foglalkoztatottság

címke rss

Megtorpant a foglalkoztatás bővülése

Gazdaság2012.11.29, 10:24

Az augusztustól októberig tartó időszakban 3,9 millió ember dolgozott, és 463 ezren voltak munka nélkül Magyarországon. A foglalkoztatottak száma éves szinten 71 ezerrel nőtt, az előző három hónaphoz viszonyítva viszont hétszáz fővel csökkent. A 15-24 éves korosztályba tartozók közel harmadának nincs munkája.

További leépítések - de hol a határ?

Gazdaság2012.10.04, 10:00

A javuló, de továbbra is magas amerikai munkanélküliségnek köszönhető elmaradó fogyasztás a társaságok bevétel csökkenésén is erősen meglátszik. A vállalatok költségcsökkentésekkel - leginkább leépítésekkel - védekeznek nyereségességük megőrzése érdekében. A kérdés azonban az, hogy meddig lehet karcsúsítani a foglalkoztatottsági állományt, illetve tehetnek-e valamit, hogy fellendítsék a keresletet termékeik iránt.

Csökkent a munkanélküliség

Gazdaság2012.09.28, 10:11

Idén nyáron 3 millió 914 ezren dolgoztak Magyarországon, 77 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. Ugyanekkor 456 ezren voltak munka nélkül, ez éves szinten 0,4 százalékos csökkenést jelent - közölte a KSH.

Nőtt az infláció az euróövezetben

Gazdaság2012.09.14, 12:33

Éves szinten 2,6 százalékos volt az infláció az euróövezetben a júliusi 2,4 százalék után. Az emelkedést elsősorban az üzemanyag- és a szállítási költségek növekedése okozta.

Matolcsy: Valószínűleg nem lesz MNB-adó

Gazdaság2012.09.10, 14:22

2020-ra ötmillió adózó munkahely elérése a kormány célja Matolcsy György szerint, aki egy bizottsági meghallgatáson arról is beszélt, hogy valószínűleg nem lehet kiterjeszteni a jegybankra a tranzakciós illetéket.

Hetvenhatezerrel dolgoznak többen, mint egy éve

Gazdaság2012.09.12, 10:33

Idén május és július között 459 ezer munkanélküli tartottak számon, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A férfiak munkanélküliségi rátája nőtt, a nőké csökkent. A KSH adati szerint az országban 3 millió 908 ezren dolgoztak ebben az időszakban, annyian, mint a válság előtt.

Bruttó 220 700 forint az átlagkereset

Gazdaság2012.08.22, 09:33

A KSH adatai szerint 2 656 000-en dolgoztak Magyarországon az idei első félévben. A teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 220 700 forintot, nettó 142 700 forintot kerestek. A legmagasabb bért a pénzügyi területen, a legkevesebbet a vendéglátás területén dolgozók kapták. A költségvetési szférában több mint tízezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban.

Kiábrándító helyzetben vannak a munkaképes fiatalok

Állás 20112012.05.30, 13:23

Bár a foglalkoztatottak száma nőtt, a munkanélküliségi ráta pedig alig emelkedett, a fiatalok helyzete tovább romlott a munkaerőpiacon.

Csúcsközelbe ugrott a munkanélküliség

Állás 20112012.03.29, 11:24

A munkanélküliségi ráta és az állástalanok száma egyaránt a rekordszint közelében járt tavaly december és idén február között. Bár a foglalkoztatottak száma éves összevetésben nőtt, ők tavaly őszhöz képest közel 80 ezerrel kevesebben vannak.

Kicsit csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottság

Gazdaság2012.01.05, 11:05

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint Magyarországon többen dolgoznak, különösen a férfiak közül, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek száma nem változott, arányuk kissé csökkent - közölte csütörtökön a KSH.

Kismértékben csökkent a munkanélküliség

Gazdaság2011.09.28, 11:16

A nyár folyamán nagyobb volt az aktívak létszáma Magyarországon, mint egy évvel korábban, csekély mértékben a munkanélküliség is csökkent. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a foglalkoztatottság a versenyszférában emelkedett, a Takarékbank elemzője szerint a növekedés mögött a közmunkaprogramok állnak.

Varga Mihály: Az "adott körülmények között" jó megoldás a 16 százalékos adó

Gazdaság2011.06.27, 10:51

A foglalkoztatottság alatta marad a várakozásoknak, de ha a Széll Kálmán-terv kétharmada megvalósul, érezhetően jobbak lesznek a számok - mondta Varga Mihály, a miniszterelnökség államtitkára a Népszabadságnak adott interjújában. Varga szerint 2017 után csökkenhet 50 százalék alá a GDP-arányos államadósság, és újabb különadó bevezetése nem várható.

Orbán Viktor: 2020-ig bevezethetjük az eurót

Gazdaság2011.05.06, 17:09

A magyar kormányfő lehetségesnek tartja, hogy 2020-ig teljesülnek az euró bevezetésének feltételei. Orbán Viktor az MTI értesülése szerint erről németországi pénzügyi befektetők és cégek képviselői előtt beszélt.

Kezdenek előbújni a sötétből a láthatatlan munkanélküliek

Gazdaság2011.04.01, 11:35

Egyre nehezebb helyzetből kell megvalósítania a kormánynak egyik legfőbb ígéretét, a több százezer új munkahely létrehozását és az inaktív emberek munkához juttatását. A válság miatt egyre több, a statisztikákban korábban láthatatlan munkanélküli szeretne álláshoz jutni, miközben a munkahelyek száma az elmúlt egy évben csökkent. Ráadásul a cégek szerint idén legfeljebb minimálisan nő majd az új állások száma.

Zavargásokkal fenyegetnek a munkanélküli tömegek

Állás 20112010.10.04, 21:55

Az ENSZ munkaügyi tagozata, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint legkorábban 2013-ra térhet vissza a foglalkoztatás szintje világszerte a válság előtti szintekre. A munka nélkül szenvedő népesség körében tapasztalható nyugtalanság azonban máris 25 országban jelent gondot a hatóságoknak és ez a szám még növekedhet.

Nem hisznek a magyar munkahelyteremtésben a londoni elemzők

Állás 20112010.08.30, 18:41

A foglalkoztatottság növekedéséhez olyan ütemű gazdasági növekedésre lenne szükség Közép-Európában, így Magyarországon is, amilyennek az elérése a következő években nem reális - állítja az egyik londoni gazdaságelemző cég.

Gallup: Az amerikaiak ötöde alulfoglalkoztatott

Archívum2010.02.23, 18:21

Az Egyesült Államokban januárban 20 százalékos volt az alulfoglalkoztatottak aránya, vagyis csaknem 30 millió munkavállaló akart, de nem tudott teljes munkaidőben dolgozni - közölte kedden a Gallup intézet.

Tovább csökkent a fizetésünk értéke

Archívum2009.12.16, 09:25

Az idei év első tíz hónapja alatt 2,1 százalékkal csökkent a fizetések reálértéke Magyarországon, a közszférában nőtt a foglalkoztatás, a versenyszférában csökkent.

Oszkó: Magyarország mintaország lesz

Archívum2009.11.20, 18:46

A pénzügyminiszter szerint Magyarország mintaország lesz az eladósodottság csökkentése tekintetében, a foglalkoztatottságot és a termelékenységet pedig növelni kell.

Két százalékkal kevesebbet ér a fizetésünk

Gazdaság2009.11.17, 09:40

A legalább ötfős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek 2009 első kilenc hónapjában 1,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A foglalkoztatottak létszáma 4 százalékkal csökkent.

Nincs vége a csoportos leépítéseknek Magyarországon

Állás 20112009.08.05, 18:31

Júliusban 3500 főt érintő csoportos létszámleépítésről érkezett bejelentés a hazai munkaügyi központokhoz. Júliusban 54 cég közölte elbocsátási szándékát, a négy hónapja tartó csökkenő trend ezzel megtört és az elküldendő dolgozók száma újra emelkedésbe fordult. Történt ez annak ellenére, hogy a bejelentést tevő cégek száma nem nőtt - közölte az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.

A közszféra rontja el a bérstatisztikát

Gazdaság2009.07.16, 09:41

Idén január és május között éves szinten 2,1 százalékkal csökkent Magyarországon a keresetek reáltértéke: a versenyszférában 0,3 százalékos emelkedést, a költségvetési szférában 7,8 százalékos csökkenést jegyzett fel a KSH..

Egymillió állás megszűnésével számol a Wall Street

Archívum2009.06.11, 21:21

Szakértők szerint 2010 végéig 9 százalék felett marad a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban, ahol a jegybank legalább 2010 tavaszáig nem változtat az alapkamaton.

Növelhető a foglalkoztatottság, ha szigorúbb az állam

Állás 20112009.06.04, 08:19

Az EU-ban arányaiban Magyarországnál csak Máltán dolgoznak kevesebben. A Magyar Nemzeti Bank elemzője szerint az uniós átlagtól való lemaradás fele 5 éven belül ledolgozható lenne. Kátay Gábor szerint ehhez szükséges a nyugdíjkorhatár emelése valamint a gyes, gyed időtartamának csökkentése - tudósít az Inforadio.

A mezőgazdaságban foglalkoztatna a kormány

Állás 20112009.05.20, 12:55

A kormány a mezőgazdasági idénymunka támogatásával kívánja bővíteni a foglalkoztatottak körét - mondta Simon Gábor szociális és munkaügyi államtitkár.

BKIK: Önmagában nem elfogadható a Bajnai-csomag

Gazdaság2009.04.21, 23:36

A Bajnai-kormány megismert adócsomagja vélhetően segíti a költségvetési hiány átmeneti mérséklését, ám önmagában nem elfogadható, mert nem ösztönzi érzékelhetően a versenyképességet és a legális foglalkoztatás bővülését - olvasható a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) keddi állásfoglalásában.

Ágazatonkénti minimálbér jöhet

Gazdaság2009.04.21, 14:37

Elképzelhető, hogy a jelenlegi rendszerben működő minimálbér helyett szektoronként specializált minimális járulékalapot ültet a kormány jövőre - következtet a Bajnai-csomag elemeiből a Napi Gazdaság.

Gyorsan nő a cseh munkanélküliség

Gazdaság2009.04.08, 10:19

Csehországban márciusban 7,7 százalékra nőtt az állástalanok aránya a februári 7,4 százalékról, közölték a cseh munkaügyi minisztériumban szerdán. Tavaly márciusban 5,6 százalékos volt a munkanélküliség.

Minden harmadik vállalat leépítést tervez

Gazdaság2009.04.08, 10:45

A magyarországi vállalatok körében a korábbi kétszeresére, egyharmadra nőtt a leépítést fontolgatók aránya, és ugyanennyien vannak a létszámbefagyasztást tervező cégek is. A béremelési tervek felére zsugorodtak a tavalyi szándékokhoz képest - írja a Napi Gazdaság.

Stabil állás, vonzó fizetés kell a fiataloknak

Gazdaság2009.04.08, 09:10

A válság idején a legtöbb magyar fiatal munkavállaló azokat a cégeket kedveli, amelyekről "az a hír járja", hogy vonzó fizetést, illetve megbízható munkahelyet kínál - írja a Világgazdaság egy friss felmérésre hivatkozva.

Bért spórol az Austrian Airlines

Gazdaság2009.04.03, 22:19

Az Austrian Airlines csoport egy évre szólóan csökkenti utaskísérői munkaóráit és fizetését, és pilótái béréből is lefarag. Az intézkedést június 1-től vezetik be az osztrák légitársaságnál és regionális leányvállalatánál, a Tyroleannál.

Gyorsan nő a szlovén munkanélküliség

Gazdaság2009.04.03, 22:21

Csaknem negyedével - 23,9 százalékkal - volt több Szlovéniában a munkanélküli idén márciusban, mint egy évvel előtte.

Nőnek az amerikai ipar megrendelései

Gazdaság2009.04.02, 18:40

Fél év után ismét nőttek az amerikai iparnak adott megrendelések: februárban ezek 1,8 százalékkal haladták meg a januári értéküket. Előzőleg, decemberről januárra 3,5 százalékkal csökkentek az ipari rendelések az Egyesült Államokban.

Közfoglalkoztatás százezer embernek

Archívum2009.03.28, 14:26

A közfoglalkoztatási program keretében várhatóan közel százezer ember jut munkához az idén - közölte Szűcs Erika, szociális és munkaügyi miniszter szombaton Nyíregyházán sajtótájékoztatón.

Leépít az amerikai posta

Gazdaság2009.03.23, 18:00

A recesszió által sújtott amerikai posta jelentős létszámleépítésre és több postahivatal bezárására kényszerül, hangzott el az NPR közszolgálati rádió hétfői jelentésében.

Romániában 800 ezer munkanélküli lehet

Gazdaság2009.03.23, 17:46

Romániában az idén 800 ezerre nőhet a munkanélküliek száma, vagyis az előzetes becslésekhez képest 200-300 ezerrel több ember maradhat állás nélkül - jelentette be hétfőn Marian Sarbu román munkaügyi miniszter.

Ősz óta 23 ezren lettek munkanélküliek

Gazdaság2009.03.23, 17:10

Több mint 23 ezer ember vesztette el munkáját csoportos létszámleépítés során 2008. október elseje és 2009. március 20-a között - tájékoztatta a   Foglalkoztatási és Szociális Hivatal az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságát a bizottság hétfői ülésén.

Nagy különbségek a régiós EU-munkanélküliségben

Állás 20112009.02.16, 17:32

Hatalmas különbségek vannak a munkanélküliségben az egyes európai térségek között, az EU hétfőn közzétett, habár 2007-ről szóló statisztikája szerint. A dél-hollandiai Zeeland régióban 2,1 százalékkal mérték a legkisebb, a francia tengerentúli Réunion szigetén pedig 25,2 százalékkal a legnagyobb munkanélküliséget az EU-ban.  Magyarországon a Budapest és Pest megye alkotta központi régióban a legjobb, a Borsod, Heves és Nógrád megyéket összefogó Észak-magyarországi régióban a legrosszabb a helyzet.  

Mélyponton a foglalkoztatottság Komáromban

Archívum2009.02.02, 13:31

A tavalyi év végén annyi munkanélküli volt Komárom-Esztergom megyében, mint 2005 decemberében, a megyében közel tízezer álláskeresőt tartottak nyilván, ez a gazdaságilag aktív népesség hat és fél százaléka - közölte a regionális munkaügyi központ.

Több évtizedes csúcson az amerikai munkanélküliség

Gazdaság2008.11.20, 16:47

Újabb kellemetlen amerikai makrogazdasági adatokat tettek közzé csütörtök délután: a vezető amerikai gazdaságkutató konjunktúraindexében jelzett számottevő romlást, a kormányzat a foglalkoztatottságban. Utóbbi tendencia az előzetes várakozásokat is alulmúlja.

Gazdaságélénkítést akar a Fidesz és a kormány is

Gazdaság2008.11.13, 18:07

Bajnai Gordon gazdasági miniszter 1400+2000 milliárd forintos gazdaságélénkítő programot jelentett be csütörtökön. A válságcsúcson hangsúlyozta: strukturális reformok és azonnali intézkedések egyaránt szükségesek a munkahelyek megtartására. A mai helyzetben a foglalkoztatottság megőrzése is komoly eredmény lenne szerinte. Gyurcsány Ferenc kevesebb napi politikust szeretne és azt, ha mindenki elgondolkodna, hogy hol rontotta el. Matolcsy György a Fidesz hétpontos javaslatát ismertette a válság leküzdésére. Az Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint döntően a 2002 óta folytatott gazdaságpolitika a felelős a mostani válságért. Az MDDF ...

Mélyponton az eurózóna feldolgozóipara

Gazdaság2008.11.03, 11:07

Az eurózóna feldolgozóiparának teljesítménye októberben a várakozásokat is alulmúlóan rekord mélypontra süllyedt, és további visszaesés várható. Főként a foglalkoztatottsági helyzet romlott erőteljesen, legutóbb 2002 elején történt hasonló mértékű visszaesés.

Ritka a magyar diplomás, de sokat keres

Itthon2008.10.04, 07:48

A fejlett ipari országokhoz képest Magyarország jelentősen lemaradt a diplomások arányát tekintve. A kevés diplomás itthon ugyanakkor relatíve sokkal jobb helyzetben van, mint a többi országban dolgozó - vagy inkább csak munkát kereső -, felsőfokú végzettségű munkavállaló.

A munkaügyi tárca szerint javul a foglalkoztatottság

Állás 20112008.08.29, 08:32

A Központi Statisztikai Hivatal tegnap nyilvánosságra hozott adatai szerint 7,5 százalék a május-július között mért munkanélküliségi ráta, ami 0,1 százalékkal jobb az előző hónapban publikáltnál, viszont 0,5 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. A munkaügyi tárca szerint javul a helyzet, a Népszabadság által megkérdezett munkaügyi szakértő szerint érdemi előrelépés nem történt.