonítják.
Rekordszinten a benzinár
Szerdától a motorbenzin és a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 6 forinttal emeli a Mol Rt. - derül ki a társaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből. A benzin korábban még sosem volt ilyen drága. Az Országgyűlés hétfőn végül mégis egyhangúlag megszavazta, hogy a házszabálytól eltérő módon tárgyalják a jövedéki adóról szóló törvény módosítását.
A PM mérsékelné az üzemanyag árát
A Pénzügyminisztérium (PM) pénteken délben benyújtja az Országgyűlésnek azt a törvénytervezetet, amely alapján további áremelkedés esetén mérsékelni lehet az üzemanyagok árának adótartalmát, így a fogyasztói árát. Kedvező parlamenti döntés eetén legkorábban jövő szombaton csökkenhet az üzemanyagár.
Jelentősen drágulnak az üzemanyagok
Szerdától a benzin literenkénti fogyasztói árát 6, a gázolajét pedig 3 forinttal emeli a Mol Rt. - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
- címkék:
- devizapiac
- fogyasztói ár
- gázolaj
- Mol Rt.
- Mol
- Címkefelhő »
Az energiaárak és az egészségügy gyorsította a német inflációt
Németországban átlagosan 1,6 százalékkal magasabbak a fogyasztói árak áprilisban, mint az előző év hasonló időszakában - jelentették a szövetségi statisztikai hivatalban pénteken előzetes becslésként. Az EU-szabvány szerint számolt havi infláció 0,2 százalékos áprilisban, és ugyancsak 1,6 százalékos tavaly áprilishoz képest.
Drágulnak az üzemanyagok
Szerdától a motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 3, a gázolajét pedig 4 forinttal emeli a Mol Rt. - derül ki az olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
- címkék:
- devizapiac
- fogyasztói ár
- gázolaj
- Mol Rt.
- Mol
- Címkefelhő »
Csökken a gázolaj ára
A gázolaj literenkénti fogyasztói árát 2 forinttal csökkenti szerdán 0 órától a Mol Rt. A motorbenzin ára nem változik, közölte a társaság. A társaság a gázolaj-készletek növekedésével magyarázta a csökkentést.
Hét százalék alatti inflációt vár augusztusra az Ecostat
Augusztusban a fogyasztói árak várhatóan 6,7 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbit, az áprilisi 7,5 százalékos tetőzés után csökkenő tendencia várható - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet Mikroszkóp című kiadványában.
- címkék:
- infláció
- fogyasztói ár
- Ecostat
- Címkefelhő »
Patikánként eltérő gyógyszerárak lehetnek
Ugyanazt a gyógyszert eltérő áron lehetne megvásárolni a patikákban, a Pénzügyminisztérium javaslata alapján - írta a Magyar Nemzet. Törölnék ugyanis a vonatkozó jogszabály azon kitételét, hogy a patikák csak a fekvőbeteg-ellátó intézményeknek adhatnak árkedvezményt a fogyasztói árból a saját hasznuk terhére.
Januárban 0,4 százalékkal nőtt a reálkereset
Az idei év első hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 8,1 százalékkal, a nettó átlagkereset 7,0 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztói árak 6,6 százalékos növekedése mellett - 0,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Februárban 1,6 százalékos volt az infláció az euróövezetben
Az euróövezetben februárban átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 1,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölték az EU statisztikai hivatalában szerdán végleges adatként. A tizenkét havi infláció a legkisebb volt 1999. november óta.
Szerdától drágul a gázolaj
Március 3-án, szerdán 0 órától a Mol Rt. a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 3 forinttal emeli. A motorbenzin ára nem változik - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Ecostat: júliusban 10 300 pont is lehet a BUX
Júniusban a fogyasztói árak várhatóan 6,6 százalékkal, az ipari termelés pedig 9,1 százalkkal nőhet éves összevetésben - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet Mikroszkóp című kiadványában.
A vártnál kisebb az euróövezet inflációja
Decemberben az euróövezetben átlagosan 2,0 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban - közölte az EU statisztikai hivatala végleges adatként. A két hete közölt első becslés 2,1 százalékra szólt. Ezzel az évi átlagos infláció 2,1 százalékos volt tavaly az eurózónában.
Szerdától csökken a gázolaj ára
Január 7-én, szerdán 0 órától a Mol Rt. a gázolaj literenkénti fogyasztói árát 2 forinttal csökkenti. A motorbenzin ára ugyanakkor nem változik - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Nőtt az infláció az euróövezetben
Az euróövezetben novemberben 2,2 százalékos volt az infláció éves szinten, ami megegyezik az előzetes becsléssel, közölte az EU statisztikai hivatala szerdán. Egy hónap alatt 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, köszönhetően a magasabb dohányáraknak - írja a Reuters.
Nagyobb a vártnál az infláció
A fogyasztói árak novemberben 0,6 százalékkal haladták meg az októberi és 5,6 százalékkal a 2002. novemberi szintet - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. Az elemzők novemberre 0,22 százalékos havi infláció mellett 5,13 százalék körüli tizenkét havi drágulást vártak.
Emelkedik a gázolaj ára
Szerdától 3 forinttal emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát a nemzeti olajtársaság. A motorbenzin ára nem változik - derül ki a Mol Rt. [origo]-hoz eljutatott közleményéből.
- címkék:
- devizapiac
- fogyasztói ár
- gázolaj
- Mol Rt.
- Mol
- Címkefelhő »
Szerdától csökken a gázolaj ára
A gázolaj fogyasztói árát literenként 3 forinttal csökkenti szerdán nulla órától a Mol Rt., a motorbenzin ára nem változik. Szerdától a gázolaj ára literenként 208 forint lesz - tájékoztatott a nemzeti olajtársaság.
- címkék:
- devizapiac
- fogyasztói ár
- gázolaj
- Mol Rt.
- Mol
- Címkefelhő »
A vártnál kisebb az euróövezet inflációja
Az euróövezetben átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberben, míg a 12 havi infláció 2,0 százalékos volt - jelentette az EU statisztikai hivatala kedden végleges adatként. A korábbi előzetes becslés 2,1 százalékos tizenkét havi inflációt jelzett októberről.
Magasabb a vártnál az infláció
A fogyasztói árak októberben 0,8 százalékkal haladták meg a szeptemberi és 4,9 százalékkal a 2002. októberi szintet - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzők októberre 0,6 százalékos havi infláció mellett 4,7 százalék körüli tizenkét havi drágulást vártak.
A vártnál kisebb az infláció
A fogyasztói árak szeptemberben 0,6 százalékkal haladták meg az augusztusi, és 4,7 százalékkal a 2002 szeptemberi szintet - közölte honlapján a KSH. Az elemzők szeptemberre 0,8 százalékos havi infláció mellett 4,9 százalék körüli tizenkét havi drágulást vártak. Idén az első kilenc hónapban a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
A GKI 3,5 százalékos növekedést vár jövőre
A GKI Gazdaságkutató Rt. legfrissebb előrejelzése szerint idén 2,8 százalékkal, jövőre pedig 3,5 százalékkal nő a hazai GDP. A kutatóintézet szerint ebben az évben 4,8, jövőre pedig 6,2 százalékkal nőnek a fogyasztói árak.
Jelentősen csökken az üzemanyagok ára
A Mol Rt. szeptember 17-én, szerdán 0 órától a motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 6 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal csökkenti - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
További drágulásra számítanak az elemzők
Meglepően kedvezőnek nevezték az elemzők az augusztusi inflációs adatot, hozzátették azonban, hogy a következő hónapokban továbbra is a fogyasztói árak növekvő emelkedésére számítanak, ezért 5 százalék feletti decemberi prognózisaikat egyelőre nem módosítják.
Lassuló növekedés és defláció Csehországban
Az első negyedéves 2,4 után a második negyedévben 2,1 százalékkal bővült a cseh GDP éves összevetésben - közölte az ország statisztikai hivatala. Az adat megfelel az előzetes elemzői várakozásoknak. A hivatal adatai szerint augusztusban ismét csökkentek a fogyasztói árak Csehországban.
Emelkedik az üzemanyagok ára
Augusztus 27-én, szerdán 0 órától a Mol Rt. a motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 4 forinttal, a gázolaját 2 forinttal emeli, közölte a társaság. A Mol legutóbb július 16-án emelte az üzemanyagok árát. Azóta a kőolaj és a kőolajtermékek jegyzésárai tartósan 6-12 százalékkal emelkedtek.
A vártnál kisebb az euróövezet inflációja
Az euróövezetben júliusban 1,9 százalékos volt a tizenkét havi infláció - közölte az EU statisztikai hivatala megerősítve az előzetes adatokat. Elemzők 2 százalékos éves növekedést vártak. A fogyasztói árak havi csökkenése 0,2 százalékos volt. Az övezet ipari termelése 1,6 százalékkal csökkent júniusban éves összehasonlításban.
Jelentősen drágulhat a cigaretta
Átlagosan 8 százalékkal, vagyis 25-30 forinttal emelkedhet a cigaretták fogyasztói ára január elsejétől, a Napi Gazdaság számításai szerint, ha a dohánygyártók teljes mértékben áthárítják a tervezett jövedékiadó-emelést a fogyasztókra. 2008 után az EU-normák miatt akár 600 forintba is kerülhet egy doboz cigaretta.
Az áfaváltozások gyorsíthatják az inflációt
A hatósági árak emelkedése és az áfakulcsok változása, illetve az átsorolások a gazdaságkutatók szerint megállítják a dezinflációs folyamatot, a fogyasztói árak növekedését pedig jövőre várhatóan 0,5-1 százalékponttal emelik. A megkérdezett kutatók szerint az infláció az idei 4,7-4,8 százalékról, jövőre 5 százalék fölé emelkedik.
- címkék:
- infláció
- árak
- fogyasztói ár
- Címkefelhő »
Szerdától drágulnak az üzemanyagok
A Mol Rt. július 16-án, szerdán 0 órától a motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 5,00 forinttal, a gázolajét 3,00 forinttal emeli - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
A Kopint szerint nincsen csőd közeli állapot
Számos ponton módosította márciusban publikált előrejelzéseit a Kopint-Datorg gazdaságkutató társaság. A GDP idei növekedésére vonatkozó előrejelzést a korábbi 3,7 százalékról 3,2 százalékra mérsékelték, a fogyasztói árak tekintetében ugyanakkor optimistább lett a társaság. A magyar gazdaságban nincs csőd, illetve csőd közeli állapot - szögezte le sajtótájékoztatón a gazdaságkutató tudományos vezérigazgató-helyettese.
Szerdától drágul a benzin
Július 2-án, szerdán 0 órától a Mol Rt. literenként 3,00 forinttal emeli a motorbenzin fogyasztói árát. A gázolaj ára nem változik - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Novemberre 5 százalékos inflációt vár az Ecostat
A fogyasztói árak az idén novemberben várhatóan 5 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbit az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet prognózisa szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexére vonatkozóan a kutatók novemberre 8400-as értéket várnak.
Változatlan az euróövezet inflációja
Májusban az euróövezetben a fogyasztói árak változatlanok maradtak - közölte szerdán az EU statisztikai hivatala. Az év ötödik hónapjában az infláció éves szinten 1,9 százalékkal emelkedett.
Nincs infláció az USA-ban
Az Egyesült Államokban májusban nem változtak a fogyasztói árak - jelentette be kedden az amerikai munkaügyi minisztérium. Áprilisban az árak 0,3 százalékkal csökkentek, márciusban 0,3 százalékkal emelkedtek.
Mélyponton a német infláció
Németországban három és fél év óta nem tapasztalt mélységbe süllyedt az infláció, ugyanis májusban átlagosan 0,2 százalékkal csökkennek a fogyasztói árak, míg éves összevetésben 0,7 százalékkal magasabbak, mint tavaly áprilisban - jelentették a szövetségi statisztikai hivatalban pénteken, előzetes becslésként.
Csökkent a német infláció
Németországban áprilisban 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak márciushoz képest, és 1,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - közölte kedden végleges adatként a szövetségi statisztikai hivatal.
Ecostat: 5,5 százalékos infláció szeptemberben
A fogyasztói árak idén szeptemberben várhatóan 5,5 százalékkal, míg a termelői árak szintje 2,4 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbit az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet előrejelzése szerint.
A várakozásoknál kisebb infláció az USA-ban
A fogyasztói árak 0,3 százalékkal növekedtek az Egyesült Államokban, márciusban. Elemzők arra számítottak, hogy márciusban a februárinál mérsékeltebben nő az amerikai fogyasztói árindex. Márciusban a vártnál jócskán több lakóépület épült az USA-ban.
Alacsony német infláció
Márciusban Németországban havi összevetésben 0,1, éves összehasonlításban pedig 1,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - közölte a szövetségi statisztikai hivatal szerdán. A valutauniós jegybank 2 százalékosnál alacsonyabb éves pénzromlási ütemet tart kívánatosnak.
A lakbérek miatt lett 8 százalékos infláció Szlovákiában
Szlovákiában márciusban átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 8 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly márciusban - jelentette a szlovák statisztikai hivatal. Az áremelkedést a lakbérek közel 25 százalékos növekedése okozta.
- címkék:
- Szlovákia
- infláció
- fogyasztói ár
- lakbér
- GDP
- Címkefelhő »
Csökken a benzin, zuhan a gázolaj ára
A Mol Rt április 9-én, szerdán 0 órától. literenként 3 forinttal csökkenti a motorbenzin, 10 forinttal pedig a gázolaj fogyasztói árát - derül ki a nemzeti olajtársaság [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
- címkék:
- devizapiac
- fogyasztói ár
- gázolaj
- Mol
- Mol Rt
- Címkefelhő »
Ismét nőtt az euróövezet inflációja
Az euróövezetben márciusban átlagosan 2,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly márciusban - közölték hétfőn előzetes becslésként az EU statisztikai hivatalában.
KSH: folytatódó lassú fellendülés
A múlt év második felében megkezdődött lassú gazdasági élénkülés januárban folytatódott - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal kedden közzétett gazdasági összefoglalója. A jelentés kiemeli: a külkereskedelem egyensúlya javult, a folyó fizetési mérleg hiánya azonos a tavalyival, az államháztartás deficitje kissé emelkedett. A fogyasztói árak növekedési ütemének mérséklődése az év első két hónapjában folytatódott.
Az olajár miatt gyorsult a német infláció
Németországban átlagosan 0,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak februárban, és 1,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt - jelentették pénteken a szövetségi statisztikai hivatalban végleges adatként. Az eredmény azonos a február végén előzetesen közölt becsléssel.
A várakozásoknál jobb a februári éves infláció
A fogyasztói árak februárban 0,8 százalékkal haladták meg a januári, és 4,5 százalékkal a 2002 februári szintet - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. A februári inflációra 5 százalékhoz közeli előrejelzéseket közöltek hétfőn londoni befektetési házak.
Változnak az üzemanyagárak
Március 12-én, szerdán 0 órától a Mol Rt. literenként 4 forinttal csökkenti a motorbenzin fogyasztói árát, a gázolajét pedig 3 forinttal emeli - derül ki a társaság az [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.